Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)
1961-07-15 / 195. szám, szombat
TV nélkül nem élet az élet Televízió nélkül nem élet az tiet jelentette ki Péter barátom, egy nagyobb társasőgban, ahol több boldog TV-készülék tulajdonos is jelen volt, akik olyan meggyőző fejbólintásokkal helyeseltek, hogy én, az avatatlan laikus, aki akkor még csak álmodoztam a televízióról, szinte el is hittem, hogy hát bizony televízió nélkül nem lehet élet az élet. Egyébként múr régebben is tapasztaltam, hogy az utóbbi időkben nagyobb társaságban alig folyhat te hosszabb beszélgetés a televízió emlegetése nélkül. Mint egykor, ha kutyatulajdonosok verődtek össze és csodákat meséltek egymásnak arról, mit is tud, milyen okos is az 8 kutyusuk, a Bodri, a Tisza, a Dzsoni (mert ilyen különleges nevü kutyák is voltak és vannak), mostanában lelkes TV-készülék tulajdonosok hasonló történeteket mesélgetnek egymás nak csodakészülékeikröl. - Az én Rubinom — mesélte valaki egy ilyen „szakértekezleten" — hát az egy valóságos csoda! Értitek? Csoda! Szobaantennával gyönyörűen veszem Pestet, a nyolcas csatornán a bratislavai antennával derűs időben kitűnően fogom Bécset, Bratislava pedig olyan bömböld hanggal jön be, hogy a hanggombot teljesen el kell forgatnom. És azok a remek műsorok! Szombaton este például •.. De nem fejezhette be, mert valaki leintette: - Bécs, Bratislava, Pest, az mind semmi! Én már kétszer fogtam Rómát! Olyan éles képpel, mintha a moziban ültem volna. - Lehetetlen! - szólt közbe valaki, de a Rómával dicsekvő folytatta: - Mi lehetetlen? Ha nem hiszi, még el is mondom, micsoda feliratok voltak. Először valami Radiotelevizione Italiana Roma. Azután megjelent a felirat: Telegiornale - ez valami televíziós újságfélét jelent s ezt követte egy jó félórás világhíradó. Egy újabb dicsekvő hang szakította félbe: - Róma, nem mondom, nagy teljesítmény, de én vettem már a stockholmi monoszkópot is! Jaroslav Seifert: Folyóka Az árok felett csüng az útnál, rozs karcsú szárát fonja be, kelyhe feléd kínálva nyúlkál: csepp harmatot, nincs egyebe. Oly könnyen lépsz, mint aki éppen ritka bor ízét élvezi... s az illat eme édenében az anyja csókját érezi... Sípos Győző fordítása Hogy tovább miről folyt a beszélgetés, nem tudom, mert elkeseredetten és talán egy kissé irigyen is. otthagytam a társaságot. Énem kettéválva vitázni kezdett. Az egyik énem félreháborodottan így szólt: — Mégis csak szégyen! Hallod, mások miket látnak, hallanak? Stockholm, Róma, Bratislava, Bécs, Budapest, az egész világ ott szorong a szobájukban, számodra pedig a tesmagi kopaszhegynél végződik a látóhatár. Hát kultúrember vagy te? Tudod te, mi a civilizáció? Érdekelnek téged korunk vívmányai? Vagy te azt hiszed, hogy már mindent tudsz,, mindent ismersz? Ne hidd, barátocskám! Vegyél csak szépen egy TV-készüléket! Ám nyomban közbeszólt másik énem: — Eszedbe se jusson! Nagyon tökéletlen dolog még a televízió! Hiszen mit láthatsz olyan apró képeken? Felismerhetetlen, elmosódott alakokat. S ha ehhez hozzáadod, hogy a készülék zúg, a hang érthetetlen, máris rájössz, hogy csupán sok-sok bosszúság - ez a televízió! Mit gondolsz, kikből ált az idegbajotok légiója? Csupa TV-tulajdonosból! Mert szörnyen idegesítő valami ám a televízió ezt jól jegyezd meg, barátocskám! Ha „nem jön". Ha „be jött",azért izgusz, hogy jön be" a kép, azért izgulsz, hogy el ne tűnjön. Ha már azt is tapasztaltad, hogy a hang elveszhet, újabb ok az izgalomra: el ne vesszen a hang. És jönnek a boldog televíziózás „mézeshetei": kép van, hang nincs, hang van. kép nincs, hang nincs, kép sincs. Hat hónapig iótállásos javítás van, azután már az sincs. Ha elromlik a készülék, kihívod a szerelőt és az egész csalód együtt izgul: kijön-e és mikor jön ki. A szerelő pedig nem ión egy hétig, nem jön két hétig. De jönnek az idegrohamok, a fejfájások és jönnek a türelmetlen szomszédok: „No, mi van, még mindig rossz ez a vacak?!" - felkiáltással. Mert ne hidd. 6 barátocskám, hogy önző egyéni, individualista ösztöneidet kiélheted a villogó képernyő előtt! Szó smcs róla! A szomszédok egyszerre az utca legrokonszenvesebb emberének tartanak majd és eljön még a Fuszek is a szomszéd utcából, aki három éve nem is köszön neked az utcán és mindenkinek híreszteli, hogy te egy kukacot pasas, alattomos szoknyavadász vagy. Oda lesz békés családi otthonod nyugalma, mindenkit szórakoztatni fog csodagéped, csak téged fog ütögetni a guta. Nos, barátom, van még kedved a televízióhoz ? — Ugyan, ne veszekedjetek! - csillapítottam kettévált énemet, s miután aludtam rá egyet, úgy döntöttem, hogy megvásárolom azt a készüléket, melyet napok óta látok a kirakatban. Ügy is tett. Azóta hónapok teltek el, s ma már joggal a haladó TV-tulajdonosok táborának tagiaként kapcsolódom be én is a televízióról szóló dicshimnuszokba. Buszkén mesélem, hogy már nem is egyszer fogtam Stockholmot, is, s irigykedve fülelő barátaim előtt csupán azt hallgatom el nagy bölcsen, hogy Stockholm is, Kijev is akkor jelentkezett, amikor én a budapesti műsort szerettem volna nézni. Külföldi, távoli állomások ugyanis csak alkalomszerűen, zavarként jelennek a képernyőn, néhány percre elnyomva a budapesti vagy bratislavai képet. Egyébként pedig, úgy gondolom, most már valóban kultúrernberré váltam. Hónapok óta nem olvastam el egy könyvet, újságokat és szaklapokat is csak itt-ott lapozok át. a rádiómat és hanglemezeimet meg akár el is adhatnám. Színtársulat háromszor járt azóta városkánkban, de nem néztem meg egyik előadást sem. Egy szóval: kulturális igényeiM kielégítésének egyetlen eszköze a televízió lett. Este hat óra felé nap mint nap valami különleges izgalom fut át rajtam. Ogy szeretném a legutóbb vásárolt könyvemet végre kiolvasni. És hát Marikának is megígértem, hogy este elviszem a moziba, tehát nem töltöm odahaza az estét. Ámde eljön a bűvös hat óra és én megfeledkezve új könyvről, Marikáról (aki egyébként félig-meddig a menyasszonyom), bekapcsolom a TV-készülékei, beülök az egyik kényelmes fotelbe és átszellemült mosollyal arcomon hallgatom, amint Csupaszem föprofesszor hozzám is intézi kedves szavait: - Szervusztok, kedves kis pajtások, szervusztok! Megkezdjük műsorunkat. S ez igy megy nap nap után. Már nem is emlékszem arra a napra, amikor utoljára asztalnál vacsoráztam. Szenvedélyes TV-néző lettem, aki a bútorszövet tisztítási tanácsokat ugyanolyan áhítattal hallgatja és nézi végig, mint a legunalmasabb sportközvetítést vagy még unalmasabb esztrádmüsort. Újabban azonban mintha valami baj lenne. Énem kettéválva ismét napok óta vitázgat. Az egyik énem ilyeket mondogat: - Nézd csak, öregem, így ezt nem szabad csinálni! Túlzásba vinni semmit sem szabad, még a televíziózást sem. Nézd meg a jobb műsorokat, de ne tégy rabja teljesen a kultúra eme kétségtelenül szép és nagy vívmányának. Ne feledd, hogy a televízió a kultúrember életének egyik fontos, de nem egyetlen tartozéka. No és ne feledkezz el Marikáról sem. Vagy tán vénlegény akarsz maradni? Ám másik énem sem hagyja magát: - Csak nekem hiszel, ha jót akarsz. Sose szégyelld, ha kedveled a televíziót. Hiszen papucsban, pizsamában színházba úgysem mehetnél. A televízió a kultúra teteje, mással ne törődj! De én nem hallgatok erre az érvelésre. Az első talán ésszerűbb. Hogy miért? Hát kérem, rögtön el is mondom. Azaz bocsánat! Szíves elnézésüket kérem, de majd legközelebb. Most már úgyis be kell fejeznem az írást. Sietnem kell. Ugyanis: hat Óra lesz kettő perc múlva! SÁGI TÓTH TIBOR sőt a kijevi nagyadót VAV.V.V.W.WWAmV.VA'ASmW.V.V.VAmw.V/AW A szovjet fiatalok jövője fme néhány sor Ljusza Kudjav* ceva dolgozatából: A 11. osztály elvégzése után kilépek az életbe. Még nem vittem véghez semmiféle hőstettet, de a munka embere vagyok... Az iskolában tudást szereztem és ami a fő: megtanultam dolgozni... A kis Ljuszának még valóban nem volt alkalma hőstettet véghezvinni, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem visz véghez nagy dolgokat. Hiszen olyan sokan vannak, akik olyasmit tesznek, amit hőstettnek nevezünk és nem is tudják: azt hiszik, hogy csak egyszerűen becsülettel dolgoznak. A múlt évben Vaszilij Nurgutgyinov, az amurparti Komszomolszk város pedagógiai főiskolájának negyedéves hallgatója, mint gyakorló tanár, egy középiskolában tanított. Elmúltak a katedra mellett töltött napok, a főiskolások visszatértek az előadóterembe és amikor tapasztalataikat megvitatták, valamennyien megegyeztek ebben: jó lenne, ha tovább tartana a gyakorlat, kevés az egy hónap! Vaszilijnak ekkor az az ötlete támadt, hogy szervezzenek társadalmi brigádmunkában gyakorlóiskolát. A tanárjelöltek elmentek a gyárajtba és az építkezésekre s azt mondták a munkásoknak: — Barátaink, vannak köztetek, akik nem végezhették el a középiskolát. Mi segíteni akarunk nektek, gyertek a mi iskolánkba tanullii! így lett Vaszilij Nurgutgylnov a saját szervezésű iskola tanára. Ezért a munkájáért semmiféle ellenszolgáltatást nem kap. Miért dolgozik hát ingyen? Mert ő már a kommunista holnap törvénye szerint él: kötelességének tartja, hogy megoszsza másokkal amije van és ami nekik is hasznukra lehet. Ugyanez a törekvés vezette Ljana Danyilenko ukrán leányt is, aki a technikum elvégzése után eldugott kis szibériai faluba ment könyvtárosnak. Amikor odaérkezett, látta, hogy többet is adhat az embereknek. Megértette, hogy beleolthatja á falusiak szívébe a zene és a festészet szeretetét, m'egtaníthatja őket az irodalom élvezésére és arra, hogy meglássák a szépet maguk körül, ö lett az általa szervezett szabadegyetem első előadója és személyesen utazgat el Novoszibirszkre magnetofonra felvett zenemüvekért és művészi reprodukciókért. Legnagyobb Az irodalomtanár felirta a táblára a választható tételeket. Az érettségiző diákok néhány percig gondolkodnak, aztán tollúk szántani kezdi a papírt. Legtöbben a Majakovszkij idézetet választják: „Olvassátok, irigyeljetek: én a Szovjetunió polgára vagyok!" Véletlen ez? Nem. Ezeket a fiatalokat, akik most lépnek ki az életbe, valóban irigyelhetjük, mert minden út nyitva áll előttük a boldog jövő felé. Tudják, mi a munka: életük alapja, és úgy is mondhatjuk: a legjobb útravaló. jutalma az a boldogító tudat, hogy hasznos és jó munkát végez. Tizenkét évvel ezelőtt Valentyin Zemzerov a technikum elvégzése után Kazahsztánba ment dolgozni. Akkoriban ott még nagyon kevés volt a szakember, így történt, hogy egy építkezési tröszt főmérnökévé nevezték ki. Tágas dolgozószobája volt, saját titkárnője és több ezer munkást irányított. , Micsoda boldogság! — mondaná egy nyárspolgár. De Valentyint feszélyezte a dolog, úgy érezte, még a titkárnője is kineveti magában. Egy évet töltött ebben az állásban, de nem volt egy perc, amikor ne bántotta volna, hogy nincs elég tapasztalata. Végre fogta magát és elment Moszkvába, ahol akkoriban a népgazdasági kiállítás pavilonjait építették. A volt főmérnök vakolókanalat vett a kezébe, megtanult falat rakni, majd sorjában a vakoló, mázoló és burkoló mesterséget is elsajátította. Most, mint a legkiválóbb mestert, őt bízták meg a kongresszusok palotájának megépítésével. És csak most boldog igazán, mert látja: nem a betöltött állásnak köszönheti "tekintélyét. Azért becísülik az emberek, mert mestere a munkájának. Ezek szerint az egyéni élet .talán háttérbe szorul a mai szovjet fiataloknál? Szó sincs róla. A szovjet fiatalok is képesek órák hosszat hidegtől vacogva várakozni, hogy akár egy percre találkozhassanak szívük szerelmével. Ugyanazok, akik nappal munkásruhában üzemekben dolgoznak, esténként élvezettel táncolnak, érdeklődnek a világűr eseményei és a legújabb könyvek, filmek és színházak iránt. Sókáig álldogálnak az ékszerbolt pultja előtt, amíg a jegygyűrűt végre kiválasztják. Igyekeznek az egész országot beutazni, hogy minél több ismeretre tegyenek szert. És fel tudják áldozni a szabadnapjukat, hogy szülővárosukat vagy falujukat csinosítsák, rendezzék. A szovjet fiatalokról teljes joggal elmondhatjuk, hogy modernek, mert az öltözködéstől az elektronikáig — semmiben sem akarnak elmaradni koruktól. Ámde a Szovjetunióban a „modernség" még sokkal többet jelent. Ott azt az embert nevezik modernnek, aki megérti, mit kiván tőle a ma. S nemcsak megérti, de eleget is tesz a jelen követelményeinek, így cselekedtek például a moszkvai 2. számú orvosi egyetem végzett hallgatói. Ez a csoport, jóllehet tagjai egytől-egyik tősgyökeres moszkvaiak, azt kérte, hogy a szűzföldekre küldjék dolgozni. Ez persze nem ment egészen simán, feltámadt a régi „szülő-gyermek konfliktus", de végül is a fiatalok maradtak felül, legyőzték a szülők szeretetből fakadó ellenkezését. Romantikusok, kalandvágyók ezek a fiatalok? Bizonyára ők sem tagadják, hogy a megismerés vágya is vezette őket: e lakatlan vidékek életének romantikája. Csakhogy napjaink romantikus hőse egyúttal úttörő, felfedező is. Nem könnyű, amire^vállalkoznak, elkerülhetetlen nehézségek várnak rájuk. De tudják, minek vágnak neki és szembenéznek a nehézségekkel. A szovjet sajtóból választottunk ki néhány példát a mai szovjet fiatalság életéből. A felsorolást a végtelenségig folytathatnánk. Hasonló tényekkel találkozunk a kommunista munkabngádokban, ahol a munka a bizalom elvén alapszik, ahol nincs már selejt és a fizetést pénztáros nélkül kapják, — a kolhozokban, ahol érettségizett fiatalok dolgoznak. — az építkezéseken, ahol az önfeláldozás csodákat művel. Ilyen példákat mindenütt találhatunk, mert a szovjet fiatalok, a kommunista párt hűséges, megbízható segítői, akik a párt felhívására a fiatalságot jellemző lelkesedéssel mindig készségesen gyürkőznek neki bármilyen feladat elvégzésének. (szi — re) A szocialista kultúráért A kulturális forradalomért vívott harc befejezése nélkül nem érhetjük el a kommunizmust. Ezt állapította meg a CSKP Központi Bizottsága. Ennek megvalósításáért küzd minden öntudatos kommunista s minden haladó szellemű és békeszerető ember. A megvalósítás módjairól igen sok vita folyt nálunk, Čalovón is. Két irányzat áll egymással szemben. Az egyik irányzat hívei a polgárság kulturális nevelését abban látták. hogy a mostoha múltban elnyomott embereket vidám, könnyű fajsúlyú színdarabok lejátszásával szórakoztassák. Kezdetnek ez nemcsak kívánatos, hanem helyes is volt, hiszen a második világháború borzalmai után, az új élet fakadásakor szükség volt szórakozást nyújtani az embereknek, hogy megszabaduljanak az átélt borzalmak lidércnyomásától. De az élet egy percig sem áll, a fejlődés folyamata olyan gyors ütemben megy végbe nálunk, hogy idővel Čalovon is egy másik irányzat hallatott magáról, atnely kifogásolta, hogy csak szórakoztatni a dolgozókat nem elég. hanem az ipar és mezőgazdaság gyorsiramú szocializálásával párhuzamosan érvényre kell juttatni a szocialista kultúrát is. Ma már nem elég az, ha szocialista módon dolgozik az ember, hanem szükséges, hogy szocialista módon éljen, gondolkozzék is. Egyszóval ellene volt annak, hogy csupán a szórakoztatás jelentse a kultúrát. Azt a nézetét hangoztatta, hogy előtérbe kell helyeznünk a szocialista színmüvészetet és emellett — alaposan megrostálva — szerepelhet a könnyű fajsúlyú zenés vígjáték is. Mi, akik ezt az utóbbi irányzatot képviseljük, tudatában vagyunk és voltunk is annak, hogy az embereket a mindennapi életet visszatükröző színdarabok látogatására kell nevelni. Meggyőződésünk, hogy tervszerű, céltudatos és kitartó kultúrpolitikai munka révén fokozatosan megkedveltetjük a szocialista színművészetet a dolgozók egyre nagyobb tömegével. Tények igazolják nézetünk helyességét községünkben Čalovón. ahol ez az irányzat ez idén már egyre nagyobb tért kezdett hódítani. Ehhez hozzájárult egyrészt a komárnói Magyar Területi Színház többszöri vendégszereplése, másrészt a művelődési ház Bratislavából, Derči\ káról, Prievozról, Kolárovóról és Dun. Stredáró! a műkedvelő gárdák, amelyek felléptek nálunk. Az eredmény az volt, hogy a közönség összetétele megváltozott. A zöme olyan emberekből tevődött össze, akik ezelőtt nemigen jártak színházba, avagy nem volt alkalmuk nagyobb színiegyüttes fellépését látni, mert még nem volt művelődési otthonuk. Mindez természetesen a kultúrfelelősek helyes szervezesének az eredménye is. Klučovcén például a kultúrfelelős karöltve dolgozik a szövetkezet vezetőségével és mondhatni, majdnem minden előadásra külön autóbusz hozta az 50— 60 látogatót. Ugyanezt a módszert alkalmazták Čilizská Radvaňon is. örömteljes jelenség az is, hogy a szövetkezetek vezetőségei megértették pártünk kultúrpolitikai irányát, s a tagság részére tömegesen vásárolták a belépőjegyeket. Csak egy-két példa: a čalovói EFSZ 200, az okoči 100, a topoloveci 65, a klučovcei 50 és a körzethez tartozó többi EFSZ-ek 40—45 szövetkezetesnek nyújtottak alkalmat arra, hogy meglátogassák a Dunajská Streda-i színjátszó csoport által nagy sikerrel előadott „Gyökerek a veremben" című színművét. Két telt ház előtt játszották a darabot, s az ezer főt meghaladó látogatók nagy része érdeklődéssel nézte végig ezt a kimondottan szocialista irányzatú darabot. Reméljük, hogy ezen az úton haladva sikerül ez év őszén Čalovón is életre kelteni egy színiegyüttest, mely a szocialista kultúra népszerűsítője lesz nemcsak helyben, hanem a környező községekben is. Kopper János Magyar film a mozikban és a stúdiókban A nyár nagyüzemi élet a filmgyártásban. Minden jelentős rendező új filmet forgat, de a fiatalok épp úgy nekigyúrkoznek, hogy művészi rangot szerezve filmek készítésével is leadják névjegyüket a művészeti életben. A fellendülő, az igényes próbálkozásokat türelmes várakozás kíséri — reméljük, hogy a most készülő új filmek a magyar film jóhírét öregbítik majd bel- és külföldön egyaránt. Sajnos az eddig elkészült filmek közt sok volt a vitatható alkotás, bizonyos igénytelenség is jelentkezett, főként a kommersz vígjátékokban. Akadt persze érdekes filmalkotás, amely megpróbált a jelen emberének lelkéhez közelíteni — azzal, hogy ábrázolta azokat a konfliktusokat, amelyek a társadalrai fejlődést, í az ezzel járó morális problémákat tükrözik. Két film ebből a szempontbó'. azért figyelemre méltó, mert a szocialista útra lépett falu újszerű emberi viszonylatait ábrázolja — a Zápor és a Dúvad. A Zápor egy elnyomott, a megkövesedett erkölcsi normákból szabaduló parasztasszony élettörténete. Illetve életének az a pillanata, amikor eszmélni kezd és rádöbben igazi önmagára — és megpróbálja sorsát önmaga formálni. A Dúvad — az individualista, anarchista szellem bukását ábrázolja Ulveczky elbukásában. Ez a hős afféle modern mai Turi Daniként él, belép a szövetkezetbe — de magatartásával, morális gátlástalanságával majdhogynem tönkreteszi a közösség életét. Bukása minden egyéni képességét semmivé teszi, bizonyítván, hogy a közösség ellenében nem lehet élni, s aki legjava erejét bomlasztásra fordítja, annak pusztulnia kell. Ez a film szerepelt a cannesi filmfesztiválon — mérsékelt sikerrel. Talán a mondanivalójának speciális jellege is tette — bár ebben azt hiszem közrejátszik az is, hogy a Dúvad világa túlzottan is naturalista légkört áraszt, s ez megmutatkozik nemcsak a történet formálásában, de a színészi játékban is. A francia kritika azt hiszem joggal bírálta a film bizonyos színészi túlzásait. Az Alba Regia a moszkvai filmfesztiválon képviseli a magyar filmművészetet. A film története — költői színekkel ábrázolja egy magyar orvos és egy szovjet híradós lány találkozásának, fellobbanó szerelmének történetét. Az egész film rendezői megoldása, színészi formálása rendkívül igényes munka, néhány nagy jelenete különösen emlékezetes, mégis azt hiszem, egy kicsit elmarad a filmben ábrázolt történet a valóság mögött. Ahogy is- ' merjük - egy szovjet híradóslány és az orvos története a megszállt Székesfehérvárott (amikor a város gazdát cserélt) hihetlenül izgalmas, drámai és roppant emberi mélységeket sejtet. Itt ebből a drámából kevés maradt — a költészet került előtérbe. Az elképzelés szép, poézise megkapó — de hatása kisebb, mintha a drámát is kibontották volna az alkotók. Érdekes módon„ elszaporodtak az utóbbi időben az ifjúsági filmek. Kezdődött a „Négyen az árban" című filmmel, — folytatta a sort a „Csutak és a szürke ló" — s most készült el nemrégiben a Puskák és galambok című alkotás, amely az 1919-es forradalmi idők fiatalságát, a történelmi idők viharos világát ábrázolja. A Magyarországon vendégeskedő Miloš Fiala elvtárs, a Rudé Právo kritikusa látta ezt a filmet, s véleménye szerint „Keleti Márton rendezőnek ebben a filmjében sikerült a fiatal és felnőtt, nézők számára egyaránt lebilincselően ábrázolni a forradalmi múlt és a forradalmi harcok romantikáját. Ebben a témakörben eddig sem a csehszlovák, sem a magyar rendezőknek nem sikerült ilyen, az érzelmeken keresztül ható ifjúsági filmet alkotniok". Bizonyítja ez a film, ha az alkotók nem igénytelenség, de a művészi becsvágy jegyében fognak a munkához, akkor a mű érdekes, hatásos lehet. A stúdiókban minden hely foglalt ... Fábry Zoltán — a Körhinta, a Hannibál tanár úr, a Dúvad alkotója kezdett talán legérdekesebb, legizgalmasabb munkába. Két félidő a pokolban — címmel forgat egy filmet. A történet a második világháború idején játszódik. Szereplői német katonák és egy a parancsnokságuk alatt sínylődő magyar büntetőszázad. Sokféle ember van itt, legtöbb a faji gyűlölet áldozata, van itt, aki kommunista maqatartásáért, akad olyan is, aki munkakerülésért került ide. A filmen a büntetőszázadnak egy futballcsapatot kell kiállítani a németek ellen, akik a legyengült, elgyötört emberekkel szemben akarják bizonyítani a német faj felsőbbrendűségét. ezek az emberek összeszedve minden erőt — mármár megszégyenítik őket. Ekkor jön a tragikus fordulat — a németek a játékból véres • drámát produkálnak. .. A filmet népes szinészgárdával most forgatja Fábry — főbb szereplői Sinkovits Imre, Márkus László, Molnár Tibor. Gera Zoltán, Garas Dezső és Suka Sándor. Bán Frigyes filmburleszket forgat, Tavasz a jégen címmel. Zolnay Pál Vince címmel a felszabadulás utáni magyar faluba vezet el filmjével, Kovács András Pesti háztetők című filmje a mai fővárosi fiatalság életét veszi filmszalagra. A kép elég változatos tehát. ígéretnek minden esetre bíztató. Reméljük az eredmény sem hoz kiábrándulást. I. J. ÜJ SZÖ 7 * 196 1- 3 ülius 1 5I
