Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-22 / 233. szám, kedd

VILÁGGAZDASÁG Éhség és neokolonializmus „Amerika fuldoklik a mezőgazdasági termékek fölöslegében", ez a cime a Siiddeutsche Zeitungban megjelent cikknek, melyben a lap az Egyesült Államok ama szándékáról számol be, hogy az eddiginél még nagyobb mennyiségű gabonát szállít majd a gazdaságilag elmaradott országoknak. Mi készteti az USÁ-t erre az emberbaráti cselekedetére? Az egyik oldalon megannyi millió fölösleges és eladatlan élelmiszer, a másik oldalon pedig emberek százmillióinak éhsége és nyomora — íme egy ellentmondás, mely jellemző a kapitalista rendszerre. S ez az ellentmondás az utóbbi időben egyre jobban kiéleződött. A kapitalista világ £ő kiviteli területein az 1959/60-as gazdasági évben 130 millió tonna volt a gabonafelesleg. A gazdasági év végéig ez a felesleg eléri a 135 millió tonnát, s ebből 60 millió tonna a búza. A cukorfölösleg ugyanekkor a tavalyi 14,9 millió tonnához hasonlítva 18,2 millió tonna lesz. A gabonafelesleg ma négyszer annyi mint 1952-ben volt. Ezek a mennyiségek elegendők lennének arra, hogy Ázsia és Latin Amerika kapitalista és függő viszonyban lévő államaiban minden embernek 96 kg gabona — ebből 43 kg búza — és 13 kg cukor jusson. Ez lehetővé tenné, hogy minden ember napi kalóriamennyiségét — az NDK gazdasági intézetének számításai szerint — csupán e kétféle élelmiszer segítségével egy egész évig több mint ezer kalóriával emeljék, s a világon felszámolják az éhséget és a hiányos táplálkozást. A polgári sajtó becslése szerint jelenleg a világ kapitalista országaiban a lakosság 75 százaléka rosszul táplált. Az ötvenes évek elején a lakosságnak „csupán" 70 százaléka és a 30-as években „csupán" 30 százaléka nem jutott elegendő táplálékhoz. Ezeket a tényeket a burzsoá sajtó mindeddig titkolta. Most azonban hirtelen taktikát változtat és előtérbe helyezi az éhség és a hiánýbs táplálkozás kérdését. Nagyszabású kampányt indít először az Egyesült Államokban, majd NyugatEurópában, elsősorban is NyugatNémetországban. „Hadjáratot az éhség ellen!", „Kenyeret a világnak!", „Élelmiszereket a béke érdekében.!", s ehhez hasonló címek olvashatók az újságokban A burzsoá lapok egyszerre csak „rájöttek", hogy évente 25—40 millió ember hal éhen. Emberbaráttá lett-e egyszerre a burzsoázia? Hiszen ezek a tények már azelőtt is ismeretesek voltak. Miért nem zavarták eddig a monopolkapitalisták álmát? A titok nyitja egyszerűbb, mint gondolnánk. A monopóliumok urai üzletet csinálnak az éhségből, méghozzá egész nagyszabású üzletet. Sem Amerikának, sem pedig a kapitalista világ többi államának nem lágyult meg hirtelen a szíve az éhség és a nyomor láttán. Rájöttek azonban arra, hogy szép összeg kereshető az éhségen és az emberek nyomorúságán, ha a mezőgazdasági termékfelesleggel, mely eddig igen nagy fejfájást okozott nekik, elkezdenek kereskedni, s még politikai hasznot is húzhatnak, ami számukra szintén előnyös. A termékfelesleggel ily módon az imperialisták a felszabadult népeket újból uralmuk alá hajthatják — vagyis a neokolonializmus eszközévé teszik. A gyarmatosításnak végleg befellegzett. A monopolistái most igyekeznek a „szabad világban" az új rendet saját elképzeléseik szerint megszervezni. A felszabadult nemzetek mindenekelőtt gazdaságukat szervezik. Elsősorban arra törekszenek, hogy mezőgazdaságuk saját lakosságukat kielégítse és lehetővé tegyék az ipar megteremtését is. Vagyis, magasabb életszínvonalat akarnak elérni. Ehhez azonban szükséges, hogy felszámolják a kapitalista gyarmatosítók által létesített monokultúrákat, amf természetesen egyáltalán nem felel meg az imperialistáknak. Hogyan is felelhetne meg? Hiszen ez azt jelenti, hogy elapadnak az eddig oly bőséges és olcsó nyersanyagforrások, és ez komolyan veszélyezteti nyereségüket. Ezt tehát meg kell akadályozniok. Ezért azt ígérik a felszabadult gyarmati országoknak, hogy a kapitalista országok fölöslegéből szállítanak majd nekik élelmiszereket és ipari cikkeket, kaucsuk és egyéb olyan nyersanyagok ellenében, amelyre a monopolkapitalista iparnak szüksége van. Jó üzlet ez, mely még politikai előnyöket is jelent. A New York Herald Tribúne köntörfalazás nélkül megírta: „A szovjet világgal most mindent átfogó versenyben állunk, melyben arról van szó, hogy túlélj ük-e és megálljuk-e a helyünket ... Az élelmiszersegélynyújtás és az élelmiszer tartalékok szerves részét képezik a szovjetellenes tervünknek". Így tehát még maga az amerikai sajtó is világosan ráhibázik arra, hogy a szocialista világrendszer védekező álláspontra kényszerítette a világ legnagyobb kizsákmányolőját, az amerikai imperializmust, amely most kiutakat keres. A nyugat-németországi neokolonializmus ugyanazon az úton halad. A gabona, cukor és más mezőgazdasági termékek feleslege egyre nő. — Lübke miniszter úr erre a felesleg „ésszerű felhasználását" propagálja, V. SPITZ kulrÚRÄ Mély tisztelettel adózunk emlékének INDONÉZIA bővelkedik szebbnél | szebb természeti szépségekben. Ezt I bizonyítja a képünkön látható Szu- [ matra-szigetl gyönyörű vízesés is. CTK — TASZSZ felvétel I Növekedik a francia parasztok f elégedetlensége Párizs (ČTK) — A dél-franciaországi parasztok után a délnyugat-fran-1. ciaországi és a bretagnei parasztság is bejelentette azon szándékát, hogy í felújtja követeléselért folytatott \ harci akcióit. A közép-franciaországi megyék parasztsága egyeztető bizottság összehívását kéri, hogy határozzon az újabb akciókról. A földművesszervezetekben fokozódnak azok a törekvések, hogy elégedetlenségüket a Mezőgazdasági Termelők Nemzeti Szövetsége útján fejezzék ki, amely szövetség a párizsi kerület és Észak-Franciaország nagy gabonatermelőinek kezében van és nem veszi tekintetbe a kisparasztok érdekeit. A parasztság akcióinak felújítását szeptember első felében várják. Jan Neruda a XIX. századi cseh irodalom klasszikusainak egyik legmarkánsabb egyénisége. Életműve rendkívül gazdag és sokoldalú, ám szemügyre vehetjük akár költészetét, akár prózai alkotásait, minden műfajban egyaránt maradandót alkotott. Minden sorával a társadalmi haladás és a cseh nemzeti kultúra eszményét szolgálta. Írásaiban maradéktalanul fejezi ki korának ama áramlatait, amelyek elősegítették az emberiség és népe fejlődését, öntudatosítását. Jan Neruda mindössze 14 éves, amikor Európán végigviharzik az 1848-as forradalmi esztendő. A serdülő gyermek fejlődésére döntő módon kihatnak a forradalmi események. Az elsők "közé tartozott, akik Petőfi német nyelven megjelent verseit cseh nyelvre ültetik át. Amikor 1870ben kötetben jelennek meg cseh nyelven Petőfi költeményei, Neruda többek között ezeket írja: „Nem tudom, hogy az egész világirodalomnak melyik költője volna nekem kedvesebb, mint Petőfi..." Nem csoda hát, hogy e nagy cseh klasszikusnak életművén, mint vörös fonál vonul végig a szegények, a kizsákmányoltak, továbbá az elnyomott cseh nép iránti együttérzése és aggodalma. Amikor Fagyejev szovjet író 1951-ben meglátogatta a cseh írókat és egyik előadásában az írói szabadság problémáját elemezte, mint példát Nerudát említette és többek között ezeket mondotta róla: „Ha ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a klasszikusokról beszélünk, felemelíthetjük az önökhöz legközelebb álló példát, a híres cseh költőt és írót, Jan Neruda példáját. Éppen nemrégen olvastam el válogatott műveinek orosz nyelvű kiadását. Csodálkozva döbbentem rá, mennyire a mi mai gondolkodásmódunk szerint alkotott ez az ember, aki a múlt században írt, és mennyi azonos — ahogy ezt most manapság nevezzük — az alkotásról vallott alapvető nézete a miénkkel. Különösképpen a Mindent vállaltam című költeménye kötötte le figyelmemet, amelyet természetesen jól ismernek. Ez a költemény azért kötötte le figyelmemet, mert Neruda rendkívül A LATIN-AMERIKAI Holland Guayanában hihetetlenül primitív körülmények között él a 200 évvel ezelőtt Afrikából rabszolgákként idehurcolt négerek félmilliónyi utódja. Képünkön egy néger anya hátára kötött kisgyermekével készíti az ételt kunyhójában. (ČTK — CAF felv.) nyíltan foglalkozik benne az említett kérdésekkel. Neruda ott egyrészt azt mondja, hogy a sors parancsából sok mindenfélének kellett lennie és egyenesen katonának nevezi magát, a költemény refrénje azonban ugyanakkor így szól: „s vállaltam, mit vállalni kell", ami azt jelenti, hogy a nép szolgáltában meglelte a szabadság legmagasabb formáját". Népe és az emberiség haladó eszméi iránti hűsége arra ösztönözte, hogy a jövőbe lásson és hogy költészetében hitelesen feltárja ä jövőt. A Kozmikus énekek című verskötete, amely a cseh nép széies körében nagy sikert aratott, 1878-ban jelent meg. Közel egy évszázada tehát, hogy ez a könyv napvilágot látott, mégis költeményeinek hangja és mondanivalója ma is oly eleven, mintha most, az űrrepülés, a Gagarin—Tyitov-korszakban írta volna őket. Éppen ezért úgy véljük helyes, ha ma, halálának 70. évforduléja alkalmából mély tisztelettel adózunk emlékének és Idézünk két költeményt e könyvéből, amely olvasóinknak bizonyára kellemes meglepetést fog szerezni. A költeményeket a Kozmikus énekek sorozatban megjelent számokkal jelöljük meg. A fordítás Sipos Győző munká-. ja. 21. (Így beszél az ember) Mint fenevad a rácsokat, döngetjük ketrecünket, vonz minket csíllagmiriád és tűrjük Föld-nyűgünket. Ügy tűnik: csillag híva hív: „Hát jertek, urak, jertek közelebb kissé, gőgösök, szárnytalansággal vertek!" Megyünk is! Anyánk,' megbocsáss! Szűk lett a Föld! Az álmunk, gondolatunk villám viszi és gőz ragadja lábunk. Megyünk! Nő lelkünk, szellemünk, erőnkben vágyunk lobog, világok után lázas vágy, f csoda, hogy szívünk dobog! Mi feljutunk, meglásd, világ, a nagy napot megérjük! A rácsot addig döngetjük, míg az eget elérjük! 26. Fel hát a fejjel, nemzetem! Az égen, nézd, csodás dolog: parányi csillagok körül íme, mily nagtj csillag forog! Az apró csillag tömörebb, a magja forró élet, a fényes, nagy, szép csillagon már minden semmivé lett. Ily gondolatnál, nemzetem, jó szíved, ugye, feldobog? Legyünk hát apró csillag itt, amely körül a nagy forog! Es így lesz, hogyha gondozod, testvér, szívedet, lelked; ha minden hazafi szilárd: gyémántkemény a nemzet! Ä kultúra és oktatás fejlődésének lendülete és távlatai a Román Népköztársaságban A lig másfél évtizeddel ezelőtt Románia még azoknak az országoknak a sorában foglalt helyet, amelyek európai viszonylatban nagyarányú analfabetizmussal keltettek feltűnést. Aki azonban ma látogat el az országba, egészen más világot lát s talán némi meglepetéssel fogadja a múltra vonatkozó ítéletet is. A szocialista kultúrforradalom csodát művelt a Román Népköztársaságban is. Másfél évtizeddel ezelőtt Románia fő kulturális-nevelő feladata még az írástudatlanság felszámolása és a tudományos világszemléleten alapuló oktatás megszervezése volt. Ma az analfabetizmusra, akárcsak a klerikális iskoláztatásra csak a múlt emlékeztet s a kultúrális nevelőmunka központjában a széles tömegeket átfogó politikai-erkölcsi nevelés, s a termelőmunka káderszükségletének a kiépítése áll. A közoktatásügyi minisztérium " most júliusban kiadott tájékoztatója szerint az 1960—1661. tanévben Romániában 47 lelsőfokú intézmény (egyetem és főiskola) működött, 131 fakultással, 197 tagpzattal. A hallgatók száma pedig meghaladta a 72 ezret, az 1938-as tanév 16165 hallgatójával szemben. Kolozsvárott, a tudomány, a művészet és a kultúra gazdag múltra is tekinthet vissza. Kolozsvárnak már 1581-ben főiskolája volt — a kor elmaradottságának megfelelően még klerikális jelleggel — és 1872-től teljes ún. világi egyetem működik. Ápoljuk történelmünknek ezt a hagyományát is, de hol tartunk már ezekhez az emlékekhez viszonyítva^ Az embernek az a benyomása, hogy száguldó gyorsvonatról integet továtűnő tájaknak. A tudományos és felsőfokú oktatási intézmények nagy számára és jelentőségére való tekintettel odahaza gyakran hallható az a megjegyzés, hogy „Kolozsvár egyetemi város", bár az utóbbi években rohamosan kifejlődött ipar szintén rányomja bélyegét a város életére. „Egyetemi", vagy „ipari" város? — szerencsés rivalizálás, ami általában jellemző a szocialista kultúrközpontokra és ami — bárhogy is dől el — minden esetben a fejlődés egészét is szolgálja. Ha a városi árusok nem koptak volna ki a történelem divatjából, városainkat ma bizonyára nem bástyatornyok vagy kardok, hanem korszerű üzemek, jóléti intézmények, iskolák és kultúrpaloták jelképeznék, Kolozsvár iskolahálózatának központjában a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem áll, amelynek ma már közel ötezer rendes és háromezer távhallgatőja van. Szorosan a nyomában halad és nemes versenytársa a Politechnika, amelyre a mérnökképzés évről-évre növekvő feladata hárul. Országos tekintélynek örvend az Orvosi- és Gyógyszerészeti Főiskola, a Mezőgazdasági Főiskola, a Képzőművészeti és Zeneművészeti Intézet. Czámokban nehezen fejezhető ^ kl, valójában azonban még Jelentősebb az az átalakulás és fejlődés, amely az oktatás, a tudomány és általában a művelődés tartalmában ment végbe. A szocializmus győzelme gyors és fölényes volt az ideológia területén is. A tartalomról szólva külön említést érdemelnek azok az eredmények, amelyeket a román nép és az együttélő nemzeti kisebbségek testvériségének elmélyítésében értünk el. A román nép és a nemzetiségek nemcsak az üzemekben és a falvakban dolgoznak vállvetve, hanem a tudomány és a művelődés Intézményeiben is. A kolozsvári egyetemnek ma közel ezerháromszáz magyar anyanyelvű hallgatója van, s a számuk növekszik a szakfőiskolákon is. A magyar és más nemzetiségű ifjak nagy súlyt helyeznek a román nyelv tökéletes elsajátítására, amely egyrészt a lakosság túlnyomó többségének nyelve, másrészt a különböző nemzetiségű állampolgárok érintkezési eszköze. Amíg a múltban a kolozsvári egyetem hol az osztrák császár (I. Ferenc József), hol Hohenzollern-király (I. Ferdinand) nevét viselte, most két haladó szellemű erdélyi tudósról, a román Babesről és a magyar Bolyairól nevezték el. A Román Népköztársaság mindent megtesz annak biztosítására, hogy a tehetséges és arra érdemes ifjak tanulhassanak és megszerezhessék a szakképesítés legmagasabb fokozatait. Fiataljaink ^csodálkozva hallgatják, amikor elmondjuk nekik, hogy a felszabadulás előtt az egyetem mindössze hatvan-nyolcvan teljes ösztöndíjjal rendelkezett és alig néhány százat tettek ki az otthonok férőhelyei is. Az elmúlt tanévben a főiskolai hallgatók száma megközelítette a tízezret, mégis a diákok hetven százaléka ösztöndíjban részesült. Az ösztöndíjas hallgatóknak közel nyolcvan százaléka lakott otthonokban. Az új diákotthonok valóságos városrésszé fejlődtek, amellyel párhuzamosan kialakult az újonnan, épített modern tanári negyed is. A régmúlt maradandó műemlékei mellett, hatalmas méretben és gyors iramban kibontakozik az új, s hirdeti a szocialista társadalom előrehaladását és felsőbbrendűségét. A felsőfokú oktatás helyzete kétségtelenül kifejező és magas mérce az oktatás és általában a kultúra színvonalára nézve. A kultúrforradalom Jelenlegi szakaszában azonban rendkívül sokat mondó az az eredmény is, amelyet az alsó- és középfokú oktatás fejlesztésében értek el a Román Népköztársaságban. Az 1960—61. tanévben pl. a IV. osztályt végzett tanulók 96 százaléka folytatta tanulmányait (a megelőző tanuló 88 százalékával szemben) s minden jel szerint 1962-ben valamennyi tanuló átmegy a második ciklusra (V—VII-osztály)„ ami megteremti az előfeltételeket a VIII. osztály általános bevezetéséhez. Jellemző az is, hogy az elmúlt tanévben ötször annyi tanuló végezte a 7. ún. gimnáziumi ciklust (VIII—XI. osztályt) mint 1938—39-ben. A szocialista művelődés és neve" lés területén sokoldalú művészi, kulturális és politikai nevelőszerepet töltenek be az állami színházakon és operákon kívül, a művelődési otthonok, amelyek ma már úgyszólván minden faluba eljutottak, és a különböző üzemi vagy intézményi kultúresoportok is. A felszabadulás óta Kolozsvárnak két állami színháza és operája van (román és magyar nyelvű) s ámbár a lakosság létszáma még nem érte el a kétszázezret, mégis mindkét színház és opera rendszerint telt ház előtt játszik. - A kultúrműsor változatos és lehetőséget nyújt arra, hogy a közönség megismerje mind a klasszikus, mind a haladó, modern irodalom és művészet kiemelkedő alkotásait. A Román Népköztársaság dolgozói egyre növekvő érdeklődéssel kísérik a testvéri szocialista országok kulturális fejlődését. A kultúrközlés modern eszközei — a sajtó, rádió, film, televízió, faliújság stb. — gondoskodnak arról, hogy a kultúrközpontoktól legtávolabb eső falvak is megismerhessék a Szovjetunió és a népi demokratikus országok művelődési problémáit és eredményeit, amelyek ösztönzőleg hatnak hazánk kulturális fejlődésére. A békés együttélés szellemében — és természetesen a marxista-leninista elvhűség határai között — fáradhatatlanul keressük a közös pontokat más országok kultúrájával is. Ismeretes, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének XV. közgyűlésén éppen a Román Népköztársaság delegátusa indítványára fogadták el azt a határozatot, amely különféle intézkedéseket Irt elő az ifjúságnak a béke, a kölcsönös megbecsülés és a népek közötti együttműködés szellemében való nevelésre. A nemzetgazdaság hatalmas mé** retű, gyors fejlődésére támaszkodva, a Román Népköztársaság kulturális fejlődése további biztató távlatok előtt áll s napról napra újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a szocializmus lendítő erejével évek alatt évszázadok bepótolhatők, és a szocialista rendszer országai többékevésbé egyidejűleg juthatnak el a kommunizmusba. DEMETER JÁNOS, egyetemi tanár, Kolozsvár ÜJ SZŐ 4 * 1961. augusztus 22.