Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-29 / 240. szám, kedd

A kommunizmus nemzedékének — a kommunizmus technikáját Szovjet tudósok hozzászólásai az SZKP programtervezetéhez Teljes lendülettel folyik a Szovjetunióban a vita a párt új programtervezetéről, a kommunizmus távlatairól. Megszólalnak egy-egy népgazdasági ágazat, egy-egy tudományos terület hivatott képviselői is. Rendkívül érdekes, nemegyszer valósággal izgalmas cikkeikben, tanulmányaikban ezt a kérdést boncolgatják: milyen új követelmények vetődnek fel a népgazdaság céljait szolgáló tudományos. kutatás előtt, milyen lesz az a technika, amely majd a kommunizmus nemzedékét szolgálja. Automata er

őművek, ú

j e

nergiafajt

ák A kommunizmus technikájának egyik kulcskérdésével foglalkozik a moszkvai Pravdában megjelent cjkkében Blagonravov akadémikus. Cikkének alapgondolata a programnak az a megállapítása, amely szerint „a villamosítás a kommunista társadalom gazdasági építésének gerince, vezető szerepet játszik valamennyi népgazdasági ág fejlesztésében, az egész műszaki haladás biztosításában". Ahhoz, hogy a villamos energia termelése ez évtized végéig 2700—3000 milliárd kilowattórára emelkedhessék, rendkívüli műszaki feladatokat kell megoldani. Több százezer kilométernyi új magasfeszültségű vezetéket kell építeni az országban. Olyan egységes elektroenetgetikai rendszert kell kialakítani, amely nemcsak teljesítőképesség szempontjából, de korszerűségét tekintve is első az egész világon. Az energiatermelés és elosztás egész hálózatát maximáli-an automatizálni kell. A tudósoknak és mérnököknek, ha teljesíteni akarják e gigászi feladatokat, egész sor elméleti és gyakorlati problémát kell megoldaniuk — hangsúlyozza az akadémikus. Legye

nek g legnagyo

bb szo

vjet üzem

ek az automatizál ás egyete

mei Ezt a gondolatot folytatja tovább ugyancsak a moszkvai Pravdában Antonov, az ismert kohászati szakember, a magnyitogorszki kombinát főmérnöke. Ahhoz, hogy lS80-ra 250 millió tonna acélt adhasson a nehézipar — meg kell gyorsítani az automatizált, az új termelési módszerek bevezetését. Magnyitogorszkban, Kuznyeckban, Nyizsnyij-Tagilban — a Szovjetunió legnagyobb fémipari kombinátjaiban — az utóbbi két esztendőben nagymértékben sikerült automatizálni az érc kitermelését, dúsítását, a vas és az acél öntését. Ez azonban még csak a kezdet ezekben a kombinátokban is, még igen sok a megoldatlan probléma. Antonov javasolja, hogy Magnyitogorszkban hozzák létre azt a tudományos központot, amely a kohászat komplex gépesítésének és automatizálásának elvi kérdéseit dolgozná ki, ezek módszereit kutatná és ahol a nehézipar automatizálásának szakembereit képeznék. Szerinte valóságos mintaüzemekké kell változtatni mindenekelőtt a legnagyobb szovjet üzemeket, az olyanokat, mint a magnyitogorszki. Ezek az automatizálás igazi egyetemei lehetnének országszerte a nehézipari munkások, a műszaki szakemberek számára. Antonov ennek megfelelően ajánlja: ott, ahol a programban a kommunista munka üzeméről van szó, iktassanak be még egy bekezdést. Ez hangsúlyozná, liogy az ország legnagyobb ipari létesítményeit kell az új technika fellegváraivá, mintaüzemekké változtatni, tapasztalataikkal pedig minden eszközzel terjeszteni kell. Automata telefonhálóz

at, s

zínes képtávíró Az SZKP programtervezete hangsúlyozza, hogy a hírközlés valamennyi eszközét egyaránt gyors ütemben kell tovább fejleszteni. A tudósok, szakemberek ezzel kapcsolatos elképzeléseit fejtette ki a T r u d hasábjain Klokov elvtárs, a Szovjetunió hírközlési miniszterének helyettese. Elmondotta, hogy a kidolgozott terveknek megfelelően a Szovjetunió hatalmas térségein is megvalósul az egységes helyközi automata telefonhálózat. Az interurbán telefonközpontokban nem Ülnek majd kezelők, munkájukat gépek veszik át és e központok útján — mondjuk a kijevi előfizetői* percek alatt összeköttetést kap. Szverdlovszkkal, Szevasztopnllal és más városokkal. A fejlődés ütemét néhány szám is tükrözi: 1980-ra a telefonvezetékek hosszúsága 33-szorosára, a távíróvezetékeké 7,4-szeresére növekszik. Széles körben elterjesztik a fekete-fehér és a színes képtávírót. Telefonon vagy távírón keresztül bárki azonnal kapcsolatot találhat majd vasúti szerelvények, repülőgépek, tengeri vagy folyami hajók és távolsági autóbuszok utasaival. A telefon végérvényesen bevonul a legtávolabbi, a legkisebb szovjet települések életébe is. A szovhozokban és a kolhozokban kiépítik a belső telefonhálózatot, az üzemegységekkénti telefon-mellékállomások rendszerét. (NÉPSZABADSÁG) Eredménnyel jár a tömegalapokra helyezett szocialista munkaverseny A JÄRÄSI versenyfelelős szobájában Varjú József versenyfelelös, és Čipka elvtárs, a GoCovói Helyi Nemzeti Bizottság titkára között élénk vita folyik. Čipka elvtárs sehogy sem akarja megérteni, hogy az aratási munkák versenyében az ő szövetkezetüknél Jobbak is voltak, mert bizony ök siettek mindaddig, míg zsákba nem került a termés. — Ez rendjén van — ismeri el Varjú elvtárs a titkár állítását —, sőt a gabona eladásában is az elsők közé tartoztak — hagyja helyben a versenyfelelös —, hanem a tarlóhántásban és a másodnövények vetésében megelőzték magukat a Čierna Lehota-iak, a dobšinaiak és a silicaiak, ezért kerültek maguk a negyedik helyre. A megcáfolhatatlan érvekbe kénytelen-kelletlen bele kell nyugodni. — No, majd az őszi munkákban mi leszünk az elsők — biztatja önmagát a titkár. — Így van ez nálunk — jelenti ki Varjú elvtárs. — Azelőtt is, míg nem volt meg az értékelés, a szöA szűnfejtés gépesítéséhez járul hozzá gépeivel és berendezéseivel az opavai Ostroj n. v. A vállalat technikusainak és szakképzett dolgozóinak szorgalmas igyekezete a bányászok nehéz munkájának megkönynyítésére irányul. Képünkön: Gerhard Chalupa bányagépet szerel. (J. Kruliš felv. — ČTK) vetkezetekből állandóan érdeklődtek, mikor lesz meg és milyen helyezésre számíthatnak. Nem hittük volna, hogy ilyen tömegessé fejlődik az általunk indított verseny. A Rožňavai Járási Nemzeti Bizottság helyesen járt el a versenyfelhívással, mert a -versenyt — mind a szövetkezetek, mind az egyes gépkezelők részéről — bizonyos anyagi érdekeltséggel serkentette. Így mihden szövetkezet és gépkezelő jelentkezett a versenybe, s igyekezett, hogy az elsők közé kerüljön, mert minden szövetkezetben „jól jön" az a három, kétezer, vagy ezer korona, ami az első három helyezettnek jár.' A gépkezelők szintén iparkodtak s hosszúra szabták a napot, mert ők különdíjazásban részesültek, ha elérték a megszabott teljesítményt. A JÁRÁS ÁLTAL meghirdetett verseny a szövetkezetek keretén belül további versenyzést szült, mert minden faluban arra törekedtek, hogy a termés minél előbb a magtárba kerüljön. Ez pedig úgy érhető el a legjobban, ha a szövetkezetekben a vezetőség tömegalapra helyezi a szocialista munkaversenyt. — Mi úgy döntöttünk — mondja Burkus János, a hrhovi szövetkezet agronómusa —, hogy a cséplőgépnél dolgozóknak a normán felül kicsépelt gabona mázsája után 1 korona prémiumot adunk. De ment is ám a cséplés, mint a karikacsapás. Az a gép, amoly tavaly 120 mázsa gabonát csépelt ki egy nap alatt, az idén 180 mázsáig vitte. A végeredmény az lett, hogy az aratás utáni másnapra a cséplést is befe-. jeztük. — Nálunk két csoport versenyzett a cséplésben — újságolja Bokros Imre, a silicai szövetkezet agronómusa. — 1260 koronát osztunk szét közöttük az elvégzett teljesítmény szerint. Hogy melyik csoport végzett többett, azt most fogjuk megállapítani. A díjakat megérdemlik — jegyzi meg az agronómus —, mert 14 nap helyett 10 nap alatt végeztük el a cséplést. A versenyben a kombájnosok is helytálltak. Ugyanis az arateís kezdetekor 8 kifogástalan kombájn volt a járásban, amelyeknek vezetői mindannyian vállalták a 100 hektár gabona learatását. Mind a 8 kombájnos túlteljesítette kötelezettségét, s elnyerte a 100 hektár gabona learatásáért az 1000 korona díjat. Sőt öten — élükön Hanes Istvánnal, aki 153 bektár gabonát aratott le — pótdíjat is nyertek, mégpedig minden további 10 hektárért 100 koronát. MIT HOZOTT ez a jól megszervezett munkaverseny? A járásban egy hónappal előbb fejezték be az aratást, mint tavaly. Az igaz, hogy az idén 13 nappal előbb kezdték az aratást, de így is 17 nap előnyre tettek szert. Ha valaki azt vetné fel, hogy az újonnan érkezett 6 kombájnnak köszönhetik az előnyt, annak nincs teljesen igaza, mert a kombájnok az aratás derekán érkeztek, ami miatt a kétmenetes módszert is csak 1080 hektáron valósíthatták meg az 1500 hektár helyett. A járásban a 8543 hektár gabona betakarításánál az aratás elejétől számítottak a 6 kombájn segítségére és így állították be a tervet. Ha most azt vesszük figyelembe, hogy e terv szerint is 3 nappal előbb fejezték be a munkálatokat, elismerjük a tömegalapokra épített szocialista munkaverseny erejét, ami so-; kat segített, s a veszteséget a mini-; mumra csökkentette. Tehát idevezetett a szocialista munaverseny. Meg kell említeni azt is, hogy a járásban nem okozott nehézséget — az egyes gabonafajták szerint — a felvásárlási terv teljesítése. Ezek után egész természetesnek tűnik, hogy a Rožňavai Járási Nemzeti Bizottság hamarosan kidolgozza az őszi munkálatokra vonatkozó verseny feltételeit s igyekszik őket úgy megismertetni " és értékesíteni, mint az aratási munkálatokra kidől-, gozott versenyfeltételeket. Benyus József Jó az irányítás, szépek az eredmények A Králov Brod-í szövetkezet (galantai járás) az országban elsőnek teljesítette gabonából a szerződésben vállalt feladatokat. A hektárhozamok is szépek voltak, búzából átlagosan 30 mázsa termett hektáronként. Az állattenyésztésben is jók az eredmények. A szövetkezet egy-egy tehéntől naponként átlag 7 liter tejet ad a közellátásnak. A hízósertéseknél több mint félkiló a napi súlygyarapodás. A hízómarháknál pedig Lencse Péter és társai a napi 1,40 kg-os súlygyarapodást is elérik. Sikereik titka a jó munkaszervezés. Takács Lajos, Král. Brod :•!•: •••iVMíltMifMcni'im"!!! V

olt egy szép hívőjelem, mely második névnek is beillett volna. E jelre a körpálya bármelyik pontjáról jelentkeztem. Minden űrrepülőnek volt hasonló beceneve. Amikor azonban Így hangzott a hívás: „Landisi" (gyöngyvirágok), tudtam, hogy egyik barátommal beszélek. Szabad időnkben baráti körben gyakran énekeltük a magunk faragta tréfás dalt a gyöngyvirágról.- Sok kitartást és türelmet követelő utam vége 'felé járt és elvtársaim, tudván, hogy közeledik a repülőút nehéz zárőszakasza, a leszállás, igyekeztek tartani bennem a „lelket", hogy megőrizzem erőmet és jókedvemet. Az utolsó percig emelkedett hangulatban voltaifi. Jókedvem, ahogy közeledtem a végcélhoz, óráról órára fokozódott. Örültem — hogy is ne örültem volna —, hogy a tudományos programot eredményesen teljesítettem. Minden a repülés eredményességét bizonyította. Benéztem az étel tartóba: még tíz órára elegendő készlet volt benne. Szükség esetén meghosszabbíthattam volna a repülés idejét. Egy cseppet sem kételkedtem, hogy sikeresen Földet érek. Bíztam az űrhajóban, erősen bíztam azoknak a számításoknak pontosságában, amelyeket a matematikusok az űrrepülők körében közkedvelt űrhajózási teoretikus vezetésével végeztek. Szófukar ember, de mi megjegyeztük minden egyes szavát és megcáfolhatatlan véleménymondását. Ojabb és újabb feljegyzések kerültek a fedélzeti naplóba egyetlen javítás nélkül. Külön oldalakat jelöltek ki minden körre, de nemcsak a repülési grafikonban előirányzott észleléseimet rögzítettem pontosan, hanem benyomásaimat és élményeimet is. Kedvem támadt értékelni benne a rakétát, mely a Vosztok-2 szputnyik-űrhajót felvitte keringési pályájára. „Erős rakétáink vannak. Az űrrepülések dicsőségét egyenlő arányban kell megosztani a repülők és a rakéták alkotói, megtöltői és felbocsátói között." Ez a füzet, fedőlapján a Szovjetunió címerével, különleges napló volt, s a konkrét tudományos bejegyzések mellett ilyenek is találKÖZELE

DIK A LESZÁLLÁS IDEJE • A DICSŐSÉGET MEG KELL OSZTANI A RAKÉTÁK ALKOTÓIVAL • EGY GYERMEKKORI ALOM MEGVALÓSUL 9 J

Ó A VILÁGŰRBEN, DE MÉG JOBB OTTHON • LESZÁLLÁS! • KÍVÜLRŐL TŰZGOLYÓ - BELÜL 22 C FOK • LESZÁLLÁS KÖZBEN A FELESÉGHEZ SZÁLLNAK A GONDOLATOK Elmondja: Germán Tyitov űrrepülő, a Szovjetunió hőse hatók voltak benne: „Hallgatom: Moszkva a „Moszkva környéki estéket" közvetíti. Ahogy a tenyerem élével végigsimítottam a nyakam és az állam, enyhe sercegést hallottam. Kicsit borostás volt. „Jó lett volna a felszállás előtt megborotválkoznom a Földön — gondoltam, de a villanyborotvakészülékem az utazótáskámban maradt a kozmodromon. Ezt is be akartam jegyezni a fedélzeti naplóba. Írni akartam még arról, hogy gyermekkori álmom a földkörüli utazásról oly nem mindennapi módon beteljesedett. Ez azonban már nem tartozott a tárgyhoz. Az űrhajó rátért a 17. körre. Figyelmem egy pillanatra lankadt. A fülhallgatóban hallottam a főkonstruktőr meleg, határozott hangját: — Felkészült a leszállásra? Gondolkodás nélkül válaszoltam: — Kész vagyok ! őszintén szólva már nagyon vágytam vissza a Földre. Mert hát jó a világűrben, de még jobb otthon. Nincs szebb a világon a szülőföldnél, melyen dolgozhat az ember, találkozhat barátaival, magába szívhatja a mezők illatát. Bonyolult és nagyon felelősségteljes feladat az űrhajó letérítése keringési pályáról, a sűrű légköri rétegek átszelése és maga a leszállás. A repülőút utolsó szakaszán elkövetett legkisebb elővigyázatlanság sok kellemetlenséget okozhat. Ugyanis tekintettel kell lenni arra, hogy minden őrült gyorsasággal történik, amikor óriási hőfokon átizzik az űrhajó hövédőrétege, hogy mindez a leszállás megjelölt pontjától több ezer kilométernyi távolságban történik. E helyzetben az embernek nem szabad elveszítenie a fejét. Én, mint az elsietett döntések ellensége, természetesen e percekben még egyszer tanácsot akartam kérni a főkonstruktőrtől. A rádión keresztül több kérdést intéztem hozzá és nyomban pontos választ kaptam rájuk. A reptilőűt adatai alapján e válaszok azt fejtették ki, amiről a tudós a III. számú űrhajós társaságában a felszállás előtti esti sétánk alkalmával beszélt. Kis szünetet tartott, hogy mélyen az emlékezetembe véssem a szavait. — Cselekedjék úgy, ahogyan eddig, és minden jól végződik — mondotta a végén. Hangja magabiztos és nyugodt volt, mintha valamilyen hétköznapi dologról társalogtunk volna. Nem ls tudom, hányadszor öntött belém szilárd biztonságérzést a repülés ideje alatt ez a tudós. Ojra meggyőződtem róla, hogy a Földön mindent előkészítettek az űrhajónak a megjelölt ponton való leszállásához. Újra munkába merültem. Az űrhajó kabinjában nem gondoltam a múltra, nem álmodoztam a jövőről, csak a tartalmas és gyönyörű jelennek éltem. A grafikonban megjelölt időpontban közölték velem, hogy most bekapcsolják a leszállást végrehajtó automataberendezést. Az űrhajó irányítórendszere hajszálpontosan működött. Most működésbe lépett a fékezömotor. A repüléssel ellenkező irányba ható ereje lassította a sebességet. A Vosztok-2 letért pályájáról és közeledni kezdett a légkör sűrű rétegeihez. Érdekelt az átmenet a súlytalanság állapotából a normális állapotba, jurij Gagarin elmondotta hogy nehéz ellesni ezt a pillanatot. Valóban, a súlytalanság szinte maga-magától megszűnt. Az egyik pillanatban hirtelen azt éreztem, hogy testsúlyommal odaszorulok a karosszékhez, hogy némi erőfeszítést kell tennem, ha fel akarom emelni a karom. A Vosztok-2 elérte a légkör sűrű rétegeit. Hővédő burkolata gyorsan átizzott. Ogy tetszett, hogy erősen világító levegő veszi körül az űrhajót. Nem húztam le. az illuminátorok redőnyeit, tüzetesen szemügyre akartam venni az oldakint lejátszódó jelenségeket. Az űrhajót körülvevő enyhén rózsaszínű fény egyre erősebbé vált, vörös majd bíborszínben úszott és egészen sötét vörössé változott. Önkéntelenü! ránéztem a hőmérőre: a kabinban 22 C fok volt a hőmérséklet, tehát normális. Hunyorogva néztem az odakünn a legélénkebb színekben kavargó tüzet. Gyönyörű és mégis félelemgerjesztő látvány volt. Észrevettem, hogy az illuminátorok hőálló üvegablakai ls fokozatosan sárgultak. Tudtam azonban, hogy semmi veszély nem fenyeget: az űrhajó nagyszerű hővédő rendszere az űrrepülések során mindig kiállta a próbát. A súlytalanság teljesen megszűnt. Az egyre fokozódó túlterheltség óriási erővel nyomott a karosszékbe. Az volt az érzésem, hogy valamilyen nehéz súly szétroncsolja a testem. „Csak mielőbb engedne fel" — gondoltam. S valóban a reám nehező erő fokozatosan engedni kezdett. Egyre könnyebben éreztem magam. A túlterheltség csakhamar megszűnt. A levegő külső világítása is alábbhagyott. Valamennyi berendezés nagyszerűen működött. Az űrhajó pontosan a leszállásra megjelölt pont felé tartott. Ismertem ezt a helyet, fogadtam ott a világűrből visszatérő Jurij Gagarint. Rettenthetetlen bátorságától annyira fellelkesültem, hogy úgy gondoltam, bizonyára obeliszket állítanak majd fel az emlékezetes 1961. április 12-e tiszteletére azon a helyen, ahol ő földet ért. S míg a repülés óráiban sem a múlt, sem a jövő nem létezett számomra, csak a jelennek éltem, most már megengedhettem magamnak, hogy különféle dolgokra gondoljak. Arra gondoltam, hogy feltétlenül beiratkozom a Zsukovszkijról elnevezett Hadirepülő Mérnöki Akadémiára. Tudtam, hogy a Vosztok-2 felszállása - előtt feleségemnek felvételi vizsgát kellett tennie az orvostudományi intézetben. „Vajon nem befolyásolta-e miattam kiállott aggodalma a tanároknak adott válaszait?" — gondoltam. Sok emlékem elevenedett meg, amikor a feleségemre gondoltam. Eszembe jutott, hogyan ismertük, szerettük meg egymást, hogyan szavaltam neki emlékezetből Puskin és Jeszenyin verseit, hogyan keltünk egybe és hogyan segítettük egymást mindenben. Ö értett meg a legjobban. Emlékezetemben megelevenedett barna arca, alakja, járása. Sohasem szerettem őt ily gyengéden, mint most, amikor tőle sok ezer kilométer távolságban berepültem a világűrt. Közben eszembe Jutott, mi mindenre tanított az apám, s a többiek, mit adott nekem az anyám. Magam előtt láttam a nővéremet és gyermekkorom több, félig már elfelejtett epizódja játszódott le előttem. Eszembe jutottak tanítóim, pilótaoktatóim, Podoszinov alezredes és azok az emberek, akik figyelmességükkel és mindennapi gondoskodásukkal igazi szovjet embert faragtak belőlem. (Befejezése következik.) ÜJ SZÖ 4 * 1961. augusztus 29.