Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-06 / 125. szám, szombat

HaTekľ Ramzelik, a burzsuj Ramzelik úrral nem a bolsevista Oroszországban ismerkedtem meg. Ramzelik úr nem is tudta, hogy Oroszországban jártam. Nem sejtet­te, hogy szovjet komisszár vagyok, s barna bogárszemem teljes bizalmat ébresztett benne. Ügy ismerkedtünk meg, hogy egy erdővidéki kis meg­állón leszálltam a vonatról és az állomásról kijövet megkérdeztem Ramzelik úrtól, merre visz az út Balánovba. Ramzelik úr szemembe nézett és azt mondta: — Én is baljánovi vagyok. Forrón sütött a nap, leültem az árnyékba Ramzelik úr mellé. Hama­rosan megtudtam, kicsoda, micsoda, s fél óra múlva már meghitt ba­rátjának tekintett. További fél órá­val később meginvitált villájába, s együtt indultunk útnak. — Csodálkozni fog az asszony, hogy nem vártam rá. Tudja itt ugyan még soha semmi baj sem tör­tént, de az ember nem tudhatja. A mellényemen arány lánc, fejemen cilinder, messzire lerí rólam, hogy úr vagyok. Mindenki tudja, hogy villám van. Ez az egyetlen villa Balánovban. Ezért sohasem vágok neki egyedül az erdőnek. Nem vol­na biztonságos. Megparancsoltam az asszonynak, hogy jöjjön elém. Ha nem jött volna, s ha maga vélet­lenül nem menne Balánovba, ott ma­radtam volna az állomáson. Bizony ezt tettem volna. Egy óra múlva indul a vonat Jilovába. Jegyet vál­tottam volna Jilovába, ott elmen­tem volna a postára, és táviratot küldtem volna az asszonynak: „Öre­gem, Jilovában vagyok". Beültem volna a kocsmába s vártam volna, míg értem jön. Ne higgye, hogy gyáva ember vagyok. Szó sincs ró­la. Ha jönnének a bolsevikok, meg­ifédeném a vagyonomat és addig lő­nék a kutyákba, amíg föl nem for­dulnának. Értem én a politikát, job­ban mint bárki más. Nézze csak, mi történt a cári Oroszországban. Mi­csoda rendes ország volt. És mi lett belőle? Ezért mondom az asszony­nak: gyere elém, az állomásra, mert egyedül nem megyek keresztül az erdőn. — Hát a feleségét nem félti? — kérdeztem. — Nem tart attól, hogy valaki megtámadja az asszonyt, pél­dául ezen a mélyúton, alig lehet látni, olyan sötét van a sűrű fenyő­fák alatt. — Ugyan kérem, — mosolygott Ramzelik úr, — ki törődik egy vá­szoncseléddel. Asszony ide, asszony oda. Aztán meg olyan az én fele­ségem, hogy akár hajnali négykor is kifut az erdőre. Tudja, szeret gombázni. Nem mintha rá lennénk szorulva, villánk, van, disznónk van, két kecskénk, néhány ezer korona ára ruhánk, fehérneműnk, aranyunk, ezüstünk. Földünk is van, meg ba­romfink, de legszebb a villa: csoda­szépen bútorozva, verandával. Egyik oldaton szoba, konyha, másik olda­lon szoba, konyha. Mert lakónk is van a villában. Nyomorult 'terem­tés, de máskülönben rendes fehér­nép, tudja, mi illik. Bejön hozzám a műhelybe, mert suszter mgyok, iparos, megkér, kedves háziúr, szí­veskedjék felvarrni a cipőmre ezt a foltot. Vagy bemegy az asszonyhoz, hoztam kóstolóba egy kis málnát. Megbecsülik az embert errefelé. A prágai polgár nem tagadja meg magát, mindenütt megvan a becsü­lete. A faluban csupa ágrólszakadt rongyos él. Ügy néznek az emberre, mint a világ csodájára, mert Hole­Sovicéből csöppent közéjük, nagy­városban élt és ráadásul villája van. Tudja, ha eladnám ezt a villát, amíg élünk, a kisujjunkat se kellene moz­dítanunk az asszonnyal. Harmincez­ret biztosan kapnék érte. Ha leg­alább a pénz annyit érne, mint va­lamikor. De ez is a szocialisták bűne. Ha azok nem lennének, hej, hogy élhetnénk! Harminc korona egy talpalás, sarkalás öt korona, Az em­ber dögre kereshetné magát, min­• •••••••••• dennap csirkét ehetnék, rántva, sütve, főve. De nem akarták. Össze- J A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA szűrték a levet a parasztokkal > PRÁGA: 16.00 Béke-verseny közvetítése. mindenkinek büdös a munka, egy S 17.00 Szórakoztató zene. 18.30 Kedvelt tojásért ötven krajcárt is elkérnek, < dallamok. 18.55 Prokotjev: Egy igaz cm­az ember mindenért csak fizessen, í be r története. Közvetítés a Nemzeti Sztn­kávéért, ecetért, minden marhasd- > nlrek' ítt°mrlT ^ " ^ famZ eer é Z'nL^JTe^Se BRATISLAVA: 6.00 Hírek 6.20 Reggeli bgyiK emoer nem tenne KereszToe { zene 7 4- H[rek 8 00 M e­ejáték 9 50 ei ö szálmát a másikért. A jotekonyság S szava k. 10 00 A Kelet-Szlovákiai Vasmű meghalt. A felebaráti szeretet is. £ építkezésén. 10.50 Tudomány és technika. Nincs akinek megesne a szíve az árván, 111.00 Ktvánsághangverseny. 12.05 Hírek, A burzsujt meg leköpnék. Pedig ki > kommentár. 12.40 A Béke-verseny köz­karolta fel azt a kis árvát Balá- \ vetítése. 13.00 Falurádió. 13.45 Ajándék­novban, annak a condrának a fiát, v 150 0 Ktvánsághangverseny. 15.40 aki a nagygazda Hampejzéknál szol- S^^fnľ"^ nn^v!' Sz6r a" ... „ . 1 ,. . „ . S koztato zene. 17.00 Verses zenes ossze­galt? Agrár, vagy szocialista? Sem < állíU s_ 17 40 Marje Kudefiková leveleiből. egyik, sem másik, hanem egy bur- < ís.oo Tánczene. 18.50 Zenés kalendárium. zsuj, egy háziúr. Én Ramzelik. Ma- ? 19.00 Hangos Újság. 20.00 Együttesek mfl­gamhoz vettem az árvát. Leültet- S sorából. 22.00 A párt és az irodalom. tem a suszterszékre és mondom < A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK neki: „Nem nekem dolgozol, magad- ? MŰSORA: nak teszel jót. Igyekezz, becsüld ? KOSSUTH-ADÓ: 8.10 Tánczene. 9.20 meg magad. Nézz rám. Nem élek S Operarészletek. 10.00 Hírek. 10.30: Kó­örökké. Vagy nézz a feleségemre, J rusok. 11.30 Mendelssohn: d-moll zongo­Rámzelíkné nagyságára, ö sem él > raverseny. 12.00 Hírek. 13,20 A Rádió­örökké. Igyekezz és becsüld meg ma- < operettjeiből. 14.00 Zenés kalendárium. gad, hord a vizet, legeltesd a kecs- 15 M 16.00 Sziv kUldi szIvnek ^­, ... , j. .. .. ... J vesen. 17.00 Hírek. 17.15 Ötórai tea. 18.00 keket, szed, rőzsét az erdőn sar- > N u l5 A csehszlovák követ ü n. lózzál füvet. Magadnak teszed. Van £ nepi bes Zéde. 19.00 Operettrészletek. 20.00 nekem belőle valami hasznom? De- ŕ Esti Krónika. 20.25 Jóestét Hacsek úr. hogyis van. Cselédlányt is fogad- > 21.10 K-nnyűzene. 21.30 Párizs az én Ba­hatnék. Adnék neki tíz-húsz forintot. S konyom. 22.00 Hírek. 22.30 A Csehszlovák Nem szenvedném meg. De veled mi < Zcnei Hé t megnyitó hangversenye. 24.00 lenne? Éhen döglenéi, belefulladnál ? Híre k­a szocializmusba. Magadnak dolgozol. 5 PETÖFI-ADÖ: 8.00 Hírek. 14.15 Mezei Ide figyelj. Itt van ez a villa, olyan l cJ° k° T- S. 2 Ôrak°ztató zene. 16.00 „„,/ Unr t „„ A, h„„ S Hírek. 16.05 Külpolitikai kalauz. 16.1o mint egy kastély, az ólban disznó, £ Kamarazene. 16.40 Az erkölcs felkent meg ket kecske. Viselj gondot ra- $ pa pj a. Makszim Gorkij írását rádióra al­juk. Mit gondolsz, kié lesz ez mind? í kalmazta: Benedek Árpád. 17.00 Fúvós­Felnősz, megerősödsz, férfi lesz be- J indulók. 17.25 Erkel: Dózsa György. 18.00 lőled. Nem veszel el a világban. > Hírek. 18.20 Tánczene. 19.00 Hírek. 19.03 — De dráqa uram, réqi igazsáq, hoqu < Rhodézia keresztelője, előadás. 19.45 ' Csárdások. 20.30 Nemzetközi Vöröske­reszt-hangverseny. 21.00: Hírek. 21.10: Schumann: f-moll szonáta. 21.40 Hangle­jótét helyében jót ne várj. Azt hiszi, az a Lojza hálás nekünk és szere­tettel fizet a szeretetünkért? Szó £ mezparádé. Vxöo" Hírek" sincs róla. Lusta gazember. Ha <•eg­gel négykor fölkeltem, hogy men­jen gombáért az erdőre, elbőgi ma­gát. Este tizenegykor még zabálna. Ké­pes volna teli hassal ágyba menni. Piszkos és válogatós. Már a krumpli­KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 9.25 Helyszíni közvetítés a prá­leves"sem ízlik "neki. "Pedig ""micsoda \ 9«' díszszemléről. 11.10 indulók. ILMA , „ .... , , - , r>x > Béke-verseny közvetítése. 12.05 Hírek. krumplilevest foz felesegem-. Rán- 5 12 3 0 Hangverseny. 14.10 A Béke-verseny tást tesz bele, friss gombát, fok- s közvetítése.14.14' Szórakoztató zene. 16.10 hagymát, meg krumplit! Én, drága < A Béke-verseny közvetítése. 17.30 Hang­uram, halálig akár mást se egyek, > verseny. 18.00 Tvardovszklj: Ütmenti ház. csak krumplit. Ezért esszük min- <18.38 Dvofák: Álarcosbál. 19.00 Hangos dennap. Nem mintha nem telnék l °i s á3; 2 0„?° S 7" v :i e t, katonadalok. 20.45 r,,„, o I,„ „_. „•„„„ .,„, -,„. < Versek. 21.00 Szimfonikus zene. 22.00 úribb ételekre, szó sincs róla! Egy > Kommunista művésze k visszaemlékezései. talpalás harminc korona, egy sarka- S 22 20 DaIok a pártr ôi. 22.30 Hírek. 22.50 lás öt korona. Az ólban két kecske, s Tánczene. 23.55 Hirek. 1.55 Hírek. tej van bőven. Gombát Lojzo szed. $ BRATISLAVA: 6.00 Hírek 6.05 Reggeli A fáyal sem takarékoskodunk, hord s zene. 7.45. Hírek, 8.00 Mesejáték. 8.35 In­eleget az erdőről Lojzo, befűt, me- s <hilók. 9.00 Béke a háború ellen. 9.25 legszünk, még az az árva is ott i A díszszemle közvetítése. 10.45 Dalok melegszik a családi tűzhelyünknél. S Prágáról. 15.15 Indulók. 12.05 Hírek. Bár, városi polgárok vaqyunk, min- s A béketábor dalaiból. 13.30 Népzene dennap korán kelünk. Négykor, az \ l 4, 3 ä° f! teménye k' 1 7^J ä n" en e­, .. ľ . . ľ ' ' »» ' > Kivánsághangverseny. 19.00 Hangos uj­e/so pacsirtaszóra. Hogy peldáť> sig 2 0 a 0 0 Hangverseny 20.40 ' Katonák mutassunk a gyereknek. Van úgy < műsora. 21.00 Szimfonikus zene. 21.40 A is, hogy előre igazítom az órát, hogy s béke és a leszerelés kérdéseiről. 22.00 a Lojzo előbb kerüljön ki az erdőre. > Tánczene. 22.30 Hírek. 22.50 Örök időkre Tudja, hajnalba találni a legtöbb S a Szovjetunióval, esztrádmüsor. 23.55 HI­gombát. Ki korán kel, aranyat lel. > re k­1961. május 8-tól május 14-ig Hírek. 12.15: Tánczene. 13,20 Operarész­letek. 14.00 Kamarazene. 14.40 Népzene. 15.00 Hírek. 15.55 Szív küldi szívnek szí­vesen. 16.30 A barátság hullámhosszán. 16.40 Fúvószene. 17.00 Hírek. 17.15 Zenés ajándékműsor. 18,20 Operarészletek. 20.00 Esti Krónika. 21,25 Hangverseny. 22.00 Hírek. 23,15 Tánczene. 24.00 Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15 Operettrészletek. 15.00 Könnyűzene. 15.50 Kórusok. 16.00 Hírek. 17.40: Világhírű kalózok az Újvi­lágban. 18.00 Hírek. 18.05 Csehszlovák Zenei Hét. 19.00 Hírek. 19.45 Orvosi ta­nácsadó. 20.00 Hangjegyek tánca. 20.50 Hírek. 21.00 Hervé: Nebáncsvirág. 23.15 Hírek. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.05 Fúvószene 12.45 Falu­rádió. 13.00 Hírek. 13.00 A Béke-verseny közvetítése. 13.40 Prágai Tavasz 1961. 14.40 A Béke-verseny közvetítése. 15.00 Hírek. 15.45 Szórakoztató zene. 18.00 Ifjúsági műsor. 19.00 Hangos Újság. 20.00 Kocsetov: A Jersov-fivérek. 22.00 Éji zene. 22.30 Hirek. 22.50 Űj zenemű­vekből. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00 Hírek. 5.10 Reggeli zene. 6.00 Hírek. 6.15 Reggeli zene. 7 00 Hírek. 7.15 Reggeli zene. 8.05 Szórakoz­tató zene. 9.00 Hírek. 10.00 Ifjúsági mű­sor. 11.00 Hírek. 11.05 Szülök iskolája. 11.25 Fúvós zene. 13.00 Hírek. 13.40 Ked­velt dallamok. 14.45 Filmzene. 15.00 Hí­rek. 15.15 Dalok. 15.45 Népzene. 16.00 Keringők. 18.00 Orvosi tanácsadó. 18.10 Kívánsághangverseny. 19.00 Hangom Új­ság. 20.00 Zenés irodalmi összeállítás. 21.00 A párt vezető szerepéről. 22.00 Örökké élő nagyjaink. 22.30 Hírek. 22.50 Korunk zenéje. 23.55 Hirek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8,10 Ritmikus percek. 8.55 Éd«s anyanyelvünk. 9.00 Mesejáték. 9.30 Schubert dalok. 10.00- Hírek. 10.15 Könnvűzene. 11.25 Operettkórusok. 12.00 Hírek. 12.15 Népzene. 13.00 Csajkovszkij: VI. — h-moll. 14.00 Öt dal — öt énekes. 14.25 Tánczene. 15.00 Hírek. 15.10 Kóru­sok. 15.35 A tudásnak teszek panaszt. 17.15 Esztrádzene. 17.50 Moszkvai tudósí­tónk jegyzéke. 18,10 Hangverseny. 19.10 Puccini: Bohémélet. 20.00 Esti Krónika. PETÖFI-ADÖ: 14.15 Operarészletek. 16.00 Hírek. 16.30 Szovjet fúvószene. 17.15 A világ nyelveinek 'térképe. 17.30 Purcell­művek. 18.00 Hírek. 19.00 Hírek. 19.45 Színváltoztató állatok. 19.55 Bach: G-dur francia szvit. 20.20 Élőszóval — muzsi­kával. 21.00 Hírek. 23.00 Hírek. A moszkvai radio magyar nyelvű adásának idő^ontjá A moszkvai rádió naponta 20.00­20.30 és 21.30 - 22.00 óráig sugároz magyar nyelvO műsort a 41. 49 és 377 méteres hullámhosszon PÉNTEK De hát mi már nem vagyunk éhe­sek az aranyra, a feleségem meg én. Nem is tenne jót a koránkelés. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10 Népi táncok. 8.-15 averek iobban bíria De csak mér $ kladá s' 18,35 Tánczen e- 2 0­00 Est i Kró gyereK joooan oir]a ue csak mér- \ nika 20 25 Cseve és i5merösök röi. 22,0 gunk van a kolyokkel. Kenytelenek l Htrek. 22,25 Verbunkósok. 23,00 Kama Viszafekszünk az ágyba és szundi- Híre k; , 1?' 1 0, ŕ,,,^ nér. „„„.ŕ „„ 2 szólók. 11,20 Operarészletek. 12,00 H rek. tunk meg egyet, elvegre oreg em- < 1215 Könnyű ze ne. 13.05 Népzene. 13.40 berek vagyunk es városiak. A dere- < Ne m boszorkányság - technika. 14,00 kunk is nehezen hajlik. De szeret- ? Köszöntjük május kilencedikét. 14,15 jük a munkát! Az asszony segít A S A győzelem napján. 15.00 Hírek. 15,10 gazdáknak a ház körül, meg a föl- s Egy falu — egy nóta. 15,30 Élőszóval — deken is. Néha a Lojzot küldi el ma- $ muzsikával. 17.00 Hírek. 17,50 Saljapin fira helyett. Hiába, az ilyen fiatal >f n® ke I- , 1 8' 0 5 Világtörténélem rendkívüli w ' kiadás. 18,35 Tánczene. 20,00 Esti Kró­,00 leszünk visszaadni a falunak az in- > razene. 23,45 Opere n részl'e tek"' 21.00 Hl­gyenélöt. Télen nem is kerülne elég S rek. munkája. Aztán meg nagy a felelős- i PETŐFI-ADÓ: 14.15 Tánczene. 14.50 ség az ilyen gyerekért. Ellustul- 5 Szimfonikus zene. 16.00 Hírek. 17,15 Idö­na, elcsenevészedne. Fiatal testnek S sze rü nemzetközi kérdések. 18,00 Hírek. dolgoznia kell. Én meg talán nem <, 1 8' 0 5 Operettzene. 19,00 Hírek. 19.05 adhatok neki elég munkát. Magunknak > 01asz es t- 2100 Híre k- 211 0 Tánczene. sincs nlit csinálnunk. A kecskéket ellátja a lakónk, meg se kérdem, tetszik-e vagy sem. Másutt úgyse talál lakást. Örüljön, hogy szerény emberek vagyunk és meghagyjuk a 2 . RC F HS7ROVÁK RÁDIÓ MŰSORA szoba-konyhájában. Elvégre az ember > A CSEHSZLOVÁK RADIO MIISORA egyedül is ellakhatna egy ilyen vil- 5 PRAGA: 12 0 5 Szórakoztató zene. 12.40 Iában méa szalonunk is tenne Zon- < A Béke-verseny közvetítése. 13.00: Hírek. laoan, meg szaionunK s tenne ion- s x l g Hangverseny. 13.40 A Béke-verseny gorat vennek, íróasztalt, a falra va- í közvetítése. 15.00 Hírek. 1515 Bolgár nép­lami kepét. De minek? Legyen a J zene 1 5.4o a Béke-verseny kivetítése. szegény asszonynak is szép lakása. < 16.00 Kim Borg énekel. 17.15 Tánczene. Ügy sem álmodott róla, hogy vén ko- \ 18.30 Fiatalok mikrofonja. 19.00 Hangos rára villában fog lakni. > Újság. 20.00 Ajándékmüsor. 20.45 Esztrád­Kiértünk az erdő szélére. Csinos S zen e- 2 0­5 5 Rádióegyetem. 21.30 Hívek falucskát pillantottam meg magunk i áradunk. 21.40 Jazzene. 22.30 Hirek. előtt. Szemre való házak, cserepes, i BRATISLAVA: 5.00 Hírek. 5.10 Reggeli istállók. Ramzelik úr egy házra mu- $ z e. n e; 6„ 0?: "^k. 1.10 Reggeli zene. 7.00 , 4. ^ i -I - - - S Hírek. 7.15 Reggeli zene. 8.05 Verses ze­tatott a falu tulso vegen. < né s összeállítás 8.05 Hogyan éljünk szo­— Az ott a villánk. Másnak nincs s cialista módon. 9.00 Hírek. 9.05 Fúvószene. villája az egész faluban, ez az egyet- <9-30 Operarészletek. 10.00 Versek. 11.10 A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.05 Népdalok. 13.00 Hírek. 13.30 Halló, itt Moszkva beszél. 14.00 Hanglemezek. 14.30 Tudomány és tech­nika. 15.00 Hírek. 15.15 O. Nedbal: Honza meséi. 16.10 Smetana operáiból. 16.00 Hírek. 17.05 Fúvószene. 18.00 Holnap job­ban, mint ma. 18.20 Ajándékmüsor. 19.20 A CSKP munkájáról és harcairól. 20.00 Smetana: Hazám. 22.30 Hírek 22.50 Tánc­zene. 23.55 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA. 8.10 Operarészletek. 8.45 E versenyben győzünk. 9.30 Hangos Újság. 10.00 Esztrádzene. 11.00 Rádió­egyetem. 11.35 Népdalok. 12.30 Hírek. 13.00 Tarka zene. 15.10 Tánczene. 16.00 Hírek. 16.05 Prá-gai Tavasz 1961. 18.00 Népi együttesek műsorából. * 18.30 Hírek. 19.00 Hangverseny. 19.45 Mi, kommunis­ták. 20.00 Tarka zene. 21.00 Hírek. 21.05 Riportműsor. 22.00 Hírek. 22.20 Beetho­ven: F-dur vonósnégyes. 22.50 Tánczene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁI I OMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10 Hangverseny. 10.00 Hírek. 10.15 Liszt-zongoramüvek. 11.00 Vidám percek. 11.15 Könnyűzene. 12.00 Hírek. 12.15 Operettekből. 14.15 Mesélő Glóbus. Nigéria. 14.35 Zenekari müvek. 15.00 Hírek. 15.50 Szív küldi szívnek szí­vesen. 16.40 Munkásmozgalmi dalok. 17.00 Hírek. 17.15 Ötórai tea 17.45 Rádióisko­la. 18,30 Népzene. 18.45 Shakespeare: Romeo és Júlia. 22.00 Hírek. 22.20 Köny­nyüzene. 24.00 Hírek. PETÖFI-ADÖ: 14.15 Operettrészletek. 15.00 Tánczene. 16.00 Hírek. 17.00 Kóru­sok. 17.35 Gordonkamüvek. 18.00 Hírek. 18.05 Operettzene. 18.45 Fúvószene. 19.05 Népzene. 21.00 Hírek. 21.10 Tánczene. dalok. 22.00 Tánczene. 22.30 Hirek. 22.50 Zenés hétvége. 23:55 Hírek. A MACYAHORS/.AGI XOÓALLOMASOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8,10 Operettrészletek. 10.00 Hírek. 10.30 Népdalok. 11.10 Rádió­iskola. 12.00 Hirek. 12.15 Operarészletek. 13.05 Szív küldi szívnek szívesen. 14.00 Operettdalok. 14.30 Beethoven: d-moll szonáta. 15.00 Hírek. 16.50 Élőszóval — muzsikával. 17.00 Hírek. 17.55 Népzene. 18.40 Mozart-müvek. 19.05 A Szabó-csa­lád. 19.35 Maria Callas énekel. 20.00 Esti Krónika. 22.00 Hírek. 22.20 Táncoljunk. PETÖFI-ADÖ: 14.15 Könnyűzene. 16.00 Hírek. 16.05 Rádiójáték. 17.25 Zenekari müvek 18,00 Hírek 18.15 Vallásos elkép­zelések a túlvilágról. 18.20 Könnyűzene. 18.55 Orvosi tanácsadó. 19.00 Hírek. 19.05 Bartók: V. vonósnégyes. 19.45 Csárdá­sok. 21.00 Hírek. 21.05 Szimfonikus zene. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.05 Hirek. 12.45 A Béke­verseny közvetítése. 13.00 Mesedélután. 13.45 A Béke-verseny közvetítése. 14.05 Zenei újság. 15.00 Hazai képeslap. 15.30 Szórakoztató zene. 15.40 A Béke-verseny közvetítése. 16.20 A Csehszlovákia—Skó­cia világbajnoki selejtező. 19.00 Hangos Újság. 19.30 A kommunizmus a világ Ifjúsága. Zenés irodalmi összeállítás. 22.30 Hírek. 22.50 Prágai Tavasz 1961. BRATISLAVA: 6.00 Hírek. 6.05 Lobognak a győzelmi zászlók. 7.00 Reageli zene. 7.45 Hírek. 8.00 Gyermekműsor. 9.05 Tánczene. 10.00 Művészek a párt meg­alakulásának 40. évfordulójára. 10.50 Szimfonikus zene. 12.05 Hirek, kommen­tár. 12.30 Dalok az új életről. 13.00 Falurádió. 15.00 Kívánsághangverseny. 16.00 Irány a Vénus. Összeállítás 18.30 Együttesek a párt 40. születésnapjára. 18.50 Zenés kalendárium. 19.00 Hangos Újság. 20.00 Prokofjev: Egy igaz ember története. 22.00 Esztrád dalok. 22.30 Hí­rek. 22.50 Éji zene. 23.55 Hirek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 6.00 Hírek. 6.10 Zenés műsor. 7.15 Egy falu — egy nóta. 8.00 Hírek. 8.10 Könnyűzene. 9.00 Édes anya­nyelvünk. 10.25 Tánczene. 11.00 Mikro­fonnal a Föld körül. 12.00 Hírek. 13.00 Szív küldi szívnek szívesen. 13.30 Rádió­lexikon. 13 57 Dvorák: IX. szimfónia. Új Világ. 14.40 Nemzetközi kaleidoszkóp. 15.00 Tánczenei 16.10 Dalol a tavasz. 18.00 Közvetítés a bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. 18.50 könnyűzene. 20.00 Hírek. 21.37 Híres előadók. 22.00 Hírek. 22.25 Könnyűzene. 23.40 Népzene. 24.00 PETÖFI-ADÖ: 9.50 Szív küldi szívnek szívesen. 10.55 Hangverseny. 12.20 A Sza­bócsalád'. 12.50 Művészlemezek. 14.40 Zongoraművek. 15.13 Madrigálok. 15.50 Népdalcsokor. 16.10 Szerencselovag. 16.55 Zenés séta Lipcsében. 18.00 Menotti: Az egyszarvú. 19.05 Mindenkinek kedvére. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ magyar nyelvű adásának műsora a 202.1, 233.3, 243.5 és 314.7 méteres hullámhosszakon HÉTFŐ 8.00 Hírek, az Űj Szó vezércikke. 8.15 Szórakoztató zene. 8.45 Tanuljunk szlová­kul. 9.00 Népzene. 9.20 Meseműsor. 9.40 Pionírok műsora. 10.10 Népzene. 10.30 Női adás. 1100 Vers. 11.03 Folytatásos regény. 11.15 Muzsikáról mindenkim*. 12.00 Egy hét a külpolitikában. 12.10 Ze­nés köszöntő. 1300 Faluról falura. 13.30 Irodalmi adás 14.00 Egri Viktor: A tüzet rettegik a farkasok, rádiójáték. KEDD 7.00 Hírek, az Űj Szó vezércikke. 7.50 I Hírek. 12.00 Ünnepi műsor hazánk fel­szabadulásának 16. évfordulójára. SZERDA 7.00 Hírek, mezőgazdasági adás. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos Újság. ,12.30 Népzene. 17.15 Faluról falura. 17.35 »Fúvószene. 17.50 Hírek. \ CSITOHIÍÍK SZOMBAT len. Hírek. 11.05 Lányok, asszonyok. 11.25 Táncdalok. 11.45 Népdalok 12.05 Esztrád­Armando Posse (Kuba): Arc, fametszet Elfelejtette, hogy meghívott, a há- , da|ok Hfrek 1320 0perarész!ete k zaba szívélyesen megrázta kezemet l 134 5 Tánczene. 15.00 Hirek- 15.15 Szovjet es elbúcsúzott. Az erdo szelen all- ? dalok. 16.00 Tánczene. 17.50 ipari adás. va néztem utána. Nem láttam mel- S 18.00 Kívánsághangverseny. 19 00 Han­lényén az aranyláncot, de annyit < gos Újság. 19.40 Szülők Iskolája. 20.00 megállapíthattam, hogy a cilindere > Szalinszkij: Kenyér és rózsák. Rádiójáték. . ... í 21.30 Tánczene. 22.00 A párt és az Iro­mesesen csillog. * Befordult a sarkon, én meg el­indultam a vendéglő felé. Melengette szívemet a tudat, hogy az erdőben védelmezője lehettem Ramzelik úr­nak, a burzsujnak és jótét lélek- _ Fordította TÓTH TIBOR % 10^30 Könnyűzene". 10.50 Rádiódráma." 12^00 nek. dalom. 22.20 Hírek. 22.30 Éji zene. 23.55 Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10 Orfeusz az alvi­lágban. 9,20 Népek zenéje. 10.00 Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 9.05 Ünnepi hangverseny. 10.00 Helyszíni közvetítés a CSKP KB ünnepi üléséről 12.00 Hangverseny. 13.00 Hírek. 13.15 Kívánsághangverseny. 14.40 A Béke-verseny közvetítése. 15.30 Hírek. 15.40 A Béke-verseny közvetítése. 17.00 Hírek. 17.30 Táncdalok. 18.00 Vi­szontlátásra szombaton. 18.30 Rejtvény­műsor. 19.00 Hangos Újság 20 00 Rádió­játék Július Fučíkról. 22.00 Dalok a pártról. 22.30 Hírek. 1.55 Hírek. BRATISLAVA: 5.00—8.00-ig azonos a csütörtöki műsorral. 8.30 Zeneszerzőink üdvözlik a jubiláló pártot. 9.00 Hírek. 10,00 Helyszíni közvetítés Prágából. 13.00 Híríek. 13.20 Zenés hétvége. 14.00 Isme­retlen harcosok. 15.30 Hírek 15.45 Szó­rakoztató zene. 17 00 Hirek. 17.05 Szó­rakoztató dalok. 17.40 Tűz és rózsa. 18.25 Kívánsághangverseny. 19.00 Han­gos Újság. 20.00 Rádiójáték. 21.30 Nép­, 7.00 Hírek, az Új Szó vezércikke. 7.50 i Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos Újsáa. 112.30 Népzene. PÉNTEK 7.00 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. {7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos r Újság. 12.30 Tánczene. 17.00 összeállítás {a harmadik ötéves tervről. SZOMBAT 7.00 Hírek, kommentár. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek 12.10 Operettzene. 12.30 Hírek 12.40 Hangos Újság. 13.00 Tudomány és tech­nika. 13.30 Tánczene 14 00 Iskolások mű­sora. 14.30 Nyitott szemmel. 15.00 Eszt­rádzene. 15.20 Üzemeink életéből 15 50 Hírek. VASÁRNAP 8.00 Hírek, az Oj Szó vezércikke, 8.15 Esztrádzene. 8.45 Tanuljunk szlovákul. 9 00 Népzene. 9.20 Meseinűsor. 9.40 Pio­nírok műsora. 10.10 Népzene. 10.30 Női adás. 11.00 Vers. 11.03 Folytatásos regény. 11.15 Jogi tanácsadó. 11.25 Muzsikáról mindenkinek. 12.00 Egy hét a külpoliti­kában. 12.10 Zenés köszöntő. 13.00 Falu­' ról falura. 13.30 Irodalmi adás. 14.00 Szórakoztató zene. 15.00 Dénes György; Mindhalálig, rádiójáték. * ÜJ SZÓ 7 * 1961. május 6.

Next

/
Thumbnails
Contents