Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)

1961-07-13 / 193. szám, csütörtök

Iparművészeti alkotások kiállítása A bratislavai Nemzeti Galéria a nyári hónapokra (augusztus 24-ig) a szlovák iparművészeti alkotásoknak nyitotta meg kiállító termeit. — A színes és színvonalas seregszemle azt a valóságot hangsúlyozza, hogy mind az alkalma­zott művészet, mind az iparművészet magától értődő határozottsággal foglal­ta el az öt megillető helyet képzőmű­vészetünk egészében és mindenekelőtt társadalmunk életében. A tárlat történeti része a II. század­beli római uralom idejéből való égetett aijyag és fújt-üveg tárgyaktól kezdve - majd a XIII. századtól a XVIII. szá­zadig ízelítőt ad abból, ami a hazánk területén élő szorgos és ügyes munkás­kezek nyomán gyakorlatit ~és disztár ­igyak formájában keletkezett. Az öt évvel ezelőtt létesített Ipar­művészeti Központ fejlődése igazolja, hogy működése immár társadalmi szük­ségesség, hogy napjaink építészetének és képzőművészetének kiegészítője, és becses kulturális emlékeink megőrzésé­ben és védelmében is fontos szerepe van. Míg a tőkés korszak nagyipari ter­melése bizonyos fokig kiszorította az iparművészet munkáját, ezek a senyve­dő iparágak a kommunista párt segítsé­gével és útmutatásával újból felvirá­goztak. Bizonyítják ezt a ma eredmé­nyei. Bratislavában és még néhány vi­déki városban tizenhét műhelyben és műteremben folyik a munka kulturális örökségünk továbbfejlesztésére, jnai életünk gazdagítására. A tervezők, akik legközvetlenebb környezetünk kialakítói, az ember és a lakásberendezés használaton alapuló viszonyát tartják szem előtt. A bútor a múltban különleges és hivalkodó for­májával, anyagával egy bizonyos tár­sadalmi presztízs kifejezője volt. Ezzel szemben ma újjá teremti a környezetet és funkciós jellegének megfelelő, a dolgozó és gondolkodó, a tárgyakat he­lyesen értő és értékelő embert szolgáló eszköz. Mindennapunk arculatát, társa­dalmunk életformáját alakítja át, és amint láthatjuk, magas fokú ipari és művészeti fejlettséget mutat. Társadal­munkban színházak, kultúrtermek, is­kolák, társas és elárusító helyiségek stb. berendezése egyformán fontos. Ez a szélembb környezetkialakítás is ke­rete és irányítója az embernek. A kiállított nemes formájú, hűvösen csillogó üvegedények, a harmonikus rajzú és színű szőnyegek, a célszerű és ötletes világítótestek, a mértani és absztrakt mintájú derűs bútorszövetek mellett a könyvkötészet remekbe ké­szült darabjai örvendeztetik meg a lá­togatót. Az 1958 óta városunkban mű­ködő f émöntő-műhely új módszerrel, gazdaságos technikával, a szobrász kézírásának hű visszaadásával másolja a plasztikai müveket, melyeknek több szép példájával találkoztunk. A kovács-, lakatos- és bádogos-műhelyekből is mesterművű rácsok, ajtók, kertplaszti­kák kerültek ki. Mai építészetünk irá­nya a díszitményező művészet párat­lan fellendülését eredményezi. A fal­felületek dekoratív paneljei a legvál­tozatosabb anyagokból s technikával készülnek. Érzelmi és esztétikai hatá­súak Gandlová • tempera falfestései, Mjertušová, Dobéi, Lugs, Mrozek munkái, - Guderna, Čunderlík, Hollý, Krivoš falberakásos faldíszei. Fejlett szocialista társadalmunkban a művészi szép nem }fsupán az építé­szetben, szobrászatban és festészetben érvényesülhet, hanem minden tárgy és eszköz, mely az ember okulását, munkáját, pihenését és szórakozását szolgálja, fokozatosan művészi szín­vonalat kell hogy nyerjen. A csiszolt szépérzékű és Ízlésű ember előtt ily módon új, váratlan, magasabb célok­kal kecsegtető távlatok nyílnak meg. BÁRKÁNY JENÖNÉ Moszkvában nemrégen megnyitották az Állami A. Sz. Puskin Múzeumot. A múzeum számos exponátuma most kerül első izben a nyilvánosság elé. Felvételünkön a múzeum egyik részlete. Akik nem akarnak lemaradni Jó munka után megérdemelt pihenés A napokban felkeres­tem Bódy Béla elvtársat, a Komárnói Kilencéves Magyar Tannyelvű Iskola igazgatóját és érdeklőd­tem nála a tanév ered­ményeiről. — Nehéz erre a kér­désre válaszolni — mon­dotta — mert iskolánk csak tavaly szeptember­ben nyitotta meg kapuit. De így is elmondhatom, hogy kielégítő eredményt értünk el. Mindössze há­rom százalékot tett ki a rossz tanulók száma. Arra a kérdésre, hogy a politechnikai neveléssel hogy haladtak előre, Bódy elvtárs így válaszolt: — Patócs József igaz­gatóhelyettes, Holchei Vik­tor biológus és CsöIIe Emilia, valamint a többi tanerő segítségéve! és a szülői szövetség közremű­ködésével egy kis műhelyt létesítettünk. A műhely­ben az asztalos mester­séget kedvelő tanulók szá­mára 10 gyalupadot, a la­katos mesterséget kedve­lők számára pedig 12 sa­tut rendeztünk be. Van ezenkívül egy 60X50 m­es kis telkünk, ahol Mi­csurin-kertészetet létesí­tettünk. A tanulók itt nemcsak a konyhakerti növények ápolásával, ha­nem egyes gabonafélék termelésével is kísérletez­nek. Tényleg példásan sora­koznak egymás mellett a különféle növényekkel beültetett ágyak. Vala­mennyi növényágy táblá­val van megjelölve. Később egy félig kész téglaépü­let mellett elhaladva Bó­dy elvtárs elmondja, hogy itt épül a télen is fűt­hető melegház. Már csak a vakolat és az üvegtető hiányzik róla, hogy tel­jesen elkészüljön.. Meg­említi, hogy itt is sokat dolgoztak a szülői szövet­ség tagjai. — Van-e védnökségük valamilyen üzemmel? — kérdem. — Van — hangzott a határozott válasz — még­pedig több üzemmel. így például a helyi EFSZ ren­delkezésünkre bocsátott másfél hektár földet. Egy hektáron négyzetes ku­koricát, félhektáron pedig cukorrépát termelünk. Ugyancsak a szövetkezet volt az, amely ősszel se­gített nekünk a Micsurin­kertet felszántani és meg­trágyázni. A Május 9. szö­vetkezet dolgozói viszont a kézilabda-pálya építésé­nél nyújtefttak komoly se­gítséget. A felsorolt üze­meken kívül baráti kap­csolatot tartunk fenn a revúcai kilencéves szlovák iskola tanulóival, akikkel diákjaink állandóan leve­leznek. Az iskolaigazgató a to­vábbiak során megemlí­tette, hogy pionírszerve­zetüket ez idén szlovákiai viszonylatban a legmaga­sabb kitüntetés érte. A párt fennállásának negy­venedik évfordulója alkal­mából az országos pionír­szervezet kibontott zász­laja alatt fényképezték le az iskola pionírjait. Ezt a kitüntetést kulturális munkájuknak, továbbá a hulladékanyag eredményes gyűjtésének köszönhetik. Bódy igazgató elvtárs a továbbiakban megemlíti, hogy az iskola több tánc­csoportot alakított, ame­lyek járási viszonylatban két első és egy második helyezést nyertek el. — Az iskola tsnulói — folytatta az igazgató — a párt megalapításának negyvenedik évfordulója tiszteletére 568 mázsa va­sat, 38 mázsa papírt, 14,5 mázsa rongyot és 12,5 má­zsa színes fémet gyűjtöt­tek szocialista iparunk számára. Ezenkívül a he­lyi EFSZ-nél 3200 brigád­órát dolgoztak le. Most pedig a „Tegyük hazánkat virágoskertté" című moz­galom keretében az isko­la környékét parkosítjuk. Ennyit egyelőre erről az iskoláról, amely még csak egy éve működik, és amelynek bizonyára nagy szerepe lesz városunk és környéke ifjú szocialista' nemzedékének nevelésé­ben. Az iskola tanufói most a szünidőben élvez­hetik majd jól megérde­melt szabadságukat. HOLCZER LÁSZLÓ 1954-ben befejezve tanulmányait No­vé Zámkyba ment tanítónak, onnan pedig ide nevezték ki. Mindebből kiviláglik, hogy Békési evtársnak miért szívügye ez az esti iskola, miért sikerült a 18 hallgatót arra ösztönöznie, hogy tanuljanak és lemorzsolódás nélkül, mindannyian sikeresen letegyék a vizsgát. Békési elvtárs igen örül ennek az ered­ménynek és hő vágya, hogy a követ­kező két esztendőben tanítványai hasonló eredményeket érjenek el és érettségi bizonyítvánnyal induljanak el a fejlődés további útján. Szükséges itt azt is megjegyezni, hogy Békési elvtárs törekvéseit Kö­teles elvtárs, a Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Iskola igazgatója min­den téren támogatja. Most pedig hadd szóljunk néhány szót az esti iskola hallgatóiról, alcik közül a legidősebb 45, a legfiatalabb pedig 18 esztendős. A 18 hallgató közül egyébként 10 nő. A legidősebb Zuckermann Ernő autószerelő, két gyermek apja. A felszabadulás óta több szakmai tan­folyamon vett részt, majd befejezte a mesteriskolát, most pedig érett­ségire készül. Kedvvel készül rá. Úgy érzi, hogy feltétlenül be kell hoznia, azt, amit 30 évvel ezelőtt saját hibáján kívül elmulasztott. A második hallgató Tóth Lajos röntgenlaboráns, 41 esztendős és ugyancsak két gyermek apja. To­vábbtanulását azzal indokolja, hogy az új laboránsok, akiket felvesznek, többnyire érettségivel rendelkeznek. Ez a tény gondolkozásra késztette. Valahogy egyszerre hiányérzete tá­madt és úgy érezte, hogy nem sza­bad lemaradnia... A kérdésről, amely annyira foglalkoztatta, Köte­les elvtárssal több ízben beszélge­tett, aki rábeszélte, hogy iratkozzon be az esti iskolába. Most, hogy si­kerrel letette az első évfolyam vizs­gáját, igen örül, hogy megfogadta a jó tanácsot. Örül akkor is, ha ne­hézségekkel kell megküzdenie, mert a felesége is dolgozik és neki bi­zony sokszor a gyerekekről is gon­doskodnia kell, ha az asszonynak délelőtti műszakja van. Bazsó Ilona, a' harmadik hallgató, vasáruüzletben elárusítónő. Családi viszonyai rendezettek. Apja, az egy­kori béres ma 500 korona nyugdíjat kap. Ilona gyerekkorában nagyon sze­retett volna tanulni, A Horthy-éra alatt már be is iratkozott a polgá­riba, de amikor közölték vele a tan­díj-feltételeket, meg hogy egyenru­hát és tankönyveket kell vásárolnia, kénytelen volt lemondani tanulási vágyáról. Most ő is be akarja hozni azt, amit önhibáján kívül elmulasztott... Igaz, neki is komoly nehézségei vannak, mert napi munkája mellett háztar­tást is kell vezetnie, hiszen édes­apjáról is gondoskodnia kell, de el­határozása mellett váltig kitart. Nem akar lemaradni... Bazsó Hona a lemaradással kap­csolatban egy igen érdekes esetre hivatkozik: — Amikor Horna István fiatalember belépett hozzájuk a bolt­ba, ő tanította arra, hogyan, miképp kell kiszolgálnia a vevőt. Most, hogy Horna István az esti iskolán meg­szerezte az érettségit, a helyzet va­lahogy megváltozott, minduntalan az az érzése támadt, hogy neki kell tőle tanulnia ... Ez pedig igen kínos érzés. Ezért akar Ilona érettségizni. — Ezért is — teszi hozzá moso­lyogva. — Az igazság az, hogy én is tanulni, művelődni, fejlődni sze­retnék. A beszélgetést így lehetne folytat­ni a többi hallgatóval is ... A fejlő­dés hatalmas lendülete és irama, amely mindennapi életünket jellemzi, kihat gondolatainkra, érzelmeinkre és megszabja mindazoknak a dolgo­zóknak a magatartását, akik a fejlő­déssel lépést akarnak tartani. SZABÖ BÉLA Június 30-án, pénteken osztották ki Šahyban annak a 18 hallgatónak az évvégi bizonyítványát, akik befe­jezték az általános műveltséget nyúj­tó esti középiskola első évfolyamát. A hallgatók közül négyen kitünte­téssel végeztek. Érthető, hogy ez a nevezetes nap a hallgatók szá­mára ünnepet jelentett, így hát este a városháza elsöemeleti tanácster­mében valamennyien összegyűltek és terített asztalnál meghitt beszélge­tést folytattak tanáraikkal, terveik­ről, problémáikról s főleg a jövő tanévről... E meghitt ünnep közepette top­pantam be váratlanul közéjük. Az a fegyelem, csendes derű és jókedv jellemezte a hallgatók és a tanárok együttlétét, amelynek forrása a sze­rénység. Engem a tanácsterem képe egy nagyobb család ünnepi összejö­vetelére emlékeztetett. Ilyenkor, az esti órákban lefektetik az apróságo­kat és a felnőttek együtt maradnak, hogy egy pohárka bor mellett el­mondhassák egymásnak örömüket, bánatukat. Az említett kép ánnál inkább helyt­álló, mert a hallgatók között több gyermekes szülő is volt, és míg gyer­mekeik gondtalanul álmodtak, ők a jövőről tanácskoztak. Arról beszél­tek, hogy mind a tizennyolcan to­vábbra is összetartanak és ha egyik­nek-másiknak nehézségei támadnak, akkor valamennyien segítségére siet­nek, ahogy ezt az elmúlt tanévben is cselekedték. Az asztalfőn ült Békési László, a 30 esztendős osztályfőnök, aki lelke az iskolának. Keveset beszélt, inkább tanítványait hallgatta. Családfő hall­gat így, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik, és jói ismeri a „fiata­labb" családtagok ügyes-bajos prob­lémáit. Mondanunk sem kell, hogy a „fiatalabbak" között voltak 35, 40, sőt 45 évesek is. És mégis a harmincesztendős osz­tályfőnök volt az idősebb. Nemcsak a tantervvel, hanem a mindennapi munkájuk közepette felmerülő ne­hézségek leküzdésével kapcsolatosan is hasznos tanácsokkal láthatta el tanítványait. Békési "osztályfőnöknek ugyanazokkal a nehézségekkel kel­lett megküzdenie, mint tanítványai nagy részének. Ő is először szak­mát tanult. 1949-ben az autószerelés mesterségét sajátította el. Amikor arról értesült, hogy államunk a dol­gozóknak támogatást ad a tovább­tanuláshoz, 1950-ben elment Harmó­niára, ahol egy-évi szakadatlan ta­nulás után letette az érettségit. In­nen Bratislavába került, ahol beirat­kozott a pedagógiai főiskolára. Végül A Mali Köztársaság és az NDK közötti egyezmény alapján Berlinbe érkezett két mali leány, hogy a Berlin-Buch Intézet­ben megszerezzék szülésznői és beteg­ápolói szakképzettségüket. KépUnkön An­tonlette és Safoura a német nyelv ta­nulása közben. (CTK — Zentralbild —felv.) „A filmművészet humanizmusáért, a békéért és a népek barátságáért" Több mint 50 országi zászlaja leng Gajdaj, a film rendezője új műfajra a moszkvai Vörös tér közelében álló törekedett: szatirikus filmnovellára. Moszkva szálló erkélyén. A II. moszk- A Barbosz kutya című film is az em­vai nemzetközi filmfesztiválon, az beri fogyatékosságok ellen irányul, emberiség nagy jelentőségű, haladó hallatlan kalandokba sodorja hőseit, S V O m fi % szellemű kulturális találkozóján részt vevő államok lobo­gói. A fesztivál már megnyílt. Az ünne­pi szónoklatok után lázas munka kezdődött, hogy a fesztivál teljesítse küldetését, melyet a szovjet kormány­fő üdvözlő levelé­ben így fejezett ki: „A filmművé­szet sokat tehet a népek barátságának és kölcsönös megértésének megszilárdításáért, a magasztos erkölcsi elvek megerősíté­séért. Éppen ezért a moszkvai film­fesztivál jelszava: „A filmművészet humanizmusáért, a békéért és a népek barátságáért" nemes jelszó. ' A megnyitó fénypontja a most el­készült szovjet dokumentumfilm a Csillagok felé bemutatója volt. Az emberiség örök vágyának teljesülését örökíti meg színes képekben. Fő tár­gya 1961. április 12-nek nagy esemé­nye — Jurij Gagarin őrnagy sikeres űrrepülése és visszaérkezése. A film történelmi korszakokon vezeti végig a nézőt és igen találóan jellemzi azokat az eseményeket, amelyek bizonyos összefüggésben vannak az űrkutatás mai eredményeivel. A szovjet kor­mány nagy segítsége tette lehetővé, hogy a szovjet tudósok és techniku­sok eljussanak a szputnyikok és óriás-űrhajók után a Vosztok szput­nyikűrhajóig, melyen 1961. április 12­én Gagarin felrepült a világűrbe. A dokumentumalkotás megörökíti Gagarin és társai előkészületeit, szor­galmas edzését stb. Szépen kidombo­rítja a szovjet kormányfő érdeklődé­sét a fiatal tudományos ág, az űrku­tatás iránt, dokumentálja, hogyan ka­rolta fel Hruscsov elvtárs az űrrepü­lésben a szovjet elsőség ügyét. ..Versenyen kívül szerepelt még egy szovjet filmvígjáték: Barbosz kutya. A dolgozók filmfesztiválján hazánkban résztvevő szov­jet filmküldöttséget ábrázolja fenti felvételünk. hihetetlen helyze­tekben mutat rá az emberi gyarló­ságokra. Hétfőn megkez­dődött a pályamű­vek bemutatója. A kanadai filmgyár­tás indián tárgyú történettel mutat­kozott be. A Napkör a kihaló indián törzsek utolsó maradvá­nyainak életét ábrázolja, ösz­szefüggésben dicső múlt­jukkal. A nagyon fiatal ceyloni film­gyártás is a köznép, a falu életéből merített szerelmi tárgyú filmmel sze­repelt. A halászok életét örökítette meg Nils R. Müller norvég rendezője is a Nagy fogás-ban. Megrázó képek­ben ábrázolta a^japán falu parasztjai­nak nélkülözését, páriasorsát, Kanito Szindo a Mezítelenek szigete című filmjében. A kisfilmek kategóriájában az egy éve felszabadult Dahomey filmgyártá­sa mutatkozott be. Kid és René Cor­pel az afrikai halászok életéről és Da­homey ősi táncairól készített színes dokumentumot. A szén útja című chilei film a bányászok életét örökíti meg. Mint látjuk az első napnak is elég­gé zsúfplt programja volt. Egyébként nagy népszerűségnek örvend a tekin­télyesen képviselt francia küldöttség. Tagjai között van például Jean Dela­nois neves rendező, Jean Marais film­színész, akinek legújabb filmje Lány a kirakatban (Cléves hercegnő) is szerepel a fesztivál műsorán. A fran­cia küldöttséggel együtt jött Moszk­vába Anna Philipe, a tragikusan el­húnyt Gerard Philipe özvegye. Az NSZK filmküldöttségével Kurt Hoffman, az ismert haladó szellemű rendező, a Csodagyerekek alkotója, és Liselotte* Pulver, a híres színésznő érkezett a szovjet fővárosba. Szergej Jutke­vics, a nagynevű szovjet rendező a moszkvai Pravda vasárnapi számá­ban behatóan fog­lalkozott a művész és kora kérdésé­vel. Rámutatott egyes nyugati fil­mek sikereinek, vagy kudarcainak mély társadalmi okaira, s kifejtette a mostani nagy nemzetközi filmes-' találkozó mélyre­ható jelentőségét a népek békés kö­zeledésében, a hu­mánum győzelem­re juttatásában. (L) ÜJ SZÖ 7, * 1961. július 13.

Next

/
Thumbnails
Contents