Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-24 / 235. szám, csütörtök

Az NDK kormányának újabb védelmi intézkedései Berlin (CTK) — Az ADN hírügynökség jelentése szerint a nyugat-ber­lini körök és főként Brandt nyugat-berlini polgármester kezdeményezé­sére az utóbbi napokban Berlin, az NDK fővárosa polgárai és intézményei ellen folytatott provokációk ntán az NDK belügyminisztere augusztus 22-én újabb intézkedéseket foganatosított, a köztársaság védelmére, amelyek a szerdára virradó éjjel léptek érvénybe. Az egyik hirdetmény figyelmezteti Berlin és Nyugat-Berlin minden la­kosát, hogy saját biztonsága érdeké ben egyik oldalon se közelítse meg száz méternél kisebb távolságra a határt. Az utóbbi napokban a béke­szerető polgárok veszedelemnek vol­tak kitéve, mert nyugat-berlini rész­ről számos provokációt rendeztek a határon. A Szabad Német Ifjúsági Szövetség teljesíti harci feladatait Berlin (CTK) — Harst Schumann, a Szabad Német Ifjúsági Szövetség Köz ponti Bizottságának első titkára, au­gusztus 22-én jelentette Németország Szocialista Egységpártja politikai iro dájának, hogy a Szabad Német Ifjúsági Szövetség e napokban kapott harci fel­adatát sikeresen teljesíti. Németország Szocialista Egységpártjá­nak a német ifjúsághoz Intézett felhívá­sát 25 445 alapszervezet aktíváin tár­gyalták meg. Ezeken az aktívákon a szövetség több mint félmillió tagja vett reszt, c gyűléseken 25 B55 tag elhatá­rozta. hogy önként belép az NOK fegy­veres erői sorába, a Szocialista Köz­társaság megvédelmezésére A szövetség több ezer tagja a párt felhívására ér­tékes munkakötelezettség-vállalásokkal felelt. Rusk sajtóértekezlete Washington (CTK) — Dean Rusk, az USA államtitkára a keddi washingtoni sajtóértekezleten kijelentette, hogy a nyugati hatalmak a Berlinre vonatko­zó tárgyalás kérdéséről tanácskoznak. Hozzáfűzte, hogyha elérkezik annak az ideje, a Szovjetunióval ls tárgyalni fog­nak. Nem árulta el azonban, hogy a nyugati hatalmak előterjesztenek-e ja­vaslatokat. Rusk Igyekezett kikerülni az alap­problémát vagyis a német békeszerző­dés megkötését és egy szóval sem említette, vajon „a szövetségesek" meg­beszélései e kérdésre vonatkoztak e. Arra a kérdésre, mily mértékben fe­lelnek meg az Igazságnak a sajtó azon híresztelései, hogy az USA. Nagy Bri­tannia és Franciaország között ellenté­tes nézetek uralkodnak, ..a közös eljá­rás'' tekintetében, Rusk nem volt haj­landó választ adni. Erhard bojkottálni kívánja a lipcsei mintavásárt Hamburg (CTK1 — Erhard. bonni al­kancellár és gazdasági miniszter a Dle WeJt hamburgi lap munkatársaival folytatott beszélgetésében kijelentette, 9 Egy további intézkedés szerint a nyugat-berlini polgárok az NDK fővárosába csupán tartózkodási en­gedély alapján léphetnek. Ezeket az engedélyeket az NDK utazási irodá­jának két nyugat-berlini fiókosztá­lya adja ki. 9 Egy további intézkedés az ide­gen állampolgárok, a diplomáciai tes­tület tagjai és a nyugati megszálló hatalmak tagjai határátlépését sza­bályozza. Ezen személyek számára külön határátlépőt adnak. Különátjá­rókat létesítettek a nyugat-németor­szági és nyugat-berlini lakosok szá­mára. A nyugat-berlini gyermekek csupán szüleik kíséretében léphetik át a határt. A belügyminisztérium által kiadott rendelkezések a békeszerződés meg­kötéséig maradnak érvényben. Az NDK katonái válaszolnak Brandlnak Berlin (CTK) — A Német Demokrati­kus Köztársaság nemzeti néphadserege és népi rendőrsége alakulatainak tagjai, akik a demokratikus Berlin határát Br­zlk, méltó választ adtak Brandt nyugat­berlini polgármesternek, aki az NDK bé­kés intézkedései elleni tehetetlenségé­ben felszólította a katonákat és a rend­őröket, hogy tagadják meg az engedel­mességet. Brandt a katonáktól és a rendőröktől kapott választ bizonyára nem teszi kirakatba. ,.Hogyha 1933. január 30-án fennállt volna államhatalmnnk. népi hadseregünk és rendőrségünk, hogyha itt lettek vol­na tábornokaink, tisztjeink és mi, a ké­szültségi alakulatok tagjai, nem vonul­hattak volna fel a baruainges banditák a Brandenburgi-kapu alatt, és szülőink minden szörnyűségtől megszabadulhat­tak volna: Hitlertől, a háborútól, Eich­manntól. a gvíijtötáboroktól. Göringtől, a berepülésektől. Oberlandertöl és kite­lepüléstől, Strausstól,, Globkétől, Aden­auertől. a frontvárostól és nem utolsó­sorban öntől. Brandt ár. Ma azért ál­lunk a Brandenburgi-kapunál, hogy meg­gátoljuk mindezen szörnyűség megismét­lődését: — írják a katonák és a rend­őrök. A107 milliós Szakszervezeti Világszövetség teljes mértékben támogatja az NDK-t A Szakszervezeti Világszövetség titkársága megtárgyalta a berlini ese­mények folytán beállott nemzetközi helyzetet. A Szakszervezeti Világszövetség titkársága a Jelenlegi feltételek kö zött ismét megállapítja, hogy a Né­met Demokratikus Köztársaság béke­szerető állam, amely semmilyen más államot nem veszélyeztet. Az NDK politikája valamennyi probléma tár­gyalásos megoldására irányul. Ez el­sősorban a második világháború után megoldhatatlanul marad béke­szerződés aláírására vonatkozik. A Szakszervezeti Világszövetség titkársága ezzel összefüggően és ilyen értelemben értelmezi az NDK kormányának törvényét és intézkedé­seit, amelyek biztosítják az NDK nemzeti szuverenitását és az európai Veszélyeztetik a vasúti összeköttetést Berlin (CTK) — Ottó Arndt, a Német Demokratikus Köztársaság berlini vasút­igazgatóságának elnöke a szerdal nyu­gat-berlini sajtóértekezletén felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a csőcselék továbbra is támadásokat in­| téz a helyi vasút ellen Nyugat-Berlin I területén, veszélybe juthat a vasúti táv­hogy bojkottálni akarja a lipcsei oszl , ňssz ekôttetés Nyugat-Berlinnel. Hangsú mintavásárt, Egyúttal hozzáfűzte nem ,yozta. hogy a nyugat berlini vasutak tartia szuksegesnek. hogy az Aden j , ava része együttal a véros í, vasút) é s auer kormány hivatalos mtezkedŕseket | a távösszek ö„ Bté8t l s szolgálja, amely foganatosítson a nyugat-németországi az ND K vasútigazgatóságának hatáskö­váHalatok részvétele ellen a lipcsei , rébe tart0 2i k és azonos biztonsági jel­míntavásáron. , 2ést és raűs2ak l berendezést használ Az Ennek a taktikának teljes mértékben NDK kormányí az NDK valamennyi vas­megľelel az az utasítás, melyet illeré . úti alkalmazottjával minden tőle telhetőt kes bonni körök adtak Bergnek, a nyu- j megtesz a közlekedés zavartalan lebo­gatnémet Iparosok szövetsége elnökének. I nyolítására. béke biztosítását. A titkárság egyet­ért ezekkel az intézkedésekkel. A Szakszervezeti Világszövetség titkársága és a Szabad Német Szak­szervezetek titkársága mindezen té­nyekre való tekintettel augusztus 28-án és 29-én Berlinben együttes ülést tart. Adenauer újra gazdasági megtorlásokkal fenyegetőzik Adenauer nyugatnémet kancellár ame­rikai katonai repülőgépen kedden pro­vokatív látogatásra Nyugat-Berlinbe ér­kezett. A tempelhovi repülőtéren rövid­del megérkezése után elhangzott beszé­dében kijelentette: „Nehéz hetek, sőt hónapok várhatók". Beszédében gyűlölet­teljes rágalmazó kijelentéseket tett az NDK ellen. Arra a kérdésre, miért nen) 1 jött már előbb Nyugat-Berlinbe, Aden­auer az felelte, hogy Johnnson amerikai alelnökkel együtt akart jönni. Az alel­nök azonban arra kérte őt, ne kísérje el nyugat-berlini útján. Nyolcórás berlini tartózkodása alatt az NDK-val szemben „nagyobb nyomás" ki­fejtését kérte, részt vett a szenátus ülésén, segítséget ígért, „megrázó be­nyomásokat" szerzett, tüntetőleg átha­ladt a városon és több beszédet mon dott. A bonni kancellár kedden este be­fejezte nyugat berlini provokatív látoga tását. A visszautazás előtt rendezett sajtó értekezleten kifejezte azt az óhaját, hogy a nyugati államok az NDK kormá nyának a berlini határon foganatosított intézkedéseivel szemben ..még nagyobb nyomást" fejtsenek ki, sőt kíséreljék meg azt is, hogy tovább menjenek. Csak úgy mellékesen és nyilvánva­lóan azért, hogy békeelienes politikája ne kerüljön még nagyobb elszigetelt ségbe, Adenauer kifejezte azt a meggyö ződését, hogy rövidesen sor kerül a nyugat-berlini kérdés megtárgyalására. A LENINGRÁDI Sz. M. Kirov elektrotechnikai üzem kollektívája a hétéves terr harmadik évében a múlt évhez viszonyítva 50 százalékkal emeli a vízi generá­torok és 27 százalékkal a turbogenerát orok gyártásét. Képünkön I. Fomcsenkov (balra) és J. Zanevin lakatosokat látjuk, amint a 185 000 kW teljesítményű uj turbogenerátart készítik elö próbára. (CTK — TASZSZ fényképfelvétel) iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii) Románia a szocializmus építése befejezésének korszakába lépett A román nép megünnepelte országa felszabadításának 17. évfordulóját Bukarest (CTK) — A ROMÁN NEP KÖZTÁRSASÁG BUKARESTI PALOTÁ IÁBAN KEDDEN TÖBB MINT 3000 Ugyanott foglaltak helyet a töm®»­szervezetek képviselői. Gh. Gheorghiu-Dej beszédében ösz­BUKARESTI DOLGOZfi GYŰLT ÖSSZE, szefoglalta azokat az eredményeket, HOGY MEGÜNNEPELJE ROMÁNIA FELSZABADÍTÁSÁNAK 17. ÉVFORDU­LÓJÁT. Az elnöki emelvényen helyet fog­laltak a Román Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága politikai irodájának tag jai, a miniszterek és az, államtanács amelyeket a Román Népköztársaság­ban a Román Munkáspárt vezetésével elértek. A párt politikájának érdema az, hogy a Román Népköztársaság a szocializmus építése befejezésének korszakába lépett. A népgazdaság fejlesztésének a párt III. kongresszu­tagjai élükön Gheorghe Gheorghiu- i sán jóváhagyott hatéves tervét sike­Dej-jel a Román Munkáspárt Közpon- j résen teljesítik. ti Bizottságának első titkárával, az államtanács elnökével és I. Gh. Mau ererrel, a minisztertanács elnökével, Ollenhauer Adenauer lemondását követeli Hannover (CTK) — Erich Ollen­hauer, Németország Szociáldemokra­ta Pártjának elnöke hannoveri vá lasztási beszédében azt javasolta a Kereszténydemokrata Uniónak, mon­dassa le Adenauer bonni kancellárt. Kijelentette, hogy „az a férfi, aki Berlin kettéosztása után olyan szé­gyenteljes csalódást okozott, nem való a szövetségi kormány élére." Ollenhauer természetesen Brandtot, a fő uszítót hozta fel példaképül. Ezenkívül kifejezte kétségét aziránt, vajon sikerül-e az alapvető kérdé­sekben dűlőre jutnia a szövetségi kor­mánynak. Jellemző Németország Szociálde­mokrata Pártja jobboldali vezetősé­gének áruló álláspontjára Ollenhauer azon kijelentése, hogy a tanácskozá­sokkal kapcsolatos kezdeményezést a nyugati szövetségesektől kell vár­ni. A népgazdaság sokoldalú fejleszté­se és a nemzeti jövedelem állandó növekedése hozzájárult a dolgo/.ok életszínvonalának emeléséhez, A leg­utóbbi 10 év leforgása alatt a reál bérek 85 százalékkal emelkedtek. Gh. Gheorghiu-Dej ezen sikerekkel kap­csolatban hangsúlyozta, azon sok­oldalú segítség jelentőségét, amelyet a Szovjetunió nyújt Románia népének. Gheorghiu-Dej beszédének befejező részében kifejezte azt a meggyőződé­sét, hogy a szocialista országok nem­zeteinek és mindenkinek akinek drá­ga a béke, együttes erőfeszítésével el lehet hárítani a világháborút. Románia felszabadítása 17. évfor­dulójának tiszteletére augusztus 23 án a bukaresti J. V. Sztálin téren kato­nai szemle és a dolgozók manifesztá­ciója volt. A díszszemlén jelen voltak a Ro­mán Munkáspárt és a Román Nép­köztársaság vezető képviselői, Gh. Gheorghiu-Dejjel az élén. LONDONI TUDÓSÍTÁSUNK ALA MEGFONTOLT* ÁGO T A z Economist angol gazdasági hetilap kifejezte azt a nézetét, hogy „a Nyugatnak tárgyalásokba kell bocsátkoznia a Német Demokra­tikus Köztársasággal akár tetszik, akár nem. A 12 év óta tartó bojkott nem alkalmas forma a diplomáciai politikai kérdések sikeres megtár gyalására." Hasonló következtetésre jut szá­mos angol lap. Ezek közül nem hiá­nyoznak, azok sem, amelyek alapo­san kivették részüket a hidegháborús kampányból, amelyet a Német De-, mokratikus Köztársaság berlini ha­tárintézkedéseivel kapcsolatban szí­tottak. „Megfontoltan cselekedj", — ez Nagy-Britannia Jelszava abban az időben, amikor Adenauer kancellár és Brandt nyugatberlini polgármester dühöngve agresszív akciókat kísé­relnek meg. „Fontold meg a helyze­tet"' Nem akarunk háborút, hanem tárgyalásokat" — ezekkel a szavak­kal találkozhatunk számos angol ve­zércikkben. Ilyen volt az angol köz­vélemény Javarészének nézete a ber­lini kérdésben a bécsi találkozó óta és ez az irányzat az utóbbi napok­ban megerősödik. Ennek két oka van 9 Elsősorban az angoloknak csa lódást okozott az a vonakodás, amelyei a Nyugat választ keresett Hruscsov miniszter elnök felszólítá­sára: „Ne terjesszünk háborás han gulatotl" 9 Másodsorban az angolokat rend­kívül kedvezőtlenül lepte meg az az elhamarkodottság, amellyel Adenau­er magára vállalta a Nyugat szószó­lójának szerepét és gazdasági boj­kottal fenyegette meg a szocialista országokat. Ez a tény nemcsak az egyszerű angolt, hanem a kapitalis­tákat is megdöbbentette. Egyetlen angol lap sem támogatta a blokád gondolatát és a lapok többsége egye­nesen elítélte. Ez teljesen természetes is. Az an­golok nagyon jól emlékeznek a sze­rencsétlen kereskedelmi korlátozá­sokra, amelyeket a Német Demokra­tikus Köztársasággal szemben a múlt évben alkalmaztak, amikor az angol cégek e korlátozások pontos betar­tása következtében számos kereske­delmi szerződéstől estek el, amelye­ket azután a nyugatnémet kapitalis­ták szereztek meg. Az angolok min­den erővel ragaszkodnak ahhoz a lehetőséghez, hogy kereskedelmi felfegyverzésének következményeitől. túlságosan súlyosak lennének. Az egyszerű emberek fel is vetik a kér­dést: ha már most, amikor még nem történt megállapodás Nagy Britannia és a hat állam között, és amikor a német egységek még nem tartózkod­nak az angliai támaszpontokon, Aden­auer ilyen hangnemet üt meg, ho­gyan fog beszélni egy félév múlva? Az angol közvélemény a berlini kérdésben higgadt álláspontra helyez­kedik. A Daily Telegraph és a Sun­day Telegraph konzervatív lapok nem foglalnak állást a tárgyalások­kal szemben. Nem védelmezik Ho­me lord külügyminisztert sem, akit a sajtó csaknem kivétel nélkül azért Finnország sem csatlakozik a közös piachoz Helsinki (CTK) — A finn külügy­minisztérium szerdán közölle, üröm­mel fogadja a svéd kormány azon döntését, hogy nem követi Nagy­Britannia és Dánia példáját, és nem csatlakozik Nyugat-Némelország, Franciaország, Olaszország, Belgium, ?• Hollandia- és Luxemburg „közös pia­A Guardian liberális lap szerint szük- c^i lo z" séges, hogy Nagy-Britannia a Nyugat élére álljon és konstruktív tárgyaláso A finn kormány már néhány napja kat kezdeményezzen. Ez a nézet tükrö- X kijelentette, nincs szándékában csat­zödjön vissza abban a meghívásban ls, lakozni ehhez a zárt tömbhöz, mert amelyet Coventry polgármestere intézett r ez a fin n semlegesség megszegését 15 európai városhoz, beleértve Lidicét jglpntené is, azzal fejezzék ki kívánságukat, hogy Ý ' az Illetékesek kerek asztalnál kezdjék v meg tárgyalásaikat. Az angol közvélemény előtt teljesen világos, hogy a hidegháború összeom­lik. Az angol közvélemény ezért eluta- ••> sít minden provokációt és olyan tet- £ A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTAR­teket követel, amelyek békés úton old •<> SA SÁG Nemzetgyűlése elhatározta, hogy jak meg a sürgős problemakat es meg- T a z ^ei-es évre szóló gazdasági terv gátolják Nyugat-Németország atomfel- j- irányszámaiban néhány módosítást esz­fegyverzését. Brandt azon nyilatkozatát, V közöl és az ide i költségvetést is némi­liogy Nyugat-Berlinnek nem szabad új 4. le g megváltoztatja. (CTK) Münchenné válnia, a sajtó élesen bl­I mM'mmmmm rálja. A Daily Worker rámutat ezen össze-. hasonlítás esztelenségére, és hozzáfü­,„,.,. , ..,.. . zi: az új München követői azok a nyu­tamadott, mert a nyugati kulugymi- ga t. ném et 0rszági polgárok, akik követe­niszterek ertekezlete után igyekezett csökkenteni a tárgyalások jelentősé­A FRANCIA La Fayette repülőgép­anyahajó befutott a bizertai kikötőbe, hogy a katonai támaszponton megerő­sítse a francia katonai erőket. (CTK) A FRANCIA ULTRÁK szerdára virradó reggel Párizsban több plasztik-bomba­merényletet követtek el. Bombák rob­kapcsolatokat tarthassanak fel a szo­cialista . államokkal. Emlékezzünk csak arra, hogy Macmillan azzal fe­nyegetőzött, hogy Nagy-Britannia ra­dikális módon megváltaztathatná ke­reskedelmi politikája irányvonalát, amennyiben a hat állam közös piacá­hoz való csatlakozásának feltételei lik az úgynevezett „elvesztett területek"^ visszaadását. A Német Demokratikus gét. A Daily Herald munkáspárti és a Daily Express konzervatív lap sze­rint a berlini intézkedések még sür­gősebbé teszik a tárgyalásokat. A Daily Express óva inti Nagy-Britan­ma népét Nyugat-Németország teljes í^ogT'" náSs"£fW~~Afajvédő z^olTebbe^-^ Tcltcill!;irai'7acanúl/ ^nirotta^manifaitnl , . 1 . , , , ' Jf pnehan mon nAntalr nta „Mq-.I- UMrf dozatamak megvadolasa a nacizmus gaz­tetteivel kissé erős az én gyenge gyom­romnak". Ezek a nyilatkozatok azt mutatják, hogy az angoloknak semmi kedvük Köztársaság, amely a békeszerződés ál- Í bantak többek között Francolse Sagan tal elismert mai határok fenntartása-;. 1™ és Jeannney ipart miniszter haza mellett következetesen kitart, az az ál - X elot t' Senkl sem serult m e8 < CT K1 lam. amely meg akarja akadályozni az v MIDDLESBRGUGH angol városban hét­új Münchent. £ r° n este e^ huligán-csoport három Cassandra ismert közíró a Daily Mir- f P«*t«ztán! áIlam i hivatalnokot támadott A Daily Herald elítéli a nyugatnémet­tek felszólítását az akcióra és hozzá­fűzi: „A szövetségeseknek megfontoltan keli cselekedniök. A Nyugatnak kellő türelmet és szilárdságot kell tanúsí­tania, mert erre szükség lesz a berlini helyzetnek megtárgyalásánál Oroszor­szággal. Addig nem szabad megenged­nünk semmi provokációt". rosban már péntek óta tartanak. Midd­lesbroughnak 130 000 lakosa közül 3000 színes bőrű. (CTK) AZ UNESCO évi jelentésében rámutat arra, hogy a Föld lakosságának 70 szá­zaléka nem szerez tudomást a saját or­-"itiiu iiwii or_i r.f. luuuiua^i a aaiui ui­sincs ahhoz, hogy alavessek magukat a | s zágában, vagy a világban végbemenő nyugat-németorszagi uszítok veszedelmes £ eseményekről. Főképp az afrikai, ázsiai provokációinak. % és Iati n_ araerlkal áüamo k „épéiről van Stanley Harrison X szó. (CTK) 1 UJ SZ0 3 * 1961. augusztus 24.

Next

/
Thumbnails
Contents