Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-12 / 222. szám, szombat

ľ fdehallgass Viktor, — szólt oda a mester a fiatal csiszolómunkásnak, — holnap tanulót kapsz. Igyekezz figyelmesebb lenni hozzá. Rendben? — Rendben van. Egyébként én ezeket a tanulókat... Viktor mogorva képet vágott, de a lelke mélyén hízelgőnek érezte a dolgot. Mert akárhogy is, ha valaktnek tanulót adnak a keze alá, az mégis más. Már el ís képzelte magának a kócos hajú, fürge kis legényt, akiről aztán a részlegen így k fognak beszélni' — Ki ez a fiú? Ja, igen, Viktor Scsurov mnulója. Hát ez már valami. A következő napon Viktor gondosan kivasalt kezeslábasban, kifogástalanul megborotválva, kikefélve jelent meg a gyárban. Bekapcsolta a gépet, munkához látott s néha — csakúgy véletlenül — az ajtóra tévedt a tekintete: várta, hogy belépjen az új tanuló, aki majd zavartan körülnéz, s megkérdezi, hol dolgozik Scsurov ulvtárs. — Bocsánatot kérek. Maga Scsurov elvtárs? — hallotta egyszerre maga mögött. Hátrafordult, s csodálkozva vette szemügyre az előtte álló magas, csaknem egészen őszhajú embert. A jövevény mosolyogva nézett rá kék szemével, csak a két szemöldök közti mély ránc kölcsönzött neki kissé szigorú külsőt. Katonazubbonyt viselt, de rangjelzés nélkül és katonanadrágot kék csíkkal. — Igen, én vagyok Scsurov. Mivel szolgálhatok? — Magához küldtek — válaszolta amaz. — Én leszek a tanulója. Kezet nyújtott és bemutatkozott: Viszockij Alekszandr Vaszlljevics őrnagy. Bocsánat, tartalékos őrnagy. Viktor kezet szorított vele, s ebben a pillanatban az őrnagy zubbonyán napszítta kitüntetésszalagokat vett észre: Lenin-rend, Vörös Zászló-, Honvédő Háború-, Vörös Csillag-érdemrend, a Németország fölötti győzelem, japán fölötti győzelem érem — állapította meg magában. Majdnem füttyentett egyet a csodálkozástój. Egyik lábáról a másikra állt, nem tudta, hogyan viselkedjék ezzel' a különös tanulóval, akit a keze alá adtak. Amaz pedig bátorította tanítóját: — Csak dolgozzék tovább. A rendelkezésére állok. Igyekezni fogok. Bizonyos idő után feloldódott közöttük a tartózkodás, a zavar, az Idegenkedés. Nemsokára nyoma sem maradt az Ilyesminek. Alekszandr Vasziljevics az őszinte elragadtatás érzésével figyelte fiatal tanítójának munkáját, nézte milyen könnyedén, szinte játszva munkálja meg a legbonyolultabb munkadarabokat. A csíszolómunkás időnként megállt, s elmagyarázta neki, hogyan mit, és miért csinál. A különös tanuló nagyon komolyan vette a dolgát, figyelt minden szavára. Scsurov megelégedéssel vette tudomásul az Igyekezetét, néha eszébe jutott, hogy megdicséri, de valahogy *-sak nem szánta rá maA. 11 y i g i n : gát. Alighogy kikapcsolta a gépet, a tanulója azonnal hozzálátott i a tisztításához. Ronggyal végigtörülte, beolajozta az alkatrészeket, kezdte összesöpörni a fémport. — Ugyan, hagyja csak! — mondotta zavartan Viktor, amikor meglátta Viszockij kezében a rongyot. — Hagyja csak, őrnagy elvtárs, majd én magam. — Azt már nem, — vetetfe ellen nyugodt hangon Viszockij. — Kinek a feladata munka után rendbeszedni a gépet? A tanulónak? Igen, a tanulónak! Nahát akkor én egyébként nem vagyok „őrnagy elvtárs", csiszolómunkás tanuló vagyok . . S kötelességem teljesíteni feladatomat, úgy ahogy kell. — I-igen — szólalt meg elgondolkozva Scsurov. Szeretett volna még hozzátenni valamit, de Ismét zavarba jött s elhallgatott. Viszockij egyébként nem csodálkozott. Hiszen nem új tanítója volt az első, és nem is ő az utolső. aki csodálkozik azon, hogy egy volt őrnagy élete ilyen gyökeres fordulatot vett. Alekszandr Vasziljevics Viszockij leszerelése után az első napokban maga sem gondolt arra, hogy gyárban fog dolgozni. Pontosan negyedszázadot szolgált a hadseregben. A komisszariátusnál olyan iratokat kapott, amelyek biztosították volna számára a további kényelmes életet. Tekintélyes nyugdíjat kaphatott volna, mint mások. A rajoni pártbizottságnál nyilvántartásba vették a leszerelt őrnagyot. Azt a feladatot kapta, hogy legyen agitátor ... A Szavuskin utcán, az egyik új tömbházban, a Vörös Sarokban gyakran tartott előadást egy magas, katonás tartású őszhajú ember. Lelkesen beszélt a háziasszonyoknak, öreg tanítónőknek, nyugdíjasoknak arról, amit az újságban olvasott: az új építkezésekről, a kiváló munkateljesítményekről. Igaz, lelkesedéssel tudott beszélni mindenről, egészen tűzbe jött, de gyakran megtörtént, hogy arca egyszerre elborult. Ilyenkor önmagával vitatkozott. „Temagad mit csinálsz? Agitátor vagy, beszélsz itt az öregeknek, pedig nézd milyen egészséges, erős ember vagy. Csakhogy karbatett kézzel ülsz! Leszerelt katona? De honnan szereltek le, Alekszandr Vasziljevics? A katonaságtól? Igen és nem a pártból. Alekszandr Vasziljevicsnék eszébe jutott ifjúsága, szülőfaluja valahol Ukrajnában, a kommunisták, akik annak idején az első kolhozt szervezték. ... Pelagéjának hívták. Ugyanolyan egyszerű napszámos asszony volt, mint az ő anyja. Alacsony, kissé hajlotthátú teremtés napbarnltotta arccal, jóságos kék szemekkel, mindig fáradt tekintettel. A falusi szovjet elnöknője volt, sokszor megfordult a Viszockij-családnál, órákig beszélt az anyjának a megalakítandó kolhozról, a falusi klubról és olvasó teremről, arról, hogy ha valamenynyien kolhozt alakítanak, rövidesen egyszer s mindenkorra vége lesz a nyomorúságnak. Az emberek a faluban jól tudták, hogy a kommunista Pelagéja szemet szúr a kulákoknak. Nemsokára Alekszandr is közel került a kommunistákhoz, s a legkülönnözőbb feladatokat kapta tőlük. Egyszer a következőt mondták neki* — Rigmusbrigádot szervezünk. Szervezd be azt az öreg színésznőt, aki itt él a falu végén. Vele együtt adjátok elő a csasztuskákat a kulákokról, papokról, titkos pálinkafőzőkről. Mi pedig kovácsszerszámokat hozunk magunkkal, bejárjuk a falut, a kolhoz megalakítása mellett agitálunk. Alekszandr elcsodálkozott: miféle csasztuskákat kell neki előadni, aztán meg mire jó a kovácsszerszám? Dehát a kommunisták így mondták. Tehát így kell lennie. Megvolt az előadás. Utána a rigmusbrigád kommunistái ezt mondták a falusi szegényeknek: — Ingyen megjavítjuk az ekéket, kaszákat, más szerszámokat: Csak hozza, kinek mije van. — Hogy-hogy ingyen? — firtatták gyanakodva az öregek. — Ilyesmit nem hallottunk, amióta a világ világ. Mondjátok csak meg, mi hasznotok belőle? — Semmi hasznunk belőle. Csak segíteni akarunk nektek. Lépjetek be a kolhozba, s jó szerszámaitok lesznek. — És ha nem lépünk be? — A ti dolgotok. A jó eke akkor is jó a háznál. Így ismerte meg Alekszandr a kommunisták egyik jellemvonását, így tudta meg, hogy a kommunisták mindig segíteni akarnak az embernek, és nem szóval, hanem tettel. Akkor is a falusi kommunisták szép szavak, ékesszóló beszéd helyett fogták a falusi szegények szerszámait s ingyen megjavították, előkészítették a vetéshez. Azokban a napokban lépett be Alekszandr Vasziljevics a Komszomolba. Később azután, hogy elvégezte a katonaiskolát és repülős lett, teljesült a leghőbb vágya is: a párttagok sorába lépett. Egyszer a Honvédő Háború idején megtörtént, hogy a kalinyinl fronton az egyik repülőegység rejtjelezett táviratot kapott a partizánoktői: „Meg kell menteni a sebesülteket". Veszedelmekkel .teli út volt, nagyon veszélyes feladat. Kicsi, egymotoros csaknem védtelen repülőgépen átrepülni a front vonalát, leszállni és felszállni tábortűz fényénél... Ki vállalkozik rá? Viszockij köteléke élén repült a partizánokhoz. Többször fordultak. Nagyon sokszor. Az eredmény: tucatnyi megmentett szovjet ember. Mikor történt ez? Régen? Mivel méred az időt? Levetted a zubbonyodról a rangjelzést" Igen, de az élet most is arra késztet, hogy minden lépésnél a lelkiismereted szavára hallgass ... Ezért lépett be a Lenin Gépgyárba, ezért lett csiszolómunkás-tanuló Alekszandr Viszockij, a tartalékos őrnagy, a többszörösen kitüntetett egvkori katonatiszt. Sokan csodálkoztak rajta, de őt magát egyáltalán nem zavarta, hogy a tanuló mindennapi kötelezettségeit kellett végeznie. Viszockij hamar kitanulta a mesterséget. Megtanult dolgozni a legbonyolultabb szerszámgépeken, ügyesen kezelte . az ékhorony marógépet, az aprófogazású marógépet, kifogástalanul végezte a csúcsnélküli köszörülést. Három hónap múltán harmadik fokozatot, utána egyszer 'ötödik fokozatot kapott. A nagytapasztalatú mesterek felette csodálkoztak: ilyen tanuló még nem volt a kezük alatt. Viszockij egy napon bement a párttitkárhoz. — Vaszilj Vasziljevics, panaszkodni jövök... A párttitkár csodálkozva nézett rá. Soha senki sem hallotta, hogy az őrnagy panaszkodott volna, noha nyilvánvaló volt, hogy nem ment neki minden teljesen simán. — Mi történt Alekszandr Vasziljevics? — Nem történt, hanem történik Belovval, a mi részlegünkön. A fiú tanulni akar. Szeretne egyetemre iratkozni. — No és? Megszokott dolog. Hadd menjen. — Igen, hadd menjen ... Csakhogy lebeszélik. Ö dolgozik ugyanis egyedül a hosszú marógépen, s nélküle mi lesz a tervfeladatokkal. S ha valaki helyettesíteni akarja, legalább" fél évig kell tanulnia. — Belov hogy döntött? — Marad. Végeredményben nem idegen neki az üzem! — Akkor hát mit tegyünk ? — A fiúnak feltétlenül hozzá kell látni a tanuláshoz. A párttitkár elgondolkozott. — Talán maga megpróbál a hosszú marógépen dolgozni? — Megpróbálom. És három hét alatt megtette azt, ami lehetetlenségnek tűnt. Megtanulta kezelni a gépet és Ivan Belor nyugodtan felvételizhetett az egyetemre. Egyszer a mester jött hozzá és kérte. — Viszockij elvtárs, végy tanulókat magad mellé. Viszockij tanítja a munkásokat, tanácsokkal látja el az üzemben gya-; korlatot végző diákokat... A részlegen mindenki megszerette. Amikor az alapszervezeti választások voltak, Alekszandr Vasziljevicset a kommunisták beválasztották a pártbüróba. így aztán még közelebbről meg kellet ismernie munkatársait, nemegyszer kellett beszélgetnie az emberekkel kényes dolgokról is. ... Viktor Scsurov, Alekszandr Vasziljevics első tanítója kezdte elbízni magát, egyszer ittasan jött munkába. Másnap behívták a pártbüróhoz. Viszockij beszélt vele, a volt tanulója. Őszinte beszélgetés volt, kölcsönös udvariaskodás nélkül. Ccsurov életében először látta mérgesnek a csendes természetű Viszockij t. — Aranyból van a kezed, olyan eszed van, hogy bárki megirigyelhetné. de milyen ember vagy Viktor Scsurov? Szégyelem magam, szégyelScsurov életében először látta mérbüszke voltam rá, hogy a te tanítványod voltam ... Scsurov rettenetes zavarban vált el az őrnagytól, és azóta senki se látta még spiccesen sem a munkában. A volt őrnagynak most nem katonai alegység, hanem munkabrigád van a parancsnoksága alatt. S a brigádvezető, a brigádtagok azt akarják, hogy .mihamarabb elnyerjék a kommunista munka brigádja címet! [Fordította: Zsigmond Kálmán) A barátság útja A prágai Nemzeti Színház szeptember 27-én szlovákiai turnéra indul. A közel kétszáz tagú együttes meglátogatja Košicét, Prešovot, Vyšné Hágyt, Tatranská Lomnicét, Martint, Žilinát, Banská Bystricát, Zvolení, Lučenecet, Trenčint, vendégszerepülésüket a bratislavM Hviezdoslav Színházban fejezik be™A négyhetes úton harminckét előadásban Csehov Sirálya, Hrubin Kristályos éjszakája, Moliér Képzelt betege, Goldoni Aszszonyhábörú ' Chfozzában és Arbuzov Irkutskí története kerül bemutatásra. A prágai Nemzeti Színház történetében ez lesz a leghosszabb vendégszereplő körút s küldetését, hogy Szlovákia közönségének igényes művészi élvezetet nyújtson, minden bizonnyal teljesíteni fogja. A cseh művészek szlovákiai turnéja még szorosabbra fűzi a két nemzet közötti kapcsolatot és mély barátságot. készítsék el a kiértékelést. Manya bontja a „ hivatalos postát, így előbb értesült a dologról, mint maga az igazgató. K

ÁDEREZÉS? Hm... Nem kezdő már ö sem. E mögött valami rejlik. Talán átszervezés? Létszámcsökkentés? Mindegy. Nem szólt senkinek. Hz igazgatóhoz azonban kedvesebb volt, mint bármikor máskor. Nem árt ez ilyenkor ... Az üzemi bizottság legközelebbi ülésére Manyál hiába várták. Fogorvoshoz ment. Ez ellen a szakszervezetnek se lehet kifogása. A bizottságnak lesz ülése máskor is, remélhetőleg a káderezés után. Akkor aztán meglátja.. Az igazgató is társadalmi lény. Ha furcsán hangzik is, neki is vannak jóakarói. A kegyét pedig százak áhitozták. Csoda e hát, hogy mihamar értesült a titkárnő és a raktáros közötti rokoni kapcsolatról? Ez éš a kocsiszín jutott eszébe, mikor Monyáról a káderezést írta... Az értékelés piszkozatát Manyának adta át lemásolásra. Hadd lássa benne jóakaróját... „László Manya, titkárnő, kiváló munkerő. Munkájában pontos, becsületes, egyéni élete rendezett..." Manya majd felugrott örömében. Nagyokat vert a gép billentyűire, mert így olvashatóbb a. másolat is. Mégis csak rendes ember ez az igazgató. Nem ís volt vele soha semmi baja. Az az egy eset? Sebaj! Arról se ő tehet. Valaki árulkodott és ő kötelességét teljesítette, elvégre a főnöke. Aranyos ember... A szakszervezet üzemi bizottságának legközelebbi ülésén László Manya is megjelent. — László elvtársnő panasszal fordult hozzánk. Tessék... A csinos titkárnő a torkát köszörülte. — Panasz? — Hát igaz, annak is nevezhető ... Arról van szó, hogy akadnak üzemünkben emberek, akik az igazgatónak különféle rágalmakat terjesztenek rólam. Azért, hogy befeketítsenek... — Meg tudná, nevezni a rágalmazókat? — Azt nem, &$ talán nem is fontos. — Azt mondta, rágalmakat. Miféle rágalmakat? — leérem, a magánéletemmel kapcsolatban ... Egy magamfajta nőtől ne kívánják, hogy ezeket a nyilvánosság előtt kiteregesse A

SZAKSZERVEZETI elnök értelmetlenül bámult a leányra. Ez nem az a Manya, akivel ő az irodában beszélgetett. — Értse meg, nem kíváncsiságból... De ha segítséget kér, ismernünk kell a körülményeket. — En segítséget? Maguktól? Bizonyára félreértés ... — Hát nem erről beszélgettünk? — szólt ingerülten az elnök, de az egyik bizottsági tag a szavába vágott. — A munkahelyével hogy van megelégedve? E kérdéssel szerette volna áthidalni a kialakult félreértést, és szerinte nem ts illő egy leány magánéletével kapcsolatos kérdéseket feszegetni. Jobb rögtön, minden kertelés nélkül a tárgyra térni. — A helyemmel? Nagyon... — válaszolta higgadtan. A bizottsági tagok egymásra néztek. Érthetetlen. Az elnök valami másról beszélt. Ojra az előbbi szólalt meg. — Es a főnöke? — Aranyos ember. Áldott lélek ... Az elnök zavarában levegő után kapkodott. —• Hát a kocsiszín? Meg a keresztapja? — Jáá. Semmi az egész. t De hisz maga mondta ... — Talán mondtam. Hirtelen haragjában az ember sok mindent mond, — mosolygott Manya és felállt, jelezve, hogy befejezettnek tekinti az ügyet. Ö, csak azt mondhatom, amit itt mondtam ... Mitagadás, mondhatott volna többet is. De miért? Egy olyan jóságos lelket mártson be? Visszatérve az irodába, kitárcsázta a fejből ismert számot. — Lajcsi? Ma este szabad vagyok... Bizonyára Lajcsi is. szabad volt, mert Manya nem törődve az • igazgatói szoba félig nyitott ajtajával, vidám hangon csiripelte: — Hétkor a ligetben ... Letette a kagylót és fürgén belibbent a párnázott ajtón. — Igazgató elvtárs, feketét nem parancsol? A hónap végén a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának tiszteletére új szlovák film, a Ta vaszelö kerül bemutatásra. Vladimír Bahna kiváló szlovák rendező újabb alkotása a háború utolsó napjaiban játszódik le egy dél szlovákiai falucskában. Forgatásáról lapunkban már beszámoltunk. Képűn kön a film egyik jelenete Zdenka Grúberovával, a film egyik főszerepifijével. (G. Skoumalová felvétele) * # * FAJVÉDŐK — BAYREUTHBAN Az idei bayreuth-i Wagnerfesztivál alkalmából a Tannhäuser Vénusz szerepére a játékok történetében először színes bőrű énekesnőt, az amerikai néger Bumbryt hívták meg. Úgy látszik, nem múltak el nyomtalanul a nácik tanításai, amelyekkel a wagneri muzsikát fajvédő elméleteik szolgálatába akarták állítani. Bár a néger énekesnőt Wieland Wagner, a nagy zeneszerző dédunokája hívta meg a világhírű fesztiválra, a rendezőség tucatszámra kapta Nyugat-Németországból a leveleket, amelyekben a „Wagner-rajongók" tiltakoztak a néger énekesnő fellépése ellen. T AM, milyen szépen megfér két ember, v Ojra kiadják Shakespeare akik tudnak, de hallgatnak egymás v i- -g összes műveit az Európa Kiselt dolgairól. adónál. A drámák hat köKulturális hírek tetben jelennek meg, emellett a hetedik kötetben magyar nyelven először lát napvilágot Shakespeare valamennyi költői műve, tehát a szonetteken kívül lírai versei és elbeszélő költeményei ís. Zola Germinal c. regényéből filmet készítenek Franciaországban. Az új filmváltozat rendezője Marcell Carné. aki a Zola másik regényéből, a Therese Raquinből készült nlmet rendezte. MEGHALT MEJ LAN-FANG. Kedden Pekingben 67 éves koréban elhúnyt Mej Lanfang színművész, a kínai operaművészet kiváló képviselője. Mej Lan-fang több évtizeden át szolgálta az ősi kínai ope-. rakultúrát. Művészetével rendkívüli népszerűségre tett szert nemcsak a kínai, hanem a kül-; földi közönség körében is. A kiváló művész tevékenyei^ vett részt a nemzetközi béke-i mozgalomban, a kínai társa-; dalmi és politikai életben. A Kínai Országos Népigyűlés küldötte volt és tagja a Népi Politikai Tanácskozó Testület állandó bizottságának.' Halála súlyos veszteség a kínai s az egyetemes művészet számára. A locarnói XIV. nemzetközi filmfesztiválon „Ezüstvitorla díjjal' tüntették ki a „Hol a mama" című kínai rajzfilmet. A közönségnél nagy sikert ara-; tott a kínai film eredeti stí-í lusa. ÜJ SZÖ 7 * 1961. augusztus 10.