Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-25 / 175. szám, vasárnap

Hruscsov elvtárs beszédének világszerte élénk a visszhangja N. Sz. Hruscsov, a szovjet kor­mányfő újabb felhívása a nyugati hatalmakhoz, hogy gondolkodjanak józanul és ébredjenek végre tuda­tára annak, hogy fel kell számolni Európában a második világháború maradványait — világszerte óriási visszhangot keltett. E tárgykör ural­kodik a szerkesztőségi cikkekben, a lapok első oldalain és a hasábos cí­mekben, a világ számos országának sajtójában. Nagy figyelmet szentel a kérdésnek a rádió és a televí­zió is. Szembetűnő azonban, mily irány­zatosan magyarázza e beszédet a nyugati propaganda, mennyire meg­kísérli a legfontosabb nemzetközi problémák békés megoldására irá­nyuló szovjet program eltorzítását és meghamisítását. Az amerikai hidegháborús körök mesterkedései Az amerikai hidegháborús poli­tikai és katonai körök Hruscsov elv­társ beszédét követőleg azonnal nagy erőfeszítéseket tettek, hogy válsághangulatot teremtsenek az Egyesült Államokban a berlini kér­déssel kapcsolatban. A szenátusban, ahol már harma­dik napja folyik a vita a berlini kérdésről. Javits New York-i köztár­sasági párti szenátor javaslatot nyúj­tott be, hogy vegyék jegyzőkönyv­be: a szenátus teljes mértékben tá­mogatja az „egy lépést sem hátra" politikát Berlinnel kaDcsolatban. Ugyanezek a körök kísérleteket tesznek Hruscsov elvtárs kijelenté­seinek eltorzítására. A Washington Post hasábos címében kijelenti: a Szovjetunió kérkedik erejével az Egyesült Államok előtt. Brit sajtóvélemények a tárgyalásokat támogatják A brit lapok nyilvánvalóan meg­értik, milyen erök rejlenek a nem­zetközi feszültség fokozására irá­nyuló kampány mögött és felhívják Anglia közvéleményét „kényszerítse a kormányt arra, hogy nem Aden­auer, Globke. Speidel, Heusinger és Krupp nevében, hanem Nagy-Britan­nia nevében lépjenek fel." A Daily Telegraph diplomáciai tu­dósítója kifejti, hogy a nyugati ha­talmak között ellentétek dúlnak ab­ban a tekintetben, javasoljanak-e tárgyalást a Szovjetunióval Berlin utniiMiiiiiiiiniHiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 'iíssto A Tunéziai Köztársaság fővárosától, Tunisztól 58 km-re délre feksze­nek Tuburbo Május antik város romjai. Képünkön a Petronius-család vil­lájának időszámításunk utáni harmadik századból származó épségben maradt bejárata, (Foto: ČTK — Caba) KllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllMIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIMMIIIIIilinilllllllllllllllllllllllll „Bizonyos eredményt elértünk" Souvanna Phouma sajtónyilatkozata Zürich (ČTK) — Souvanna Phou­ma herceg, Laosz miniszterelnöke a pénteki sajtóértekezleten kijelentet­te: „Elértünk bizonyos eredményt, amely megoldhatja a laoszi problé­mát. A következő üléseken megtár­gyaljuk a koalíciós jíormány össze­állítását a jélenlegi kormány tagjai­ból, továbbá az ország politikai erői­nek képviselőiből. A nemzetközi el­lenőrző bizottságnak segítenie kell a tűzszünet betartásában és az ide­gen haderők kivonásában Laosz te­rületéről. E bizottságnak azonban semmiképpen sem szabad beavatkoz­nia belügyeinkbe és megsértenie Laosz szuverenitását és függetlensé­gét". * * * Norodom Sihanuk herceg, kambod­zsai államfő a sajtó képviselői előtt megelégedését fejezte ki azon tény felett, hogy a koalíciós kormány a szomszédos Laoszban a jelenlegi törvényes kormány képviselőinek részvételével alakul meg, és hogy a Nehrut meghívlak az USÁ-ba Delhi (ČTK) — Az USA delhi nagykö­vete június 23-án átadta Nehru indiai miniszterelnöknek Kennedy amerikai el­nök meghívását az USÁ-ba. Nehru az USA nagykövetével folytatott beszélge­tés után kijelentette, hogy o és Kennedy szeretnének találkozni, . azonban eddig még nem tűzték ki összejövetelük idő­pontját. Az indiai sajtó úgy véli, hogy Nehru amerikai látogatására közvetlenül a sem­leges államok jugoszláviai érLekezlete után kerül sor. Nehru Jugoszláviából re­pülőgépen utazna az USÁ-ba. A7 ENSZ élelmezési »s mezőgazdasági bizottsága, megállapította, hogy a mező­gazdasági termékek többléte a világban egyre nő. Különösen az USA és Kanada nem képesek ;ogyasztópiacot, találni, s így inkább megsemmisítik áruikat, mint­sem hogy a termékek árát leszállítsák. Ugyanakkor az egész világban évente 40 miilió ember hal éhen. (ČTK) miniszterelnök Souvanna Phouma marad. Kifejezte azt a meggyőződé­sét, hogy a laoszi nemzeti hadsereg alapját a kormánycsapatok és Laosz Hazafias Frontjának fegyveres erői fogják képezni. ügyében. A Daily Herald vezércikke szerint a Nyugat realistái mind­inkább a tárgyalásokon alapuló ber­lini rendezésről beszélnek. Bonn továbbra is a békés rendezés kerékkötője A nyugati sajtókommentárokból kiviláglik, hogy a bonni vezetők na­gyon jól tudják, a nyugati hatalmak nem képesek — több hírmagyarázó szerint nem is akarják — megaka­dályozni azt, hogy a szocialista tá­bor országai megkössék a békeszer­ződést az NDK kormányával, ha Bonn továbbra is makacsul elutasít­ja a békeszerződés gondolatát. Ugyanakkor arra is kezdenek rá­döbbenni, hogy Bonni pozíciója na­gyon gyenge lábakon áll a nemzet­közi közvélemény szemében is. Indiai lapok üdvözlik a német kérdés megoldására irányuló szovjet javaslatokat A Times of India N. Sz. Hruscsov beszédével kapcsolatos kommentár­jában „üresnek, negatívnak és nem konstruktívnak" minősíti a Nyugat politikáját Berlin kérdésében. Hrus­csov elvtárs beszédének értékelése során a lap hangsúlyozza, hogyha Hruscsov beszédére a NATO egy­ségeknek akárcsak részleges moz­gósításával is felelnének, ez a nyu­gati diplomácia csődjét jelentené. A Milap című indiai lap üdvözli Hrus­csov elvtársnak a német békeszer­ződés megkötésére tett javaslatát, s rámutat, hogy ez az előfeltétele a legnagyobb veszély —, a harmadik világháború kitörése elhárításának. Megérkeztek Belgiumba a nyugati békevédők Brüsszel (ČTK) — Az USA, Nagy­Britannia, Svédország, Finnország és Németország békevédőinek 15­tagú csoportja Dover angol kikötő­ből útra kelve június 24-re virradó éjjel kikötött Ostende belga kikötő­ben. E csoport eddig már kétízben kísérelte meg a partraszállást Le Havre francia kikötőben, azonban a francia rendőrség beavatkozása után kénytelen volt visszatérni Nagy-Bri­tanniába. A békevédők harmadik partraszállási kísérlete sikerült. A nyugati országok békevédőinek csoportjában a legnagyobb számban az amerikaiak vannak, akik békeme­netüket a múlt év őszén kezdték meg. A békevédők szándéka, hogy Belgiumon, Hollandián, a Német Szövetségi Köztársaságon, a Német Demokratikus Köztársaságon és Len­gyelországon át Moszkvába vonulja­nak. Amerikai lapvélemények az atomfegyverkísérletek esetleges felújításáról New York (TASZSZ) — J. Firiy, a New York Times tudósítója washingtoni jelentésében azt írja, hogy a kormány óvatos álláspontot szándékozik elfoglalni az atomfegyverkisérletek felújítása kér­désében. A tudósító beismeri, hogy ez az óvatosság abból a megfontolásból fa­kad, hogy egy ilyen lépés kedvezőtlen hatással lenne a világközvéleményre. A tudósító hivatkozik Rusk külügymi­niszter csütörtöki állásfoglalására és hangsúlyozza, hogy bár a kísérletek fel­újításáról még nem hoztak döntést, Rusk nyilatkozata „nyitja hagyta azt a lehe­tőséget, hogy a kormány végeredmény­ben folytatni fogja a kísérleteket és' a tárgyalásokat is". A reakciós Daily News szerkesztőségi cikkében ezt kérdezi: „Mire várunk még? Miért folytatnánk a tárgyalásokat Genfben vagy bárhol másutt? Miért nem folytatjuk kísérle­teinket a lehető leghamarabb". A New' York Herald Tribúne hangsú­lyozza, hogy az Egyesült Államok „sze­retné felújítani a kísérleteket". Lengyel párt-és kormány­- küldöttség a Mongol Népköztársaságba látogat Varsó (ČTK) — A Mongol Népi Forra­dalmi Párt és a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa meghívására a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttsége július közepén baráti látogatásra Mongóliába látogat. A küldöttséget W. Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsá­gának első titkára és Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertaná­csának elnöke vezeti. Tegyék szabaddá a Korea egységéhez vezető utat TIZENEGY ÉVVEL ezelőtt villám­gyorsasággal terjedt el a hír, hogy a Koreai-félszigeten háború tüze lángolt fel. Az amerikai fegyverek­kel felszerelt és az amerikai tisztek által kiképzett dél-koreai csapatok átlépték a 38. szélességi kört — a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság s Dél-Korea közötti határ­vonalat. Az amerikai imperializmus fel akar­ta számolni a haladás délkelet-ázsiai előretolt bástyáját és Kína kapuihoz akart kerülni. Akkor még egy év sem telt el a Kínai Népköztársaság fenn­állása óta, s az Egyesült Államok még mindig abban a hiú ábrándban ringatta magát, hogy megsemmisítheti a kínai nép győzelmét. A Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság ellen elkövetett támadás, amelyben a liszinmanlsták ku­darcai után az amerikai szárazföldi, tengerészeti és légi haderőket vetették be. valamint további 15 tőkés ország jelentős erői vettek részt benne, a háború után az imperializmus legna­gyobb és legvéresebb kísérlete volt arra, hogy feltartóztassa a nemzeti felszabadító harc hatalmas áramlatát, felszámolja azt, s újból leigázza egész Ázsiát. MINDÖRÖKRE a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság népének és e nép segítségére siető kínai ön­kéntesek érdeme marad, hogy ezek az imperialista tervek kudarc­ba fúltak. A koreai hadszíntéren szertefoszlott az Egyesült Államok legyőzhetetlenségének mítosza, amit főként az USA-ban mindaddig ter­mészetesnek tartottak. A három évig tartó koreai háború fegyver­szünet aláírásával ért véget, s e fegyverszünet most is érvényben van. A háború óta eltelt 8 év alatt nem jutott el a fegyverszünet a békéhez, nem került sor a ketté­szakított Korea egyesítésére. A há­ború óta eltelt időben az ország mindkét részében sok változás kö­vetkezett be, de e változások igen ellentétesek. A Koreai Népi Demok­amerikai imperializmus és dél-ko­reai kiszolgálói csökönyösen, dü­hödten meggátolták, hogy bármi­lyen, akár a legelemibb kapcsolatok is kialakuljanak az ország két ré­sze között. Ez azonban az ország egyesítését még sürgősebbé teszi, mint bármikor azelőtt. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság éveken át rendszere­sen, őszintén törekedett az ország egyesítésére. Számos ésszerű és el­fogadható, részleges és egyetemes javaslatot terjesztett elő. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának — főként a múlt év novemberében tett lépései — Dél­Koreában egyre nagyobb visszhang­ra találnak. A múlt évektől elté­rően Dél-Koreában fontos mozga­lom indult meg: az adminisztratív és rendőrségi korlátozások ellenére is egyre jobban követelik Korea egyesítését. KOREA EGYESÍTÉSÉNEK fó akadá­lyát az ország déli részének amerikai megszállása képezi. A koreai nép már hosszú évek óta erélyesen követeli az amerikai csapatok távozását. Az USA azonban csökönyösen elutasítja csapa­tai kivonását Dél-Koreából, megsérti a fegyverszüneti egyezményt azáltal, hogy tömegpusztító fegyvereket szállít Dél­Koreába és egyáltalán nem hajlandó hozzájárulni a koreai kérdés békés megoldásához. A koreai kérdésben folytatott amerikai politikát azonban semmi sem mentheti, vagy indokolhatja. Ez lényegében a diktátum meg­csontosodott politikája Ez a poli­tika a feszültség fenntartására irá­nyult a Távol-Keleten. A „hideg­háborús" politika az imperialista körök ama reményét fejezi ki, hogy a dél-koreai gyarmatosító diktátor­rendszert kiterjeszthetik az egész Koreai-félszigetre. A koreai nép ellen vívott hároméves interven­ciós háború tapasztalatai után azonban a legmegrögzöttebb reak­ciós sem tételezhet ilyesmit fel. ratikus Köztársaságban gyorsan E9y dolog világos: ha az amerikai begyógyították az imperialista há ború ütötte sebeket, a népgazda­ság rohamos fejlődésnek lendült, lényegesen emelkedett a nép élet­színvonala. tartott az amúgy is gyenge gazdaság tovább hanyatlott, növekedett a terror, a nép elnyomása, lábra kapott a kor­rupció, a nyomor, az éhség. Az kormány a nemzetközi feszültség enyhítésére és a távol-keleti béke megszilárdítására törekszik, hala­déktalanul ki kell vonnia csapatait Dél-Koreában 'tovább Dél-Koreából. idegen megszállás az KOREA NÉPE a jövőben bizonyá­ra megtalálja nemzeti vágyának — az ország egyesítésének eléréséhez vezető, nem túlságosan távoli utat. Milan Madr Meghiúsult o portugálok angolai támadása London (ČTK) — A Daily Te­legraph luarídai különtudósítőjának jelentése szerint füstbe ment a por­tugálok azon terve és reménye, hogy Angolában a száraz évszak idején győznek. A portugál gyarmati had­sereg most hosszú fáradalmas par­tizánellenes háborúra készül. A por­tugál katonák és a felfegyverzett telepesek jelenleg csupán a váro­sokat és falvakat tartják kezük­ben, azonban Észak-Angola javarésze a partizánok ellenőrzése alatt áll. A portugálok abban bíztak, hogy a száraz évszakban Észak-Angolába, a lázadás központjára nehéz fegyve­reket szállíthatnak és gyújtóbombák segítségével felgyújtják a sztyeppé­két, a partizánmozgalom támaszpont­A nemzeti felszabadító erők azon­ban nem ijedtek meg a portugálok tervétől és a felvonuló portugál egységekkel szemben ellentámadás­Az ENSZ délnyugat-afrikai bizottsága megkezdte munkáját Az U-2 amerikai kémrep'j'öqépek ismét provokálnak London (ČTK) — Peter Fairley, az Evening Standard tudósítója köz­li, hogy az' U-2 amerikai kémrepülő­gépek ismét légiutakat végeznek a szovjet tengerpart közelében. Tud­valevő. hogy ilyen típusú repülőgé­pet a Szovjetunió területén lőttek le. A tudósító közli, hogy az alaszkai Smugglers Cove-i és más támaszpon­tokon látta e repülőgépeket. Akkra (ČTK) — Az ENSZ dél­nyugat-afrikai bizottságának tagjai New Yorkból megérkeztek Akkrába, hogy az ENSZ közgyűlésének meg­Az USA szeretné felemelni a nyugat-európai fegyveres erőinek létszámát New York (ČTK) - A New York Times washingtoni tudósítója közli, hogy Kennedy, amerikai elnök pén­teken tanácsadóival és három szená­torral az USA nyugat-európai fegy­veres erői létszámának emelésére irányuló javaslatot tanulmányozta. A lap szerint MacNamara hadügy­miniszter a tanácskozás után kije­lentette, úgy döntöttek, hogy egye­lőre nem fokozzák e fegyveres erő­ket. A miniszter azonban kifejezés­re juttatta, hogy nem zárja ki a fegyveres erők létszámának emelé­sét a jövőben. bízásából megkezdjék a Délnyugat­Afrikában uralkodó helyzet kivizs­gálását. Ez az ország a volt Nép­szövetség mandátumterülete volt, amelyet a Dél-Afrikai Unió kormá­nya jogellenesen megszállt, tarto­mányaként kezelt és elviselhetetlen létfeltételeket teremtett a bennszü­lött lakosság számára. Az országban hallatlan fajgyűlölő terrort vezetett be. A hírügynökségek akkrai tudósí­tóinak jelentése szerint az ENSZ­bizottságot a következő feliratú transzparensekkel fogadták a repü­lőtéren: „Fel kell szabadítani Dél­nyugat-Afrikát!" „Szabadítsátok meg Délnyugat-Afrikát Verwoerdtől!" A tudósítók közlik, hogy a bizott­ság a délnyugat-afrikai helyzetről Kozonguizivel, a délnyugat-afrikai nemzeti kongresszus elnökével tár­gyal. Kozonguizi a tárgyalás meg­kezdése előtt rendezett sajtóérte­kezleten hangsúlyozta, hogy Dél­nyugat-Afrika népe követeli függet­lenségének haladéktalan elismerését. ba lendültek. A partizánok akciói egyre hatékonyabbak. • ••••••• • • Kegyetlen a sorsa azoknak az an­golai lakosoknak, akik égő ottho­nukból csak egy batyunyi ruhát mentettek meg s fedél nélkül, min­den segítség híján a szabad ég alatt kénytelenek tanyázni. (ČTK — Zentralbild felv.) • • • • • • • • • • • Feszült a helyzet Oran ban Párizs (ČTK) - A nyugat-algé­riai Oran városban pénteken az ut­cán egy autóból eddig ismeretlen, állítólag katonaegyenruhát viselő egyének tüzet nyitottak a békés algériai járókelőkre. Három algériai életét vesztette és négyen megse­besültek. A három algériai meggyil­kolása miatt a lakosság több helyen tiltakozó tüntetéseket rendezett. Rendöregységek állandó készenlét­ben állanak, hogy megakadályozzák a tüntetések terjedését. ÜJ SZÖ 4 * 1961. iúnilfc 25.

Next

/
Thumbnails
Contents