Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)

1961-09-09 / 251. szám, szombat

PORTUGÁLIAI JEGYZETEK: U m Az Űj Szó számára írta Kurt Seliger \ zőta, hogy a legendás hírű Galvao kapitány ez- év ja nuárjában vakmerő fellépésével, bár rövid 'dőre, korlátlan ura lett a Santa Maria luxushajónak és ezzel felhívta a figyelmet a fasiszta Portugáliában uralkodó állapotokra, e délnyugat-európai ország népének sorsa állandóan foglalkoztatja a haladó szellemű, szabadságszerető embereket. A fasiszta Spanyolországgal és a tengerrel szomszédos Portugália 9 millió lakosával és csaknem 100 ezer négyzetkilométer területével csak valamivel kisebb a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnál. Kereken 35 éve Antonio Salazar fasiszta diktátor és rendszere uralja az országot. A jezsuiták neveltje — dr. Antonio de Oliveira Salazar hatalomra jutása előtti 16 év alatt 43 kormány váltotta egymást Portugáliában. Bár Salazar már oly hosszú ideje „uralkodik" az országban, mégsincs megelégedve a portugálokkal — közölte nemrég egy svájci lap tudósítója. Ezen senki sem csodálkozhat, különösen akkor nem, ha tudja, hogy ez az elégedetlenség kölcsönös. Általában az, a szokás, hogy az olyan emberek, akik nincsenek egymással megelégedve, lehetőleg minél előbb elválnak egymástól. Portugáliai viszonylatban szó sem lehet az ilyen egyszerű megoldásról. A legutóbbi hetek és hónapok eseményei teljesen egyértelműen bebizonyították, hogy a „megoldás" sajnos nem függ Portugália népétől, mely inkább ma hagyná faképnél Salazart, mint holnap ... Nemúgy Salazar ! Ö tovább „uralkodik", mert neki teljesen mindegy, milyen a nép élete, meg van-e elégedve sorsával, avagy nem... Az említett svájci lap szerint Salazar a következe szavakkal fejezte ki erre vonatkozó véleményét: „Az a meggyőződésem, hogy a demokrácia csak légből kapott elmeszülemény. Nem hiszek az általános választójog, sem pedig az egyenjogúság indokoltságában. Én a hierarchia híve vagyok 1" TJortugália Európa legszegényebb országa. Ami a lakosság életszínvonalát illeti, az ország az utolsó helyet foglalja el az európai tőkés államok sorában. Az erre vonatkozó burzsoá statisztikai adatok szerint a Svájcban 849. Franciaországban 480, Olaszországban 235, Görögországban 198 és Portugáliában 134 dollár egy-egy lakos átlagos évi jövedelme. Portugáliában találkoztam olyan mezőgazdasági munkásokkal is, akik naponta nem keresnek többet 10 escudonál! (Egy escudo — 0,25 korona). Ezek a mezőgazdasági munkások azonban nem élnek valamilyen isten hátamögötti falucskában, hanem Portugália leggazdagabb mezőgazdasági területének kellős közepén — a virágzó, bő termésű Alentejo tartományban 1 Egy alkalommal egy parafa-feldolgozó üzem munkásaival beszélgettem, akik elmondották, hogy a legjobban kereső munkás napi bére sem haladja meg a 15 escudot I Más ipari üzemekben napi 20 escudo, tehát csak 5 korona a munkások átlagos keresete! A meghaláshoz sok, az élethez kevés — mondja egy találó közmondás... Az élelmiszeripari dolgozók napi bére átlag 11,70 escudo, s ezért az összegért csupán 2 kg kenyeret és egy dobozka gyufát vásárolhatnak ... A fejlődés utolsó fokain álló országoknak rendszerint a gyarmatokat. avagy a volt gyarmatokat tekintik, ahol még nem létezik ipar és a mezőgazdasági termelés is kezdetleges, Portugáliát — bár gyarmatai vannak — szintén a kevéssé fejlett országok közé kell sorolni. Ami az iparát illeti, csak néhány konzerv-, textil- és parafafeldolgozó gyár van az országban. Jelentős kiviteli cikke a portói bor és az idegenforgalom gyarapítja valutakészletét. Kereskedelmi mérlege azonban állandóan veszteséget tüntet fel. Ugyanolyan rossz a portugáliai mezőgazdaság helyzete is,' mivel e termelési ágazatban még teljesen középkori állapotok uralkodnak. Az Alentejo, Ribatejo és Algarve tartományokban levő 1759100 hektárnyi megművelt mezőgazdasági földterület 1 734 500 hektárja összesen 3278 nagybirtokos tulajdona! Az említett három tartományban élő 51160 parasztnak csupán a fennmaradó 24 000 hektárral kell megelégednie ! Így tehát senki sem csodálkozhat azon, hogy a falusi lakosság túlnyomó többsége a legkeservesebb nyomorban tengeti életét. A Tajo folyótól délre, Portugália legbőségesebb mezőgazdasági területén még nem annyira szembeötlő a nép nyomora, mert itt lépten-nyomon megnyilvánul az emberek rendkívüli életkedve. Az első pillanatokban senki sem sejti, hogy az élénk színű, kellemes és barátságos külsejű házak mily leírhatatlan szegénységet, mily középkori kezdetleges viszonyokat rejtenek falaik között. Északi irányba haladva egyre láthatóbb a lakosság nyomora, és a Tras-os-Montes tartományban már teljesen leplezetlen az emberek nincstelensége. Az O Seculo című lap nemrég a következőt írta: „... Ez az élet — különösen a vidéken — a barlanglakók életére emlékeztet. A vidéken ugyanis sok helyütt tényleg barlangokban húzódnaK meg az egyébként hajléktalan emberek 1 A

mikor Granja kis községbe látogattam, a helyi iskola épületét egy bomladozó és lakatlan parasztháznak tartottam. Csak a házból kiszűrődő gyermekhangok, s a járókelők felvilágosítása győzött meg arról, hogy itt e nyomorúságos viskóban oktatják az iskolaköteles gyermekeket. Hátat fordítottam az „iskolának" és beléptem egy közeli ház ajtaján. A „konyha" nyílt tűzhelye fölött egy fiatalasszony kavargatott a lábasban valami számomra teljesen ismeretlen főzelékfélét. Por és korom szállt a levegőben. Amikor a fiatalasszony megemelte a lábas fedőjét, hogy ismét megkavarja az ételt, bőven hullott korom és por az edénybe is. A konyha falai teljesen befeketedtek. Berendezése egy kis asztal és rozoga szekréhy... A konyha mögött kis, kamraféle helyiség volt.. A fiatalasszony zavartan mentegetődzött. Megkérdeztem a fiatalaszszonytól, mily gyakran kerül hús a család asztalára. Pontosan nem tudom megmondani, persze csak igen ritkán Jutunk hozzá, — válaszolta az asszony. — És mikor ettek húst utoljára? — Tettem fel konokul a további kérdést. Zavart kézmozdulata megértette velem, hogy már szinte nem is emlékszik arra a napra ... Azután elmondta, hogy főzelék és burgonya a Trasos-Montes tartománybeli lakosság hagyományos eledele. I

lyen állapotok közepette persze elburjánzik az írástudatlanság. Portugália lakosainak csaknem a fele nem tud sem írni, sem olvasni. Az iskolaköteles gyermekeknek ugyancsak 50 százaléka nem jár iskolába 1 A gyermekek ugyanis mindenütt a legolcsóbb munkaerők. A városban sok helyütt láthattunk gyermekeket, mint benzinkutak kezelőit, rikkancsokat, sorsjegyárusokat, liftbojokat, stb. Portugáliában negyedmillió munkanélküli és sok százezer idénymunkás van, így tehát a gyermekeknek kell arról gondoskodniuk, hogy az esténként hazahozott néhány escudóval tegyék lehetővé a nyomorgó család legszűkösebb létfenntartását! Portugália igen mozgalmas múltra tekinthet vissza. Gyönyörűek, szemet örvendeztetőek az ország történelmi múltjának idejéből származó hatalmas épületek, elragadó a táj és az éghajlat oly enyhe, hogy az ember akár télen is megfürödhet a tengerben. Az országutakat csaknem mindenütt narancsfák szegélyezik, és a nép nagy szegénysége ellenére is szívélyes és valóban vendégszerető... Ma már azonban az a szilárd elhatározása, hogy nem békél meg jelenlegi helyzetével. Bárkivel is beszélgettünk, mindenki mélységes felháborodással nyilatkozott az uralmon levő rendszerről és hangsúlyozta, hogy napról napra erősebbek Salazar, s az őt támogató földbirtokosok, nagykereskedők és bankárok ellenfelei 1 Ezért érthető tehát, hogy Salazar sehogyan sincs megelégedve a portugálokkal .., Jelentós tantervi változások az új iskolai évhn MINDEN SZOCIALIZMUST ÉPlTÖ ORSZÁGBAN visszhangzik a szak- és a napisajtó az oktatás és nevelés problémáitól. A Szovjetunióban 1958 decemberében' alapvető változásokat jelentő iskolareformot léptettek életbe. A magyar kormány által megbízott Iskolai Reformbizottság 1960 szeptemberében vitára bocsátotta az oktatási rendszer továbbfejlesztésére kidolgozott irányelveket. A Német Demokratikus Köztársaságban és Bulgáriában is- alapvető változásokat vezettek be a közelmúltban az iskolaügy terén. A csehszlovákiai pedagógusok a történelmi jelentőségű 1959 áprilisi Párthatározat óta igen behatóan foglalkoznak a köznevelés olyan alapvető kérdéseivel, mint az általános műveltség tartalma, az iskola és az élet, az oktatás és a termelés kapcsolata, röviden: a szocialista építés követelményeinek megfelelő iskolarendszer kialakításával. Mindezek hiánytalan megvalósítása a nemzetiségi tannyelvű iskolákon még bonyolultabb probléma. Hiszen itt az anyanyelv és a haladó nemzeti kultúra kincseinek ismerete mellett tökéletesen-meg kell a tanulóknak ismerniök — konkrétan a mi iskoláinkon — a szlovák nyelv, a csehszlovák kultúra kincseit is. Hazánk hatalmas iramú gazdasági fejlődése ugyanis kikerülhetetlen szükségként állította elénk, a magyar dolgozók elé, annak a nyelvnek az elsajátítását, melynek segítségével hazánk minden dolgozója kicserélheti egymással gondolatait és kölcsönösen megértheti egymást. Hazánkban a cseh, szlovák, magyar, ukrán és lengyel dolgozók együttélése, közös résztvétele a társadalmi termelésben törvényszerűleg odavezet, hogy részünkre egy nyelv — az anyanyelv — nem elég a társadalmi élet követelményeinek kielégítéséhez. A kétnyelvűséget tehát a mi viszonyaink között társadalmilag szükségszerű jelenségnek kell tekintenünk. A párt és a kormány ebből a szempontból ismét felülvizsgálta a csehszlovákiai magyar, ukrán és lengyel tannyelvű iskolák oktató-nevelő rendszerét, óra- és tantervét és abban — a CSKP KB 1961. június 14-én hozott határozata alapján — lényeges változásokat foganatosított. Ezen változásokat és intézkedéseket tárgyalták meg a magyar és az ukrán iskolai dolgozók augusztus 29-én és 30-án Banská Bystricán. Közel 250 igazgató-tanító, tanfelügyelő és iskolai dolgozó vett részt ezen az országos munkaértekezleten, ahol felmérték az eddigi eredményeket és megvitatták a soron levő feladatokat. Egyöntetűen állapították meg a jelenlevők: az Iskolaügyi Minisztérium új intézkedései, az új óra- és tanterv teljesen lehetővé teszi, hogy a nemzetiségi iskolák tanulói — mind a tanyag tartalmát, mennyiségét és mélységét tekintve *— egyenlő értékű tudást szerezzenek a szlovák, illetve cseh iskolák növendékeivel minden tantárgy keretén belül. AZ ÜJ ISKOLAI ÉVBEN a magyar nyelv keretén belül már fokozottabb gondot kell majd fordítani a tanulók szóbeli és írásbeli kifejezőkészségének gazdagodására, a gondolatok és érzések csiszoltabb, árnyaltabb tolmácsolása képességének megszerzésére. Az új igényeknek megfelelően a szlovák nyelvtanítás elsődleges céljául a beszéd • elsajátítását, a nyelv szóbeli és írásbeli gyakorlottságát tűzi ki a tanterv. Ez a cél szabja meg természetesen a tanítási módszereket is. Ezáltal remélhető, hogy tanulóink minden különösebb megterhelés nélkül is az élet megkövetelte szlovák nyelvtudást tökéletesen elsajátítják. Az irodalmi nevelés, mint külön tantárgy szerepel már az új iskolai évben az alapfokú kilencéves iskola 6. és 7. évfolyamában. Ezzel az Intézkedéssel az iskolai hatóságoknak az a célja, hogy mentesítsék a 12— 15 éves tanulókat a túlzott irodalmiaskodástól. Ui. a nemzetiségi iskolákon mind az anyanyelv, mind pedig a szlovák nyelv során „irodalmat" tanultak a gyermekek, mely igen sokszor csupán száraz adathalmazzá, vagy pedig az irodalmi mű eszmei-politikai mondanivalójának egy mondatos hajszolásává torzult. A diák pedig sokszor kiábrándult az irodalmi ' órákból' és sajnos az irodalomból is. Az új tantárgy, az irodalmi nevelés az élményszerű irodallomtanítást akarja megvalósítani. Az irodalom ugyanis elsősorban művészi varázsával, élményi erejével mozgatja meg értelmünket, érzelmeinket, cselekvésre lendíti akaratunkat. Ezért irodalommal irodalomszeretetre kell nevelnünk és nem száraz adathalmazt (életrajzokat, a műveket elsenyvesztő tartalmakat, nyújtani a tanulóknak.) Ennek érdekében — és a szlovák nyelvtanítás gyakorlati célkitűzése eredményeként — ezt a tantárgyat két nyelven tanítják az iskolákon: a magyar irodalmi anyagot magyarul, a szlovák irodalmi anyagot szlovák nyelven. Ennek az új tantárgynak — az irodalmi nevelésnek — a magyar és a szlovák nyelvből való kiválasztásával javul az arány a humánus és a reális tantárgyak között. Ugyanis a kettős irodalomtanítás következtében egy bizonyos fokú aránytalanság volt észlelhető az óratervben e két tantárgycsoport között. Ez is például egyik oka annak, hogy a nemzetiségi iskolából, a szlovák és cseh Iskolákhoz viszonyítva, aránylag kevesebb tanuló válásztotta hivatásul a technikai pályát. AZ OROSZ NYELV TANULÄSÄT a magyar tannyelvű iskolákban csak a 7. évfolyamban kezdik meg az új iskolai évben az alapfokú kilencéves iskolákon. A tapasztalat ui. azt mutatta, hogy a 6. évfolyamban nagy volt a tanulók megterhelése és ennek eredményeképpen a bukás számaránya is. Az orosz nyelvet a szlovák nyelvtudás teljes felhasználásával kell tanítani és a lehetőségekhez képest biztosítani kell — a tanítást megelőző vagy befejező (ún. megelő-: ző vagy kapcsolatos) — heti 1 óra orosz nyelvi gyakorlás bevezetését iskoláinkon. Így három év alatt heti 3 órában, azaz kilenc órában lényegesen jobb eredményt érhetünk el, mint eddig 4 éven keresztül heti két, azaz 8 tanítási órában. A JÁRÁSI NEMZETI BIZOTTSÁG iskolaügyi osztálya bármelyik tantárgy szlovák nyelvű oktatását is engedélyezheti, amennyiben ezzel a szülők egyetértenek. E lehetőség megadásának célja: a szlovák nyelvi készség jobb megalajxizása és gyakorlása. E kérdés tárgyalásánál alapvető pedagógiai elvként kell elfogadni, hogy a kétnyelvű oktatás nem méhet az illető tárgy oktatói és nevelői értékének rovására. A tanítónak mindkét "tanítási nyelvet alaposan kell bírnia ahhoz, hogy magyar anyanyelvű gyermekeket sikeresen taníthassop, azaz, hogy a fenti pedagógiai elven csorba ne essék. Az ilyen kétnyelvű oktatás csak előnyére válhat a tanú-: lónak (a fogalmak tisztázásának biz-; tosítása melletti). Az új Iskolai év a magyar tan-: nyelvű iskolák oktató-nevelő munkájában a jelentős változások éve. Az új intézkedések, valamint az új óraés tantervek sok, eddig tisztázatlan kérdésre adnak választ. Helyes értelmezésük minden bizonnyal iskoláink további fejlődését és a szülők — az iskola munkája iránti — bizalmának megszilárdulását eredményezi. Jelentős változások idején mindig sok a vita. A vitákban a sok nézet mögött rendszerint két tábor lelhető fel. Mindig akadnak olyanok, akik irtóznak minden gyökeres újítástól s ezért nyíltan vagy burkoltan ér-, veinek ellene, de a többség rendsze-: rint mindkét lábával a reális talajon állva a jelen és a jövő felé fordul és annak követelményeit tekinti a szükséges változások alapjának. Kétségtelen, hogy ez az utóbbi álláspont a helyes. A Banská Bystrica-i értekezleten részt vevő igazgató-tanítók, iskolai dolgozók teljes egészében ezt az utóbbi álláspontot fogadták el, mert mindnyájan megértették, hogy a köznevelés e forradalmi reformja-: nak a történelmi fejlődés elavult hagyományaival szakítva, s a haladó hagyományait magába olvasztva, a ma és a holnap követelményeit kell kielégítenie. ÉPPEN EZÉRT BÁTRAN FELTÉTELEZZÜK: az új óra- és tanterv, a ma-: gyar, ukrán és lengyel tannyelvű is-: kolákon való tanítás új koncepciója, és elsősorban tanítóink lelkes mun-; kája szilárd alapjává válik annak,hogy iskolánk az eddigieknél még sikeresebb fóruma legyen az emberi haladás, a történelmet formáló nép eszményének, még jobb gyakorló szintere legyen a legnemesebb kommunista erkölcsnek, tanítóműhelye az egész emberiség kincsestárának. Kívánunk ehhez a munkához mind a pedagógusoknak, mind pedig az ifjú-, ságnak sok sikert. MÖZSI FERENC A Német Szövetségi " Köztársaságban nem könnyű könyvet írni. Az irodalmat úgy veszik és adják, mint a sajtott vagy a házicipőt. A kiadó befekteti a pénzét, a szerző az eladott és kifizetett példányoknak kö'rülbelül 10 százalékát kapja kézhez. A gyakorlatban ez a következőképpen fest: A szerző megírja a könyvét, s ezen legkévesebb egy évig dolgozik. Szerény megélhetéséhez egy Hamburghoz hasonló nyugatnémet városban havi ötszáz márkára van szüksége. Tehát mielőtt íráshoz fogna, körülbelül hatezer márka készpénzének kell lennie. Egy könyv átlagosan ötezer példányban jelenik meg, a már ismert szerzők könyveit hétezer példányban is kinyomják, sőt kivételes esetékben tízezer példányban is. Ha könyv kelendő, akkor a kiadó két év leforgása alatt eladja az utolsó példányokat is. Tegyük fel, hogy egy már ismert írónak sikerül szerződési kötnie hétezer példányra. A könyv eladási ára körülbelül tizenkét márka nyolcvan pfennig. Ha évente háromezer példány fogy el, akkor a szerzői honoráKarlludwig Opitz (NSZK) IGY ELÜNK Ml rium négyezernyolcszáz márka. Ebből adókra, biztosítási és másféle illetékekre levonnak harminc százalékot, marad háromezer-százharminchat márka. A mesterséggel kapcsolatos költségek, útiköltség, telefondíjak, folyóiratok, papír stb. tíz százalékot tesz ki Marad tehát egy évre kéteze'rnyolcszázhuszonkét márka negyven pfennig. Tehát havonként kétszázharmincöt márka húsz pfennig. így a szerző két éven át összesen ötezerhatszáznegyvennégy márka halvan pfenniget kapott a könyvért kézhez, tehát kevesebbet, mint amennyi a kézirata finanszírozásához kellett. Egy évig a kéziraton dolgozott, legalább egy félév telik el addig, ameddig a könyv megjelenik. Az első honorárium elszámolásáig legalább még egy félév elmúlik. Külföldi kiadásoknál ötven százalékot kap a kiadó, ötven százalékot pedig a szerző. Ebből levonják a külföldön fizetett adót és a pótlólagos adót, amit a Szövetségi Köztársaságban kell a külföldi kiadásért fizetni. E helyzet következtében a legtöbb író mellékfoglalkozás nélkül nein tud megélni. Ezért a fiatal tehetségek már első könyvük megjelenése után — gazdasági okok miatt —/abbahagyják az írást. Mindezekhez még hozzájárul az is, hogy az adóhivatal olyan írót, aki rendkívül sikert aratott, honoráriumának kilencven százalékáig menően progreszszív adóval, sújthat. Vegyük hozzá még, hogy nálunk az író szociális kedvezményekben, mint betegbiztosítás, táppénz, ingyenes szabadság, üdülés — nem részesül. ' ] Ezzel szemben van hét kultuszminiszterünk. kultúrhivatalnokok ezrei nyüzsögnek, gomblyukaikban kulturális érdemeikért ..szövetségi érdemkeresztek"-et viselnek. Van nálunk ,.a német könyvterjesztés békedíja", évenként Goetheünnepélyeket rendeznek, és sok okos táré? írónk is van, akik gyakran mutatnak rá, hogy a Német Szövetségi Köztársaság irodalmából hiányzik ama bizonyos ,,fluidum". Van szigorú köztársasági védelmi törvényünk, amely féltékenyen vigyáz arra, nehogy német demokratikus köztársaságbeli irótársaínkkal túi sokat tárgyaljunk a Német Szövetségi Köztársaság írói nyomorúságáról. Ennek ellenére a nyomdaiparban óriási a konjunktúra. Hétről hétre millió és millió ponyvafüzet hagyja el a nyomdagépeket. Hazug. szentimentális szerelmi históriák, krajcáros füzetek, amelyek német katonák világháborús „hőstetteiről" szólnak. És persze, közöttük antikommunista pamfletek is — mintha ezek volnának a Német Szövetségi Köztársaság jelenkori irodalmának legfontosabb darabjai. E helyzetből a nyugatnémet iró számára — ha hivatását komolyan veszi — az következik, hogy igyekeznie kell a Német Szövetségi Köztársaság szellemi és művészeti légkörét megváltoztatni. Szerény erömhöz mérten mostanáig magam is azon fáradoztam, hogy eleget tegyek e követelményeknek. Megírtam a ..Barras", „Tábornokom", „Torniszterben a marsallbot", „Ö, Németország" cimii könyveket, melyek huszonegy országban jelentek meg. Februárban új könyvet fejeztem be. Történetet a klerikális Bajorországról. Haragos történet ez. Arról szól, amit a nyárspolgárok demokráciának neveznek. Könyvemet nem merem szatírának nevezni. ÜJ SZÖ 6 * 1981. szeptember-Ó