Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)

1961-07-18 / 198. szám, kedd

Fábry Zoltán érdemes művész: Hispánia, Hispánia! S

panyolország Európa legelmaradottabb országa. Legelmaradottabb, mert — legreakciósabb. Az egyik jelző a másikból folyik. Sehol a feudalizmus, a középkor, a rendi társadalom — mint úri rend — ilyen változatlan konzerváltságban nem maradt meg, mint itt. Ugyanakkor a föld- és kenyérszegénység a spanyolnál riasztóbb példákat nem tud felmutatni. Csoda, ha a föld- és kenyérszegénység megmozdult?! Csoda ha a haladó polgárság és a munkásosztály álljt kiáltott és elkergette királyát, majd diktátorát: Primo de Riverát?! Az első szabad választások a köztársaság győzelmét hozták: a feudalizmus felszámolását, a grandok, az úri rend és a tiszti kaszt egyeduralmának a végét. Míg aztán ... Míg aztán — most van egy negyedévszázada — a múlterők öszszefogtak, lázadásba csaptak, és megindult a spanyol polgárháború vérben, borzalomban, helytállásban és hősiességben oly gazdag és tanulságos hároméves története. A spanyol polgárháború Franco 'diktatúrájának győzelmét jelentette, de ez eredményt nem Franco hozta. Ő csak az összefoglaló név. Á spanyol polgárháború a nemzetközi fasizmus műve volt: a nemzetközi reakció skrupulus nélküli tette, ahol az aktív tételt a német és az olasz fasizmus számlájára kell írni; a passzív segítséget ugyanakkor a nyugati burzsoázia szemhúnyása jelentette: a „benemavatkozási politika", mely titokban fegyverrel és munícióval tömte Franco lázadóit, de ugyanakkor pontosan ügyelt arra, hogy a törvényes madridi kormány el legyen vágva minden fegyverszállítmánytól. A nemzetközi kapitalizmus — mely demokráciának kendőzte magát — minden gátlás nélkül segítette a fasizmust, hogy a szocializmus győzelmét megakadályozva, egy országot, egy népet süllyeszszen a nemzethalál sírjába. A „nacionalizmus" győzött. De milyen nacionalizmus? Nem az összesség, nem a nép ügye, de a gőgös hercegek és grandok megközelíthetetlen világa. A birtokaikat nem ismerő, jövedelmüket külföldi fürdőhelyeken eldőzsölő latifundiumosok hazafisága, a minden tíz emberre jutó tisztek kasztérdeke, mely a kereszt és lobogó álarcában kereszteshadjárat-igényekkel lépett fel a dolgozók, a nincstelenek és földtelenek mindennél jogosabb szociális igénye ellen. A „nacionalizmus" győzött, melyet pogány marokkói arabok, a mórok segítettek diadalra, '„spanyol" nacionalizmus, mely az olasz és német fasizmus legsajátosabb házi ügye lett: repülőik és hadosztályaik stratégiája és taktikai dolga. Idegen professzionista gyilkosokat küldtek a spanyol dolgozók ellen, akik a munka jogán spanyol kenyeret és földet: házat és hazát: megélhetést, emberhez méltó létet akartak maguknak biztosítani idegen érdekekkel és kótyavetyélőkkel szemben. Hazahérdálók véd- és dacszövetsége volt ez, akik ősjogú — örökjogúnak hitt — hereéletük biztosítására szegényeket, testvéreket, apákat és fiakat hajszoltak egymásnak, hazaherdálók, akik a nacionalizmus nevében adták bérbe és birtokba katonáikat, bányáikat, gyarmataikat és olajukat a Kruppoknak, Siemenseknek, a Deutsche Bank-nak, a német és olasz fasizmus érdekeltségeinek és az angol Deterding-olajkoncernnek. Olvassátok el József Attila Sírversét egy spanyol földművesre és megtudtok mindent a Franco-nacionalizmusról: „Franco tábornok besorozott ádáz katonának, nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy. Féltem — azért harcoltam a haddal a jog s a szabadság ellen hun falain. S igy elért a halál." K

ényszer-besorozottak és idegen kényszer-katonák, parancs-katonák: mórok, németek, olaszok az egyik oldalon — és a másikon: a meg nem-tévesztettek, a megfélemlíthetetlenek, a tudatosak és bátrak: az asztúriai bányászok, a madridi és barcelonai munkások, Kasztília, Aragónia, Andalúzia parasztjai és a baszk függetlenség katolikusai. Kik álltak a másik oldalon, — az igazság oldalán?! A nemzetközi szolidaritás önkéntesei. Az internacionalisták legendás hadserege, •„a száznyelvű éš egyszívű brigád" Európa minden országából, Északés Dél-Amerikából, Kínából, Afrikából és Ausztráliából. Harminckétezren, kik a harcok folyamán, két év múlva leolvadtak tizennégyezerre. És velük szemben a másik oldal idegenei: 25 000 náci (elsősorban repülők) és 125 000 olasz! És e törpe hadsereg hányszor kényszerítette csúf, gyáva futásra az állig falfegyverzett Góliátokat! De mert a mai háborúkat a technikai potenciál dönti el — és fegyver tömegével csak a fasiszták oldalán volt — az igaz ügynek fegyverhiány miatt el kellett bukni! A spanyol polgárháborút a nyugati demokráciák „benemavatkozási"poiitikája döntötte el a fasizmus javára. A madridi törvényes spanyol kormány nem juthatott fegyverekhez a „semlegességi" blokád miatt, de ugyanakkor Franco, német és olasz szövetségesei és az amerikai fegyverügynökök révén mindent megkapott. A spanyol szabadságharcosok a világtól elzárva a modern fegyverek arzenáljával álltak szemben! Franco lázadását külföldről pénzelték és hadseregét külföldről szerelték fel. Ami speciálisan spanyol volt: az a tiszti kaszt túldimenzióltságában nyilvánult meg. Franco lázadása kimondott és kizárólagos tiszti összeesküvés volt. Száz tiszt közül mindössze öt maradt a köztársaság pártján, a többi kilencvenöt Franco oldalára állt. Ä köztársasági hadsereg így tisztek nélkül maradt, és mert a tisztek csalással, megtévesztéssel és fenyegetéssel magukkal csempészték és rántották a csapatok egy részét — a köztársasági hadsereg sokszor nemcsak tisztek, de fegyverhez, hadviseléshez értő katonák nélkül is maradt! És állták a sarat! És ott álltak posztjaikon a parasztok, bányászok és vasasok, kiknek kezében kalapácson, kapán, kaszán és cséphadarón kívül még nem volt más fegyver! Ludwig Renn írja le emlékirataiban döbbentő felfedezését: a spanyol paraszt ütközet közben a töltényhüvelyt megfordítva próbálja begyömöszölni puskájába! Most volt először kezében pafron és puska, és máris ütközetbe került. És mégis: ezek az emberek, akik az első pillanatban nem tudtak mit kezdeni tölténnyel, fegyverrel, évekig álltak őrhelyükön és csodagyőzelmeket arattak a korszerű fegyvercsodákkal felszerelt, de gyáván küzdő fasisztákkal szemben! Oldalukon ott állt a legendás nemzetközi brigád, mely tanított, fegyelmezett és harcolt egyszerre. És ott köztük, mellettük és értük esett el Zalka Máté, mint Lukács tábornok! S

ehol még ilyen egyetemlegesen és zárt sorokban nem harcoltak egy szabadságra ébredt idegen nép oldalán a világ minden tájáról összesereglett írók és művészek, mint itt és ekkor. Kombatánsként, katonaként és a toll fegyverével egyformán. Zalka Máté és Ludwig Renn mellett ott találjuk Willi Bredelt, Hans Marchwitzát, Bodo Uhse-t, Eduard Claudiust, Theodor Balkot, Erich Weinertet, Egon Erwin Kischet, Ilja Erenburgot és Ernest Hemingwayt, hogy csak a nevesebbeket említsük. A fasizmus korunk antihumanisztikus kultúra- és békeellenes ereje. Ahol a fasizmus ellen harcolnak, ott mindig a világkultúráért harcolnak. Az emberség békés, legrrtagasabbrendű kifejezéséért! A spanyol polgárháború katonái, internacionalisták, írói és művészei egy közös fronton és közös célért harcolhattak: az emberi jövőért konok gyilkos múlterők ellen. Nem véletlen, hogy a világ antifasiszta íróinak kongresszusa 1937-ben éppen Madridban ülésezett. Itt mondotta Heinrich Mann: „A kultúra, melyet közönséges, aljas érdekek ellen meg akarunk védeni, a szellem meghódításán alapul. Hogy a nép ezt a kultúrát meg tudja védeni, minden alarmnál a vérét kellett ontania. Ez a vérszerződés biztosítja, hogy a kultúra valóban a nép ügye lett... Mától fogva a világ legtermészetesebb dolga, hogy az író a nép, a dolgozók ügyét a magáénak vallja, és hogy, íme, ezért, itt Spanyolországban még a vérét is hullatja". És itt ezen a kongresszuson formulázta a célt és értelmet Ludwig Renn, a nemzetközi brigád vezérkari főnöke: „Mindent a fasizmus ellen! Mindent a népek frontjáért! Mindent azokért az eszményekért, melyek háború-ellenesek! Háborúellenesek: ezt mi mondjuk, ennek a háborúnak emberei, a katonák! Mert a háború, melyben mi részt veszünk, nekünk nem örömöt, kalandot és öncélt jelent, de valamit,amit feíül kell múlni és elmarasztalva elmulasztani". Spanyol földön a spanyol szabadságharcosok és a nemzetközi brigádok a háború ellen harcoltak: a fasizmus emberés kultúra-veszedelme ellen! Franco fallangistái ugyanakkor csak azza! dicsekedhettek, hogy megölték a legnagyobb spanyol költőt: Federico Garcia Lorca-t! Radnóti Miklós verse maradéktalanul öszszeppzte a fájdalmat: „Mert szeretett Hispánia s versed mondták a szeretök, — mikor jöttek, mást mit is tehettek, költő voltál — megöltek ők. Harcát a nép most nélküled víjja, hej, Federico Garcia!" Nem volt még háború, ahol a kultúrának ekkora szerepe lett volna, mint itt és ekkor: hol a Prádo világhírű festményeit kellett őrizni, elrejteni, megmenteni ágyútűz és repülők ellen, hol kongresszusokat tartani a kultúra védelmére, hol a legkezdetlegesebb betűvetést szorgalmazni. Spanyolország az analfabetizmus egyik szálláshelye volt. A köztársaságnak nem csak tölténykezelésre és puskahasználatra kellett tanítani parasztjait és pásztorait, de a mindennél fontosabbra: az ábécére is! A legmagasabb kultúrigényesség felelősségérzete találkozott itt a legelemibb életjogok biztosításának muszájával. Picasso leghíresebb és monumentalitásában legmaradandóbb festménye — Guernica — a német fasiszták első szörny tettét rögzíti örök időkre, ahogy az sem lehet véletlen, hogy korunk egyik legnagyobb regényének — „Akiért a harang szól" — témáját miért épp a spanyol szabadságharc adta, és hogy íróját miért épp — az e napokban oly tragikus hirtelenséggel elhúnyt — Hemingwaynek hívják?! A

spanyol nép felkelt elnyomói, kizsákmányolói ellen. A spanyol szegénység a pénzérdek ellen. Ludwig Renn nemcsak a fegyvert-és patront-nem ismerő spanyol szegénységről világosít fel bennünket, de ugyanakkor és ugyanúgy a vajat nem ismerő szegénységről. Egyszer szovjet konzerv-vajat osztottak ki a katonák közt. A spanyolok forgatták kezükben a vajdarabokat, beleharaptak és — kiköpték. „Kiderül, hogy a spanyolok egy része még sosem evett vajat". Hogy is mondotta a spanyol polgárháború kitörésekor az indító okokat megérteni nem akaró és a Franconak falazó Neue Züricher Nach//////////////////////^^^^^ Komját Aladár: A nemzetközi-brigád indulója Madrid határán állunk a vártán, állunk: vas ha sulykol, vér ha elkever. Állunk a vártán Madrid népe álmán, állunk: tank ha dönt, ha száz pokol teper. Rajta, csak rajta törhetetlen fajta: gáton, tűzcsobolyőn, halálárkon át! Rajta, rajta, rajta: végső diadalra, rajta, ezernyelvű-egyszívű brigád! Ezer a nyelvünk, egy a szerelmünk: szabad földön szabad, boldog nemzedék. Ajkunknak átkát, bosszúnknak lángját szélvész, vörös kakas hordja szerteszét! Rajta, csak rajta törhetetlen fajta: gáton, tűzcsobolyőn, halálárkon át! Rajta, rajta, rajta: végső diadalra, rajta, ezernyelvű-egyszívű brigád! Madrid határán éjt-nap a vártán: állunk ronthatatlan élő sorfalat. Madrid határán serken még a holt is, serken, talpraugrik, puskatust ragad! Rajta, csak rajta törhetetlen fajta: gáton, tűzcsobolyőn, halálárkon át! Rajta, rajta rajta: végső diadalra, rajta, ezernyelvű-egyszívű brigád! 19 3 6 richten? „A spanyoloknak megvolt mindenük, hogy boldogan élhessenek. Napfényben fürödve, igények nélkül boldogan álmodozhattak és vígan mandolinozhattak". Micsoda kínosan giccses idill! Micsoda hazugság! Kisült, hogy a boldog spanyolok napfényben ugyan fürödhetnek és mandoljnozhatnak, de vajat nem ehetnek, mert vajat nem is ismernek... És ezekre zúdították bombáikat Hitler repülői! Itt bombáztak először tekintet nélkül katonai objektumok nélküli városokat; Guernica (ejtsd: Gernika) asszonyai és gyerekei így lettek a második világháború első civiláldozatai, céltábla-precedensei, német katonák gyakorló iskolái. Gőring a nürnbergi perben vallotta a spanyolországi intervencióról: „Fiatal repülőflottámat itt vetettem először harcba, hogy kipróbálhassam erejét... Ezzel alkalmat adtam repülőimnek tapasztalatszerzésre. Hogy lassan minden repülő sorrakerülhessen: a gépek személyzetét állandóan cserélgettem." Egy nép egyenlőtlen fegyverekkel vívott élethalálharca mint ideges katonák háborús tapasztalatszerzésének apropója, ürügye és alkalma! A fasizmus cinizmusa, felelősség- és tekintetnélkülisége itt adta le első félreismerhetetlen gyilkos névjegyét. A választ azonban e hadszintérről egy amerikai író küldte a német népnek. Hemingway beszélt nekik érthetően — az igazságnak megfelelőn — a Thälmann -zászlóaljnak az internacionalista brigádban küzdő hőseiről: „Ezek a németek mindent mertek, mert tudták, hogyha fogságba kerülnek, nem kegyelmeznek nekik ... Ezek voltak az igazi németek. Németek, kiket szeretni és becsülni lehet. Németek, kikből biztosan milliószámra vannak otthon, Németországban is. Ezeket a németeket köszöntöm, és átkozom a többieket, akik a Junkers-gépekben ülnek, mindazokkal együtt, akik e gýáva bombázókat ideküldték." Az átok máig érő. Nyugat-Németország a tegnapi gátlásnélküliség útját követve, ma újra Franco legpontenciálisabb kebelbarátja. Holló a hollónak itt nem vájja ki a szemét! A német nagyipar és nagytőke lapja, a Rheinische Merkúr még 1954. szeptember 17-én írta: „Spanyolországot és Németországot tegnap és ma egyforma és különleges feladatok kapcsolják egymáshoz." Akik tegnap bebiztosították Franco győzelmét, ma újra parolázásra jelentkeznek. És nemcsak Németországban, de £ nyugati demokráciákban is. A nyugati külügyminiszterek — a kapitalizmus küldöttei — Dulles nyomdokain haladva, egymásnak adják Franco kilincsét: a hideg-háború egyik aktív tétele ma Spanyolország! A nyugati demokráciák útját a Franco felé megtett úttal is lemérhetjük. Gondoljunk az 1948as hangulatra, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete szótöbbséges határozattal kimondotta: „Franco Spanyolországa a világbékét veszélyezteti." Hol van már a tavalyi hó?! Az új világháború aktorai ma Franconái kilincselnek. Az egyenlítés ^immár tagadhatatlan! E

s a spanyol nép? Szenved, nyomorog és — ellenáll. A harc — ha más formában is — de hősiesen és töretlenül tovább folyik. Micsoda sztrájkokról olvasunk! A diáktüntetések szinte megszokottá váltak. Az írók és művészek szabadon és börtönben tovább küzdenek és sugallmaznak — kitartásra, harcra, végső győzelemre. A Magyarországon a fasiszták által agyonvert Radnóti Miklós költeménye ma ugyanúgy él, mint tegnap. Tegnapi verse helyzetjelentés, végrendelet és máig érő elkötelezettség minden viszonylatban: „nem vetnek már, nem is aratnak és nincsen ott többé szüret. Madárfia se szól, az égből nap se tűz, anyáknak sincsen már fia, csupán véres folyóid futnak tajtékosan, Hispánia! De jönnek új hadak, ha kell a semmiből, akár a vad forgószelek, sebzett földekről és a bányák mélyéről induló sereg. Népek kiáltják sorsodat, szabadság!" Hispánia szabadsága még esedékes! Hispánia szabadsága a népek közös ügye! 3ÜJ SZÖ 5 * 1961. július 16.