Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-27 / 299. szám, péntek

A Szovjetunió Kommunist

a Pártjának XXII. kongresszusa Külpolitikánk a békének, az államok békés együttélésének politikája Andrej Gromiko elvtárs felszólalása Elvtársak! A szovjet állam külpolitikája a szocializmus és sikereink lényegét fejezi ki. Ezt a politikát a béke magasztos eszméi és igazi humanizmus hatja át. Viszont teljesen idegenek tőle a pacifista illúziók. Ez a politika azt a célt szolgálja amelyet még a mai nemzedék életében elérünk: a kommunista társadalom felépítését hazánkban. A Szovjetunió külpolitikája még sohasem került olyan fölénybe az imperialista tábor politikájával szemben, mint az SZKP XX. kongreszszusa után, melynek történelmi .jelentőségű határozataiban visszatükröződött a lenini irányvonal. Ma több mint 40 semleges állam követ olyan álláspontot a nemzetközi élet alapvető kérdéseiben, mely lényegében megegyezik a mi álláspontunkkal, a szocialista országok külpolitikájával, a békének és a békés együttműködésnek ugyanazt az irányvonalát követi, mint mi. India, Indonézia, Burma és Afganisztán népe éppen ezért lelkesen hallgatta Hurscsov elvtárs beszédeit, melyeket látogatása alkalmával mondott el a nevezett államokban. Éppen ezért lépten-nyomon láthattuk a barátság számos megnyilvánulását a franciák százezreinek és millióinak szemében, amikor a nagyvárosok és országutak mentén ujjongó sorfalaik lelkesen fogadták a szovjet kormányfőt. Éppen ezért tanúsított az amerikai nép barátságot és tisztelete: annak a nagy országnak kormányfője iránt, melynek elképesztő gazdasági, tudományos és kulturális sikerei előtt ma minden becsületes amerikai kalapot emel. Bár földrajzilag távol fekszik, a szovjet emberek szívéhez mégis közel áll a szovjet nép egyik legjobb barátja, Kuba. Akkor, amikor nagy dolgok történtek a kis Kubában, a kubai nép ellenségei biztosak voltak benne, hogy a szárazföldek és óceánok elszigetelik a szigetországot a Szovjetuniótól, a szocialista tábortól. Az igazság és az emberek barátsága azonban erősebb a válaszfalaknál. Ma sok ember, még olyanok is, akik eszmeileg igen távol állnak tőlünk, de a béke hívei, mély tisztelettel ejtik ki e szavakat: Moszkva, Lenin, Hruscsov. Ez a jelszó Közelférkőzik valamennyi ember szívéhez, aki nem akar háborút. Sok olyan szó került a nemzetközi politikai szótárba, mely hazánkban született, sok kiváló név örökítődött meg benne, köztük Gagarlnnak és Tyitovnak, a világűr hőseinek a neve is. • Jogos büszkeséggel mondhatjuk, üdv és dicsőség annak a társadalmi rendszernek és pártnak, melyben kifejlődtek olyan személyiségek, akiknek a neve öregbíti hazánk nagyságát .dicsőségét, nemes humanizmusát, s hírnevét a világ minden részében elterjeszti. Lehetetlen elkendőzni azt a mély szakadékot, mely politikánkat az agresszív NATO tömbbe tömörült hatalmak politikájától elválasztja. Az Egyesült Nemzetek Szervezete bizonyos mértékben tükör, mely képet ad az erők jelenlegi nemzetközi viszonyáról. Bár gyakran torzképet ad, a korunk fő kérdésének megoldásáért, a béke vagy háború eldöntéséért vívott nagy csata távoli zaja az ENSZ főhadiszállására is eljut. Ha az ENSZ-ben időnként a népek érdekelnek megfelelő döntések születnek, akkor ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a szocialista országok képviselői az ENSZ szónoki emelvényén megmondják az Igazságot. Bár ma még nincs minden szocialista országnak képviselete az ENSZ-ben, állandóan magunk mellett érezzük barátunkat és szövetségesünket, a Kínai Népköztársaságot. Akár mellettünk vannak a népi Kína képviselői a nemzetközi értekezletek tárgyalóasztalánál, akár nincsenek, népeink ettől függetlenül közös utat követnek s nincs a világon olyan erő, amely megbonthatná a szocialista országok sorait. Nemcsak barátainkat lepi meg, hanem a barikád túlsó oldalán ls számos embert meglep az a tény, hogy a Szovjetunió a népeket legjobban lázban tartó problémákat tűzi napirendre. Mi az oka annak, hogy a szovjet kormány külpolitikai erőfeszítése mindenütt a legélénkebb visszhangra talál, s oly sikereket arat? — kérdezik ezek az emberek. A Szovjetunió külpolitikai sikereinek titka az. hogy hü a béke ügyéhez, szilárd az elszántsága, hogy következetesen síkra száll az igazságos ügyért, az agresszív erők megfékezéséért, hogy rugalmas és az a törekvése, hogy a kölcsönös megértés őszinte keresése során a másik tárgyalóiéi érdekel is érvényesüljenek. Hruscsov és Kennedy bécsi találkozója korunk egyik legnagyobb eseménye volt Pártunknak és népünknek tudnia kell, hogy a bécsi tárgyalóasztalnál a halhatatlan Lenin pártjához, népünkhöz méltó forradalmi lendülettel, kitartással és bölcsességgel Védelmeztük a szovjet állam, a szocialista tábor és a népek békéjének érdekeit azok érdekeit, akik gátat akarnak vetni az európai háborúknak. A világhelyzet még mindig feszült és ingatag. A kongói és a laoszi események, az algériai gyarmati háború, a Kuba elleni beavatkozás, a bizcrtai támadás, valamint a NATO hatalmak kardcsörtetésé ezt bizonyítják. A Szovjetunió nagy európai és világhatalom. Hazánk és népünk sorsa szorosan összefügg a többi európai nép sorsával. S éppen itt, Európa szívében gyökeret vert a német militarizmus, mely már két világháborút robbantott ki. Éppen ezért állítja fel ma a szovjet kormány oly élesen és erélyesen a német békeszerződés megkötésének kérdését, mert az olyan intézke dés lenne, amely megfékezné a Nyugat-Németországban feléledő militarizmust. Nézzék csak Nyugat-Németország fejlődését. Hasonlítsák össze az NSZK mai vezetőinek politikáját a hitlerizmus politikájával, s meglátják, hogy a különbség nem nagy, sőt egyáltalán nincs is köztük különbség. Mit mondanak ma az amerikai államférfiak és mindazok, akik aranyesővel árasztották el Nyugat-Németországot, hogy lehetővé tegyék hadigépezetének helyreállítását, arra, ami Nyugat-Németországban történik? Nem felejtették el túl gyorsan az USA képviselőjének a nürnbergi perben elhangzott intelmét? A nürnbergi tárgyaláson az USA képviselői velünk együtt ítélkeztek a német militarizmus és a fasiszta Németország fő háborús bűnősei fölött, s velünk együtt küldték őket akasztófára az emberiségen elkövetett súlyos gaztettekért. A némelynek a béke iránti hűségét senki sem vonhatja kétségbe és amelyben sok millió német a barátunk lett, megértjük és támogatjuk a Német Demokratikus Köztársaságot, melynek biztonságát és szuverenitását az egész szocialista tábor szilárdan védelmezi. Akármikor kerül szóba az NSZK, a nyugati hatalmak képviselői azzal akarják megnyugtatni a Szovjetuniót, hogy Nyugat-Németország a NATO keretében fegyverkezik és éppen ezért a nyugatnémet militaristák soha többé nem sértik meg az európai békét. Azt hiszem, nem kell hosszabban fejtegetnem, hogy a szovjet emberek nem vehetik komolyan az efajta érveket. Túl jól ismerik a német militarizmus cselfogásait. Azt is jól tudják, hogy mi a NATO. ben ma, 16 évvel a háború után gyilkos fegyverrel a kezükben ugyanazon az Elbán? Most a demokrata párt van hatalmon az USÁ-ban. Kennedy elnök ennek a pártnak a képviselője. Roosevelt is demokrata volt. Bizonyára könnyebb lenne ennek a Roosevelt nevéhez fűződő pártnak, ha életre keltené e nagy amerikai szép hagyományait a szovjet-amerikai kapcsolatok fejlesztésében. Meggyőződésünk, hogy az amerikai nép is hálásan fogadna ilyen fordulatot az USA külpolitikájában. Valamennyi nép megelégedéssel fogadná Rusk amerikai külügyminiszter nemrég egyik beszédében így fejtette ki az amerikai kormány álláspontját az európai és a németországi helyzettel kapcsolatban: „Mi mind úgy fogjuk fel a helyzetet, hogy Hruscsov és Kennedy nem szeretnének bekerülni a történelembe, mint egy világkatasztrófa idején élenjáró államférfiak Ezért a világbiztonság kérdései egyaránt érintik a Szovjetuniót és az USÁ-t, a két legnagyobb világtataimat." Ez józan kijelentés volt. A Központi Bizottság s a szovjet kormány nevében így válaszoltunk rá: Ha a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak kölcsönösen elfogadható alapon sikerülne pontot tenniük a második világháború után és megoldani az ebből következő kérdéseket, akkor ez nagy előnyt jelentene a békére nézve és kapcsolataink kibontakozásában. A szovjet kormány felszólítja Hruscsovot és Kennedyt, hogy e világhelyzetben a háborús veszély elhárítására irányuló áttörés és a szovjet-amerikai viszonyban bekövetkező fordulat idején álljanak az élen. A Szovjetunió, az USA ás a többi országok népei rendkívül hálásak lennének ezért államaink vezetőinek, mert learatnák a nagy győzelem gyümölcsét. Abszolút fegyverünk a politikában nem az interkontinentális rakéta és az atombomba, bár az egyetemes leszerelés megvalósításáig ezeket is becsülnünk kell, mert jól szolgálják a békét. A ml abszolút fegyverünk a mindent legyőző marxista-leninista tanítás. Az idősebb kommunista nemzedék ezzel a fegyverrel vette be 1917-ben a Téli Palotát. Népünk a nagy lenini párt vezetésével ezzel a fegyverrel ér el új magaslatokat a kommunizmus építésében. Mi, szovjet emberek elítéljük a kapitalizmust és a kapitalista társadalom ideológiáját. Amikor azonban a tárgyaló asztalnál találkozunk a Nyugat képviselőivel, mindig abból indulunk ki, hogy az ideológiai kérdéseket el kell választani az államközi kapcsolatoktól. Ezért pártunk, az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány külpolitikájukban elvetik azokat a kísérleteket, hogy az államok viszonyát arra építsék, ami őket elválasztja egymástól, nem pedig arra, ami közelebb hozza őket egymáshoz. Csak azok építhetik politikájukat a viták és ideológiai ellentétek fegyveres megoldására, tehát a háborús konfliktus elkerülhetetlenségére, akik már régen nem hisznek saját terveikben, saját társadalmi rendszerükben. Rosszul állhat a kapitalizmus szénája, ha egyes politikusai ma semmi jobbat nem tudnak kitalálni s ezért arra vetemednek, hogy rakéta- és atomfegyvert hirdetnek és követelik, hogy tízmilliók kiirtásában keressék társadalmi rendszerük megmeniésének módját. , E napokban az egész világ figyelme kongresszusunkra irányul. Elég egy pillantást vetni a külföldi lapokba s újra meggyőződhetünk arról, hogy az SZKP XXII. kongresszusa feltartózhatatlanul behatolt bolygónk lakosságának életébe és gondolataiba. Ám vannak a Nyugaton olyan politikusok és lapok is, akik, iiletve amelyek nem akarják meglátni béketerveink óriási nagyságát és szándékosan csak azt veszik ki a kongresszus anyagából, ami fegyveres erőink hátalmát bizonyítja. Szándékosan összpontosul a figyelmük Malinovszkij marsall felszólalásának egyes részeire. De mi tükröződik beszédéből? Az, hogy dicső hadseregünknek hatalmas fegyver van a kezében, mely jól szolgálja a szovjet nép és barátaink biztonságának érdekeit. Az ember azt várná, hogy a nyugati nagyhatalmak államférfiai levonnak egy fontos következtetést: feladják a viták fegyveres erővel való megoldásának gondolatát, a fenyegetőzéseket és megegyeznek a megoldatlan kérdésekben. Azoknak, akik felelősek a jelenlegi őrült rakéta- és atomfegyverkezésért és most megriadtak a szovjet haditechnika legújabb sikereitől, azt mondjuk: verjük szét az államok hadigépgzetét, hajtsuk végre az egyetemes leszerelést, tegyünk pontot a múlt háború után és akkor az idegeitek megpihenhetnek, s ami a legfőbb: megszűnik az új háború veszélye. Elvtársaki Külpolitikánk a békének, az államok békés együttélésének politikája volt a múltban és az a jelenben is. Leküzdötte a személyi kultusz következményeit és mindenben az életből indul ki, a szovjet nép akaratára is vágyára támaszkodik. A lenini elviességnek megfelelően az új merész, forradalmi keresése jellemzi. Mint ahogy a párt a szovjetországon belül kihasználatlan óriási forrásokat tár fel és állít a kommunizmus építéséneit szolgálatába, úgy az ország határain túl a külpolitikában is felszántja a láthatatlan, de reálisan létsző szűzföldet, melynek termését nemcsak mi takarítjuk be, hanem azok valamennyien, akik azt akarják, hogy a béke szilárd és megbonthatatlan legyen. A külpolitikánkat gazdagító eszmék és energia generátora, lendkereke a párt Központi Bizottsága és személyesen Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs, akik közvetlenül irányítják a szovjet állam külpolitikáját. Peter Carrigan és Nora Jeffrey, Nagy-Britannia Kommunista Pártja küldöttségének tagjai ellátogattak a moszkvai Kalibr gyárba. A képen: A küldöttség tagjai az üzem dolgozóival társalognak. [Rádiotelefoto ČTK — TASZSZ) pek ma velünk együtt elítélik a nyugat-németországi militarizmus feltámasztására Irányuló amerikai politikát. A német nép jól tudja, mibe kerültek a porosz vezérkar számítási hibái, a hitleri tábornokok felfuvalkodottsága és kalandja. Lehet, hogy Nyugat-Németországban valaki harmadszor is megkísérelné „kiigazítani" a történelmet. A német militarizmus azonban már egyszer kitörte a nyakát a fiatal, még gyenge szovjet államon, akkor, amikor népünk az orosz lovasság legendás szablyálval vívta ki a győzelmet. Vagy talán Bonnban már elfelejtették, hogy a hitleri agresszió következtében a szovjet csapatok lavinaszerűen zúdultak Németországra, behatoltak a fasiszta fenevad barlangjába és kitűzték a győzelem zászlaját a birodalmi gyűlés épületére? Milyen őrült kalandvágy kerítheti hatalmába azt, aki újra keleti hadjáratra gondol I Ha a nyugatnémet revansisták kezet mernének emel!®ía Szovjetunióra és barátaira, akkor NyuMpJftémetország helyén keletkező temetőben sírásók sem maradnának arra, hogy eltakarítsák a hadigépezet roncsait és eltemessék azoknak hamvát, akik elindították a hadigépezetet. Hazánk óriási gazdasági fellendülése és ereje, a szovjet katonák kezében levő nagyszerű haditechnika biztos eszköz erre. Űva intjük azokat a politikusokat, akik Nyugat-Németországban körülhordozzák a revansizmus fáklyáját. Nézzenek csak jól körül a mai világban, gondolják meg, hova mennek és mily közel vannak a szakadékhoz, ha Hitler háborús útját akarják követni I A Szovjetuniónak joga van arra, hogy Nyugat-Németországnak bemutassa a még korántsem kifizetett számlát azért a sok szenvedésért és veszteségért, amit a hitleri betolakodók okoztak hazánk földjén, azért, hogy kifosztották népgazdaságunkat és kegyetlenül kizsákmányolták a háború idején Németországba hurcolt szovjet polgárokat. Nem volna nehéz dolog ellenséges érzelmeket és gyűlöletet ébreszteni a szovjet népben Nyugat-Németország ellen. Elég visszaemlékeznünk a hitleri megszállók gaztetteire. Mi azonban nem akarjuk elragadtatni magunkat ilyen érzésektől, nem akarjuk, hogy a múlt árnyai elmérgesítsék a szovjet és a német nép viszonyát. Ám senki se gondolja, hogy a szovjet nép azért oly nagylelkű, mert nincs benne elég elszántság az agresszor megfékezésére és megbüntetésére. Népünk nagylelkű a levert ellenséggel, azzal az ellenséggel szemben, melynek kezéből kiütötte a fegyvert. Népünk azonban kegyetlen és engesztelhetetlen lesz akkor, ha az, aki iránt már egyszer nagylelkű volt, újra kezet akar emelni hazánk szent határaira, barátaink szabadságára éš függetlenségére. A szovjet államot nem bosszúvágy, hanem a béke ügyéhez való hűsége vezérli külpolitikájában. Mély meggyőződésünk, hogy ez a politika a német nép nemzeti érdekelnek is megfelel. A Szovjetunió megérti és támogatja azt a német földön létrejött békeszerető államot, Egyike a legagresszívabb katonai tömböknek, melyet a nyugati hatalmak hoztak létre és amelynek még agresszívabb jelleget kölcsönöz Nyugat-Németország részvétele. Bármilyen meglepőnek ís tönik, a legutóbbi időkig még azok a nyugat-surópai államférfiak ls hasonló „érveket" hoztak fel Nyugat-Németország felfegyverzésének igazolására, akik különben számos kérdést józanul tudnak megítélni. Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha megmondom, hogy nemrégen Macmillan angol miniszterelnök is ilyesmiről beszélt. Mellesleg megjegyzem, hogy egy barátságos megbeszélés alkalmával Macmillan úr több lehetőséget vetett fel a Szovjetuniót és Angliát érdeklő kérdések ésszerű megoldásának keresésére. Az angol miniszterelnök visszaemlékezett 1959-ben Nyikita Szergejevics Hruscsovval folytatott moszkvai megbeszéléseire és arra kér minket, tolmácsoljuk fejtegetéseit és szerencsekívánatait a szovjet kormányfőnek. A nyugati államférfiak néha azt állítják, hogy a Szovjetunió azért sürgeti a német békeszerződés megkötését, mert hogy ez kimondott „elvi kérdése". Nemrégen Rusk külügyminisztertől is ezt hallottuk. Nem. A Szovjetunió biztonsága, valamint szomszédaink határainak biztonsága nem elméleti kérdés, hanem olyasmi, amit a nyugati személyiségek saját országukkal kapcsolatban létérdeknek neveznek. Ha egyes nyugati politikusok szempontjából a német kérdés kimondottan „elvi kérdés", akkor ez nekünk milliók életét jelenti, akik feláldozták életüket hazánk szabadságáért, Európa felszabadításáért, akkor ez nekünk biztonságunk és szövetségeseink biztonságának kérdését jelenti. Amikor a Szovjetunió győzött a legvéresebb háborúban és rákényszerítette a hitleri Németországot a feltétlen kapituláció elfogadására, fegyverszövetségeseinkkel együtt ünnepélyesen megfogadta, hogy nem engedi meg a német militarizmus feltámadását. A szovjet kormány igyekszik meggyőzni Washingtont, Londont és Párizst, hogy ne igazodjanak politikájukban a nyugatnémet revansísta körök törekvéseihez, hogy a két német állammal kötendő békeszerződéssel senki sem veszthet, csak nyerhet. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány semmilyen fáradságot nem sajnál, hogy szót értsen a nyugati hatalmakkal a német békeszerződés megkötése kérdésében. Mindenki ismeri a német békeszerződésre és ennek alapján a nyugat-berlini helyzet rendezésére tett javaslatainkat. Ha nem sikerül megkötni a német békeszerződést, akkor a Szovjetunió sok más országgal együtt a Német Demokratikus Köztársasággal köt békeszerződést. Elvtársak! Hazánk mindent megtesz, hogy valamennyi állammal, kis és nagy államokkal, közeli- és távoli államokkal ápolja baráti kapcsolatalt. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány érthető okokból fokozottan Igyekezett kapcsolatokat teremteni és ezeket ápolni a nyugati nagyhatalmakkal. Mi fejleszteni akarjuk baráti kapcsolatainkat Angliával, régi fegyvertársunkkal. Fejleszteni akarjuk baráti kapcsolatainkat Franciaországgal és a francia néppel, mely a második világháború idején szintén népeink oldalán küzdött. Még nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a két óriási ország, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok kölcsönös kapcsolatainak. Ki merné megsérteni a békét, ha ezek a hatalmak összefognának a béke biztosítására? Senki. Nincs a világon olyan erő. Ezt az egyszerű Igazságot még Amerikában sem vonják kétségbe. Miért ne foghatnánek kezet azok a szovjet és amerikai katonák és tisztek, akik 1945-ben az Elbánál találkoztak? Miért álljanak szemÜJ SZÓ 5 * 1S81. október 28.