Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)

1961-04-16 / 105. szám, vasárnap

Sajtóértekezlet jurij Gagarinnal, az első űrrepülővel ?t*>lytatás az 1 oldalról) el$tt „jól, nagyon jól, remekül" érezte magát. Nagyon jól megismertem a tech­nikát, megbízható és így sem én, sem elvtársaim egy cseppet sem ké­telkedtek a repülőút sikerébén. Repülés közben is kiválóan érezte magát. Azon a szakaszon, amelyen a szputnyikúrhajó keringési pályájá­ra jutott, sem a túlterhelés, sem a zaj. sem a vibráció nem hatott nyo­masztóan állapotára. Ezért eredmé­nyesen dolgozhatott a repülési prog­ram teljesítésén. A keringési pálya elérése és a hordozórakéta leválása után bekö­vetkezett a súlytalansági állapot — mondotta Gagarin. Ez eleinte kissé szokatlan érzés volt, bár már előtte átéltem rövid ideig tartó súlytalan­sági helyzetet. Ám csakhamar meg­szoktam, kiegyensúlyozódtam és folytattam a meghatározott program teljesítését. Egyéni nézete szerint a súlytalan­sági állapot nem hat ki a szervezet munkabírására és a fiziológiai funk­ciók teljesítésére. Gagarin közölte, hogy a repülés egész ideje alatt aktívan dolgozott a megszabott programon. Evett és ivott is repülés közben. Többféleképpen; többek között te­lefon és rádiot'on útján volt össze­köttetése a Földdel. Megfigyelte kör­nyezetét és megfigyelésének ered­ményeit továbbította a Földre. Meg­figyelésének eredményeit a fedélzeti naplóba és magnetofonszalagra is feljegyezte. Gagarin továbbá beszámolt róla, hogy a repülési programban felté­telezett időpontban parancsot adtak neki a leereszkedésre. Az űrhajónak jelt adtak és bekapcsolták a fékező berendezést. Az űrhajó pontosan a repülési program szerint ereszkedett le. Örömmel üdvözöltük egymást drá­ga szovjet honfitársaimmal — mon­dotta Gagarin. A hajó a megjelölt területen száľlt le. Mit látott Gagarin 3 00 kilométer magasságba n ? Gagarin részletesen beszámolt vi­lágűrbéli észleléseiről. A Föld 175—30Q km-es magasság­ból nagyon 'jól látható. A Fold fel­színe majdnem úgy látható, mint nagy magasságban repülő lökhajtásos repülőgépből. Nagyon jól megkülönböztethetők a hegységek, nagy folyók, szigetek, partok és a tavak. Az űrrepüléskor minden egy nagy térképnek tűnik. Gagarin elmondotta, hogy nagyon jól látta a Földet takaró fellegeket és a Föld felszínére vetődő árnyéku­kat. Az ég egészen sötét — folytatja az űrhajós. A csillagok világosabbak és körvonalaik jobban kivehetőbbek, mint a Földről látjuk. A Földet igen jellegzetes, nagyon szép kékes fény óvezi. Ez a fény a látóhatár megfi­gyelésekor is nagyon jól látható. Látni lehet, hogyan megy át lassan halványkékes színezetből erős kék, lila, azután teljesen fekete színbe. Felejthetetlenül gyönyörű ez az át­menet — jegyezte meg Gagarin. Az ember kilép az árnyékból, a Nap átvilágítja a Föld légkörét és az egész fény kissé más színezetűvé válik. A Föld látóhatárán világos, narancsszínű övezet figyelhető meg, mely azután a szivárvány összes szí­neit váltja egészen az ég korom­fekete színéig. Nagyon gyors az átmenet, amikor az ember belép a Föld árnyékába. Hirtelenül áll be a sötétség — mon­dotta Gagarin és hozzátette, hogy akkor semmi sem látható a Föld fel­színén. Bizonyára az óceán fölött repültem akkor — jegyezte meg. Viszont a Csillagok akkor nagyon jól látszot­tak. Az átmenet akkor is nagyon gyors, amikor az ember kilép a Föld árnyékából — mondotta Gagarin. Gagarin háláját fejezte ki a szov­jet konstruktőröknek, mérnököknek, technikusoknak és az egész szovjet I népnek, hogy megszerkesztették a ' kiváló Vosztok szputnyikűrhajót, lét­rehoztak olyan nagyszerű berende­zést és rakétát, mely az óriás szput­nyikűrhajót keringési pályájára jut­tatta. Az első repülőgép, az első mes­terséges hold, az első szputnyikúr­hajó. az ember első világűrrepülése — hazám nagy útjának korszakjelzö szakaszai a természet titkainak fel­dérítésében. A lenini kommunista párt vezette és vezeti erre a népet — hangoztatta Gagarin és kijelen­tette, hogy tanulmányai, élete és munkája során lépten-nyomon min­dig érezte a kommunista pártnak gondoskodását és figyelmességét, melynek ő is tagja és fia. ŰJ SZO 2 * 1961. április 16. A jelenlevők tapsa közepette ki­jelentette, szeretné külön kiemelni a kommunista párt és a kormány s személyesen Nyikita Hruscsov sze­retetteljes emberi gondoskodását az egyszerű szovjet emberekről. Leszál­lása után mindjárt meleg-, szívélyes hangú táviratot kapott Nyikita Hrus­csovtól, aki szerencsekívánatait fe­jezte ki a szerencsés űrrepüléshez. „Űrrepülésünket a szovjet népnek, a kommunista pártnak, a szovjet kormánynak, az SZKP XXII. kong­resszusának ajándékoztuk" — han­goztatta Gagarin és a jelenlevők tapsa közepette kijelentette: „Gyak­ran és biztonságérzettel fogunk re­pülni. Kitartóan meghódítjuk a vi­lágűrt ... örülünk más országok tu­dományos sikereinek is. Más orszá­gok űrhajósait is szívesen látjuk a világűrben. Kívánunk nekik sok si­kert a világűr békés meghódításában. Azt akarjuk, hogy együttműködjenek velünk a világűr békés felhasználá­sában". A sajtóértekezlet résztvevői viha­ros tapssal fogadták Gagarin sza­vait. Űjult erővel feltört a tapsvihar, amikor a hős szovjet űrhajós nyi­latkozatának végén kijelentette: „Szeretnék még sokat repülni a vi­lágűrbe, mert megtetszett nekem. Szeretnék a Venusra és a Marsra repülni. Szeretnék annak rendje és módja szerint tovább repülni". Hog yan választották ki az első űrrepülőt ? Az értekezlet további szónoka Szi­szakjan akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája élettani osztályának titkára volt.. Az űrhajós előkészítése legfontosabb részének azt tartotta, hogy a lehető legtöké­letesebben utánozták földi labora­tóriumokban vagy száguldó repülő­gépeken az űrrepülés sajátosságait. Kijelentette, hogy az lirhajós előkészí­tése bonyolult, tudományos kérdés volt. Természetesen űrhajós csak egészséges, fejlett értelmi képességű, műszaki isme­retekkel bíró erős akaratú egyén lehe­tett, aki feszült helyzetben is gyorsan és megfontoltan tud dönteni és tettre­készen tud cselekedni, gyorsan és jól tudja megítélni a helyzetet. Sziszakjin elmondotta, hogy az űrhajó­sok kiszemelése a jelöltek gondos kipró­bálását követelte, meg a Jdinikai viszo­nyok közöti. Kivälasztásúkiíor kölörfleges kutatási módszereket alkalmaztak, melyek lehetővé teszik, hogy kellő pontossággal megállapíthassák az emberi szervezet funkcióbeli lehetőségeit. alkalmazkodási képességét a környezet kedvezőtlen té­nyezőinek hatásához. Fontos mcmentum volt a jelöltek lélektani vizsgája. A fizikai előkészítés céltudatos volt. Nagy súlyt fektettek a szerveret gyorsu­lással szembeni ellenállóképességének fo­kozására. a test világűrbeni szabad ura­lása és a mozdulatok pontos egybehan­golása tökéletesítésére. Az emb er az űrrepülés idején különféle tevékenységet fejthet ki Vaszilij Parin professzor, a Szov­jetunió Orvostudományi Akadémiá­jának rendes tagja ezután arról be­szélt a sajtóértekezleten, hogyan készítették elő az embert első vi­lágűrútjára és milyen volt fiziológiai állapota a repüléskor. Megjegyezte, hogy előtte szputnyikokat bocsátot­tak fel kutyákkal, egerekkel és más élőlényekkel. Hangoztatta, hogy ép­pen ezekkel a történelmi jelentőségű kísérletekkel nyertek fontos tudo­mányos adatokat az űrrepülésnek az élő szervezetre gyakorolt hatásáról és ezek szerint dolgozták ki a tudo­mányos orvosi ellenőrzés rendszerét. Különleges probléma volt az em­ber előkészítése a felszállás előtt — mondotta Parin professzor. A foko­zott orvosi ellenőrzés, a különleges táplálkozás, az űrrepülésre kidolgo­zott módszerekkel végzett kutatás földi viszonyok között biztosította az egységet és nagyon értékes tudo­mányos adatok fokozatos megszer­zését. Az agyvelő és az izmok funkciós ára­mainak kutatása, az alapos kardiológiai kutatás — kellő terjedelemben és alapos­sággal — biztosította az űrhajós egész­ségi állapotának ellenőrzését. A repülőút egész ideje alatt állandó orvosi ellenőrzés alatt tartották Jurij Ga­garin állapotét. Függetlenül közléseitől, hogy jól érzi magát, melyeket az orvosok és a fiziológusok rendszeres rádióössze­köttetés révén közvetlenül Gagarintól kap­tak, rádiótelemetrikus rendszerek segít*, s égével figyelték az első űrhajós árve­rését és lélegzését. Parin professzor közölte, hogy az űrha­jós öltözékébe egyszerű és kényelmes áramfelvevőket szereltek be, melyek a szív funkciós áramait, az érfalak verésé­nek ingadozásait és e mellkas lélegzési mozgásait elektromos jelekké alakítot­ták át. A rádiótelemetríkus adatok feldolgozá­sával nyert előzetes adatok azt bizonyít­ják, hogy orvosi szempontból rendkívül jól zajlott le Jurij Gagarin repülőútja. A repülőút aktív szakaszán és leeresz­kedéskor az érverés és a lélegzés vál­tozásai körülbelül megfeleltek a számtalan gyakorlat során bekövetkezett változások­nak. "-Un* Parin professzor beszéde végén han­goztatta, hogy az ember első, történeim' jelentőségű űrutazása rendkívül értékes adatokkal szolgált világűri állapotáról Igazolta a szovjet tudósok jóslatait. hog> nemcsak az ember űrrepülése lehetséges hanem az is, hogy az ember megőrizze alkotóerejét és különféle tevékenységei fejthessen ki. A szovjet sikerek a tudományos és műszaki fejlődés törvényszerű lépcsőfokai Jevgenyij Fjodorov akadémikus elmondotta, hogy a tudósítóknak a sajtóértekezleten adott tájékoztatás csupán az első adatokat tartalmazza Gagarin űrrepüléséről. Az erre vo­natkozó jelentéseket és egyéb tudo­mányos anyagot később fogják nyil­vánosságra hozni. Bár Gagarin egyedül volt a világ­űrben, hőstettében a szputnyikűrha­jót létrehozó és repülését biztosító munkások, mérnökök és tudósok nagy munkaközösségének óriási mun­kája nyilvánul meg — mondotta Fjodorov akadémikus. Amikor az első SSovjet mester­séges holdat keringési pályájára jut­tatták, egyesek, lehet hogy köztük a nyugati sajtó néhány jelenlevő képviselője is, külföldön a Szovjet­unió egyedülálló, elszigetelt sikeré­nek tartották ezt az eredményt. Ma már senki sem gondol ilyesmit. Az első szputnyik felbocsátása óta eltelt rövid idő alatt mindenki vilá­gosan meggyőződött róla, hogy a Szovjetunió sikerei a világűrben a szovjetország tudományos és műszaki fejlődésének törvényszerű lépcsőfo­kai. Fjodorov akadémikus megemlítet­te, az SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa április 12-i felhí­vásában hangoztatta, hogy a szovjet nép nemcsak a saját, hanem az egész emberiség sikerét látja a világűr meghódításában elért győzelemben. A haladás, a Földön élő emberek boldogsága és jóléte nevében öröm­mel bocsátjuk e sikereket a népek szolgálatába — olvassuk a felhívás­ban. Sikereinket és felfedezéseinket nem a háború, hanem a béke és a népek biztonsága szolgálatába állít­juk. A szovjet nép az ember első űrrepü­lését is úgy könyveli el, mint az egész emberiség tudományos ismeretei kincses­tárának gazdagítását. Fjodorov akadémi­kus kijelentette továbbá, hogy a tudomá­nyos és műszaki haladás jelenlegi cso­dálatos üteme még inkább gyorsulni fog. A tudósok gondolatai további űrrepülé­sekre, a Hold és a bolygók kutatására, az anyag összetételének legnagyobb tit­kaiba, az életfolyamatok alapjaiba való behatolásra irányulnak. Ugyanakkor lát­juk, mennyi minden nincs még rendben a Földön. Nem gyalázat-e az emberiségre nézve, hogy bolygónk egyes vidékein még min­dig éheznek az emberek? Ez súlyos szem­rehányás azoknak, akik nyomorba dön­tötték és kegyetlenül kizsákmányolták, s néhol még ma is kizsákmányolják a fej­lődésükben elmaradott országokat. Fjodorov akadémikus megemlítet­te, hogy Gagarin Afrika fölött átre­pülve látta Kongót, ahol nemré­gen alávalóan meggyilkolták Lumum­bát, a kongói nép boldogulásának derék harcosát, átrepült Algéria fö­lött, ahol hadmüveletek folynak. A szovjet emberek tudják, hogy ez a világhelyzet nyugtalanítja az egész világ haladó szellemű tudó­sait és embereit. A tudomány és a technika fejlő­dése óriási lehetőségeket nyújt a természet erőinek meghódítására. A mi ügyünk, a mi közös gondunk, hogy ezeket az erőket az ember érdekében használjuk fel. Ehhez pe­dig mindenekelőtt biztosítani kell a békét. Fjodorov akadémikus a sajtó és főként a nyugati sajtó képviselőihez fordult azzal a kéréssel, hogy tájé­koztassák olvasóikat és minden em­bert a világon a Szovjetunió Kom­munista Pártjának és a szovjet kor­mánynak a világhoz intézett ünne­pélyes felhívásáról. Ez felhívás arra, hogy az embe­rek faji, nemzetiségi, vallásfelekezet! és szociális különbség nélkül min­den erejükkel törekedjenek a tartós béke biztosítására. Gagarin kísérelte meg elsőként a világűrutazást Ezután Nyeszmejanov akadémikus bejelentette, hogy az írásban be­nyújtott kérdések többsége közvet­lenül Gagarinhoz szól, ő csak azok­ra fog válaszolni, melyek közvetle­rinnak az ő földrészük. Nagyon szép volt - válaszolta Gagarin. Az egész programot teljesítette Jurij Alekszejevics elmondotta, hogy a világűrkutatási terv alapján űrhajós pilótákat képeznek ki a Szovjetunióban s a jelenlevők tapsa közepette kijelentette: — Azt hi­szem, elegen vannak ahhoz, hogy repüljenek a világűrbe. Gagarin po­zitívan válaszolt arra a kérdésre, teljesítette-e az egész repülési programot. Arra a kérdésre, nem gondolja-é, hogy hosszabb idejű világűri tar­tózkodás kedvezőtlen lélektani és fi­ziológiai momentumokat idézhetne elő, Gagarin így válaszolt: — A föld­körüli keringési pályán töltött idő alapján egyénileg úgy vélem, hogy sokkal hosszabb ideig is ki lehet bírni az ürrepülést." Az első űrhajós elmondotta, hogy az űrrepülés tény­leges körülményei semmiben sem különböznek attól, ahogyan azt Ciol­kovszkij müveiben nagyon jól leírta. Arra a kérdésre, mit érzett, ami­kor a világűrből visszatért szülőJ földjére, Gagarin ezt válaszoltaí — Nehéz leírni érzéseimet, öröm, biiszkeség és boldogságérzet töltött el, hogy végrehajtottam az űrrepü­lést, teljesítettem a rám bízott fel­adatot. Boldoggá tett az a tudat, hogy az űrrepülést a Szovjetunióban szovjet tudósok hajtották végre és a haladó szovjet tudomány még job­ban előrehaladt. Az egyik tudósító megkérdezte, hogy milyen a fizetése és kap-e az űrrepülésért különleges jutalmat. — Minden szovjet embernek olyan fizetése van, hogy ki tudja elégíteni szükségleteit — mondotta Gagarin és közölte, hogy „A Szovjetunió hő­se" címmel tüntették ki. - Hazánk­ban ez a legnagyobb jutalom. Arra a kérdésre, felrepül-e még­egyszer a világűrbe, vagy most mást bocsátanak fel helyette, Gagarin ki­jelentette, közölte a párttal és a kormánnyal, kész bárminő új fel­adatot teljesíteni. — örülni fogok és hálás leszek, ha egy újabb repülőúttal bíznak meg, de sok űrhajósjelölt készül repü­lésre és bízhatnak bennük. Arra a kérdésre adott válaszában, ablakon keresztül vagy televíziós műszerrel figyelte-e a Földet, Ga­garin azt válaszolta, hogy a szput­nyikűrhajó különleges ablakán ke­resztül figyelte. Az egyik újságíró megkérdezte, mikor kerül sor a további űrrepü­lésre, Gagarin azt válaszolta, ha szükség lesz rá, a szovjet tudósok és űrhajósok megvalósítják az űrre­pülést. Derült élénkséget és mosolyt vál-f tott ki a jelenlevőkben az a kérdés, Gagarin lesz-e az Űrhajósok Szak­szervezeti Szövetségének elnöke. —» Nem tőlem függ, ha megválaszta­nak, az leszek — válaszolta. Az utolsó kérdés így hangzottj — További program keretében fel­repülhetne-e a Holdra? — A Vosztok szputnyikúrhajó nem volt berendezve a Holdra való repü­lésre — válaszolt Gagarin. — E cél­ra más szputnyikűrhajókat szer­kesztenek. • * * Az újságírók óriási érdeklődést tanúsítottak az első űrhajós és a szovjet tudósok sajtóértekezlete iránt. A környékbeli lakosság órákig áll­dogált a járdákon, hogy láthassa a hős űrhajóst. Gagarint láthatóan zavarba hozta az iránta megnyilvánuló általános figyelem, mosolyogva tréfálkozott és nagyon talpraesett válaszokat adott. Szellemes és hati rozott válaszait nemegyszer tapssal fogadták az új­ságírók. A reflektorok, a televízió- és filmfelvevőgépek 50 000 gyertyafény­erőssége rövid idő alatt átforrósította a túlzsúfolt terem levegőjét. A két óráig tartó sajtóértekezleten Gagarin minden válaszát, különös utazásának minden részletét ernyedetlen figye­lemmel hallgatták végig. A szovjet és külföldi sajtó kép­viselőin kívül a diplomáciai tes­tület tagjai, a Szovjetunió Tudo­mányos Akadé­miája Elnökségé­nek tagjai, neves tudósok és a moszkvai társa­dalmi szervezetek AZ EZRES SAJTÓÉRTEKEZLET RÉSZVEVŐINEK EGY képviselői is részt CSOPORTJA vettek a sajtóér­(Televízióból fényképezte; Drábek Viktor) tekezleten. nül reá, a Tudományos Akadémia el­nökére tartoznak. Sokan azt kérdezik, tettek-e már előbb kísérleteket az ember felbo­csátására a világűrbe. A kérdezők nyugati sajtóhírekre hivatkoznak. Ilyen kísérletek nem voltak. Gagarin volt az első, és amint látják, kísér­lete sikerült. Arra a kérdésre, szük­séges volt-e felbocsátani az embert a világűrbe, Nyeszmejanov azt vá­laszolta, hogy hogyan kutathatnánk máskülönben a többi bolygót. Egy másik kérdés úgy hangzott, hogy Hruscsov azt mondotta, Gaga­rin világürrepülése az első szovjet fecske útja volt a világűrben. Mikor­ra varhalók a továbbiak? A fecskék rendszerint tavasszal repülnek, vá­laszolta Nyeszmejanov. Arra a kérdésre, miért szárnyalta túl a Szovjetunió az USÄ-t a világ­űr meghódításában, Nyeszmejanov kijelentette, hogy ennek is, mint minden rendkívüli jelenségnek több oka van. Ciolkovszkij is szovjet em­ber volt, s már a forradalom előtti Oroszországban kidolgozta a világ­űrrepülés első elméletét. Gagarin válaszol a kérdésekre Egy további kérdésre válaszolva Gagarin kijelentette, hogy a Szov­jetunióban különféle változatokban dolgozták ki a leszállás technikáját. Közte van az ejtőernyős leszállás is. Az első űrrepüléskor a pilóta a kabinban volt, leszállása sikerült és bebizonyította az összes leszál­lást biztosító rendszerek nagyfokú hatékonyságát. Arra a kérdésre, nyilvánosságra hozzák-e a Vosztok űrhajón készí­tett fényképeket a Földről, Gaga­rin kijelentette, hogy az űrhajón egyetlen fényképezőgép, vagy be­rendezés sem volt, tehát fényképek sincsenek. Egy másik kérdésre vá­laszolva Gagarin elmondta, hogy sem éhséget, sem szomjúságot nem ér­zett. Érzései egyébként semmiben sem különböztek a földiektől. Kije­lentette, hogy idejében közölték vele jelölését az űrrepülésre és elég ideje volt a felkészülésre. Gagarin nagyra értékelte a rá­dióösszeköttetés szerepét az űrre­pülésben. Segítségére volt abban, hogy állandó kapcsolatot tartson a Földdel, parancsokat vegyen át, ada­tokat továbbítson a műszer tevé­kenységéről és állandó támogatást érezzen. A felszállás előtt 69 és % kg volt a súlya és most is ugyanannyi. Több ezer kilométeren ét eresz­kedett. Ez abból is megítélhető, hogy fékezőberendezését 10,25 órakor kap­csolták be, a leszállás pedig 10,55 órakor történt. Gagarinhoz a következő kérdést intézték: - Ha önt, nős embert, két gyermek apját felküldték a világűr­be, ez azt jelenti, hogy a kormány biztos volt a repülőút szerencsés kimenetelében. Szeretném, ha e kérdésben a fel­küldték szót a megbíztákkal helyet­tesítenék — mondotta az űrhajós. Nagyon örülök és büszke vagyok rá, hogy éppen engem bíztak meg a re­pülőúttal - jelentette ki a jelen­levők lelkes egyetértése közepette. Gagarin elmondotta, hogy repülés közben különleges ételt fogyasztott, melyet az Orvostudományi Akadémia állított össze. Arra a kérdésre, volt-e valamilyen talizmánja, vagy magá­val vitte-e rokonainak fényképét, az űrhajós ezt válaszolta: - Nem hi­szek talizmánokban. Fényképeket sem vittem magammal, mert szilár­dan meg voltam győződve arról, hogy visszatérek a Földre és meglátom szeretteimet. Arra a kérdésre, felhasználható-e még egyszer a Vosztok szputnyik­úrhajó vagy egyes alkaltrészei, Ga­garin azt válaszolta, hogy ez inkább a technikusokra és mérnökökre tar­tozik. Szerinte újra fel lehet hasz­nálni az űrhajót és berendezését. Az egyik jelenlevő dél-amerikai megkérdezte, hogyan tetszett Gaga-

Next

/
Thumbnails
Contents