Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-07 / 279. szám, szombat

KI ALUDJÉK éjjel - gondolhatták — ha nem az aratómunkás, és nézd csak, — egy sem alszik. Megtöltötték a vagont, mint szürke méhek a kast, s most zümmögik-zúgják a magukét: sztrájkokról, földről, földes, urakról, akiket most már ki kell kergetni meleg fészkeikből. Uralkodtak, itták a külországi borokat meg az embervért, ideje továbbállnlok. S e szavak közben vékonyan pendülnek a vagon sarkába állított kopott nyelű béreskaszák, amelyek a mások földjén, fűszeres illatú sztyeppén csorbultak-köszörülödtek. Roman a nyitott ablaknak dőlve szívta be a parasztok — kezükhöz hasonlóan darabos — szavait, és szívta a beáradó fanyar illatot, az őszi földét, amely élnivágyást, a vetés édeskés nedveit s a völgyi sarjú párlatát lehelte. A vonat szelte a határtalan éjszakát, s az éjszakán túl a legény szülőfaluját látta maga előtt, az erdőt Morozenkiék kunyhója mellett — Ljubát... Mikor látja meg végre-valahára, mikor néz éjsötét szemébe, a világ legszebb szemébe, mikor látja már az alsóajka alatt megbúvó szeszélyes gödröcskét. — Na, és elfutott az uraságot ok? — érdeklődött valamelyik utas. — Mi mást tehetett? Fogta éjjel a kuffert, s elinalt a határon túlra. — Hohoho! Jő messzire inalt! — Ijedtében mit nem tesz az ember? — Aztán ml történt? — A kozákok lecsendesítették a népet. A puskagolyók csak úgy fröccsentették a vért a klvégzőhely falára. — Az uraságból ts folyik majd a vér, akárcsak a karácsonyra vágott disznóból. Roman a sarokban beszélgető aratómunkásokhoz akart lépni, de a szomszédos ablaknál mély, náthás hang szólalt meg: — Petro, úgylátszik felkél a hold. — Neked, lekszandr, egy este kétszer is felkél a hold — csattant válaszul egy tenor vígan, csúfondárosan. — Hát akkor ml az ott? — A muzsik kakas költögeti valamelyik uraságot — zengett még vígabban a tenor. A parasztok az ablakhoz húzódtak, nézték, mint erősödik, terjed a távoli mezőn a vörös visszfény. — Milyen jó, hogy az embereknek van tüzük, legalább megfőztk az urak kásáját — jegyezte meg Roman, s a vagonon végiggördült a nevetés. MÉG TlZ versztnyit sem utaztak, MIHAJLO SZTYELMAH: tímtótés (Részlet a regénytrilógia Kenyér és só című kötetéből) amikor az ablaknál újra vidáman csúfolódva megszólalt Petro. — Lekszandr, nézd csak, nem a harmadik hold kél fel ott

f — Hol látod? — Ej, kakasszemed van nekeB, nem sasszemed. Ni csak, ott hull egy csillag... alatta... — Aha, aha, látom ... Bs a földről újra felszállt és harapózott a tűz. Muzsikok fájó szívében született, onnan repült mint madár az urasági javakra, s vagdosta csőrével. Zsmernyikben vasutasok fogták körül a vonatot, zajongva tódultak a mozdonyhoz, és ráparancsoltak a mozdonyvezetőre, hogy bocsássa kt a gőzt. — Sztrájk? — kérdezte a bajuszos, fényesfeketén olajos mozdonyvezető. — Sztrájk. A távírászok ts abbahagyták a munkát. A fűtőházban minden mozdonyból kiegendték a gőzt. — Akkor tessék nektek az én káposztáshordóm is... S akárhogy „háborogtak" ts az „előkelő" utasok, a mozdonyvezető kibocsátotta a gőzt, és csatlakozott a sztrájkolókhoz. A munkások nevettek, sajnálkoztak a parasztokon, beszélgettek velük az életről, arról, ami körülöttük végbemegy és arról, amit tenni kell. Az idénymunkások fogták kaszájukat és elindultak hazafelé. Roman boldog várakozással és szerelemmel telve nem ment — repült haza. Most éjjel-nappal azt figyelte, hogyan törik meg az urak ereje — égetné meg őket a tűz! Némely urasági földön még mindig ott feketéllettek a kévék, s mellettük zöldelltek a kihullott, kicsírázott magvak. Vajon ugyanígy zöldellnek a Sztadnyickiaknál, a Markozovoknál, c Kocsakoknál? A második éjszaka parasztokkal találkozott, aktk urasági hombárból hoztak gabonát. Vajon Medvinben ts hordják el a gabonát Sztadnylckíj pán hombáraíból? „Sietnek az emberek, nekünk is sietnünk kell" — gondolta s már látta magát a falubeliek között, oldalán Ljubával. Végre az esti Szinyeva fogadta Románt szomorú, őszles zalaival. Ismerős ösvényeken elment Duna/ apó házáig, meghajolt előtte és megakarta kerülni, hogy mielőbb eljusson Morozenkiékhoz. De hirtelen döbbenten megállt: csakúgy, mint valamikor tavasszal, feltárult előtte lenyűgöző szépségében a tisztás és rajta a ház: a karám mellett szekér áll; sóhajtozva váltogatják lábukat az ökrök, simára csiszolódott szarvukról tompán visszaverődik a csillagfény. Mint árnyék, megjelent Ganna anyó, eligazította a szénát a szekéren, az út szélére ment, megállt, nézett bele a sötétségbe. Es belőle is nehéz sóhaj tört fel. ROMAN FAJÚ szívvel gondolta: az öregasszony, úgy látszik, várja, mindegyre várja Ivánját, Mint gyermekkorában, Roman odaszaladt hozzá. — Jaj, ki az? — kiáltott fel ijedten s mégis reménykedően az öregasszony. — En vagyok. Roman. Visszajöttem Tauriából. — Megcsókolta az öregasszony arcát és kezét. — Jó estét. — Jó estét, gyermekem... Be nagy lettél. — Igazán? — Igazán. Bejössz? Vacsorázol? — Köszönöm, Mielőbb az enyéimhez akarok jutni. Hogy vannak? — Élnek, egészségesek. Anyád a múlt vasárnap felkeresett. Vár, Jaj de nagyon vár... S az én öregem még mindig sehol. — Gama ismét az út felé fordult, tenyerével elfedte szemét. — Hírt ad-e magáról legalább? — Küld levelet, vigasztal, hogy hazajön, de olyan nehezek azok a levelek, mintha rajtuk is bilincs volna. Mikor elolvastam őket, a lelkemben csörög az a börtönbeli vas ... — Hát Vasztlko megjött-e? — Megjött, fiacskám. Megjött. — Ganna suttogóra fogta a hangját. — Csak egy rövidke éjszakát töltött itt. — Miért oly keveset? — Keveset? Azért, mert kevés az öröm eien a világon. Idegen név alatt él az én Vaszilkom. A börtönből már kétszer megszökött. Mondtam neki, hogy apja meghagyta: ne ártsa magát a politikába, de ő csak nevetett: „Hogy ne ártsam, amikor apám is politikai." Egész éjjel vigasztalt, mesélt, hogyan élnek majd az emberek, ha nem lesznek urak fölöttünk. Csak virradat előtt szunnyadt el, aztán bement a városba a munkásokhoz. Ogyhogy magam sem tudom, van-e fiam, vagy nincs fiam. — Van anyókám, méghozzá milyen fiad van! Az ilyeneket nevezik forradalmároknak. — Lám-lám, éppen így nevezte ő ts magát. Nehéz kimondanom. Nehéz a neve, és éppoly nehéz az élete ts. Roman sokáig nyugtatgatta az öregasszonyt. Az figyelmesen hallgatta, hol reményben éledt, hol bánatba roskadt; — hisz oly nagyon egyedül maradt ezen a világon; most már csak az ökrökkel beszélgethet, s azok is betegek, mióta az öreget elvitték a börtönbe. KÉSŰRE búcsúzott el. Roman az öregasszonytól. Már nem is remélte, hogy ezen az estén meglátja Ljubát. Gondolatokba mélyedve közeledett Morozenkiék udvarához. S egyszer csak az öreg fűzfák felől, az erdő, a tó felől annyi emlék rohanta meg, hogy elszorult a torka, és cserepes ajka magától megnyílt, hogy kimondja a leány nevét. Roman maga se tudta, miért teszt, de szélesre tárta a kerítésajtót, s nyomban kivette egy nőt álak körvonalait. Nem is értette meg mindjárt, hogy Ljuba áll előtte. A lány halkan felsikoltott és ráborult. — Te vagy az? — kérdezte meglepődve Roman. — En — felelte a lány, és továbbra is átölelve tartotta. — Miért vagy itt a kapunál? — kérdezte a legény, és ekkor már végleg kihullottak emlékezetéből a jó előre előkészített szavak. — Téged vártalak. — Engem? Hogyan? — Ki mást? Először vártam, hogy most-most kopogsz az ablakon. Aztán aratás után kiültem a ház tövébe, a földhányásra. Most meg minden este a kapunál leslek... Te vagy az? — és Ljuba ráemelte boldog tekintetét. — En vagyok, drágám, szépem, kedvesem. — Tauriában sem találtál nálam Jobbat? — Tauriában sem, és az egész világon sehol sem. — Jaj, Romanko, de jó, hogy megjöttél — sóhajtott, nevetett, újra sóhajtott, és elpihent Roman karjaiban. Szántó Irén fordítása. Szovief írók a XXII. kongresszus tiszteletére Az Oktyabr című szovjet irodalmi folyóirattal együttműködő szovjet szerzők magukévá tették a párt programtervezetének szavait, hogy „az irodalom és a művészet arra hivatott, hogy örömet szerezzen az emberek millióinak és lelkesítse őket, kifejezze akaratukat, érzelmeiket és gondolataikat, legyen eszmei gazdagodásuk és erkölcsi nevelésük eszköze." A kongresszus előkészületei alkalmával a lapban új elbeszélések és regények láttak napvilágot, például Azsajev: Előszó az élethez, Babajevszkij: Fiúi lázadás, Kazakevics: Kék füzet, Pervenyec: Tengerészek, Jusenko: Ha mi öszefogunk című műve s mások. A következő számokban jelenik meg Vlagyimir Fjodorov elbeszélése: Szívvel telt táska, Andrejev regénye az ifjúságról: Emberek, ne ítéljetek el minket!, továbbá Vera Csubakova elbeszélése : Boldog akarok lenni. Már most dolgoznak a folyóirat jövő évi tervén. Kazakevics Idegen kollégium címmel elbeszélést ír a francia beavatkozók ellen 1919-ben küzdő ogyesszai illegális bolsevik harcosokról. Koptyajeva A föld ajándéka címmel a volgamenti kőolajfúrók életéről ír új regényt. D. Kraminov Albion mostohagyermekei címmel Anglia életéről ír elbeszélést a lapnak. Sejnyin a Dardanellák című készülő regényében a szovjet diplomaták tevékenységét örökíti meg. Galina Szerebrjakova Marx életének utolsó éveiről ír történelmi regényt. (L) Jaroslav Seifert: Avart kerget a zord szél ostora, a meleg elszállt, tovatűnt. Kicsiny fecske, mondjad csak, hova készülődsz ismét tőlünk? A tar rét felett papírsárkány száll táncolva, ringva egyre feljebb. Elmúlt a nyár. Holló károgja: kár. Kár — a varjak ráfelelnek. Gyerekek Uinek körül tüzeket. Krumplit sütnek a forró hamuban. Maró füst terjeng a fejük felett, §s ökörnyál subán. Ne félj semmit. Lesz ez a rét még zöld és viruló. Tavasszal, jövőre. Köribe burkolódzik most a vén föld és elszunnyad egy rövid időre. Fordította: Fügedi Elek ň M Kurt Hängekorp: A NAGY TITOK Jaj, apu, remek titkom van? Csitt, de jobb, ha hallgatok. Verssel, dallal én köszöntöm holnap reggel névnapod. Jaj, ne szólj, ne szól) mamánaki Nem tudhatja senki sem! Titkold el, hogy az ajándék nyakkendő: piros selyem. Reggelig várj szép nyagodtan, és — de már itt sem vagyok. Nem, nem Udhatsz többet róla, egy kukkot sem szólhatok! Fordította: Fazekas Anna M D Á

1 i\ HU AN-HO: Miért vannak söíéf csíkok o tigrisen? E

gyszer volt, hol nem volt, volt két vadász. összebeszéltek, hogy elmennek medvére vadászni. Az egyik a medve útját ismerte az erdőben, a másik meg annak a módját, hogyan kell a Mackó urat elejteni. Nagy izgalommal tárgyalták meg a gazdag zsákmányt ígérő vadászkalandot. Sőt képzeletben már a pénzt is számolták, amit érte kapnak majd. Boldogan váltak el egymástól, miután tervbe vették, hogy másnap reggel találkoznak és kimennek a medve bőréért az erdőbe. Úgy is történt, ahogy megbeszélték. Vérmes reménnyel eltelve indultak az erdő felé. Ahogy mentek, mendegéltek kifelé a faluból, egyszerre csak a falu vendéglője elé értek. Betértek egy kupica pálinkára. Az egyik még a kulacsát is megtöltötte, gondolván, hogy a drága medvebőr árából megtérül majd. Az erdőbe érve megkeresték a csapást, melyen a medve szokott Járni. Látótávolságra elhelyezkedtek és lesték-várták a drágabundás állatot. A kulacsos vadász a várakozás izgalmában sűrűn kortyolgatta a pálinkát, amitől egyszerre csak nagyon elálmosodott. Leült hát egy nagy tölgyfa alá szundítani. Arra ébredt fel, hogy valami állat szuszog, brummog a fülébe. Kinyitja szemét és látja ám, hogy a medve kerülgeti, szagolgatja őt. Más mentsége nem volt, mint halottnak tetette magát és mozdulatlanul fekve maradt, mert így nem bánt a medve. Amikor ismét fel merte nyitni szemét, a medve már messze járt az erdőben. A másik vadász viszont, aki ijedten nézte az esetet, előkerült és így mentegetőzött: — Nem mertem ám rálőni, amikor láttam, hogy hozzád megy, mert féltem, hogy téged talállak el. Azt is láttam, hogy hozzád hajolt és brummogott valamit. Mondd csak, mit súgott a füledbe?! • — Azt, hogy soha ne igyak előre a medve bőrére! — válaszolt keserű fintorral a cimbora. Majd csalódottan hazaballagtak és elhatározták, hogy megfogadják a medve tanácsát Valamikor minden állat másmilyen volt, mint napjainkban. A színük ls egészen más volt. A tigris nagyon büszke volt arra, hogy bundáját semmiféle folt nem tarkította. Igen, büszke volt aranyos színére, és azt szerette volna, ha az egész világon róla beszélnének. Az állatok ennek ellenére a legokosabb teremtménynek az embert tartották. .A tigris elhatározta, hogy megtudja, miben rejlik az emberi bölcsesség titka. A tigris egyik reggel kisétált a dzsungelből és egy ekét húzó bivalyt pillantott meg a mezőn. Az eke mögött egy fiatal gyerek lépegetett. A tigris fenyegetően a fiúra nézett és megszólította: — Hé, te emberkel Sokat hallottam már az eszedről, szeretném megtudni, milyen is az az embert bölcsesség. Nem mutatnád meg nekem?. — Dehogy nem, csakhogy ma reggel siettem, s otthon felejtettemi — Szaladj haza érte — szólt a tigris. A fiú egy ideig gondolkozott, azután így válaszolt: — Elszaladok azért a bölcsességért, de nem merem rádbízni a bivalyt, félek, hogy felfalod! Engedd hadd kötözzelek meg és azután hazafutok a bölcsességért. A tigris beleegyezett, a fiú meg alaposan összekötözte, azután felkapott egy vastag bambuszbotot és elkezdte vele csépelni a tigrist. — Hát itt van, figyeld meg jól az emberi bölcsességet. A tigris fájdalmában és dühében hasztalanul ordítozott. Ezután a fiú behúzta a tigrist a tűzbe. A kötelek elégtek, a tigris kereket oldott, de bundáján rajta maradtak a fekete csíkok. Azóta ilyen csíkos a tigris. 1. A napokban ünnepli hazánk népe. (Beküldte: Bolyős Etelka, Mufka.) 2. Töltsétek ki 1-től 13-ig terjedő számokkal a fenti kockákat úgy, hogy minden vízszintes, BŰVÉSZKEDJ

I AZ elrepült szivar Fölmutatunk egy szivart (1) és a szivart tartó kezünket kendővel letakarjuk (2). Szabad kezünkkel most megragadjuk tetejénél a kendőt és ezzel együtt az alatta levő szivart (3). Az egészet felrántjuk, feldobjuk a levegőbe és a kezünk üres. Igenám, de a kendő is — üresen — hull alá. Hová lett a szivar? íme, meg is van: belenyúlunk a jobb zsebünkbe és kihúzzuk onnan az eltűnt szivart. Magyarázat: a szivart a kendő alatt elengedjük és az belecsúszik a kendő által takart kabátujj nyílásába. A szivart a kinyújtott mutatóujjunk pótolja (4). Ügyeljünk a helyes kéztartásra, nehogy a szivar elkerülve a kabátujj nyílását a földre csússzék, ügyeljünk továbbá arra is, hogy a kendő felrántásakor idejében hajlítsuk le mutatóujjunkat, nehogy az ujj elkésett mozgása gyanút keltsen. Amikor jobb kezünkkel belenyúlunk a zsebünkbe, a szivar ___ visszacsúszik a súlyánál fogva kezünkbe és mi úgy teszünk, mintha most a zsebből varázsolnánk elő. üülüiií függőleges és átlós sor összege 24 legyen. 2. Így kapunk a vonalak mentén mindig 18-at. (Beküldte: Simoncsik István, Nitrany.) 3. Mikor ül össze a Szovjetunió Kommunista Pártjának történelmi jelentőségű XXII. kongresszusa? MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. így lehet beosztani a pontokat, hogy mindegyik vízszintes és függőleges sorban jusson 1, 2, 3, és 4 pont. KIK NYERTEK: Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. A buSai alapfokú 9. éves iskola Pajtás raja. 2. Orgovány Márta, BaCka. 3. Pakkai Eva Horná Saliby, 4. Kántor Antal, Kováőovce. 5. Görcs Gizella, V. Zlievce. Leveleiteket, megfejtéseiteket az alábbi clmra küldjétek: Üj Szó, Gyermekvilág, Bratislava, Gorkého 10. (JJ SZO 3 * 1961. október 8.