Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-09 / 128. szám, kedd

SZABADSAGUNK GYÜMÖLCSE — A régi parasztkalendáriumokbôl sohasem felejtették ki ezt az öszszehasonlitást: Két fényképet, vagy rajzot tettek egymás mellé. Az egyiken a gazda alig látszott ki a búzából, — ez ábrázolta a műtrágyával megerősített talaj termését, a másik kép — talán mondanom sem kell — térdigérő búzában ábrázolta a parasztot. Nem vonom kétségbe a naptárszerkesztő jóindulatát, hiszen már az is valami, ha a földművessel tudatosítják, hogy csak a tápanyagokban gazdag talaj hozhat termést. De ez igazán nagyon kevés. Mert a kapitalista rendszerben a paraszt a gyakorlatban soha nem tudta megvalósítani a műtrágya széleskörű használatát. Ez csak a nagybirtokok kiváltsága volt — ha ugyan a nagybirtokos is egyáltalában akarta használni a műtrágyát. A modern gazdálkodás — és minden más, ami ezzel összefűgött: a gépesítés, a talajjavítás, a műtrágyázás — ez a kisember számára csak írott malaszt maradt. Kimondhatjuk ezt anélkül, hogy frázisként hatna: egészen a felszabadulásig legfeljebb csak elméletben volt a parasztnak ahhoz a joga, hogy korszerűbb módszerekkel termeljen. Ma azonban az már mindennapos jelenség, hogy az egykori 2—3 hektáros kisparaszt, aki a termést, régebben bizony csak kilogrammok-, ban mérte, mert a műtrágyát csak hírből ismerte, napjainkban vagontételben rendeli szövetkezetének a műtrágyát. Szövetkezet pedig ma már ezrével van az országban, ezért feltétlenül szükségessé vált itt Szlovákiában is egy megfelelő kapacitású, nitrogéntartalmú műtrágyákat gyártó vállalat építése. Olyané, amely egész Szlovákia mezőgazdaságát ellátja nitrogénnel, ezzel a rendkívül fontos tápanyaggal. Ha meggondoljuk, hogy még nem is olyan régen — mindössze két-három éve annak, hogy a párt Központi Bizottságának a választása Salára esett, s elkezdték itt az építést, és összehasonlítjuk ezt ' a rövid időt az azóta már majdnem teljesen felépített vágmenti óriással, elismeréssel kell szólnunk a nagy mű építőiről. Ez az eredmény hatalmas szocialista iparunk újabb diadala, pártunk szervező erejének szép dokumentuma. Hiszen ez alatt az idő alatt az építészet vezetősége azokkal az emberekkel, akik régebben legfeljebb csak családi házakat építettek, felépítette a hatalmas csarnokok, merész ívelésű raktárak, műhelyek és más berenÄ DÜSLO dezések tucatjait. Felépítették, mert országos üggyé vált a Duslo. Az uniőovi gépgyárból eleinte késett az óriásdaru szállítása és szerelése. A cseh szerelök tudták, mennyi fáradságos munkát takarít meg egy ilyen gép, ha idejében felállítják, ezért éjt nappallá téve szerelték, szállították az óriási 50 méter magas, 100 tonna teherbírású kolosszust, melynek teljes súlya 350 tonna. Szlovákiában még sehol sincs ilyen nagyméretű, műtrágyát gyártó vegyipari berendezés, ezért a cseh országrészekből — főleg Ostraváról — szívesen jelentkeznek az ottani szakemberek, hogy segítsenek az üzembehelyezésnél. Es mindez a szinte lázas tevékenység egy cél felé irányul: hogy a nitrogénműből 1962 áprilisában, — tehát már a harmadik' ötéves terv második tavaszán kigördüljön az első vagon tápanyag. Hogy összehasonlítást tudjunk tenni, milyenek itt a méretek, tudnunk kell, hogy hazánkban 1963ban már a nitrogéntartalmú műtrágyák egyharmadát az épülő üzem fogja gyártani... Pedig akkorra alaposan megnövekszik a nitrogénfogyasztás. Míg 1959-ben egy hektárra átlagosan csak 65 kilogramm műtrágyát használtunk, ez a mennyiség 1965-ben már 129 kilogrammra emelkedik. A termelés megindulásával még nem áll meg a gyár továbbfejlesztése. Most még „csak" 35 hektáron fekszik a Duslo. A jövő ötéves tervben ez a terület 52 fuktárra bővül, azután pedig... Egyszóval beláthatatlan távlatok állanak DélSzlovákia büszkesége előtt. Valaki azt kérdezte ottjártamkor az uniíovi gépgyár szerelőitől, vajon csak a kereset ösztönzi-e őket a jó munkára. A kék munkaruhába öltözött szerelő csak ennyit válaszolt: — Jól megfizetnek bennünket, az igaz. De nemcsak ez ösztönöz bennünket. Tudjuk, hogy kezünk nyomán — ha közvetve is — több lesz néhány év múlva a kenyér, a hús — nagyobb lesz a jólét. Jövőre a Duslo már a teli műtrágyás zsákok ezreit ontja magából. Az egykori kisparaszt, és munkás, mert felszabadulásunk óta gazdájává vált nemcsak a földnek, hanem az egész országnak, a műtrágyagyár építésével is együtt harcol közös céljaink eléréséért. (iy) üsem — új emberek Az épülő új nikkelkohó egy része madártávlatból. Hatalmas nikkelkohő épül Sereden. Az ember, amikor a nagy építkezést nézi, parányi lénynek érzi magát. De mikor a mély árkokban és a nagy magasságban szorgalmas emberek munkáját látja, egyszeribe ellentmond magának és a munkások nagyságát ismeri fel. Mert emberi ész és emberi kéz alkotása a nagy mű. A nagy művet kommunista pártunk kezdeményezésére építi a Stavoindustria vállalat. A kommunisták az egyes munkaszakaszokon törődnek azzal, hogy nöjjön az üzem és jellemben, öntudatban, szakképzettségben nőjjenek az emberek. A napokban az üzemi pártszervezet taggyűlésén kiosztották az új tagsági igazolványokat. Utána nyolc munkást felvettek tagjelöltnek a pártba. Hárman egy munkacsoportból vannak. Ácsok. Egy éve versenyeznek a szocialista munkabrigád címért. Az építkezési dolgozók napján ők lesznek az elsők az építkezésen, akik megkapják a nagy kitüntetést. Hálásek elvtárs (baloldalt) a pártbizottság megbízásából három elvtársat készített elő tagjelöltnek. * Drábek Viktor felv. A pártbizottság irodájában a tagjelöltek jelentkezési ívét néztük. Štefan Hlavačka, a brigád vezetője 24 éves. Egyik társa valamivel több, a másik fiatalabb. Mindhárman a CSISZ-ben és a szakszervezetekben érlelődtek politikailag. De főleg a pártoktatás során ismerkedtek meg a párttal. Szüleik munkások, tőlük örökölték az osztályöntudatot. Életrajzukban, amikor osztályszármazásukat említik, vádolják a múlt rendszert, melyből mint gyerekek ízelítőt kaptak. Milan Čičman, szó szerint ezt írja életrajzában: „Édesapám földbirtokosnak, gyárosoknak nap mint nap látástól vakulásig dolgozott. Földünk nem volt. A felszabadulás előtti évekre én nem igen emlékszem, de hasonlatot tudok tenni a között, amit az apám mond és amit most látok." A három fiatal tagjelölt több nagy építkezésen dolgozott. A žiari alumíniumgyárat, a kunčicei vasműveket, a Banská Bystrica-i Cementgyárat, a zvoleni Medika-üzemet és az erdészeti főiskolát is építették. Bátora elvtárs, az üzemi pártbizottság elnöke szerint mindenütt jó tapasztalatokat gyűjtöttek. Ezért tartozik munkacsoportjuk a legjobbak közé. Ján Mercel, a szakszervezeti üzemi bizottság elnöke elmondotta, miért érdemli meg a megbecsülést a Hlavačka-brigád: — Pontos munkát végeznek, ügyelnek a munka minőségére. Az üzemi könyvtárból szakkönyveket kölcsönöznek, tanulnak, további erényük a munkakészség. Ha az üzem vezetősége, vagy a pártszervezet a munka meggyorsítását kéri tőlük, készségesen eleget tesznek a kívánságnak. Mit mond a brigádvezetö — Január hatodikán múlt egy éve, hogy Seredre jöttünk dolgozni — mondja Hlavačka elvtárs. Akkor puszta volt a vidék. A fűtőházat az alapjától kezdtük építeni. Közben máshol is dolgoztunk. Jelenleg kilenc emelet magasságban betonozzuk a tetőt. Legutóbbi látogatásomkor még ez sem volt itt, gondolkozom el az autóbuszból kilépve. Mert valóban, az úttól nem messze új tábla új építkezést jelez. „A hengermű építkezése" - tájékoztat a tábla, de ha nem tájékoztatna, akkor is látná, aki egy-két hónappal ezelőtt végignézett ezen a tájon, hogy ott, ahol újév körül még daruerdő építette a központi gépesítő műhely hatalmas csarnokait, ma a nap sugarai már a tetőszerkezet üvegjén akadnak meg. A daruerdő pedig odébb húzódott valami 5-600 méterrel. És az égbemeredő daruk között új acélkolosszus a Kelet-Szlovákiai Vasmű hengerdéinek körvonalai kezdenek rajzolódni. Azt mondják, az lesz a vasmű lelke, hiszen az itt gyártott sok millió tonna acélt ebben a részlegben formálják majd vékony lemezzé. Az egész kohómüre előirányzott építkezési költségek mintegy 40 százalékát a hengerdére fordítják. Lev Hellmann mérnök, aki a hengerde beruházási ügyeinek vezetője, a technika nyelvén elsorolja a hengermű fő számadatait, előnyeit az eddigiekkel szemben, Akaratlanul is ezzel a kérdéssel fordulok hozzá: - Hazánkban eddig hol építettek ehhez hasonló berendezést? Az ötven év körüli, tapasztalt mérnök így kezdi a választ: — Hazánkban nincs olyan kohóüzem, melynek fejlesztéséből vagy építéséből nem vettem volna ki a részemet. Dolgoztam a Klement Gottwald Oj Kohó fejlesztésénél, a Ziari Alumíniumkohó építésénél és még sok más helyen, de ilyen hatalmas művet eddig csak a Szovjetunióban láttam. Ilyen létesítmény építése elképzelhetetlen is volna oly acélnagyhatalom segítsége nélkül, mint a Szovjetunió. Ha mindazt, a megértést, kedvességet, figyelmességet, amit a szovjet szakemberek irántunk tanúsítottak, elmondanám, sokan azt hinnék, hogy frázisokkal élek. Pedig csak az olyan idősebb szakember, mint én tudja összehasonlítani, mi a különbség a tőkés társadalom országai közötti „együttműködés" és a szovjet emberek baráti segítsége között. Legutóbb például az egyik szovjet kohómű vezető mérnökével IM jeles szakemberrel találkoztam. Nézegette, - nézegette, a terveket, — aztán kicsit korholóan, kicsit tréfásan így szólt hozzám: Miért akarják maguk Csehszlovákiában régebbi módszerekkel készíteni az acéllemezt, mint mi? — Aztán rámutatott, hol követtünk el hibát a tervezésben, hol nem alkalmaztuk a hengerdei technika legkorszerűbb vívmányait. — Mi természetesen nem akartuk régebbi módszerekkel készíteni az acéllemezt, mint szovjet barátaink, hanem a berendezés tervezésének valamelyik részében nem követtük eléggé figyelemmel, mi mindent találtak már ki az alatt a néhány év alatt, amíg a tervek készültek. — Megjegyzem, — mondta tovább a vállalat beruházási osztályának vezetője, — hogy az újabb felfedezések, találmányok gyakorlati kihasználásának rugalmasságában is példát mutatnak nekünk a szovjet kohászok. A tőkés társadalomban, ahol a konkurenciaharcnak mindent alárendelnek, az ilyen önzetlen segítség elképzelhetetlen. Nézzük csak közelebbről a szakemberek képzésének kérdését. Mivel Csehszlovákiának még megközelítően sincs sem nagyság, sem a berendezés korszerűsége tekintetében az épülő giganthoz hasonló üzeme, sok veszteséggel járt volna a magunk kárán tanulni. Sok ezer tonna selejtbe került acéllemezzel fizettünk volna ilyen kísérletezésért és a gépeket mégsem tudtuk volna kellőképpen kihasználni. Ezért legjobb kohászainkat Magnitogorszkban meg Karagandában hasonló üzemek szovjet szakemberei képezik ki. Mert már nem is olyan sokára, 1963 közepén megkezdi működését az egyik folyamatos hengersor, mely hideg eljárással végzi a lemezkészítést. Egy-két évre rá a harmadik ötéves terv végén, már mintegy ezer nagyképességű szakemberre lesz szüksége a Vasműnek, mert ebben az időszakban már nagy mennyiségű acélszerkezetet elektromos áramot, samot-téglát, építőanyagot és vegyianyagot gyárt közvetlenül _ vagy közvetve a nagyI ^ üzem 1965-ig, háromí-'LlI iP milliárd korona értékű V^«/ i Vx kohóterméket ad a kohómű népgazdaságunknak. Pospišil Viliam, a vállalat másik neves őkonómusa is beleszólt a beszélgetésbe. Aki nem jártas az ökonómiában, el sem tudja képzelni, mit jelent ez a néhány szó az ilyen vállalat létrehozásánál: ,,A legfejlettebb technika alapján építeni és termelni". Azt például, hogy a szovjet rendszerű gáz-konvertorokkal 25 százalékkal olcsóbban tudjuk előállítani az acélt, mint a ma használatos martinkemencékben: Ez pedig évente sok millió koronát jelent az államháztartásnak. Meg azt, hogy szélesnyomtávú meleghengerde is sokkal olcsóbban állítja majd elő a lemezt, hiszen ami a legfontosabb, az eddigieknél sokszorta nagyobb teljesítményű lesz. A korszerű gépek, — főleg az automatikus irányítás — lehetővé tették egy régi kapitalista elmélet megdöntését. A polgári nemzetgazdászok ugyanis azt állították, hogy ilyen kis országban, mint hazánk, lehetetlen magas fokra emelni a nehézipart, mert a szükséges berendezések ára csak évtizedek múlva térül meg. Előzetes számítások szerint a Vasmű létrehozási költsége mindössze kilenc év alatt térül meg. A keleti acélbázis építésének nincs olyan szakasza, melyen ne éreznénk a testvéri Szovjetunió segítségét. A mérnök tudja, hogy a szovjet rajzok segítségével a régebben ismeretlen munkaterületen is biztosan mozoghat, mert valahol a Szovjetunióban már áll egy hasonló mű. A kohász nyugodtan nézhet az épülő kohóműre, mert tudja, hogy az automatagépek kezelését valahol Magnitogorszkban már tanulják szakembereink. És valamennyien bátran nézhetünk a jövőbe, hiszen minden lépésnél érezzük, hogy a nagy mű létrehozásánál nem vagyunk egyedül. És ha majd kilenc év múlva — 1970-ben az USA egy főre eső acéltermelését 50 százalékkal túlszárnyaljuk, ezt mondhatjuk: Ez a győzelem nemcsak a mi győzelmünk, hanem az egész szocialista világ sikere. (t, m.) Dominik Halásek építésztől megtudtuk, hogy Dubnicán hasonló épületet egyszerannyi idő alatt építenek. Pedig Sereden a munkafeltételek nem jobbak. — Nincs olyan nap, hogy ne fújna a szél, — panaszkodik Hlavačka elvtárs, — volt úgy, hogy a nagy magasságból a deszkákat is elvitte. A brigád minden tagja szeret dolgozni. Megtörtént, hogy nem volt munka. Kőművesek hiányoztak s amíg a falat fel nem húzták, az ácsok nem dolgozhattak. A kőművesek azonban el voltak foglalva. Nekigyürkőztek hát az ácsok a falazásnak. Petrík Milan mester megdicsérte a Hlavačka brigádot, mert olyan falat emeltek, hogy a legjobb kőművesek sem szégyellnék magukat érte. Az anyagtakarékosságban is övék az elsőség. A fűtőház építésén 30 köbméter faanyagot takarítottak meg. A deszkákkal úgy bánnak, hogy kétszer mérnek — egyszer vágnak. — Az új deszkákat nem fűrészeljük. Csak a használt faanyagot vágjuk. Ha nem lennék tagjelölt és a szocialista munkabrigád tagja, akkor sem tudnám pazarolni az építkezési anyagot — mondja a brigádvezető. Nemcsak a munkának élnek A hét végén az embereket a szívük hazahúzza a családhoz. Hlavačkáéknál is szépen terebélyesedik a család. Két fiú van. Nemrég házat építettek. Társai segítettek az építkezésnél s ő most viszonozza a segítséget. Hétköznap a brigád tagjai az estéket együtt töltik. A televíziót nézik, moziba vagy színházba mennek. Mindig találnak megfelelő szórakozást. Közösségükben jól érzi magát Surányi László, a brrgád egyetlen magyar tagja. Már egész jól megtanult szlovákul. A szlovák elvtársak a legjobb barátjuknak tartják. Štefan Hlavačka, akivel egy szobában lakik, azt mondja: három testvére van, de Laci lett a negyedik... Drc *k Viktor Hazánk egyik legnagyobb büszkesége a kunčicei Klement Gottwald Oj Kohó, mely az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ebben az óriásban ma 4 nagyolvasztó, 9 acélolvasztó kemence, 9 kokszoló-batéria, több hengerde, nehézkovácsmühely, öntöde, gépiberendezéseket gyártó részleg és sok más kohászati termelőrészleg működik. Hogy hazánk az egy főre eső acéltermelésben a világ első államai közé tartozik, ezt éppen az Űj Kohó munkásainak köszönhetjük. Képünkön az Űj Kohó egyik öntöde részlege, ahol hatalmas, kétszáz tonnás medencékből öntik a megolvadt fómet a koklllákba. (V. Švorčik — ČTK — felv.) OJ SZÖ 5 * 1961- mäjus 9.