Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-27 / 146. szám, szombat

MATE GYÖRGY: A MI ÉNEKÜNK »i Mi adta a proletárforradalom szent dalának, az Internacionálénak azt a varázsos hatalmát, hogy vigaszt ad a halálba menőnek, reménységet annak, aki elhagyatott, és örömet, annak, aki hisz az emberben? Mi fordíttatta le szövegét a földkerekség valamennyi nyelvére és szórta szét egyszerű dallamát öt világrészbe? Soha zene ilyen gyújtó hatást emberre még nem gyakorolt. Soha művészi alkotást annyit nem üldöztek, be nem tiltottak, mint az Internacionálét. Aki ezerszer elénekelte, ezeregyedszer is valami furcsa megrendülést érez, ha jól ismert dallamát kiformálja. Honnan jött közénk és mi ragad meg benne annyira? SZÖVEGET az első proletárdiktatúra, a Párizsi Kommün képviselője, Eugéne Pottier vetette papírra 1871ben. Egy nappal korábban verték le a kommünt. A versailles-iak győzelmének körülményeit egy szemtanú leírásából ismeri az utókor. A burzsoázia bosszúvágya nem ismert határt. A kommün részvevői, férfiak, nők, gyerekek, betegek és ápolóik föld alatti alagutakba menekültek a fegyveres üldözök elől. A tiszticsapatok fáklyákkal oda is követték őket. Rendőrkutyákkal kutattak át minden zugot, és minden árnyékra azonnal lőttek. Mac Mahon és Galliffet zsoldosai 35 000 embert gyilkoltak egy hét alatt halomra. Pottier mégsem hagyta el Párizst. A rémületnek egy ilyen éjszakáján született meg költeménye, a versbe öntött Kommunista Kiáltvány — helyenként szó szerint követi Mafx és Engels művének szavait —, amelyet ma már a világon majdnem mindenhol kívülről tudnak az emberek: Föl, föl, ti rabjai a földnek — Föl, föl, te éhes proletár ..." A költő 1887. november 8-án halt meg. Kedves költeménye életében jóformán ismeretlen maradt. Senkinek nem jutott addig eszébe, hogy megzenésítse. A temetés után azonban barátai kiadták Pottier verseinek kis gyűjteményét. Egy példány csakhamar elkerült Lille városába, a francia munkásosztály ecjyik fellegvárába. Gustáv Delory, a Francia Szocialista Munkáspárt lille-i vezetőségi tagja elment vele a Rue de la Vignette-be, az alagsorban elhelyezett Liberté nevű kocsmába, ahol a Munkáslíra-dalkar tartotta szombatonként próbáit. Odalépett a kis kórus karmesteréhez, a Compagnie FivesLille mintakészítőjéhez, Pierre Degeyterhez, és így szólt hozzá: — Elhoztam neked a nemrég elhalt Pottier verseit. Lapozd át, ha lesz egy kis időd, talán akad benne, amelyik megtetszik majd neked és megzenésíted. Tudod, kellene egy jó dal, mert szűkében vagyunk a szép munkáskórusoknak. Pierre Degeyter otthon belelapozott. Véletlenül éppen az Internacionálé című költeménynél ütötte fel a füzetet. Ez szombati napon történt — így mondotta el később —, másnap nem kellett munkába mennie, fennmaradhatott hát egész éjszaka. Előbb az ismétlődő sorokhoz írt zeBártfay Tibor: Tánya nét, aztán a tulajdonképpeni költeményhez. A RÁKÖVETKEZŐ kedden és pénteken próbálta az új dalt a Munkáslíra, és szombaton, 1888. június 23-án már be is mutatta a Lapterjesztő Szakszervezet ünnepségén. A siker oly nagy volt, hogy mindjárt el is határozták a kotta sokszorosítását. Egy hónap múlva elkészült az első száz példánya annak a kottának, amelyet azóta tízmilliószám nyomattak ki világszerte. A kiadvány ezt a feliratot viselte: „Szöveg: Pottier, Zene: Degeyter." A nagy jövő előtt álló kitűnő fiatal munkáskarmester és zeneszerző nem is sejthette, hogy ebből a szerényen szűkszavú szerzői megjelölésből származik majd életének nagy tragédiája. A századfordulón a francia munkásmozgalomban ugyanazok a feszítő erők idéztek elő belső robbanásokat, amelyek néhány évvel utóbb kettéhasították az orosz szociáldemokrata pártot is. Millerand, a Francia Szocialista Munkáspárt áruló vezére tárcát vállalt a burzsoázia kormányában. A párt szervezeteiben élénk viták, sokszor harcok dúltak ebben a kérdésben. A jobboldaliak helyeselték ezt a „kormányszocializmust", a marxizmushoz hűséges munkások pedig dühösen támadták. Az őszülő halántékú, ötvenedik évének küszöbéhez érkezett Degeyter ez utóbbiak közé tartozott. Gustáv Delory viszont, akitől egykor a Pottier-kötetet kapta, harcos jobboldali millerandista lett. A Munkáslíra régi dalosait akkor már messze sodorta az élet, a kottán röviden csak a zeneszerző vezetékneve állt, nem volt hát a közelben tanú. Delory elhatározta, hogy erkölcsileg teszi tönkre nagy tekintélyű és harcos politikai ellenfelét. Rendelkezésére állt erre a célra a helyi szociáldemokrata pártsajtó, a nyomda, még a városi közigazgatás is, hiszen polgármester volt már. A rágalom lényege így hangzott: a dalt nem Pierre, hanem testvérbátyja, Adolf Degeyter írta. Pierre — Delory szerint — közönséges bitorló tehát. Becsületes ember nem hisz neki, nem vállal vele közösséget. Pierre gyenge jellemű bátyja, Adolf Regeyter, ráállt a dologra. Újra kiadták a dál kottáját és a liile-i kiadványon már ez állt: „Szöveg: Eugéne Pottier, zene: Adolf Degeyter." Delory győzött. Legveszedelmesebb politikai ellenfelét, a forradalmi szocialisták legtekintélyesebb 1 illei képviselőjét erkölcsileg tönkretette. Ha Pierre szólni mert a pártszervezetben, kész volt ellene a vád szóban és írásban: tolvaj, hazug, hencegő fráter. Minden pert elvesztett, hiszen Delory keze messzire ért, nemcsak a lillei, de a párizsi bíróságokig is. A hitvány Adolf nemcsak vallotta, hogy ő szerezte a dal zenéjét, de egy városi írnoki állásért még a honoráriumról is lemondott a polgármester úr javára. DE A LELKIISMERET nem ilyen engedékeny. 1916-ban Adolf Degeyter hivatali szobájában felakasztotta magát. Halála előtt az alább? szövegű levelet adta postára: „Drága Öcsém!... Ezennel kijelentem: soha életemben nem foglalkoztam zeneszerzéssel, következésképpen az Internacionálét sem írhattam én. Delory iratta alá velem azt a nyilatkozatot, hogy én vagyok a dal szerzője. Tudod, az elöljáróságon dolgoztam és nem mertem szembeszállni a polgármesterrel. Kitett volna az utcára. Amikor aláírtam, nem gondoltam arra, hogy ilyen bajt okozok neked ezzel. Nem tudom, mitévő leszek most, mindenesetre ezt megírom még neked. Ad. Degeyter." Az elhunytat Delory búcsúztatta a temetőben és arannyal vésette a sírkőre: „Itt pihen Adolf Degeyter, az Internacionálé zeneszerzője". A Brockhaus-lexikon még 1935-ös kiadásában is Adolfot tünteti fel szerzőként. A vérben fürdő Franciaországban három évig kallódott az áruló testvér búcsúlevele. Pierre csak akkor kapta kézhez, amikor egyidejűleg egyetlen gyermekének elestét is- közölték vele. Már kiégett, nem hevítette többé a becsvágy. Egyszerűen átküldte az öngyilkos vallomását a bíróságnak. Az négy évig fektette az aktákat, de azután legalább megsemmisítette a korábbi ítéleteket, és igazolta, hogy Pierre Degeyter volt az Internacionálé zenéjének megalkotója. Pierre 74 esztendős volt akkor. Megtört, meghurcolt, elfelejtett öregember. Az az ember, aki vakító reflektorral világított egykor az emberiség holnapjába, lámpagyújtogató volt Párizs külvárosában, Saint Denisben. De a dal? Ez lett a világszerte akkor alakuló kommunista pártok hivatalos indulója, 1922-től 1944-ig a Szovjetunió nemzeti himnusza volt. A zeneszerző közben rokkantan és betegen vonszolta magát Saint Denis öreg, macskaköves utcáin, havi 150 franknyi éhbérért. Villamoson félórányira van oda a Szovjetunió párizsi nagykövetsége. Nem lehetett kétsége, hogy ha a Szovjetunió himnuszának szerzője oda elmegy, menten véget ér nagy nyomora. De nem ment el. Nem szólt senkinek semmit. Véletlenül találtak rá a Francia Kommunista Párt központjának munkatársai Saint Denisben. Akkor tudták meg azt is rólá, hogy egyik alapítója volt a pártnak. Csak nem beszélt erről se soha, senkinek. 1927. november 7-én azonban ott állt ó is 80 éves fejjel a moszkvai díszfelvonulás tribünjén. Körülötte százezrek énekelték a dalát, a szocializmus országának és a világ munkásosztályának himnuszát. Akik mellette álltak, mondják, ő némán nézte az órákon át tartó menetet. Csak néha gördült egy-egy könnycsepp meggyengült szeméből. Öt év múlva halt meg. Utolsó útjára, a Saint Denis-i temetőbe ötvenezer ember kísérte. * * * MINT A MENNYDÖRGÉS magas hegyek között, dördült meg századunkban az Internacionálé dallama északon és délen, nyugaton és keleten. Ahol sztrájkba állt egy üzem, fellázadt egy kaszárnya, vagy ahol egyszerűen csak felismerték az emberek, hogy harcban születhetik meg a szebb életük, ezzel a dallal indultak el. A századforduló táján a legtöbb országban már ismerték. Ma már az élet dala az Internacionálé. Egymilliárd ember énekli ünnepeinken szabadon a megvalósuló kommunizmus énekét, és más százmilliók, akik még a tőke országaiban élnek, kapcsolódnak dalunkhoz, a győzelem biztos tudatában: És nemzetközivé lesz holnapra a világ!" Egyszerű és világos dal ez, mint azoknak a lelke, akik valaha írták, és azoké, akik magukba fogadják. Van sok, ennél tökéletesebb vers és zenemű is a világon. De a hozzátapadt emlékek, a benne foglalt eszmék az Internacionálét kedvesebbé teszik a kommunisták számára. Ez a dal a miénk. A mi fogadalmunk, a mi életünk, világszemléletünk, mai harcaink, kommunista holnapunk dala. ....V.V.'.. %V.V.-.".' .•.\v.v.v.;,:.v.y.;.•Jj.v.-.v.v.-.v; >X-XVXVXVXvawX.

,X\VX

,% .'.V.V.W.V ',•.'•'• V.V.

í.'-'.'.'.' .'•XX.yX^'X'X-X'X-X'XvX-X;? J.-.V ;:yxx;xvx

:xwx;x:v. wzsm \ v.-XvXÍ^&^xíj X-X

lXvX-X-XvX-X> ' -V" • •••-.v vX-X-X/X-Xvv.v.v,M. Ovszjankin: A világűr meghódítója Az eszmei tisztánlátás fegyverével A munkásmozgalomban már rég** óta kemény harc folyik egyfelől a tudományos kommunizmus, másfelöl a burzsoá ideológia különféle formái között. Az Imperializmus és a proletárforradalmak korszakában a burzsoázia többek között úgy igyekszik befolyása alá vetni a proletariátust, hogy erre a célra felhasználja a marxista pártokon belüli revizionizmust. A mai revizionizmuson — a nemzetközi munkásmozgalomban — a társadalmi valóságra vonatkozó helytelen és ellenséges nézeteket értjük. S az ellene való harc nem kisebb jelentőségű, mint az, melynek során Lenin a bolsevikok éién, annakidején szétzúzta a bemsteinizmust és a II. Internacio iáién belüli többi revizionista irányzatot. Atinek ellenére, hogy az elmúlt évek során lelepleződött a revizionizmus, az éberség és a revizionizmus elleni harc továbbra is állandó igény marad. A revizionizmus osztálylényegének elemzése ugyanjs azt mutatja, hogy ez a burzsoá ideológia fegyvere, melyet a munkásmozgalom bomlasztására és aláásására. a behódolás és az ingadozás szellemének terjesztésére használtak fel propagálói. Ez az ármányos mesterkedés azonban kudarcot vallott, s az 1956-os magyarországi események példájából a világ meggyőződhetett arról, hogy a revizionizmus végeredményben az ellenforradalom cinkosa. Ezt a tényt rögzíti le GEDŐ ANDRÁS: „A MODERN REVIZIONIZMUS FILOZÓFIAI BÍRÁLATÁHOZ" című könyve is, melyet a közelmúltban jelentetett meg a magyarországi Kossuth Könyvkiadó. A szerző könyvében az elmélet fegyverével, rendkívül nagy felkészültséggel száll szembe azokkal a téves nézetekkel, revizionista irányzatokkal, melyek 1956 előtt Magyarországon megnyilvánultak. S bár a könyv a magyarországi eseményeket vagy annak előzményeit érinti, az elemzés rendkívül hasznos eszmei tanulsággal szolgálhat minden marxista számára, mivel a revizionizmus megjelenési formája lényegében azonos mezben jelentkezik világszerte. A szerző megállapítása is ezt a lényegét érinti, amikor azt mondja: „A modern revizionizmus: teljes anfimarxista ideológiai rendszer, mely a marxizmus egészével szakít. A revizionista társadalmi-politikai elméletnek és programnak — a nacionalizmusnak, az elvont demokrácia mítoszának, az ösztönösség-kultusznak — filozófiai előfeltevése, tartalma és tendenciája: a dialektikus és történelmi materializmus szubjektivista-relativizáló „átértelmezése", illetve megtagadása, végeredményben a modern polgári filozófia átvétele." Természetesen egy könyv keretén belül a szerző nem vállalkozhatott arra, hogy minden vonatkozásban feltárja a modern revizionizmust és a marxista-leninista filozófia ellentéteit, vagy akár vázlatosan érintsen minden vitakérdést. A könyv adta keret korlátozottabb: néhány probléma filozófiai elemzése. A tanulmányok (számbelileg négy) mély elemzéssel mutatnak rá. miként torzítják el a revizionisták korunk fő tartalmának értelmezését. Egyedüli igyekezetük, hogy elhomályosítsák a szocialista forradalom világos perspektíváját s eltüntessék a kapitalizmusnak és a szocializmusnak — korunk tartalmát és a kommunistavilágmozgalom stratégiáját közvetlenül is meghatározó — ellentétét, ennek konkrét formáit. Ugyanakkor a revizionisták a munkásmozgalom céljait kizárólag azokban a feladatokban jelölik meg, amelyek nem lépik túl a fennálló tőkés társadalmi rend kereteit. JZ orunk fő tartalmáról és jellegzetességéről szólva bírálja a szerző azt a hamis koncepciót, melyet Lukács György fogalmazott meg 1956-ban. „Lukács utal rá, hogy a koegzisztenciáért folytatott harc a szocializmus megizmosodásához, újabb győzelméhez fog vezetni, de azon az alapgondolaton belül, hogy a mai korszak (a második világháború utáni periódus) konkrét fő kérdése, stratégiai kiinduló pontja nem a szocializmusért vívott harc, hanem a küzdelem a koegzisztenciáért." Ennek a koncepciónak a hívei szerint tehát nem a kapitalizmus és a szocializmus ellentéte határozza meg közvetlenül a nemzetközi kommunista mozgalom stratégiáját, hanem az egymás mellett élés, a háború és a béke kérdése stb. Az ilyen felfogás káros a munkásosztály érdekeire, a burzsoá ideológiát tükrözi, megbénítja a munkásosztály forradalmi akaratát, lefegyverzi és leszereli a munkásokat. „A küzdelem — a nemzetközi osztályfrontok között és az egyes tőkés országokon belül nemcsak a koegzisztenciáért, hanem a koegzisztenciában is folyik. A koegzisztenciáért vívott harc, a béke védelme természetesen eleme és befolyásolója az egyes kommunista pártok stratégiai-taktikai orientációjának, mégpedig nemzetközileg közös és centrális eleme és befolyásolója. De a küzdelem a koegzisztenciáért és a harc a szocializmusért az adott konkrét feltételek között sincsenek a vagy-vagy viszonylatában. A mostani történelmi korszak stratégiai problémája azokban a nyugati országokban, amelyekben fejlett a kapitalizmus és jelentősek a munkásosztály szervezett, tudatos politikai erői: a szocializmusra való áttérésnek, a szocialista forradalom előkészítésének kérdése olyan viszonyok között, amikor szocialista világrendszer alakult ki, amikor veszély fenyegeti ezeknek az országoknak a nemzeti függetlenségét, amikor nagy demokratikus küzdelem bontakozott ki a háború veszélye ellen, a szabadságjogok megőrzéséért és kiterjesztéséért. A kérdés tehát e nyugati kommunisták számára nem ez: vagy demokratikus harc a koegzisztenciáért, vagy küzdelem a szocializmusért, a szocialista forradalom előkészítése, megszervezése, hanem az, 'hogy összekapcsolva a bé* ÚJ SZÖ 6 * 1961. május 27. I