Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-21 / 293. szám, szombat

Martin Rúžek és lana Hlaváčová az Éjjeli vendégben Érdekes és a futószalagon gyártott hollywoodi filmektől elütő amerikai filmre figyelhetett fel a mozilátogató közönség Sidney Lumet Tizenkét dühös embe rére. Egyébként a dolgozók filmfesztiválja alkalmával ismertetett Öt töltényhüvely című DEFA-film, Otakar Vávra rendezésében pedig Ludvlk Aškenázy Éjjeli vendég darabjának filmváltozata szerepelt műsoron. A darab nagyon időszerű mondanivalója lélektani dráma, nagyszerűen megformált jellemekkel, de sajnos, a fő hős (Kamii Kalous Jifl Vala alakításában) nem tudja eléggé érzékeltetni a feszült dráma lélektani hátterét. Most tűzték programra Stanlslaw Rózewicz lengyel rendező ifjúsági tárgyú filmjét A negyedik-et. Apátianul felnőtt, rossz útra tévedt fiú a hőse, Andrzej, akit az élet megnevel és becsületes útra kényszerít. Külön kiemelkedő két dokumentumfilm, mely az utóbb Idők filmjei közül erősen hatott a nézőkre. Ez Walter Heynowski A „I" akció című dokumentumgyűjteménye, mely pőrére vetkőzteti Hans Globkét, Adenauer legbennfentesebb emberét és megrendítő okmányok alapján rábizonyítja exponált fasiszta múltját. A másik a Szovje filmgyártás dokumentumfilmje Nyikita Szergejevics Hruscsov, a nagy pártvezető és szovjet államférfi életművéről, mellyel külön foglalkozunk. Két könnyebb témájú film is szerepelt a mozik műsorán: Josua Logan, a haladószellemű amerikai rendező Piknik-je, és Pietrangeli Olaszországi emlék című angol—olasz koprodukciós filmje. Az utóbbi átlagos olasz vígjáték, az amerikai film különösebb társadalmi vonatkozásokat kerülő happy end-es történet, melynek az a pozitívuma, hogy a sablonszerű szerelmi történetektől eltérően a néző ügyeimét megragadó mese hátterében bepillantást enged az amerikai ember lelkivilágába, érezteti az ottani társadalomban érvényes farkaserkölcsök lélektorzító hatását, az ököljog és a pénzeszsák világát. Sidney Lumet filmje pár év alatt bejárta az egész világot és mindenütt nagy sikert aratott. Az eredetileg TV-filmnek készült alkotás egy esküdtszék két órán át tartó nagy vitáját örökíti meg. A tizenkét dühös ember — a tizenkét esküdt hivatott dönteni arról, vajon bűnösnek nyilvánítható-e az apagyilkossággal vádolt fiatal jédlott. A könnyűnek ígérkező ülés során kidomborodnak egyes emberek jellemvonásai. Az esküdtek java mielőbb szeretne túlesni a dolgon. Mit vitatkozzanak: a bizonyítékok a fiú ellen szólnak. Csak a 8. számú esküdt szavaz a fiú bűnössége ellen. A többi tizeneggyel dacolva felveszi a versenyt egy ártatlan, vagy be nem bizonyított bűncselekménnyel vádolt ember megmentéséért. Higgadt, józan érvei győznek. Nehezen, de egymás után adják be derekukat esküdttársai. Még a legmegátolkodottabbak is megtörnek. A tizenkét ember dühös vitájában a humánum gyöz. Eloszlik a közöny:valaki sportmérkőzésre akart sietni, szeretett volna gyorsan végezni, másnak Üzleti ügye akadt, a harmadiknak... Csak éppen az emberi élet méltóságára és nagy • értékére nem gondoltak. Csak egyikükben lobbant fel az Igazságérzet szikrája — és ez győzött. A rendező vitathatatlan érdeme, hogy az egy helyen, az esküdtek tanácstermében lejátszódó darabot Reginald Rose ügyes meseszövése alapján arányosan fokozódó feszültségű jelenetekből építi fel úgy, hogy közvetlenül a konfliktus megoldódása előtt pattanásig élezi a feszültséget. Dicsérendő Boris Kaufman ötletes, bár nem új megoldásnak tűnő fényképezése is, amely emelte a jó rendezés hatását (például az igazságszolgáltatás palotájának félelmetesen nagyított felvétele, ügyes kamerakezelés a tanácsteremben, mely eleve kiküszöböli a fádságot). L. L. A „legdühösebb" esküdt a Tizenkét dühös emberben Florenta Albu ; Kommunista program Hallottam zűgni a Volgát, Uralt s a Tajgát Láttam a széleshátú sztyeppéket ütemre menni az emberekkel ^ Fürkésztem az eget. amint tág utakra § büszkén teríti színeit — ihletett milliók elé — ^ Nem, az emberek nem magukra indultak el | a kommunizmus felé | Vállvetve jöttek a hegyek, erdők és vizek, ^ a föld gabonát, gyümölcsöt hozott, | piros-tarka csordákat hajtott, — tele tőggyel — tejet és mézet hozott — A Volga vitorlarudakat terelt, a fénylő tengerekre, Ural és Tajga jött szén-erdejével, élő fa-rengeteggel — Ö micsoda kincsek ragyognak Lenin-nyitotta útjaikon! Emberek arcán csillog, hegyek halántékán ég, sztyeppék vállain villog a vörös zászló fénye. Minden piros! Ragyog a Nap, előttünk magasba néző horizontok, s a széles utakon, — vágtázó eszmék nyomában — kincsek áradata jön... Fordította: El e kefe Ferenc Mária Trangošová és Eva Trizuljaková képei nalú partjai. A vizet, a hatalmas éltető s egyszersmind romboló elemet akarja érzékeltetni, amelyet az ember szorgalma és a technika fékez meg, s irányít. — Trizuljáková nem szokványos értelemben vett tájképet fest. Keresései az összefogott, nagy dekoratív fonnák felé mutatnak. Kék és bíbor, szürke és barna színben vetítik elénk a vörösen lebukó napot, a vihart, a gázlót, az ezüstkanyárt s a partok régi rizsföldjeit. — Tájképsorozata összefüggő egészével új hangot üt meg a műfajban. BÁRKÄNY JENÖNB. I Nem vagyok tapintatos A jeleségem gyakran korhol, hogy nem vagyok elég tapintatos. — Nem tudsz bánni az emberekkel, csupa tövis vagy, a valódi véleményedet mondod meg nekik, ezért haragszik rád mindenki! Légy kedves, udvarias, ne mondj kellemetlent senkinek. Bezzeg a Nyírségi, ügye... Mondtam valami tőról-metszett mondatot Nyírségiről, de közben mégis elhatároztam: megfogadom feleségem tanácsát és ezután bárkivel is találkozom, csepegni fog ajkamról a méz. Tegnap ülünk az eszpresszóban, bejön a befolyásos Bonczás, akit évek óta nem láttam, egy kis leánykát vezet kézen fogva. Takaros kis leányka, négy-öt éves lehet, üde jelenség. Bonczás régen túl van az ötvenen, kicsit potrohos. A feleségem szeme rámvillan, értem, értem, üdvözlöm Bonczást és így fuvolázok: — Szervusz, kedvesem, micsoda gyönyörű kislány ka ez, az unokád? Bonczás arcát elönti a vér, legszívesebben felpofozna, összeszorított fogai közül szűri a választ: — Nem az unokám ... a lányom! — Hát ezt jól megcsináltad! — ront rám a feleségem, amikor a Bonczás dühösen búcsúzott és távozott. — Ez is levágja majd az új könyvedet, az már bizonyos! Szégyellem magam, nagyon. De ebben a percben megpillantom Branyait, aki belép a helyiségbe, Baranyai fiatalabb, mint Bonczás, még csak fogja az ötödik évtized kilincsét, kicsit kopasz, de még mutatós. Es mellette bájos, kedves fruska lépked, 18 éves lehet. Várj csak Amália, most kiköszörülöm a csorbát. Vidáman Baranyaira kiáltok: — Szervusz, édes egy komám! Ezer éve nem láttalak! Hü, hogy milyen helyre virágszállal büszkélkedsz, te itt! A kedves lányod? Baranyai kihúzza magát, pillantása felnyársál, nem fogadja el a feléje nyújtott kezemet. Hörögve mondja: — A feleségem! Nádass József Fiatal festőnemzedékünk két tagjával találkozik közönségünk, a bratislavai Majerník-galéria intim helyiségében rendezett tárlaton. A kiállított temperák és olajfestmények felváltva képviselik szerzőiket s változatosságuk fokozza hatásukat. Mindkét festőnő a bratislavai Képzőművészeti Főiskolán végzett. Mindketten a maguk hangjának következetes keresésével jutottak el mai eredményeikhez. Trangošová alakos képeinek formaadásában galandai hatások észlelhetők, különösen a sárgák szimfóniájában egymáshoz simuló Testvérek-ben. — Felfogása, előadása, a díszítményező festőére vall, ami nyilván a táblakép mai krizisében leli magyarázatát. Vásznai a monumentális művészetek némely műfajában, esetleg könyvillusztrációként is jól érvényesülnének. Formái leegyszerűsítettek és kifejezők; tiszta palettával, üde keveretlen színekkel dolgozik. Képei felépítése, vonalritmusa erősen tudatos, tartalmuk mai és sokrétű, jelzik, hogy Trangošová nyílt és értő szemmel követi napjaink valóságát. Sorra megjelennek művei a játékos gyermek, a kapáló, faültető, szüretelő —, a szárnyast gondozó leány — utóbbi egységes megoldásával tűnik ki. — Két kisméretű képe kulturális életünk megnyilvánulását tükrözi: A Kiállításon kompozíciója kiegyensúlyozott, — a Hangverseny zöld-fekete színfoltjaiból, alakjainak finom ívelésű mozdu-: tataiból zene csendül ki. Trizuljaková ecsete ismerős és mégis ismeretlen tájakat fog képbe. A Dunának városunktól délkeletre fekvő, képzőművészetileg aligha kiaknázott szakasza régebben foglalkoztatja. Gazdag élményt jelentenek számára a nagy folyók festői kanyarulatai, erdős szigetei, szeszélyes voMűvészek ajándéka Leonyid Poliscsuk és Szvetlana Scserbina szovjet művészek kedves ajándékot szántak az SZKP XXII. kongresszusának. A Szovjet Népek Néprajzi Múzeumában kiállították a két művész hatalmas freskóját, mely a Népek barátsága elnevezést kapta. A művészek a Szovjetunióban élő népek jelleg-: zetes életét örökítették meg azoknak a nagy átalakulásoknak a fényében, amelyek a szovjethatalom több mint négy évtizedes fennáll lása alatt életükben végbementek. "*""S'"Wssssss/s/s/s//sssss/ss/ss//f/ssss/fi IGYEKVŐ EMBEREK VAGY KÉT ÉVE, hogy beszámoltunk a vidovál művelődési otthonról. Akkor azt emeltük ki, és tartottuk követendőnek, hogy ebben a 42 házból álló, 160 lelket számláló faluban a lakók önerejükből építettek egy több mint 200 férőhelyes, korszerűen berendezett művelődési otthont. Az építkezés évekig tartott. Az alapot még 1955-ben kezdték ásni, s tető csak 1960-ban került az épületre. Mindössze húszezer koronával fogtak a munkához. A társadalmi összefogás azonban legyőzte a nehézségeket. Ha lassan is, de teljesült a falu lakói (terve: felépült a kultúrház. A falu egyik legszebb és legnagyobb épülete ma büszkén hirdeti az összefogás erejét. Amikor először jártam a faluban és a befejezéshez közeledő művelődési otthon jövő munkájáról érdeklődtem, a falu „bírója" ezeket mondta: — Vendégszereplőket hívunk és a magunk erejével is mindent megteszünk, hogy kultúrházunkat minél jobban kihasználjuk. A jövőt illetőleg elképzelésüket akkor így szövegezték meg: — A falu minden dolgozójára, de elsősorban a fiatalokra számítunk. Ahogy mindannyian részt vettünk az építkezésnél, úgy veszünk majd részt a kulturális munkából. Azóta két év telt el. Közben befejezték az építkezést, és hozzáfogtak a kulturális munkára vonatkozó tervük megvalósításához. Most. hogy újra ellátogattam a faluba, már nem az építkezésről, hanem a művelődési otthon kulturális munkájáról érdeklődtem. Az új művelődési otthon néhány lépésre van az állomástól. Ide vezetett első utam. Meglepődtem azonban, mikor a művelődési otthont sötéten, ajtaját pedig zárva találtam. Hogyan — villant át az agyamon —, hát azért építették, hogy esténként zárva legyen? Hol szórakoznak, hol vannak az összejövetelek? TANÁCSTALANUL álltam. Nem tudtam, mit csináljak, hová menjek. Szerencsémre lépteket hallottam. Vártam míg az idegen közelembe ér, aztán megszólítottam: — Tessék mondani, a művelődési otthon ma zárva van? — Igen. Péntek, ma a televízió nem közvetít műsort... Fiatal lány a megkérdezett. Jól ismeri a falut, maga is részese a művelődési otthon kulturális munkájának. Örülök, hogy így alakult a helyzet és ha már nem a művelődési otthonban látottak, akkor legalább a falu fiataljai mondják el, mit csinálnak, hogyan művelődnek ... A nem várt kijelentésen kissé megütköztem: — Maguknál csak a televízió jelenti a szórakozást? — Azt nem mondtam... De a televízió olyan népszerű, hogy mikor műsort sugároz, a kultúrházban mindig sokan vannak. — És máskor? — Máskor is összejövünk . s s — Ogy mint ma? — Nem. A mai nap kivétel. Beszélgettünk, viccelődtünk A lányt észrevehetően sértette, mikor azt mondtam: — Ogy látszik, a maguk kultúrházuk csak dísznek van. Dolgoztak, felépítették, S most nem tudják, mit kezdjenek vele. — Nem igaz! Tudjuk mi nagyon jól, hogy miért van a kultúrház és hogy mire használjuk ... Megvan a benne végzett munkának is a látszata ... — Például? — Nézze, mindenről nem tudok, mert a városba járok dolgozni és gyakran van éjjeli szolgálatom. Tudom azonban, hogy elég sokszor rendeznek zeneesteket, film- és ismeretterjesztő előadásokat, esztrádműsort, színdarabot. ALLTUNK és beszélgettünk. Falun azonban nem lehet úgy a há?ak között megállni, hogy a járókelők észrevétlenül ott hagyják az embert. Aki elment mellettünk, köszönt. A lány ismerősei közül néhányan megálltak, szót váltani: — Most jössz munkából? — Igen. Oj emberekkel ismerkedtem, s most már többféle véleményt hallottam a falu kulturális életéről. De hogy ne kalandozzunk messze a beszédben, azt kérdeztem első ismerősömtől: — Legutóbb milyen összejövetelt rendeztek? A lány gondolkozott, emlékeiben kotort, majd határozottan mondta: — Legutóbb vendégszereplők voltak a faluban, és az iskolások léptek fel. — S azelőtt? — Az egész estét betöltő műsorokon kívül több esetben kulturális programmal egybekapcsolt rövidebb összejöveteleket tartottunk. A fontosabb problémákat mindig a kultúrházban tárgyaljuk meg. Itt töltjük szabad időnk nagy részét, itt szórakozunk, itt tanuljuk a színdarabokat. — KI dolgozik a legjobban? — A tanítónő. Ö szervezi a műsorokat, ő van leginkább azon, hogy a kultúrházban jó munka follyék. A többiek, akik közénk álltak, nem szóltak semmit, de láttam, nekik is' ez a véleményük. Ha őket kérdeném, ugyanezt mondanák. A falu kulturális életének szerve-: zöjével is akartam beszélni, a tani-: tónőt azonban nem találtam otthon. Nem tehettem mást, a fiatalokat kellett faggatnom: — Jelenleg mire készülnek? — Szeretnénk megünnepelni a barátság hónapját és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulóját. Mindkét alkalomból bemutatókat és előadásokat tartunk. Aztán egy egész estét betöltő színmű következik. Eddig még minden évben tartottunk színdarab-bemutatót. Reméljük, ez idén is sikerül. Több fiatallal beszéltem, többen mondták ugyanezt. De úgy gondolom, lehetne még több jót is mondani a vidovai kultúrház munkájáról. Természetesen lehetne a fogyatékosságokról is beszélni. Mert ha igyekvő emberek is a falu dolgozói, ez nem jelenti azt, hogy mindent megtettek és a mostaninál már nem élhetnek jobban. De igenl Élhetnek még jobban és a mostaninál a kultúra érdekében is tehetnek még többet. ARRA LENNE SZÜKSÉG, hogy a maguk építette kultúrházban — a falu lakói mindannyian — ne csak kívülről gyönyörködjenek, hanem —az eddiginél jobban —, belülről élvezzék. Tartsanak még több összejövetelt, adjanak még jobb műsort. A szép művelődési otthont használják ki a lehető legjobban. Beszélik, hogy Vidova egyesül a környező falvakkal. Teremtsenek hát a korszerű művelődési otthonban olyan kulturális életet, hogy a szomszéd falvak lakóinak az igényeit is kielégíthessék. A kultúrház építésénél megmutatkozott igyeksvésük, miért ne lehetne kulturális téren is példamutatói? BALÁZS BÉLA Szlovákiában nagy sikerrel vendégszerepel a prágai Nemzeti Színház drámai együttese, amely utolsó állomásán, Bratislavában, a legutóbb bemutatta Arbuzov: Irkutszki történet című drámáját. J. Herec első felvételén N. Gajerová és B. Holišová, a másodikon pedig Zdenék Štepánek nemzeti művész Ül SZÖ 9 * 1961. október 21.