Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-18 / 320. szám, szombat

Hétköznapi történet |Műkeclvelő színiátszásunk irÓJr Tonáni/ol- Av illírt t-t rtl^-nn lnn+rtl + 7 -F^^t,^ ~ „ V D

eréfc legények. Az ilyenekre mondták valaha, hogy hetedhét országban nem találni párjukat. Vágtak is olyan rendet annak idején, meg az öblös búzászsákot is oly könnyedén lendítették vállukra, hogy a szeme is kikerekedett annak, aki nem ismerte őket. Hanem manapság, a kombájnok, kaszálógépek, traktorok korában már befellegzett az efféle legénykedésnek. A virtus azonban nem halt • :i, nem szűnik az meg mindaddig, amíg törekvő emberek születnek a földön. Márpedig e téren aligha lesz valaha is hiba. Csak éppen a virtus formája változik meg. Nézzétek csak azt a délceg fiatal traktorost, akinek apja arról volt nevezetes, hogy egy szekérre egyszerre két kocsiravaló szénát tud felrakni — mily büszkén üli meg gépparipáját, amikor a hangszóró reccsenve megszólal a háztetőkön és jelenti: Kovács János traktoros a mai napon ennyi, meg ennyi hektáron végezte el a mélyszántást. A mi legényeink is, bár nem ültek sem a traktor, sem a kombájn kerekénél, megmutatták, hogy keményen megállnak a gáton. Négyükből olyan állatgondozó csoport kerekedett, hogy nemcsak a szövetkezetben szereztek maguknak nagy becsületet, hanem szövetkezetük jó hírének megalapozásában is alapos részük van. Tejhozamban, súlygyarapodásban igen csak iparkodni kellett, aki valamelyest is lépést akart tartani velük. Az állatokat és az istállót pedig oly ragyogó tisztán tartották, hogy a szóbeszéd szerint egy más szövetkezetből látogatóba érkezett atyafi az ajtó előtt le akarta húzni a csizmá'iít, mondván, hogy még bepiszkítja vele a padlót. Így volt-e vagy sem, ki tudja. Elvégre a tisztaságszerető asszonyok odahaza sok mindenre megszoktatják az engedelmes férjeket. A megszokás meg idővel a vérébe megy az embernek. A

mikor nálunk is megindult a szocialista brigád címért folyó versenygés, • mindenki természetesnek vette, hogy a járásban elsőkkéntök kapcsolódtak be. A munkát illetően nem is volt semmi bökkenő, hanem ami a szocialista életmódot illeti, itt már akadt. Négyük közül az egyik, mégpedig mondjuk ki mindjárt az elején a legderekabbik, rákapott az italra. Valami családi kellemetlenség, békebontó anyós volt az indítóok. Elég az hozzá, hogy a szálas termetű fiatalembert mind gyakrabban látták kapatosan, később még már munkába is egyre-másra italos fővel érkezett. A verseny előtt valahogy nem tulajdonítottak az esetnek olyan fontosságot, mint amilyet megérdemelt volna. Gondolták, majd észretér Bálint. Hanem, amikor a címért folyó verseny megindításáról beszélgettek, igencsak elő került ez a kérdés is. A pártszervezet tagjai is igen a lelkére beszéltek a helytelen útra tért embernek, s figyelmeztették, mennyire ártalmas lenne, ha továbbra is oly mélyen nézegetne a pohár fenekére. Bálintra hatott a szó. Megfogadta, hogy ezután tartózkodni fog az italtól. Amikor pedig három társa, mint a legtapasztaltabb, leghozzáértőbb és legalkalmasabb embert, egyhangúlag őt ajánlotta a brigádvezető tisztségébe, egy kicsit megnedvesedett, a szeme. Pedig máskülönben nem volt érzelgős ember. A kollektíva nevelő hatása nagyon nagy erő. Hát mégha mindez őszinte segítőkészséggel is párosul. A három brigádtag, két szlovák- és egy magyar, úgy segített a Bálinték új házának felépítésében, mintha a sajátjukat építenék. Ha már nem érti meg egymást a család — gondolták — legjobb lesz külön költözködni a fiataloknak. Összetartottak nemcsak a munkában, azonkívül is, és Bálintot A liazánkban vendégszereplő szaratovi együttes. mindenütt nagy sikert arat. így volt ez Bratislavában ls. léptei ettől fogva esténként nem a vendéglő, hanem a kultúrház felé vitték, ahol a televízió, meg a filmvetítőgép kezelése fölött védnöksége volt a brigádnak. N

em egészen egy év múlva ünneplőben öltözve a kerületi székhelyre indult a négy brigádtag. Onnan már a szocialista munkabrigád cím büszke birtokosaiként tértek meg. Szóval Bálint derekasan állta a szavát. Leszokott az italról. Két é%tj, óta, nemhogy pálinka, de még sör sem volt a szájában. Egyszer, egyetlen egyszer történt meg^ még a kezdetén, hogy megbicsaklott. Még az új otthonba költözködés előtt. Ma már tréfálkozva mesélnek erről az esetről, de akkor nagyon komoly következményekkel fenyegetett. Pár héttel a verseny megkezdése után történt. A brigád szokás szerint hajnali négykor már az istállóban volt. Illetve nem is volt ott az egész brigád. A vezető hiányzott közülük. Pedig máskor mindig ő nyitotta be elsőnek az> ajtót. Eljött az öt óra, a hatot is túlhaladta a kismutató. Bálintnak se híre, se hamva. Hárman etették, tisztították meg az ő teheneit is. Már jól benne jártak a fejésben, amikor vezetőjük megérkezett. De milyen állapotban! Sapkája csálére állt, a szeme természetellenesen csillogott a gyűrött arcban. Messziről látszott, hogy Bálint megint felöntött a garatra. A három ember megsápadva nézett egymásra. —- Hát eddig tart a becsület! Ennyit ér az adott szó! — Megállj Bálint, majd számolunk holnap — mondta ki a határozatot hármuk közül a legidősebbik, Béla —Most meg erlgy haza, aludd ki jól magad! T_Tanem, ahogy ez már lenni szokott, a baj nem jár egyedül. A legfiatalabb brigádtag, az irgalmatlanul nagyra sikeredett Pista, aki ágoskodás nélkül is kilátott az ablakon, ijedten elkiáltja magát. — Hü a teremtésit, valami delegációt hoz az ördög a nyakunkra. Ahogy kinéz a többi is, látják, hogy egész csomó ünneplőruhás ember fordult be az udvarra és tart egyenesen a istálló felé. Elől élénken magyarázva a járási párttitkár haladt, a sort pedig a helyi nemzeti bizottság titkára zárta be. A három ember elhűlten nézett az istálló közepén álló, bambán maga elé bámuló, Bálintra, majd meg egymásra. Mitévők legyenek? Sok gondolkodásra nem volt. idő, kintről már behallatszott a közeledő embercsoport beszélgetése. Villámgyorsan cselekedni kellett. A nagy melák Pista a vállát kapta s el az elázott embernek, Béla a két lábát ragadta meg. Egy szempillantás alatt nem valami gyöngéden belódították a magatehetetlen Bálintot a szecskatartóba, a harmadik brigádtag meg sebtében néhány jó villányi száraz lucernát vetett rá. Még a kezében volt a villa, amikor hangos köszöntéssel benyitottak a vendégek. Küldöttséget még keveset kívántak annyira a kapun túlra, mint ebben az esetben. A három ember félszeme, egyre csak a szecskatartót figyelte. „Jaj, csak meg ne mozduljon az a haszontalan Bálint." Elmenőben a helyi nemzeti bizottság titkára a brigádvezető holléte felől érdeklődött. — Náthás lett, otthon maradt füllentette Béla... — Még mondani akart valamit, de torkán akadt a szó... Ügy látszik, kicsit poros lehetett a Bálint takarójául szolgáló lucerna. Alighanem az út mellől hozták. Kisebbfajta mennydörgésnek is beillő tüsszentés rázta meg a szecskatartó oldalát, s a hullámzani kezdő takarmány alól kiemelkedett Bálint másnapos képe. Még szerencse, hogy a többi vendég már akkor jó messze járt. B

izony jól benáthásodtál te akkor Bálint, — mondta jó néhány hónappal az eset után, vidám társaság körében széles mosolygással a HNB titkár s a brigádvezetőre köszöntötte poharát, melyben aranylóan csillogott a hegy leve. Mert, hogy el ne felejtsem, ünnepség van ma Bálintéknál. Három jubileumot is tar- ' tanak egyszerre. Egy éve, hogy elnyerték a szocialista brigád címet, akkor költöztek be az új lakásba, s ma éppen fél évtizede, hogy az anyakönyvvezető előtt örök hűséget fogadott feleségének. A köszöntésre a brigádvezető is magasra emelte jókora poharát, amely színültig tele volt kedvelt italával, — szépen habzó frissen fejt tejjel. A hófehér abrosszal megterített asztalra fiatalos mozgású néni hordja fel az ételt. Az anyós barátságos arccal, szíves szóval kínálja a vendégeket. GÄL LASZLŰ Annak ellenére, hogy a televízói elterjedése az utóbbi időben kissé viszavetette — a műkedvelő színjátszás továbbra is népszerű. Egy-egy bemutató ma ls társadalmi eseményszámba megy. A szereplők hetekig készülnek, a falu lakót izgalommal várják az előadást. Aztán hosszú ideig a darab meséje és a szereplők játéka a gyakori beszédtéma. S mindez természetes, érthető. A különféle népi játékok, majd a színjátszás nemzedékről nemzedékre szállt és tartotta életben a nép szokásait, művészetét. Miért 'lenne ma másképp? Hiszen a népművészet és általában a műkedvelőmozgalom igazán csak ma nyert megértést és támogatást. S a műkedvelőmozgalomnak a jövője is nagyobb,-mint bármikor a múltban. Látható ez többek között abból, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának programja is leszögezi: „A kultúra anyagi alapjának nagyméretű továbbfejlesztése végett biztosítjuk ... a^zínjátszó együttesek és más műkedvelő kulturális szervezetek fejlesztését" ... Sajnos, az idő múlásával sok szép néphagyomány és népi játék feledésbe merült. Ezekről többnyire ma már csak az idősebbek és a néprajzkutatók tudnak. A színjátszás azonban — a népi játékok törvényes jogutóda, a nép szórakozni és alkotni vágyó kedvének tárgyi bizonyítéka — változatlanul él. A műkedvelő színjátszásnak a falu életében mindig jelentős társadalmi és kulturális küldetése volt. Nemes kultúraterjesztő és felvilágosító szerepe a falu lakóinak legjobbjait vonzotta és vonzza ma ls soraiba. S ha régen, mikor sokszor akadályba ütköztek, a kultúra legjobb falusi terjesztői: tanítók, haladó gondolkodású értelmiségiek, mégis vállalták a népművelő és felvilágosító munkának eme formáját, miért ne vállalnák ma, amikor minden tekintetben támogatásban és elismerésben részesülnek? A falu kulturális felemelkedésének szükségességét megértők a színjátszás terén is mindent megtesznek a siker érdekében Érthető hát, ha a televízió elterjedése és más szórakozási lehetőségek ellenére a falu kulturális életének ma is a műkedvelő színjátszás a legerősebb bázisa. Vannak átmeneti nehézségeké Különösen az a család, amelyik még csak most ismerkedik a távolbalátás „csodájával", szívesebben ül a képernyő előtt, mint a művelődési otthonban, műkedvelők előadásán. Ennek ellenére az új helyzet ha szükségessé is teszi a műkedvelők munkájának módosítását, nem jelenti és nem is jelentheti a műkedvelő színjátszás és áltatában a műkedvelőmozgalom halálraítélését. A színjátszásnak — különösen a film és részben a rádió elterjedése idején — már meghúzták a vészharangját. Sokan azt mondták: vége a színjátszásnak, A film olyan vizuális November 4 és 5-én a legjobb csehszlovákiai magyar műkedvelő <;zínjátszőcsoportok vezetői értekezletet tartattak Trenčianské Teplicén. \ tanácskozáson sok szó elhangzott műkedvelő színjátszásunk helyzetéről, problémáiról. Cikkeinkben az itt, valamint az együtteseknél nyert tapasztalatok alapján mondunk el néhány gondolatot műkedvelő színjátszásunkról. lehetőséget biztosít, amellyel a színház nem vetekedhet... Egy időre — visszaemlékezésekből tudjuk — csökkent a színházak közönsége. Némelyik színházat be is kellett zárni. A válság azonban nem tartott sokáig. A közönség rájött, hogy új művészeti ágról van szó, amely sok dologban nem szárnyalja túl, és nem is pótolhatja az élő színpadot, a hús-vér embereket. Elmúlt a filmek újdonságából eredő varázsa — visszaállt a színjátszás iránti érdeklődés... Sőt, a film új színházi közönséget szerzett. Sokan, hogy a filmből ismert színészeket életben is láthassák — színházba ls eljártak. A színház és a film évekig éltek békében: egyik sem zavarta a másikat. Jött aztán a „fő veszély" a televízió ... Jelenleg úgy fest a dolog, hogy az új kor „csodája" hadat üzent a színháznak ls, meg a filmnek is... De hiszen így volt ez a színházzal, a film megjelenése idején. A „megsemmisítésből" mégis „békekötés" lett. Vajon a vetélkedők nein kötnek-e majd ismét békét? Akik a televízió révén — lényegében Imitációban — megismerik és megszeretik a filmet, és a színházat, nem akarnak-e majd rendes filmet és színházat is egyre gyakrabban látni?... Ma még merészség lenne azt mondani, a televízió: a film- és színház közönségszervezője. Idővel azonban minden lehetséges ... Ha hetekig csupán a televízió műsorát nézzük, aztán elmegyünk színházba vagy moziba, a televízió nyújtotta leszűkített vizuális hatás után a színházban ős moziban látható képek szépségével nem tudunk betelni. A televízió imitáció jellegét ilyenkor ismerjük fel igazán. Bizonyos, hogy a televízió ma nagyon népszerű, ami nem baj. Hiszen ha nem is nyújtja azt, amit a színház vagy a film, nevelő és szórakoztató szerepe felbecsülhetetlen. A hiba abban reilik, hogy a televízió jelenleg sok esetben a kispolgári, életszemlélet és életstílus szálláscsinálója. A család megveszi a gépet, aztán becsukva ajtót, ablakot, behúzódik a négy fal közé, a maga „szigetére" és kényelmesen fotelbe, vagy a rekamiéra dűlve — elszigetelve magát a külvilág zajától — a televízión keresztül tart kapcsolatot a világgal. E négy fal közé szorult televíziós-szobaélet kicsinyített sokszorosítása a családiház-tulajdonosok „ez az én birodalmam" életének és — „elméiétének". Azáltal, hogy módunkban áll megteremtenünk anyagi ás szellemi szükségleteink házi készletét, függetlenítjük magunkat a környezettől és kisebb-nagyobb mértékben valamenynyien Individualista életmódot teremtünk. Ez a „függetlenség" azonban nem mehet sem az egyén, sem a társadalom rovására! Örökösen a „szigetre" vonulni és csak a „szigetben" látni és a „szigettől" várni minden jót és szépet — helytelen! Az Individualizmus nem lehet életmód, a „sziget" nem lehet cél! Az átmeneti begubózástól függetlenül a kollektív életmód felé haladunk, ahol mindenki egyért, egy pedig mindenért él és dolgozik. Az emberi együttélésnek a legszebb formája, mikor jóban rosszban együtt vagyunk, megosztjuk örömünket, bánatunkat, segítjük egymást. Miért mondjunk arról le, ami szép és nemes? A falusi színjátszás és általában a műkedvelőmozgalom azontúl, hogy egy szép és hasznos, nemzedékről nemzedékre szálló néphagyományt ápol, összehozza az embereket, színnel, tartalommal tölti el idősek, fiatalok munka utáni életét. Miért szűnne ez meg, miért hanyagolnák el a színjátszást bárhol is? A falusi színjátszás minden borúlátás ellenére életképes most és az lesz a jövőben. Bizonyítja ezt az, hogy az átmeneti visszaesés ellenére csupán Szlovákia magyarlakta vidékein jelenleg is közel 700 (hétszáz) nyilvántartott többé-kevésbé rendszeresen tevékenykedő (évente legalább egy-két háromfelvonásos színművet bemutató) műkedvelő színjátszó együttesünk van. Ez a szám magában véve is sokat mond. BALÁZS BÉLA Díjnyertesek (CTK) — Szocialista hazánk 20 évi fennállásának tiszteletére hirdetett művészi pályázat fő bíráló bizottsága e napokban értékelte azokat az alkotó felajánlásokat, amelyeket cseh és szlovák kulturális dolgozók tettek a CSKP megalapításának 40. évfordulója s a népi demokratikus Csehszlovákia megalakulásának 15. évfordulója alkalmából. A bíráló bizottság az irodalmi és drámai alkotások közül Vratislav Blažek „Túl bőkezű est" című színjátékának ítélte oda a legnagyobb — 8000 koronát kitevő — díjat. Ugyanilyen díjat nyert Adolf Branald „A forradalom katonája" című művészi színvonalú riportsorozata. A bíráló bizottság további díjakat — 500 koronát — Ivan Kubícek, Magda Matuštíková és T. Svätopluk íróknak, 3000 koronát Karel Kapoun és Andrej Plávka költőknek, valamint Jiŕí Marek elbeszélőnek ítélt ofla. A zeneszerzők közül Andrej Otiíenásek, a filmrendezők közül pedig Eduard Hofman részesült Jutalomban. A tudományos és kritikai alkotómunka terén Jan Kopecký, Milan Obst, Adolf Schell, Mojmír Otruba. Miroslav Káčer, Július Dolanský és )an Petrmichl lett a pályázat díjnyertese. Megjelent: i marxista-leninista esztétika alapjai Egy nagy várakozással, örömmel fogadott könyvről A budapesti Kossuth Könyvkiadó a Pártmunkások Könyvtára sorozatában a közelmúltban jelentette meg „A marxista-leninista esztétika alapjai" című, első rendszeres, összefoglaló, nagy igénnyel írott művét. A tankönyv megírását vállaló szerzői kollektíva nem kisebb feladatot tűzött maga elé, mint hogy az adott lehetőségek alapján a marxista-leninista* esztétikai tudomány alapkérdéseit nagy gonddal, rendszerező igénnyel állítsa öszsze. A megjelent, orosz eredetiből fordított könyv csaknem 30 szerző munkájának eredménye, akik ma a szovjet kritikus-esztétika gárda legkiválóbbjai. V. F. Beresztyenyev és G. A. Nyedosivin a könyv szerkesztői, a magyar fordítás szerkesztését pedig S. Nyírő József végezte el. A mű eredetije a szovjet könyvpiacon tavaly jelent meg. A közreadott anyagot évtizedek hosszú során át publikált résztanulmányok, a kritikusok, irodalomtörténészek, zene- és képzőművész-esztéták mélyen szántó, elemző vitái előzték meg. A nagyszabású, összegező elméleti mű közvetlen életrehívójának az SZKP XX. és XXI. kongresszusát tekinthetjük, melyek a művészetek küldetését és feladatait a leninizmus tanítása szellemében tűzték ki. Ez a maga nemében páratlan jelentőségű elméleti mű annak az elemző gyakorlatnak az eredménye, melyet — különösen a közelmúlt 3—4 esztendőben — olyan művek előztek meg, mint a Nagy Honvédő Háborúról szóló hatkötetes történelemtudományi mű, és a Kuusinen szerkesztésében — a közelmúltban nálunk is kiadott — „A marxizmus-leninizmus alapjai" című. Az alábbiakban rövid ismertetés, áttekintés formájában a inű leglényegesebb gondolataira hívjuk fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy nagy segítséget jelent ez a könyv művészetelméletünk gyarapodásában, a filozófiai irodalomnak e meglehetősen elhanyagolt területén elinduló termékeny vita kibontakozásában. » * » Mi az esztétika? — tehetnék fel sokan a kérdést, s mi az, ami olyan rendkívüli jelentőséget kölcsönöz ennek a műnek. Az esztétika társadalmi tudomány, tudományos diszciplína „amely a valósághoz való esztétikai viszonyainknak, különösen a művészetnek, mint különleges társadalmi tudatformának általános fejlődési törvényszerűségeit tanulmányozza". A tanulmányok írói, a világos megfogalmazásra törekedve, fő feladatukat abban látták, hogy az olvasóknak, a múltbeli, haladó esztétikára építve, átfogó képet nyújtsanak arról, hogyan alakultak ki a művészetről alkotott elképzelések, s a fejlődés milyen határkövei jelzik az esztétikai tudomány legmagasabb formájának, a marxista-leninista esztétikának kialakulását és fejlődését. Az esztétikai nevelésről szólva, melynek jelentőségét a mindennapok egyre kifejezettebben követelik, a könyv szerzői megállapítják: „E nevelésnek az a célja, hogy a kommunista társadalom építője szellemileg és fizikailag egyaránt harmonikusan, minden vonatkozásban fejlett legyen, gazdag lelkivilággal rendelkezzen, s igazán meg tudja érteni, és a kommunista építés érdekében alkotó módon fel tudja használni mindazokat a kulturális értékeket, amelyeket az emberiség létrehozott". A kötet a bevezetőben a marxistaleninista esztétikának, mint tudománynak a meghatározását adja." Az emberekben nemcsak műalkotások észlelésekor születnek esztétikai élmények, hanem akkor is, ha érintkezésbe kerülnek mind a természet, mind a társadalmi élet tárgyainak, jelenségeinek és eseményeinek szé-les körével", hahgsúlyozzák a szerzők. A történeti áttekintés érthető ós világos gondolatfejtése a nem szakember számára ls hozzáférhetővé teszi a görög és római esztétikát, az ókori, a középkori, Kína és India esztétikai felfogásait, az európai esztétikai tanok korok szerinti irányát, valamit — külön fejezetben — a XIX. századbeli orosz forradalmi demokraták esztétikai nézeteinek értékelését. Marx és Engels e tárgykörbe való gondolatai — a különféle kiadások révén — bár nem ismeretlenek számunkára, a könyv rendkívüli előnyét jelenti, högy az értékelés egészébe ágyazva emeli ki e gondolatok jelentőségét, hangsúlyozva a következetelj} S70 fi * 1961. november 13