Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)
1961-10-14 / 286. szám, szombat
H ajnalodott. Más vidéken ebben az órában a nap arany korongja már íent jár az égen, de Granadában későn kel fel a nap, mert a hegyek elzárják az útját. Végre mégis átmosolygott a Sierra Nevada gleccserein, és „La Granadina" ébredezni kezdett. Lustán nyújtózkodott, feltűzte zilált hajfürtjeit és friss rizsport szőrt az arcára. Ám a világosság szűkmarkú. A város még jóformán el sem kezdte a napot, már újra megrövidültek az árnyékok. Álmos hölgyek és kócos cselédlányok kezükban vászonszatyorral lassan elindultak a reggeli bevásárló körútra. A nagy piac roskadozott a bőségtől. A parasztok szamárháton már kora hajnalban ott jártak, a piaci árusokat ellátták gyümölccsel, a mészárosoknak húst szállítottak. Malagából is sok áru érkezett a reggeli vonattal. Tintahal, bálna, apró tengeri rák, lepényhal, kagylós rák és más, „tengeri termékek"... mindez „hal" gyűjtőnév alatt. A reggeli nap sugarai fénylő pikkelyekre, gyöngyházkagylókra, dúsan feltornyozott gyümölcshegyekre hulltak. Bőséges választék gyönyörködtette a szemet: hatalmas zöld dinnyefejek, vérpiros paradicsom, gránátalma, spanyolbors, aranyszínű narancs, halványsárga citrom, pattanásig érett szőlőfürtök. Egyik fajtán a szem átlátszó, akár az alabástrom, a másikon fényes-fekete, mint egy meztelen néger. Január derekán járt az idő Éjszaka fagyott, az emberek szenvedtek a hidegtől. Az árusok mogorván ültek a pultok mögött, a vevők bágyadtan lézengtek minden vásárló kedv nélkül. A nap még nem hatolt csontig és velőig. Kék csipkeköpenybe burkolva karcsú, elegáns szenyorita suhant át a piactéren, anyja vagy talán gyermekkori dajkája gyors léptekkel követte, nehogy elmaradjon mögötte. Szegény asszonyok az út szélén kuporogtak és izzó parázs fölött melengették kékre fagyott ujjaikat. A nap, egyre magasabbra szállt az égen, a piacon megélénkült a forgalom. Az árusok harsányan dicsérték portékájukat, az emberek tolakodtak, lökdösődtek, kiabáltak... az élet újra jogaiba lépett. Két ismerős asszony találkozott az emberáradatban és andalúziai szokás szerint összecsókolózott. — Jézusmária 1 — csapta össze kezét egy halász. — Nem kapok én is egy csókocskát? — Akár kettőt is, de csak akkor, ha megmondod a halaid életkorát 1 — vágta oda az egyik asszony talpraesetten. — Caramba 1 Biztosan fiatalabbak, mint te vagy, vén szipirtyó — adta vissza a kölcsönt a halász. — Hordd el az irhádat, te szemtelen fráter! És a halaidat temettesd el közköltségen, már most bűzlenek! — tromfolta le az asszony pulykavörösen a méregtől. Mezítlábas suhancok furakodtak át a tömegen. — Húsz hagymát egy fél garasért 1 — süvítik. — Három citrom csak egy garas! — kiabál torkaszakadtából egy öreg gyümölcsöskofa. Tűző napsütés, azúrkék égbolt, friss, zamatos, színpompás gyümölcs... és a ragyogás közepette lépten-nyomon rongyokba burkolt szánalmas nincstelenek, akik naphosszat a piacon ténferegnek, hol itt bukkannak fel, hol amott,, tülekednek és marakodmozdult, Történt Granadában és a világ minden táján amott, tülekednek nak, akár az éhes kutyák, hogy megkeressenek egy karaj kenyérre valót. Az élet szerencsétlen mostohagyermekei 1 Szeretik az életet, görcsösen ragaszkodnak hozzá, de az élet elfordul tőlük, mint egy kacér, szívtelen leány. A szegények nem azért jöttek, hogy bevásároljanak. Csak elhullajtott morzsákat remélnek. Mindennap visszajönnek, szívós kitartással és mindennap újabb csalódás vár rájuk. Sápadtak, soványak, kiéhezettek, de szemükben nem alszik ki a remény halvány sugara. A piac bejáratánál toprongyos koldus áll. Reszkető öreg kezével néhány fonnyadt citromot nyújt a járókelők felé. Megrántja egy jól öltözött hölgy kabátja csücskét. — Vegye meg ezt a pár citromot — rimánkodik. — Akkor vehetnék magamnak egy darab kenyeret. Majd elájulok az éhségtől. — Hogy merészeli megrántani a kabátomat — rivall rá a hölgy szikrázó szemmel. — Maga nélkül is megveszem magamnak, amire szükségem vanl — Megemeli szoknyáját és felháborodva ellibeg. A halsátrak mellett egy férfi állt két nagy kosár kenyérrel. Néhány kenyeret csalétekként szép sorjában lerakott a gyalogjáró szélére és fölöttébb -elégedett arcot vágott. Rövid időközben felkapott két kenyeret és magasra tartott karral úgy lengette a ropogós cipókat, mint egy győzelmi zászlót. Teli torokkal kiabált: — Kenyér! Két kis garasért egy nagy kenyér! Ki vesz kenyeret? Ki... —• ... vesz szalagot — vágott a szavába egy szalagárus. — Tizenöt röf szalag potom áron! Szép hajadonok — fordult két töpörödött anyókához — ezzel a tűzpiros szalaggal magatokhoz köthetitek a szeretőtöket! A szalag sok mindenre használható! — A kenyér többet ér, a kenyér a szegények áldásai Két kis garasért egy nagy kenyér! A tömegben egy asszony közeledett a halsátrak felé és elhaltát a kenyérárus mellett. — Halló, szenyora Beppa — kiáltotta a férfi vidáman. Az asszony visszament hozzá. — Elégedettnek látszol ma, don Rafael — szólította meg. — Nyertél talán a lutrin? — Majdnem — mutatott a férfi ragyogó arccal a két nagy kenyérkosárra. — Nem gondoltam, hogy itt találkozom veled — folytatta az asszony. — És a feleséged? A gyerekeid? Jól vannak? — Ha ezt itt eladom, nem lesz okuk panaszra — mutatott a férfi másodszor is a kosarakra. Szenyora Beppa keresztet vetett, a kenyeres szintén. Mindketten ugyanazt gondolták, bár a terebélyes aszszonyről lerítt a jólét, a férfi pedig olyan volt, mint akibe hálni jár a lélek. Beppa nem tudta, mi a gond, de együttérző szív dobogott benne. Abban a percben csak egy érzés tartotta fogva, éppolyan erős és éppolyan emberi érzés, mint a részvét. Kíváncsi volt. — Nem pékkenyeret árulok — magyarázta Rafael. — Az én kenyerem ... legalábbis részben. — A zálogház által? — tudakolta szenyora Beppa. A férfi bólintott. — Sokat kínlódtunk, amíg eljutottunk idáig — válaszolta. — De a legrosszabbon már túl vagyunk. Ma szerencsém lesz, meglátod —• fejezte be bizakodó mosollyal. — Ha isten is úgy akarja! — felelte Beppa minden különösebb mellékgondolat nélkül. Lehajolt, kivett a kosárból két kenyeret és átnyújtotta az érte járó pénzt. — A nők a világ legjobb teremtményei — hízelgett Rafael. — Náluk csak a férfiak jobbak — kacagott Beppa és továbbment. IIIIMHIIIIIIIIIUMIIIIIIIIIIIIIIlllllllllllilllllllllllllllllllllllllllUllllllllllllllIIHIIIiUlllll) Zala József: t ôcUsan^dm Egyesegyediil élsz Édesanyám, törekeny, vézna asszony egyedtil. Ügy sújtotta le párod a halál, mint a villám a dús derekú fát. Hol azelőtt csengett a dal, s a szó. hangtalanul terpeszkedik a csönd. Nyitott ablakod függönye, ha leng. nem tudod, hogy a szél libbenti-e. Tüzes nyáron a szilaj unokák a nap múlását gyorsabbá teszik, talán túl sokat megengedsz nekik; igaz, nem tudod, meddig teheted. Ha levél jön, szemüveged mögött szivárvány bujkál, s még a liízhely is élénkebben vígablan duruzsol, és aki írta, várva-várod őt. Édesanyám, ha csak lehet jövök, hogy plántálhassak falaid közé a szeretetből mit adtál nekem, és halk szóval beszélgessek Veled. Semmitsem kérsz. Most is adni akarsz, mint eddig mindig. Azt sem kérdezed: ..Mikor jösz újra?" — Ogyis jél tuded. magányodban nem hagylak egyedül. Megelégedett bölcsességedből csak annyit szeretnék meríteni, hogy kortyonként jusson belőle inajd a próbatétel súlyos napjain. Élj soká! Addig halk szereteted a távolból ls sugároz felém, s még mielőtt bajba jutnék Anyám, Téred ver a szívemben riadót. A két pénzdarab vidám csengéssel hullt a fekete pénzeskorsó fenekére. Rafael újra kilépett az útra, magasra tartott két cipót, hogy mindenki lássa és harsány hangon kínálta portékáját: — Kenyéri Kenyér! A szegények áldása! Két kis garasért egy nagy kenyér! Déltájban megérkezett a felesége. Ebédet hozott. Az ember letelepedett a gyalogjáró szélére és falatozni kezdett. Rizs spanyolborssal keverve, ebből állt a lakoma. Az asszony lekuporodott a férje mellé. Rafael elővette a bicskát, egy kenyér után nyúlt és kérdő pillantással nézett a feleségére. Az asszony bólintott. A férfi kettévágta a kenyeret, a felét odanyújtotta élete párjának. — Egy csepp korpaíze sincs — dicsérte a kenyeret az asszony. — Nincs, édes és ízletes — hagyta rá Rafael. — Azt hiszem, ma hozzánk szegődik a szerencse. — Adja isten! — fohászkodott az asszony. — Nehéz időket élünk. — Nem olyan nehéz annak, aki tudja mit akar — vágta rá a férfi elégedetten. — A nehezén már túl vagyunk. — Milyen szép, ha az ember a saját kenyerét eheti — örült az aszszony. — Bizony szép — bólintott Rafael. — Hát még ha magunk is sütöttük. Ha az, ami kenyeret ad, szintén kenyérré válik —• tette hozzá némi merész filozófiával. A fazék kiürült. — Egészségedre váljék — mosolygott Rafael szeretettel az asszonyra, letörölte kését, felállt "és Sjra eltűnt a tömegben. Csak harsány kiáltása hallatszott: — Kenyér ! Kenyér! Egyszerre, mintha a föld alól bújtak volna elő, két piaci ellenőr bukkant fel. Egyenesen feléjük tartottak. Az egyik hanyagul a mérlegre dobott egy kenyeret. Meghökkent, sötét arccal nézett a házaspárra. Hatvan gramm hiányzott az előírt súlyból. Most már sorra vette az egész készletet. Minden egyes cipót külön lemért, összehúzott szemmel, kínos pontossággal. Arckifejezése nem ígért semmi jót. Rafael eleinte értelmetlenül, majd a rémülettől megdermedve bámult rá. Mindegvik kenyér kevesebbet nyomott a kelleténél. — Hány kenyeret adtatok el? — kérdezte az ellenőr. Hangja vágott, mint a kés. Az asszony könnyekben tört ki. A férfi remegő kézzel odanyújtotta a fekete pénzeskorsót. Az ellenőr megszámolta a pénzt és szótlanul zsebre vágta. Odaintett egy szamárhajcsárt. — Rakd fel a kosarakat! — adta ki a parancsot. Rafael döbbenten állt. Nem szólt, nem nem tiltakozott. Kimeredt szemmel bámult az ellenőr után. Arca kialudt. Olyan benyomást tett, mintha a kenyér eltűnésével belőle is elszállt volna a lélek. Riadalom támadt. — Jézusmária! — kiáltották a körülállók. — Isten megérintette és büntetésül elvette az eszét. Térj magadhoz, don Rafael! — Megragadták a karját és megrázták. A férfi csak állt meredten, mint a szélütött, és üveges szemmel bámult a távozó ellenőrök után. Az asszony halkan vinnyogva sírt. Ez a hang lassan visszatérítette a valóságba. Ö is jajgatni kezdett, fojtottan, fel-felcsukló zokogással. Sírásuk úgy hangzott, mint valami különös kettős, panaszdal, amelyre nem figyel senki, mert minden hangját az unalomig ismerik... az éhség, nélkülözés, füstbe ment remények örökké ismétlődő dala. A régi történet: két erős karra senkinek sincs szüksége, télen legkevésbé, így hát koldult a férfi, koldult az asszony és koldultak a gyerekek is. Ez ellen senki sem emelt kifogást, csak éppen ... senki nem adott nekik. A város hemzsegett a sok kolduló szegénytől. Nem maradt más hátra ... tovább éheztek. Ezt a bűvészmutatványt sokan utánozzák, amíg bele nem pusztulnak. Ez a két ember azonban nem akarta tétlenül várni, amíg egyre közelebb és közelebb jön a halál. Mentő ötletük támadt. Mindenüket beadták a zálogházba és a kapott pénzért lisztet vettek. Huszonöt font lisztet vásároltak, törött téglákból egy kis kemencét tákoltak össze és azzal a fával fűtötték, amit a folyó a parthoz sodort. De elfelejtették számításba venni, hogy a kenyér sü,.'.' tésnél veszít a súlyából. Elfelejtették vagy talán el akarták felejteni... a hatáság most rájött és mindenüket elvette. Szürke történet, mindenki hamar napirendre tér fölötte. A panaszdal hirtelen elnémult. A* kenyérárus talpra ugrott, ökölbe szorította kezét, vadul hadonászott, esküvül erősítette ártatlanságát és esküvel fogadta, hogy mindenkinek, akit becsapott, megtéríti a kárt, fogadkozott, hogy felgyújtja az egész várost, ha nem kapja vissza a kenyerét ... májd egyszerre elterült a földön, mint a villámsújtotta fa. Az asszony hangos jajveszékeléssel borult az urára. Sűrű embergyűrű vette őket körül. — Mi történt? — kérdezte valaki. — Ez az ember be akarta csapni a szegényeket és most elérte a büntetés! — hangzott a válasz. — Ogy kell neki! Pfuj! — rikácsolta egy öregasszony, aki pékkenyeret árult. — Minek kontárkodik más ember iparába! — Megeresztette hangját, csak úgy zúgott tőle a piactér: — Kenyér! Kenyér! Kél kis garasért egy nagy kenyér! A szegények áldása .. haha! Teljes súlyú kenyér! Fordította: Havas Márta 4 titok • Valaki gyutacsot talált a falu 1 határában. Földmunkák során buk- < \ kant elő a gyilkoló szerszám. Aki i (megtalálta, felismerte. És odadobta* \ a temető melletti árokba, a kakukk- (, í fű közé. Ott lapult aztán a HÁLÁLJ J követe és váfla, amíg újra megta• lálja valaki. 2 Nem kellett sokáig várnia. JöttS i a "három Hajdú gyerek: Sanyi, Misi! J és Margitka. Kosár volt a kezük-V Jben, füvet szedtek a nyusziknak.^ ? Misi mindjárt rAgpillantotta a küAlönös formájú lalamit. Csudálkoz-} • va kerekedett el a villogó fekete í i szeme, — ilyent még sohasem lá-> ított... Mutatta is mindjárt a tizen-1 ! két éves bátyjának: az is csak megbámulta. Abban mindenesetre meg-) ? állapodtak, hogy kincset találtak! ! J Bele is tették nyomban a kosárba:) J füvet raktak a tetejére és sietve ( í megindultak hazafelé. Útközben) 5 megbeszélték, hogy a TITOK az| ( övék marad. Nem kell róla beszél-í I ni senkinek. A felnőttek úgyis csak< ? elrontanak minden mulatságot.. i Vacsora után kimentek az ól mögé) • és ott csavargatták, próbálták; aj i szerszám csak nem akart kinyilni. 1 l Ekkor határozták el, hogy másnap T elviszik az iskolába is. ) Sanyi reggel ügyesen odarakta a i könyvei mellé és a tízperces szűrt netben néhány meghitt pajtásukkal • megbámultatta. Í ... Aznap délután szokatlanul sok \ gyerek játszott Hajduék udvarán. T Többször is elővették rejtekhelyéről i a TITKOT, az egyik fiú pedig azzal k a javaslattal állt elő, hogy, ha nem í nyílik magától, szét kell verni bal\ tával. Erre a jelenségre akkor nem i kerülhetett sor, mert Hajdú mama 0 mosott és ezért túlságosan sokat J tartózkodott az udvaron. » Aztán bealkonyodott, a gyereke$ ket vacsorázni hívták, s Misiké csalódottan nézett utánuk: sajnos, csak • holnap tudják meg, mi rejlik a | TITOK belsejében ... J Rosszkedvű volt. Ráripakodott a } szomszédék kislányára, hogy miért | dobálja át a keritésen a labdáját? í Az édesanyjuk közben abbahagyta a í mosást és hozzálátott a vacsora főzéséhez. A két kisfiú összenézett: 1 itt az alkalom! Talán nem ;s baj, ha í a pajtások kimaradnak a mulatságť bői. Elvégre a három Hajdú testvér i találta meg a TITKOT, legyen az j övék az elsőbbség! I Misi ünnepélyesen előhozta a • TITKOT, ráhelyezte a favágó tuskó( i ra, aztán magasra emelte a nagybal5 tát és — lesújtott... í Óriási robbanás hallatszott. Az) • édesanya előrohant a konyhából és i \ elsőnek Sanyikával találkozott. IA kisfiú véresen tántorgott a fal f mellett. Aztán meglátta Misit. A gyei re k a földön ült, a favágó tuskó | 0 mellett karjából, lábából patakzott < f a vér és elhaló hangon suttogta: ( — Anyám ... Jaj, segítsen, édesj anyám ... ä Az asszony felkapta és kirohant i 1 vele az utcára. Szomszédok futót-) J tak, rokonok is jöttek; senki sem; l tudta, mi történt tulajdonképpen. J Valaki elsietett, hogy a mentőkért i í telefonáljon. { Az asszonynak ekkor villant az j Ä eszébe Margitka. Igaz is, hol van a < ( hatéves kicsi lány? A vérző, már-már J i eszméletét vesztő Misikével a kar- < 0 jáň, visszavánszorgott az udvarra. J ÍS megtalálta Margitkát. Élettelenülj í hevert a homokozódomb mellett.. . i 1 Az édesanya most öt kapta karjá- \ í ba. Szörnyű seb tátongott a gyerf mek nyakán; ott hatolt be egy rei peszdarab. S meg sem állott a ge- i f rincéig ... J Mikor a mentők megérkeztek, ] i már ott tolongott az egész falu 1 i Hajduék házikója előtt. És aztán, 5 minden olyan volt, mint egy ször-1 f nyű, véres ballada ... Először Sa- ' í nyikát emelték hordágyra. Akkor i ? még volt benne élet... Aztán Misi ! j fölé hajolt az orvos. Az édesanya í közben karjára emelte kjslányát: 1 — Ezt is ... 'Nézze meg, doktor ) úr ... I Megnézte. És csak legyintett. Mií sike felett is lemondó, szomorú le- í gyintés mondta ki a kegyetlen diag- \ ! nózist... Aztán szépen lefektették a két halott gyereket egymás mellé, a sezlonra. A mentők sietve adtak egy injekciót az ájult anyának és elrobogtak Sanyikával a kórházba... ...Tizenhat év múltán üzent hát i megint a HÁBORŰ Elküldte gyilkoló ' követét három egészséges, szép ] i kisgyerekért. Ügynöke is volt: az i emberi közömbösség, nemtörődöm\ ség. Amelyik csakúgy odahajította i azt a szörnyű szerszámot a kakukk\ füves árokba, a vadvirágok közé... Amonnan már nagyon rövid volt az út a rezedaillatú kis falusi teme- 1 tőig... Csak a szülők számára lesz hoszszú, könnyes, tövises Sebzetten vánszorognak rajta, amig csak élnek .. SZEKERES ILONA Ü] SZO 6 * i 961, október 14.
