Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)

1961-07-09 / 189. szám, vasárnap

Filmművészettel az élet szépségéért és a kommunizmusért MEGBILINCSELTEK Valahol Amerikában, az USA meg nem nevezett államában egy rabszáltitő kocsi az országút árkába fordul. A rabok közül kettőnek sikerül kereket oldania — az egyik köztük fehér, a másik fekete — de kevés reményük van ahhoz, hogy megmeneküljenek: súlyos acélbilinccsel egymáshoz vannak táncolva. A lakatlan, mocsaras vidéken megindul a két rab harca a szabadságért. Beléjük idegzett, ösztönös gyűlölet pokoli lángja ég bennük: a fehér megveti a jobbjához bilincselt négert, mert így nevelték, a gyűlölet mérgét oltották beléje, a fekete indulata már indokoltabb és jogosabb, rabtársában annak a fajnak képviselőjét látja, amelynek megalázott helyzetét és élete egész nyomorúságát köszönheti. A néhány napig tartó üldözés folyamán a két egymáshoz bilincselt rab valóságos dantei poklokon gázol át, hihetetlen testi szenvedéseiket fokozza a gyűlölet, és noha érzik, hogy a bilincs életre-halálra öszszeláncolja őket, egy rossz szóra egymás torkának ugranak. De eljön az a pillanat, amikor a halálosan elfáradt üldözöttek megtalalják a barátság meleg, emberi szavait és ráébrednek arra, hogy a beléjük oltott gyűlölet meddő és embertelen. A közös szenvedés gyötrelmes poklában felismerik, hogy bőrük színe nem választhatja el őket egymástól és amikor megszabadulnak bilincseiktől, az egymásrautaltság és a szenvedés tisztító tüzében megacélozódik barátságuk. A fehér talán egérutat nyerhetne üldözői elől, de mikor megtudja, hogy néger társa rossz úton menekül és a mocsárban elpusztulhat, utána indul, hogy figyelmeztesse. Stanley Kramer izgalmasan érdekes filmje a befejező jelenetekben éri el az igazi nagy filmek magas színvonalát: a serif, az üldözők vezetője zsebre vághatja kivont revolverét, a vasúti töltés alján a két rabot — az éneklő négert és a sebesült fehéret — szívükben azzal a megbékéléssel és férfias barátsággal találja, amely nem ismer önzést és faji megkülönböztetést. Stanley Kramer rendezésének érdeme, hogy a hajsza rajzában nem téved ismétlésekbe, az élet apró véletlenjeinek közrejátszásáva! mindig valami újat sző a cselekménybe, nem engedi, hogy a feszültség csökkenjen és a film egyhangúvá váljon. A két rab múltjából a pihenésük perceiben éppen csak annyit árul el, amennyi jellemük rajzának kiegészítéséhez kell. Nem tudjuk pontosan, miféle bűnöket követtek el, és arról is hallgat a film, mi lesz a sorsuk elfogatásuk után. A mondanivaló hangsúlya így a faji gyűlölet elvetésén marad. Kramer ezt az elítélést a haladó művész bátor szemléletével mondja ki és ez nem kis erény a faji gyűlölködés és lincselés hazájában. Ha a Megbilincseltek a cselekmény bonyolításában, a környezet rajzában nem is éri el az évekkel ezelőtt megismert Marty művészi színvonalát, eszmei tartalmában mindenképpen méltó társa. A film megérdemelt nagy sikerét Kramer elmélyült rendezői munkája mellett két nagyszerű színészi teljesítménynek köszönheti. A négert játszó Sidney Poitier kivételes tehetségű nagy művész, ha hangban nem is, de játékban méltó utóda Robessonnak; a fehér rabot alakító Tony Curtis főleg megnyerő külsejével ébreszt rokonszenvet. Kettőjük játéka mindig hoz valami új színt, ami eltünteti az egyhangúság veszélyét. A fesztivál rekordközönsége a haladó amerikai filmet a mondanivalóját megérdemlő nagy tetszéssel fogadta. E. V. A GÁZLÁMPA Már csaknem száz esztendeje világított vagy inkább pislogott a gázlámpa egy sötét elegáns utcában, magányosan. Éjfélig az idő idillikus csendben telt el. Csak szerelmespárok járták az utcát, halkan, mint a macskák, .ittasan a boldogságtól és a lámpa alatt egy szemvillantásra egymásra néztek. De éjfél után sokszor vad nevetés és segélykiáltás is hallatszot ebben a sötét szép utcában, mert a sarkon túl egy kocsma volt. Ilyenkor a gázlámpa egy kicsit elmélázott, nem kellene-e erösebben világítania, egy és másra rávilágítania. De aztán elvetette ezt az ötletet. Neki az a funkciója — gondolta magában' — hogy csak egy kicsit világítson. Bizonyára fölöttesei meg vannak vele elégedve, ha annyi ideig meghagyták egyeduralkodónak ebben a gyönyörű utcában. Lám, mennyi minden változott, de öt meghagyták a hivatalában. Például Itt a konflisló. aki nagykalapos, sokszoknyájú dámákat hozott egy illatos hosszúbajúszú úrhoz. Ez a konflisló sokszor órákat elálldogált a szép csendes utcában és ekkor unalmában szóba is eredt a gázlámpával. Büszke teremtmény volt és nyugtalan. Itt-ott el is nyerítette magát, ok nélkül is. Maga alá piszkított, sőt a lábával is dobogott. De el is távolították a hivatalából. Eltűnt a büs2ke illegö-billegö dámákkal együtt. Meg aztán itt a szomszéd ház kéménye. Olyan bolondosán forgott, ha a szél kicsit megérintette és ideoda hajladozott. Kicserélték. De ő, a gázlámpa egész életében türelmes volt, nem nyerített, nem hajladozott. A verebek is hiába provokálták, nem nyilvánított véleményt. Hallgatott, hallgatott. De meg is maradt szép pozíciójában. Sőt! Azelőtt egy öreg mogorva bácsika gyújtogatta estefelé, mostanában azonban egy szép halásznadrágos szőkeség kelti életre és ha kell kifényesíti ügyesen öreg üvegeit. Egy este, amikor a halásznadrágos szőke lámpagyújtogató felébresztette szundikálásából, mulatságos, de egyben ijesztő meglepetés érte. Jobbról és balról három-három piros pózna vette körül. Hogy ezek az új emberek mi mindent ki nem találnak. Mindenféle újságokat vezetnek be, de bizony őt nem változtatják meg. Megvetően pislogott s csöndesen maga alá világított. De egy borzalmas pillanatban kigyúlt a hat póznán « neónvilágítás és nagy ragyogással bevilágította az éjszakát. Végem van — ijedeuett a szegény öreg gázlámpa. Érezte egyszerre, hogy haszontalan és szükség telen lett és felkészült a halálra. De ebben a pillanatban megjelent a halásznadrágos kislány és meggyújtotta. Sőt mi több, létrát támasztott hozzá és fürgén, karcsún felrepült hozzá és tükörfényesre tisztította. — Ezer évig fogok élrií — újjongott és nagy el határozás született benne. Önérzete visszatért, megnyugodott és gúnyosan tekintett magas társaira. Holnaptól kezdve ő is erősebben, sőt nagyon erősen fog világítani. Most úgy látszik ez a divat. De erre már nem került sor. Másnap reggel megjelent két kékruhás ember és olyan gyorsan döntötték ki, hogy észre se vette. Senki nem csodálkozott, csak a halásznadrágos kislány meg a hold. De azok sem sokáig. Bényei Edit Nem szabad őket magukra hagyni Szellő hajtogatja az embermagasságú húszhektáros rozstáblát a Malý Kiar (Levice járás) mellett húzódó domboldalon. Berkes Ferenc traktoros és Krausz Pál, a kévekötögép kezelője éppen a fordulóban voltak. Gépükről leszállva az aratógép körül bíbelődtek, amikor megszólítottam őket. — Csak nem üzemzavar? — A, dehogy — válaszolta a szalmakalapos Pál. — A felcsavarodott szálakat tisztítjuk le a gépről. Néhány pillanat müve csak, de megéri — toldotta meg a traktoros. Szemünk a dúslcalászú, hajladozó rozstáblára tévedt. Feri megszólalt: — Százhatvankilenc hektárt kell learatnunk. No — mosolyodik el — nem magunknak. Azonban mi sem adjuk olcsón! Igaz-e Pali? — Azt szeretnénk. Csakhát... Majd meglátjuk ... A szövetkezet két fiatalja nem fogadkozott. Azt tartják: nincs rá szükség. Tavaly is ilyenek voltak, mégis a legtöbb hektárt ők aratták le — 80-at. Az idén minden jel arra vall, hogy újra ők lesznek a győztesek. Eddig már 24 hektárt vágtak le. Az EFSZ másik két kévekötőgépe még alig volt üzemben, mert egyiket — ezt tavaly kapták — rosszul készítették elő — (az alkatrészekért most futkosnak), a másikkal arattak ugyan már néhány hektárt, de szerdán délután a kedvező időjárás ellenére ís kihasználatlanul állt. Nem volt ugyanis ember, aki ráüljön, mivel kezelőinek sofőrvizsgára kellett menníök. Ez rendben van. Csak azt nem sikerült megállapítani, hogy az EFSZ vezetősége miért nem bízta másokra a traktor és kévekötőgép kezelését? Erre minden bizonnyal akadtak volna emberek. Krausz Pál meg is jegyezte: — Az aratást két hétre terveztük, de ha így megy tovább is, három, sőt négy hét alatt sem leszünk készen, mert lassan egy hete aratunk, és alig van több learatva, mint 30 hektár. Igaz, ma délután a kombájnunk is megkezdte a búza aratását. Figyelmeztető szavak ezek, amelyeket nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem, mert még sok a szárazon álló gabona és a kétmenetes aratásról — ami meggyorsítaná a munkákat — a szövetkezet úgy látszik még semmit sem hallott. Ezt nem is tervezték. Az egyetlen megoldás a gépesítés gyors és minél hatékonyabb kihasználása, márcsak azért is, mert az EFSZ nincs bővében a munkaerőnek. — Mi reggel 6-tól este 8—9-ig aratunk, de hát magunk nem győzzük — mondja Berkes Ferenc. — Egy gép, az csak egy gép... Krausz és Berkes elvtársak jól gondolják és eképpen is cselekednek. Gépük, munkakedvük kifogástalan, de nem szabad őket egyedül hagyni. A többi gépnek is éjjel-nappal ott a helye a Berkeséké mellett. • Elvégre is, az aratás nemcsak az ö ügyük. Ez a közös ügye, mely minden tagra egyforma felelősséget ró. Kezes József í— ^önEmKs^mokckröi A zsebpénzről A gyermek rendelkezésére áľló pénz, azaz köznyelven a zsebpénz kérdése akut nevelési probléma. Napjainkban is igen nagy jelentősége van, mert az emelkedő életszínvonal több juttatást jelent a gyermekeknek is, helytelen nevelés esetén azonban veszélyessé válhat a kiskorúak túl önálló gazdálkodása a pénzzel, ami ledér életmódhoz vezethet. Az alábbiakban egy szovjet anya, M. Szingyireva moszkvai dolgozo fejtegetéseit közöljük. Egyszer üzletben láttam, hogy egy hétéves fiúcska cukorkát vásárol. — Honnan vetted a pénzt ? — kérdeztem, mire ezt felelte: — A szüleim adták a jó osztályzatért. — No itt van — gondoltam. — Kt hallott egyesekért pénzt adni'. Ezzel csak elkényeztetik a gyereket. Ma kopejkák, holnap rubelek ... Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy a szeretetüket fejezik ki azzal, ha pénzt adnak gyermeküknek cukorkára, fagylaltra, vagy mozira. Pedig nincs ez mindig így. A pénz nemegyszer a gyermekek megrontója volt. Mi öten vagyunk a családban. A férjem, Ivan Alekszejevics üzemben dolgozik, én pedig házkezelöségen. Három gyerekünk van: Szasa 12, Valja 10, Kolja 5 éves. Tehát elég népes család vagyunk. Hogyan tanítjuk gyermekeinket a pénzzel bánni? Keresetünket a szekrény polcán tartjuk. Hallottam ugyan, hogy sok családban elzárják a pénzt. Nálunk ez nem létezik. Miféle család az, amelynek egyik tagja nem bízik meg a másikban ? Ha Szasa vagy Valja vásárolni megy a boltba, az utolsó kopejkáig elszámolnak a pénzzel. Egyes barátaik eldicsekednek: „Én már összegyűjtöttem öt rubelt." Hogyan gyűjtötték össze? Úgy látszik, a szüleik nem sokat törődnek gyermekeik elszámoltatásával. Ilyen szülök gyermekei napjában akár tízszer is szívesen lefutnak a boltba, mert hasznuk van belőle. De kérdem én, minek kell egy kislegénynek pénz ? Ügy vélem, nem feltétlenül szükséges, hogy a gyermekeknek „zsebpénzük" legyen. Persze, lehet s kell is adni nekik kisebb összegeket, de mindenesetre bizonyos pontosan megjelölt hasznos célra. Fölösleges, nem ellenőrzött pénzük viszont ne legyen. Megzavarhatja a fejüket és sokan elcsúszhatnak az élet útján. Ha a gyermek moziba akar menni, vagy fagylaltot, cukorkát akar, kérjen pénzt apjától vagy anyjától. Ha van pénzük, bizonyára nem fosztják meg gyermekeiket az örömtől. Fontos, hogy a gyermek megértse: nem könnyen adják ki a nehezen szerzett pénzt. Lehet, hogy valaki majd ellenveti: hol tanulják meg beosztani pénzüket a gyerekek, ha majd felcseperednek és önálló kenyérkeresők lesznek? Azt hiszem, ez fölösleges gond. Ha majd felnőnek, az életkörülmények határozzák meg vásárlási lehetőségeiket. A gyermekneveléssel foglalkozva soha se feledkezzünk meg a pénz szerepéről. A szülők túlzott bőkezűsége romlásba döntheti a gyermeket, a legrosszabb tulajdonságokat olthatja belé. Ezt soha se feledjük! (A Szovjetszkaja Rosszíjából) ^Ülanatké^k Hl ARATÁSRÓL Fleischmann Kálmán Blahovó-i levelezőnk ifjú Rácz Ferenc traktorossal beszélget. Nem akarunk elébe vágni levelének. Valószínűleg írásba foglalja, amiről a szövetkezeti tagokkal szót vált. A felvásárló-üzem Orechová Potôň-i gabonaraktárában dél alatt Bertók Mihályt találtuk. Ilyen tájban kevés a munka. Napközben sem kel! megszakadnunk —, mondja Bertók Mihály —, mert gépesítették a zsákolok munkáját. Futószalag viszi be a raktárba a gabonát. (Drábek Viktor felvételei) A lehnicei EFSZ-ben betonúton szárítják a kombájnokkal learatott gabonát. Felvételünkön a szövetkezeti tagok egyik csoportja a rossz munkaszervezésről beszélget. Szövetkezetünkben a lófogatok az istállótrágyát hordják a földekre, a traktorok pótkocsikon műtrágyát szállítottak a vasútállomásról. A kombájnok mellett nem voltak vontató eszközök a gabona szállítására. Az egyik kombájnos a föld szélén szórta ki a gabonát, hogy folytathassa az aratást. Egy másik kombájn maga hozta el a tisztítógéphez a gabonát. Nevetséges! Hogyan csinálhatnak a kombájnból szállítóeszközt. A kombájnos ugyan nem nevetett — mondják a munkatársai —, hanem szidta az ilyen rendet. Az árpa, amelyet Mókusz Ferenc a teherautóhoz visz, az állami raktárba készül. A lehnicei EFSZ-tagok egyenesen a magtisztító-géptől szállítják a beadásra szánt gabonát. Terv szerint 59 vagos gabonát adnak el. Ennek már több mint 30 százalékát elszállították. — A préselt szalma kazalba rakása egyszerűbb — mondja Egri Zsigmond vydranyi EFSZ-tag. Munkatársa, K. Hódosi Miklós rádupláz: — Ha nem lennének elvétve laza kötekeg, akár gép is rakhatná a kazlat. Annak is eljön az ideje, egyelőre azonban úgy kazlaznak, ahogy felvételünk mutatja. A 28 hektáros táblán kétmenetesen aratták le az árpát a vydranyi EFSZ-tagok. Karácsony Miklós munkacsoportja közvetlenül a kombájn után gyűjti és préseli a szalmát, hogy helyet adjanak az ekének. A szövetkezet folyamatosan végzi a tarlóhántást is. A vydrányl szövetkezetben villanymotoros cséplőgépet robbanómotorral hajtatnak. — Gyenge az áram — magyarázza Hódosi Boldizsár gépész. Az emberek furcsállják, miért kell éppen cséplés alatt renoválni a transzformátor-állomást. Felvételünkön: Gálfi Zsigmond futószalagon továbbítja a tisztításra szánt magot a cséplőgépbe. ÜJ SZÖ 2 * 1961. július 4.