Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-02 / 213. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTKAGANAK NAPILAPJA 1961. augusztus 2. szerda 50 fillér XIV. évfolyam, 213. szám A CSKP KB nyilatkozata az SZKP programtervezetéről E napokban a szovjet nép, az egész nemzetközi kommunista mozgalom és a haladó emberiség újabb történelmi jelentőségű, nagyszabású dokumentumot kapott kézhez — a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának programtervezetét. Az SZKP programtervezete a marxizmus-leninizmus győztes eszméinek, a Nagy Október felhívá­sainak merész továbbfejlesztése büszkén mutatja meg a kommunis­ta társadalom csodálatos épületé­nek ragyogó körvonalait „amely ma már nem álomkép többé, hanem a világ nagy részében közeli tör­ténelmi célkitűzése". A dokumentum első visszhangja is valóban hatalmas Csehszlovákia Kommunista Pártja tagjai és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozó népének körében. Mind­annyiunkat büszkeséggel tölt el, hogy a kommunisták már a mi ko­runkban ily megragadó, de ugyan­akkor közeli és reális távlatot tár­nak az emberiség elé, és ennek megvalósítása teljesen e nemzedék kezében van. Az SZKP programja kétségtele­nül a nemzetközi munkásosztály egyik alapvető dokumentumává válik, történelmi határkővé, forra­dalmi útján a kommunizmusért vívott sikeres harcában.. A benne foglalt gondolatok ereje és életünk ragyogó távlatai kétségtelenül ha­talmas hatást gyakorolnak a dol­gozók százmillióira, a szocialista világrendszer valamennyi államá­ban a kapitalista országok munkás­osztályának forradalmi érlelődésé­re, a gyarmati országok és a kapi­talista járomból nemrég felszaba­dult országok néptömegeire. A béke és a kommunizmus eszméi újabb győzelmének forrásává válik az egész világon. Pártunk és népünk számára kü­lönösen nagy tanulságul szolgálnak a termelőerők fejlesztése alapvető kérdéseinek új, mélyreható és me­%rész szempontjai a szocializmusban és a kommunizmusban, a szocialista tulajdon, az életszínvonal emelésé­nek, a szocialista demokrácia és államiság fejlesztésének, a kultúra és művelődés fejlesztésének, vala­mint további kérdéseknek és gon­dolatoknak új szempontjai, ame­lyek hatékony segítséget nyújtanak nekünk hazánk további sikeres fej­lesztése helyes útjainak meghatá­rozásában. Az SZKP programterve­zetében kitűzött ragyogó távlatok erőt és lelkesítést jelentenek dol­gozó népünk számára, amely hála azoknak az eredményeknek, ame­lyeket már elért azon az úton, me­lyen a Szovjetunióval együtt halad, s hála a Szovjetunió testvéri együttműködésének és segítségé­nek, készen áll a fejlett szocialista társadalom építési feladatainak tel­jesítésére s a kommunizmusba való fokozatos átmenet feltételeinek előkészítésére. Biztosítja ezt dolgo­zó népünk és a kommunista párt rendithetetlen, egyre szilárdabb egysége, melynek szerepe a kom­munizmus építésének időszakában szüntelenül növekedni fog. A kommunista világmozgalom egységének megszilárdítása és el­mélyítése, a nemzetközi szocialista együttműködés fejlesztése és a szo­cialista országok szilárd egysége rendkívül fontos. A nemzetközi kommunista mozgalom valameny­nyi erejének egységes eljárása a szocialista rendszer országainak legszorosabb nemzetközi együtt­működése biztosítja nagy közös céljaink győzelmes megvalósítását a békéért és a kommunizmusért ví­vott harcban. Üdvözöljük és maradéktalanul támogatjuk az SZKP töretlen aka­ratát a kommunizmus békés győ­zelmének biztosítására, a szocia­lista. tábor országai és az egész nemzetközi forradalmi munkás­mozgalom egységének megszilárdí­tására. A program szellemében — éppúgy, mint a múltban mindig — mi is hűségesen és következetesen teljesíteni fogjuk a proletár nem­zetköziség elveiből származó vala­mennyi kötelességünket. Ma egész köztársaságunk néps jókívánatait fejezi ki a szovjet elv­társaknak az SZKP programterve­zetének közzététele alkalmából, s kifejezi ama meggyőződését, hogy e tervezet gyümölcsöző megtárgya­lása örömteljes,, ihlető esemény lesz az egész nagy szovjet ország szárňára. A Szovjetunió Kommunista Párt­ja javasolt programjának az egész világ és a szocialista Csehszlovákia szempontjából mérhetetlen jelentő­sége tudatában a CSKP Központi Bizottsága felhívja az összes dol­gozókat, mindenekelőtt a kommu­nistákat, hogy a legnagyobb figye­lemmel fogjanak hozzá a közzétett dokumentum tanulmányozásához. Szocialista társadalmunk életének nincs olyan területe, amelyet e program gondolatai ne érintenének. Ezért életünk valamennyi szaka­szán minél többet kell meríteni e programból további szervező-, ter­melő-, tudományos és ideológiai munkánk számára, az öntudatos­ság, a műveltség és a kultúra fej­lesztése érdekében. A CSKP Központi Bizottsága fel­hívja valamennyi párt- és közéleti funkcionáriust, a vezető gazdasági dolgozókat, végezzenek széleskörű propaganda- és felvilágosító mun­kát a dolgozók körében, hogy ne legyen köztársaságunknak egyetlen olyan polgára sem, aki ne ismer­kednék meg e nagy távlatokkal és gondolatokkal, amelyek a mi ha­zánk jövőjének előhírnökei is, ne legyen hazánknak egyetlen olyan polgára sem, aki ne gondolkodnék el felettük és ne mérlegelné azokat. A programtervezetből tanulságot kell merítenünk saját munkánkra vonatkozólag, szpm előtt kell tar­tanunk a testvéri Szovjetunió me­rész célkitűzéseit, jelenlegi felada­taink megoldásánál is. Elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Párt­ja programtervezetének gondolatai váljanak hazánkban is az alkotó munka újabb kibontakozásának ösztönzőivé új életünk építésének valamennyi szakaszán. Az egész szocialista Csehszlová­kia köszöntse az SZKP XXII. kong­resszusát, fejlett szocialista társa­dalmunk kibontakoztatásában elért nagy sikerekkel, amely a Szovjet­unió példája nyomán, szilárdan an­nak oldalán, rendületlenül halad előre a kommunizmus felé! CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Lapunk mai számában a 3-4. oldalon közöljük a Szovjetunió fCommu­munisfa Pártja program­tervezetének kivonatát A Ghanai Köztársaság elnöke a jinonicei Jan Sverma Művekben Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke, fogadta dr. Kwame Nkrumaht, a Ghanai Köztársaság el­nökét. Képünkön köztársasági elnökünk a prágai Várban szívélyesen beszélget dr. Nkrumah elnök­kel. (Viktor Lomoz - CTK - felvétele) Dr. Kwame Nkrumah, a Ghanai Köztársaság elnöke csehszlovákiai látogatásának első napja baráti est­tel ért véget, amelyet tiszteletére Antonín Novotný, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke és neje július 51-én rendezett a prágai Vár díszhelyiségeiben. A baráti esten a ghanai elnök kí­séretén kívül jelen voltak Rudolf Barák, Jaromír Dolanský, Zdenék Fierlinger, Jiŕí Hendrych, Ľudmila Jankovcová és Bruno Köhler, pártunk és kormányunk képviselői, dr. Alois Neuman és dr. Jozef Kyselý, a Nem­zeti Front pártjainak elnökei, Václav Dávid külügyminiszter, a kormány további tagjai, a Nemzetgyűlés alel­nökei, központi hivatalaink, politikai, kulturális és közéletünk jelentős képviselői. Jelen voltak a prágai dip­lomáciai testület tagjai is. Az est résztvevői lelkesen üdvö­zölték a ghanai államfőt. A találkozó az egyre szilárduló csehszlovák-gha­nai barátság szívélyes légkörében folyt le. (Folytatás a 6. old.) Az Állami Központi Ellenőrzési és Statisztikai Hivatal közleménye Népgazdaságunk fejlődéséről az 1961-es év első felében Népgazdaságunk további fellendülésének dokumentuma • Az ipari termelés 1961' első felében 9,7 százalékkal magasabb • Legnagyobb fejlődés a vegyiparban, az általános gépiparban és a helyi gazdálkodásban • Az önköltség mérlege a gazda­ságosság emelésének szükségességére'figyelmeztet í. A Csehszlovák Szocialista Köztár- | saság dolgozó népe 1961-ben meg­kezdte népgazdaságfejlesztési har­madik ötéves terve nagy feladatai­nak teljesítését. 1961 első félévében a dolgozók erőfeszítései a CSKP Központi Bi­zottságának a kulcsiparágazatok, a mezőgazdasági termelés továbbfej­lesztésé®, az építőipar feladatainak teljesítésére irányuló határozataival, valamint a vasúti közlekedés tovább­fejlesztéséről szóló határozatával összefüggő feladatok teljesítésére irányultak. Az ipari termelés 9,7 szá­zalékos növekedése mellett az öt­éves terv célkitűzéseivel összhang­ban még gyorsabban növekedett a vegyipar, a gépipar, a kohászati és energetikai ipar termelése. A beru­házási építkezés növekedése bizto­sítja a további gazdasági fellendü­lést. A mezőgazdaságot főképp a mezei munkák végzésére új gépek­kel láttuk el. A mezőgazdaságban a szocialista szektor már a mezőgaz­dasági földek 88,1 százalékán gaz­dálkodott, s az EFSZ-eknek az EFSZ-ek V. kongresszusa határoza­tai alapján történt célszerű egye­sítése megteremtette a feltételeket a mezőgazdasági termelés gyorsabb növekedésére. Szlovákiában a termelés és a be­ruházási építkezés gyorsabb növelé­sével sikereket értünk el Szlovákia és a cseh országrészek gazdasági és kulturális színvonalának fokoza­tos kiegyenlítésében. A termelés növekedésével egyide­jűleg tovább emelkedett az élet­színvonal. Fokozódott a foglalkoz­tatottság, különösen a nőknél, meg­növekedett a dolgozók jövedelme, bővültek a lakosságiak nyújtott in­gyenes egészségügyi, iskolai és kul­turális szolgáltatások. Az elért sikerekben nagy része volt a dolgozók kezdeményezésének, amely a CSKP alapítása 40. évfordu­lójának tiszteletére indított szocia­lista munkaverseny éles arányú kibontakozásában, főként a szocia­lista munkabrigádok mozgalmában nyilvánult meg, melyben több mint félmillió munkás, alkalmazott és szö­vetkezeti tag vett részt. A vállalatok és szervezetek mun­kájában azonban több fogyatékosság ságosság terén. Túllépték a nyers­anyag- és' anyagfogyasztási normá­kat, egyes vállalatok nem tartották be a termelés és a szállítások vá­lasztékbeli összetételét, ami késlel­tette a beruházási építkezést főleg a központi beruházási építkezést. A vasúti közlekedés munkája nem volt kielégítő. Az EFSZ-ek és állami gazdaságok nem teljesítették az ál­lattenyésztési termelés tervét, első­sorban a hasznosság terén. A népgazdaság egyes ágaiban a következő eredményeket értük el: IPAR Az ipari nyerstermelés tervét 1961 első félévében 100,4 százalékra tel­jesítettük. Az ipari termelés terje­delme az 1960-as év első félévéhez viszonyítva 9,7 százalékkal növeke­dett. Az ipari termelés tervének telje­sítését és növekedését az iparválla­latokban 1961 első félévében a kö­| vetkező adatok mutatják: Iparvállalatok Tervteljesítés 1960 I. félév százalékban 1961 I. félév Ipar összesen 100,4 109,7 ebből a Tüzelőanyag és Energeti­kaügyi Minisztérium vállalatai a) tüzelőanyag 100,5 105,5 b) energetika 100,8 111,4 kohóipar és ércbányászat 99,1 109,8 vegyipar 101,1 112,5 nehézgépipar 99,8 111,7 általános gépipar 100,3 112,3 építészet (építöanyagtermelés) 100,7 112,2 közszükségleti ipar 101,2 108,6 élelmiszeripar 99,6 107,7 A nemzeti bizottságok által irányí­tott vállalatok 100,9 106,3 ebből: helyi ipar 101 112,2 Az építőipari nemzeti vállalatok ke­rületi egyesülése 97,7 107,8 Szövetkezeti iparvállalatok 101,5 107,4 volt észlelhető különösen a gazda­1961 első félévében az iparban 2 333 000 dolgozó dolgozott, vagyis számuk 1960 ugyanezen időszakával szemben 4,2 százalékkal növekedett. Az ipar műszaki színvonalának emelkedése, a munkaszervezés ja­vulása, a dolgozók szakképzettségé­nek növekedése és a kibontakozó szocialista munkaverseny az egy dolgozóra eső munkatermelékenysé­get további 5 százalékkal növelte. Az ipari dolgozók átlagos bére elérte a havi 1456 koronát, s az 1960-as év első félévével szemben 3 százalékkal lett nagyobb. A munkaidőnek lerövidítését heti 42 őrára (a föld alatt dolgozóknál heti 40 órára), további vállalatok­ban vezették be. 1961 első félévének végén rövidített munkaidőben dol­gozott 50 vállalat és 96 további üzem 240 000 dolgozója. Az önköltség csökkentésének fel­adatait nem teljesítettük. Főként a Tüzelőanyag- és Energetikaügyi Mi­nisztérium vállalatai, a Kohóipari és Ércbányaügyi, a Nehézgépipari és az Általános Gépipari Minisztérium vál­lalatai túllépték az önköltség ter­vét. Az egyes iparágazatok fejlesztésé­ben a következő eredményeket érték el: A t ü z e I ö a n y a g - á g a z a t b a n tovább fokozódott a barnaszén és a lignit termelése. A kőszén fejtési tervét nem teljesítettük, s a fej­tés a múlt év hasonló időszakának színvonalán maradt. Ezzel szemben a kokszolásra alkalmas szén terme­lése 7,1 százalékkal növekedett. A széniparban a beruházási építkezés egészben véve kielégítő volt. Az energetikai ágazat­ban túlszárnyaltuk a villanyáram termelés tervét. A villanytermeíés az 1961-es év első felében 13,1 milliárd kilowatt órát tett ki, s az előző év ugyanazon időszakával szemben 11 százalékkal növekedett.

Next

/
Thumbnails
Contents