Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)

1961-09-20 / 262. szám, szerda

Helyre kell állítani a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogait Szovjet emlékirat az ENSZ titkárságához New York (CTK) — A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, az ENSZ közgyűlésének XVI. ülésszakán résztvevő szovjet küldöttség veze­tője a szovjet kormány megbízásából szeptember 18-án levelet küldött az ENSZ titkárságának azzal a kéréssel, hogy tűzzék a XVI ülésszak na­pirendjére „a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-beli jogai felújítá­sának" kérdését. A külügyminiszter a levélhez a következő emlékiratot usatolta: A Kínai Népköztársaságot, a világ egyik legnagyobb államát már csak­nem 12 éve mesterségesen és tör­vényellenesen kizárták az Egyesült Nemzetek Szervezetének tevékeny­ségéből. Ez felmérhetetlen kárt je­lent a szervezet egész tevékenysé­gére, és komoly nehézséget okoz számos fontos nemzetközi kérdés megtárgyalásánál az ENSZ-ben. Ilyen kérdés például az általános és tel­jes leszerelés, a gyarmati rendszer végleges felszámolása, a gazdasági­lag elmaradott országok fejlesztése és más olyan kérdések, amelyek megoldásához valamennyi állam kol­lektív törekvésére van szükség. Ez azért van, mert az ENSZ egyes tagállamainak, elsősorban az USÁ­nak kormánya nem tartja be az ENSZ alapokmányának cikkelyeit és minden eszközt felhasznál arra, hogy ne engedje meg a Kínai Népköztár­saság képviselőinek részvételét az ENSZ munkájában csupán azért, mert az USA kormánya a kínai nép akaratából bevezetett rendszerrel szemben ellenséges magatartást ta­núsít. Ismeretes, hogy Kína az Egyesült Nemzetek Szeryezetének alapító ál­lama és a Biztonsági Tanács állandó tagja, amelyre hárul a fö felelősség a nemzetközi béke és biztonság megőrzéséért. Azonban a Kínai Nép­köztársaságnak az ENSZ alapokmá­nyával ellentétben mindeddig nem volt meg a lehetősége arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetében el­foglalja az őt jogosan megillető he­lyet, mert ezt továbbra is törvény­ellenesen Csankajsek-klikket képvi­selő személyek foglalják el. Megjegyzendő, hogy a Kínai Nép­köztársaság fennállásának 12. éve alatt nagy sikereket ért el politikai, gazdasági és szociális téren egy­aránt. A békés külpolitika, amelyet a Kínai Népköztársaság kormánya folytat, valamint Kína évről évre nö­vekvő szerepe a nemzetközi kapcso­latok terén az ázsiai, afrikai, latin­amerikai és más országokat képvi­selő ENSZ-tagok elismerését váltják ki. A Kínai Népköztársaság törvényes jogainak elismerése az ENSZ-ben és azon személyek eltávolítása, akik nem képviselik Kínát, jelentős hoz­zájárulás lenne a nemzetközi hely­A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG parla­menti küldöttsége Vass Erzsébet parla­menti alelnök vezetésével a következő testvéri á'.slai országokat látogatja meg: a Kínai Népköztársaságot, a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársasbgot, a Mongol Népköztársaságot és a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságot. (CTK). zet javításához, megkönnyítené az ENSZ-nek az alapokmányból eredő számos jelentős feladat teljesítését, kedvezőbb feltételeket teremtene az igazi nemzetközi együttműködésre. A Kínai Népköztársaság ENSZ­képviselete kérdése pozitív megol­dásának további halogatása teljesen lehetetlen. A Szovjetunió kormánya szüksé­gesnek tartja, hogy a közgyűlés. je­lenlegi időszakán megtárgyalja a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ jogainak felújításának kérdé­sét, valamint a Csankajsek-klikk ENSZ képvisélőinek eltávolítását, akik az Egyesült Nemzetek Szerve­zetében törvényellenesen foglalják el Kína helyét. N. Sz. Hruscsov fogadta a Kongói Köztársaság kormányküldöttségét Moszkva (CTK) — Nyikita Hrus­csov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke szeptember 19-én fogad­ta a Kongói Köztársaság (amelynek Brazzaville a fővárosa) kormánykül­döttségét. A küldöttséget Maszaniba Debat tervezésügyi miniszter vezeti. Masszamba Debat átadta N. Sz. Hrus­csovnak Youlou köztársasági elnök üzenetét. Az államférfiak beszélgetése baráti légkörben folyt. Bolgár kormányküldöttség Budapesten Budapest (ČTK) -i A Bolgár Nép­köztársaság kormányküldöttsége Raj­kó Damjanovnak, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottsága poli­tikai irodája tagjának és a miniszter­elnök első helyéttesének vezetésé­vel Budapestre érkezett, ahol részt vesz a magyar bolgár gazdasági együttműködési vegyesbizottság III. ülésszakán. Fokozódik a harci tevékenység Katangában Mobutu újra a színre lépett Elisabethville (ČTK) — A Katan­gából érkező hírek egyöntetűen megerősítik, hogy Hammarskjöld re­pülőgépének lezuhanása a Csombe­csapatoknak jelt adott az ENSZ­csapatok elleni ellenséges akciók fokozására. Most már teljesen vilá­gos, hogy a katangai csapatok élén fehér tisztek állnak, akik közül szá­mosan szolgáltak a franciák algé­riai ejtőernyős osztagaiban. Az AP hírügynökség szeptember 19-én a reggeli órákban hírt ho­zott Kamina jelentős katonai tá­maszpont elestéről, amelyet az ENSZ ír. Indiai és svéd egységei tartottak megszállva. A katangai katonai rá­dió közölte, hogy a katangai kato­nák legyőzfék az ENSZ csapatait és megszállták a támaszpont minden katonai építményét. O'Brien, az ENSZ katangai képviselője azonban azt állítja, hogy az ENSZ-csapatok to­vábbra is megszállva tartják Kami­na támaszpontot, és hogy a támasz­pont körülzárásáról szóló hír nem {elei meg a valóságnak. A harcok most Észak-Katangába, Kabalo és Nyunzu repülőterek kö­zelségébe húzódtak, és Albertville környékén folynak. Észak-Katangá­ból további hír ís érkezett: e terü­let egyik közelebb meg nem jelölt helyére állítólag behatoltak a kon­gói nemzeti hadsereg 13. zászló­aljának katonái, akik Mobutu tábor­nok vezénylete alatt állanak. Né- ~ hány nappal ezelőtt válasz nélkül __ hagyták Lundula tábornoknak a ~ kongói nemzeti erők főparancsnoká­nak" ajánlatát, aki a keleti tarto­mányban állomásozó csapatokkal haj­landó volt támogatni az ENSZ-nek a rend helyreállítására irányuló ak­cióját Katangában. Csőmbe csapatai szeptember 18-án lőtték és bombázták az ENSZ elisa­betbvillei főhadiszállását. A Reuter hír­ügynökség tudósítójának jelentése sze­rint O'Brien, az ENSZ katangai főmeg­bízottja csak a véletlennek köszönhet­te. hogy megmenekttlt a haláltól. A be­repülés az ENSZ főhadiszállását tajtó­értekezlet közben lepte meg, amelyben O'Brien megkísérelte, hogy eloszlassa a jadotvillei ír helyőrség sorsa iránti aggodalmakat. Nagygyűlés és ünnepi felvonulás Phenjangban F. KOZLOV FELSZÓLALÁSA Phenjang (ČTK) — A Koreai Mun­kapárt IV. kongresszusának befeje­zése alkalmából szeptember 19-én nagygyűlést rendeztek Phenjangbar.. A gyűlésen részt vettek a Koreai Munkapárt új Ktjzponti Bizottsága politikai irodájának tagjai, Kim Ir­szennel az élen. A vendégek között jelen volt Frol Kozlov, az SZKP KB elnökségének tagja, az SZKP KB tit­kára, a szovjet küldöttség vezetője, valamint a testvéri pártok küldött­ségeinek vezetői. A gyűlésen felszólalt Frol Kozlov is. Kijelentette, hogy a kongresszus a koreai nép minden ereje mozgó­sításának jegyében folyt a szocia­lista Korea további megerősítéséért. Nem fér kétség ahhoz, mondotta, hogy a IV. kongresszus határozatai valóra válnak. Frol Kozlov hangsúlyozta, hogy napjainkban az egész világ az im­perialisták növekvő agresszivitásá­nak tanúja. Az imperialisták tudato­san háborús hangulatot kellenek, és válaszképper. a Szovjetunió békés javaslataira háborúval fenyegetőz­nek. A Szovjetunió nemzetközi kö­telességének tartja, hogy a többi szocialista országgal együtt biztosít­sa az egész szocialista tábor biz­tonságát. A gyűlésen beszédet mondott még a kínai küldöttségnek, a kubai for­radalmi mozgalom küldöttségének, valamint a Francia Kommunista Párt küldöttségének vezetője. A gyűlés befejezése után mintegy 300 000 dolgozó ünnepi felvonulást rendezett. T. Zsivkov a nemzetközi helyzetről Szófia (ČTK) — A bolgár sajtó A Bolgár Kommunista Párt Közpon­közli Todor Zsivkovnak, á Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsá­ga első titkárának a Bolgár Kommu­nista Párt, a Bolgár Mezőgazdasági Népi Szövetség, a Hazafias Front, a Dimitrov Kommunista Ifjúsági Szö­vetség és a néptanácsok szeptember 18-án rendezett szófiai aktíváján el­hangzott beszédét. Todor Zsivkov részletesen foglalko­zott a nemzetközi helyzettel. Kijelen­tette, hogy a legégetőbb nemzetközi kérdés most a német békeszerződés aláírása és a r.y'ugat-berlini helyzet rendezése. ti Bizottságának első titkára elítélte a szomszédos Görögország és Török­ország kormányköreinek politikáját és hangsúlyozta, hogy ezek a körök arra iparkodva, hogy megnyerik az idegen imperialista erők tetszését, készek a Balkánt puskaporos hordó­vá és az atomháború területévé változtatni. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága és a bol­gár kormáijy mindezt nem hagyhat­ja figyelmen kívül. A Szovjetunióval és a Varsói Szerződés más tagálla­maival együtt minder. szükséges in­tézkedést megtesz, hogy biztosítsa a békét. Németország Kommunista Pártja Központi Bizottságának nyilatkozata a választásokról Düsseldorf (CTK) — A 904 es német Szabadság-Ieadó, szeptember 18-án este Lundula tábornok, a kongói nemzeti közvetítette Németország Kommunista erők főparancsnoka Stanleyvilléből még e héten Leopoldvilléhv utazik, hogy Adoula miniszterelnökkel megbeszélje csapatainak hadbavetését Katangában. Lundula tábornok utasítást kapott, hogy a kongói hadsereg Stanleyvillében ál­lomásozó egységeit készítse elő az át­helyezésre. ALOIS BARTBŠEK, Csehszlovákia tuni­szi nagykövete a napokban meglátogatta Ben Heddát, az új algériai ideiglenes kormány elnökét és a csehszlovák kor­mány nevében jókívánságait fejezte kl megválasztáséhoz. (CTK) TOBB MINT 600 ALGÉRIAI politikai fo­goly éhségsztrájkba lépett a maVseillesi börtönben, mivel meghagdták tőlük a politikai foglyok jogait. (CTK) Pártja Központi Bizottságának nyilatko zatát. A nyilatkozat szerint a szövetsé gi parlamenti választási eredménye azt mutatja, hogy a választó tömegek a so­vinizmus és a revansizmus pergőtüzé­ben még eddig nem vonták te a helyes következtetést a bonni militaristák ve­szedelmes és kudarcot vallott politiká­jából. Az illegalitásba kergetett kommunista párt, valamint az önálló kommunista je­löltek ellen működésbe hozták a bonni állam terrorista gépezetét. Németország Kommunista Pártjának Központi Bizottsá­ga köszönetet mond minden kommunis­tának, aki e súlyos feltételek mellett gyakran a börtönrács mögött is megmu­tatta a lakosságnak, mennyire komoly a helyzet. politikájának megváltoztatását követelte, a legnagyobb terror és rágalmazó kam­pány ellenére sikert ért el. A nyilatkozat hangsúlyozza továbbá, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetősé­gének politikája nem taktikai manővere­zés, ahogyan a becsületes munkások hit­ték, hanem a munkásosztály legnagyobb ellenségei politikai irányvonalának elfo­gadása. Ezt a munkásosztálynak a szövetsági köztársaságban tudatosítania kell és sík­ra kell szállni annak érdekében, hogy Brandt és társai a Szociál Demokrata Párt ban elszigetelődjenek és hogy a nyugatné­met munlíásosztály teljesíthesse felada­tát a békéért és a német nemzet meg­mentéséért folytatott harcában. A szo­ciáldemokrata funkcionáriusoknak rá kell jönniük arra a valóságra, hogy el­uKiyjBi j lenségeik nem a kommunisták, a Német A Német Békeszövetség, amely prog- j Demokratikus Köztársaság és a Szovjet­ramjában Bonn jelenlegi veszedelmes.} unió, hanem a nyugatnémet militaristák. Nchru i Európából irányított zso !dosok hadat üzentek az ENSZ-nek Leopoldville (ČTK) — A Tanjug tu­dósítója közli: Most már világosság derült azokra az eseményekre, ame­lyek megelőzték Hammarskjöld el­utazását Ndolába. Jól értesült körök jelentése szerint Hammarskjöld szép tember 16-án üzenetet küldött Csom­bének a tűz azonnali beszüntetésére irányuló javaslattal Csőmbe szeptem­ber 17-én Nagy-Britannia elisabeth­villei konzulátusa útján azzal az ul­timátumszerű követeléssel válaszolt, hogy előbb az ENSZ egységei térje­nek vissza táboraikba, csupán akkor lesz hajlandó parancsot adni a tűz beszüntetésére. Csőmbe azonban kö­zölte Hammarskjölddel, hogy kész vele találkozni Ndoiában. Hammars­kjöld ugyanaznap kijelentette, az eli­sabethvillei angol konzul előtt, hogy elutasítja Csőmbe ultimátumát és a helyzetre való tekintettel nem haj­landó elutazni Ndolába sem. Leopold­villében az a hír terjedt el, hogy Hammarskjöld csupán a konzul rá­beszélésének engedett és útra kelt. Egyes szakértők a kővetkezőképpen kísérlik meg az események lefolyásának összeállítását: az ENSZ repülőgépe rö­viddel 21 óra után érkezett Ndola fölé. azonban eddig nem közölt ukokból nem kapott engedélyt a leszállásra. A repü­lőgép 22,10 órakor volt utoljára kapcso­latban azzal a társasággal, amelynek tu­lajdonát képezte. Azután a rádiö-össze­köttetés megszakadt, valószínűleg bizton­sági okokból, hogy Cspmbe vadászrepü­lőgépel ne állapíthassák meg jelenlétét. Egyes ndolai hírek szerint a repülőgép mintegy két órát keringett a repülőtér és Ndola környéke felett arra törekedve, hogy leszállási lehetőséget találjon, fijfél táján Ndola folett további repülő­gép jelent mog. A repülőtér ellenőrző tornyából jelt- adtak, amely szerint meg­engedték az ENSZ repülőgépének leszál­lását, időközben azonban már bekövet­kezett a szerencsétlenség. Az ENSZ képviselője kijelentette, hogy „nem zárható ki a szabotázs vagypeclig a Haminarskjöldöt szállító repülőgép lelövése". Bár az észak-rhodéziai kormány még a hivatalos vizsgálat megkezdése előtt sietett hivatalosan kijelenteni, hogy a szerencsétlenség nem követ­kezett be, „ellenséges akció" foly­tán, nem lehet figyelmen kívül hagy­ni azt a tényt, hogy az észak-rhodé­zlai kormány a belga gyarmatosítók­kal és más imperialista körökkel együtt határozottan ellenezte a Csőm­be elleni akciókat. Nehru, India miniszterelnöke a hétfőn este kiadott nyilatkozatban a repülőgépszerencsétlenséget közvet­len kapcsolatba hozza a katangai helyzettel. „Ügylátszik, hogy a Katan­gában folyó harcokat az ENSZ ellen európai zsoldosok szervezik és irá­nyítják .. a valóságban hadat üzen­tek az „ENSZ-nek," — mondotta. Az ENSZ leopoldvlllei képviselőjének jelentése szerint a DC-6 repülőgépet, amely Hamamrskjöldöt szállította, a vég­zetes út,i£lött egy nappal Elisabethville felett egy katangai vadászrepülőgép vette célba. A lövedékek megsértették az egyik motort, amelyet később Leo­poldvillében kicseréltek. Az ENSZ meg­bízottja kijelentte, hogy most gondo­san vizsgálják, hogyan hajtották végre a motor javítását. Az Associated Press rámutat arra a tényre, hogy Hammars­kjöld repülőgépének Ndolába Vfezető lé­gi útján azon terület felett kellett átre­pülnie, amelyen Csőmbe vadászrepülő­gépei elérhetik. KOMMENTÁRUNK A nyugat-németországi választások TANULSÁGAI hónapja működik mint politikai párt és reá összpontosult a reakciós pár­tok régalomhadjárata . és terrorja. A szavazatok két százalékával r.em nyert parlamenti képviseletet. Semmiképpen nem beszélhetünk a nyugatnémet választók „politikai I emrner bonni miniszter hétfőn így hát az NSZK-ban nem szükséges érettségéről". Adenauer pártja elvesz­te a kora- rpeeeli órákhar. ami- egy önálló jobboldali párt. tette ugyan uralkodó helyzetét és Egyébként az eredmények koránt- Brandt szociáldemokratái sem di­a kora reggeli órákbar., ami kor a lakosság már tudomást szer zett a vasárnapi választások ered- se n, a nyugatnémet lakosság „poli- csekedhetnek azzal, hogy a helyzet ményelről, kijelentette, hogy a nyu- t ik ai érettségére" engednek követ- urai volnának, a parlamentben még­gatnémet lakosság letette a „poli- keztetni. Ehhez szó férhet, mert akár sem azok az erők kapnak képvise­tikai érettségit". Adenauer kereszténydemokratáira, letet, amelyek erőteljesen szorgal­Lemmer miniszter, akinek tárcája akár Brandt szociáldemokratáira sza- mázták a nemzetközi feszültség fel­az ún. össznémet ügyek intézése, vaztak, csakis a nyugatnémet impe- oldódását és a megértést, természetesen az imperialista poli- "ríalIzmusra adták lé szavazataikat, tika szempontjából ítéli meg a nyu- mivel Brandt a választási kampány­gatnémetek „politikai érettségét", me- ban Adenauernál is reakpiósabb po­lyet abban lát, hogy Adenauer Ke- litikát hirdetett és „jobbról" próbál­reszténydemokrata Uniója, melynek ta megelőzni" Adenauert. A következő hetek döntenek ő is tagja, r.em szenvedett el na gyobb vereséget, amitől mindnyájan tartottak. A helyzetelemzés .,. Mi azonban józanabbul szemlél­... a reakció kudarcát bizonyítja A jelenlegi bonni erőviszony azt mu­tatja. hogy egyetlen párt sem kormá­nyozhat egyedül, mint eddig Adenauer pártja. A mindenáron hatalomra törő Brandt felajánlotta ugyan az ún. nagy koalíció, azaz a három párt kormányá­nak megalakítását, ám közvetve, de A választások pozitív eredményét erélyesen elutasították. A szocláide­egyelőre csak a szabad demokrata ™^ r a h t? ľ sz 4i hösöline k újabban senki jüíTa "szövetségi gyű lésbe rendezett Pj"™ 1f ad 0" K^k* Ef ^^ kereszténydemokraták és a vasárnapi választások eredményeit. -^tj"!? Ez a part szabad demokratá k kormánykoalíciója Adnnaii*r nértia a c/avazatnk "í szá- a v á' a^ tás i kampanyban, amikor bontakozik ki a láthatáron. Mindkét zalékának elvesztésével abszolüt oar- Adňiauer és B l' and t féktelenül uszí- párt vezetői erre törekednek. Az elkö­ľamen t? többséeét is eIvesztette s a t0,t a kommunisták ellen, nagyon vetkező tárgyalásokon majd kiderül, lamenti toDDseget is elvesztette s a mérsékelten vis e]kedett, megőrizte mennyire lesznek képesek keresztül­jövoben csak 241 képviselője lesz. r u, ufialmát és iözanságá t vinni terveiket a szabad demokraták. A szociáldemokraták viszont 5 szá- * 6 Strauss hadügyminiszter kijelentette, Bár a választások eredményeinek hogy a koalíció esetén nem jöhet te­tüzetes elemzése még nem készült kintetbe a jelenlegi katona: és külpo­el, nagyjából ez a kép: sok józa- lltika módosítása, azaz a nyugatnémet r.ul gondolkodó választó hátat for- Imperializmus és militarizmus szovjet­dTj* k a k nr l6r ed df h T Zél yT wéhr 6 S atomfelfegyv^rzésének politikájának és a nyugat-berhm pol- ká] a ť gérmester nagyképű szónoklatainak Meglátjuk, mennyiben értenek majd tak mint a múltban és őket tekintik és átpártolt a szabad demokraták- egyet ezzel a szabad demokraták. Elég az 'idei választások győztesének. boz. Azok, akik régebben a neo- erősek ahhoz, hogy megvalósítsák szán­fa<;ic7ta inhhnlrinlrfl í7nva7taV át- oekaikat, hisz nélkülük nem alakítható Teljesen feszül, a két legreakció- ^t'^s »« « ügyelőre Erhardot A szociáldemokraták viszont 5 szá zalékkal több szavazatot nyertek és 190 képviselőjük lesz a parlamentben. A szabad demokraták ls több sza­vazatot szereztek és 66 képviselő­jük lesz. A választásokon a legtöb­bet a szabad demokraták nyertek, mivel kétszer ar.nyl szavazatot kap­sabb párt — az áttelepültek pártja ľ? és a német párt egyesülésével ala- a kult össznémet párt. Kudarcát per akarják Adenauer helyére ültetni. Er­hard alkancellárról viszont köztudomá­Nagy eredmény a semleges német sú. hogy kész rugalmasabban, tehát sze az Ts előIdézle, liogy" a" nacío- politikát, a Kelet és Nyugat közti kevésbé veszélyesen érvényesíteni az nallsták. revansisták, újfasiszták és feszültség enyhítését követelő né- ' * ^Ä? a szociáldemokraták egyaránt helyet met békeszövetségre leadott 600 ezer eľítbenaľElőtérben íllnak. kapnak az Adenauer-kormányban, szavazat. A békeszövetség csak 9 karel císq? ÜJ SZŐ 3 * 1961 - r; U-fiilTi 28.

Next

/
Thumbnails
Contents