Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)

1961-09-10 / 252. szám, vasárnap

Viliam Široký elvtárs beszéde Szorgalmas szövetkezetesek [Folytatás az 1. oldalról) s&vel hazája, szocialista népgazdasá­gának fejlesztésében elért. Történel­mileg rövid idő alatt befejeztük a ka­pitalizmusból a szocializmusba való áttérésünket és a fejlett szocialista társadalom kibontakoztatásának útján haladunk. Gyors ütemben fejlődik népgazda­ságunk. Sikereinkben elsősorban fej­lett szocialista iparunknak van dön­tő része: az ipari termelés a máso­dik ötéves terv folyamán évente 10,7 százalékkal növekedett. Široký elvtárs a továbbiakban nép­gazdaságunk hatalmas fejlődését bi­zonyító adatokat sorolt fel, majd így folytatta beszédét. Érthető, hogy a termelőerőknek hatalmas fejlődése nem marad hatás nélkül népünk élet­színvonalának emelkedésére. A lakos­ság egyéni fogyasztása 1960 ban az 1955-ös évhez viszonyítva mintegy 36 százalékkal növekedett, a népgazda­ságban 'dolgozók átlagos reálbérei ugyanezen időszak alatt körülbelül egynegyedével emelkedtek, jelentős intézkedéseket valósítottunk meg a kiskereskedelmi árak leszállítása és ä járadékok emelése terén. A tanuló­Ifjúság ingyen tankönyveket és tan­szereket kap. Csehszlovákia az élet­színvonal tekintetében a világ leg­első országai közé került. Široký elvtárs méltatta azt a nagy gazdasági segítséget, amelyet a szo­cialista országok, nevezetesen Cseh­szlovákia a független, kevéssé fej­lett országoknak nyújt. Az utóbbi öt év alatt a Csehszlovák Szocialista köztársaság a gazdaságilag kevéssé fejlett országoknak mintegy 550 kü­lönféle beruházási részeket szállított. Az utóbbi években tovább fejlődtek kereskedelmi kapcsolataink a kapita­lista országokkal is. A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság kormánya azt a nézetet vall­ja, hogy a kereskedelmi kapcsolatok széleskörű fejlesztése valamennyi or­szág között a nemzetek javára válik és erősíti a világbéke ügyét. Ezzel szemben az embargo politikája, a diszkrimináció különféle formái és a zárt piacok kialakítása a nyugat-eu­rópai országokban komolyan gátolja az államok gyümölcsöző békés együtt­működését. A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság továbbra is arra törekszik, hogy fejlessze gazdasági kapcsolatait mind­azon országokkal, melyek ez iránt érdeklődést mutatnak — azzal a fel­tétellel, hogy e kapcsolatok az egyen­lőség, a kölcsönös előnyök alapelvei­re épülnek és mentesek minden meg­különböztetéstől s a belügyekbe való beavatkozástól. A brnói árumintavásár a világ gép­ipari termelésének évről évre fonto­sabb szemléjévé válik. Az idei szak­szerű elrendezés e tényt még jobban kiemeli. A múlt évvel szemben, ami­kor az árumintávásáron 28 ország vett részt, az idén a kiállító országok száma 35-re emelkedett. A tavalyi áru­mintavásáron elért forgalom csaknem 6 milliárd koronát tett ki, ami egész tavalyi külkereskedelmi forgalmunk több mint egyötödét képviseli. Azt JL j várjuk, hogy az idén nem kevésbé kedvező eredményeket érünk el. A brnói nemzetközi árumintavásár keretében évente nagy jelentőségű tu­dományos-műszaki tanácskozások folynak. Ezeken a tanácskozásokon különböző országok tudósai és tech- « |I nikusai — tekintet nélkül hazájuk x társadalmi rendszerére — baráti együttműködésben oldják meg azokat a problémákat, amelyek jelentős mér­tékben hozzájárulhatnak a világ tech­nikájának gyors fejlesztéséhez. Az idei tanácskozásokra már 23 ország 139 tudósa jelentette be részvételét. A brnói III. nemzetközi áruminta­vásár, amelyet ma ünnepélyesen meg­nyitunk, a nemzetközi gazdasági bé­kés együttműködés megszilárdítására és elmélyítésére irányuló törekvésün­ket fejezi ki. Konkrét megnyilváau­lása a békés együttélésre és gazda­sági versenyre irányuló politikánk­nak. Igaz, hogy az idén e vásár nyug­talan nemzetközi légkörben folyik le. A fejlődés elkerülhetetlenül szüksé­gessé tette a második világháború maradványainak felszámolását, a né­met békeszerződés megkötését s en­nek alapján Nyugat-Berlin helyzeté­nek normalizálását. A szocialista országok határozottan, elutasítják a háborút, mint a nemzet­közi ellentétek megoldásának eszkö­zét s rendíthetetlenül a hatékony nemzetközi ellenőrzés alatt történő általános és teljes leszerelésre, vala­mennyi nyílt nemzetközi kérdés bé­kés megoldására törekszenek. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság minden erőfeszítése éppúgy, mint a Szovjetunió és valamennyi szocialista ország erőfeszítése arra irányul, hogy a nemzetek ne abban versenyezzenek, melyikük gyárt több pusztító eszközt, hanem ellenkezőleg, abban, hogy mindezeket az eszközöket megsem­misítsék, abban versenyezzenek, me­lyikük termel több anyagi értéket a nép javára, melyikük tudja jobban biztosítani a dolgozók boldogságát. E nemes célhoz járul hozzá a nem­zetközi brnói árumintavásár is. A LUTILAI szövetkezetben (Žiar nad Hronom-i járás) gazdag termést hozott a silókukorica, Krúžliaková és Rošková szövetkezetesek szorgal­masan dolgoznak, hogy a felszecskázott zöldanyaggal mielőbb megtel­jenek a silótartályok. (j. Gontko felv. — CTK) Üj tizenkétéves Iskolával gazdagodott Karlovy Vary. Vasárnap nyílt meg Drahovicén a korszerű, 27 tantermes, két tornateremmel és diákteremrael ellátott új iskola. (Studecký — CTK — felvétele) Široký elvtárs beszéde végén még egyszer szívélyesen üdvözölte a ba­ráti országok kormányküldöttségeit, a kiállító országok képviselőit, s va­lamennyi kedves vendéget, majd a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya nevében megnyitotta a nemzetközi árumintavásárt és teljes sikert kívánt neki: A bratislavai Kábelgyár dolgozói a szocialista üzem címért versenye?nek A bratislavai Kábelgyár dolgo­zói — szovjet emberek példájára — harmadik éve versenyeznek a szocialista munkabrigád címért. Ed­dig 43 kollektíva 520 dolgozóval kapcsolódott be a versenybe. Teg­napelőtt délután az üzem kultúr­termében összejöttek az egyés kol­lektívák képviselői és megbeszél­ték az üzemük előtt álló fő fel­adatokat. A Kábelgyár a harmadik ötéves tervben főleg a munkater­melékenység növelésével megkét­szerezi termelését. E feladat tel­jesítésére részletes tervet dolgoz­tak ki a gépesítés, a korszerűsí­tés és részben az automatizálás be­vezetésére. A szocialista mur.ka­brigád címért versenyző kollektí­vák és e cím viselői támogatni fog­ják a nagyvonalú célkitűzések tel­jesítését. A gyűlésen Matovíč, Mendel és Ostrožiak elvtársak átvették a szo­cialista munkabrigád clm adomá­nyozásáról szóló oklevelet. Az ün­nepelt kollektívákat az üzembe gyakorlati oktatásra járó tanulók virággal köszöntötték. Szabó Mi­hály, a bratislavai Technika Há­zának dolgozója elvtársi kapcsola­taik jeléül Matovíč elvtárs szerelő kollektívájának hazánkban eddig még nem használt esztergakéstar­tót adott át ajándékba, melyet a Technika Hazában szovjet doku­mentáció alapján készítettek el. A gyűlés zárórészében Valovíč elvtárs, az üzemi pártbizottság ne­vében jókívánatalt fejezte kí a szo­cialista munkabrigádok tagjainak s azon reményét fejezte kl, hogy üzemük 8' szocialista munkaverseny magasabb formájának teljes kibon­takozásával elnyeri a szocialista üzem címet. (dv) i n i 111 m m 11 r 11 1 n i ii i n 11 nm niTilTn 11111 u u 1 i e i M 1111 II 1111 ii 11111 II 1 1 fni ii iii«*>t«i imi m in n u i n i mi tni 1 111 1 n 111111 »i 1111 tnnm tinin imn i iin 111 IIIII I i IMIIII 1111111 II itiii iiiiiiiiiiii iiiiiíiiiiiiiiiiiiin ÜJRA ES ISMÉT OLVASÖINK LE­VELEIVEL foglalkozunk, azokkal a levelekkel, amelyekben olvasóink, — akár így, akár ügy — ateista cik­keinkhez szólnak hozzá, örülünk ezeknek a leveleknek, örülünk olva­sóink véleménynyilvánításának, örü­lünk nekik és szívesen foglalkozunk velük akkor is, ha történetesen nem értenek velünk egyet minden kér­désben. Az a véleményünk, hogy né­zeteket tisztázni, másokat igazsá­gunkról meggyőzni úgy a leghatá­sosabb és a legcélravezetőbb, ha véleményt cserélünk, ha megismerjük egymás nézeteit és ha tudjuk, hogy a szóban forgó kérdésekből kinek mi nem tiszta ős nem világos. Mert a vallás kérdéseivel foglalkozva nem indulhatunk ki abból és nem lehet szempont az, hogy ml, akik e kér­désekkel a nagy nyilvánosság előtt foglalkozunk, ateisták vagyunk. Ne­künk nem az a célunk és feladatunk, hogy más ateistákat felvilágosítsunk és meggyőzzünk a materialista vi­lágnézet helyességéről és szükséges­ségéről, bár senkinek sem árt, ha ez­zel a kérdéssel minél gyakrabban foglalkozik, erősíti és elmélyíti ma­gában a materialista világnézetet. A feladat azonban mégiscsak az, hogy a vallásos embereket világosít­suk fel, őket segítsük hozzá ahhoz, hogy megismerkedve a materialista világnézettel, szakítani tudjanak a vallásos előítéletekkel. Ehhez viszont szinte nélkülözhe­tetlen segítséget nyújtanak olvasóink levelei. Nem utolsó sorban éppen ol­vasóink levelei azok, amelyek meg­mutatják, hogy a vallással kapcsola tos milyen kérdésekkel kell foglal­koznunk, ml az, amire magyarázatot várnak. Itt van például egy levél Igaz, hogy írója névtelenségbe burkolózott és az is igaz, hogy kissé „kioktat" bennünket, ám ennek ellenére fog lalkozunk az általa felvetett kérdé­sekkel. Ismeretlen levélírónk ugyan­is kifogásolja, hogy a legutóbbi, az Üj Szó július 25-i számában meg­jelent „A mí igazságunk az élet igaz­sága" című ateista cikkünkben fog­lalkoztunk a „pogány" szó fogalmá val és jelentésével, szerinte rosszul és hogy mi magunk sem vagyunk tisztában azzal, hogy mit jelent e szó. Levélírónk szerint a pogány nem jelent ateistát, hanem megke­reszteíetlent és — idézve a levelel — „hasonlóképpen a vadság, a bru­Válasz az olvasónak Miért harcolunk a vallásos nézetek ellen talitás, az embertelenség kifejezések sem a pogány, hanem esetleg a bar­bár szó fogalmával azonosak." ISMERETLEN LEVÉLÍRÓNKKAL most nem vitatkozunk szőrszálhaso­gatásán, legfeljebb annyi a megjegy zésünk, hogy cikkünk állításainak a helyessségét, ez állítások megdönthe­tetlenségét igazolja azzal, hogy a po­gány kifejezésen kívül más kifogá­solni valót nem talált. Ami pedig a pogány szó fogalmát és értelmezését illeti, hát elvben és elméletben le­vélírónknak igaza van. Nincs azon­ban igaza a gyakorlatban. Nincs iga­za annál az egyszerű oknál fogva, mivel Idők folyamán a pogány szó értelmezése elvesztette eredeti jelen­tését. Hiába, akár tetszik levélírónk­nak, akár nem, a közhasználatban s ahogyan az egyház vitte be a köz­tudatba, a pogány szó nem csupán a megkereszteletlenséget jelentette, hanem jelentette a vallástalanságot, az ateistát, sőt ezt a kifejezést hasz­nálták a nem keresztény vallásúak­ra is. A katolikus egyház ezzel a kifejezéssel illette annak idején a törököket, a buddhistákat és minden más vallásbelit. Vagy talán levél­írónk már nem emlékszik arra, hogy az egyház jelentései szerint hittérí­tők mentek például Kínába vagy Af­rika valamely országába, hogy meg­térítsék az ottani lakosságot, a „po­gányokat" és a „vadakat"? 1 De hát miért voltak ez országok lakói „po­gányok"? Azért, mert nem voltak ka­tolikusok? Főleg pedig miért voltak „vadak"? Ismét csak azért, mert nem a keresztény vallást vallották az egyedül üdvözítő vallásnak és 'mert esetleg nem voltak fehérbőrűek? Hiába mosakszik levélírónk és hiába a kissé tudálékos szőrszálhasogatása is, az egyház szóhasználatában a pogány szó egyet jelentett a vadság, a brutalitás, az embertelenség, egy­szóval a barbár fogalmával És ez a fogalom-párosítás hiába, nem tő­lünk, kommunistáktól és ateistáktól származik, hanem az egyház képvi­selőitől. Meg kell nyugtatnunk is­meretlen levélírónkat, hogy különb séget tudunk tenni az egyes kifeje zések értelmezése és jelentése kö­zött, viszont nem vagyunk hajlandók a tényeket meghamisítani csak azért, mert azok leleplezése egyesek szá­mára most kellemetlen. Különben semmi különös nincs ab­ban, hogy levelélrónk a feketét most hirtelenében fehérnek szeretné fel­tüntetni. Hát persze, ki hinné most el, hogy az egyház által pogánynak kikiáltott kommunisták oly „vadak" és oly „embertelenek" volnának? Az élet egészen mást bizonyít. Ezért mondhatjuk, hogy a mi igazságunk az élet igazsága. Viszont éppen ez az, amit az egyház nem mondhat el magáról. Ismeretlen levélírónk mondanivaló­jának mintegy folytatása, úgyis mondhatnánk, kiegészítője és magya­rázója egy következő levél, amelyet Kotmanik Pál tanító írt a lučeneci járásból, Miksiből. ÉRDEKES ÉS FIGYELEMRE MÉLTÓ a levélnek szinte minden sora, ezért egy kissé bővebben foglalkozunk vele. Mielőtt azonban a levél ismer­tetésére térnénk, hadd mutassuk be olvasóinknak Kotmanik Pál tanítót. Mint írja, hétgyermekes szegény bé­resszülők gyermeke, akí a népi de­mokrácia jóvoltából 1050-ben végez­te el a tanítóképzőt és azóta tanít. Mint béresszülők gyereke joggal ír­hatja le, hogy „saját gyomromon és bőrömön tapasztaltam az akkori „is­tenfélő" világ minden embertelen bá­násmódját, az elnyomó rend lelket­len kizsákmányolását, a gazdagokét, akik minden gaztettüket Istennel akarták leplezni." Majd felteszi a kérdést: „Miért volt oly nagy az is­tenfélő kapitalista világban a gyer­mekhalandóság? Talán nem imádkoz­tak eleget? Hiszen alighogy megta­nult a gyermek gagyogni, már imád­kozni kellett odahaza is, az iskolá­ban is és a templomban is. Mit jut­tatott ez az istenfélő világ a dolgo­zók gyermekeinek? Mivel látta el az iskolás gyerekeket? Szentképekkel és lelkivigasszal, amelyek útravalók voltak 'a túlvilágra. Ezzel szemben nézzük most meg gyermekeink éle­tét, akikről már megszületésük előtt gondoskodik a társadalom és e gon­doskodás mindaddig tart, míg csak fel nem nőnek ... Szeptember első napjaiban pedig a templomi lelkivi­gasz és a szentképek helyett ingye­nes tankönyveket és tanszereket kap­nak, amelyek szintén útravalóul szol­gálnak, de nem a másvilágra, ha­nem az életre." Mindezek alapján pedig, vonja le a következtetést Kot­manik Pál tanító, „párhuzamot von­hatunk az „istenfélő" vallásos világ és az istentagadó „pogány" világ kö­zött". Vajon mit szól mindehhez fentem­lített névtelen levélírónk? Kotmanik elvtárs levelét kommentálni felesle­ges. Mondanivalója világos és egy­értelmű. A HARMADIK LEVELET, amellyel foglalkozni kívánunk, Kedziersky Má­ria írta Martinból. Levélírónk leve­léből Ítélve, Idősebb asszony lehet; hogy mi volt azelőtt a foglalkozása, ezt nem tudjuk. Hívő, vallásos asz­szonyról van szó. Levelével kapcso­latban megjegyezzük, hogy levele na­gyon udvarias, tisztességes hangú, nem az elvakult kirohanás, hanem nyugodtan megírja, miért vallásos, miért hisz istenben. Miért tartjuk szükségesnek levelével mégis foglal­kozni? Azért, mert olyan kérdést vet fel? amelynek megmagyarázása a leg­nagyobb nyilvánosság érdeklődésére tarthat számot. Olvasónk ugyanis fölveti a hit kérdését. Arról Ír, hogy annak idején édesanyja milyen sú­lyos megpróbáltatásokon ment ke­resztül és hogy ezeket a súlyos meg­próbáltatásokat el blrta viselni, úgy ezt csak istenbe vetett mélységes hi­tének köszönheti. Ezzel az álláspont­tal nem tudunk egyetérteni. Nem ért­hetünk egyet annál az egyszerű ok­nál fogva, mivel a hit, a felelősség­tudat kérdését ne keverjük össze, ne cseréljük föl az Istenhittel. Való igaz, hogy az ember a kapitalista rend megpróbáltatásait csak úgy tudta el­viselni, ha egyrészt hitt önmaga ere­jében, hitt az életben és vaz embe­rekben, másrészt felelősséget érzett reá háruló kötelességekért. Olvasónk édesanyját sem az Istenhit tartotta életben és nem az adott neki erőt az élet terhelnek elviselésére, hanem az apa nélkül maradt hat gyermeke iránti felelősségérzet, az anyai sze­retet, amely az élet minden nehéz­ségét legyűri. Higyje el olvasónk, az istennek édes-kevés köze volt ahhoz, hogy édesanyja helytállt az élet vi­harában és hát meg kell kérdeznünk, vajon miért állt érdekében az ol­vasónk által hitt istennek, hogy oly súlyos megpróbáltatásokat zúdított sokat szenvedett édesanyjára és ár­ván maradt gyerekeire? Miért kellett ettől a sokat szenvedett édesanyától az első világháborúnak három fia életét elrabolnia? Ez lett volna az isten akarata? Miért zúdított az isten az emberiségre oly borzalmas szen­vedést, mint a világháború? Olvasónk nem veszi észre levelé­nek súlyos, az igazságra rávilágító ellentmondását. Mert lám csak, az isten, aki pedig az embert saját má­sára teremtette, a háborúval mily súlyos megpróbáltatásokat zúdított az emberiségre s ezen belül olvasónk édesanyjára és árván, apa nélkül ma­radt családjára. Ugyanakkor olvasónk eszményképül fogadja el és annak tekinti N. Sz. Hruscsov elvtársat, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nökét, akiről mint „drága békehír­nökünkről", a „béke apostoláról" nyilatkozik. Csak örülni tudunk an­nak, hogy Hruscsov elvtárs neve és a béke fogalma így összefonódott a hívő emberek tudatában. Viszont ol­vasónknak és másoknak ls nem ár­tana elgondolkodni azon: vajon vé­letlen-e, hogy a kommunista Hrus­csov áll a békeharc élén és nem a római pápa? Hogy a kommunisták harcolnak az emberiség boldogságá­ért és nem az egyház képviselői? VÉGÜL ÉS BEFEJEZÉSÜL pedig térjünk még vissTa Kotmanik Pál ta­nító levelének utolsó soraihoz. Ugyan­is Kotmanik elvtárs levele befejező' részében igen figyelemre méltó meg­állapítási tesz. Azt írja, hogy a val­lásos nézetek elleni harc, az ateista propaganda az osztályharc szerves és elválaszthatatlan része. Ez bizony így igaz. Mert harcolni a vallási nézetek, az ember gondolkodásában fellelhe­tő s az ember magatartására kiható burzsoá csökevények ellen, — harc az új ember, a szocialista ember meg­teremtéséért. Harcolni a vallási né­zetek ellen, — harc azért, hogy az ember megszabaduljon a testét-lelkét gúzsbakötő, nem létező földöntúli erőktől s hogy minden porcikájában felszabadulva tevékeny és tudatos részvevője legyen az emberiség bol­dogságának, a kommunizmusnak meg­teremtésében. B. L. tJJ SZÖ 5 * 1961. szeptember 13.

Next

/
Thumbnails
Contents