Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)
1961-09-21 / 263. szám, csütörtök
Megnyílt az ENSZ közgyűlésének 16. ülésszaka MONZSI SZLIM LETT AZ ÜLÉSSZAK ELNÖKE Kedd délután — időszámításunk szerint 20, 22 órakor — New Yorkban megnyílt az ENSZ-közgyűlés 16. ülésszaka. Az ünnepi külsőt öltött közgyűlési teremben több mint ezer delegátus foglalt helyet. Zsúfolásig megtelt a saj'tőpáholy és a közönség számára fenntartott karzat is. Az ülésszak megnyitása után Frederick Boland, az előző közgyűlés elnöke, röviden megemlékezett Hammarskjöld főtitkár hétfőn repülőszerencsétlenség által bekövetkezett haláláról. Boland ezután javasolta, hogy a jelenlevők helyükről felállva egyperces néma csenddel róják le kegyeletüket az elhúnyt főtitkár iránt. Ezt követően Boland a közgyűlés 16. ülésszakát szerda délelőttre napolta el. A megnyitó ülés mindössze három percig tartott. New York [ČTK] — Szerdán szeptember 20-án időszámításunk szerint 16.15-kor megkezdődött az ENSZközgyűlés 16. ülésszakának második ülése. A gyűlést Boland, a lelépő elnök nyitotta meg, és elsőnek az indonéz küldött szólalt fel, aki bejelentette, hogy Indonézia lemond küldöttének jelöléséről, és Manzsi Szlim tunéziai küldöttet fogja támogatni az elnöki tisztségbe való választáskor. Az ENSZ-közgyűlés 16. ülésszakának elnökévé azután egyhangúlag Monzsi Szlim tunéziai küldöttet választották meg. N. Sz. Hruscsov fogadta P. H. Spaakot (CTK) — Nyikita Hruscsov, a Szov jetunió Minisztertanácsának elnöke szeptember 19-én fogadta P. H. Spaakot, Belgium miniszterelnökének helyettesét és külügyminiszterét. A két államférfiú az időszerű nemzetközi kérdésekről és a szovjet-belga kapcsolatokról tárgyalt. N. Sz. Hruscsov szeptember 19-én a Kremlben ebédet adott Paul Henry Spaak tiszteletére. Még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a béke megszilárdításáért A moszkvai Pravda vezércikke az ENSZ-közgyűlés • 16. ülésszakáról A Pravda keddi vezércikkében az ENSZ-közgyűlés új, 16. ülésszakának megnyitásával kapcsolatban rámutat arra, hogy az új ülésszak előtt álló sok nagyfontosságú nemzetközi probléma között első hnlyen áll az általános és teljes leszerelés A vezércikk emlékeztet arra, hogy Hruscsov két évvel ezefőtt terjesztette elő az ENSZ-ben az általános és teljes leszerelés szovjet tervezetét, a múlt ülésszakon pedig újból felszólította az ENSZ tagjait a leszerelés megvalósítására. » A vezércikk rámutat arra, hogy ugyancsak a Szovjetunió kezdeményezésére került e magas nemzetközi fórum elé korunk másik nagyfontosságú kérdése, a szégyenletes gyarmati rendszer teljes megszüntetésének problémája. A kongói és az angolai események, az algériai gyarmati háború, a tuniszi intervenció azonban arra mutatnak, hogy a gyarmatosítók nem akarják figyelembe venni az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakán a gyarmati kérdésre vonatkozólag elfogadott nyilatkozatot. — A gyarmatosítóknak felelniük kell majd a közgyűlés most megnyíló ülésszakán az egész nemzetközi közvélemény előtt, szégyenletes bűntetteikért — hangsúlyozza ezzel kapcsolatban a vezércikk. A nemzetközi közvélemény különböző rétegei — folytatja a Pravda — mind határozottabban támogatják az ENSZ végrehajtó apparátusának átszervezésére irányuló szovjet javaslatokat. E nemzetközi szervezet nem teljesítheti hiánytalanul magasztos küldetését, amíg e szervezet ügyeit az imperialista államok képviselői irányítják, amíg egy nagyhatalom, a Kínai Népköztársaság nem foglalja el jogos helyét az ENSZ-ben. Igen hasznos lenne a békére nézve, ha felvennék a világszervezetbe a két német államot: a Német Szövetségi Köztársaságot és a Német Demokratikus Köztársaságot. A Pravda ezután kifejti, hogy az ENSZ új ülésszaka különösen feszült nemzetközi helyzetben ül össze. Az Egyesült Államok, Nyugat-Németország és más NATO-tagállamok kormányai lázas sietséggel részleges mozgósítás jellegű intézkedéseket tesznek. Egyes meggondolatlan magasrangú nyugati politikusok nyíltan üj háborúval fenyegetőznek. így válaszolnak arra a szovjet javaslatra, hogy le kell ülni a tárgyalóasztalhoz és alá kell írni a német békeszerződést, Nyugat-Berlint pedig demilitarizált, szabad várossá kell változtatni. Ügy tesznek, mint Nyekraszovnak, a nagy orosz költőnek egyik hőse, aki kijelentette: „A törvény az én akaratoml Az ököl az én rendőrségemi" Ha a német békeszerződés aláírására az imperialisták ököllel, erőszakkal próbálnának válaszolni, akkor pusztító atomrakéta-visszacsapás várna rájuk — hangsúlyozza a Pravda vezércikke, majd leszögezi, hogy a Szovjetunió nem akar háborút, és idézi ezzel kapcsolatban Hruscsovnak az Interparlamentáris Unió 50. konferenciájához intézett üzenetét. — A jelenlegi helyzetben arra van szükség, hogy az ENSZ-küzgyülés 16. ülésszakára összegyűlt államférfiak újabb, még nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a béke fenntartásáért és megszilárdításáért. Ha az ENSZ teljesíteni akarja kötelességét a népekkel szemben, akkor a maga részéről elő kell segítenie, hogy az emberiség megmeneküljön az atomrakéta-háború fenyegető veszélyétől. A nemzetközi közvélemény megelégedéssel fogadta azt a hírt, hogy Gromiko szovjet és Rusk amerikai külügyminiszter között eszmecserére kerül sor a német kérdésről és más problémákról. A haladó Amerika elbúcsúzott William Foster elvtárstól New York (TASZSZ) — New Yorkban a Carnegie-Hallban szeptember 18-án , gyászülésen emlékeztek meg William Z. Fosterről, az Egyesült Államok Kom| munista Pártja tiszteletbeli elnökéről, az amerikai munkásosztály vezetőjéről. A gyászünnepségen az Egyesült Államok Kommunista Pártjának több mint kétezer képviselője Jelenlétében Ben jamin Davis, a párt országos titkára mondott emlékbeszédet, méltatta az amerikai és a nemzetközi munkásosz tály nagy halottjának érdemeit. Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára szintén bú csúztatta az elhúnytat. Az emlékbeszé dek elhangzása után gyászindulók hangja mellett harcostársai, tanítványai egy más után tisztelegtek William Z. Foster hamvai előtt. A féktelen terror ellenére Feloszlatták a görög parlamentet Athén (CTK) — Pál görög király, szeptember 20-án feloszlatta a parlamentet, és október 29-ére írta ki az általános választásokat. Az új parlament december 4-én ül össze. Karamanlisz eddigi miniszterelnök felajánlotta kormányának lemondását és átmeneti hivatalnok-kormány megalakítását, amely megrendezné a választásokat. Urundiban a nemzeti párt győzött Usumbura. (ČTK) — A Ruanda-Urundi belga gyámsági területen rendezett választások első fázisából, amely Urundi területén szeptember 18-án zajlott le, az Uprona-párt került ki győztesként. Ez a párt, amely Ruanda-Urundi függetlenségének haladéktalan elismerését és a belgák távozását követeli az országból, a törvényhozó testület 64 mandátuma közül 52 mandátumot szerzett meg. A párt élén Rwagsore herceg áll, aki a küzel múltban még belga rendőrségi felügyelet alatt állt. A választások zavartalanul folytak le az ENSZ képviselőinek ellenőrzése mellett. Az AFP tudósítójának jelentése szerint az eredmény megdöbbentette a megfigyelőket. Senki sem számított az Uprona-nemzeti párt ilyen döntő győzelmére, mégpedig azért, mert a választás előkészületei a belga gyarmatosok hallatlan terrorja mellett folytak. Az USA-ban atomrakéták kezelésére oktatják a Bundeswehr katonáit Bonn (CTK) — A Stern nyugatnémet folyóirat fotoriportot közölt a mexikói határ közelében létesített amerikai katonai lövöldéről, ahol a Bundeswehr katonáit az atom- és rakétafegyverek kezelésére tanítják. A lap szerint a lőtéren a Bundeswehr 200 katonájának tanfolyamát rendezik. A Bundeswehrnek már három zászlóalja van, amelyek az Ajax- és a Hercules-rakétákkal vannak felszerelve. Az osztrák kommunistákat jogosan felháborította, hogy a kormány a fennen hirdetett semlegességi politikát ekképpen értelmezi, s amellett óriási összegeket pazarol erődítmények építésére akkor, amikor azokat inkább a lakásépítkezésre, vagy a különféle adók csökkentésére is felhasználhatná. A kommunisták nem titkolják, hogy az említett erődítmények és a NATO háborús tervel között bizonyos összefüggések lehetnek. Ezzel kapcsolatosan emlékeztetnek azokra a leleplezésekre, amelyeket Winzer, a nyugatnémet Bundeswehr volt őrnagya tett, amikor a Német Demokratikus Köztársaság területén kért menedékjogot. Winzer őrnagy, aki a nyugatnémet légihaderő főparancsnokának, Kammhubernek közvetlen munkatársa volt, kijelentette, hogy tudomása szerint Ausztria fontos helyet tölt be a NATO militarista terveiben. Elmondotta többek között azt is, hogy e tervek értelmében háború esetén „a B-csoport Passau felől előretörve minden ellenállás és veszteglés nélkül átvonul a semleges Ausztria területén, majd a Csehszlovák Szocialista Köztársaság keleti területének hirtelen megrohanásával befejezi Csehszlovákia bekerítését és egyidejűleg éket ver egyrészt Csehszlovákia, másrészt Lengyelország s az NDK közé." A NATO vezérkara nagyonis érdekelt tehát abban, hogy minél jobban biztosítsa Ausztriában az egységei felvonulásához igen alkalmas területet. Ezért szorgalmazza annyira Ausztria keleti határainak katonai megerősítését, bár tudvalevő, hogy az ilyesmi csak igen rövid időre lehet hatásos. Ami az osztrák határ megvédését illeti, az Ausztria keleti határai mentén épült földalatti betonfedezékek és erődítmények teljesen értéktelenek, hiszen békeszerető országok határán épültek. A NATO támadó tervei szempontjából azonban lehet jelentőségük. De nem Ausztria, hanem a NATO számára. Ausztria Kommunista Pártja azzal a felhívással fordult az ország békeszerető lakosságához, hogy Bruck an der Leitha városában jöjjön öszsze nagyszabású békemanifesztációra, illetve tiltakozó tüntetésre. A belügyminiszter — a szocialista párt tagja — betiltotta ezt és elrendelte, hogy a csendőrség s a katonaság nagy létszámú alakulatai szállják meg a várost és távolabbi környékét is. A kommunista párt ezért arra kényszerült, hogy újabb felhívással forduljon a lakossághoz. A belügyminiszter e joggyaláző rendelkezése ellenére is az emberek ezrei utaztak a legkülönfélébb járműveken avagy jöttek el gyalogszerrel a határhoz, hogy legalább „kívülről" megtekinthessék az említett provokatív jellegű erődítményeket ... Ausztria Kommunista Pártjának sikerült tehát felhívnia a lakosság széles rétegeinek figyelmét a kormány militarista mesterkedéseire. Ezt akarva — akaratlan még a reakciós uszító sajtónak is be kellett ismernie. Az osztrák kommunisták általában sikeresen világosítják fel Ausztria békeszerető lakosait az említett veszélyes jelenségekről. A kormány néhány héttel ezelőtt ennek következtében a hitleri Wehrmacht és az SS-hegyivadász alakulatok találkozójának betiltására kényszerült. Ennek a találkozónak Innsbruck lett volna a színhelye s az volt a célja, hogy résztvevői — közöttük 40 nyugatnémetországi volt hitleri tábornok — kihívó fellépésükkel támogassák a DélTirolban garázdálkodó, Münchenből irányított terroristákat. A Podersdorfban megrendezett bajtársi találkozó szervezői alaposan felsültek: csak 70 „bajtárs" masírozott a falu utcáinl A szocialista pártban tömörülő ellenállási harcosok nemrég az alsőausztriai Waldlertelben jöttek össze tiltakozó gyűlésre, amelyen a parlament egyik képviselője a bajtársi találkozókra, s a véreskezű SS-legények „maslrozásaira" rámutatva hangsúlyozta, hogy Ausztriában mindent meg kell tenni az újfasizmus veszélyének elhárítására. A szocialista párt további képviselője pedig a fasizmus minden ellenségét öszszefogásra szólította fel, mert talán még sohasem volt oly időszerű, mint ma az az intelem, hogy az osztrákoknak nem szabad elfelejteniük a múltatl Az újfasizmus ellenfelei egyre nagyobb méreteket öltő, mindjobban terjedő mozgalmának sikereként könyvelhető el az is, hogy hivatalosan betiltották a volt német hadsereg 44. gyalogos hadosztálya katonáinak felvonulását a bécsi Ringstrassen. E felvonuláson List — Hitler egykori marsallja — és Scleinzer hadügyminiszter tartott volna szemlét a felvonult „harcosok" egységei fölött. Bár az osztrák hivatalok betiltották a felvonulást, nem akadályozták meg a „bajtársi találkozót"' és az annak tartozékaként rendezett „istentiszteletet". Nem j'elentéktelenek a fasiszta ellenes mozgalom említett eredményei. Az osztrák munkásoknak s demokratikus szellemű embereknek most az az elsőrendű feladatuk, hogy a reakció s az újfasizmus mindennemű előretörését — legyen bár politikai, gazdasági, vagy szociális megmozdulás — az eddiginél sokkal nagyobb határozottsággal egységesen verjék vissza, mert ezzel is jelentősen hozzájárulhatnak a világbéke megszilárdításához. FRANZ KUNÉRT Az SZKP XXII. kongresszusa előtt fiz országos vita első nagy eredményei A LENINGRÁDI KIROV MÜVEKBEN az SZKP programtervezetéről folytatott vita során jelentős felajánlások születtek. Az üzemben a hétéves terv harmadik évében a vízi villanyerőművek áramfejlesztőinek gyártását másfélszeresére növelik. Jelentősen meggyorsítják a hőerőművek berendezéseinek gyártását is. Képünkön: befejezés előtt egy szibériai hőerőmű számára készült turbogenerátor. (CTK — TASZSZ felv.) Moszkva (CTK) — A Szovjetunió sajtóügynöksége közölte, hogy a kurszki mágneses anomáliák területén új kohászati üzemet és ércbányát létesítenek. Ez a kongresszus előtti vita első országos jelentőségű gyakorlati eredménye. A kurszki kohászati üzem létesítését geológusok, közgazdászok és kohászati szakértők javasolták az SZKP programtervezetével kapcsolatos hozzászólásaik során. A kurszki vasérclelőhelyek évente 100 millió tonna vasércet adnak majd, vagyis annyit, amennyit Svédország, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság összesen. A kurszki vasérc minőségével a svéd vasérc sem veheti fel a versenyt. Kurszk vidékén a fenti mennyiségből évente 40 millió tonnát a legolcsóbb módon — felszíni fejtéssel — fognak termelni. Ma is őrt áll Voronov alezredes, aki tavaly Powers gépéi lelőtte Vajda Péter, a magyarországi Népszabadság moszkvai tudósítója a napokban levelet intézett Mihail Romanovics Voronovhoz, akinek rakétaegysége tavaly lelőtte az amerikai kémpilóta, Powers gépét. Arra a kérdésre, hogyan képzeli el a kommunista jövőt, Voronov elvtárs a többi között a következőket válaszolta: „Amikor 1960. május 1-én Szverdlovszk térségében első lövésre lelőttük a 20-kilométer magasságban repülő kémrepülőt — az Urál légvédelmi katonái bebizonyították, hogy értik dolgukat, hogy készenlétben állnak... Ez a készenlét azonban önmagában nem volna elég, ha nem állnának rendelkezésünkre a legkiválóbb harci eszközök. Elmondhatom : a mi szovjet rakétáink ma távolabbra és magasabbbra hatolnak minden más ország rakétáinál. Joggal vagyunk büszkék azokra, akik olyan fegyvereket készítettek és adtak kezünkbe, amelyekkel bármilyen magasságban eltalálhatjuk az ellenséget. Nem sajnálunk sem időt, sem fáradságot, hogy mesterien elsajátítsuk e nagyszerű rakétafegyverek kezelését ... Tudjuk: e fegyverekkel nemcsak a szovjet nép békéjét, hanem az egész hatalmas szocialista tábor biztonságát is őrizzük. Tisztában vagyunk azzal a felelősséggel, amelyet ez ránk ró. Ami engem személy szerint illet, elmondhatom: büszke vagyok rá, hogy ebben a történelmi időszakban a kommunista párt tagja, a szovjet hadsereg tisztje lehetek. Annak a pártnak vagyok a tagja, amely a kommunizmus építésének nagyszerű programját kidolgozta. Valahányszor elolvasom a program világos sorait —, eszembe jut az én saját holnapom, a családom jövője is. Érzem és tudom: a kommunizmus már nem valahol a távoli egek mögött vár ránk, hanem' emberi közelbe került. Amikor arról olvasok, hogy a szovjet emberek mai nemzedéke is a kommunizmusban fog élni —, rögtön arra gondolok, hogy ez rám, feleségemre és gyermekeimre is vonatkozik, azokra, akik a legdrágábbak nekem. Mi mindannyian annak a társadalomnak a polgárai leszünk, ahol minden ember valóban az egész társadalomnak hasznos munkát végez, amelyben a technika és tudomány minden vívmánya az ember előrehaladását szolgálja, amelyben az alkotó munka belső szükségletté válik mindenki számára. Tudjuk és tapasztaltuk: az Imperialisták mindent megtesznek, hogy hátráltassák előrehaladásunkat. Semmiféle alávalóságtól nem riadnak vissza: elküldik a Szovjetunióba és más szocialista országokba kémeiket és diverzánsaikat. Megpróbálkoznak a provokáció minden fajtájával, háborús pánikhangulatot keltenek, nukleáris pusztulással fenyegetik a világot. Az én jövőta, honfitársaim jövője, és azt hiszem, az egész emberiség jövője attól függ: meg tudjuk-e védeni a világ békéjét? Ha mi rakétaharcosok, egész hadseregünkkel együtt, készenlétben leszünk, hogy visszaverjük a szocialista tábor elleni bármilyen támadást —, akkor megtettük a magunkét a béke és az egész földkerekség emberei érdekében." MOSZKVÁBAN az SZKP Központi Bizottságán fogadták Kenzsi Miamotot, Japán Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, továbbá Josió Sigát, Japán Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagját és Tomio Misizavát, Japán Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagját (CTK) DORTICOS, Kuba köztársasági elnöke, aki hivatalos látogatáson van Moszkvában, szeptember 19-én fogadást rendezett, melyen Leonid Brezsnyev, Nikolaj Ignatov, Alekszej Koczigin és más hivatalos személyiségek vettek részt. (ČTK) A FEHÉR-OROSZ katonai körzet katonai Ítélőszéke halálra ítélte Peter Klescsev hazaárulót, aki a második világháborúban a németek által megszállott területen tevékenyen hozzájárult szovjet emberek tömeges legyilkolásShoz. (ČTK) A NYUGAT-BERLINI rendőrség parancsot kapott, tartsa vissza erőszakkal a Német Demokratikus Köztársaság ama polgárait, akik Nyugat-Berlinben vagy Nyugat-Németországban tett látogatásuk Után vissza akarnak térni az NDK-ba. (ČTK) GIESSEN nyugat-németországi városban több mint száz fehérbőrű amerikai katona gumibotokkal, boxerekkel és üvegekkel felfegyverkezve szervezett támadást intézett egy vendéglő ellen, ahol feketebőrű katonák tartózkodtak A verekedés során tizenöt néger és hat fehérbőrű amerikai katona sebesült meg, továbbá két német nő és egy kisgyermek, akit kórházba kellett szállítani. J ČTK) JUI.ES MOCH, volt francia miniszterelnök keddi sajtókonferenciáján kijelentette, lemondott tisztségéről az ENSZ leszerelési bizottságában, mivel nem helyeselte Franciaországnak a bizertai katonai-támaszpont kérdésében tanúsított politikáját. (ČTK) JULIANNA holland királynő bejelentette a parlamentben, hogy az 1962-es évre szóló katonai költségvetést 135 millió forinttal emelik (ČTK) CONACRYBAN jegyzőkönyvet Irtai? alá a Kínai Népköztársaság és a Guineai Köztársaság közt létrejött gazdasági és műszaki együttműködésről szólói egyezményről. (ČTK) A NGO DINH-DIEM-I KLIKK augusztus második felében 25 nagy támadást intézett Dél-Vietnam békés lakossága ellen. Saigontól délnyugatra háromszáz embert öltek meg, hetvenet megsebesítettek és négyszázat letartóztattak. (ČTK) (JJ SZO 5 * 1961. szeptember 20. • íW 1 .sifc" ..