Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-15 / 104. szám, szombat
A CSKP KB határozata az építőiparról és a lakáskérdés megoldásáról (Folvtatás a 3. oldalról) a tervfeladatokat és Hifi l-re nem készítették elő > tervbevett számú építkezést A fejlesztés. a kutatás és a tervezés területén, főleg az invesztorok hatáskörében készítsék elő az új beruházásokat úgy, hogy elsősorban a legfontosabb, központilag Irányított építkezések kom-opcióját idejében megoldják. a műszaki feltételeket és terveket kidolgozzák és biztosítsák a gépek és gépi berendezései szállítását A beruházások előkészítése során minél szélesebbkörűen alkalmazzák a tipizálást és az egységesítést a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának határozata szerint Csökkentsék a befejezetlen decentralizált építkezések számát. Gondoskodjanak arról, hogy a helyi érdekek helytelen érvényesítésével ne növeljék a decentralizált építkezések számát a központilag irányított építkezéseknek és határidejük megrövidítésének rovására és ne vonják el a központilag irányított építkezésekhez szükséges anyagi eszközöket. A tervek ellenőrzését végezzék oly színvonalon, hogy a beruházási építkezések előkészítésének, termelési biztosításának és végrehajtásának területén előálló problémákat idejében Jelezzék és etemzésUk alapján hathatós Intézkedéseket tegyenek megoldásukra. A szocialista munkaversenyt szervezzék úgy, hog.v hozzájáruljon a központilag (rányitott építkezések idejekoráni terveinek kidolgozásiéhoz, az épltkez.é' határidők lerövidítéséhez, a szállításoknak határidőre, sőt határidő előtt történő teljesítéséhez. E célból szorgalmazzuk összesített szocialista kötelezettségek vállalását és minél szélesebb körben vonjuk be a dolgozókat a beruházási épitkezések munkájának értékelésébe és biztosításába. A lakásépítés jelentősen hozzájárul dolgozóink életszínvonalának emeléséhez. Előkészítése és biztosítása során ügyeljünk arra, hogy a komplex lakásépítés tervét minden formájában és területi elosztásában is egyenletesen teljesítsék. Azokbó; a helységekből, ahol nem nyilvánul meg érdeklődés a szövetkezeti és vállalati lakásépítés iránt, a tervkereteket kárpótlás nélkül irányítsuk át olyan helyekre, ahol érdeklődnek a lakásépítés ezen űj formái iránt. Az áthelyezésekről mindig az év elején kell dönteni, hogy idejében biztosíthassák a tervek kidolgozását és az építkezések előkészítését. Helyezzünk nagy súlyt a lakásépítés és egyéni építkezések céljait szolgáló anyagok és gyártmányok minőségének megjavítására. Vessünk véget az egyéni építkezések lemaradásának, gondoskodjunk arról, hogy elsődlegesen felépítsük a gazdaságos energetikai forrásokat és elosztó hálózatokat. A lakásépítéssel kapcsolatban biztosítsuk a lakótelepek környékének rendezését, parkok létesitését. A lakásstandard mércéjének tekintsük a lakáscsoportok és körzetek komplex felszerelését, amelyekben biztosítják az élet valamennyi területének zavartalan fejlődését, beleértve a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokat. Ügyeljünk arra, hogy megfelelő zöld övezetet létesítsünk, berendezzük a lakosok pihenését, munka utáni felüdülését szolgáló létesítményeket, gyermekjátszótereket. Tartsuk be az országosan megállapított lakásstandardot, növeljük a lakóházak emeleteinek számát, s 1963-tól kezdve az új típustervek alapján épülő házakban gondoskodjunk arról, hogy az átlagos lakóterület legalább 40 négyzetméter, a lakások 60 százaléka pedig 3, illetve többszobás legyen, a tervbevett lakásbérek betartása mellett. A tervezésben és a lakásépítés céljait szolgáló üzemekben vezessék be az új típusterveket, amelyeket a kísérleti építkezések eredményei alapján úgy dolgoznak fel és hagynak jóvá, hogy 1963-1965-ben a tömeges lakásépítkezéseken minél több lakásegység készüljön el az űj típustervek szerint, amelyek széleskörűen lehetővé teszik a fejlettebb lakásstandard alkalmazását, és a lakásépítés haladó módszereinek továbbfejlesztését. A komplex lakásépítésnek a harmadik ötéves tervben megállapított minőségi mutatószámait azáltal érjék el, hogy széleskörűen alkalmazzák az új technikát, technológiát és haladó munkaszervezési módszereket, főleg > a folyamatos építkerés módszerét és a gyorsütemű építkezések tapasztalatainak felhasználását. Biztosítsák a kerületi, városi és járási nemzeti bizottságok egyes szakbizottságainak és ügyosztályainak jobb együttműködését, hogy megfeleljen a vezetés és tervezés új irányelveinek főleg a komplex lakásépítés, a központilag irányított és decentralizált beruházási építkezések előkészítési területén. Ebben az értelemben fokozzák a nemzeti bizottságok beruházó és ellenőrző szerepét. Fordítsanak fokozott gondot és megfelelő, tervben előirányzott anyagi eszközöket a meglévő lakóépületek karbantartására és korszerűsítésére. Vegyék elejét az elsietett és tervszerűtlen bontásoknak, amelyeket nagyobb mértékben csak a negyedik ötéves terv idején irányzunk elő. Ne tűrjék, hogy a lakóépületeket legkevésbé sem gazdaságos és hatékony módon tatarozzák, beleértve a műemlékek karbantartását is. A polgári ellenőrzés tapasztalatai alapján szervezzék meg a dolgozók minél szélesebbkörű részvételét a komplex lakásépítés elvégzésének' és a határidők betartásának ellenőrzésében. Indítsanak mozgalmat példás lakótelepek építéséért és szocialista munkaversenyt a felépített lakóházak kiváló minőségéért. Idejekorán eszközölt területi, beruházási és termelési tervezéssel teremtsék meg a sikeres lakásépítés feltételeit. E célból gyorsítsák meg a kötelező és részletes városrendezési tervek kidolgozását. Fokozzák a beruházók szerepét, javítsák meg főleg a járási nemzeti bizottságok építésügyi szakosztályainak munkáját. Biztosítsanak elegendő facsemetét és egyéb palántát a lakótelepek zöld- és parkövezetének létesítéséhez. Uj SZÖ A * 1961. április f A CSKP Központi Bizottsága ismételten hangsúlyozza annak szükségét, hogy biztosítsák a komplex lakásépítés termelési feladatait, amelyeket az 18.10 március 5-1 határozat tűzött ki, és a kormány ezzel kapcsolatos határozata konkretizált. E biztosítás az 1970-ig terjedő lakásépítések harmonogramjai útján történjék az építészeti, vegyipari, nehézgépipari, általános gépipari, kohó- és ércbányaügyi, közszükségleti ipari, tUzelőan.vagipari és energetikai minisztériumok vállalataiban; e harmonogramokat még nem teljesitik megfelelőképpen. A műszaki fejleszles döntő szerepet Játszik abban, hogy iparosítsuk az epítészetet és színvonalát a többi iparágéra emeljük. E feladat teljesítése megköveteli, hogy minél előbb felépítsük azt az c8ységes anyagellátási és termelési bázist, amely a tipizálás és átfogó egységesítés alapján nemcsak a lakásépítéseket, hanem az egyéni, ipari és mezőgazdasági építkezéseket Is ellátja építőanyaggal és elogyártott elemekkel. Ne tűrjük az ösztönös építkezéseket, a termelési kapacitások aránytalan elosztását, amely fölöslegesen terheli a közlekedésügyet és növeli az önköltségeket. Az anyagellátási és termelési bázis fejlesztését előre megállapított terv és hatékony rajonizilás alapján irányítsuk. Központi ellenőrzés biztosítsa az országos (eladatok és arányok betartását. Ezzel lehetővé tesszük az épületelemek többcélú felhasználását és növeljük gyártásuk sorozatosságát. E szempontokat ne csak az új létesítmények építésénél tartsuk be, hanem a meglévő épületek rekonstrukciójánál és korszerűsítésénél is. Az anyagellátási és termelési bázis kiépítésénél ragaszkodjunk a harmadik ötéves terv megszabta keretekhez, távlatilag vegyük számításba olyan építőanyagok és gyártmányok termelését, amelyek lehetővé teszik az építkezési munkák automatizálását. Állítsunk munkába olyan gépeket és gyártási berendezéseket, amelyek elősegítik a széleskörű komplex gépesítést és automatizálást. Az épltőanyagiparl üzemekben, előgyártott épületelemeket előállító gyárakban emeljük a technológiai és munkafegyelem színvonalát, hogy a gyártmányok kiváló minőségűek, méreteikben minél pontosabbak legyenek s megfeleljenek az érvényes normáknak és műszak) előírásoknak. A többi iparág üzemeiben tartsák be a megállapított termelési kereteket, s az építőipar anyagi és termelési bázisának biztosítására kezdjék meg új gyártmányok előállítását. Biztosítsák a kutató és fejlesztő munkák kellő időelőnyét, hogy Idejében kezdhessék meg az új cikkek gyártását. Szüntessük meg az építőipari hiánycikkek, gyártmányok, anyagok, gépek és gépi berendezések gyártásában tapasztalható kedvezőtlen helyzetet, amely korlátozza az építkezési munkák mennyiségének megállapítását és elvégzését. Gyorsítsuk meg és biztositsuk a befejező munkák előgyártásának fejlesztését, amelyre gátló hatással van az új szerkezetek és anyagok, elsősorban a vegyipari gyártmányok hiánya. Rendszeresen csökkentsük továbbra is a beruházási építkezések fafogyasztását, s a fát helyettesítsük egyéb megfelelő anyagokkal. Biztosítsuk minél nagyobb mértékben a konyha- és fürdőszoba-szerelékek, előgyártott záróelemek, elsősorban homlokzat-elemek, ablakrészek, ajtók és ablakok, padlóelemek, beépített bútorok és egyéb berendezési tárgyak szállítását, hogy minél gyorsabban beszerelhessék őket az épületekbe. Ügyeljünk e gyártmányok kiváló minőségére. Az építőanyagok és gyártmányok előállításánál biztosítsuk az ipari hulladékok minél nagyobb mérvű felhasználását. Vezessük be az anyagok és kész gyártmányok szállításának szigorú ellenőrzését, az állami tervben előírt választék szerint. Fordítsunk különös figyelmet az előfeszített beton gyártásához használt betonvasra és különleges huzalokra, amelyek gyártása „szűk keresztmetszetnek" számít, s vegyük elejét annak, hogy nagyobb átmérőjű vaskészítményekkel helyettesítsék őket. A kohóipari gyártmányokat ne szállítsák a negyedév utolsó időszakában. Lássuk el sürgősen az építőipart nehéz erőgépekkel, nagy teljesítőképességű emelőszerkezetekkel és olyan műszaki berendezésekkel, amelyek hiánya még mindig gátolja a világ legfejlettebb technikai színvonalának elérését. Biztosítsuk az építőipar komplex gépesítésének és automatizálásának mielőbbi fejlesztését. A CSKP Központi Bizottsága az elhangzott ellenőrző jelentések és a lefolyt vita alapján a beruházási építkezések és a lakáskérdés megoldása területén tapasztalható hibák fő okát abban látja, hogy lassú ütemben hajtják végre a párt határozatait. A központi szervek és a nemzeti bizottságok fokozott gondoskodása ellenére munkamódszereik jelenleg nem érik el azt a színvonalat, hogy teljes mértékben biztosítsák a beruházási építkezéseknek a harmadik ötéves tervben rohamosan megnőtt feladatait, mind menynyiségben, mind minőségben. E kérdésekkel kapcsolatban elsősorban a harmadik ötéves tervben előirányzott, központilag irányított építkezések és a komplex lakásépítés szakaszán a CSKP Központi Bizottsága helyesnek tartja, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya, az Állami Tervbizottság, az Építészeti Minisztérium, a többi illetékes szerv és a nemzeti bizottságok a CSKP Központi Bizottságának határozata alapján megfelelő intézkedéseket dolgozzanak ki, nevezetesen: Szüntessék meg a központilag irányított építkezések biztosításában tapasztalható hibákat, főleg a munkák előkészítésével kapcsolatban a tudományos kutatás, fejlesztés és tervezés területén az invesztoroknál, valamint a termelés biztosítása területén a szállítóknál. Külön figyelmet kell fordítani a tervezés haladó módszereire. A kádereket és az anyagi eszközöket a központilag irányított építkezésekre kell összpontosítani, csökkenteni kell a befejezetlen építkezések számát és meg kell teremteni a műszakok száma növelésének feltételeit, hisz ez a legfontosabb előfeltétele annak, hogy lerövidítsük az építkezések határidejét. Oldják meg a lakásfejlesztés, a • városrendezés, az építészet problémáit, valamint a beruházások társadalmi és gazdasági hatékonyságának kérdéseit olyképpen, hogy biztosítsák a virágzó szocialista társadalom kulturált munka- és életkörnyezetének megteremtését. Vegyék fontolóra, megfelel-e az eddigi építkezési módszer e szükségleteknek. Biztosítsák a komplex lakásépítés tervének arányos teljesítését minden tekintetben, valamint a végzett munkák jó minőségét. Idejében végzett területi, beruházási és termelési tervezéssel biztosítsák, hogy kellő időelőnyt szerezzenek a lakás- és egyéni építkezések előtt főleg a gazdaságos energetikai források és elosztó hálózatok létesítésére. Folyamatosan gondoskodjanak a lakótelepek környékének rendezéséről, parkok létesítéséről, s a lakosságnak nyújtott szolgáltatások fejlesztéséről, ügyeljenek arra, hogy a lakótelepeket ellássák zöld övezettel és gyermekjátszóterekkel. Gyorsítsák meg a városok kötelező általános és részletes területi rendezési terveinek kidolgozását. Fokozzák főleg a kerületi nemzeti bizottságok Invesztori szerepét. Tartsák be a többemeletes lakóházak országosan megállapított lakásstandardját, 1963-tól kezdve az új típustervek szerint épített házakban lakásonként legalább 40 négyzetméter átlagos lakóterületet biztosítsanak, a több helyiségből álló lakások előirányzott számának és az előirányzott lakbéreknek betartása mellett. Külön figyelmet fordítsanak a komplex lakásépítésre Ostrava, Ostí, Karlovy Vary vidékén és Prága fővárosban, ahol lényegében 1965-ig meg kell oldani a lakásproblémát, beleértve a helyes lakáspolitika folytatását is. Javítsák meg a járási épltővállalatok munkáját a lakóházak tatarozásénál és karbantartásánál. Biztosítsanak megfelelő mennyiségű facsemetét és palántát, hogy a lakótelepek és munkahelyek körül kiszélesítsék a zöld övezetet. A műszaki fejlesztés útján biztosítsák az építészet további iparosítását. Az építőipari dolgozók előtt álló, az ipari, mezőgazdasági és lakásépítéssel kapcsolatos nagy feladatok teljesítése és túlteljesítése a párt szervező munkájától függ. A pártszervek és szervezetek fő feladata, hogy biztosítsák az építőipar, a tervező vállalatok, az invesztorok, a szállítók dolgozóinak, a nemzeti bizottságok funkcionáriusainak, a beruházási építkezések biztosításában résztvevő valamennyi dolgozónak aktív részvételét az építkezési munkák gazdaságosabbá tételében, minőségének megjavításában és az építkezési határidők lerövidítésében. Keltsék fel, irányítsák és szervezzék meg valamennyi építésügyi dolgozó kezdeményezését, hogy minden építkezésen és üzemben merészen vezessék be az új technikát és technológiát, feltárják a rejtett erőforrásokat és tartalékokat, s utat törjenek a leghaladóbb munkamódszerhez - a folyamatos építkezéshez. Az eddiginél sokkal határozottabban érvényesítsék a CSKP vezető szerepét az építőipar irányításában. Építsék ki az építkezéseken a pártszervezeteket, növeljék tagjaik számát azzal, hogy a legjobb munkásokat és technikusokat felveszik a párt soraiba, gondoskodjanak arról, hogy a párttagokat az építőmunkák legfontosabb szakaszain helyezzék el. Javítsák meg a nemzeti bizottságok és az építésügyi szakbizottságok munkájának pártos irányítását, elsősorban a járási nemzeti bizottságokban, hisz övék a legfontosabb szerep a tervfeladatok teljesítésében. A lakosság körében végzett szervező munka célja az legyen, hogy biztosítsák a lakosok részvételét az egyik legfontosabb országos feladat teljesítésében a lakásprobléma megoldásában. A harmadik ötéves terv nagy és igényes feladatokat tűz elénk az ipari, mezőgazdasági és lakásépítkezések területén. Teljesítésük egyik döntő fontosságú feltétele a dolgozók részvétele a szocialista munkaversenyben. Ehhez az szükséges, hogy minden építkezés, minden munkacsoport, minden építőipari dolgozó pontosan ismerje feladatait és azokat az eszközöket, amelyekkel teljesítheti őket A feladatok ismerete alapján olyan intézkedéseket kell tenni a munkaszervezés, a díjazás és a termelési technológia területén, hogy felkeltsük valamennyi dolgozó kezdeményezését, és törekvéseiket minél jobb munkaeredmények elérésére irányítsuk. Ebbe be kell vonni az építkezéseken működő szakszervezeti és ifjúsági szövetségi csoportokat. Legyünk igényesebbek a munkában és térjünk át a feladatok konkrét felülvizsgálására. Ezzel neveljük a dolgozókat és előkészítjük őket arra, hogy a CSKP tagjaivá legyenek. Rendszeresen értékell ! i!t a szocialista munkaversenyt és a feladatok teljesítésére tett kötelezettségvállalásokat. Az építészet iparosításában és az előtte álló nagy feladatok biztosításában jelenleg rendkívül fontos szerepet játszik a káderek kiválasztása, nevelése és elosztása. A politikailag érett, szakképzett termelési szervezők nevelése és helyes elosztásuk az építés legfontosabb, igényes szakaszain lehetővé teszi, hogy egységesítsük a munkacsoportokat, kihasználjuk tapasztalatalkat és ezzel szabad teret nyissunk a dolgozók kezdeményezésének. A beruházási építkezések és az építőipar területén egyre növekvő minőségi igények megkövetelik, hogy fokozott gondot fordítsunk az újonnan épülő üzemek kádereinek nevelésére, s ezzel biztosítsuk a gyárak gyors és zavartalan üzembehelyezését. Szakképzett tudományos dolgozókkal kell ellátnunk a kutató és fejlesztő intézeteket. A tudományos aspiránsok felkészítésének tervét hangoljuk egybe az építés konkrét szükségleteivel. Az építőipari káderek szakképzettségének gyarapításával kapcsolatban vegyük tekintetbe, milyenek az építőipar szükségletei a termelési technológia megváltozása következtében. E szükségletekhez alkalmazzuk a fő és szakiskolák tanmenetét. Az építőipar egyre növekvő feladatalt távlatilag leginkább úg.v biztosíthatjuk, ha fokozott gondot fordítunk nemzeti vállalatainkban szakiskoláinkban és tanoncközpontjainkban a tanoncok szakmai és politikai előkészítésére és nevelésére, hogv a harmadik ötéves terv során az építőipar számára szakmák szerint legalább 30 000 fiatal szakembert neveljünk. Külön figyelmet igényel az építési szerelő vállalatok, valamint az új termelési ágak tanoncainak nevelése és előkészítése. A kerületi és járási pártbizottságok vezessék rá a pártszervezeteket, hogy merészebben támogassák az új technika bevezetését az építkezéseken. \ párt ereje ebben van. Pártszervezeteink e tekintetben fokozzák gondjukat, ne elégedjenek meg az ed<" ' állapottal, biztosítsanak szabad teret a dolgozók kezdeményezésének, harcoljanak az építőiparban még meglévő maradiság ellen. Az építészet kézműiparból nagyiparrá kell, hogy váljon. Ezt nemcsak új gépek munkába állításával érjük el. hanem egyidejűleg meg kell változtatni az emberek gondolkodását, meg kell szabadítani őket kézuiiip.iros, kistermelői gátlásaiktól. E nevelomunkában döntő szerep jut a kommunistáknak. Országépítésünk problémáinak nagysága, bonyolultsága és jelentősége s az eddiginél sokkal nagyobb igényeket támaszt a kerületi és járási pártbizottságokkal. minden pártszervezettel szemben. Megkívánja tőlük, hogy jó! ismerjék a viszonyokat, helyesen osszák el és készítsék elő a kádereket a nelléz feladatok megoldására, felismerjék az építőmunka sikerét eldöntő legfontosabb láncszemeket, cselekvökészen irányítsák az ügyeket, leküzdjék az akadályokat, és támogassanak mindent, ami új és haladó jellegű. Az építőipari dolgozók feladataik teljesítésével minden egyes építkezésen hozzájárulnak népgazdaságunk termelőerőinek rohamos gyarapodásához. Itt előtérbe kerül a kommunista szervező alakja, aki tüzetesen ismeri a gazdaságtani problémákat. A pártszervezeteknek ahhoz, br.-v e feladatot teljesíthessék, elsősorban javítaniuk kell a pártbizottság munkáján, hisz a bizottság az a törzskar, amely a helyzet és a tények részletes Ismeretében irányítja a határidőkért, minőségért és gazdaságosságért folytatott harcot. A pártgyűléseken egységesítsék az építkezésen dolgozó kommunisták nézeteit és dolgozzák ki a követendő eljárás tervét. Az építőipar sajátos jellege szükségessé teszi — mégpedig sokkal inkább, mint másutt — hogy a pártcsoportokat kellőképpen irányítsák, hogy a kommunisták döntéseit és befolyását minden építkezésen, minden részlegen érvényesítsék, hogy a kommunisták álljanak a határidőkért, a munka minőségéért, a kiváló munkafegyelemért folyó harc élére. A politikai szervező- és nevelömunkában mindig tekintetbe kell venni az építkezés konkrét viszonyait, meg kell teremteni a szocialista munkabrigádok mozgalma további kiszélesedésének feltételeit, támogatni kell e brigádokat és fel kell használni tapasztalataikat. A CSKP járási bizottságai az eddiginél hatékonyabban irányítsák az építkezések pártszervezeteinek munkáját, ismerjék tüzetesen az egyes munkahelyek helyzetét és problémáit. Az építőiparban nehezebbek a pártmunka feltételei, ennek oka az építkezés tagoltsága, az állandó káderek kis száma, a munkacsoportok és egyes dolgozók gyakori áthelyezése egyik munkahelyről a másikra, valamint az, hogy a munkaszervezés színvonala a többi iparághoz képest alacsonyabb. Annál inkább fokozni kell a pártnak az építkezések életére és munkájára gyakorolt befolyását, növelni kell a kerületi és járási pártbizottságok részéről az egyes pártszervezeteknek nyújtott támogatást. Céltudatosan elő kell segíteni az egyes építkezések problémáinak megoldását, meg kell tanítani a pártszervezeteket arra, hogy a bonyolult viszonyok között is jó munkát végezzenek. A járási pártbizottság elemezze a helyzetet és fordítson rendkívüli figyelmet az építőipar pártszervezeteire. Minden kerületben és járásban tapasztalható, hogy ha az építkezésen helyesen érvényesítik a párt vezető szerepét, ez az építkezés döntő fontosságú problémáinak megoldására összpontosítja a gazdasági vezetők, a szakszerzevet, az ifjúsági szervezet figyelmét és erőfeszítéseit. Ilyen esetben az építkezések dolgozói minden erejükből, tapasztalataikat rendelkezésre bocsátva igyekeznek a kitűzött feladatok teljesítésére. Népgazdaságunk további fejlesztésének, a dolgozók életszínvonala emelésének biztosításában fontos szerepet tölt be az építőipar, amely már jelentős sikereket ért el a CSKP XI. kongresszusán hozott határozatok teljesítése során. A beruházási építkezések, főleg a központilag irányított építkezések és a lakásépítés területén a harmadik ötéves terv feladatainak teljesítése azonban megkívánja, hogy lényegesen fokozzuk a párt befolyását az építőipar irányításában. A pártszervek és szervezetek szervező munkájának erősödése az egyes építkezések konkrét viszonyai között, valamint a szocialista munkaverseny további fejlesztése - ezek az alapfeltételei annak, hogy az építőipar sikerrel teljesítse igényes feladatait. A CSKP Központi Bizottságának az a meggyőződése, hogy az építőipari és más dolgozók, akik részt vesznek a beruházási építkezések biztosításában, a tudományos és kutató dolgozók, építészek és tervezők, az invesztorok és szállító vállalatok dolgozói az építkezések munkásaival és technikusaival együtt sikeresen teljesítik az új gyárak, mezőgazdasági létesítmények, vízierőművek, iskolák, bölcsődék, kórházak és lakóházak építésének országos feladatait s ezzel hozzájárulnak a fejlett szocialista társadalom felvirágoztatásához.