Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)
1961-05-02 / 121. szám, kedd
Aszocialista alkotósíkerek, a békemozgalom győzelmei jegyében ünnepelték a május elsejét Bratislavában Az idei május elsejei ünnepségek Bratislavában is a központi jelszó: A CSKP vezetésével a szocializmus és a kommunizmus újabb győzelmeiért! — jegyében folytak le. Az ünnepségeken, a dolgozók hangulatán érezhető volt, mennyire átérzik az Idei május elseje különös jelentőségét: az idén ünnepeljük első ízben a szocialista köztársaságban, s ugyancsak az idén emlékezünk meg pártunk megalakulásának 40. évfordulójáról. Az ünneplő tömegek minden megnyilvánulásán, a jelszavakon, feliratos táblákon, allegorikus modelleken érezhető volt ez a szellem. Nem volt olyan csoport, mely megfeledkezett volna a szovjet ember, a kommunista világtörténelmi hőstettéről: Gagarin őrnagy űrrepüléséről, mely új korszakot nyitott a történelemben, megnyitotta a világűr békés meghódításának időszakát. Dolgozóink manifesztációja kifejezte azt a nagy erőt, mellyel már most, a harmadik ötéves terv első évében felsorakoznak a fejlett szocialista társadalom építési programjának teljesítésére. Kilenc óra után a pionírok harsonajeleivel megkezdődött a felvonulás. A lelkesen éljenző, ujjongó tömeg élén politikai és közéletünk vezetői haladtak: Karol Bacílek, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB első titkára, Pavol Dávid, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB titkára, Rudolf Strechaj, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, miniszterelnökhelyettes, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ľudovít Benada, az SZLKP KB irodájának tagja, František Dvorský, az SZLKP KB irodájának póttagja, a kerületi pártbizottság vezető titkára, Ján Šebík és František Štefánik, a Nemzetgyűlés elnökségi tagjai, Jozef Gajdošík, Sámuel Takáč és Vojtech Török, az SZNT megbízottai, Andrej Sirácky akadémikus, Michal Žákovič, Irena Ďurišová és Dénes Ferenc, az SZNT elnökségi tagjai, Emília Murlňová, a Szlovák Nmzeti Front KB vezető titkára, Oldŕlch Prokop, a városi pártbizottság vezető titkára, Štefan Brenčíč, a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke, a Szlovák Nemzeti Front KB elnökségi, tagjai, a tábornoki kar és további kerületi és városi funkcionáriusok. Az első sorokban menetelt Ivan Alekszandrovics Sulgin, a Szovjetunió bratislavai fökonzula is a konzuli képviseletek vezetőivel. A díszemelvény előtt megállt a menet. A párt és a kormány, a szlovák nemzeti szervek, a tömegszervezetek képviselői, a kerületi és városi funkcionáriusok felléptek a díszemelvényre, ahol az érdemrendek és kitüntetések tulajdonosai, az érdemes párttagok és a vendégek várták őket. A csehszlovák himnusz elhangzása után Bacílek elvtárs beszédet mondott. Szavalt lelkes tapssal fogadta a tömeg. Utána felhangzott az Internacionálé, majd tíz órakor megindult a pompás menet. Elöl a jövő nemzedéke, kis pionírjaink hatadtak fehér ingben, piros nyakkendővel. Lelkesen üdvözölték a dlszemelvény vendégeit, virágcsokrokkal kedveskedtek nekik. Utánuk a CSISZ kékinges hadserege következett. Az ifjú nemzedék után a kitüntetett Üzemek legjobb dolgozói haladtak. Elsők voltak a Dimitrov Vegyiüzem dolgozói. A Kábelgyár dolgozói 40 év néma kortanújával — azzal a régi vörös zászlóval vonultak ki, melyet 1920-ban közadakozásból szereztek be a gyár munkásai. Egymást követték kiváló üzemeink: Bratislava büszkesége, az épülő Slovnaft, a Hydrostav, a Stavoindustria vállalat dolgozói, Szlovákia iparosításának megvalósítói. A Munkaérdemrenddel kitüntetett Tesla vállalat dolgozóinak feliratos táblái hirdették, hogy dolgozóik 50 százaléka bekapcsolódott a szocialista munkabrigád címért folyó versenybe. A račal EFSZ transzparense büszkén hirdette, hogy — mint sok más élenjáró szövetkezet — 4 év alatt teljesítik a harmadik ötéves terv feladatait a mezőgazdaságban. Több mint három órán át menetelt az ujjongó, lelkesedő tömeg. Beláthatatlan sorokban vonultak el a szocialista munka mindennapi névtelen hüsei, a szocialista haza jövőjének építői a virágtengerben úszó városban. A menetet hagyományosan a főiskolások zárták be. Délután a Duna mindkét partján rendezett népmulatságokon ünnepelték tovább dolgozóink a munka nagy üunepét. L. L. Karol Bacílek elvtárs beszéde Elvtársak! Engedjék meg, hogy a világ dolgozóinak 'harci ünnepe, május elseje alkalmából Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága nevében szívélyesen üdvözöljem önöket és sok szerencsét kívánjak alkotó sikereikhez. A munka ünnepét, május elsejét az idén már a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, a CSKP megalakulása közelgő 40. évfordulójának jegyében ünnepeljük. Ez volt a legjelentősebb esemény népeink életében. Csehszlovákia Kommunista Pártja nélkül nem szabadultak volna fel a dolgozók a kapitalizmus rabságából, nem építhetnénk a szocializmust gyönyörű hazánkban. A CSKP vezetésével a munkanélküliség és az éhség ellen rendezett viharos tüntetéseken, a gyárakban és a nagybirtokokon szervezete sztrájkokban, a népnyúzás és a végrehajtások ellen folytatott parasztküzdelmekben kialakult a mi öntudatos munkásosztályunk, létrejött és megszilárdult a munkás-paraszt szövetség, fejlődött és erősödött a szabadságra vágyó nép, mely az osztályharc bonyolult körülményei között minden helyzetben képes harcolni. A fasiszta hódítás idején is csak Csehszlovákia Kommunista Pártja tudott népeink — a csehek, szlovákok, magyarok, ukránok élére állni és az illegalitás mostoha viszonyai között tovább harcolni a fasizmus ellen, az új, demokratikus alapon megújhodó Csehszlovák Köztársaságért. A szlovák nép Szlovákia Kommunista Pártjának — Csehszlovákia egységes Kommunista Pártja élcsapatának vezetésével sorakozott fel a dicső Szlovák Nemzeti Felkelésben. Miután a hős szovjet hadsereg felszabadította hazánkat, Csehszlovákia dolgozó népe, drága kommunista pártja vezetésével meghiúsította a burzsoázia cselszövéseit és 1948 februárjában végleg győzött. Megkezdődött a szocializmus intenzív építésének időszaka, melyben rendkívül nagy sikereket értünk el. A szabad Csehszlovákia 16 éve büszke mérlege annak a munkának és harcnak, melyet népünk a szocializmus építéséért folytatott, aminek eredményeképpen pártunk már tavaly bejelenthette, hogy hazánkban győzött a szocializmus! A szocialista alkotmány lerögzítette ezt a tényt, s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság további fejlődési távlatait. Ma fejlett szocialista társadalomban élünk és életünk egyre jobb. Ám nem elégszünk és nem is elégedhetünk meg vele. Az ipar, a közlekedés, az építőipar és mindenekelőtt a mezőgazdaság to| vábbi hatalmas fejlődésének távlata áll előttünk. Ezzel függ össze életszínvonalunk emelésének kérdése, a munkaidő lerövidítése, az a feladat, hogy megfelelő lakást adjunk minden dolgozónak, fokozzuk a dolgozók általános műveltségét és szaktudását, biztosítsuk a kultúra hatalmas felvirágzását és a munka szerinti díjazásról fokozatosan áttérjünk a szükségletek szerinti jutalmazásra. A harmadik ötéves terv első évében dolgozunk. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság ipari termelése 1965 végéig hatszorosa lesz a háború előttinek. Szlovákiában 18-szor annyi terméket fogunk gyártani, mint a második világháború előtt. Oj hő- és vízierőművek felépitésvel lényegesen megnövekszik a villamos energia termelése. A kohászat Óriási fejlődését több mint 10 millió tonna vasérc behozatalával, a vegyipar fejlődését kőolajvezeték építésével és 13 millió tonna szovjet kőolajszállíbmánnyal tesszük lehetővé. A Kelet-Szlovákiai Vasmű a legnagyobb és legkorszerűbb kohászati kombinát lesz, mint ahogy a Slovnaft is a maga nemében Európa legnagyobb vegyiüzeme lesz. • • E nagyvonalú építkezés alapján a Csehszlovák Szocialista Köztársaság az ipari termelés egy lakosra számított mennyiségét tekintve egyike lesz a világ legfejlettebb államainak, s az egy lakosra jutó acélgyártásban az Amerikai Egyesült Államokat is megelőzi. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági fejlesztésévei kapcsolatban Szlovákia nemzetiségi kérdését is eredményesen megoldjuk. Szlovákia színvonala megközelíti a fejlett Iparú cseh országrészek színvonalát. A harmadik ötéves terv feladatai teljesítésének nagy jelentősége van a fejlett szocialista társadalom építése szempontjából. A munkaidő egyidejű csökkentése mellett a legfejlettebb technika meghonosításával és tökéletes felhasználásával tovább kell növelnünk a munka termelékenységét, hogy eredményesen teljesítsük a kitűzött feladatokat. Népünk megérti, hogy munkájának eredményei a szocialista rendszerben mindenekelőtt őt szolgálják. A saját érdekében, saját magára dolgozik. Ezért az üzemekben a tervteljesítés fontos mozgatóerejeként bontakozik ki a szocialista munkaverseny, főként a szocialista munka brigádja büszke címért Indított mozgalom. Elvtársak! A harmadik ötéves tervben rendkívül igényes feladatok hárulnak mezőgazdáinkra. Elmondhatjuk, hogy a falvakon is nagy, becsületes munkát végeztünk. Törekvésünkben azonban gyorsabban kell áttérni az elmaradott kisüzemi termelésről a mezőgazdasági tudomány Ismereteit teljes mértékben érvényesítő korszerű nagyUzemi termelésre. Az a fontos, hogy a munka termelékenysége a mazógazdaságban is elérje az ipar munkatermelékenységét. Konkrét feladatokat tüzünk ki;. meg kell szüntetni a fárasztó, nehéz mezőgazdasági munkát, s azt ötletes gépek munkájával kell pótolni; célszerű trágyázással, a vizenyős föld lecsapolásával, szárazság idején pedig a föld öntözésével tovább kell fokozni a mezőgazdasági termelést, hogy maximális termékmennyiséget érjünk el a földeken. Azt akarjuk, hogy fejlett Iparunk mindent megadjon a parasztoknak a növénytermesztés és állattenyésztés növelésére, parasztjainktól viszont megköveteljük, hogy elegendő kenyérrel, hússal, tejjel és tojással lássák el városainkat. A mezőgazdasági termékek termelésének és felvásárlása teljesítésének növekedésétől függ végeredményben parasztjaink életszínvonala is. Parasztjaink tudatosítsák, hogy a szövetkezeti földeken végzett közös termelőmunkában van jövőjük biztosítéka, életszínvonaluk és a városi- életszínvonal fokozatos kiegyenlítődésének záloga. Vannak már olyan szövetkezeteink, melyek helyesen értelmezik feladataikat, teljesítik kötelezttségeiket és vállalják, hogy pontos számítások alapján négy év alatt teljesítik az ötéves tervet. Elvtársak! Ma a legfontosabb kérdés a világbéke megőrzéséért folyó küzdelem. A marxizmus-leninizmus klasszikusai, Marx, Engels és Lenin nemcsak az elnyomás, a kizsákmányolás, a nyomor és a jogtalanság megszüntetésében látták a munkásosztály és kommunista élcsapata történelmi küldetését, hanem abban is, hogy megszabadítsák az emberiséget a véres háborúktól. Ezért a május elsejei manifesztációkon világszerte már 73 éve tűzi a munkásosztály harci zászlaira « béke megőrzéséért és a tartós béke megteremtéséért folytatott küzdelem jelszavát. Sajnos, a munkásosztály sok éven át nem tudta megakadályozni a háborút, mert még gyenge volt, nem volt politikai hatalma. Az első világháború idején Lenin elvtárs jelszóul tűzte ki az imperialista háború polgárháborúvá változta'ását Látta, hogy csak a munkásosztály forradalma és a kapitalizmuson aratott győzelme biztosíthatja az eredményes békeharcot. Az első és a második világháború után azonban sok minden megváltozott a világon. A Szovjetunió győzelme a második világháborúban lehetővé tette a szocializmus győzelmét sok más országban. Létrejött az egymilliárd embert, az emberiség egyharmadát egyesítő, az Északi Jeges-tengertől a Csendes-óceánig elterülő szocialista tábor. A szocialista országokon kívül sok ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország is felszabadult a gyarmati iga alól. Ezek az új államok ellenzik a háborút és a szocialista országokkal együtt- hatalmas békeövezetet alkotnak. A tőkés államokban élő becsületes és haladó szellemű emberek sem akarnak háborút, a vitáj/ nemzetközi kérdések békés megoldásának hívei és nyomást gyakorolnak kormányaikra. Állandóan szilárdulnak a szocializmus erői, ezzel szemben gyengülnek az imperializmus ' erői. Nincs mesze az az idő, amikor a Szovjetunió az egy lakosra jutó termelésben megelőzi a legfejlettebb tőkés országot, az USÁ-t, mint ahogyan mér ma megelőzte egyes tudományos ágakban, a világűr meghódításában, a rakétatechnikában, amit az első űrrepülő, Jurij Gagarin, a Szovjetunió hőse űrrepülésével világosan bebizonyított. Büszkék vagyunk a szovjet tudósokra és technikusakra, a szovjet dolgozókra és szerencsekívánatainkat küldjük nekik, valamint Jurij Gagarlnnak is, aki nagyszerű történelmi sikert aratott abban a tudatban, hogy a Szovjetunió mindent az egész emberiség, a béke érdekében tesz. Marx több mint 100 évvel ezelőtt azt írta, hogy a tőkések félnek a kommunizmus kísértetétöl. A szocializmus és a kommunizmus eszméi ma már ne m kísértetek, a világ hatalmas részein valósulnak meg és az imperialista tábor uralkodó osztályai a kapitalizmus jövőjéért aggódnak. Ezért a legreakciósabb imperialista körök egyre idegesebbek és hajlamosak kalandokra és agresszióra. A tőkés országok uralkodó köreiben olyan erők is vannak, amelyek a kapitalizmus szempontjából is látják egy új háború veszélyét, ezért manővereznek, ármánykodnak, látszólag egyetértenek a szocialista országok békepolitikájával, a valóságban azonban igyekeznek elodázni a leszerelésről, az atomfegyverkísérletek betiltásáról szóló egyezmény megkötését, a német békeszerződés megkötését, elutasítják a Szovjetunió és a szocialista országok további békejavaslatait. Bennünket nem téveszthet meg ez a politika. Felkészültünk minden eshetőségre, a legtökéletesebben felfegyverzett hadsereget létesítünk. Következetesen tovább folytatjuk a nemzetközi feszültség enyhítésének és a háború elhárításának politikáját. Azzal a tudattal segítjük a gyarmati rendszer alól felszabadult népeket, hogy a békeerők jelentős tartalékait képezik. Az imperialista tervek kudarcának és a béke fennmaradásának fő biztosítéka a szocialista világrendszer erejének és hatalmának további növekedése. Ezért szorgalmasan dolgozni fogunk, és teljesítjük a fejlett szocialista társadalom építési feladatait, hogy ezzel a lehető legjobban segítsük a béke erőit. Tovább fogunk törekedni a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom, a világbéke legfontosabb tényezője egységének megszilárdítására. Éljen a nagy Szovjetunió, a haladás és a béke zászlóvivője, a világ forradalmi erőinek fő támasza! Éljen a népek békéje! Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével előre a szocializmus és a kommunizmus újabb győzelmeiért! Szovjet államférfiak üdvözlő távirata Novotný elvtársnak A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának nevében, valamint az egész szovjet nép nevében hálásan köszönjük a szovjet tudomány és technika nagy győzelme, Jurij Gagarin szovjet űrhajós első űrutazása alkalmából hozzánk intézett szívélyes szerencsekívánatait. Szívünk mélyéből hisszük, hogy az emberi elmének ez a fényes győzelme hozzájárul valamennyi békeszerető nép örök vágyának teljesüléséhez: a népek tartós békéjének és biztonságának szavatolásához. N. SZ. HRUSCSOV, L. BREZSNYEV Moszkva, Kreml 1961. április 30. PRÁGA DOLGOZÓINAK hatalmas manifesztációja (Folytatás az 1. oldalról) zatán a CSKP KB politikai irodája tagjainak fényképei, a sarokházon Hruscsov elvtárs hatalmas méretű portréja. Felejthetetlen látványt nyújt a Vencel tér, amikor megindul a menet. A virágcsokrokkal integető pionírok mögött a kékinges zászlóvivők következnek. Az élen a magasba emelkedő állami lobogót vörös zászlóerdő, a párt tizenkét történelmi zászlaja és a szocialista tábor országainak nemzeti színű lobogói követik. Éljeneznek a Jelvonulók, éljeneznek a nézők, az egész tér egyetlen nagy, színes forgatag. Hosszan tartó zúgó taps fogadja a párt, a kormány, a Nemzeti Front szervezeteinek s közéletünknek a díszemelvényen megjelenő képviselőit. Ott vannak: Rudolf Barák, Jaromír Úolanský, Zdenék Fierlinger, HH Hendrych, Václav Kopecký, Antonín Novotný, Otakar Šimúnek, Viliam široký - a CSKP KB politikai irodájának tagjai: Ľudmila Jankovcová, a CSKP KB podtikai irodájának póttagja, Vladimír Koucký, a CSKP KB titkára, Antonín Krček, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára, dr. Josef Plojhar, dr. Alois Neuman, dr. Jozef Kyselý, a Nemzeti Front pártjainak elnökei, dr. Zdenék Nejedlý akadémikus, a kormány további tagjai. Adolf Svoboda, Prága főpolgármestere, a „Szocialista munka hőse" büszke címmel kitüntetettek és más neves személyiségek. Felhangzik az államhimnusz, majd Antonín Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke elmondja üdvözlő beszédét. Szavait többször szakítja féibe a manifesztálók tapsorkánja. Az Internacionálé harcos melódiáját zengő hangon énekli mindenki. Mint más években is, felszaladnak a pionírok az emelvényre és átadják vörös virágcsokraikat az őket szerető mosollyal fogadó és átölelő elvtársaknak. De már meg is indul a színpompás felvonulás, a végeláthatatlan emberfolyam. A felvonulók a nemzetközi munkásmozgalom nagy tanítóinak: Marxnak, Engelsnek és Leninnek, hazánk nagy fiának Gottwaldnak, a politikai iroda tagjainak képmásait viszik. Hruscsov és Berzsnyev elvtársak mellképeit mindefelől lelkes éljenzés köszönti. „Éljen a béke". „Éljen a Szovjetunió!" kiáltja egy emberként az ünneplő tömeg. . Emil Zátspekkel és Eva Bosákovával az élen ismert és hazánk színeinek sok dicsőséget szerzett sportolóink, valamint a prágai nagy Sportegyesületek legkiválóbb tagjai menetelnek. A Žižkovi aszszonyok élőképe a felvonulás egyik legszebb élménye marad. A sötétkék szoknyában, fehér blúzbun, vörös, sárga és fehér kendőben lépkedő 1200 nő élőképe öttagú csillagot, benne sarló és kalapáccsal, valamint a CSKP 40 éve feliratot ábrázolja. A žižkovi asszonyok után Prága l. és VII. körzete következik. „Békében akarunk élni és a világűrbe felrepülni" kiáltják a felvonulók, s ugyanakkor „Béke", „Éljen a Szovjetunió" feliratú színes léggömböket bocsátanak a magasba. Az „Űdv a szovjet tudománynak" felirattal ellátott rakéta alakú léggömb sebesen száll a felhők felé. Számos transzparensen már messziről figyelmeztetett: Vesszenek az agresszorok! El a kezekkel Kubától! Éljen a hős kubai nép! Éljen Fidél Castro, köszöntjük Kubát! - s a kubai zászlót is sok munkáskéz tartotta a magasba. Még a díszemelvényen Novotný elvtárs előtt is ott lengedezett.. . Fél kettőt mutat az óra, amikor a felvonulók utolsó szakasza, a katonaság és a milícia egyenes sorai a díszemelvény elé érnek. S ekkor a nézők a járdákról a tribün felé tódulnak, éltetik a pártot, a Szovjetuniót, Novotný elvtárs mindkét kezével integet, mintha magához akarná ölelni az éljenző tömeget. Csodálatos volt ez a május elseje, méltó megünneplése e nagy napnak, a párt dicső évfordulójának s egyetlen tanúbizonyság a Szovjetunió iránt érzett mérhetetlen szeretetnek és hálának. KIS ÉVA Antonín Novotný elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) látjuk országaik építésében elért sikereiket. Üdvözöljük a nagy Szovjetuniót és népét! (Taps.) Üdvözöljük a kommunizmus építésében elért nagy sikereit, a tudomány és a technika fejlesztésében aratott nagy sikereit. Nagy örömmel figyeltük az első űrhajós — Jurij Gagarin szovjet ember első űrrepülését A napokban nagy lelkesedéssel fogadtuk őt Prágában (taps) és most a „Szovjetunió Hőse" kitüntetés aranycsillaga mellett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság (taps) „Szocialista Munka Hőse" csillagát is viseli. A Szovjetunió ezzel a hőstettel, mint már többször előtte, újra bebizonyította, hogy a szocialista rendszer óriási lehetőségeket nyújt az emberi tudás fejlődésére, feltárja a szocializmus és a kommunizmus új útjait, melyeket a jövőben is követni fogunk. Üjra szerencsekívánatainkat küldjük a Szovjetuniónak ehhez a nagy győzelemhez, szerencsekívánatainkat küldjük e nagy siker alkalmából a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és kormányának, a munkásoknak, technikusoknak, tudósoknak és az egész szovjet népnek. (Taps.) Biztosítjuk barátainkat, hogy mi, csehszlovák dolgozók is mindent megteszünk, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a maga részével hozzájáruljon a szocializmus győzelméhez és a világbéke biztosításához. (Taps.) Elvtársak, kedves barátaim! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Nemzeti Front Központi Bizottságának és a köztársaság kormányának nevében üdvözlöm önöket és mindnyájunknak sok sikert kívánok hazánk és népünk felvirágoztatásán végzett további munkánkban. Éljen a mi Csehszlovák Szocialista Köztársaságunk! (Taps.) Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, mely új, dicső jövő felé vezet bennünket! (Taps. „Éljen a CSKP! Hurrá ["-felkiáltások.) Erősödjék tovább a szocialista országok egysége! Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja, éljen a Szovjetunió! (Taps. „Éljen o Szovjetuni6!"-felkiáltás.) Éljen a világ munkásainak, a világ dolgozó népének nemzetközi szolidaritása! (Taps.) Kelet-Szlovákia ünnepelt Kelet-Szlovákia városaiban a szilárd munkásparaszt szövetség jegyében zajlottak le május elseje ünnepségei. * A košicei ünnepségek vasárnap este az ifjúság hagyományos fáklyamenetével kezdődtek. Hétfőn a kora reggeli órákban jókedvű, ünneplőbe öltözött dolgozók és kékinges fiatalok ezrei vonultak ki az utcákra. Mozgalmi énekek, a kommunista pártot, a Szovjetuniót éltető jelszavak, építőmunkánk jelszavai szálltak a magasba a gyülekezőhelyeken. A sok ezer főnyi tömeg zászlórengeteggel, a munkásmozgalom nemzetközi vezetőinek arcképeivel és a feliratos táblák százaival vonult fel. A tarka, színpompás felvonulás majdnem hárem órát tartott. A szocialista munkabrigádok, az üzemi és szövetkezeti dolgozók feliratos táblái jó hazafiakhoz méltó felajánlásaikat hirdették. Az allegorikus kocsik emelték az ünnepség fényét. A pionírokkal, az ifjúmunkásokkal és sportolókkal együtt több mint 100 volt vörös sportoló, proletár testedző haladt. A mintegy 80 ezer főnyi tömeghez Emil Chlebec, a kerületi pártbizottság vezető titkára intézett ünnepi beszédet. + Prešov és vidéke dolgozóinak manifesztációján Július Ďuriš, a CSKP KB tagja, pénzügyminiszter méltatta május l-e je. lentőségét a közel 40 ezer főnyi tömeg előtt. • •Nagy ünnepség volt Poprádon Is. A manifesztáción Jozef Való, az SZLKP KB irodájának tagja mondott beszédet. Május elsejei felvonulásokat rendeztek Svit, Kežmarok, Spišská Stará Ves városokban is, összesen 50 000 dolgozó részvételével. + Az ősi bányavárosban Rožňaván, Jozef Kríž, az SZLKP KB titkára köszöntötte a 15 ezer főnyi ünneplő tömeget. A járásban Dobšinán és Revúcán is tartottak ünnepségeket. •k Trebišovon mintegy 15 ezer mezőgazdasági dolgozó ünnepelte meg ^május elsejét. Az ünnepi "beszédet Gažovsky Árpád, a járási pártbizottság vezető titkára mondotta. Május elsejei felvonulásokat rendeztek még Kráľovský Chlmecen és Veľké Kapušanyban is. (m. s.) / ÜJ SZÓ 206 * 1961. május L