Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-26 / 328. szám, vasárnap
Az évzáró közgyűlések előtt Az ifjúsági testnevelés fontossága • Ne csak az iskolák mutassanak jó példát A CSTSZ II. kongresszusára aktív mun kával kell felkészülni A CSKP KB november 17-i ülésén Hendrych elvtárs beszámolójában részletesen foglalkozott az ifjúsági testnevelés komoly problémáival. A többi között javasolta egy nagy országos ifjúsági testnevelési verseny tervének kidolgozását, hogy így a fiataloknak a klubokon kívül is széles lehetőségük nyíljék a küzség, a járás, a kerület, esetleg az országos bajnoki címért versenyezni, mégpedig minden évben — tavasztól tavaszig. Londonban, a gyári berendezések nemzetközi kiállításán nagy figyelmet keltett a Workmester jelzésű újfajta csomagszállító kocsi, amelyet kórházakban, állomásokon, repülőtereken és másutt különféle célokra lehet használni. (Keystone felv. — ČTK) AZ ÉSZAK-MORVAORSZÄGI KERÜ-i LETBEN a Z-akció keretében a lakosság 15 millió 107. ezer 36 munkaórát dolgozott le, s ezen idő alatt több mint 230 millió korona értékű munkát végzett. ÁTVETTE DIPLOMAJÁT az első 214 orvostanhallgató a huhehoti (BelsőMongólia) orvosi egyetemen. Az ifjú orvosok valamennyien a Belső-Mongóliában élő kisebb nemzetiségből valók. OLASZORSZÁG LAKOSSÁGA 6,2 százalékkal növekedett az utóbbi 10 évben. A lakosság száma jelenleg 50 463 762 fő. HAZÁNKBAN A LEGTÖBB SZŐNYEG a žilinai Slovena-gyárban készül. Évente csaknem félmillió négyzetméter szőnyeget adnak Innen a piacra. A közeljövőben egymillió négyzetméterre emelik termelésüket. A GOTTWALDOVI TERÜLETI KÉP TÁR rendszeresen vándorkiállításokat rendez a környező üzemekben. Az idén eddig már 60 kiállítást tekintették meg az iskolák, EFSZ-ek és üzemek dolgozói. \ 7000 MOZGÚ JÁTÉKOT KÉSZÍTETTEK a hazai és külföldi karácsonyi vásárra a stráži Ias szövetkezet dolgozói. A Trhavé Svine-j Igla üzem 35 000 kis autót, gőzgépet, traktort, helikoptert, építő-játékot szállít a karácsonyi piacra. 186 000 TULIPÁNT ÉS MÁS VIRÁGOT ültettek ki Bratislavában a kertészeti dolgozók. MOST ÜNNEPLIK FENNÁLLÁSUK 115. évfordulóját a világhírű jenai Zeiss Művek A híres üzem termelése az NDK fennállása óta megnégyszereződött, gyártmányai 80 országban ismertek. FILMET KÉSZÍTENEK Amerikában Gpgol: Tarasz Bulyba című regényéből. A BOLGÁR IRODALOM TÖRTÉNETÉNEK négykötetes kiadását készíti elő a Bolgár Tudományos Akadémia irodalomtörténeti intézete. NYOLC MŰVÉSZI, egész estét betöltő és 50 rövidfilmet készít jövőre a kubai filmgyártás. MÁR A KARÁCSONYI CIGARETTÁKAT SZÁLLÍTJÁK az üzletekbe a Ceské Budgjovice-i dohánygyárból. A karácsonyi clgarettákat 20 darabonként ízléses bádogdobozokba csomagolva 6 koronáért fogják árulni. 70 NYELVÉSZ ÉS 200 TANÁCSADÓ 10 évig dolgozott az Amerikában most megjelent angol szótáron, amely 450 ezer szói tartalmaz. SAIGONTÓL délnyugatra fellázadt a dS-1-vietnami hatóságok ellen egy kon-, centárciós tábor 1100 foglya. (CTK) SZÁZ ISMERETLEN GOYA-KÉPET állítanak ki egy madridi kiállításon. A képek magángyűjteményekből kerültek a nagyközönség elé. AZ AMERIKAI LÉGIERŐK sikeres kísérletet hajtottak végre egy Titan lövedékkel. A kétlépcsős rakéta 8000 km-t tett meg. (CTK) GYUFASKATULYA NAGYSÁGÚ HELIKOPTERT készített fából Dmitrij Handrosz szovjet mérnök. A helikoptert 1398 alkatrészből állította össze. A bratislavai népbíróság szombaton hozott ítéletet a Perlička étterem és falatozó volt alkalmazottainak bűnügyében. E. -BestünUíget. az' üzem volt vezetőjét 12 évi börtönbüntetésre és 20 000 korona pénzbüntetésre, j. Hacajt, .volt raktárnokot 8 évi szabadságvesztésre és 10 000 korona pénzbüntetésre, J. Svutos főszakácsot 2 és fél évi. szabadságvesztésre 5000. Ijorona pénzbüntetésre, Miticzky Szakácsot 4 évi börtönbüntetésre és 10 000 korona pénzbüntetésre- ítélte. (Siá.) A FIATALOK ÉRDEKLŐDÉSE FOKOZODIK Az idei ifjúsági sportversenyek lefolyása ismét bebizonyította, hogy a fiatalság sportolási vágya mind határozottabban nyilvánul meg. Hiszen az ez évi versenyeken tübb százezer fiatal szerepelt. A falvakon és városokban egyaránt o versenyek során érdekes összecsapásoknak lehettünk szemtanúi, és számos tehetséges fiatal sportoló tűnt fel. Vol tak olyan helyek, ahol a fiatalok vetélkedése a helyi testnevelés újjáéledését jelentette. Mindezek ellenére az ifjúsági sportjátékok versenyei számos fogyatékosságot is felszínre hoztak s a jövőben elsőrendű feladatunk e fogyatékosságok fokozatos felszámolása lesz. MI A LEGFONTOSABB TEENDŐ? Arról már idejében írjunk, hogy az ifjúsági sportversenyek szervezéséhez jóval a versenyek kezdete előtt kell hozzálátni. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy eddig a versenyek rendezésével főleg az iskolák foglalkoztak. Sokhelyütt azonban bármily odaadással is dolgoztak a tanítók, a versenyek kimenetele nem felelt meg a várakozásnak. A jövőben itt a helyi sportszervezetek edzői, oktatói és funkcionáriusai nyújthatnak — sőt feltétlenül kell, hogy hathatós segítséget nyújtsanak. Mégpedig azért, mert éppen a szakképzettség hiányában — különösen vidéken — az ifjúsági sportversenyek az első fordulónál tovább nem jutottak. És ez nagy hiba, mert célunk az, hogy az ifjúságnak egész évi pontosabban állandó foglalkozást biztosítsunk. Hiba például az is, ha a járásokban csak azért igyekeznek az ifjúsági sportjátékokat valamennyi sportágban megrendezni, hogy minél nagyobb legyen a rajtolók száma, s közben megfeledkeznek arról, hogy a fiataloknak rendszeres testedzést biztosítsanak. Az ifjúsági sportjátékok következő téli versenyeit már nein csupán az iskolák, hanem a sportszervezetek, CSISZ, HESZ-szervezetek szoros együttműködésével kell megrendezni. A skandináv bajnokság sorsolása A skandináv nemzetközi asztalitenisz! bajnokság ötödik évfolyamát pénteken >sorsolták. A ' csapatversenyekben 11 vá* logatott együttes szerepel. A csehszlovák válogatott küzdelem nélkül egyenesen a második fordulóba jut. A második • fordulóban, ma délelőtt 10 órakor, válogatottunk Anglia ellen játszik. Ha válo. gatottunk az angolok fölött győzelmet ; arat, akkor a magyar válogatottal dél. után 14 órakor találkozik. A döntőt este ; 20 órára tervezik. Az egyéni versenyek csak hétfőn kez; dődnek. Itt a következő versenyzőket Gaprindasvili a női sakkvilágbajnokság címéért _ A női sakkvilágbajnok-jelölte 1- versenyét a szovjet Gaprindasvili nyer'e. •A Jugoszláviában megrendezett tornán a 'a 17. — utolsó — fordulóval befejeződtek a küzdelmek. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt Gaprindasvili szovjet • sakkozónő nyújtotta s így megérdemelten küzd majd a volt világbajnokkal, Biko, vával a világbajnoki címért. A torna végeredménye: 1. Gaprindasvili 13 p, Boriszenkova (mindkettő szovjet) 11 p., 3. Lazarevics (jugoszláv), 4. [Zatulovszka (szovjet), 9.5 p., 5. Nedelko|vics (jugoszláv), 8. Zvorikina. 7. VoiperItova (mindkettő szovjet), 8. Karakas (magyar) 9 p. Az 1962-es év kerékpárverseny műsora Befejeződött a Zürichben ülésező Nemzetközi Kerékpározó Sportszövetség '.(UC11 kongresszusa, amely összeállította •az 1962-es év kerékpárversenyeinek nap\tári tervét. Ezenkívül foglalkozott még •két kerékpár-számnak a világbajnokságokra való besorolásával. Elhatározták a •4 km-es /pálya j üldözüverseny és a 100 'km-es jországúti/ versemj bevezetését. A nemzetközi kerékpárverseny kalendáriumából: február 18-án Luxemburgban . terepkerékpár-világbajnokság, augusztus ; 25—31-én Milánóban pályakerékpár-világ. bajnokság, szeptember 1-én Bresciában (Olaszország) országúti kerékpár-világ!bajnokság (amatőr versenyzők számára), ;a profi versenyzők szeptember 2-án ve' télkednek. Nevezetesebb amatőr versenyek: már', cius 20-tól április l-ig „Olaszország körüli". április 11-től 24-ig ..Marokkó kö;rüli", május 2-tól 17-ig Berlin—PrágaVarsó, június 16-tól 24-ig „Ausztria körü;ii", július 2-tól 15-ig „Tour de Francé" (amatörök számára), Július 11-től 23-ig .Britannia körüli". A profi versenyzők küzdelmei: május ; 18-től június 9-ig „Olaszország körüli", ! június 24-től július 15-ig „Tour de Francé", szeptember 16-án a Nemzetek Nagy! díjáért Párizsban. Az MLSZ hatvanéves fennállását ünnep i A Magyar Labdarúgok Szövetsége fennállásának 60. évfordulója alkalmából ! 1961. november 27-én, hétfőn d. u. 5 órai kezdettel a testnevelési főiskolán ünnepi ülésre kerül* sor. A megnyitó beszédet Barcs Sándor, az MLSZ elnöke tartja, aki üdvözli a régi válogatott •játékosokat és a szövetség egykori vezetőit. Az ünnepi ülés, előadója Földessy János dr. az MLSZ 60 évéről tart beszámolót. Ezután kerül sor az MLSZ jubileumi emiékvereteinek átadására. > A sportfogadás hírei A Szazka 47. hetében a következő ' nyereményeket sorsolták ki: 1. díj: nincs nyertes, 2. díj: 3 nyertes a 10 000 1 korona, 3. díj: 21 nyertes á 7 100 koro1 na. 4. díj 60 nyertes á 4080 korona. 5. díj nincs. Športka: 1. díj: nincs nyertes. 2 díj: 12 nyertes á 10 000 korona, 3. díj: 988 | nyertes á 955 korona, 4. díj: 23 244 nyertes á 75 korona. emelték ki: Bérezik (magyar), Melstroem (svéd), Harrisson (angol), Larsson és Als (mindkettő svéd), Andreadis (csehszlovák), Vogrino (jugoszláv) és Péterfy (magyar). Andreadis, Rózsás, Miko, Melstroem és Stanék Péterfy csoportjában játszik. A párosversenyben a következő az összeállítás: Larsson r (Svédország), Harrison-Ingber (An Andreadis-Miko (Csehszlovákia) i Berczik-Péterfy (Magyarország). Stanék a jugoszlávok ellen játszik a magyarok csoportjában. A vegyespáros egyik csoportjának az élén a csehszlovák Andreadis áll Pitic román versenyzőnővel. Stanék Coliingen belga versenyzőnővel játszik, Miko dán partnernője azonban nem érkezett meg. AZ ÉVZÁRÓ KÖZGYŰLÉSEK SEGÍTSÉGE Évente egyszer a sportban is összegezni kell az eseményekel, visszapillantást vetve az elmúlt esztendőben végzett munkára, a tapasztalatokat pedig az egyes szervezetek munkája színvonalának emelésére kell felhasználni. Ez az évzáró közgyűlések elsődleges feladata, melyeket alaposan elő kell készíteni. Itt ügyeljünk arra, hogy a főbeszámolú ne túlhosszú, de tartalmas, konrétumokra felépített, igaz és kritikus legyen. Csak így tud a szervezet tagsága tiszta képet alkotni az elmúlt évi munkásság erényeiről, fogyatékosságairól s csak ily módon tudnak a tagok hozzászólásaikkal a hibákon javítani. A közgyűlések vitáinak tárgyát képezzék elsősorban az ifjúsági testnevelés problémái. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy néhány hónap múlva kerül sor a CSTSZ II. országos kongresszusára, mely arra lesz hivatva, hogy lefektesse az ifjúsági testnevelés egyesített alapjait. A kongresszust megelőző időszakban azonban a sportszervezetek működésének nemcsak az évzáró közgyűlések szervezésében kell megnyilvánulni, hanem a sportszervezet tagjainak aktív ténykedésében is. A tél beálltával is számos sportrendezvényre kerül sor, amelybe az ifjúságot is bele kell vonni. Igy azután aktív munkával készülhetnek nemcsak a fiatalok, hanem valamennyi sportoló is az elkövetkezendő kongresszusra. —ár. Tesla Pardubice - Dukla Havo 7:0(1:0,4:0,2:0) A pardubicei találkozón meglepetésre a vendég Jihlava csapata gyenge teljesítményt nyújtva vereséget szenvedett a harcias hazai együttestől. A Dukla Jihlava játékosain a fáradtság jelei mutatkoztak, ami a hétközben játszott ČH Brno elleni találkozónak tudható be. A gólokat Danihelka 2, Sekera, Vanek, Mach, Dolana és Franz szerezték. m-4 <' * t-mms*-'' - - 'v- A kupagyőztesek kupájáért folyó labdarúgó-vetélkedés II. fordulójában a Dynamo Žilina az Olympiakos Pireus kitűnő görög labdarúgó-együttessel mérkőzött, amelyen, mint már jelentettük, a Dynaino Žilina 3:2 (2:1) arányban győzött. — A győzelem elsősorban á Dynamo védelmi sorainak köszönhető, Plach (képünkön) kapussal az élen. hők között (10.14), Ivanov (19), ÜJ SZÍNPAD: Aladin csodalámpája (14), Tűzijáték (19). ZENEI SZÍNHÁZ: Az Irodalmi Színpad miisora (17), Schubert: VIII. szimfónia. Beethoven: V. szimfónia, Berlioz: Fantasztikus szimfónia (19.30). A KOSICEI ALLAMI SZINIIAZ MŰSORA: MA: A sellő (14.30), Rókácskák (19), HOLNAP: Denevér (19). A KOMÁRNÓI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ MŰSORA: Nitra: Három szegény szabólegény (19.30), Sala: Nem olyan világot élünk (19.30). A televízió műsora: Bratislava 10.00 Gyermekműsor. 11.30: Mezőgazdasági adás. 15,00: Dukla Praha—Cheb kézilabdamérkőzés közvetítése. 17.00: Andrcjka, szovjet film. 19,00: TVhíradó. 19,30: Sporteredmények. 19,55: Vers. 20,00: Három tonna por, cseh film. 21,20: Balettfilm. 21,50:.A nap visszhangja. Budapest 9.50 Űttöröhtradó. 10.00 Bach és kortársai. 13.00 47. sz. Magyar Híradó. 13.25 A Ferencváros—Salgótarján labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 17.40 Űszi-téli esték. 18.45 Az északi madárhegyek tájain, kisfilm. 19.00 Élőújság. 19.50 Vasárnapi vers. 20.00 A gyűlölet áldozata, angol bűnügyi film. Kb. 21.30 Hírek. Reggel köd, a nap folyamán borús idő, Morvaország északkeleti részében he lyenként eső. Az ország többi -részében elvétve szemerkélő eső várható. A délutáni hőmérséklet 3 fok körül lesz. Gyenge délnyugati szél. A BRATISLAVAI MOZIK MUSOKA: >• SLOVAN: Pique dame (szovjet) 15.30. 18, 20,30, HVIEZDA: Megbilincseltek (USA) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Alba Regia (magyar) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: 1943 hosszú éjszakája (olasz) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Vadállatok a fedélzeten (szovjet) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Keresztesek II. rész (lengyel) 15.45, 18.15, 20.45, PALACE: Csigalépcső (magyar) 22, MIER: Címe ismeretlen (szovjet) 16, 18.30, Teréz (cseh) 21, DUKLA: Csodatevő (szovjet) 13.45, 15.30, 18, 20.30, OBZOR: Első út a csillagok felé (szovjet) 13.45, 15.30, 18, 20.30, MÁJ: Eemberek a hídon (szovjet) 15.30, 18, 20.30, STALINGRAD: Feltámadás (szovjet) 17.30, 20, MLADÍCH: Aranykulcs (szovjet) 10, 13.30, 15.30, ISKRA: Tiszta égbolt (szovjet) 15, 17.15, 19.45, PARTIZÁN: Augusztusi vasárnap (cseh) 17, 19.30, NÁDEJ: Mamlock professzor (NDK) 16.30, 19, ZORA: Vándormadarak (cseh) 17.30, 20, POKROK: Többé nem balkezes (szovjet) 17.30, 20, DIMITROV: Teréz (cseh) 17.30, 20, BRIGÁDNIK: Öt töltényhüvely (NDK) 17, 19.30, OSVETA: A mi udvarunk (szovjet) 17, 20. A TÁTRA-REVŰ MŰSORA: Vidám tarka műsor (20.30). A KOSICEI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Repüljetek, galambok (szov(et), TATRA- A vihar.kapujában (szovjet), PARTIZÁN Hosszú az út hazáig (magyar), DUKLA: Normandie Neman (szovjet-francia), ŰSMEV: Keresztesek II. rész (lengyel). A 8RATISIAVAI SZÍNHAZAK MŰSORA NEMZETI SZÍNHÁZ: Kővirág (14), ťraviata (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: FelHETF0: Bratislava: 18.00: Kisfilmek. 16.30: Technikai adás. 19.00: TV-híradó. 19.30: TVhangverseny. 19.45: Peter Sever: Emberek az építkezésen, TV-játék. 21.25: TVhíradó. KEDD: Bratislava: 17.30: Tanuljunk oroszull 18.10: Ifjúsági adás. 19.00: TV-híradó. 19.30: Bíróválasztások előtt. 20.00: Ballada a katonáról, szovjet film. 21.25: Közvetítés a Nové Mesto nad Váhom-i gépesítési és automatizálási kutatóintézetből. 21.55: A nap visszhangja. Budapest: 17.30 Iskolások műsora. 18,40 Kisfilmek. 19.00: Csárdások. 19,30: TV Híradó. 19.50: Felnőtt játszótér, szatirikus TV műsor. 21.00: Telesport. 21.25: Vigyázat, mázolva! Kisfilm! 21.45: Hírek és a TV Híradó ismétlése. SZERDA: Bratislava: 15.00: Diákklubok műsora. 16.00: Óvodások műsora. 18.30: Tanuljunk oroszull 19.00: TV-híradó. 19.30: Spartak Praha Sokolovo—SONP Kladno jégkorongmérkőzés II. és III. harmadának közvetí-' tése. 21.15: Kisfilm. 21.45: Telesport. 22.15: A nap visszhangja. Budapest: 17.30: Hétköznapi tanácsok. Walter mester receptjei. 17.40: Tanuljunk oroszull Nyelvlecke kezdőknek. 18.00 Újpest. Dózsa-Ajax Amsterdam Kupagyőztesek Kupája, visszavágó labdarúgó-mérkőzés. .19.45: TV Világhíradó. 20.05: Panoptikum. 20.35: Vigyázz, nagymama, magyarul beszélő szovjet film. 21.45: Hírek és a TV Híradó ismétlése. CSÜTÖRTÖK: Bratislava: 9.30: TV-érdekességek. lü.00: Jindfich Plachta filmen, cseh film. 17.30: Folynak az ifjúsági alkotóverseny előkészületei. 18.30: Beszéljünk oroszul! 19.00: TV-híradó. 19.30: A jövő partjai felé. 20.00: Szenzációk vására, TV-játék Egon Erwin Kisch elbeszélései alapján. 22.00: Táncdalok. 22.30: A nap visszhangja. Budapest: 17.30: Kisdobosok műsora18.10: A világ térképe előtt, külpolitikai összefoglaló. 18.30: TV Híradó. 18.45: Beszélgessünk oroszull Nyelvlecke haladóknak. 19.00: Szórakozó Budapest, helyszíni közvetítés. Kb. 22.00- Hírek és a TV Híradó ismétléáe. PÉNTEK Bratislava: 15.00: Napközi otthonok műsora. 18.30: Beszéljünk oroszul. 19.00: TV-híradó. 19.30: Mezőgazdasági adás. 19.45: Tánciskola. 20.30: Merénylet, magyar bűnügyi film. 22.00: A nap visszhangja. SZOMBAT: Bratislava: 18.00: Gyermekműsor." 19.00: TV-liiradö. 19.30: Külpolitikai kommentár. 19.50: Új dalok. 20.00: Első ízben a kamera előtt, tarka műsor. 21.20: A nap visszhangja. 21.40: Hazug a barátom, cseh filmnovella. 22.20: Varsói találkozó, zenés-táncos összeállítás. Budapest: 18: Robin Hood kalandjai. 9. A sherwoodi asszonyok. 18.30: A Magyar Rádió és Televízió Énekkarának hangversenye. 19.00: Hétről hétre. .. 19.15: TV Híradó. 19.35: Bagdadi tolvaj, angol film. 21.00: Oszkár tudja. . . Zenei rejt, vény verseny. 22.00: Tarka-barka, a Varsói Televízió szórakoztató műsora. Kb. 23.00: Hírek és a TV Híradó ismétlése. VASARNAP: Bratislava: 9.30: Közvetítés a bíróválasztásokról. 10.00: Az elveszett fénykép, csehszlovák-szovjet film. 11.30 Mezőgazdasági adás. 15.00: Sportközvetítés. 18.00: Mesedélután, 19.00: TV-híradó. 19.30: Sporteredmények. 19.55: Nyikolaj Tyihonov: Gázálarc, vers. 20.00: A lelkiismeret lázadása, az NDK TV-filmjének első két része. 22.40: A nap visszhangja. Budapest: 9.30: Üttörőhíradó. 9.40: Ifjúsági filmmatiné. Kb. 11.30: Magyarország—Bulgária férfi tornaviadal I. része. 18.00: Könyvkötés, előadás. 18.30: Utazás a Föld körül. 19.00: Élőújság. 19.50: Arany János: Tengeri hántás. 20.00: Újra a csillagok felél Magyarul beszélő szovjet film. 21.00: Szórakozó Budapest, helyszíni közvetítés Kb. 22.15: Hírek. • Tírgumurei: Az európai országok bajnok-csapatainak serlegéért a Lokomotíva Rüngsdorf női kézilabda-csapata 3:7 (3:2) arányban vereséget szenvedett a román Rapid Bukurest csapatától. A viszszavágó-mérkőzést december 3-án Frankfurtban játsszák. • Sanghai: Az 3ZKA RosztoO szovjet labdarúgó-együttes 1:1 (1:0) arányban döntetlent játszott a sanghaii csapatul. 9 Milánó: Az olasz és svájci jégkorong-válogatott találkozója 2:2 (2:2, 0:0, 0:0) arányban döntetlenül végződött. • Köln: A dán teniszválogatott 3:0 arányú győzelmet aratott Franciaország válogatottja fölött. • Oslo: A norvég kézilabdasport 25 éves jubileuma alkalmából Dánia Svédország felett 15:14 (7:5). Norvégia Jugoszlávia fölött 20:15 (8:6) arányú győ zelmet aratott. • Prága: A csehszlovák labdarúgókupa döntő mérkőzésére vasárnap, december 3-án Olomoucban kerül sor, amelyen a Dukla Praha és a Dynamo Žilina vetélkedik. • Kaunas: A Spartak Zilina kézilabdaegyütese a kaunasl kézilabda tornán a legjobb szovjet kézilabda-csapattal, a Trud Moszkva együttesével mérkőzött. Eredmény: Spartak Plzeň—Trud Moszkva 23:12 (9:5). „OJ Sző", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Blz'ôttlágä. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelőst Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava Gorkého ti.- 10. sz. Telefoni 537-16, 512-23, 335-68, 506-39, - főszerkesztő: 532-20 - titkársági 550-18, sportŕôvati 505-29. Kiadóhivatal! Bratislava, Gorkého 8., telefoni 503-89. Előfizetési díj havonta 8.- Kčs. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nýoméšt Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. K-21U169S