Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-28 / 300. szám, szombat

A Szovjctwniw Kommunista Partjának XXII. kongresszwsa Minél nagyobb lesz gazdasági erőnk, annál reménytelenebb lesz a háborús gyújtogatok helyzete Kuusinen elvtárs beszéde bevezető részében a párt új programjának alkotó jellegével foglalkozott. Az új program szükségességét a pártban már azelőtt is éreztük — mondotta. Már a harmincas években Sztálin kezdeményezésére két kísérlet történt az új program tervezetének kidolgozására. Ezek azonban nem voltak kdmoly kísérletek s eredményük oly szegényes volt, hogy Sztálin nem is tartotta érdemesnek, hogy ismertesse őket a politikai iroda tágjaival. De még ha a programtervezet akkoriban a leggondosabban is lett volna összeállítva, a párt akkor sem kaphatott volna olyan dokumentumot, amely a mai programtervezethez mérhető. Ennek oka világos. Akkor még nem voltak meg a kommunista társadalom építése programjának kidolgozásához szükséges feltételek. Milyen feltételek voltak ehhez szükségesek? Elsősorban az, hogy bekövetkezzék ama rendkívül jelentős fordulat, melyet a párt a népgazdaság irányításának átszervezése óta megtett, — a szűzföldek kihasználása és a személyi kultusz következményeinek felszámolása. Ezt az új politikai irányvonalat — mint ismeretes — a párt XX. kongresszusa rögzítette le, s tovább fejlesztette a XXI. kongresszus, amely megkezdte hazánkban a kommunizmus kibontakozó építésének időszakát. Másodszor szükséges volt, hogy az új programon végzett munkálatokat olyan marxistaleninista irányítsa, aki alkotó merészséget és előrelátást egyesít magában, aki szenvedélyesen törekszik a termelés tökéletesítésére, a tudományos és műszaki haladásra az élet valamennyi területén s aki egy pillanatra sem veszti szem elől a végső célt, de ugyanakkor nem szakad el a realitás talajától. Az új programtervezet alkotó módon gazdagítja Marx és Lenin általános tanait a kommunizmusba való átmenettel kapcsolatban mégpedig azzal,- hogy részletesen kidolgozza, hogyan kell felépíteni a kommunizmus anyagiműszaki alapját, behatóan taglalja a kolhozok kérdését, mint a földművesek kommunista iskoláit, valamint a társadalmi tulajdon két formájának egyetlen kommunista tulajdonba való egybeforrása és a szocialista társadalmi viszonyok kommunista viszonyokká való átalakulása törvényszerűségét. A program megfogalmazta országunkban a proletariátus diktatúrája államának össznépi állammá való fejlődéséről szóló új tanokat, valamint a kommunista önkormányzatba való áttérés távlatait. A kommunizmus ellenfelel, főként a 'jobboldali szociáldemokraták hosszú éveken át arról meséltek, hogy a marxisták a proletariátus diktatúráját állítólag fenn akarják tartani egészen a kommunizmus győzelméig, sőt még e győzelem után is. Most e spekulációk véget érnek. Oj programunk rámutat e proletariátus diktatúrája történelmi feltételeire. A proletariátus diktatúrája nélkülözhetetlen a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában. Ami pedig a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet időszakát illeti, ezt az államnak össznépi állammá való átalakulása, a szocialista demokrácia széleskörű kibontakozása jellemzi. A testvéri marxista-leninista pártok teljes egyetértéssel fogadták az új programnak ama tézisét, hogy a különböző országok különböző utakon jutnak el a szocializmusba és többékevésbé egyidejűleg lépnek a kommunizmusba, valamint e program ama tézisét, amely leszögezi, ml jellemzi korunkat, mik a kapitalizmus általános válsága újabb szakaszának sajátosságai, s a felszabadult ázsiai és afrikai országok fejlődése nem kapitalista útjainak lehetőségei. Az új programban nem utolsó helyen áll a monopolkapitalizmus jelenlegi állapotának értékelése. Pártunk hivatalos okmányában első ízben domborodik ki a monopolkapitalizmus arculatának megváltozása, amit már Lenin megjósolt s amelynek lényege az, hogy e kapitalizmus állami monopolkapitalizmussá alakul át. Az uralkodó monopóliumok karmaikban tartják az egész burzsoá társadalmat. Öriási vámpírként szívják a nemzetek vérét. Most közvetlenül kezükben lévén az államhatalom, ezt mohón felhasználják az ország militarizálására, s arra, hogy az ország egész gazdaságát saját érdekeiknek rendeljék alá, hogy fokozzák a dolgozók kizsákmányolását, megszilárdítsák a pénzoligarchia önkényuralmát és imperialista külpolitikát folytassanak. A háború és a béke kérdése Az állami monopolkapitalizmus, amely ma jelentős mértékben militarizált kapitalizmusként lép fel, jelentősen kiélezte az imperializmus valamennyi fő agresszív irányzatát. Ma az imperializmus jobban, mint bármikor azelőtt veszélyezteti a nemzetek biztonságát és a világbékét. Az SZKP új programja világosan kimondja: pártunk külpolitikája fő céljának azt tekinti, hogy békés feltételeket teremtsen a Szovjetunió kommunista társadalmának felépítésére és a szocialista világrendszer fejlesztésére, valamint azt hogy valamennyi békeszerető nemzettel egyfitt mentesítse az emberiséget a pusztító világháborútól. A programtervezet nem hallgatja el a háboKuusinen elvtárs felszólalása rús veszély fő forrásának kérdését sem. Ez az amerikai imperializmus. Az állami monopolkapitalizmus fejlődésének folyamata, az államapparátusnak a nagytőke akarata alá való rendelésének folyamata sehol sem jutott oly messzire, mint az Amerikai Egyesült Államokban. Egyáltalán nem véletlen az, hogy éppen az állami monopolkapitalizmus korában fogalmazták meg véglegesen az Egyesült Államokban igényeiket „a világ irányítására", vagyis egyszerű szavakkal a világuralomra. Ezek az amerikai monopolisták az „antikommunizmus" zászlaja alatt törnek céljaik felé. Nem kétséges, hogy az amerikai monopolisták őszintén gyűlölik a kommunizmust, a Szovjetuniót és a szocialista tábort. Ezenkívül nem tudnak belenyugodni abba, hogy a Szovjetunió a béke fő oltalmazója, a fő akadály az új háborúhoz vezető úton, amelyet az USA monopolista körei készítenek elő. A nyugat-európai országok józanul gondolkodó emberei egyre gyakrabban úgy értékelik kormányaik politikáját, mint a nemzeti érdekek elárulásának politikáját. S valóban, vajon nem a nemzet érdekeit árulják-e el azok, akik országaik területét amerikai haditámaszpontok rendelkezésére bocsátják, akik katonáikat volt hitlerista tábornokok parancsnoksága alá helyezik? Most mindehhez még az is hozzájárul, hogy a Bundeswehr elit egységeit titokban az új fegyverfajták használatéra képezik ki NagyBritannia-i és franciaországi gyakorlótereken és támaszpontokon. Könnyen érthető, hogy a brit és a francia hazafiak felháborodottan tiltakoznak. Tiltakozásuk oly méreteket ölt, hogy a kormányoknak egyre gyakrabban kell rendőrségi beavatkozáshoz folyamodniok. Az imperialista államok egész háború utáni politikája lényegében a burzsoázia különböző N. S7-. HRUSCSOV, AZ 'SZKP KB ELSŐ TITKARA A KONGRESSZUSI KÜLDÖTTEK KÖREBEN (CTK — TASZSZ — rádió-telefoto) De feltételezhető-e, hogy az „antikommunizmus" fekete zászlaját csupán abból a célból tűzték ki, hogy hadjáratot szervezzenek a szocialista országok ellen? Nem. Hisz az amerikai imperialistáknak tudniok kell, hogy a szocialista tábor országai elleni háború számukra igen kockázatos. Másrészt nem minden ok nélkül arra számítanak, hogy a „kommunizmus elleni harc" leple alatt könnyebben tudnak csápjaikkal körülfogni számos kapitalista országot. A gyarmati és függő országokban az „antikommunizmus" zászlaját a nemzeti felszabadító mozgalom ellen, a gyarmati elnyomás fenntartásáért vívott harc céljaira használják fel. Az amerikai imperializmus oj:t, ahol valamilyen okból nem ütközik kemény ellenállásba, fokozza politikai és gazdasági terjeszkedését. Ennek világos példái a nyugat-európai országok, amelyeknek uralkodó körei katonai és pqjitikai szövetségre léptek az amerikai imperializmussal. E szövetség szervezeti formája — mint ismeretes — az Északatlanti Paktum lett. A háborús provokátorok darázsfészke Az Északatlanti Paktum — a NATO — az imperialistáknak valamilyen katonai-politikai trösztje. Ez a tömb az amerikai imperializmus agresszív politikájának legtöményebb megtestesülése. A Pentagon eszköze, a háborús provokátorok darázsfészke. A NATO szervezői már több mint tíz éve a hiszékeny embereket azzal zavarják meg, hogy támadó tömbjüket „védelmi egyesülésként" állítják be. Ebben segítségükre vannak az „antikommunizmus" olyan apostolai, mint a jobboldali szociáldemokrata Gaitskel, Willy Brandt és mások. De a NATO legbuzgóbb segítőtársai is jól tudják, ír. / felháborodást és ellenállást váltana ki az emberek körében a szocialista országok elleni agresszív háború. Vajon a NATO amerikai szervezői hisznek-e a kommunizmus elleni újabb „keresztes hadjárat" sikerében, nem tudom^De akárhogy is van, tény az, hogy a NATO rendszere igen megfelelőnek'mutatkozik az amerikai terjeszkedés céljaira. Az „antikommunista hadjárat" amerikai zászlóvivői bizonyos értelemben Hitlert utánozzák. Természetesen az amerikai antikommunisták jelenlegi konkrét tervei mások, mint a hitleri Németországé voltak. De az, hogy a NATO tagállamainak vezetői az osztálygyűlölettől és a szocializmustól való félelemtől megszállva újból veszélyes politikai vakságban szenvednek — nyilvánvaló tény. csoportjait, ennek a két irányzatnak ellentéteit és összetűzéseit tükrözi. A gyakorlatban a burzsoá kormányok a leggyakrabban kompromisszumra lépnek a burzsoá tábor két szélsőséges szárnyával. Ez a kompromisszum nem más, mint a nemzetközi feszültség fenntartására való törekvés, amennyiben a néptömegek nyomása nem eléggé erős ahhoz, hogy az uralkodó köröket megbékélésre kényszerítse. Világos aZonban, hogy a feszültség mesterséges fenntartása halálos veszélyt rejt magéban a békére. Olyan légkört teremt, amelyben könnyen következhet be háborús robbanás. Az imperialista országokban nincs hiány olyan harcias elemekben, melyek elveszthetik önuralmukat. A béke védelméért, az imperialista agresszorok ellen vívott harcban a legnagyobbfokú éberségre van szükség és feltétlenül meg kell szilárdítani a szocialista állam védelmi erejét. Szovjet államunk nemzetközi kötelessége, hogy a béke megbízható és hatalmas oltalmazója legyen, melynek szilárdságában megbízhat a többi békeszerető nemzet. A két rendszer gazdasági versenye Napjainkban világszerte a nemzetek óriási politikai küzdelme folyik a harcias imperialisták megfékezéséért Ettől a népi mozgalomtól egyre jelentősebb sikereket várhatunk. Másrészt a béke győzelme döntő mértékben a szocialista országok sikereitől, a kapitalizmussal folyó gazdasági verseny, elsősorban a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti verseny eredményeitől függ. Minél nagyobb lesz gazdasági erőnk, minél szemléletesebben mutatja meg fölényét a szocializmus a kapitalista rendszer felett, annál reménytelenebb lesz a háborús gyújtogatok helyzete. Miért félnek a legnagyobb amerikai monopolisták az országunkkal folyó gazdasági versenytől? Nyikita Szergejevics nemegyszer megmagyarázta nekik: „azt akarjuk, hogy ne a lázas fegyverkezésben, ne az atom- és hidrogénbombák, meg a rakéták gyártásában, hanem az ipari cikkek, a hús, a vaj, a tej, a ruha, a cipő és más közszükségleti cikkek termelésében versenyezzünk". Az USA monopolistái azonban úgy tesznek, mintha süketnémák volnának, mintha nem hallanék ezt az ésszerű érvelést s ugyanakkor félnek megmondani az igazat, azt, hogy éppen a lázas fegyverkezés az, amiből mesés hasznot húznak. A monopolisták megszokták, hogy minden versenyt konkurrenciának, vagyis kapitalista vetélkedésnek tartsanak, amelyben az egyik fél győzelme* mindig vereséget jelent a másiknak. Mi azonban a két ország népei életszínvonalának emelésében folytatott versenyről beszélünk. Azt akarjuk, hogy necsak a mi népünk, hanem a világ valamennyi nemzete jól éljen. A kapitalisták korlátolt eszének ez nyilvánvalóan hihetetlennek tűnik: mi lesz akkor az ő nyereségeikkel? A termelés szüntelen növelésére irányuló törekvés, ami nálunk a szocialista • országokban annyira természetes, a kapitalista monopóliumok mágnásai számára egyáltalán felfoghatatlen. Az Egyesült Államok ENSZ-beli képviselői — mint ismeretes — az általános és teljes leszerelés mellett szavaztak. Nem volt hova menekülniük, Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs a szovjet kormány javaslataival úgy a falhoz szorította őket, hogy kénytelenek voltak megadni magukat. Ha azonban komolyan hozzáfognának e határozat teljesítéséhez, akkor olyan eszközöket nyernének, amelyekkel könnyíthetnének az adóterheken, olcsó lakásokat adhatnának az embereknek és hozzáférhetővé tennék számukra az orvosi gyógykezelést. Természetesen nem . olyan mértékben, mint a szocializmusban, de mégis érzékeny javulás volna ez. A párt egysége és a nemzetközi szolidaritás A kommunista és munkáspártok múlt évi tanácskozása — mint ismeretes — egyértelműen kijelentette, hogy a kommunista világmozgalom általánosan elismert élcsapata a • Szovjetunió Kommunista Pártja volt ós marad továbbra is, mint a nemzetközi kommunista mozgalom legtapasztaltabb és leginkább megacélózodott osztaga. A testvérpártoknak e nagy bizalma kötelezi pártunkat. Felelősségének tudata világosan látható pártunk új programjának tervezetében is. Pártunk XXII. kongresszusára egységesebben ült össze, mint bármikor azelőtt. Számos elvtárs részletesen beszélt itt Molotov, Kaganovics, Malenkov, Vorosilov, Bulganyin, Pervuhin, Szaburov és Sepilov frakciós csoportjának tevékenységéről. Az elhangzottak- • ból tökéletesen látható e csoportok szégyenteljes arculata és teljes csődje. Teljes mértékben egyetértünk azokkal az elvtársakkal, akik keményen elítélték e frakciósok pártéllenes tevékenységét. Hosszú életem folyamán nemegyszer nyílott alkalmam, hogy részt vegyek ,a párt harcaiban különféle ellenzéki frakciók — Trockisták, Zi novjevisták, Buharinisták és mások ellen. E frakciók mindegyike rendszerint azzal kezdte pártellenes harcát, hogy eltérő politikai nézeteket hirdetett. De rendszerint hamarosan kiviláglott, hogy nem a politikai ellentétek jelentették számukra a fő célt, hanem a hatalom megszerzése. Személyes becsvágyukat és hatalmi vágyukat mindig a munkásosztály, a szocializmus és a kommunizmus ügye fölé helyezték. Ez a vonás jellemezte ezt az utolsó pártellenes csoportot is. Az a benyomásom és úgy vélem, hogy önök, küldött elvtársak is azon a nézeten vannak, hogy lenini pártunknak nincs szüksége soraiban olyan javíthatatlan és rosszindulatú politikai spekulánsra, amilyei^Molotov. Elvtársak 1 A proletár nemzetköziség elveihez való hűség volt mindig pártunk egyik fő ismérve. Erre tanított bennünket Lenin s ezt újból megerősíti az SZKP XXII. kongresszusának lefolyása, amelyen több mint 80 testvérpárt, képviselői vesznek részt. Mint internacionalisták, akik kötelességüknek tartják a kommunista mozgalom nemzetközi felzárkózottságának megőrzését, nem hallgathatjuk el az Albán Munkapárt vezetőségének felforgató tevékenységét. Pártunk Központi Bizottsága nemegyszer megkísérlete, hogy szót értsen az albán vezetőkkel. Ök azonban egyenesen kihívóan viselkedtek és hallani sern akartak semmilyen megegyezésről. Ezután Albániában letartóztatták azokat a lakosokat, akik a Szovjetunióval való barátság mellett foglaltak állást, és kiutasították a szovjet szakembereket, akik az albán kormány meghívására mentek az országba. Hogy a nép körében ellenséges érzületet keltsenek a Szovjetunióval szemben, az albán veze- " tők olyan aljas híreket kezdtek terjeszteni, hogy a Szovjetunió állítólag támogatja Görögország igényeit Albánia déli területére, meg hogy a Szovjetunió állítólag nem szállít több gabonát Albániának. így csak felforgatók viselkedhetnek, akik elhatározták, hogy aláássák az albán és a szovjet nép közötti barátságot és általában egyenetlenséget szítanak a szocialista család országaiban. Az albán vezetők azt állítják, hogy mindennek ellenére az imperialisták ellenségei. Szavaikban talán igen, de tetteik az imperialisták malmára hajtják a Vizet. Mi a teendőnk? Támogassuk talán e viselkedést, hallgassunk róla e kongresszuson, sőt még talán vállon is veregessük e rágalmazókat és felforgatőkat? Ez azt jelentené, hogy a szocialista tábor internacionális felzárkózottsága megvédelmezésének kötelességét eláruljuk. Ugyanakkor a testvéri albán néphez fűződő baráti érzéseink változatlanok maradnak, és sajnáljuk, hogy néhány vezető bűnéből, akik letértek a nemzetköziség útjáról, e nép szerencsétlenségbe sodródott. i ÜJ SZÖ 3 * 1961. október 28.