Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)

1961-07-15 / 195. szám, szombat

J ANTON JIRÁČEK: Antagonisztikus ellentmondás Nem elvtársak, egy percig sem állítom, hogy a mi társadalmunkra jellemző, de az én családomban még fellelhető az antagonisztikus ellentét... a nagymama személyében — fejtegette elméletét az üzemi klubban Pilous, a tisztviselő, e<jy csésze kávé mellett. Biztosra vette, hogy hivatali kollégáit érdekli a kérdés. — De döntsétek el ti elvtársak: tűrhetem-e továbbra is, ,hogy gyermekeim szellemi fejlődését egy hetvenesztendős, antidialektikusan gondolkodó nagymama befolyásolja ? Houdek elvtárs, te, aki a dolgokat a munkás szemszögéből nézed, kérlek nyilváníts véleményt! A kávéját élvezettel szürcsölgető Houdek nem zavartatta magát. Pilous tudta, hogy ezzel csak időt akart nyerni, elrendezi a gondolatait, mielőtt ítéletet hirdetne a nagymama felett. Végre befejezte a kávézást: — Az ilyen nagymama valóságos jótétemény a család számára. Hagyj kibeszélni! De mihez is kezdenétek nélküle? Te és a feleséged csak este kerültök haza a munkából, leültök a terített asztalhoz, a gyerekekhez alig van pár szavatok. Miért ne segíthetne hát a nagymama a gyermeknevelésben ?... — Éppen az a baj, hogy nem is konyít hozzá — szakította félbe Pilous. — De mit is várhatnék egy falusi öregasszonytól, aki az abszolutisztikus monarchia önkényuralma alatt tanyai iskolába járt és akinek nézetei még a feleségemet is befolyásolják! Ellentétbe került társadalmi valóságunkkal! Manci kollega, te a mi utcánkban laksz, ismered őt és te — művelt ember vagy. Könnyen fogalmat alkothatsz hát magadnak a világnézetéről! Manci elgondolkozott, maga elé mosolygott, mint aki valami nagyon kellemesre emlékszik. Szemei harmatosak voltak, amikor halkan megszólalt: — Nagyanyátok hű képmása édesanyámnak. Éppen ilyen fáradhatatlan jő ember ő is. Csak tanyai iskolába járt. De amit nem kapott meg az iskolától, arra megtanította az élet. A legokosabb asszonyok közé tartozik, akikről mi... — Okos asszony? — szakította félbe dühösen Pilous a beszélőt. — Csak látszat. Egyrészt csak olyasmit fogad el, amit fel is tud fogni, másrészt olyan intenzíven foglalkozik absztrakt dolgokkal, hogy az már idealizmusba torkollik. Csak hallanátok! Eialvás előtt hercegnőkről, hercegekről és királyokról mesél a gyermekeknek! Ha legalább konkrét történelmi felfogásban világítaná meg a kérdést! De nem. Kénytelen voltam megtiltani neki, hogy ilyen nyilvánvalóan feudális mesékkel befolyásolja gyermekeim kialakuló világnézetét. Mi mást is tehettem volna! Mindennek a tetejébe feleségem is a nagymama pártjára állt. Elvtársak melyikötök tűrné, hogy gyermekei ilyen antiszociális nevelésben részesüljenek? — Lassan a testtel. — Koubek, az üzemi klub alkalmazottja nem állhatta meg szó nélkül. — Én nem látom olyan sötéten a helyzetet. Mi is rendezünk mese-előadásokat gyermekek részére. Vasárnap is előadtuk az „Oroszlánfogú hercegnőt". Szavamra mondom, magam is remekül szórakoztam az előadás alatt. De miért is ne! Gyermekkoromban sok ilyen mesét hallgattam végig. Te is Pilous! És talán reakciós lettél? — Más történelmi helyzetben hallgattam — védekezett Pilous. — Elvtárs, te figyelmen kívül hagyod a tér és az idő fogalmát, pedig e tényezők nélkül nem létezik összehasonlítás. Apró, látszólag jelentéktelen változások — melyeket a fejlődés von maga után — következményeként az én nézeteim is változásokon mennek át. Mi ezeken túlnőttünk, bár olykor még ádáz küzdelmet folytatunk a bennünk lappangó káros maradványokkal. A nagymama ? Annyi fáradságot sem vesz, hogy kézbevegye Marx Tőkéjét, az alapfogalmak elsajátítására. Inkább regényt olvas. Mikor felajánlottam, hogy kész vagyok kivezetni világnézeti útvesztőjéből, azzal bújt ki, hogy már öreg és ebben a korban különben is képtelen megváltozni. Az asztaltársak elhallgattak, egymásra néztek. A beállott csendet Pilous arra használta fel, hogy filozófiai záróbeszédét elmondja. — Az emberiség nézeteit és ideáljait csak akkor lehet megváltoztatni, ha a körülmények is változnak, melyek a maguk képére formálják az embert. — Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezték valamennyien egyszerre. — Kénytelen vagyok más körülményeket teremteni a magam számára. Sajnos meg kell indítanom a valópert — jelentette ki nyájasan Pilous. Ügy mellékesen még hozzáfűzte: — Találtam egy asszonyt, aki szabályszerű nagymamát vallhat a magáénak, aki... — Végre kimondta az igazságot — vágta rá határozottan Koubek. — Ezt nevezed hát antagonisztikus ellentétnek! Nő van mögötte. Ezért kell hát szélnek ereszteni az egész családot! Pilous szúrós, kemény tekintetek kereszttüzében állt. Felindultságában csak dadogni tudott: — Én? Nekem ... Véletlenül nagyon jól tudom, hogy a család az állam ... talpköve. De a nagymama nem tudja. Mire kimondta már egyedül volt az asztalnál. Houdek, Koubek és Manci tüntetően távoztak. Márton Mária fordítása Akiket még nem sikerült felfedezni Bármilyen különösen hangzik, egyes félgyarmati vagy Amerikától függő viszonyban levő országokban vannak vidékek, amelyeket fehér ember nem tudott vagy nem mert megközelíteni. Ezek közé tartozik a Dél-Amerika északi peremén fekvő Venezuela egyik őserdeje. Nyugati pálmarengetegének kellős közepén laknak a motilon-indiánok, az ország őslakóinak maradványai, akiket csak hírből-hallásból ismer a világ. Az amerikaiak valamennyi expedíciós kísérlete, hogy benyomuljanak a Sierra de Ocana nevű hegylánc mögött elterülő dzsungelbe, minden technikai felkészültségük ellenére kudarcot vallott. Szakértőik becslése szerint pedig búsás haszonnal járna egy sikeres vállalkozás, mivel ott felszíni jövesztéssel tehát, csekély költségráfordítással lehetne újabb kőolajmennyiségeket nyerni. Felfordított hajótesthez hasonlítanak azok a furcsa építmények, — írja most egy olasz kutatótársaság — amelyekről a motilon-falu fölött elszálló helikopterről felvételeket készítettünk, miután gyalogszerrel képtelenek voltunk a telepet megközelíteni. A felnagyított fényképekből megállapítottuk, hogy a 30 m hoszszú s vagy 10 m magas, erődítményszerű lakóházak pálmalevélből, háncsból és folyondárokból font mestermüvek. Az alkatrészeket valamilyen sötét színű, alighanem olajtartalmú agyagfajtával tapasztják össze az erdölakók. Ojabb helikopter emelkedett a motilontelepülés fölé. Személyzete ezúttal csokoládét, fésűt, fazekat s egyébb használati tárgyakat dobott le nap nap után a lakótelepre, hátha sikerül a titokzatos törzset megvesztegetni - de hiába. Éjjelen át ugyan eltűntek a „szeretetadományok", az indiánok védekezési elszántságát azonban nem lehetet megtörni. Mélyrepülések alkalmával megfigyelték, hogy minden lakóház tetején több harcos őrködik. Amikor pedig kísérletképpen egy rongybábut bocsátottak le zsinegen közéjük, tucatnyi nyílvessző fúrta át „testét", mielőtt még földet ért volna. A nyílveszszők hegyén később ismeretlen méreg nyomára bukkantak. . A motilon-indiánok világa továbbra is felderítetlen maradt ... Egy másik vidék, amelyről szitén vajmi keveset tud a külvilág, aránylag 'nem messze, a Venezuelától északra elterülő Haiti szigetén fekszik. Amikor a Haiti-Amerikai Cukortröszt munkásokat toborzott ültetvényei megmunkálására — írja érdekfeszítő müvében S. A. Devisme francia kutató — egy Joe bácsi néven ismert, részeges „munkaközvetítő" egy csoport toprongyos bennszülöttet terelt maga előtt a jelvételi irodába. Tekintetük merev, kifejezéstelen, sőt bárgyú volt. Ha valamit kérdeztek tőlük, nem is tudatosították, hogy szóltak hozzájuk. Alvajárókhoz hasonló viselkedésüket azzal magyarázta az öreg zsaroló, hogy sem a francia szót, sem pedig az ottani ún. kreol nyelvjárást nem értik ezek az „Ördögkatlanból" származó „ostoba" parasztok ... Pedig a szerencsétlenek nem ostobák, hanem „zombi"-k voltak, ahogyan a haitii elő halottakat nevezik. A cukornádültetvényen azután egy napon valamenynyien sómérgezésbe haltak bele - állapította meg utólag a halottkém. „Joe bácsi" közben kereket oldott és a triniadi Port of Spain-ben folytatta „munkaközvetítési" tevékenységét. Kitűnt róla, hogy a szegény párák egész keresetét zsebre vágta, csupán silány élelmezésükről gondoskodott. Emellett állandóan arra kellett ügyelnie, hogy még egy csipetnyi só se kerüljön táplálékukba. De egyszer annyira leitta magát, hogy két napon keresztül durmolt sátrában. A szakácsnő ezalatt megfeledkezve a tilalomról, kevés sót kevert a munkások számára sütött húsvéti kalácsba. És ez lett az élő halottak veszte. Devismen kívül H. Frank angol tudós is hasonló esetről emlékszik meg müvében. Gardiner, Long és Luis angol kutatók pedig megállapították, hogy egyéb szereken kívül a Solanum nevii mérges növény nedvét rummal keverve itatják meg az Ördögkatlan lakóival, amitől élettelenül összeesnek, sőt szívverésük is eláll egy időre. Felélesztésükre egy mexikói kaktuszfajtából sajtolt kivonatot használnak, amelytől ugyan „életre kelnek", de már nem képesek többé gondolkodni, egykedvűekké, fásultakká és eszelősekké válnak. Ezzel szemben jól bírják a nélkülözéseket és gépiesen elvégzik a legfárasztóbb testi munkát is, akár a rotiot, a gépember. De a legkisebb füszermennyiségtől, a kontraindikált sótól menthetetlenül elpusztul az élö halottnak előttünk jórészt ismeretlen növényi mérgektől átitatott szervezete. Az Ördögkatlant, a világ egyik legforróbb vidékét, gyükos éghajlata miatt elkerülték a „civilizátorok". Tűrhetőbb klímájú lejtőin azonban ott sorakoznak a missziós telepek és a „Joe bácsi" kaliberű munkaközvetítő központok, amelyek között ma is még leplezett, de annál élénkebb zombi-kereskedelem virágzik. K. E. Illlllllllllllllllllllllllillll E csodálkozott TANYA semmin se csodálkozik. Az a szavajárása, hogy: „Még az Is valami?!" És ezt rámondja akkor is, ha van min csodálkozi. Tegnap például átugrottam egy hatalmas pocsolyát. Senki más nem tudta utánam csinálni, mindenki csodálkozott, csak Tánya nem. — Még az is valami? mondta közömbösen. Szerettem volna egyszer csodálatba ejteni, de bármit is csináltam, sehogysem sikerült A parltytyával verebet lőttem, megtanultam kézen járni, meg egy ujjal fütyülni, de mindhiába, semmin sem csodálkozott. Mi mindent megpróbáltam, felmásztam a legmagasabb fákra, télen sapka nélkül jártam, de Tánya észre sem vette. Egyszer azután könyvvel a hónom alatt kimentem az udvarra, leültem a^ lócára és olvasni kezdtem. Észre se vettem, hogy lánya odajött. Csak akkor figyeltem fel, amikor legnagyobb meglepetésemre váratlanul elcsodálkozott: — Ez aztán a csoda! Az ember el sem hinné, hogy olvasol! (Pionyerszkaja Pravda). Dél felé a hőség már kibírhatatlanná lett. Néhány órára még az aratók is abbahagyták a munkát. Az útszéli jákon egy levél sem rezzent es a végtelenbe vesző búzaföldek felett remegett a levegő. Csend volt, csak valahonnét nagyon messziről hallatszott tompa traktorpüffögés és egy-egy pacsirta röppent fel egy kurta nótára. Borús K. és Bíró l. a vasúti töltés oldalában heverésztek egy hitúnják, de azért őrsvezető látükre kitartóan eljárnak. Telt - múlt az idő, a két lány jóízűen megette a hideg ebédet, majd tovább sétált. Egy végtelen kígyónak tűnő tehervonat döcögött fenn a töltésen. A két mozdony küszködve kapaszkodott az emelkedőn, kéményéből vány fácska árnyékában. Kovács L. dühös szikrafelhő hullt, mely az is velüK volt a tüzörségen. de elsza- erős napfényben pillanatok alatt ladt a közeli tóba megfürdeni. A két lány csendesen beszélgetett, s ha fenn a töltésen vonat jött, felálltak, integettek, azután tovább bandukoltak a ' következő fáig. Olyan unalmas ez a tűzörség, semmi sem történik, de azért minden évben megszervezik. Ök is I Mi tanítjuk majd a tornát!.... ^ § Sátrak állnak várakozva ^ hosszú sorban véges-végig patak locsog: — Gyertek, gyertek, ^ eper, málna néktek érik! Kismadarak hívogatnak m ^ nótaszóval minden ágról: Siessetek, pionírok, vár az erdő, vár a tábor! fc Rényi Magda: Vár a tábor Erdőszélen bükkök ága integet már hetek óta kismadarak énekelnek hívogatva szól a nóta. Kéklő égi taván úszva le-le szól a napsugárka: Beburkolok mindenkit ér. folyóarany napsugárba. Licsi-locsi hivnak egyre fodros-bodros patakhabok s bodzabokor súgja-búgja: Hogyha kell, majd árnyat adok. Forrás csurran kínálgatva: Kristálytiszta, hűs a vizem, s bokrok alól szamóca int: Cukornál ís jobb az ízem! Tücsök Tóni hóna alatt holdfényhúrú hegedűt tart: Esténként majd ciripeli: — én húzom az altatódalt! S ott, ahol az erdőszélen gomba búvik, málna érik, sátrak állnak várakozva hosszú sorban, véges-végig. Arbócrudak nézegetik messzi hegyek havas ormát, s mókusfiak bólogatnak: láthatatlanná lett. Azután megint nem történt semmi. Összehajtogatták az ócska pokrócot és tovább bandukoltak. De alig mentek vagy 100 lépést, Kati egyszerre megállt, mintha sóbálvánnyá meredt volna. A töltés közvetlen közelében égett a lábon álló búza. Alig lehetett észrevenni. A lángot nem is igen lehetett látni és a füst is inkább enyhe párának tűnt. Az éretlen búzaszárat nem tudta megemészteni a láng, csak a leveleken futott végig és a száraz bajuszokat pörkölte le. - Ég... Nézd Ica, ég a tábla - tört ki kétségbeesetten Katiból. Közben végiggondolta a kapott utasításokat, de nem tudott határozni. - Fussunk! - ajánlotta Ica, kezével a messzi torony felé mutatva. - Te szaladj, ahogy bírsz és jelentsd! Én meg addig megpróbálom eloltani - szólt Kati. - Gyere te is! - ellenkezett a másik. - Nem hagyhatjuk égni. No menj már! Ica nekiiramodott, Kati pedig kapta az ócska pokrócot és próbálta vele eloltani a tüzet. Kétségbeesetten verte, de a lángnyelvecskék hihetetlen gyorsan tovább lopództak a hatalmas táblán. A tüzet fogott búzaszálak lábához verődtek és a tűszúrások elől alig győzte kapkodni a lábát. Nem törődött vele, csak verte a szörnyeteget, a tüzet. Csupa verejték volt már, de nem érzett semmit, csak dühösen csépelte az alattomos lángocskákat. Mikor egy pillanatra feltekíntett, már minden égett körülötte. Teljesen körülzárta a tűz. Mit csináljon, mihez kezdjen? Nem bír a tűzzel. A letaposott úton kimenekült a lángtengerből. Karján, lábán sajogtak az égési sebek. Elkeseredetten körülnézett, sehol egy lélek. Tehetetlen dühében sírni kezdett. - Kati, Ica! - hallatszott a közelből. Kati felugrott, kiáltani akart, de csak rekedt sápitozás tört fel torkából. Összeszedte minden erejét és nagyot sikított. Néhány pillanat múltán ott termett Kovács Laci s ijedt szemekkel meredt a lányra. - Mire Ica segítséget hoz, több hektár leéghet, - töprengett Laci, azután gyorsan határozott: — Én az egyik oldalon, te pedig a másikon - kitépjük, s leverjük a búzát, utat csinálunk benne, elvágjuk a többitől, hogy a tűz ne terjedhessen. — Az utolsó szavakat már futtában kiáltotta vissza. Kati elindult az ellenkező irányba. Kegyetlen fáradságot érzett, de összeszorította a fogát és tépni, taposni kezdte a szálegyenes búzaszárakat. Sokszor úgy érezte, nyomban összeesik, de sírva tovább szaggatta a makacsul földbe kapaszkodó szárakat. Homlokáról szemébe csepegett az izzadtság, nyers füst fojtogatta a torkát, de nem törődött semmivel, csak cibálta, tépte, tiporta az utat a búzatengerben. Nem érzett már semmit, csak mint egy gép, törtetett előre, hogy útját állja a szörnyű emésztő tűznek. Azt sem tudta, mióta viaskodnak a lángokkal, mikor felfigyelt Laci hangjára: — Jönnek, Kati! Soha nem érzett kellemes érzés öntötte el a kislány szívét, karjaiban zsibongást érzett, s mikor ledőlt a jószagú földre, becsukta szemét, úgy érezte, hogy valaki pehelyként felkapja a magasba, és repül, száll vele... » * • - Micsoda nagyszerű gyerekek — mondta az öreg szövetkezeti elnök, amikor a tüzet teljesen eloltották és szeme a meghatódottságtól csillogott. De Boros Kati ezt már nem hallotta, mert az orvosi rendelőben feküdt. Szerencsére azonban nagy baj nem történt, és három hét múlva már Icával, meg Kovács Lacival utazott a tátrai nemzetközi pionírtáborba. SZŰCS BÉLA Megfejtéseiteket, póstai levelezőlapon a kővetkező címre küldjétek: Oj Szó, Gyermekvilág, Bratislava, Gorkého 10. KIK NYERTEK: Az elmúlt hét fejtörőinek helyes megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. Kecskeméti Ottó, Veľký Cetín, 2. Takács József, Kolárovo, 3. Dolák Gyula, Rožňava, 4. Horváth Géza, Bratislava, 5. Domlk Eszter, čučma, 6. Péter Géza, Košice, EGYSZER, nem is tudom már, hogy esett, — Konevo kiment az útra, felmászott egy fára s a legfelső ágakat icipici ezüstökkel díszítette. Aztán lejjebb csúszott s várni kezdett. Vártvárt, már alaposan el is unta magát, amikor messze az úton megpillantott egy vándort. Csak akkor lepődött meg igazán, amikor közvetlen közelébe ért. Kit AZ EZUSTFA Indián mese za és várd, amíg beérik az új termés. Hirtelen erős szél rázta ri«eg a fát s néhány ezüst levélke hullott le róla. - Látod? szólt Konevo büszkén. — No, hogy határoztál? Cserélünk? — örömmel — felelte a zsugori, s odaadta a ravasz Konevónak a rózsákat. Örömében, hogy még gazdagabb lesz, ráadásként nem látott, mint az egész kör- egy nadrágot s egypár inget ís nyék leggazdagabb és legfukarabb odaajándékozott. Konevo összeemberét. Most is a közeli városból jött, rengeteg szép holmival megrakodva. — Hej, testvér! — szólt le a fáról Konevo —, adj el nekem néhány szál rózsát! A fösvény ravasz vigyorral megkérdezte: — Mit adsz értük? — Konevo nem volt rest, rögtön feltalálta magát — Nézd ezt a fát — mondta. Tudod, micsoda érték ez? Ezüstfa! Észre sem veszed, hogy ezüstlevelecskék nőnek s uccu szedte a kapott holmit, neki, már ott sem volt. A szél pedig fújdogált, egyszer erősebben, másszor gyengébben. De a zsugori hiába várakozott, nem volt már kincs a fán. Erősen megrázta a fát, de hiába. Dühbegurult s teljes erejéből rázni kezdte. A fáról azonban semmi sem hullott. Ekkor jött csak rá, hogy tulajdonképpen csúnyán rászedték. Futásnak eredt, hogy nyakoncsípje a csalót. Konevónak azonban már híre-hamva sem rajta. Állj" a széllel szemben s ak- volt. Messze futott, valahol túl kor majd a földre hullanak. Szinig a hegyeken, s jót nevetett a trétöltheted a zsákodat ezüsttel. S fán. ha már mind felszedted, menj ha- (

K- M- forditasa) 1. Ha ezen az útvesztőn megfelelő helyre juttatjátok a fenti betűket, megtudjátok, milyen jutalmat kaptak jó munkájukért a szorgalmas diákok. 2. Amikor ezt a találós kérdést mind szerepel a fenti sorokban s készültem megírni. Zsuzsi lányom hogy pontos legyek, még a q-t, az írógépemen elrontott egy be- az x-et és az y-t is ide iróm. tűt. így hát arra kényszerültem, N0S> MEL

YIK BETŰ HIÁNYZIK? hoav csupán olyan kifejezéseket ' .... használjak; amelyekben ez a betű MÚLT HETI FEJTORONK MEGnem szerepel. FEJTÉSE: Kurtára fogtam a mondókámat, 1. Többféle megoldás lehetséges, nehogy sok időt pazaroljatok szorgalmas böngészésre. Hiszen a feladat most az, hogy e néhány sorból kikutassátok, melyik betű hiányzik a találós kérdésből. Megitt közlünk egyet. 20 ® 40 • 50 & 10 • 30 2. A szovjet pionírok szervezejegyzem, az ábécé többi betűje te 1921-ben alakult meg. ÜJ SZÖ 8 w 1961. július 15. i