Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)

1961-07-08 / 188. szám, szombat

Kénya több mint 6 millió lakosú angol gyarmat Kelet-Afrlkában. A „Kihallgatás" részlet Muga G i k a r u kényai néger író „A ragyogó napfény országa" című művéből, amelyet a Moszkvai Keleti Irodalmi Könyvkiadó is megjelentet. A könyv a kényai bennszülött lakosság életéről, az angol kplonialista hatóságok kegyetlenkedéseiről szól. Gyönyörű vasárnap reggel volt. Ilyenkor a vásártérre igyekszik mindenki, aki nem ment templomba. Mert a vásáron mindig találkozik az ember régi barátaival, elbeszélget velük, meghallja, mi újságot hozott ismét a drótnélküli távíró. Itt tapasztaltam először, a saját bőrömön, hogy mit is jelent a rendőri önkény. Még most is, évek múltán, tisztán emlékszem mindenre, mintha csak tegnap történt volna. A telepesek akkor igyekeztek kihajtani a kávéültetvényekre minden munkaképes férfit, nőt vagy gyermeket. A rendőrség valóságos hajtóvadászatot rendezett az emberek után. Éppen a burgonyaárusok közelében álldogáltam, amikor rendőrautó fékezett le az úton. Két európai tiszt és néhány afrikai rendő.r ugrott le róla. Körülszimatoltak s elcsípték a kezükügyébe eső legelső hét émbert. Közöttük voltam én is. A rendőrök szó nélkül betus'zkoltak bennünket az autóba. Két bennszülött fiatalember megpróbált ellenállni, felháborodottan magyarázatot kövemennyien úgy vélekedtek, hogy dur ván és igazságtalanul jártak el a hatóságok, amikor egy ilyen kisfiút mint én, letartóztattak. Szerintük — Nem tudom, én „kisfiú" voltam, s rám nem vonatkoznak az igazolványokkal kapcsolatos törvények, engem csak lopásért, vagy más bűncselekményért lehet letartóztatni. Ebben a pillanatban felpattant az ajtó, s az első négert kihallgatásra vitték. A többiek a falhoz szorították fülüket, remélték, megtudják legalább azt, hogy mivel vádolják őket. — Hogy hívnak? — kérdezte a fehér. — Kamau — válaszolta a néger. — Hol az igazolványod? — Vasárnaponként nem hordom magamnál. — Ügy? Szóval tökfilkónak nézel? IFTT zervációba mentem, amikor viszszatartottak. C-7 A,r. Szóval velem KIIUUCATM telt, egyikük még meg is lökte a őrmester, vegye kezelésbe! . nfíirftAtt ot Q I Cl T akarsz kibabrálni. Ki tört be a házba? — Idehallgasson, őrmester. Nem szeretem, amikor majmoknak kell megmagyaráznom valamit. — Beszélj! Beszélj! — üvöltötte „a rendfenntartó" közeg. — Mi az, nem vált az eszed? A korbács ismét működésbe lépett. — Magadnak ártasz, ha nem vallasz. Ki rabolta ki a házat? Hallod? Semmi válasz. , , . . , . . 1W

1 — Most én megtanítalak beszélni. A korbács még háromszor süvített Retten

etes kiáltás hallatszott: át a levegőn, ajtó csattant es a sze- Seaítséa!" rencsétlen afrikai kirepült az utcára. " A

y sz

e

9

r

eňcsétlen néger eszméletValamennyien szaggatottan szed- ,

enül esett össz

e_ A tiszt valősz

í_ tuk magunkba a levegőt. Kifejező n

ű, nem yolt m

eg

elégedve alanpillantásokat váltottunk de még tasáva] és a látott munkáho

z. mielőtt valaki is szólhatott volna, az ajtóban ismét megjelent az egyik rendőr: , — Azok ott ketten, kifele! — Ha agyonüt sem mondhatok semmit. Istenemre esküszöm. A görcsös sírást megint a rendőrcipők nyikorgása váltotta fel. — Dobd ki és mondd meg neki, hogy többet ne mutatkozzon a nikarai úton! Korbács süvített át a levegőn, és csattant a szerencsétlen afrikai hátán. — Most pedig — folytatta a fehér tiszt nyugodtan — mond meg nekem, ki rabolta ki mr. Nam házát? Tudjuk, hogy ismered. Ha megmondod ki volt, szabadon engedünk és az autó visszavissz a vásártérre. — Nem ismerem, és ... — Befogd a szád! — Nem ismerem és most hallom először, hogy valakinek a házát kirabolták. — Hazudsz! — ordította a tiszt. — De vallani fogsz! Majd én megtanítalak, hogy kell beszélni egy fehér tiszttel. Ismét korbácsütés csattant, utána tompa nyögés és zuhanás. — Felállni! — Fellálni, amikor uraddal beszélsz! — ismételte készségesen az egyik rendőr. Néhány pillanatig csend, utána megpatkolt rendőrcipők nyikorgása. Pofonok. Aztán a néger szavai: A kínokban fetrengő néger magához tért s a tiszt arcába köpött. Akkor az egyik rendőr ugrott rá s öklével verte a védtelen, megbiAz egyik néger khaki színű inget lincselt fiút. A rendőr megbosszulta és hosszú nadrágot viselt, a másikon rongyos nyári köpeny volt, alatta amerikai lepedő, átkötve a mellén a jobb vállától a balkönyökig. Az ajtó ezúttal nyitva maradt, s magát uráért és látható megelégedéssel dobta földre áldozatát. — Lecsukni — üvöltötte a tiszt. „Ki lesz a következő?" — kérdeztem önmagamtól. Egész testemben így jól láthattuk, hogy mi történik reszkettem, az áldozat jajkiáltásai a másik szobában. Riómig hatottak. De a körülöttem ... . . , , . lévők tovább magyarazták, hogyan - Bilincsbe verni - adta ki a pa- bizonyítsam b

e ártatlanságomat. Még rancsot a fehér tiszt miközben az bätorítôla

g mosolyogtak' is. Valaasztalon fekvő pisztolyon nyugtatta mennyien ezt mondták: a kezét. _ Mon

cj meg nekik, hogy még — Kezeket hátra! — parancsolta kisfiú vagy, s nem is lehet igazola rendőr. ványod. Számomra ez meggyőmellette álló rendőrt. Azonnal leütötték. Nagy tömeg gyűlt körénk, gúnyos megjegyzések röpködtek a levegőben, aztán felbúgott a motor s a rendőrautó tovaszáguldott velünk az ismeretlenbe. A rendőrkerületben betereltek bennünket egy kisebb szobába, a bűnügyi osztály mellett, ahol egy mindenható fehér tiszt székelt. 19—20 éves lehetett mindössze. Körülötte lebzselt néhány bennszülött alantasa, akik készen állottak gondolkodás nélkül végrehajtani minden parancsát. Találgattuk, hogy mi lesz velünk. A felnőttek jól tudták, hogy véresre verik őket, s még büntetést is kapnak. Ketten közülük hangoskodtak, fenyegetőztek, hogy majd „leszámolnak" azzal a rendőrrel. Amaz meghallotta, de mert ismerte őket és gazdáikat is, semmit sem szólt a tisztnek. Félt, hogy még magára vonhatja haragját, hogy még megbízhatatlan elemnek fogják tartani. Velem minden letartóztatott nagy együttérzéssel beszélt, vala1111111 n 1111 n 11111111 m 111

1 n iTTiTíi i 111111111111111111

»

1111111

»

1111111111111111111111111 u 1

1 n 11111 ťi i un 1

1 n 111111111

1 iTliTíTi iiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiimniiinimiiiinniiuniiiniimiiiiiii fiTii i n 11 n i n m 1111111 m 1111111

1 n: — No csak mondjátok meg, ki zően hangzott. Nem tudom, hogyan tört be abba a házba? Nehogy azt hangzik majd nekik, mondjátok, hogy semmit sem tudtok. Na gyerünk, ki tört be a házba? — Nem tudom. — És te? Az ajtóban ismét felmagaslott a rendőr alakja. Háttal álltam neki. — Te! — hallottam a kiáltást. Nem akartam megfordulni: ez- Nem tudom. Csak tegnap ér- úttal nem akartam tudn

i' h

o9y ki a

z keztem a bátyámhoz, nem is ismerek itt senkit. — Az igazolványodat.* De hiszen ez lejárt? — Nem, éppen ma jár le, a rea te. — Ott, a kékinges! — szólalt meg ismét vésztjőslőan a rendőr. Most már nem volt mit tennem. Kétségtelenül rólam volt szó. Egy pillanat alatt átrohantam a túlsó szobába, aHol a kihallgatás folyt. Csak egyetlen szót szóltam: „Kisfiú". Amazok hangtalanul összenéztek és legnagyobb csodálkozásomra és örömömre megparancsolták, hogy hordjam el az irhámat, s többet ne kerüljek a szemük elé. Én visszamentem a másik szobába, felragadtam a nadrágomat és éppen a nyakam közé akartam szedni a lábamat, amikor az egyik rendőr galléron ragadott s visszapenderített az ajtóból. — Mutatóba neki! — parancsolta a tiszt. Rettenetes fájdalom nyilait a hátamba s egy jókora rúgás kiröpített az ajtón. Éppen egy másik rendőr mellett értem földet, aki nem akarva lemaradni társa mögött, felragadott a földről és csattanó pofont mért le nekem. A korbács véres nyomot hagyott a hátamon a tarkőmtől egészen le a lábszáramig. De mégis boldog voltam, nagyon boldog. Azok után, amit ott láttam, nagyon könnyen szabadultam. Megfeledkezve minden fájdalmamról, mint akit puskából lőttek ki, végigrohantam a rendőrkerület udvarán, ki az utcára, s meg sem álltam, amíg ki nem érkeztem a városból. A rendőrök rutinos kegyetlenkedésében az a legfigyelemreméltóbb, hogy jól tudják: áldozatuk ártatlan. De Kénya népét ilyen módszerekkel tanították „a törvény és a rend" tiszteletére. Közben messzire kerültem hazulról, de nem ez nyugtalanított. Csak attól féltem, hogy ne jussak ismét a rendőrség kezére. A nap már estébe hajlott, a vásárból jöttek visszafelé az emberek. Az egyetlen, amitől tartottam, hogy ismét megjelenik a rendőrautó az úton. Már szürkült, amikor teherkocsit pillantottam meg. Már meszsziről láttam, hogy néger vezeti, mert az autó tele volt emberekkel. Felemeltem a kezemet. Fék csikor-t dult, s a soffőr le sem szállva felém kiáltotta: „A vásártérig 25 cent gyerekeknek. Kapaszkodj fel!" Huszonöt centem igazán nem volt, nem volt egy sem, de azért felültem. Elmeséltem, mi történt velem. A sofőr kacskaringós káromkodással könnyített magán, pokolba kívánva a rendőrséget és a fehér telepeseket. A pénzről többet nem esett szó. Szerencsésen elérkeztem a vásártérre. Zsigmond Kálmán fordítása ifí^eimekvilág' Hogyan választottak királyt a madarak ŕ A. Dorohov Úszó téglák M

oszkvában, az egyik építkezésen mintegy két méter hosszú és csaknem egy méter vastagságú lapokból álló, magas oszlopot mutattak nekem. A vastag lapok betonhoz hasonlítottak. — Itt vannak az új téglácskáink — mondta a munkavezető. Ezekből fogunk házat építeni. Körülnéztem; emelődarut kerestem a közelben. Világos, hogy az ilyen „téglácskákat" másként, mint daruval, nem igen tudják felemelni. Ekkor odajött egy munkás, s mint Karandas, a híres bohóc, aki kartonsúlyokat emelget a cirkusz arénájában, könnyedén felkapott egy tömör lapot, a vállára vette és elvitte. Csodálkozó arcot vághattam, mert a munkavezető elmosolyodott és így szólt: — Ugye, azt gondolja, hogy beton? Hablemez ez, könnyebb a kartonnál. Megtudtam, hogy a lapokat különlegesen készített műanyagbői öntötték, s hogy nem véletlenül nevezik hablemeznek. Ha mikroszkóppal vizsgáljuk a hablemezt, valóban megkeményedett habhoz hasonlít: mwliárd és milliárd igen kicsi légbuborékból áll, s mindegyik buborék vékony, megszilárdult műanyaghéjba van bezárva. Egy köbméter ilyen anyag súlya mindössze tíz kilogramm. A hablemez tehát ezért olyan könnyű. Nyugodtan vízbe dobhatjuk, nem süllyed le, hanem úszni fog, mint a tutaj. A hablemeznek olyan fajtál is vannak, amelyek százszor könnyebbek a víznél, s huszonötször könynyebbek a parafánál. A természet magától nem tudott létrehozni ilyen könnyű építőanyagot. Jól mondom: építőanyagot. Mert a könnyüség nem akadályozza a hablemezt abban, hogy kitűnően helyettesítse a téglát és a betont. A hablemezekből épült falak nem engedik át a nedvességet, s nagyszerűen őrzik a meleget. Az Északi-sark nevű úszó-kutatóállomás dolgozói ilyen rendkívül könnyű, repülőgépekkel szállított téglákból építettek házikókat maguknak. A vegyészek szerint általában előnyösebb, ha a házakat inkább műanyagból építik. Nem kell fát pazarolnunk az ajtókra, az ablakkeretekre és a parkettre, nem kell anyagot szállítanunk a tégla- és csempegyártáshoz, és nem kell fémet használnunk az ajtókilincsek, az ablakzárak, a fűtőberendezés radiátorainak és csöveinek elkészítéséhez. Mindezeket salakból, kőolajból és földgázból gyártott különféle műanyagokból előállíthatjuk. A házak könnyük, olcsók és szépek lesznek. És az élettartamuk is hosszú lesz, mert műanyagnak nem árt sem a tűz, sem a víz, sem a szűrágás. FRANTIŠEK HRUBlN: GYERMEKVILÁG Ki találja ki: mi vár odaki ? Minden pajti tudja rég: arany nap és azúr ég! Azúrszínű ég alatt csörgedező kispatak, belé föntről pisztráng-közön arany-nyíl hull: egész özön. ... Könnyebb fogni halacskát, mint egy arany nyilacskát. Sipos Győző fordítása Aki utoljära nevet lett. TIBETBEN az erős és mor (Tibeti népmese) embereket már ősidők óta a sas- v-t hoz hasonlítják. Az öntömjénezö Mindenkinek tetszett a szarka alakokat pedig, akik szüntelenül j

ava

si

at

a. Aki a legmagasabbra magukat dicserik egyszerűen bu- repül az a legtöbbet lát, megérbunak hívjak. A bubu rozsdaszínű, demUi hogy kirúll

/ i

em,en. ' piros fehér tollal ékeskedő kisma- Megindult a verseny. Mikor a dar. Ennek a madarkanak van egy sas már a Uont Everes

t <

elett nagyon rossz szokása, szüntelenül repült

f jelharsant a bíztatás: henceg, folyton azt kiabálja bu-bu, _ Éljen! Éljen! A sas lesz a kibu-bu, ami tibeti nyelven azt je- rályunk lenti: - Én vagyok az első, én az első. A szerény, hamuszínű kakukk a győzelem madara. A varjú... De hadd mondjam el szépen, sorjában, honnan származnak ezek a hasonlatok. Réges-régen történt, amikor még a tibeti hegyekben egy árva lélek sem élt, csak a madarak óriási serege. Egyszer összegyűltek királyt választani. Könnyű azt mondani, hogy jó királyt kell választani, de nehéz ilyet találni. A királynak bölcsnek, igazságosnak, jónak, de akik rászolgáltak, azokhoz könyörtelennek kell lennie. A madarak maguk közül választottak királyt, hogy azután becsüljék is. Elérkezett a királyválasztás napja. Eljöttek a madarak a Himalájából, a rencsentanglianszki bércekről, a Ihasszai völgyből és a ponszki hegyekből. Üléseztek, ta- De még el sem ült az örömnácskoztak, de megegyezni nem ujjongás, mikor a sas fölött feltudtak. tűnt a denevér. A dolog úgy tör- Az legyen a király, aki a tént: Mikor meghallotta a ' denelegmagasabbra száll a hegyek fe- vér, hogy az lesz a madarak királya, aki a legmagasabbra száll, gondolta, hogyha nem is madár, azért szerencsét próbál. Óvatosan elrejtőzött a sas hatalmas szárnya alatt. Mikor a sas már nagyon magasan járt, észrevétlenül elegendte a sas szárnyát és még 1 Q i magasabbra repült. 1 f i i Csakhogy a denevér nem tet1Í\10\ 9 j 3 t szett a madaraknak. - Ilyen csúfság nem kell királynak. Ójra civakodni kezdtek. Végül is egy madár javaslattal állt elő: - Az legyen a király, aki elsőnek látja meg a felkelő napot. A madarak egész éjjel virraszMCLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. így kap- Hr" Val tok a vízszintes és a függőleges sorokban mindig 38-at. 2. Mali Köztársaság, Gut1. írjatok a fenti négyzetekbe olyan kétjegyű számokat, hogy az összekötővonalak mentén az öszszegük mindig 100 legyen. 2. Tudjátok-e mikor alakult meg a Szovjetunió pionírszervezete?. neai Köztársaság és Nigéria. A június 24-i fejtörőnk helyes fótiak

"éšnem 'Vették''íe'szemüket megfejtői közül egy-egy könyvet a keleti látóhatár hegyeiről. Csak nyertek: az ügyes denevér figyelt nyugat Vég h Margit, Dun. Streda, Nálep- [

el

é- mf.

rJl i

zér

t' mert mJ

u9", . ton a tibeti hegyek magasabbak, w . „ mint keleten, és mielőtt a napSzabo Bela, Diakovce, 645 sugá

r feltűnik a keleti bércek föLakos Zsuzsa, Nadabula 43. lött, megvilágítja a nyugati maKurdy Viola, Zlatná n/O. gasabb csúcsokat. Ezt csak a deCsavojec Valéria, Horné Semerovce nevé

r tudta, mert éjszaka járta a (I.evicei <árás) hegyi szurdokokat és nappal aludt. A kelet felé meredező madarak Múlt heti fejtörőnk díjnyerteseit még nem láttak semmit, mikor a jövő szombati számban közöljük, a denevér már jelentette: - Látom, látom! Kél a nap. Egy pillanat, s feltűnik a láthatáron. Elcsodálkoztak á madarak: —

t Milyen ügyes ez a denevér. Tán még királynak is megfelelne, csak ne lenne olyan csúf ... Ugyan ki akarná, hogy ilyen ronda legyen a király. Megint összevesztek, de újra akadt valaki, aki azt javasolta, hogy az legyen a király, akinek legszebb a hangja. Ezt a javaslatot is elfogadták. Elkezdődött hát a hangverseny. Tudjuk, hogy se a sasnak, se a denevérnek nincs szép hangja, de a többiek se daloltak szépen. Csak a kakukk és és a bubu hangja tetszett mindenkinek. Ogy döntöttek a madarak, hogy másnap reggel mindketten bíráló bizottság elé állnak és amelyikük szebben énekel,, az lesz a király. A kakukk idejében lefeküdt, hogy kipihenje magát és erőt gyűjtsön a reggeli versenyhez. Reggel alaposan megmosta tollát, megreggelizett és elrepült a vizsga színhelyére. Másképp töltötte az éjszakát a bubu. Sokáig kérkedett pazar tollazatúval. Azzal dicsekedett, hogy senkinek sincs különb hangja. A szarka csörgött, jelezte a verseny kezdetét. - Kezdje a kakukk - döntöttek a madardk. Ez felingerelte a bubut: - Micsoda szemtelenség a jelentéktelen szürke kakukkot előre engedni. - De semmit sem tehetett, kénytelen volt belenyugodni. Egy ágra szállt a kakukk és kakukkolni kezdett. De még milyen csodálatosan, szépen. Egyszer merészen, vidáman, aztán elnyújtva, bánatosan. Ezután következett a bubu. Büszke tekintettel mérte végig az egybegyűlteket, ragyogó tollazatát felborzolta, hogy jobban felhívja rá a figyelmet: - Lám, nézzétek csak, micsoda szépség vagyok. Kinyitotta a csőrét, de uramfia, az elragadó trillák helyett rekedt hangok törtek fel a torkából: bu-bu, bu-bu! Az irigységtől és a féltékenységtől kifulladt a büszke madár. A madarak úgy kacagtak, majd leestek az ágakról. A bubu csalódottan elsomfordált - a kakukkból pedig király lett. Tibetben ezért a győzelem madara a kakukk. A harcosok, ha kakukktollat lelnek, fegyverükre tűzik, hogy soha el ne' hagyja őket a szerencse. Szűcs Béla fordítása ÜJ SZÖ 2 * 1961. július 4.