Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-26 / 328. szám, vasárnap
Vitafelszólalások a CSKP KB november 15—17-i ülésén V. Vedra elvtárs felszólalása Ä párt szaval, amelyekkel a fiúk i kell megszervezni a termelőtlzemekés leányok alkotó munkáját értékelik, az új igényes feladatok, amelyekkel az Ifjúsági szövetséget megbízza, ifjúságunk számára nagy lelkesltést, s ugyanakkor kötelezettséget jelentenek. Természetesen nem arról van szó, mintha az ifjúságot rózsaszín szemüvegen át néznénk, mintha nem látnánk, vagy figyelmen kivül hagynánk életének gyenge pontjait, az ifjúsági szövetség tevékenységének fogyatékosságalt, amelyeket Hendrych elvtárs joggal bírált. Ifjú nemzedékünket azonban olyannak kell látnunk, amilyen a valóságban. Azon építkezések tapasztalata, amelyeken az ifjúság becsülettel teljesiti feladatait, megerősíti, hogy az Ifjúság részvétele az országépltésben értékes életiskola, erkölcse, szocialista hazaszeretete kialakulásának Iskolája. A fiúk és leányok munkája ezeken az építkezéseken már csak azért sem könnyű, mert nagy részük soha életében még nem dolgozott ilyen építkezésen. Emellett munkájuk eredményeként nemcsak új gyárcsarnokok növekednek fel, hanem ezek az emberek örömmel beszélnek építkezésükről, büszkén mutatnak rá, ml újat építettek, s nem titkolják, hogy az építkezés a szó szoros értelmében szívükhöz nőtt 4 A hazaszeretet ilyen érzését, az ifjúság ilyen erkölcsi tulajdonságalt sohasem nevelhette ki a kapitalista társadalom. Ezért helyesnek tartjuk, hogy a párt további építkezéseket, elsősorban mezőgazdasági nagyüzemek építését bízza ránk, hogy igényes feladatokkal biz meg bennünket az ifjúság előkészítésében és hangsúlyozza aktív gondoskodását az olyan ágazatokról, mint a bányák, az építészet, a közlekedés és mezőgazdaságunk. Ogy véljük, hogy ma teljesen módunkban áll ezen igényes feladatok teljesítése. Tudjuk, hogy az ifjúság az, mely előtt nagyszerű jövő nyílik meg hazánkban, amelynek haladó szerepet kell betöltenie a népgazdaság kulcsfontosságú ágazataiban. Nyilvánvaló, hogy már a gyermekek nevelésénél, a pionírszervezetben kell elkezdeni a munkát. Mindeddig kevéssé világítjuk meg közelebbről előttük a bányászat, építőipar és más fontos kel, tárnákkal és építkezésekkel, főként pedig a szocialista munkabrigádokkal és a komplexbrigádokkal. A gyermekek körében végzett ez Irányú tevékenység azonban csak megnyerésük feltételét teremti meg. Nem várhatunk addig, mlg felnövekednek. Szilárd elhatározásunk, hogy teljesítjük feladatainkat a fiataloknak a bányákba és más ágazatokba való megnyerésében. Szilárd meggyőződésünk : ifjúságunk helyesen megérti, miért szólítja fel pártunk arra, hogy a legnehezebb szakaszokon bizonyítsa be a szocializmus iránti odaadását. Ez megköveteli, hogy az egész Ifjúsági szövetségben széleskörű nevelőmunkát bontakoztassunk kl, és nagy figyelmet szenteljünk a rendszeres toborzásnak. Mindeddig azonban még harcolnunk kell a toborzásban előforduló egyes méltatlan Jelenségek ellen. Az Ifjúságnak a mezőgazdaságba való megnyerését Illetően teljes mértékben egyetértünk Novotný elvtárs nézetével, miszerint a fő út ehhez a falusi munka és életszínvonalának gyors közelebbhozása iparunk színvonalához. Nem arról van szó, hogy az Ifjúság valamilyen különleges kiváltságokban részesüljön. A gyakorlat csalhatatlanul bebizonyította, hogy ahol kétműszakos munkát vezettek be a tehénistállóban, ahol jő a munkaszervezés, ahol a fiatalokra Igényes feladatokat és új technikai eszközöket bíznak, ott nem probléma a fiatal emberek megnyerése és főként a mezőgazdaságban maradásuk biztosítása. Fontos azonban, hogy az ifjúság megfelelő szakképzettségre tegyen szert és a mezőgazdasági munkát ne tekintse csupán átmeneti állomásnak, hanem gyökeret verjen a falun s többek között érezze azt ls, hogy egyenértékű az Iparban dolgozó Ifjúsággal. Egyes szövetkezeti funkcionáriusok konzervativizmusa néha oly messzire megy, hogy szívesebben látnak egy segédmunkaerőt, mintsem hogy lehetővé tegyék a fiatal embernek, hogy két éven belül szakképzett dolgozóvá váljék. Vedra elvtárs a továbbiakban az ágazatok jelentőségét. Ogy vélem, mteakl^^é^gének hogy e téren meg kell Javulnia iskoláink munkájának is. A pionírok körében bányász-, építő-, közlekedési és egyéb köröket kell létesíteni, hogy a gyermekekben rendszeres érdeklődést keltsenek e hivatások iránt. A köröket közvetlen kapcsolatban kérdéseiről, a tanoncok nevelésének problémáiról, s az Internátusok tevékenységének fogyatékosságairól beszélt. Felszólalása végén a következőket mondotta: Ogy véljük, hogy az Ifjúsági szövetségnek nagy társadalmi felelősséget kell magára vállalnia a fiatal értelmiség kérdéseinek megoldásáért. Nagyobb mértékben kell kiemelnie azokat a fiatalokat, akik elhatározták: odamennek, ahol szocialista társadalmunknak a legnagyobb szüksége van rájuk. Teljesen egyetértünk pártunk Központi Bizottságának az Ifjúság körében végzett munkához elfoglalt álláspontjával, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség értékelésével és fogyatékosságainak bírálatával. Olyan CSISZ-szervezeteink vannak, amelyek jól működnek a termelésben, gondot fordítanak az ifjúság életének más oldalaira, eleget tesznek a fiúk és leányok érdekeinek és kedvteléseinek, kibontakoztatják kezdeményezésüket. Az ilyen szervezetek jól teljesítik küldetésüket. Hála e szervezeteknek, olyan eredményeket értünk el, amelyeket Hendrych elvtárs beszámolójában értékelt. Másrészt azonban vannak olyan szervezeteink, amelyeknek munkája pang, amelyek közömbösen nézik az ifjúság élő problémáit, vagy tevékenységüket egyoldalúan fejlesztik kl, nem képesek megközelíteni a fiatalok érzésvilágát és szükségletelt. Elsősorban ezekre a szervezetekre kell gondot fordítanunk, ezekről a szervezetekről kell a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség szerveinek gondoskodnlok. Joggal bíráltak bennünket azért, hogy az ifjúsági szövetség mindeddig csekély befolyást gyakorolt az ifjúságnak az ifjúsági szövetségen kívül álló részére. Annak ellenére, hogy az utóbbi években befolyásunk kiterjesztésére törekszünk, nem értünk el érezhető javulást. Ezért még erélyesebben kell síkraszállnunk azért, hogy ez az alapelv részévé váljék a CSISZszervezet életének. Ifjúságunk boldog, hogy e párt szüntelen gondoskodással övezi, hogy a párt Központi Bizottsága és személyesen Novotný elvtárs gondosan és sokoldalúan törődik nemcsak mai életével, hanem céltudatosan előkészíti Jövőjének feltételeit ls. Egyenesen jelképes jelentőségű, hogy pártunk Központi Bizottságának mai ülése, amely a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusa eredményeiről tárgyal, annak a kongresszusnak eredményeiről, amely jóváhagyta a kommunizmus felépítésének programját, ugyanakkor foglalkozik az ifjú nemzedék nevelésének kérdéseivel is. Mindent elkövetünk, hogy ez a nemzedék minden téren felkészüljön annak a küldetésnek a teljesítésére, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja tűz eléje. M. Š mok elvtárs felszólalása A Kohóipari és Ércbányaügyi Minisztérium teljes termelési tervét ez év elejétől október végéig 97,5 százalékra, árutermelési tervét 96,7 százalékra teljesítettük. Ezzel az eredménnyel nem lehetünk megelégedve, különösen akkor nem, ha tudatosltjuk, hogy még rosszabb a helyzet az áruválaszték tervének teljesítése és több minőségi irányszám betartása terén. Šmok elvtárs hangsúlyozta, hogy e kedvezőtlen helyzet főleg annak rovására Irható, hogy különösen az új üzemekben nem sikerült a tervfeladatok 100 százalékos teljesítése. Általában is még mindig fogyatékosságok fordulnak elő az állami és munkafegyelem betartásában, a termelés szervezésében és irányításában. Különösen a Klement Gottwald Oj Kohóműben és a kladnól Egyesült Acélművekben nem sikerül a munka.köllektívák állandósítása. A munkaerők nagyfokú hullámzását különösen az okozza, hogy nem eléggé hatékonyak a dolgozók szakképzettségének fokozására irányuló eddigi Intézkedések. Be kell vallanunk, hogy a döntő fontosságú termelési-gazdasági egységekben, de a minisztériumban is elhanyagolják a káderek nevelését. Természetesen pozitív példákról ls említést tehetünk. Bizonyára akadnak elvtársak, akik emlékeznek arra, hogy 12 évvel ezelőtt nem tudtuk eldönteni, hová helyezzünk el egy vasöntvényt gyártó üzemet. Sokan azt állították, hogy a hagyományos területeken volna heiye. Lássuk, milyen a mai helyzet. Az Istebné nad Orave-1 Kovohuty-üzem ma példát mutathat a kédernevelésben kifejtett szívós tevékenységével. Hasonlítsuk össze a régi hagyományokra viszatekintő, csakistebnéi Kovohuty-üzemben fennálló helyzetet. A kladnói mérnöki-műszaki dolgozók 9,7 százaléka rendelkezik főiskolai képzettséggel, az istebnéi Kovohuty-üzemben viszont 24,4 a százalékarány. A kladnól dolgozók 52,9 százaléka végzett középiskolát, az Istebnéi Kovohuty dolgozói közül 68,5 százalék rendelkezik középiskolai végzettséggel. Hasonló arányt állapíthatunk meg, ha a mesterek Iskolai, illetve szakképzettségét vesszük figyelembe. A kladnói mesterek 0,4 százaléka végzett főiskolát, az Istebnéiek 14 százaléka. Középiskolai végzettséggel Kladnóban a mesterek 30 százaléka, Istebnén 53 százaléka rendelkezik. Ezek, ami az istebnéi Kovohutyüzemet illeti, valóban kedvező eredmények, amelyekhez hasonlókat kell elérnünk Kunčicén és Kladnóban, ahol különösen a dolgozók állandósítására kell nagy gondot fordítani. A fogyatékosságok előbb említett okain kívül számításba kell vennünk a tervfeladatok teljesítését gátló egyéb körülményeket is, különösen azt, hogy nem végzik komplex módon a beruházási építkezéseket. Feltétlenül szükséges, hogy e téren az eddiginél nagyobb segítséget nyújtsanak az Építőipari Minisztérium, a Nehéz gépipari Minisztérium, az Altalános Gépipari Minisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium szállítási szervei. Šmok elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a beruházási építkezések késései aránytalanul nagy veszteségekkel járnak. A kohóipari üzemek munkájában igen nagy segítséget nyújtott a CSKP Központi Bizottságának levele. A Kohóipar! és Ércbányaügyi Minisztérium mélyrehatóan elemezte irányító tevékenységének színvonalát, s ennek nem 100 éve létező kladnói Egyesült alapján nemcsak vezető helyeken eszAcélművekben és a 10 éve működő > közölt káderváltoztatásokat, hanem a minisztériumban magában is bizonyos szervezési módosításokat hajtott végre. Šmok elvtárs felszólalása befejező részében a jövő évi terv előkészítésével kapcsolatos problémákkal foglalkozott. A legnehezebben megoldható probléma továbbra ls a hengerelt anyag választéka tervének teljesítése, hogy biztosithassuk — különösen — a gépipari üzemek teljesen zavarmentes termelését. Az Idei tapasztalatok alapján számos intézkedést készítünk elő a Jövő évi terv teljesítésének biztosítására. Az SZKP XXII. kongresszusa feltárta előttünk ls a szovjet kohászat gyönyörű távlatait. Kötelességünknek tartjuk, hogy a közeljövőben a lehető legnagyobb mértékben magunkévá tegyük a szovjet kohászok értékes tapasztalatalt és ennek segítségével vessünk véget kohóipari termelésünk eddigi fogyatékosságainak. O. Pavlovský elvtárs felszólalása Bár magától értetődő, hogy legelőször az SZKP XXII. kongresszusával kapcsolatos felejthetetlen élményeimről szeretnék beszélni, kötelességemnek tartom, hogy hozzászóljak Novotný elvtárs beszámolójához, éspedig ahhoz a részéhez, amelyben a mezőgazdaság szakaszán végzett munkák fogyatékosságalt bírálja. Ezt különösen azért tartom szükségesnek, mert a dél-csehországi kerület mezőgazdasági termelésében ls aránylag sok a fogyatékosság. Nem állíthatjuk azonban, hogy ez idén — harmadik ötéves tervünk első évében — a kerületi pártszervezet nem küzdött volna a mezőgazdasági termelésben szükséges döntő fordulat eléréséért. Előzetes adatok szerint az idén kerületünkben a növénytermesztést mintegy 18—20 százalékkal, az állattenyésztési termelést 2,5—3 százalékkal növeltük. Ez pedig a mezőgazdasági teljes termelés terén oly gyors ütemű növekedésének kell tekintenünk, aminőt azelőtt a dél-csehországi kerületben sohasem értünk el. Pavlovský elvtárs felszólalása további részében konkrét adatokat közölt a mezőgazdasági termelés kedvező eredményeiről, majd Így folytatta: „Az elért kedvező eredmények ellenére nyilvánvaló, hogy az állami tervet bizonyos mutatók szerint nem teljesítjük ős a teljes mezőgazdasági termelésben sem érjük el azt a színvonalat, amelyet a harmadik ötéves terv irányoz elő e terv első évére. A kerületi pártbizottság teljes ülésén e tapasztalatok alapján levontuk a szükséges következtetéseket és a jövőben azokra a termelési szaka-, szókra összpontosítjuk a pártszerves zetek figyelmét, amelyek döntő mó-i don befolyásolhatják a harmadik öt-: éves terv teljesítését. Pavlovský elvtárs a burgonyát®?-: mesztés gépesítésének kérdéseivel foglalkozva élesen bírálta a mezőgaz-; dasági gépek gyártásában gyakori fo-í gyatékosságokat. Közölte, hogy a dél-s csehországi kerület mezőgazdasági üzemei sok esetben nem kapják meg azokat a berendezéseket, amelyekre a termőföldek hathatós megművelő-; sére okvetlenül szükségük volna. Pavlovský elvtárs felszólalása be-i fejező részében méltatta az SZKP XXII. kongresszusának eredményeit és hangsúlyozta, hogy a kongresszus kö-j vetkeztetései hazánkban is irányt ad-í nak további munkánknak. Amikor A. Novotný elvtárs az SZKP XXII. kongresszusán pártunk nevében kijelentette, hogy a Szovjet-) unió Kommunista Pártjának program-: ját pártunk saját programjának is te-; kinti, és népünk mai nemzedéke mái; a kommunizmusban fog élni — szűn-, ni nem akaró taps dördült fel á kongresszusi palotában. A küldöttek közül senki sem kételkedett Novotňý elvtárs szavaiban. Kifejezésre juttat-i ták, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja megbízik pártunkban és ha-í zánk népében, hogy valóra váltjuk terveinket. Szilárd meggyőződésem,hogy ezzel pártunk és egész hazánk népe teljesen egyetért és ezt az egyetértését a Csehszlovákia Kommu-j nista Pártja teljes ülésén hozott ha-; tározatok megvalósítása érdekében kifejtett gyakorlati tevékenységével, juttatja kifejezésre. A. Kapek elvtárs felszólalása A párt Központi Bizottságának többi tagjához hasonlóan szilárdan állást foglalok a XXII. kongresszu9 eredményei és pártunk Központi Bizottsága e kongresszuson részt vett küldöttségének nyilatkozata mellett. Ha nemcsak személyi kultuszt, hanem annak módszereit is meg akarjuk ítélni, tudatosítanunk kell, hogy tevékenységünk tartalmáról van szó. De ez sem minden, összefügg a gazdasági helyzettel, amelyről a beszámolókban szó volt. E beszámolók ban bírálat hangzott el ránk vonatkozólag is, akik Itt ülünk. Én állást foglalok e bírálat mellett ls, azért, mert mint vállalati igazgató, gazdasági szakaszon az idén sem tudtam biztosítani a feladatok teljesítését, éppúgy, mint az elmúlt négy évben sem. Annak ellenére, hogy a párt hangsúlyozta a kádermunka jelentőségét, azt nem végeztem mindig jól. Másként ma, két helyettesem távozása után nem állna előttem az a szükségesség, hogy a pártszervezettől kérjek segítséget. Fogyatékosságot jelent csekély kölcsönös Igényességünk is. Ismerjük egyes fiatalok nem kielégítő erkölcseinek okait, tudjuk, hogy ezt a munka rossz elosztása, a rossz normák, az e fiatalok iránti csekély figyelmesség ls okozza. Ezeket a fogyatékosságokat látom a magam munkájában, s valószínűleg ezek nemcsak az én fogyatékosságaim, J. Drda elvtárs felszólalása Drda elvtárs felszólalása elején a XXII. kongresszus jelentőségét méltatta. Kijelentette, hogy a kongreszszust a kommunista jövő nagytávlatú áttekintése, a kommunista társadalom építésének konkrét terve tette naggyá, mely összhangban volt azzal a nagy erkölcsi erővel és nyíltsággal, amilyennel Hruscsov elvtárs beszélt a személyi kultusz idejének túlkapásairól, hibáiról és bűntetteiről, valamint Molotov, Kaganovics, Malenkov és mások pártellenes tevékenységéről. Az emberi igazságnak és a kommunista-elviességnek ez az elragadó összhangja olyasvalami, ami nagyban meggyorsítja a forradalmi világmozgalom kibontakozását. Nagy dialektikus összefüggést látunk benne, mert akkor, amikor a kommunisták erkölcsi kódexét is' programjába foglalja, megmutatja nagy erkölcsi erejüket, hogy következetesen leszámolnak a múlt hibáival. Drda elvtárs a továbbiakban elmondotta, hogy a jövő majd méltóképpen értékelni fogja a XXII. kongresszus történelmi jelentőségét. Meggyőződésem, hogy a kommunista párt programjába iktatott erkölcsi kódex fokozatosan a modern emberiség tízparancsolatává válik. A világ népei fokozatosan magukévá teszik ezt az erkölcsi kódexet. Ez lesz a jövő évszázadok erkölcse. Rendkívül helyesnek és bölcsnek tartjuk, hogy Novotný elvtárs a kérdések magyarázásakor azt is megmondotta, hogyan függ ez össze velünk, milyen hatása van ránk. Drda elvtárs beszéde végén kijelentette : Szeretném, ha a XII. kongreszszus előtt ki tudnánk alakítani a nagy forradalmi pátosz légkörét, mivel az előttünk álló célok, távlatok valóban óriásiak. ' hanem a vállalat többi dolgozójánál; fogyatékosságai ls. Számos gazdasági dolgozó valamennyi fokon és egyes pflrtdolgozók is azt a nézetet terjesztik, miszerint meg kell elégednünk változtatások eszközlésével, mert feladataink nagyok, vagy pedig levonjuk a következtetéseket, hogy elégtelenül dolgozunk. Ha mindegyikünk megengedi azt, hogy az idén inkább kevesebb' terméket adjunk, akkor ezen semmi esetre sem kereshetünk, mert nem adjuk meg azokat a berendezéseket és gépeket, amelyekre gazdaságuknak szüksége van. Szükségesnek tartottam minderiekelőtt a gazdasági helyzet eme kérdésére felhívni a figyelmet. Nem akarom ígérgetni, hogyan lesz ez nálunk a prágai CKD-ban és hogyan javltjuk meg eredményeinket az idén. A' fogyatékosságok okai nemcsak a mf vállalatunkban rejlenek. Beszéltek itt a terv nem teljesítésének okairól. A minisztériumokból direktív módon adják meg a feladatokat, amelyek ahelyett, hogy mozgósítanának, demobilizálnak. Ebből levontam a tanulságot. Nem azért, hogy munkatársaimmal együtt alacsony tervért harcoljunk, hanem azért a meggyőződésért, hogy eleget teszünk a feladatoknak. Ez a műszaki fejlesztés kérdése is. Az a benyomásom, hogy a megoldást ismét csak a módszerekben',a tervezésben keresik, ú'jabb javaslatokat fognak tenni a műszaki fejlesztés módszertani irányítására. De a legfőbb dologról megfeledkeznek, arról, hogy technikusaink és munkásaink túlnyomó többsége az új technika mellett van, és hogy Jobb eredményekkel nemcsak az irányelveket védelmezik, hanem elsősorbari az Irányelvekhez való közeledésünket. Megfeledkeznek arról, hogy az irányelvek nem ellenkeznek a dolgozók kezdeményezésének előnybe helyezésével. Azt a feladatot kaptuk, hogy vállalatunkban bevezessük a megszakítás nélküli üzemeltetést. Ez nem sikerült nekünk. Az 1961-es év harmadik negyede után sem vezettük be az állandó üzemeltetést. Csak most, amikor a negyedik negyedév feladatait teljesítjük, értünk el bizonyos haladást. De e feladatot távolról sem tekinthetjük befejezéttnek. ÜJ SZÖ 5 * 1961. november 26.