Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)

1961-09-28 / 270. szám, csütörtök

Prešovon e héten megnyílt „Az Orosz SZSZSZK népművészete" kiállítás. Az Orosz SZSZSZK népművészetének kiállítása a látogatókat megismerteti egyes művészek és munkaegyUttesok készítményeivel. Az 300 kiállítási tárgy közölt olyan művészi alkotások vannak, amelyek már régi hagyománnyal rendelkeznek, A. Körtvélyesi (CTK) felv. SZTYEPAN SCSJPACSOV: A programtervezet margójára Hosszú idő futott el fölöttem mostanáig. De először most irigylem fiaink, unokáink. Es nem csak őket, mindenkit, kik negyvenen alul vannak. Irigylem mindazokat, kik nálamnál fiatalabbak. Igen, bevallom, irigylem! Lassan az újságra hajlok; az irigyság egyre nő bennem: ettől vagyok most boldog. Kányádi Sándor fordítása A Nitmi Kerületi Színház terve a; úi évadban (CTK) A Nitrai Kerületi Színház megalakulása óta 84 bemutatót és 2420 előadást tartott csaknem 900 000 néző előtt. A új évadban a színház 9 bemutató előadást tervez. A Csehszlovák-szovjet barátság hónapja alkalmából bemutatják Ion Druce moldavai szerző Casa Mare című művét. Ezenkívül előadják Goldonl Daloló Velence, Karvaš Antigoné és a többiek, Ibsen Trónkövetelők, Brozovský Veszedelmes évek, Arisztophanész Lyslstrate című művét és Mináč Élők és holtak című regényének színpadi változatát. A Nttrai Kerületi Színház a bemutató előadásokat vidéki vendégszereplésén Is megtartja. Azokból a környékbéli falvakból, amelyek nem rendelkeznek megfelelő színpaddal, a közönségét színházi autóbusszal szállítják a nitrai előadásokra. A bratislavai kerUIetben működő legjobb fúvószenekarok szeptember 23-án a pezlnoki amfiteátrumban tartották meg a fúvószenekarok kerületi fesztiválját. A találkozón 9 zenekar, mintegy 200 szereplővel vett részt. (b) Nem lehet könyvet találni a nyugatnémet családok 60 százalékának lakásában — írja a Frankfurter Rundschau. A lap megemlíti, hogy Igen nagy a keletje a bűnügyi Irodalomnak, óvatos becslés szerint 1950 óta hárommilliárd vadnyugati tárgyú és egyéb ponyvafüzet jelent meg az NSZK-ban. Valér Vavro jubiláris kiállítása Bratislavában Első lépések (Kő, 1959) A Hviezdoslav téri tárlati helyiségben az 50 esztendős piešfanyi Valér Vavro szobrász alkotásaival találkozunk. A vidék elvonultságában dolgozó művész Itt tanulta a kőfaragó mesterséget, majd a csehországi Hoftcei Állami Ipariskolát elvégezve a prágai Képzőművészeti Főiskolán Kafka tanárhoz kerül A harmincas évek felé a cseh szobrászok közül Lévy és Gutfrend hatottak rá, s a kor nagy franciái: Rodin, Despieau és Maillol. Művészete mindenekelőtt a középkor! szlovák plasztikával tart rokonságot. Formanyelve a hazai népi szobrászai hagyományaiból táplálkozik. A tárlat anyaga két évtizedes működésének különböző szakaszaiból való arcmások, zsánerszobrok és domborművek, melyek fejlődését, szemlélete alakulásét jelzik. — Alkotókészségének az anyagok közül leginkább a kő felel meg. Valóságlátással, gyakran erős érzelmi hangsúlylyal formálja alakjait. Az egyszerű fogalmazású Emlékezés öreganyámra a lényeget, az életet, a belső drámát érezteti. — A ma dolgozóiról az erőteljes Bányász-figura, alaposan mintázott, túlságosan részletező domborművei: A szövetkezeti munka beszélnek. A sima felületkezelésű Első lépésekből, a lendületes Anyai örömökből, melengető optimizmus árad. Legfrissebb alkotás az összefoglalt előadású fázósan-íélősen munkát kereső falusi lányka: a Kis cseléd. Vavro működése a műemlékvédelemre is kiterjed. A hazai történelmi emlékművek szakavatott restaurátora, aki részt vett a nitrai Vár szobrai, a kremnicai, Juri és bytčal emlékek helyreállításában is A tárlat okt. 1.-én zárul. Bárkány Jenöné Mielőtt Í Rádió nyelvével kissé részletesebben foglalkoznánk, el kell mondanunk: a Csehszlovák Rádió magyar adása általában változatos, tartalmas. Különösen a vasárnapi műsor, a rádiószínpad munkája, az irodalmi félórák és az egyéb, hoszszabb-rövidebb összeállítások érdemelnek dicséretet. Ogyes elképzelés, hogy az irodalmi műsor a hazai magyar irodalmon kívül a cseh és szlovák, valamint a világirodalom legjobb alkotásait Is megismerteti a hallgatókkal. A magyar adás legnagyobb értékét abban látjuk, hogy friss anyaggal szórakoztatja és neveli a rádió magyar hallgatóit. A Rádió nyelvével azért tartjuk szükségesnek külön foglalkozni, mert a Rádió az a fórum, amelyről a legmesszebbre hangzik el a szó. Aki rádióba beszél, igen nagy felelősséget vállal magára: szavait ezren meg ezren hallgatják, figyelik, amit mond és ahogyan módja. A Rádió mindenki tanítója S a Rádió nemcsak a szép és jó stílus, hanem a szép és jó kiejtés példája és mintája is lehet. De lehet az elrontója is... • Sokszor észre sem vesszük, hogy zöldségüzlet, tanács, terv, vagy bölcsőde helyett zelovocot, výbort, plánt és jaslet mondunk. Néhol a „kétnyelvűség" már - kétségbeejtő: „Megyek a národný výborra, beszélek a predsedával és kiváltom a legitimációmat. .." Nyelvünket tehát amúgy is erős nyelvrontó hatások érik. Milyen bántó, ha a Rádió, amelynek egyebek között a nyelvművelés is feladata — maga is rontja a nyelvet. Felvetődik a kérdés: beszélhetünk-e a Rádió nyelvéről? Ha igen, milyen értelemben? Van-e a Rádiónak saját nyelve, amely bizonyos mértékig állandó, jellemző és megfigyelhető? Véleményünk szerint beszélhetünk először is a kiejtés szempontjából. A Rádió bemondója, hírolvasója és színészgárdája többnyire állandó s ez az állandóság valamilyen „szokást" is kifejleszt. Beszélhetünk a Rádió nyelvéről más vonatkozásban is. Tudomásunk szerint ugyancsak állandó a Rádió hírszerkesz. őségé, vannak állandó riporterei, vannak olyan rovatok, amelyeknek anyagát mindig ugyanazok készítik. A Rádiónak tehát van egy bizonyos állandó nyelve, amely lényegében jó, nem mentes azonban néhány fogyatékosságtól sem. Elsősorban a hangképzés, az időtartam és a hangsúlyozás körül vannak bajok. A hangképzésnél legtöbbször az á kiejtésénél, a hangsúlyozásnál, a kevésbé jelentős részek hangsúlyozásánál találtunk kifogásolni valót. Gyakran előfordul, hogy a bemondó mondatai egyhangúan, színtelenül álmosítóan hatnak. Fülsértő, hogy néha a ketíős mássalhangzókat sem ejtik helyesen. Gyakori például, hogy az úgy határozott, kellemes alatt, több, mennek, stb. szavakat így ejtik: ugy határozót, kelemes, alat, töb, menek stb. Előfordul az is, hogy a ma, ezt, azt helyett a máma, eztet, aztat helytelen alakot használ ják. Az Ilyesmi bizony sok hallgatónak sérti a nyelvérzékét. A nyelvtani tévedések megengedhetők, ha nem a hivatásos bemondó, vagy riporter követi el. Ha azonban a riportertől vagy a bemondótól halljuk a fülsértő kifejezéseket, fejünket csóváljuk, s azt hiszem jogosan. A Rádiónak mindegyik, de különösen a falunak szánt adásait kell különös gonddal összeállítani és jó magyarsággal elmondani. Egyrészt mert ezeket hallgatják a legtöbben, másrészt, mert éppen a falusiak beszédjén van a legtöbb csiszolni való. Azt szeretnénk, ha a falusiak is szépen, egységesen, azaz irodalmi nyelven beszélnének... Rádió ma mér minden faluban van. Az adásokat azok is hallgatják, akik újságot ritkábban olvasnak. A rádió ezért a falusiakra talán mindennél nagyobb hatást gyakorol. Hogyan teljesíti a magyar adás ezen a téren feladatát? Itt is azt kell mondanunk: az adások tartalmilag jók. Nem mondható azonban ugyanez a falu dolgozóinak szánt írások nyelvéről. A már említett hibákon kívül Itt elsősorban a tájszólás körül vannak bajok. A tájszólást lehet használni. Ha egy regény vagy elbeszélés szereplőinek feltűnő sajátosságait ábrázolja az író — a tájnyelv a paraszti szereplők jellemzésére nagyszerűen felhasžnálható. Példák mutatják, hogy az író akkor is hatásosan tudja alkalmazni a szereplőjére jellemző nyelvi sajátosságot, amikor maga beszél ugyan, de beleélve magát a szereplő lelkivilágba, gondolatait annak szavaival fejezi ki. Minek azonban a tájnyelvet akkor is használni, mikor arra semmi szükség. Miért kell mondjuk a riporternek tájszólással beszélnie. A hatás kedvéért? Vagy mert Igy közelebb kerül a parasztokhoz? Nem tudjuk, azt azonban határozottan állítjuk: a tájnyelv indokolatlan használata felesleges, helytelen, ellentmond a nyelvi fejlődésnek. Aki az eredetiség kedvéért véli szükségesnek a tájnyelvet, annak Mikszáth Kálmán „Jó palócok" című művére hívjuk fel a figyelmet. A jó palócok szereplői nem a palóc nyelvjárás feltűnő jellegzetes sajátosságaival beszélnek, mégsem lehet azt mondani, hogy Mikszáth hamisított vagy szereplői nem „eredetiek". Mind az irodalmi, mind a köznyelv gyarapodott a tájnyelvböl eddig is és minden bizonnyal gyarapodni fog a jövőben is. De hogy helyesen, ki, mikor, milyen célból és milyen jellegű tájnyelvi alakot használ, azt esetenként nagyon meggondoltan kell eldönteni. A „tájszólás" szoksor a nyelvi műveletlenség következménye, s ennek senki sem lehet szálláscsinálója, és intézményes védelmezője! Más lapra tartozik, amikor nem is tájszólásról, hanem csak egy népleskedő műnyelvről van szó A műnyelvnek még a „jaj, de jó" esetében sincs létjogosultsága. Pedig a magyar adás Bálint bátyóval elég gyakran „tenyészti" a műnyelvet. Elismerjük hogy a Rádió Bálint bátyőja népszerű, „jő pofa" és — igazat mond... Érdemei közül azt sem vitatjuk el, hogy jó szándékú, a legaktuálisabb kérdésekről igyekszik beszélni,, törekvése a segíteni akarás. Mégis... Ügy, ahogy Bálint bátyó sehol sem beszélnek. Sem Gömörben, sem a Csallóközben, sem másutt. Bálint bátyó nem egységes tájszólással, hanem egy észrevehetően erőltetett, magakonstruálta, giccses, gyakran hatást kereső műnyelven beszél. Vajon Bálint bátyúban magára ismer-e a csehszlovákiai magyar paraszt? Az országban valahol is beszélnek-e úgy mint ő? Véleményünk szerint nem. Ma már nincsenek olyan göregáboros műparasztok, amilyeneknek körvonalai Bálint bátyó írásából kibontakoznak. És nem ls akarjuk, hogy legyenek I Fel kell tennünk hát a kérdést: mi a célja a Rádiónak azzal, hogy a falunak műnyelven, a jobbik esetben „tájszólással" beszél! Talán az, hogy Ily módon alkalmazkodva a hallgatósághoz megkönnyítse a falu kulturális és társadalmi fejlődésének az útját? Lehet, ehhez azonban aligha szükséges a parasztsághoz műnyelven beszélni. A tájszólás utánzása, a műparasztkodás a falusi hallgatóknak is furcsán, nevetségesen hat. Beszéljünk a parasztokkal is a mindenki számára érthető köznyelven. A falusi dolgozók részére szánt adások ls a népleskedés helyett inkább nyelvtanilag legyenek helyesek. örülnénk ha a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének adásai betöltenék a rendkívül fontos nyelvvédő és nyelvművelő szerepüket és nyelvtanilag is mindig kifogástalanok lennének. Nem szeretnénk azonban, ha e néhány megjegyzésből valaki azt a következtetést vonná le: Bálint bátyó Idejét múlta, mehet. .. Bálint bátyának vannak jó meglátásai, tud a falu nyelvén beszélni, van mondanivalója, Szóljon ezentúl is, de nelegyen a,parasztság karikatúrája I BALÁZS BÉLA Goncsarov halálának 70. évfordulóján „A nagy orosz írók minden időben arra törekedtek, hogy megértsék, megérezzék, milyen lesz országuk jövője, népük sorsa, milyen szerepet fog betölteni hazájuk a jövőben" — írja Gorkij egyik cikkében. Ez a törekvés jellemezte Ivan Alekszandrovics Goncsarovot, az orosz realista próza egyik legkimagaslóbb alakját is, akinek életművéről most, halála 70. évfordulója alkalmából emlékezünk meg. Az irodalomtörténet az 1861-es jobbágyfelszabadítás előtti korszak írói közé sorolja Goncsarovot, noha jóval később, még a nyolcvanas években is jelentek meg könyvei. Fő műveit, melyek kivétel nélkül a régi patriarchális Oroszország bírálatát adják, valóban a negyvenes és á hatvanas évek között alkotta. A Pallada fregatt című útleírásán kívül, három legismertebb műve: a Hétköznapi történet, az Oblomov és a Szakadék. Ez a három regény összefüggő egészet alkot és a régi, feudális Oroszország három korszakát tükrözi. Goncsarov legkiemelkedőbb alkotása, az Oblomov 1859-ben jelent meg először, az Otyecsesztvennije Zapiszki („Hazai feljegyzések") első négy számában. A regény keletkezése azonban egy jóval előbbi időpontra tehető, hiszen az „Oblomov álma", melyet Goncsarov „az egész regény nyitányának" nevez, már 1849-ben az olvasók elé került a Szovremennylk („Kortárs") cimfi folyóirat Irodalmi Gyűjteményében. Goncsarov állítása szerint ekkor már elkészült a regény terve, sót a regény első része ls. „Nem sokkal a Hétköznapi történet megjelenése után. még 1847-ben megszületett bennem az Oblomov terve" — mondja —, 1858. december 4-én pedig Igy ír Tolsztojhoz intézett levelében: „Ne olvassa az Oblomov első részét, de ha méltónak találja, olvassa el a másadlkat és a harmadikat; ezeket késfibb Írtam, az elsőt még 1849ben ..." A Pallada fregatt megjelenése után Goncsarov újra dolgozni kezdett az Oblomovon. 1857-ben Marianské Láznőba utazott és ott néhány hónap alatt papírra vetette regényét. „Június 21-én érkeztem ide — írja Jefremovának —, ma július 29-e van és az Oblomov első részét teljesen befejeztem, s megírtam a második és nagyjából a harmadik részt is. Az erdő ritkul, már látom a távlatot... a végét." Ugyanennek az évnek augusztusában elkészült a regény utolsó, negyedik része is. Augusztus 2-án Goncsarov egyik levelében ezt írja: „Természetellenesnek látszik, hogy az ember egyetlen hónap alatt megírja azt, amit évek alatt nem tudott befejezni. Erre viszont csak azt mondhatom, hogyha nem lennének mögöttem azok a hosszú évek, egy hónap alatt semmit sem írtam volna. Hiszen éppen arról van sző, hogy a regényt legapróbb epizódjáig és részletéig kihordtam magamban s már csak a megírás volt hátra." Az Oblomov. mint már mondottuk, 1859-ben, az 1861-es reformok előestéjén jelent meg, abban az időpontban, mikor a cári Oroszországban kiéleződött az osztályharc, s a krimi háborúban elszenvedett vereség után egyre sűrűbbé lett paraszti felkelések elkerülhetetlenné tették a jobbágyrendszer eltörlését. A heves társadalmi harc természetesen visszatükröződött az Irodalomban is, és Goncsarov regénye már a jobbágyi-földesúri gazdaság halódását, a nemesség bomlását és pusztulását, a kapitalizmus fejlődését, s az orosz társadalom demokratikus rétegeinek növekedését ábrázolja. Hatalmas szerep jutott ennek a regénynek a kor társadalmi harcaiban, éles fegyver lett a forradalmi demokraták kezében a jobbágyrendszer és a liberálisok ellen Is, akik megalkuvásukban megegyezni kívántak a cárral és a földesurakkal. Igy vélt Oblomov alakja a haldokló Jobbágyrendszer jelképévé. A világhírű orosz kritikus, Dobroljubov egyik legkitűnőbb tanulmányét szentelte a regénynek. A tanulmány címe: „Ml az oblomovlsmns?" Goncsarov távol állt a forradalmi demokratáktól, műve megírásához mégis akkor fogott hozzá, mikor Bellnszkijjel, a nagy forradalmi kritikussal került kapcsolatba. Az ő hatása vitathatatlanul megérződik a mű minden részletén. Goncsarov regénye aktuális mű volt a maga korában, mert égető napi problémákat vetett fel, de máig sem veszített semmit érdekességéből. A régi Oroszország elpusztult, de az oblomovlzmus jellemző vonásai még sokáig fennmaradtak. A munka lenézése, az élősdlség, a maradiság megszokott jelenség volt a földesurak között, a kupecek sötét birodalmában, a kispolgárság köreiben. Lenin nemegyszer alkalmazza müveiben Oblomov és oblomovka szimbólumét a narodnytkokra, akik „úri, oblomovi illúziókat" táplálnak Oroszország Jövőjével kapcsolatban, vagy a mensevikekre, akik az egységes, erős, új típusú párt megalkotását igyekeznek meggátolni, mert „megszokták az oblomovizmus szabad pongyoláját és cipőjét". Dobroljubov szerint Goncsarovot, az írót, rendkívül finom és mély pszichológiai elemzés jellemzi. „Olyan művész fi — írja —, aki az élet jelenségeit a maguk teljességében képes kifejezni." Goncsarov mesefűzése egyszerű, hatáskeresésnek, mesterkéltségnek nyoma sincs nála. Gyönyörű orosz nyelve „tiszta, szabályos, könnyű, szabad, folyékony", ahogy Bellnszkij írja. Gazdag eszmei tartalom párosul itt a magas művészi értékkel. TÁJSZÓLÁS VAGY MŰNYELV f Megjegyzések a Csehszlovák Rádió magyar adásának műsoráról 0] SZÖ 7 * 1961. szeptember 28.