Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-08 / 340. szám, péntek
Viľcíg proletárjai, egyesüljetek: UJSZO SZLOYAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPON TI BIZ0TTSA6ANAK NAP II APJA Bratislava, 19B1. december 8. péntek * 30 fillér * XIV. évfolyam 340. szám Törvény legyen szamunkra Pártunk Központi Bizottsága legutóbbi ülésén mélyrehatóan elemezte népgazdaságunk jelene legi helyzetét és a termelés jövő évi feltételeit. Az Állami Tervbi-; zottság elnöke az ezzel kapcsom latos kérdésekről néhány nappal ezelőtt részletes beszámolót tar.-] tott a Nemzetgyűlésben. Az ipari termelést az idén is jelentősen növeltük. A népgazdaság fejlesztésének folyó évi ter^ vét általában teljesíteni fogjuk. Ennek ellenére ma már látjuk, hogy a terv teljesítésében egyes fontos szakaszokon lemaradunk. Elsősorban a nyersanyagalap szempontjából nagy jelentőségű termékekről van szó. Késés mu-: tatkozik egyes termelési kapaci-3 tások üzembe helyezésében is. Ez a tényleges helyzet, s egészen természetes, hogy ezt a jövő évi tervben figyelembe kell vennünk. A lakosság igényeinek kielégí-: tése nem saját akaratunktól függ, hanem a termelés színvonalától. Márpedig szocialista hazánkban minden törekvésünk oda Irányul, hogy az embereknek szükségle-: teik legjobb kielégítésével egyre gazdagabb életet biztosítsunk. Magától értetődik tehát, hogy az eddigiekhez hasonlóan a jövő évi terv is a termelés gyors ütemű fejlesztését fogja előirányozni. Sok ágazatban — köztük az acél-: gyártásban is — minden eddigi eredményünket jóval túlszárnyaló növekedést tervezünk. A felada-: tok népgazdaságunk minden ága-: zatában, — kiváltképpen pedig a nyersanyagtermelésben rendkívül mozgósítóak. Kitűzésünk annak szem előtt tartásával történik, hogy az egyes ágazatok adott feltételeiknek megfelelően a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljanak népgazdaságunk sikeres fejlődéséhez. A fentiekből következik, hogy további eredményes előrehaladásunk alapvető feltétele minden pártszerv és szervezet erejének összpontosításával az egész gaz-: dasági apparátust és az összes dolgozót a gazdasági fejlődés ko-: moly nehézségeinek legyőzésére mozgósítani. A legfontosabb olyan feltételek megteremtése mindé-: nütt, hogy a tervben megszabott, feladatokat ne csak általánosság-: ban teljesítsék, hanem a szükséges összetételben, megfelelő vá-: lasztékban és minőségben is. Ä termelési feladatok teljesítése ér-i dekében el kell érnünk a műsza-: kok számának növelésével a ters melési berendezések jobb kihasz-: nálását; a termelési tartalékok hasznosítását; a munkatermeié-: kenység tervezett növekedését; a nyersanyag- és energiafogyasztás maximális gazdaságosságát. Népgazdaságunk egyik kulcs-: problémája a fűtőanyagfejtés és a tüzelőanyag gazdaságos fel-: használása. A kőszénfejtést jö-^ vőre egymillió tonnával akarjuk növelni. Nyilvánvaló, hogy e feladat teljesítésében döntő szerepe az ostrava-karvinai szén-: körzetnek lesz. A körzet bányászai már sokszor bebizonyították, hogy nem közömbös számukra kötelezettségeik teljesítése. Meg-: mutatkozott ez legutóbb, a haté-: konyság felülvizsgálása során, amikor a bányászok értékes kö-: telezettségvállalásokat tettek a fejtés növelésére. Az ostrava-kar-i vinai bányákban a jövő évben a munka konszolidálására kell fek-: tetni a fő súlyt. Ez természetesen nemcsak a kőszénfejtés ügye. A fejtés kívánatos növelése a bá-: / nyák építésében és gépesítésében résztvevő többi ágazat munkájától is függ, nem utolsó sorban pedig a szállítástól és a kellő számú munkaerő biztosításától. A fejtés növelésére irányuló igyekezet csak akkor lesz teljesen eredményes, ha egyúttal a leggazdaságosabb szénfogyasztás -: sal párosul. A fűtőanyag és a vil-: lanyáram felhasználásában leg-; alább egy százalékos megtakarítás elérésére irányuló felhívás mindenütt nagy visszhangra talált és sok szép eredményt hozott. Fontos, hogy a jövő évi fogyasztási normák megállapításánál az idei eredményeket figyelembe véve jó alapot teremtsenek a gazdaságosság újabb növelésére. A kőszénfejtésen kívül nagy figyelmet kell szentelnünk a többi alapvető fontosságú nyersanyag termelésének növelésére és takarékos felhasználására. Különösen nagy jelentősége van a fémgyártásnak és az építőanyagtermelésnek. A termelés bővítése itt is elsősorban az új gyártási berendezések üzembehelyezésétől, vagyis a beruházási építkezéstől függ. A beruházási építkezésben rengeteg eszközt és erőt köt le a nagyszámú befejezetlen építkezős. Ez már nemegyszer állt az éles bírálat pergőtüzében, jelentősebb változás azonban mindeddig nem észlelhető. Ezért határozotabban lássunk hozzá a probléma megoldásához. Korlátozzuk az új építkezések megkezdését, annál inkább meg kell azonban követelni az űj termelési kapacitások határidőn belüli üzembehelyezését, elsősorban a bányászatban, kohászatban, energetikában és más hasonló szakaszokon. A tisovái és tusimicei hőerőművek határidő előtti elkészítésével például a fűtőanyagipar számos égető kérdését oldhatjuk meg. Ismeretes, hogy az északcsehországi bányászok az idén egymillió tonna barnaszén terven felüli fejtését vállalták, s jövőre tovább fokozzák a termelést. A fejtés sikere azonban sokban függ a szállítástól is. A két hő-: erőmű üzembehelyezésével a kibányászott szén jórészét a helyszínen fogyasztják el, a fűtő-.i anyag pedig áram formájában könnyűszerrel juttatható el a távolabbi vidékekre. A jövő év első napjától kezdve, sőt mi több már most biztosítani kell a népgazdaságfejleszté-: si feladatok következetes fejlesz-: tését. A' terv legyen törvény népgazdaságunk minden dolgozója számára. Természetesen nemcsak a mennyiségi feladatok teljesí-: téséről van szó. A terv minőségi mutatóinak teljesítése az utóbbi időben valahogy kiesett az érdeklődés homlokteréből. Márpedig aligha kell bizonygatni, hogy ez mennyire helytelen. Hiszen ez végső következményeiben a munkatermelékenység növekedésének elégtelen ütemét és a termelés drágulását vonná maga után. Semmi esetre sem léphetjük át az új esztendő küszöbét ilyen fogyatékosságokkal. Megszüntetésük elsősorban az irányító munka színvonalának javítását követeli meg. Pártunk vezetésével, erőnk képességeink összpontosításával, magas színvonalú politikai és szervező munkával elérjük, hogy az 1962-es év népgazdaságunk fejlesztésének újabb sikeres esztendeje legyen. Az új technikával nagyobb sikereket érhetünk el Ha népgazdaságunkban fontos probléma megoldását keressük, a leg-. gyakrabban arra a következtetésre jutunk, hogy csak az új technika segíthet. A munkatermelékenység növelése, az önköltség csökkentése lényegében az új technika bevezetésétől függ. Az új technika bevezetésében nagy feladat vár a dolgozókra, akik aktív hozzájárulásukkal lényegesen elősegíthetik a probléma megoldá-; s át, Az eredmény nem véletlen Ä2 ostrava-karvinai szénkörzet Gottwald Bányája már napokkal ez-: előtt teljesítette egész évi tervfel-: adatát, s hasonló eredményekkel di-: csekedhetnek a Fučík Bánya dolgo-: zői is. A Gottwald Bánya még 150 ezer, a Fučík Bánya pedig még 180 ezer tonna szenet, termel terven fe-: lül az év végéig. A két bánya dolgo-: zóinak azonban ehhez az eredményhez van hozzáfűzni valójuk: „Ebben az évben sokkal kevesebb nehéz munkát végeztünk, mint a múlt évben, mert a szénfejtést nagyobb rész kombájnokkal végeztük." Igen, az említett bányákban a szén fejtését több mint ötyen százalékban a kombájnok végezték, s így minden tonna szén kitermelése öt koronával olcsóbb volt. A két bánya nem véletlenül teljesíti túl tervezett feladatát. A Gottwald Bánya dolgozói például saját maguk készítettek tökéletesebb kombájn-alkatrészeket, azután olyan he-: lyen is ki tudták használni a kombájnt, ahol azelőtt lehetetlennek tartották a kombájnnal való fejtést. Minden azt bizonyítja, hogy az említett bányákban a műszaki fejlesztés terve nem maradt csak papíron. A gépesítés az építőiparban is eredményes Á bratislavai Hydrostav dolgozói is jól tudják, hogy az építőmunkák gépesítésének egyik alapvető feltétele a tipizálás. Ennek alapján jól ki lehet használni a szerelés előnyelt. A Slovnaft építői megegyeztek a beruházóval, hogy kizárólag tipizált előregyártott elemeket használnak. Mit jelent ez a gazdaságosság szem-: pontjából, bizonyítják a következő számok: Ha a vasbetonozó munkálatoknál 50 százalékban épületelemeket fognak használni — csak ezen az: építkezésen évi 900 köbméter fát, 50 ácsot és egymillió koronát takarítanak meg. Ugyanakkor lehetővé válik az ls, hogy a téli hónapokban folyamatos legyen a munka s a munkatermelékenység nyolc százalékkal növekedjék. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa folytatja tanácskozását Moszkva (CTK) — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 7. ülésszakának december 7-i plenáris ülésén folytatta a vitát a Szovjetunió népgazdasága fejlesztése 1962. évi tervének javaslatáról, valamint az 1962. évi állami költségvetésről. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának mindkét háza — a szövetségi tanács és a nemzetiségi tanács — külön ülésezett. A Královo Pole-i Gépgyár dolgozói Brnóban cz idén tizenhatszor annyi kőolaj- és vegyipari berendezést készítenek, mint a München előtti köztársaság gazdaságilag legsikeresebb évében. Amit annak idején egy év alatt gyártottak, azt ma már három hét alatt elkészítik. Képünkön a Szovjetunió vegyipara számára készülő hőkicserélő-berendezés alkatrészének automatikus hegesztését láthatjuk. (E. Bican — ČTK — felvétele) Felkészültek a télre (ČTK) — A szerdáról csütörtökre virradó éjszaka kiadósan havazott a közép-szlovákiai_kerület északi részének hegyvidékén. A havazás nem lepte meg az állami utak igazgatóságának dolgozóit. így például az AlacsonyTátra vidékén már kora a reggeli órákban hóekékkel ellátott tehergépkocsik indultak a behavazott utakra üdvözölték a körükben megjelent Joés mintegy 250 kilométernyi szakasz- z, e. s. K ľ, í ž elvtársat, az SZLKP I<B Íróról takarították el a havat. A köz- dajának tegjat, az SZLKP KB titkárát^ , . Michal Chudik elvtársat, az SZNT utak járhatóságáról gondoskodo szer- .. „,. .. . .. ..... , J.. í - - 7 . , -j földművelésügyi megbízottját, an Havek felkeszultsegenek tulajdonítható, velka elvtärsat; a CSKP KB 0sztályvehogy különösen a hegyvidéken semmi z etőjét, František Kord elvtársat, a sem zavarta meg az autóbuszok köz- mező-, erdő- és vízgazdasági miniszlekedését. ter helyettesét s a mezőgazdasági géNagy népgyűlés Buenos Airesben Buenos Aires (CTK) — Buenos Airesben december 7-én az Általános Munkaszövetség kezdeményezésére, nagy népgyűlést rendeztek a sztrájkoló vasutasok támogatására, a politikai foglyok szabadon bocsátásáért, a kormány gazdasági politikája és a népellenes törvények ellen. A népgyűlésen több mint 70 ezren vettek részt. A szónokok egyöntetűen rámutattak arra, hogy a kormány az észak-amerikai imperializmus uszályhordozója és követelték, változtassa meg politikáját. Mezogozdaságunk úttörőinek értekezlete A komplex gépesítés a nyugat-silovákiai kerületben a munkatermelékenység négyszeres növekedését teszi lehetővé • A gabäkovói EFSZ példája • A jövő évben 300 000 hektár komplex módon (CTK) — Bratislavában csütör- pesítok hazánk valamennyi kerületétökön, december 7.-én kezdődőt! bői érkezett küldöttségeit, meg a komplex módon gépesített Az ért ekezleten értékelik a nyugatmezogazdasag. munkacsapatok es S 2i 0vákia i mezőgazdaság komplex gébrigadok, valamint a novenyter- pesítése terén eddjg e l» t er e|j mé n« e. ket és megvitatják a további gépesítéssel kapcsolatos 1962. évi feladatokat. Az erre vonatkozó kérdésekről František Dvorský, az SZLKP KB irodájának póttagja, az SZLKP nyugat(Folytatás a 2. oldalon) valamint mesztést gépesítő kollektívák képviselőinek kétnapos értekezlete, amelyen a szocialista munkabrigád megtisztelő cím elnyerésére törekvő kollektívák képviseletében a nyugat-szlovákiai kerület egységes földművesszövetkezeteinek, állami gazdaságainak, gép- és traktorállomásainak mintegy 700 gépesitóje, vezető funkcionáriusa és szakembere vesz részt. Az értekezlet résztvevői lelkeseit Tovább folynak a harcok EIí sa b e th vili ében Elisabethville (ČTK) — Az Associated Press tudósítójának jelentése szerint Elisabethvillében december 7-én a reggeli órákban tovább folytak a harcok Csőmbe egységei és az ENSZ-csapatok között. A katangai csendőrség további támadást intézett az ENSZ főhadiszállása ellen. A tűzharc egész éjjel tartott, és csupán a tropikus vihar idején szünetelt. Amikor a vihar elvonult, a szeparatisták egységei ismét megindították a harcot. Az ENSZ képviselője közölte, hogy lökhajtásos ENSZ vadászrepülők támadást intéztek a várostól mintegy 10 km-re fekvő katangai lőszerraktárak ellen. Az AP tudósítója közli, hogy a nyugati hatalmak elisabethvillei diplomáciai képviselői megkísérlik a közvetítést a szeparatisták és az ENSZ csapatok között a fegyverszünet megkötésére. Dél-Rhodésiából jelentik, hogy a katangai határtól 16 km-re lévő Ndolába 8 rhodéziai katonai repülőgépet vegényeltek. A rhodéziai nemzetvédelmi minisztérium kijelentette, •hogy a repülőgépüket mindaddig készültségben tartják, amíg „Katangában nem tisztázódik a helyzet." Mcrise Csőmbe, a katangai bábkormány elnöke a december 7-re virradó éjjel Párizsból repülőgépen Katangába utazott, hogy — amint elutazása előtt kijelentette — „a végsókig kitartson". „Azért térek vissza, — mondotta Csőmbe, — hogy átvegyem hadseregem vezetését. „Ez igazi háborút jelent." Csőmbe hozzáfűzte, hogy „a harcok évekig tarthatnak". Csombénak eredetileg az volt a szándéka, hogy Párizsból Brazíliába utazzon egy reakciós szervezet kongresszusára. Brazília kormánya Csombét nem kívánatos személynek minősítette és nem engedélyezte beutazását. Csőmbe Braz^avillén, a volt Francia — Kongó fővárosán tér haza Katangába. • o • A Reuter hírügynökség kommentárjában kedvezőtlenül nyilatkozik Csombéről és hadseregéről. Megjegyzi, hogy Csőmbe 12 000 főnyi hadserege fegyelmezetlen és megbízhatatlan. -jü EGYSÉGES ENERGETIKAI RENDSZER KÖZSP SZIBÉRIÁBAN A hétévRs terv végéig Közép-Szibériában egysúges energetikai rendszert létesítenek, mely a legnagyobbak egyike lesz a világon. A 4,5 millió kW teljesítményű bratszki vízierőmű lesz ennek a rendszernek szabályozója. Az egységes energetikai rendszer által Közép-Szibériában szolgáltatott villanyáram termelési költségei az országos átlagnál többszörösen alacsonyabbak lesznek. (CTK) KOSZÉN A PAMIR FENNSÍKON A tadzsikisztani geológusok üj kőszénlelőhelyet tártak lel a Pamirfennsíkon 4000 méterrel a tenger szintje felett. A felszíni bányászattal nyerhető kőszén 60 úvre biztosítja majd a tüzelőanyagot a gorno-badahsani autonóm térületen. SZEMÉLYAUTÓ KÖLCSÖNZŐK A Szovjetuniónak csaknem valamennyi köztársaságában egyre nagyobb teret hódít a személyautó kölcsönző szolgálat. A kölcsönző állomások hálózata sűrű, így tehát a város bármely részében gyorsan lehet kölcsönkocsihoz jutni. Használat után az autót a legközelebbi kölcsönzőállomásnál kell leadni. A kölcsönkocsiért feleannyit kell fizetni, mint taxiért. (CTK) MONCSEGORSZK — A JÖVŐ VÁROSA Moncsegorszk, az északi sarkkörön túl létesült ipari központ lakosai elhatározták, hogy városukat a magas munkatermelékenység és kultúra, valamint a példás rend városává változtatják. Az üzemekben megtakarított anyagból már 5 óvodát és 11 játszóteret építettek, most pedig korszerű stadionon, fedett uszodán és teniszpályákon dolgoznak. i