Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-12 / 222. szám, szombat

1 Jifí Marek : SAS ANDOR A kárpitos beleszúrta az Ormótlan tät a megkezdett munkadarabba és ez asszonyhoz fordult, aki az imént lőtt be a műhelybe. — Bútorszövet? — mondta lassan —, hogyne volna. Amott azok a te­kercsek, tessék választani. A polcon néhány összetekert szö­vet feküdt különböző színekben: zöld, vörös, barna, virágmintás, sötétkék, meg egy csikós kelme, jelenleg az a modem. — Mostanság ezt keresik —, mond­ta s nézte hogyan válogat az asz­szony a mintákban. Magában hozzá­tette: sokat ne válogasson nénike, más szövetet nem kap, ma nem úgy van, mint valamikor, amikor akár naphosszat lehetett válogatni. Ab­ból dolgozunk, amit kiutalnak. Az asszony azonban egyre csak válogatott, nem tudta rászánni ma­gát. — Karosszékre lesz, kis asztal mel­lé? — kérdezte a kárpitos szaksze­rűen. — Azt manapság sokan csi­náltatják vörös ripszböl. lia kaucsról van szó, tessék Olyasmit választani, ami illik a többihez. Egyébként stra­pára legjobb a barna, könnyű tisztí­tani is. — Nem, kényelmes nagy karos- _ székről van szó —, rázta fejét az asszony. — Akkor könnyű kiválasztani, ha semmihez sem kell illenie — fújt egyet a kárpitos. — Hát melyik le­gyen asszonyság? A megkezdett munkájára pillan­tott, így mutatta, hogy nincs sok ideje. Hát bizony, jó asszony, ma­napság sietős az idő. Azt dolgozzuk fel, amit kapunk, vagy amit hoznak. Az asszony kissé zavartan magya­rázta: — Hát tudja, olyan embernek kell az a karosszék, aki egész nap ben­ne ül, érti? — Beteg? — pillantott rá a mes­ter a szemüvege fölött. — Beteg, csak karosszékben tud ülni. Soha fel nem kel belőle. Amíg él. Igy hát azt gondoltam... — Az asszonynak elfelhősödött a szeme, hangja megcsuklott. Hallgatott, csak a kelméket mustrálgatta az ujjai közt. A kárpitos némán bólintott, nézte a szöveteket, amelyek ott hevertek raktárában, s érezte, tudta, nincs olyan kelméje, amiből karosszéket készíthetne, amely vvidám is legyen és megnyugtató, reménységet ébresz­szen az emberben és helyettesítse az utcát, a sétányt, az erdőt és mezőt. Nézte a polcon heverő szöveteket és szomorú volt, mert nincs olyan kelme, amely mindezt helyettesíthet­né. A szíve fájt, mert nem készíthet olyan karosszéket, amelybe a nagy­világ egy darabját rejthetné. # * * Egyedül maradt a vonat fülkéjé­ben, egészen egyedül, fekete ruhásán és fekete selyemkendősen, ráncosán, öregen. Akik elkísérték sietve elkö­szöntek, s hallani lehetett kívülről a szavaikat, nevetésüket, mert a te­metés délelőtt volt és most végre nyugtuk van, hogy elutazik ez a ke­vés szavú falusi rokon, akit kissé röstellkedve néninek hívnak. Apró karikákra formált, fehér cu­kormázos mézeskalácsot nyomtak a kezébe az útra. Nem szokta meg az efféle elemózsiát, mégis kibontotta az átlátszó papirost, amibe csoma­golták, s most rágcsálja a furcsa csemegét, ame/ly sehogyan sem ízlik. „Odahaza majd kávét főzök magam­nak és kenyeret szelek hozzá, de most ezt kell ennem, ha adták." No lám, a temetésnek is vége, gondolja magában, az emberek át­öltöznek a mindennapi ruhájukba, ő meg ott marad. Ki mondta volna, hogy éppen a Jankó megy el ilyen hirtelen. Igaz, jócskán túl járt már a hatvanon, s azt mondják, hibás vált a szíve is. De mégis, hogy le­het, hogy senki, de senki sem sírt azon a temetésen. Pedig Jankó nem volt akárki, ma­gasra vitte az életben, legelőbb ne­kem illett volna elsírnom magam. Azok közül, akik ott voltak, egy sem tudja, hogy nekem lett volna miért > sírnom. De olyan régen történt! Te­metés meg akad akárhány, évente egy, néha kettő is. Ráncos keze nyugtalanul végigsi­mít a fekete szoknyán, aztán_ der­medten az ölébe simul. A keze meg az arca az egyetlen, ami nem ko­romfekete rajta. Hány esztendeje már, hogy Jankó még diák volt és eljött hozzánk, szünidőre! Anya két nappal előbb kezdte a sütést, főzést, nagy meg­tiszteltetés volt, hogy éppen hozzánk jött, hisz csak távoli rokonok vol­tunk. En vetettem meg az ágyát a tiszta szobában, illatozott az ágy, mert a dunnákat, vánkosokat kihord­tam a napra és egy pohárba friss csokor rezedát is tettem. Reggel azt mondta nekem: — De jól aludtam, Terézke! Neked köszönhetem, te ve­tetted meg olyan puhára az ágya­mat! Akkor megsajdult a, szívem, nem azért, mert ezt mondta, de mert csak olyan tréfásan mondta. Milyen régen volt, mégis milyen jól emlékezem rá, mintha most látnám magam előtt, J^erek szalmakalappal a fején. Biztosan csodálkoztak, hogy olyan messziről eljöttem a temetésre, de mit tudhatják, milyen örömest ve­tettem meg az ágyát és mennyit gon­doltam rá? A vonat már elindult, az öregasz­szony szemére húzta a kendőt, érdes keze sercenve siklott végig az avitt selymen. Sok szépségben nincs része az&m­bernek az élete során, így hát sokáig emlékszik arra a kevésre, amit ka­pott. Pedig hány esztendeje már, de sok esztendeje ... Jankó, hisz azóta sem mondta nekem senki: de jól aludtam, Terézke, mert te •vetetted meg olyan puhára az ágyamat. A homlokába húzott, fekete kendő árnyékában könny csillünt, s lassan, nagyon lassan végigcsurgott ráncok­tól barázdált, öreg arcán. Az egyet­len könnycsepp, ,amit a halottért ej­tettek. Fordította: Tóth Tibor Érdekes és vál­tozatos az Ostra va—Stalingr,adi . Klement Gottwald Űj Kohó üzemi klubjának új tevé "kenysége. A 13 j millió korona költ­séggel épített klu­bot, olvasó- és §| tánctermeit stb naponta több száz gyermek és felnőtt látogatja. Az üzemi klubban 1959 feb­ruárjától különféle előadásokat, be szélgetéseket, szí­nielőadásokat, esztrádműsorokat, hangversenyeket, pionírműsorokat, bábszínjátékokat, értekezleteket, ta­nácskozásokat stb. rendeznek, sőt a bálidényben táncmulatságokat is. A klubot az üzemben működő számos érdekkör tagjai igen rendszeresen látogatják. Képünkön a Klement Gottwald Üj Kohó üzemi klubját leg­gyakrabban fiatal és idősebb sakkozók látogatják. E szépen berendezett helyiségben működik az ifjú sakkozók köre ls, amelyét tapasztalt ok­tatók irányítanak. (Vénék Švorčík — CTK-felv.) r//Lt cl auJJagôkliô^ Mióta büszkén felszegzett fejjel . Feltűnt mint földi lakos az ember, őskorig ködlő kezdetben, régen, Már vizsga szemmel csüggött az égen. . Üstököst, bolygót, fényt a tejúton, Mozgásuk rendién tűnődve, nézett Prágában Keppler, Albionban Newton. Ha csillag fénye lobban valahol, Hozzá távcső s logarléc elhatol. Álmodni olyat egyikük sem mer, Hogy csillagig testben eljuthat ember. Ám amit elme nem remélt soha, íme valóra válik a csoda. Már avult szólam: Per aspera ad astra, Az ember, gépen felszárnyal magasra, S a világűrben szédítőn halad: A csillagokhoz vivő út szabad. / Ti elsők, akik ez útnak nekivágtak, Dicsőség nektek, áttörésben bátrak! Az űrhajósok viszik szerteszét Földünk kozmikus hírnevét. Legyen e hírnév tartós éke S A Béke! í Š Alekszander Mihajlovics Geraszimov Századunk nagy szovjet festője 80 évvel ezelőtt született Kozlovban, a mai Micsurinszkban. Festészeti, szob­rászati és építészeti tanulmányait 1915-ben Moszkvában fejezte be. Mes­terei a piktúrában a valóságlátó Ar­hipov, Korovin, Kazatkin és Szeröv voltak — A realista diákcsoport élére áll és harcol a formalizmus s az élet valóságától elforduló irányzatok el­len. Síkra száll a haladó nemzeti mű­vészeti hagyományokért. Ezek a tö­rekvések jelzik művészete és társa­dalmi munkája tartalmát. Alkotásának műfaji megoszlása iga­zolja sokrétű tehetségét. Művészi te­vékenysége súlypontját az arcképfes­tés képezi. Már első munkáiban is a valóság hű ábrázolója. Tárgyválasztá­sa bizonyítja, hogy behatóan ismeri a népet és életmódját,' s az orosz természetet. A nép egészséges erejét, életképességét, bátorságát, a hatal­mas távlatokat mutató hazai táj lírai motívumokban gazdag szépségét lel­kesen jellemző XIX. századi orosz realista festészet folytatója. Hazatérve az első világháborúból szülővárosában a helyi színház dísz­lettervezője, majd a Moszkvai Aka­démia egyik fontos és tevékeny té­nyezője, később elnöke lesz. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után új, magasztos eszmei tartalom tölti be művészetét. A párt, a kormány tagjairól, a gazdasági és kulturális élet képviselőiről mélyreható lélek­ismerettel festett portréi művészien tükrözik az ábrázoltak forradalmi szellemét. A szovjet festészet kiemel­kedő alkotása Geraszimov főműve, a forradalmi pátosszal telített hősi ábrázolás: Lenin a szónoki emelvé­nyen. Nagyméretű vásznakon örökíti meg a Honvédő Háború egyes jeleneteit. Október himnuszában a Moszkvai Nagyszínházban megtartott, a forra­dalmat ünneplő nagygyűlést forró hazafias érzéssel,-a győzelembe ve­tett hitte) foglalja képbe. A Teherá­ni -konferencia c. kompozíciója a szovjet békepoltikát rögzítő nagy­vonalú történeti dokumentum. Geraszimov elmélyült látással ve­szi ecsetre a természet jelenségeit, a táj sugalmazó szépségét. Vásznai életteljesen tükrözik a Virágzó sztyep­pét, az Aratást, az Almafákat, a Ró­zákat. Remek sorozata: a Rozs Anyácskánk földközelséget lehel. — Anyegin és Tarasz Búiba illusztrációi­nak drámai heve magávalragadó. Világosan rajzolt formáival, színei telt erejével, mesteri szerkesztés­módjával, a tipikust hangsúlyozó tiszta vonalú, nagy lélegzetű művé­szetével a szocializmus elveinek meg­valósításáért küzd. Művészi elmélyü­lése tolmácsolja a szovjet ember energiáját, derűlátását, új világnéze­tét. Bárkány Jenöné ZSILKA LÁSZLÓ: Matufa tnecfäéáél M ANYA, a titkárnő, a. vállalatigazgató elő­szobájának ékessége. Csinos, jóalakú hu­szonötön fellili leány. Abban a korban van, ami­kor asszonynak fiatal, leánynak meg már öreg. Egési^lénye, mozgása, tekintete életerőt, vi­dámságot \és valami megmagyarázhatatlan nyugtalanságot sugároz. Pedig ö elégedett a sorsával. Miért, is ne lenne? Másra sincs gondja, csak önmagára. A legújabb divatot legalább úgy ismeri, mint hivatali kötelességeit. Mindkettőben valóságos mester. Főnőkének, a tejüzem igazgatójának már a tekintetéből is olvas. Biztos fellépésé­vel elbűvöli a felsőbb szervektől érkező láto­gatókat is. Sokak szerint ezért különjutalmat érdemelne. Kiválik a munkában és az öltözködésben is. Ügyesen domborítja ki bájait és mesterien kendőzi a testi szépség árnyait. Egyszóval: nagyszerű munkaerő és csinos, a fiatalasszony varázsával bíró „öreg" leány. — Könnyű neki —- mondogatják az irigyke­dő, korabeli asszonyok. — Ö csak magával törődik... Nos, igen. De hát az ember társadalmi lény, és nem él a világtól, másoktól elszigetelten. Történt pedig egyszer, hogy az igazgató ma­gához rendelte titkárnőjét. — Foglaljon helyet — mutatott a párná­zott bőrfotelre. Ö a lánnyal szemben helyez­kedett el. Manya a mennyországban érezte magát. Öt — a titkárnőt az igazgató még sohasem kí­nálta hellyel. Evek hosszú során a szolgálati kereten túl egyetlen szóra sem méltatta. Nem, nem gondolt közelebbi kapcsolatra, de leg­alább csak egyszer azt mondta volna: Majtya ez a hajviselet illik magának. Vagy: ez a ru­hája nagyon csinos. Nem, ilyen nem történt. Pedig Manya dús fekete haját vörösre festet­te, amint valakitől meghallotta, hogy az igaz­gató kedveli a vörös színt. Igen, most is csak hosszú, keskeny szemöldöke és mély, tágra nyitott szeme maradt meg feketének. Ez is csak azért, mert a szemfestést eddig még nem találták fel. — Elvtársnő, ma nem hivatalosam szeret­nék magával beszélni. Manya jobb lábát keresztbe vetette, és sze­mérmesen húzta le a szűk, formás combjához tapadó, sötét szövetszoknyáját. Minden porci­káját különös, kellemes izgalom remegtette meg. — Tessék — bólintott mosolyogva. — Remélem, meg fog engem érteni... Nincs szándékomban a magánéletébe beavat­kozni, de vannak dolgok, amikor az egyén Viselkedése és a- széles nyilvánosság között elmosódnak a határok, s az egyik a másikba csap át. Arra gondolok, hogy a szomszédos fürdőhely szombat esti tivornyáiról egyszer sem hiányzik ... Es ez az embereknek szemet szúr... — Kikérem magamnak! — ugrott fel sértő­dötten. — Kérem, még nem fejeztem be. Üljön csak vissza. Manjja vérvörösen ereszkedett vissza a fo­telba. A máskor kedves, simogató tekintet vil­lámokat szórt, arca dühtől lángolt. — Felnőtt leány. Joga van hozzá. Megér­tem. Ezt mint László Manya megleheti, de mint az én \titkárnőm — rtem. Es főleg nem teheti azt, hogy szolgálati kocsimmal hordassa magát a mulatóhelyekre, még akkor sem, ha a sofőröm a maga udvarlója ... — Igazgató elvtárs... — Nézze, ne részletezzük. Így magának is, nekem is kényelmesebb. Egyelőre nem köte­lességem tudni, miből fedezik költséges szó­nakozásaikat. De egyre figyelmeztetem: a 'vaj nagyon kényes ügy és a sofőrt külön is fele­lősségre vonom. Manya futva rohant ki az igazgatói szobá­ból. írógépe fölé hajolt és színes zsebkendőjé­be temette könnyektől áztatott arcát. A GYA lázasan dolgozott. Igaz, udvarlójá­val gyakran eljárnak a közeli fürdő­helyre. Egymás kezét fogva járják a ka­viccsal kiszórt sétányokat, le-leülnek, a lombos fák alatt padok valamelyikére. Hall­gatják a rigók füttyét, a madarak csodálato­san szép énekét. Közelebb húzódnak egymás­hoz és elméláznak az örök emberi témáról: a szerelemről. Ajkuk is össze-összeér, közös ér­zelmeik így olvadnak össze... Es hát szom­bat esténként el-elmulatnak pezsgő és cigány­zene mellett. Hogy miből fedezik? Hm. Sej­tette ő, hogy ebből baj származhatik. Dehát Lajcsi mindig megnyugtatta: Mit félsz? A va­jat én szállítom kiló számra az igazgatónak is. Lajcsi biztos lehet a dolgában. Különben nem tenné. Az igazgató önző. Egyszerűen: önző, Azt hiszi, csak neki szabad. Es irigy is. Mert mi más ez, ha nem irigység? Bűn az, ha Lajcsi hébe-hóba „kikölcsönzi" az igazgató kocsiját és az nem bűn, hogy az igazgató felesége még bevásárolni is a szolgálati autón jár? Pedig van saját autójuk is, nemrég vették. Es a ko­csiszín? Az új kocsiszín? Még ő akarja a Lajcsit „külön is" felelős­ségre vonni. Próbálja csak meg! Ahogy könnyeitől átnedvesedett a zsebken­dője, úgy nőtt bosszúvágya is. Nem tűri, hogy tőle semmivel se különb valaki leckéztesse őt. Még az igazgató, a főnöke se. Kopogtatnak az ajtón. — Tessék — szól halkan, miközben előszedi púderes szelencéjét és a sírástól vörös szem­héjakat lestszínű porral hinti be, mesterien álcázva a düh, az elkeseredés és a könnyek nyomait. Az ajtón a szakszervezet üzemi bizottságá­nak elnöke lép be. — Az igazgató elvtárs? — Telefonál — vetette oda Manya rossz­kedvűen. — Beszélhetnék vele? — Később... Az üzemi bizottság elnökének jeltűnt a tit­kárnő szokatlan, mogorva viselkedése. — Manya, mi történt magával? Miért olyan haragos? — Semmiért f — vetette fel a fejét. — No, nem úgy néz ki... Manyából feltört a harag. — Nem mindegy az magának, hogy nézek ki? Az egyiknek az nem tetszik, kivel és hol járok, a másiknak meg a kinézésem ellen van ktfogása. Az elnök látta, rosszkor jött. — Maga haragosan is csinos. Nekem mégis jobban tetszik, ha mosolyog. A szép szó feloldja a haragot. — Mosolyogni? — Hát. Jobban illik magához. — Az embert rágalmazzák, és akkor még mosolyogjon. — ki rágalmazhat ilyen csinos teremtést? — Kicsoda? Aki csak egy fokkal is feljebb van nála ... Hájáj! Nehéz nem főnöknek len­ni ... — Csák nem a főnök? Lehetetlen... Hisz dicshimnuszokat zeng magáról. Dehát nem magasztalhatja állandóan. Á szidás is főnöki kötelesség. — A saját ajtaja előtt söpörjön! — Manya szemében ismét furcsa, gyűlöletes fény csil­lant. — En is tudok egyet-mást a viselt dolgai­ról. Az építkezési anyag raktárnoka a ke­resztapám ... — Ááá, nem olyan ember ő. — Nem olyan? Hát a gépkocsiszínt mit gon­dol, miből építette? Hagyjuk inkább. Egy tit­kárnő jobb, ha befogja a száját. Es ezt pont a szakszervezeti elnök előtt kel­l»tt mondania! — No, no,! Azért nem egészen így van. Bárminemű panasszal nyugodtan fordulhat hozzánk és kezeskedem, a hajszála sem gör­bül meg. Manya legyintett. — Amit itt mondott, elmondaná az üzemi bizottság előtt is? — Hogy el-e? Még többet is! A Z ELNÖK, mielőtt az igazgató szobájába lépett volna, csendes fogadalmat tett, hogy a titkárnő panaszát az üzemi bizottság­legközelebbi ülésének műsorára tűzi. Nem tűrt, hogy sérelem érjen bárkit is. Ha pedig az Igazgatónak valóban vaj van a fején, lakoljon érdeme szerint. Manya végezte tovább titkárnői teendőit. Az elnök képzeletét pedig az igazgató új kocsi 1 színje és az építkezési anyag közötti össze­függés valósággal felajzotta. Egy nagy lelep­lezés izgató sejtelme fűtötte. Manya érdeklődését azonban más foglalta le. Epp aznap érkezett egy levél a főigazga­tóságról. Ebben az igazgató feladatául szab­ják meg, hogy két héten belül az üzem min­den dolgozójáról, műhelyenként, osztályonként fíj SZŐ 6 % augusztus 12. \

Next

/
Thumbnails
Contents