Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)

1961-09-14 / 256. szám, csütörtök

A szputnyik-űrhajók alkotói O A szocializmus az a kilövőpálya, ahonnan a Szovjetunió felbocsátja űrhajóit Irta: Vlagyimir Orlov H a egy mesterlövész nagyságát múltbéli hasonlattal akarják érzékeltetni, a leggyakrabban Teli kongresszusa után teljesen visszäál­lítottak. Ez a kommunista párt új programja a valóságban. Nyikita Szergejevics a Vörös téren Vilmos nevét említik, aki egy lö- j é máinak a megoldásán fáradozik, véssél lenyilazta az almát a fia fe- Dolgozószobájának a falán egy ide- mondott történelmi nevezetességű Jéröl. Ha a rakéta röppályáján a re- gen boly gó fantasztikus tájképe. Az beszédében egy szállóigét bocsátott pülés pontosságát nézzük, akkor már ablakor. túl az utca élete zajlik, de szárnyaira: A szocializmus az a a Teli Vllmos-i hasonlat is eltörpül, g erről nem vesz tudomást, háttal megbízható kilövőpálya, melyről a Hisz a kozmikus lövedék mozgó pá- QJ a z ablaknak belemerülve' a földi Szovjetunió felbocsátja űrhajóit, lyáról, a szédületesen száguldó Föld- dolgok rengetegébe. Vajon nem a E percekben az egész Vörös tél­ről röppen fel és hajmeresztő célok falon függő tájkép-e az ő ablaka, indítópályának tűnt a szemünkben, felé tör. Ezért olyan bonyolult és ne m j nne n kapja-e a fényt, a közel- a Kreml tornyai pedig felfelé, a ma­izgalmas a rakéta röppályájának a j Ö VQ fényét íróasztalára? ' gasba száguldó rakétáknak, melyek kidolgozása, amit még jobban komp- Gagarin és Tyitov űrrepülők az a kommunizmusba visznek bennün­likál a szovjetiiaza fiáért, a világ elör e meghatározott helyen értek ke t­körüli útra induló űrrepülőért való földet, nem is olyan messzire egy- Már a képzelet megelevenítette aggódás. mástói. Ez volt a legnehezebb mű- Bajkonur szovjet kozmodrom gran­Ebben különösen nagy segítséget szaki feladat. Hogyan fékezzék le dlózus, szinte fantasztikus létesítmé­nyújtanak az elektróngépek. A szó a szputnyik-űrhajót? nyelt. Most félrecsúsztak az űrhajót szoros értelmében lépést tartanak a A szükséges dolgokat előteremtő támogató rácsostartók: a szputr.yik villámgyorsan száguldó rakétával és r.évtelen hősök seregében megint vi- obeliszkhez lett hasonlóvá, melyet a kozmikus sebességgel kapott új szoritlátjuk, a különféle szakágak lángok nyaldosnak a talapzatánál, adatoknak megfelelően rögzítik az teoretikusait és konstruktőriéit, a előző elméleti feltevéseket. Elektro- Hippokratész bölcsességével és a Q akko ľ évszázadok ködéből még nlkus számológépek nélkül nem hó- sportedzők nyers finomságával [el- eSY sötét oszlop körvonalai díthatő meg a világűr. ruházott orvosokat. bontakoztak ki, talapzatát lángnyel­A hősök között találjuk a világ- A világűr meghódítása - ez a? vek nyaldosták. Magunk előtt lát­űrkutató tudósokat, akik a szput- ifi* Herkules hőstette. A névtelen 'uk a Virágok tere az ősi Romá­nyikok és önműködő bolygóközi űr- hősök ünnepén sok fiatal és bol- ban ahol éppen Giordano . Brúnót állomások segítségével fokozatosan dog arcot láttunk köztük. Az eget égetik meg a máglyán, a mozgó űrhajók navigációs térké- ostromló nagy tudósok közül csak Mennyire hasonlok a körvonalak, peivé változtatják a csillagos égbolt a z arat sikert, aki nevelni és emel- de mennyire eltérő a jelentősegük 1 absztrakt vázlatát. Ez nemcsak a ni tudja az ifjúságot, türelmesen Ott vértanú itt hos. Ott egy nagy naprendszer méreteit fogja pontosan együttműködik a fiatalokkal. Ezért tragédia itt diadalmas korsza^ Ott rögzíteni, har.em a világűr sokne- űrrakéta talapzatánál állandóan >;'ilágok sokaságának üldözött álom­műségét is az egyes pontokon. így dohog az ÚJ kádereket képző va- kepe, itt a világok meghodítasanak például olyan alattomos ellenség je- rázserejű kohó. lenlétét is jelzi, mint amilyen a kor- A burzsoá „karrierregények' úgy puszkuláris sugárzás, a napkitöré- ábrázolják a fiatalokat, hogy fel­sek, melyekről már Lomonoszov Irt, felé törnek az emberek fölötti ha­a gyorsított részecskék áradatából talom lépcsőfokain. A világűr meg­a Föld mágnesmezejének hatására hódítasának napról napra szélesedő alakult, nemrégen felfedezett fény- frontja nagy teret nyit új emberek udvarok, meteorpor, meteorpelyhek kiemelkedesére. Mind emelkednek, és ködarabok áradata. ' m ég akkor is, ha az űrrakéta kö­zelében a munkahelyükön maradnak. Az űrhajózási teoretikus szobá- A dolgozó ember szakmája kereté­jában vagyunk, ennél az er.er- ben emelkedik ki. Gyorsan előretör gikus arckifejezésű, napbarnította, a természet leigázásának lépcsőfo­kissé talán fáradt arcú, őszbecsa- kain. varodó boglyas hajú férfiúnál. Ö it mondjunk még az eget ostromlók munka stílusáról? Ez a szocialista társadalom mai fej­lődési szakaszának a stílusa, a kom­munista párt munkastílusa, a lenini munkastílus, melyet az SZKP XX. mindig megtalálható a tudósok mun­kaközösségében, akikkel az űrhajó­zási tudomány legbonyolultabb prob­Robert Kennedy, az USA igazság­iigyminisztere, az elnök testvére állí­-jtólag filmet ír a szakszervezetek el­len. Társszerzője szerint a film azo­kat a „rossz szakszervezeti vezető­ket" támadja, akik megtagadták a kongresszus előtti tanúskodást —• vagyis, akik szembeszegültek a mun­kás és a kommunistaellenes intézke­désekkel. » • • Jiddis nyelvű folyóiratot adtak ki a Szovjetunióban. A kéthavonként megje­lenő folyóirat főszerkesztője Áron Ver­gelis költő. A kubai forradalmi kormány nagy harcot indított az írástudatlanság ellen, amelyet a latin-amerikai or­szágok közül ez év végéig elsőként felszámol. A nagy kampányba száz­ezer diák, harmincezer munkás, 160 000 néptanító és tanítónő kap­csolódott be, akik a falvakra men­tek s új osztályokat nyitottak meg gyermekek és felnőttek számára Kuba Iegfélreesőbb részeiben is. (CTK felv. J A mexikói építészet négyezer éve A forradalom lángja ötven év- a velük összehar.gzó plasztikával és vei ezelőtt lobbant fel Mexikóban, falfestéssel ragadnak meg. Erre emlékeztet a mexikói épí- Mexiko délkeletén, Yucatán és Gua­tészet kiállítása. A bratislavai Mű- temala között az őserdők buja nö­szaki Főiskola előcsarnokában vényzete borítja még be száz és száz (szeptember 21-ig) mintegy 500 régi Maya-város feltárásra váró rore­íényképfelvétel szemlélteti az or- jait. szág hatalmas kulturális és szo- Ezt a rem ek kultúrkorszakot a ciális fejlődését, melyet minden harcok ideje követi, mely 1521-ben művészeti ágazat közül az építé- a spa nyolok hódításával ér véget, szet tükröz legmeggyőzőbben. A keresztényi szeretetet hirdető Döbbent csodálkozást váltanak ki gyarmatosítók a múlt ragyogó em­a nézőből a közép-amerikai fennsí- lékeit elpusztították, az őslakók egy kon 4000 évvel ezelőtt emelt hatal- részét lemészárolták. A pacifikalás mas épületek, melyek egy nép titáni folyamata alatt végül is új nemzet erőfeszítéséről és kultúrájáról szól- alakult ki, melyben az indián szár­nak. Mint ahogy Pompéjit a Vezuv mazású törzsek, az aztékok harcias lávája őrizte meg az utókornak, szelleme, a toltékok és mayák mű­úgy konzerválta a Xitli-tűzhányó 2500 vészi hagyományai és a spanyol vak­évvel ezelőtti lávaömlése Cuicuilco buzgó katolicizmus ötvöződtek. A városában az ország legrégibb, ar- ' rengeteg kolostort, a vallási, kul­chaikus kultúrájának (2000 i. e.— turális és szociális központokat a 100 i. e.) nyomait, melyet a régészek különböző európai építészeti irányok tártak fel. Legjellegzetesebbek a kör bizarr keveredése és az ország ere­alapú, lépcsőzetes, szlr.es elemekkel deti hagyományaiból fakadó stílus­ékesített piramis és a kígyóistene- jegyek teszik rendkívül érdekessé és ket, szörnyetegeket ábrázoló faragá- festőivé. Az új főváros legjellegze­sokkal díszített templomok. Ezután tesebb stílusa a XVIII. századbeli a klasszicizmus érett korszaka kö- f eif 0kozottan szeszélyes barokk, mel­vetkezik, mely^ időszámításunk első é b b ^ eredetű keleti evezredenek vegeig terjed. A régi , . , - „„-,., kis falvak helyén szigorú tervsze- ornamentikaju platereszk es a szin­rűséggel épült fel Teotihuacan, a te túl terhelten pompázatos churvi­vallási szertartások központja, a gereszk-stílus. csendes, méltóságteljes város. Nagy- A gyarmati uralom három évszá­szabású paloták, hatalmas templo- zad a alatti gazdasági, politikai és mok népesítik be, fölébük magaslik kulturális fejlődés és a XIX. szá­a 1250 000 köbméter tömegű, ég felé zad i európai ós amerikai felvilágo­törő Nap-piramis. A toltékok terem- sodá s eszméinek hatása megérlelte tő képzelete szobrokban, gazdag fa- az ön tudatosuló mexikóiakban a ragású díszítményekben jut kifeje- nemzet i függetlenség gondolatát. Ez zésre Tula városában. Az. ősi Maya- a forrong ó korszak — akárcsak a Fordította- Lňrinrz László a!kotások: a templomok és gúlák francj a f orrad al o m kora - a Fordította. Lor.ncz Laszlo nemcsak báraulato s tömegükkel, ha- szigoľú és ]őza n új-klasszikus stí­VÉGE. | nem eredeti, nemes formaadásukkal, i usb an építkezik. IIMitl!iiHiiMiiiiiiiiiiiiill!llt!i!lilllill!llll!llllilillltlilllll!IIIIMIilllllilllillllllllillllHll i9io a szociális és nemzeti meg­újhodás ideje. Az új rend új épí­tészeti irányt termel ki, mely a tár­sadalmi gor.dolat kifejezője. Ez az irány korántsem egységes, sokarcú­ságával a modern világarchitektúra felé tájékozódik. Kezdetben (1926) csupán a célszerűség eszméjét kö­vette s a technikai konstruktiviz­mus szürke unalma jellemzi. Később a funkciós szempontok mellett az esztétikaiak is érvényesülnek. A technikai szerkezet geometrikus egy­hangúságának feloldására töreksze­nek a társművészetek: a szobrászat és monumentális festészet magas fokú összehangolásával. A modernség mel­lett'a mexikói plasztikai hagyomá­nyok, s az ősi eredetű falfestés is feléled. Az utolsó évtizedek impo­záns alkotásai az egyetemi város, a könyvtár, a színház, a stadion, a kórházak épületein Rivera, Orozco, Siqueiros mozaikjai és freskói új eszméket, szabadságot, emberséget és egyenlőséget követelnek lángoló színeikkel, dinamikus formáikkal. Bárkány Jento* Sztyepan Scsipacsov: UTEREMLATOGATA J EVGENYIJ KALISZTRATOVICS SZOLOVJEV műkritikus, a fes­tészet neves szakértője, felkereste műtermében Ovszjannyikov festőmű­vészt. Arról a kiállításról jött éppen, ahol nagy feltűnést keltett Ovszjany­nyikov két vászna: a Kommunista és az Éjszakai szántás. 0 is csaknem egy óra hosszat álldogált előttük a tömeg szoros gyűrűjében, s csodál­kozott: hogyan tudott ez az eddig korántsem kiváló, évtizedekig köze­pesnek elkönyvelt festő egyszer ilyen művet alkotni. Szolovjev sokáig nem tudott meg­válni a Kommunistától, nem tudta szemét levenni a sápadt, alacsony férfiről, aki egy nyugtalan hangu­latú falusi gyűlés hallgatósága előtt beszélt. A két kis nyirfa közé állí­tott asztalon kopott munkássapka feküdt. A felvont csontos áll, az ökölbe szorított kezű, kissé behaj­lított Jobb kar és a jóságos, de fé­lelmet nem ismerő szem olyan so­kat mondott, annyi biztonságot fe­jezett ki, hogy a legádázabb gyűlö­letei is meghátrálásra kényszerítette. Ovszjannyikov másik, szemközt füg­gő képe térérzékeltetésével, merész színeivel és szerencsés részletmeg­oldásaival ejtette bámulatba Szolov­Jevet. Holdvilágos félhomályban trak­tor-fényszórók sugarai imbolyogtak és fonódtak össze. Ezek a sugarak vonzottak, serkentettek. De ha nem lett volna az előtérben az a kékes ürömfű-bokor, amelyet fényszóró ra­gadott ki a sötétségből, Szolovjev ér­zése szerint valami végtelenül fon­tos hiányzott volna a képből. Szolovjev ismerte a festőművészt, időnként találkoztak, de csak úgy­nevezett köszönőviszonyban voltak. Ezúttal közelebbről kívánt megismer­kedni vele. Szolovjev eleinte leplezetlen in­gerültséggel beszélt a kiállításon lá­tottakról, zsémbelődött a szép szám­ban szereplő szürke, naturalista kép miatt. Aztán a modern fényképezés lehetőségeit kezdte fejtegetni. Fotó­művészeinek nevezte, hangoztatta, hogy mindinkább a festészet ver­senytársaként jelentkezik. S csak az­tán kérte meg a festőt, beszéljen munkájáról, két legújabb alkotásával kapcsolatban. — Ha érdekli, szívesen — egye­zett bele Ovszjannyikov. Kellemesen érintette a kritikus figyelme, akitől sokan meglehetősen féltek. — Kezdem a Kommunistával. — A művész, ez a zömök, napbarnított, deres halántékú férfi lel s alá járva beszélt. — A története a következő; fölösleges részletekkel nem untatom. Abban az évben falunkban a ku­lákok megöltek egy tanítónőt azért, mert Komszomol-sejtet szervezett. AKKORIBAN EGY VASÁRNAP ** délelőtt kijött hozzánk egy előadó. Máskor is jöttek előadást tar­tani, s minden a szokásos módon ment végbe, ezúttal azonban azt az előadót a kulákok ellenségesen fo­gadiák. Talán attól féltek, hogy a tanítónő meggyilkolásáról fog be­szélni, vagy valami más okuk volt rá — nem emlékszem már. Annak, hogy valaki itt van a ra­joni bizottságtól, igen gyorsan híre ment, a faluszovjet tagjainak mégis igefl nehezen sikerült összegyűjte­niök a hallgatóságot. A mise hamar véget ért, ámde utána a szövetkezeti bolt vígan mérte a vodkát. A gyűlés csak három-négy órával az előadó megérkezése után kezdődött el. A festőművész az ablakra pillan­tott. Az alkony az est sötétkékjébe olvadt át, s a háztetők fölé nagy, vörös hold emelkedett. Meggyújtot­ta a villanyt és folyfatta elbeszélé­sét. — Akkor még nem voltam kom­szomolista, nem volt meg hozzá a korom, de barátkoztam a komszomo­listákkal. Velük együtt mentem meg­hallgatni az előadást. A réten, ahol nyáridőben a gyűléseket tartották, még senkit sem találtunk, de a két nyírfa közé már felállították a vörös kelmével letakart asztalt. Pár perc múlva egy közeli, bádog ­tetős házból legénycsapat tódult ki. Harmonikáztak, illetlen szövegű csasztuskákat kurjongattak. Egyesek­nek vaspálcát láttam a kezében, má­sok derékszíjához kötözve sörösüve­gek himbálóztak. A rét hamarosan benépesedett, a zajos tömegben jócs­kán akadt részeg ember. A faluszovjet elnökével együtt megjött az előadó is — sovány, ala­csony ember. Ugyanakkor odaszaladt hozzám a kishúgom s azt mondta: anyám üzeni, rögtön, de rögtön men­jek haza. Amikor lóhalálban haza­érkeztem, anyám figyelmeztetett: — A Grisin-fiúk azzal dicsekszenek, hogy megölik a rajoni 'bizottság em­berét; ülj szépen itthon, ne lábat­lankodj ott, fiatal vagy még ahhoz, hogy gyűlésekre járkálj. Semmit sem válaszoltam anyám­nak, de amikor átment a szomszéd­asszonyhoz, kiosontam a házból, s a kertek alatt a legrövidebb úton a rétre futottam. SJjlRE ODAÉRKEZTEM, már rneg­kezdődött a gyűlés. A Grisin­fiúk csaknem az asztal mellett to­pogtak, s időnként részegen közbe­kurjongattak. Előre furakodtam, s az előadó közvetlen közelébe kerültem. Állt az asztalnál, fegyelmezett ma­gatartással beszélt tovább, miközben a hallgatóságot szemmel tartotta. Alig gesztikulált, nyomatékosan, meggyőző erővel beszélt, erélyes tartású, csontos vállát előrevonva. Érdeklődéssel néztem. Részeg ember állott előttem, s emiatt állandóan változott a kép: amikor a részeg balfelé dóit, jól láttam az előadót, ha meg jobbra dőlt, csak az asz­tal szélét s rajta a lekete munkás­sapkát láttam. Nem tudom, miről volt szó addig, de mikor én előre furakodtam, ép­pen azt közölte, hogy valamelyik kapitalista országban egy vonaton belőtték egyik diplomáciai futárun­kat. Hangjában elfojtott harag ér­zett. Egy percig néma csend honolt. De az asztalhoz legközelebb álló Grisin-fiú, veres poíájú, köpcös le­gény — elkiáltotta magát: — Jól tették, hogy msgöltékl Az előadó beszéde félszónál meg­szakadt. Néhány pillanatig várako­zóan hallgatott, farkasszemet nézett a legénnyel. Aztán megszólalt: — Azt mondod, jól tették? S az is jó, hogy a fehérek elevenen eltemetik a vö­rös katonákat?! S az, hogy Leninre lőttek tizennyolcban ... Nem tudta befejezni a mondatot. A hallgatóság felzúdult, s a Grisinek egymás után visszavonultak a hátsó sorokba. O VSZJANNYIKOV ELHALLGA­TOTT. — Rég szerettem volna ezt megfesteni... — folytatta aztán — de féltem. Úgy éreztem, nem bir­kózom meg a témával. Tulajdonkép­pen semmit sem mondtam ezzel kap­csolatos munkámmal. De nehéz is mondani valamit. Nagyon gyorsan haladtam vele. Nyilván azért, mert gondolatban mér rég megalkottam. Szolovjev a hamutartóba dobta fé­lig elszívott, kialudt cigarettáját. — Nagyszerű 1 Mondhatom, nagy­szerű 1 Ha megengedi, okvetlenül fel­használom ezt a mozzanatot önről szóló cikkemben, hadd emlékeztessek egy-két embert arra, hogy csak él­ményt szabad megfesteni. Azt, amit átélt a művész 1 — Csakhogy Brjullov tudvalevőleg nem élte át Pompeji pusztulását, s egészen jó képet festett róla — je­gyezte meg erre iróniával a festő. — Nem fontos 1 Nem az a fontos, hogy Brjullov közel két évezreddel az esemény után született. Az a fon­tos, hogy amikor remekművét fes­tette — gondolom, — úgy érezte, a kőszobrok nemcsak a rémülten me­nekülő pompejiakra, hanem az ö fű­jére is omlanak. — Ezzel lehetetlen nem egyetérte­ni, Jevgenyij Kalisztratovics. — Kitűnő 1 De egyetért-e velem másban is? — Szolovjev újabí* ciga­rettát vett elő a dobozból, rágyújtott, majd folytatta: A kiállításon mindkét képe sikert aratott. Pedig elvileg kü­lönböznek egymástól. A Kommunista szigorúan realista síkon mozog, az Éjszakai szántásban viszont sok min­denben egészen szokatlan a mai rea­lizmus szempontjából. S nem hiszem, hogy ön egyformán viszonyulna két művéhez. — Tökéletesen igaza van. A Kom­munistát Jobban szeretem. — Gondoltam 1 De nem értek egyel önnel. A Kommunista nekem is tet­ÜJ SZO 6 * 1961. szeptember 14.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents