Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)

1961-09-20 / 262. szám, szerda

Ä szocialista törvényesség betaztása minden dolgozó ügye (Folytatás az 1. oldalröl) országos konferenciája 1956-ban, és a CSKP KB-nak a szocialista tör­vényesség további megszilárdításá­ról és a népi bíróságokról hozott határozata 1960 decemberében. Pártunk és kormányunk a nép­gazdaság Irányításával és ellenőrzé­sével kapcsolatban számos olyan in­tézkedést hozott, amelyek megte­remtik a feltételeket a szocialista törvényesség betartására. A nemzeti bizottságokról kiadott töiVény és főleg a nemzeti bizottságok irányí­tására megalakult kormánybizottság lehetővé teszi, hogy a dolgozók köz­vetlenül vehessenek részi a problé­mák megoldásában és ezáltal az új, szocialista ember alakításában. Népünk öntudatosságának magas színvonalát bizonyítja, hogy a lakos­ság óriást többsége aktívan segít a szocialista jogrend megzav'Tólnak leleplezésében. A társadalmunkban végbement szocialista változások alapvető be­folyással voltak a bűnügyek csökke­nésére. Tavaly már az volt a hely­zet, hogy a 100 000 lakosra eső el­ítéltek száma 66 százalékkal csök­kent a burzsoá köztársaság 1934-es évéhez viszonyítva. A felszabadulás után az 1956-os évet alapul véve százas Indexből kiindulva 1959-ben 81,2 százalékra és 1960-ban 76,8 szá­zalékra csökkent a bűnügyi eljárá­sok száma. Miközben nálunk a bűn­esetek száma évről évre kevesebb, a kapitalista országokban, például az NSZK-ban 1958-ban 100 000 la­kosra négyszer annyi bűntény esett, mint nálunk. A fiatalság vigasztalan helyzete a kapitalista államokban odavezet, hogy tragikus méreteket ölt a fiatalok és a fiatalkorúak bű­nözése. Egészen más a fiatalság hely­zete szocialista társadalmunkban. Ná­lunk 18 éves korig a fiatalok 99 szá­zaléka rendezett életkörülmények kö­zött él, ami már magában véve is biztosíték arra, hogy csak elenyésző számban akad köztük bűnöző. A jövőben fokozott figyelmet kell szentelni annak — és ez egyformán vonatkozik a szülőkre, az államra és a társadalomra —, hogy elejét ve­gyük a fiatalok bűnözésének Népünk erkölcsi-politikát egységét, az ország gazdasági fejlődését és vé­delmi képességét bizonyítja, hogy egyre csökken a köztársaság ellen elkövetett bűntettek száma. A bűn­tettek között az első helyen az ál­lami vagyon szétlopása szerepel. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy még léteznek olyan elemek, amelyek a régi erkölcs szellemében akarnak a társadalom rovásán meggazdagod­ni. A szocialista tulajdonjog védelme az utóbbi időben sokat javult. Egyes szakaszokon emelkedett az alkohol hatása alatt elkövetett bűntettek szá­ma. Éppen ezért állandó harcot kell folytatni az alkoholizmus ellen. A dolgozók szocialista nevelése biztosítékot nyújt arra, hogy a szo­cialista törvényesség elmélyül és to­vább szilárdul. Meg kell előzni a szocialista jog megsértését. Az üze­mekben, a falvakon olyan helyzetet kell teremteni, amely lehetetlenné te­szi a társadalomellenes elemeknek, hogy visszaéljenek a nép bizalmával, hogy meglopják a közvagyont. A he­lyi népbíróságokról hozott törvény nagymértékben járul hozzá, hogy a nép aktívan vegyen részt a szocia­lista törvényesség megszilárdításában. Az országépítésben elért nagy sike­rek megkívánják, hogy a szocialista törvényesség területén a bírák, ügyé­szek mindent megtegyenek annak megszilárdítására és helyes alkalma­zása érdekében. Ján Bartuška beszámolójával kap­csolatban Zdenék Vavra képviselő felszólalásában a nemzeti bizottsá­gok munkájáról beszélt. Kihasználva a lakosság kezdeményezését, a tö­megszervezetekkel való szoros együttműködést, a nemzeti bizott­ságok jelentős mértékben járulhat­nak hozzá a lakosság szocialista ne­velésének elmélyítéséhez. Antonín Brančik a szocialista törvényesség­nek a falvakon való alkalmazásával foglalkozott. Ján Janulík képviselő felszólalásában a gazdasági jellegű bűncselekményekkel foglalkozott. Hangoztatta, hogy a gazdasági bűn­cselekmények elkövetését azért kell szigorúan elbírálni, mert az ok ma már nem szociális. Josef Zednik kép­viselő a közlekedési balesetekről be­szélt, amelyek sok ftárt okoznak a népgazdaságnak és pótolhatatlan veszteséget emberéletben és az em­berek testi épségében. Karai Klas képviselő felszólalásában az ifjúság bűnözésére tért ki. Kiemelte, hogy az ifjúság döntő többsége áldozatkész munkával vesz #részt az országépítés­ben. Az alkotmányjogi bizottság nevé­ben Ján Šebík képviselő határozatot terjesztett a Nemzetgyűlés elé a Ján Bartuška főügyész szocialista törvé­nyességről szóló beszámolójához. A határozatot a Nemzetgyűlés egyhan­gúlag elfogadta. ÜJ SZÖ 2 * 1961. szeptember 20. A következő napirendi pont, ami­nek Sámuel Kodaj képviselő volt az előadója, állami ellenőrzésről, statisz­tikáról és a népgazdasági nyilvántar­tás további szakaszairól szőlő tör­vényjavaslat megtárgyalása volt. Ki­fejtette, melyek azok a fő feladatok, amelyek az újonnan alakult Központi Állami Ellenőrzési és Statisztikai Hi­vatalra várnak. E hivatal szlovákiai területi osztályával, valamint kerületi és járási osztályaival központilag irá­nyított egységes rendszert alkot, és biztosítja a központi szervek irányel­veinek teljesítését. Pavol Majling miniszter, a Központi Állami Ellenőrzési és Statisztikai Hi­vatal vezetője felszólalásában hang­súlyozta, hogy az állami ellenőrzésről és statisztikáról szóló törvényjavaslat logikus következménye a népgazda­ságban és az államigazgatásban be­következett szervezeti változásoknak. A második ötéves tervvel befejeztük a szocializmus építésének időszakát és fejlődésünk új, magasabb idősza­kába, a fejlett szocialista társadalom építésének időszakába léptünk. Ezen merész feladatok és célok el­érésére számos jelentős Intézkedés történt az állam területi átszervezé­sére, az állami és gazdasági appará­tus munkamódszereinek megjavításá­ra vonatkozólag. Az alsóbb szervek jogkörének és felelősségének kiszéle­sítése, a nép részvétele az államigaz­gatásban elmélyítette a szocialista demokráciát. Nem szabad azonban szem elől téveszteni azt, hogy a szo­cialista gazdálkodás központilag irá­nyított egységes terven alapuló gaz­dálkodás és ezért a gazdasági és kul­turális építés elvi kérdéseit közpon­tilag kell megoldani. A helyi érde­keket alá kell rendelni az ország ér­dekeinek és szükségleteinek. A köz­ponti irányító szerveknek állandó ob­jektív áttekintésük van a termelés valamennyi szakaszáról és így meg­tudják akadályozni az esetleges el­hajlásokat, zavarokat. Az ilyen köz­ponti szerv, amely egyenesen a kor­mánynak van alárendelve, mentesül mindenféle befolyástól. Ez volt a fő oka,,hogy ez év jú­niusában megalakult a Központi Ál­lami Ellenőrzési és Statisztikai Hi­vatal. Ezen szerv következetesen el­lenőrzi a párt- és kormányhatároza­tok teljesítését, az állami fegyelem megszilárdítását, a társadalmi érde­kek előtérbe való helyezését és a tár­sadalom eszközeivel való célszerű gazdálkodást. Ez a hivatal a nép­gazdaság állandó analíziséből kiin­dulva, az elért eredményeket figye­lembe véve végzi munkáját. Hozzájá­rul továbbá ahhoz, hogy az állami és gazdasági apparátus valamennyi fo­kán emelkedjen az irányított szervek munkájának színvonala. A népgaz­daság fejlődésének gyors irama, a harmadik ötéves terv és annak táv­latai a központi hivatal munkájától nagy igényességet kíván meg. Az el­lenőrzésre a népgazdaság fejlődésé­ben egyre fontosabb feladatok vár­nak. Az új szerveknek megfelelő esz­közök fognak rendelkezésére állni, hogy a rendet és nyilvántartást, a statisztikai kimutatásokat és jelenté­seket hathatósan ellenőrizzék. Két­ségtelen, hogy az új hivatal és szer­vei pártunk történelmi feladatainak biztosításában komoly szerepet fog­nak játszani. Josef Katolický képviselő — aki ugyancsak ehhez a ponthoz szólt — beszéde után a Nemzetgyűlés egy­hangúlag jóváhagyta az állami el­lenőrzésről, statisztikáról és a nép­gazdasági nyilvántartás további sza­kaszairól benyújtott törvényjavasla­tot. Az alkotmányjogi bizottság nevé­ben Anna Šimová képviselőnő elő­terjesztette a csehszlovák és román állampolgárok közötti igények és kö­telezettségek rendezéséről szóló kor­mányjavaslatot, amelyet a Nemzet­gyűlés egyhangúlag Jóváhagyott. Végül a Nemzetgyűlés jóváhagyta Zdenék Fierlinger jelentését a Nem­zetgyűlés Elnökségének törvényes In­tézkedéseiről. Bejelentette a nemzeti bizottságok irányítására alakított központi hivatal létesítését, Csehszlo­vákia Állami Egyeztető Bizottságának a miniszterelnökséghez való kapcso­lását, a CSKP Központi Bizottsága mellett létesített Társadalomtudomá­nyi Intézet — a Pártfőiskola létesí­tését. A Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság Nemzetgyűlésének kilencedik ülése a délutáni órákban befejező­dött. Ä Nemzetgyűlés 196Í. szeptember 19-i ülésének határozata A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése 1961. szeptember 19 1 Ülésén az alkotmány harmadik szaka­szának 46. cikkelye alapján megtárgyal­ta dr. Jan Bartfiška professzur, főállam­ügyész beszámolóját a szocialista törvé­nyesség helyzetéről. E beszámoló és a tárgyalások eredményei alapján a Nem­zetgyűlés ülése ezekre a következteté­sekre jutott: A Nemzetgyűlés megállapítja, hogy a szocialista törvényesség betartásának jelentősége egyre inkább tért hódít a lakosság tudatában Az állam iránti alap­vető kötelességek önkéntes betartása, a társadalom javáért végzett munka, az öntudatos (egyelem és a szocialista tu lajdon védelmezése kitejezésre juttatja államunk lakosainak a fejlett szocialista társadalom építésével kapcsolatos öntu­datos állásfoglalását. Ez a tény meggyő­zően nyilvánul meg a bűncselekmények számának jelentős csökkenésében, vala­mint a törvényesség szüntelen szilárdu­lásában. az állami és gazdasági szer vek tevékenységében. A szocialista törvényesség megszilárdí­tásának folyamatában Jelentős sikere­ket érünk el azzal, hogy a dolgozók és önkéntes tarsadalmi szervezeteink fo lyamatosan bekapcsolódnak a jogren­dünk megszegésének okai ellen vívott harcba Társadalmi rendszerünknek teljes mér­tékben lehetőségében áll, hogy vala­mennyi állami gazdasági szerv és tár­sadalmi szervezet fokozott politikai, szervező és nevelömunkájával még halé konyábban küzdjünk a burzsoá erkölcs befolyása s az embere^ gondolkodásá­ban levő kapitalista csökevények ellen. E csökevéuyek a szocialista tulajdon megkárosításában, a szocialista rend el­veinek megszegésében, a szocialista együttélés elveinek megsértésében, a család iránti helytelen viszonyban, a gyermekek és fiatalok helytelen neveié sében nyilvánulnak meg. Következetesebben kell harcolni első­sorban mindazon jelenségek ellen, ame­lyek megzavarják gazdaságunkat. Jól­lehet a szocialista tulajdon szétlopkodá­sának és rongálásának esetei állandóan csökkennek, összességükben még min­dig nagy károkat okoz a hanyagság és a pazarlás. Kitartóan kell harcolni az ellen is, hogy a helyi érdekeket jogtala­nul az egész társadalom érdekeinek ro vására érvényesítsék. Különös figyelmet követel mezőgazdaságunk, ahol a két­ségtelen konszolidációs folyamat ellené­re még mindig megengedhetetlen kö­zömbösség tapasztalható a szövetkezet termése, vagyona és gazdálkodása iránt, nem teljesítik azokat a kötelezettségeket, amelyeket a szövetkezet az állami terv feladatainak teljesítésére vállalt, meg­szegik az alapszabályzatot és a szövet­kezeti demokráciát. Egyre energikusab­ban kell kiküszöbölni azokat a fogya­tékosságokat is, amelyek még mindig megnyilvánulnak az egészséges munka­környezetről való gondoskodás terén. Határozottan kell küzdeni a bányákban, a vasutakon és a közutiforgalomban a balesetek számának csökkentéséért és meg kell szüntetni a baleseteket élőidé ző okokat. A társadalomnak gondot kell fordíta nia arra is, hogy határozottabban kikü­szöböljük az állampolgári együttélés megsértését, a részegességet, a szemé lyes tulajdon s a lakosok jogainak sem mibe vevését, a család és a gyermekek nevelése iránti felelőtlenséget. A szülők felelősségteljes társadalmi feladatként értelmezzék gyermekeik nevelését. Ezért fokozni és egyesíteni kell a nemzeti bi­zottságok, üzemek, iskolák és valameny­nyi társadalmi szervezet nevelő tevé kenységét. Mivel a szocialista törvényes ség további szilárdítása népünk erkölcs­politikai egységének növekedése követ­keztében egyre inkább az egész lakos­ság ügyévé válik, fokozódik jogrendünk érthetőségének és egyszerűsítésének a jelentősége is. Fokozódik annak jelen­tősége, hogy a jogszabályokat valameny ­nyi lakos ismerje és hogy megszilárdul jon a. szocialista jogi tudat, mint a kommunista nevelés fontos része. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése a szocialista törvényesség helyzetét értékelve jóváhagyja a főd! Iamügyésznek a szocialista törvényes­ség helyzetéről szóló beszámolóját, hangsúlyozza, hogy a szocialista tör vényesség további rendszeres érvényesí­tése érdekében: — következetesen védelmezni kell a szocialista tulajdont mely a szocialista társadalom fejlődésének anyagi alapja. Valamennyi Irányító állami és gazdasagi szervnek ápolnia kell a lakosságban a szocialista tulajdon védelme jelentősé­gének tudatát, és következetesen le kell sújtania azokra, akik a szucialista tu­lajdonban kárt tesznek. F.zért teljes mér­tékben érvényesíteni kell a dolgozók anyagi felelősségét a rájuk bízott va gyonért, gondoskodni kell a pontos nyil­vántartásról, el kell mélyíteni a dolgo­zók és az irányító szervek által végzeit ellenőrzést, s élesen harcolni kell az eszközökkel való gondatlan bánásmód és nem hatékony kihasználásuk ellen. Vé got kell vetni az olyan jelenségeknek, amikor a gazdasági szervezetek a tech nológia be nem tartásával és az árpo-. litika elveinek megsértésével jogtalan nyereséget és olyan más előnyöket ér nek el, amelyek nem alapulnak a társa­dalom érdekében végzett tényleges mun­kán. Az EFSZ-ek további politikai, gazdasá gi és szervezeti megszilárdítására gon­dot kell fordítania valamennyi állami szervnek, főként a nemzeti bizottságok nak és minden dolgozónak. A szövetke­zeti demokrácia elmélyítésére, a szövet­kezeti vagyon következetes védelmezése­re és fejlesztésére kell törekedni, meg kell erősíteni a szövetkezeti parasztok felelősségtudatát az egész társadalom iránt. A balesetek és sérülések számának lé­nyeges csökkentése érdekében tőként a bányákban, a vasúti és országúti közle­kedésben kell, hogy a felelős gazdasági és állami szervek, a társadalmi szerve­zetek és a dolgozók következetesen be­tartsák a munkabiztonságról és egész­ségvédelemről szóló előírásokat, vala­mint a közlekedési szabályokat. Szüksé­ges továbbá, hogy a nevelőmunkát ä fegyelem megszilárdítására Irányítsák és következetesen lesújtsanak azokra, akik nél a nevelő eszközök hatástalanok ma­radtak. Valamennyi állami, gazdasági szerv­nek, a nemzeti bizottságoknak és tár­sadalmi szervezeteknek a szocialista tör­vényesség érvényesítésében tevékenysé­gük egyik alapvető vezérelvét, feladataik oszthatatlan részét kell látniuk, A szo­cialista törvényesség érvényesítését sa­ját irányító, szervező és ellenőrző mun­kájuk részének kell tekinteniük, és kö­vetkezetesen gondoskodniok kell arról, hogy alárendelt szervezeteik a vállala­tokban és intézményekben betartsák a törvényességet. Kezdeményezően együtt kell müködniök jogrendünk leegyszerűsítésében, javasla­taikkal hozzá kell járulniok ahhoz, hogy jogrendünk hatékonyan elősegítse az új társadalmi viszonyok fejlődését és meg­szilárdulását. Fokozott nevelő tevékenységet kell ki­fejteniük s el kell mélyíteniük a jogrend ismeretét a dolgozók körében, fel kell használniok a dolgozók indítványait és észrevételeit. Szükséges, hogy fejlesz­szék a bírálatot és bekapcsolják a dol­gozók széles tömegeit a szocialista tör­vényesség következetes betartasának ellenőrzésébe. A Nemzetgyűlés hangsúlyozza, hogy a szocialista törvények betartása és vég rehajtása mind az állami szervek, mind pedig a lakosság és a társadalmi szer­vezetek részéről társadalmunk szocialista fejlődésének szükségszerű követelménye. Jogrendünk a szocialista társadalom fejlesztésének fontos eszköze, a szocia­lista nevelés jelentős eszköze, amellyel a dolgozókat a feladatok önkéntes és öntudatos teljesítésére neveljük, ugyan­akkor igen fontos biztosíték arra. hogy államunkat megvédjük a külső ellenség támadásai elől. A törvények bármilyen megszegése, a helytelen személyes vagy helyi érdekeknek a társadalom érdekei fölé helyezése gyengíti az embereknek az államba s annak szocialista jogrend­jébe vetett bizalmát. A törvények és a többi jogszabály megszegésére senkinek sincs joga. A szocialista jogrend biz­tosítása és megszilárdítása kell, hogy ne csak valamennyi állami szerv szerve ző és ellenőrző tevékenységének képez­ze oszthatatlan részét, hanem valameny nyi dolgozó közös ügye legyen. A Nem­zetgyűlés kifejezi ama meggyőződését, hogy az állami és gazdasági szervek, a társadalmi szervezetek és valamennyi dolgozó tovább fogja szilárdítani a szo­cialista törvényességet s ezáltal hozzá járul társadalmunk további fejlődéséhez. Véget ért az indonéz államférfi látogatása hazánkban (CTK) — František Krajčír külke­reskedelmi miniszter meghívására szeptember 15—19-e között Csehszlo­vákiába látogatott Chareul Saleh, az Indonéz Köztársaság ideiglenes népi tanácsadó gyűlésének ügyvezető el­nöke, a fejlesztésügyi miniszter kísé­retében. Itt tartózkodása folyamán hazánk tényezőivel tárgyalásokat folytatott a kölcsönös csehszlovák­indonéziai gazdasági kapcsolatok to­vábbi fejlesztéséről. Látogatása fo-'' lyamán fogadta Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke, František Krajčír külkereskedelmi miniszter és látogatása végén, szeptember 19-én Otakar Simünek miniszterelnökhe­lyettes, az Állami Tervbizottság elnö­ke. Az indonéz vendégek megtekintet­ték a brnói nemzetközi árumintavá­sárt és meglátogatták a plzefíi Le­nin-Műveket. Zdenek Fierlinger, a Nemzetgyűlés elnöke kedden, szeptember 19-én fo­gadta Chaerul Saleht, az Indonéz Köztársaság ideiglenes népi tanács­adó gyűlésének elnökét, fejlesztés­ügyi minisztert csehszlovákiai tartóz­kodása alkalmából. A becses vendé­get B. M. Dlah, Indonézia prágai nagykövete kísérte. A FIATALOK kongresszusi előkészületei (Tudósítónktól) — A CSISZ szlo­vákiai szervezetei szorgalmasan készülődnek kongresszusukra, amely 1961. december 15- és 16-án ül össze. Az Ifjúsági szövetség kon­gresszusa harmadik ötéves tervünk első éve értékelésének időszakára esik, tehát ebből a szempontból is nagy jelentőségű. A CSISZ SZKB dolgozói tegnap tájékoztatták a sajtó képviselőit a kongresszus előkészületeiről. Ifjúságunk méltón készül e nagy napra. A helyi ifjúsági szervezetek szeptember 1-től október 30-ig tartják évzáró taggyűléseiket, ahol rámutatnak az elmúlt választási időszakban elért sikereikre és az előforduló hibákra, majd a járási, kerületi, szlovákiai s végül az or­szágos kongresszuson kitűzik a szö­vetség következő feladatait. A kon­gresszus előtti kampányt a „Harma­dik ötéves terv ifjúsága" építő ver­seny előzi meg. Az üzemek és szö­vetkezetek alapszervezetei azt a célt tűzték ki, hogy a kongresszusig az ifjúsági csoportok 80 százalékét be­vonják a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folyó versenybe. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok komposztolási kötelezettségvállalá­suk teljesítéséért serénykednek. A kongresszus előtti kampány fontos része a tagsági könyvecskék ellen­őrzése. Ez alkalomból a szerveze­tekben minden taggal elbeszélget­nek feladataikról s problémáikról. A sajtótájékoztatón beszámoltak a főiskolások nyári brigádmunkái­ról. A brigádmunkák színvonala jobb volt a tavalyinál. Júliusban és augusztusban 5 884 főiskolás 1082 650 brigádórát dolgozott le a mezőgazdaságban és az építészet­ben. Színvonalasak voltak az ún. brigádfesztiválok, amelyeket a fia­talok az üzemek és szövetkezetek dolgozói szórakoztatására rendez­tek. A brigádmunkákkal elért eredmé­nyekkel Ifjúságunk hozzájárul a kongresszus színvonalának emelé­séhez. AZ ANGOL MUNKÁSPÁRT hazánk­ban tartózkodó küldöttsége szeptem­ber 19-én Táborba látogatott, ahol baráti megbeszélést folytatott a JNB dolgozóival. A délutáni órákban a vendégek megtekintették e huszita város történelmi nevezetességeit. Parafálták a Nigéria és Csehszlovákia közötti kereskedelmi egyezményt (CTK) — Hétfőn, szeptember 18-án a nigériai kormányküldöttség egyhetes Csehszlovákiái tartózkodásának végén Prágában parafálták a Nigériai Szövet­ség és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság közötti hosszú tartamra szóló kereskedelmi egyezményt. A parafálást Zanna Bukar Dipharima szövetségi Ke­reskedelmi és ipari miniszter, a nigériai küldöttség vezetője és František Krajčír külkereskedelmi miniszter végezték. Az egyezményt későbbi időpontban írjak alá. Az egyezmény keretében Nigériába többek között gépeket és gépi berende­zéseket szállítunk, beleértve beruházási részlegeket is, valamint egyéb hagyomá­nyos kivitelű árucikkeinket. Nigéria Csehszlovákiának olajos magvakat, ola­jat, kaucsukot és egyéb terményeket szállít. A lakásépítési terv teljesítése (CTK) — A Központi Állami El­lenőrzési és Statisztikai Hivatal ada­tai szerint az év elejétől augusztus végéig összesen 43 606 lakást adtak át rendeltetésének, ebből az állami, szövetkezeti és vállalati építkezés keretében 29 678 lakást, egyéni épít­kezés keretében pedig 13 912 lakást. A fennmaradó lakásokból 8-at az EFSZ-ek építkezése keretében a dél­csehországi kerületben és 6-ot a nyu­gat-csehországi kerület társadalmi szervezeteinek lakásépítése kereté­ben. A KGST mezőgazdasági bizottságának ülése Szófia (CTK) — Szófiában szeptember 19-én közleményt adtak ki a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Tanácsa állandó mezőgazdasági bizottságának üléséről. A bizottság jóváhagyta a traktorok, a mezőgazdasági gépek nemzetközi össze hasonlító próbáinak 1960 évi tervet. Megtárgyalta továbbá az állattenyésztési fejlesztési terv . és a növényvédelem egyes kérdéseit. A bizottság ülésén — szeptember 12­töl 15-ig — részt vettek Albánia. Bulgá­ria. Csehszlovákia. Magyarország, a Né­met Demokratikus Köztársaság. Lengvnl ország, Románia és a Szovjetunió kép­viselői. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság megbízottai megfigyelőkként vettek részt az ülésen. A MOSZKVAI körzet katonai bírósága halálra ítélte JK. Petuchov fasiszta áru­lót, kinek segítségével a háború alatt a hitleri fasiszták a kalinyini területen, valamint Szkerino faluban sok szovjet hazafit meggyilkoltak. (CTK) A FRANCIA ULTRÁK tevékenysége Al­gírban egyre nő. Szeptember 19-én 24 .plasztik-bomba robbant. (CTK)

Next

/
Thumbnails
Contents