Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)
1961-05-02 / 121. szám, kedd
Világ proletárjai, egyes üljetek! A PROLETÁR NEMZETEOZISEG ZfiSZLAJA ALATT óriási lelkesedéssel ünnepelte meg szocialista köztársaságunk népe MÁJUS ELSEJÉT Nagy májusi díszszemle Moszkvában * fi dolgozók a világ minden táján megünnepelték május elsejét UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK MAPU APJA 1961. május 2. kedd 50 fi Prága dolgozóínak hatalmas manifesztációja Színpompás felvonulás a Vencel téren Tizenhatodszor ünnepli az ország a szabad május elsejét, de első ízben hirdetik a transzparensek a munka ünnepén, hogy a jelvonulók százezrei a Csehszlovák Szocialista Köztársaság büszke polgárai. Különös jelentóséget ad az idei május elsejének és varázsát még fokozza az a történelmi tény, hogy ezekben a napokban ünnepeljük forrón szeretett pártunk alapításának negyvenedik évfordulóját. Prága, hazánk fővárosa e nagy napon soha nem látott díszben úszik. Az ünnepi köntösbe öltözött házak, utcák, terek már a kora reggeli órákban zenétől, vidám énekszótól hangosak. A gyülekezőhelyekről a város szivébe, a Vencel térre igyekeznek. Ma mindenki ott akar lenni a felvonulók között, jelenlétével akarja kifejezésre juttatni azt a végtelen örömét, hogy a május elsejét szocialista országban ünnepli. Büszkeség, öntudat árad az arcokról, akik egységesen, egymásban megbízva, egymásra támaszkodva feltartóztathatatlanul haladnak az új győzelmek, a kommunizmus felé. Igen, nagy-nagy család vagyunk, öszinterigaz barátokkal körülvéve, közöttük a legkedvesebbel, a Szovjetunióval, ahol olyan emberek élnek, mint Gagarin őrnagy, korunk legbátrabb, legcsodálatraméltóbb hőse. Be kár, hogy Gagarin nem látja, hány transzparenst, feliratot ékesít neve, hányan viszik mosolygó arcképét. A Vencel tér, a felvonulás színhelye ünnepi díszben pompázik. A járdákon hatalmas tömeg szorong. Minden tekintet a Múzeum felé irányul, ahol a menet éle sorakozik, hogy megkezdje a nagyszerűnek ígérkező felvonulást. Közben megtelnek az oldaltribünök, elfoglalják helyeiket a CSKP Központi Bizottságának tagjai, a munkásmozgalom veteránjai, a kitüntetett dolgozók, a diplomáciai testület tagjai, a Prágába érkezett külföldi szakszervezeti küldöttségek. A díszemelvényen Marx, Engels, Lenin, Gottwald óriási portréi és a jelszó: „Világ proletárjai, egyesüljetek!" A díszemelvény felett az idei májusi ünnepségek központi jelszava: „Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével előre a szocializmus új győzelmei felé, a kommunizmus felé!" A dísztribün mögötti házak homlok.(Folytatás a 2. oldalon.) XIV. évfolyam, 121. szám Fővárosunk népe lelkesen ünnepelte május elsejét. Jobboldalt: Antonín Novoný elvtárs beszédet mondja. A szocializmus győzelme hazánkban — a kommunizmus nagy ügyének győzelme Antonín Novotný elvtárs beszéde Elvtársak, kedves barátaim! annak-az erőnek és akaratnak hatal- jogáért kellett tüntetniük, mert a Ma, mint minden évben, a dolgozók mas megnyilvánulása, mely a békéért, milliói, munkások, parasztok és értelmiségiek vonultak fel városainkban és falvainkon, hogy manifesztációikon hitet tegyenek a világ munkásainak, összes dolgozóinak egyre szilárdabb és nagyobb nemzetközi szolidaritása mellett. A május elsejei ünnepségeknek évről évre nagyobb a jelentősége. Úgy növekszik, mint ahogy számbelileg gyarapodik az egyes országok munkásosztálya, ahogyan további népek szabadulnak fel a gyarmati rendszer uralma alól és ahogyan erősödnek a szocializmus és a haladás eszméi valamennyi világrészen. Napjainkban május elseje nemcsak a munkásosztály nemzetközi szolidaritását fejezi ki, hanem egyszersmind a szocialista országok népének és a nemzeti felszabadulásért küzdő népeknek, valamint a szabad nemzeti fejlődés útjára nemrégen lépett népeknek a szolidaritását és kölcsönös rokonszenvét is. Május elseje a népek békés egyetértéséért folytatott küzdelemben a világ valamennyi haladó szellemű emberét áthatja. Őszinte üdvözletünket küldjük manifesztálónkról a szabad nemzeteknek és sok sikert kívánunk országaik fejlődésében. Őszinte üdvözletünket küldjük azoknak, akik politikai' jogaikért, nemzeti szabadságukért küzdenek. Harcos üdvözletünket küldjük és nemzetközi forradalmi szolidaritásunkat fejezzük ki az egész világ munkásosztályának. Az idén első ízben már a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban ünnepeljük május elsejét. A politikai és szociális jogokért, a szociaburzsoázia a rendőrség segítségével megakadályozta a manifesztációkat. Munkásosztályunk vágya megvalósult: Csehszlovákiában végleg győzött a szocialista rendszer. Köztársaságunkban kialakultak a szocialista termelési viszonyok, népgazdaságunk szocialista alapon eredményesen fejlődik. Ma nincs olyan erő, mely megdönthetné szocialista rendszerünket, megállíthatná szocialista társadalmunk fejlődését. A szocializmus győzelme hazánkban egyszersmind a kommunizmus nagy ügyének, Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának, céltudatos munkájának és harcainak győzelme is. Ezt ma mindnyájan látjuk. erők zsoldos bandáinak a Kubai Köztársaság ellen intézett kalóztámadása. A hős kubai nép visszaverte a zsoldos csőcseléket és ezzel bebizonyította az egész világnak, hogy egy kis nemzet is eredményesen tud védekezni bármilyen nagy túlerővel szemben, ha az emberiség többsége igazságos harca mellé áll. Sem a dollár, sem az amerikai fegyverek, repülőgépek és hajók nem segítettek az agresszoron. Természetesen ennek az .imperialista agressziónak kudarca még nem jelenti azt, hogy most már minden más agresszió ki van zárva. Éppen elég tapasztalatot szereztünk az imperialistákkal, hogy állandóan a vártán álljunk, idejében felemeljük szavunkat és szembeszálljunk olyan előennek tudatában van egész dolgozó lista rendszerért tüntető munkások népünk. Ezért az idei május elsejei készületekkel, melyekkel az agreszléptei évtizedeken át dübörögtek ünnepségek a CSKP megalakulása 40. -<«»>—; oW^éL- „ v,á. Prága és más iparvárosaink utcáin évfordulójának jegyében folynak le, Tonn i j " -'-- s kifejezik dolgozóinknak kommunista pártunk iránt megnyilvánuló nagy bizalmát. Bebizonyítjuk szilárd akaratunkat, hogy tovább építjük a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot, erőssé, gazdaggá tesszük a köztársaságot, melynek népe nyugodtan fog élni. Szorgos munkával, azzal a meggyőződéssel ünnepeljük kommunista pártunk megalakulásának 40. évfor az 1890-ben rendezett első manifesz táció óta. Nem is olyan régen volt, elvtársak, hogy városainkban a munkásoknak a május elsejei felvonulás szorok ismét zavarni akarnák a békét. Üdvözöljük a hős kubai népet, örömmel látjuk győzelmét és kívánjuk, hogy továbbra is békében és nyugodtan építhesse országát. (Taps.) A mai májusi tüntetéseken újra kifejezzük akaratunkat, hogy elmélyítjük a szocialista országok szilárd egységét. Abból indulunk ki, hogy minél nagyobb a szocialista tábor politikai és gazdasági ereje, annál nagyobbak a lehetőségek a hádulóját, hogy a harmadik ötéves ború elh áY ításár a, anná l nagyobbak terv idei megkezdésével munkásaink szövetkezeti parasztjaink és dolgozó értelmiségünk további sikereket érnek el, hogy elérjük a harmadik ötéves terv céljait, s ezzel megteremtjük a kommunista társadalomba való átmenet feltételeit. A népgazdaság fejlesztésében elért eddigi sikereink a jövő derűlátó szemléletére jogosítanak fel bennünket. Ma, május elsején újra tüntetünk a világbéke megszilárdításáért, azért, a lehetőségek a béke megszilárdítására. A szocialista országok egysége óriási erő, mely ma megakadályozza a háborús gyújtogatok szándékainak megvalósulását. Jövőnk és szocialista köztársaságunk biztonságtudatának alapja, a szocialilta társadalom további fejlesztésében előre vezető szilárd utunk záloga testvéri szövetségünk a Szovjetunióval és a szocialista országok Bratislava dolgozói hatalmas május elsejei felvonul ása. (ČTK felv.) hogy a háborúk örökre eltűnjenek e?y s éS e s ereje. Sohasem voltunk az emberiség életéből. A világ dol- ? 1y an vedettek a német militarista . ,, .... rovancícta e^ömkon minf gozoi ma újra megmutatják erejüket é^ elszántságukat, hogy szilárd egységben harcolni fognak és mindent megtesznek az agresszorok háborús terveinek meghiúsítására. Tudjuk, hogy vannak imperialista erők, melyek hatalmi pozícióik megőrzéséért készek lennének háborút kirobbantani. Ezt bizonyítja az USA kormánya által teljes mértékben támogatott és segített ellenforradalmi és revansista erőkkel szemben, mint ma, nem vagyunk és soha többé nem leszünk bábok a nyugati tőkés államok kezében. Nemzeti alkotóerőink, nemzeti szabadságunk és függetlenségünk teljes kibontakozásának záloga — hűségünk a proletár nemzetköziséghez. E helyről üdvözöljük a szocialista világrendszer testvérnépeit, örömmel (Folytatás a 2. oldalon.)