Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)

1961-04-13 / 102. szám, csütörtök

Követésre méltó kezdeményezés lyezték, nemcsak kicsinek, de korszerűtlennek is bizonyult. A tagság jó munkát akart végezni és nem rajta múlott, hogy sokszor nem ment. Az akadály itt valóban a nem megfelelő helyiség volt. GYŰLÉSEK, és egyéni beszélgetések során gyakran felvetődött az elhelyezés problémája: — Oj épületet kellene kérnünk — mondották egyesek. — Igen, de honnan? — érveltek a reálisabban gondolkodók. Városunkban is nagy a lakáshiány. Honnan kapnánk a mostaninál jobb, megfelelőbb helyiséget, hiszen vannak szervezetek, amelyeknek még olyan sincsen, mint a miénk. — Pedig ha azt akarjuk, hogy jobb legyen a szervezeti életünk, jobb s elsősorban nagyobb helyiségre lenne szükségünk... A csoport egy öreg épületben dolgozott, ahol valóban kicsinyek voltak a helyiségek arra, hogy próbákat, bemutatókat tartsanak, rendszeres és tevékeny kulturális életet teremtsenek. . Keresték a megoldást, hosszú ideig azonban nem találtak kivezető utat. Egyszer aztán az egyik tag javaslattal állt elő: — Épitsük át a helyiséget. Valami készpénzünk már van. Ha együtteseink fokozzák tevékenységüket, további bevételre teszünk szert s ha a helyi nemzeti bizottság is segít, az építkezés nem lesz megvalósíthatatlan. A javaslaton a Csemadok helyi szervezetének egész tagsága elgondolkozott. Mérlegelték, hogyan is lehetne a javaslatot megvalósítani, a régóta vajúdó problémát megoldani. Abban valamennyien megegyeztek, az lenne a leghelyesebb, ha maguk kezdenének a fájó pont orvoslásához. Bökkenő csupán az volt, helyes-e, ha a régi helyiséget nagyobbítják meg? Nem lenne-e jobb a régi helyén, a régi anyag felhasználásával új, korszerű épületet építeni? Tanácsért az illetékesekhez fordultak. Mikor megérkezett az erre vonatkozó mérnöki vélemény, a tagság egységesen határozott: — Lebontjuk a régi épületet és helyébe újat, igényeinknek megfelelőt építünk. A határozat után a helyi szervezet tagsága egy emberként fogott a terv megvalósításához. Gyakrabban rendeztek műsorokat, hogy növeljék meglévő pénzkészletüket, anyagi segítséget kértek a helyi nemzeti bizottságtői, társadalmi munkával szétszedték a régi épületet. Mikor az első lépésekhez szükséges anyagi feltételeket megteremtették, hozzáfogtak az építkezéshez. AZÖTA TÖBB mint két év telt el... Közben a tagok nemcsak az épület lebontásánál, hanem az újjáépítésnél is számos órát dolgoztak le társadalmi munkában. Tavaly például 151 ezer koronára rúgott ennek értéke. Ezenkívül más anyagi támogatást is nyújtottak. Jó munkájukkal tavaly elnyerték a Csemadok Központi Bizottsága által szervezett falu- és városszépítés! versenyben az első díjat. Az elsőségért nyert több ezer koronát szintén az építkezésre fordították. Ez idén a belső felszerelés költségeit teremtették elő. Legutóbb színpadi függönyt és más használati tárgyat vásároltak 47 ezer koronáért. Mind a műkedvelők, mind az egyszerű tagok minden erejük latbavetésével vállalkozásuk sikerére törekszenek. Igyekezetük eredményes, amiért már most teljes elismerést érdemelnek. A több százezer korona költséggel épülő, nyolc helyiségből álló, mintegy 500 férőhelyes nézőtérrel és színpaddal ellátott, korszerűen berendezett, városi kultúrháznak is tökéletesen beillő épület befejezéséhez közeledik. Előreláthatólag májusban, a párt megalapításának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen nyitják meg. A helyi csoport itt akarja bemutatni az évforduló alkalmából összeállított műsorát. Nové Zámkyban tehát a helyiséghiány nem maradt megoldatlan probléma. Pedig itt is építenek művelődési otthont... A több millió koronás építkezés szintén befejezéséhez közeledik és lehet, hogy egyszerre nyitják meg a Csemadok-tagok által épített kulturális létesítménnyel. A tagok ennek ellenére nem vártak, míg jobb helyiséget kapnak. Társadalmi Összefogással, a maguk erejéből orvosolták a bajt. ILYEN KEZDEMÉNYEZÉSRE lenne szükség másutt is! Tanulságul röviden: helyiséget nemcsak kérni és igényelni, hanem építeni is lehet. Jő példa erre Nové Zámky és még számos szövetkezeti építkezés. BALÁZS BÉLA František Kráľ tárlata František Kráľ (sz. 1919). a 2111nán működő festő és pedagógus, a monumentális technikák közül az üvegfestés jeles művelője mintegy 10 esztendővel ezelőtt fordult szenvedélyes érdeklődései a fehér-fekete művészet felé. Fulla és V. Hložník sugalmazó erejű alkotásai nyomán elindulva, Bazovskýra, emlékeztető mély megértéssel és szeretettel nézi és éli meg a hazai falut és metszi fába, linóleumba látomásait A bratislavai Majernik-galériában Kráľ grafikai müvének négy évi fokozódó elmélyülést, technikai tökéletesülést és műfaji érlelődést jelző müvei vesznek körül. A szocialista művészeti szemlélet legfontosabb vívmányaival összhangban tekintetét elsősorban a természetre, az emberre, az életre irányítja. A felszínen túl kutatva eszmei tartalommal, gazdagított valóság látással, őszinte alkotó szenvedéllyei, a grafika tisztán zengő nyelvén szólaltatja meg a szlovák tájat, benne az embert és mindennapját, törekvéseit és örömét, fehér, vagy tompa színű papírlapon beszélteti a vonal szépségét, s a grafika élességével, korszerű rövidítéseivel mutafc rá a lényegre. Ždiar, Szövetkezeti Művelődnek Nagy esemény volt Silica község életében, amikor felépítették az EESZ-klubot és átadták rendeltetésének. A már néhány év óta müködö kultúrotthon ma már minden szilicai polgárnak kedvenc szórakozó helye. A kultúrotthon teljesítette küldetését — az ifjúság nagy részét elvonta a kocsmától. Tévednénk azonban, ha azt állítanánk, hogy csak a fiatalok járnak el ide szórakozni. Koros bácsikák és nénikék sem réstek eljönni, hogy megnézzenek egy szép színdarabot, vagy filmet a televízióban. Egész este derűs hangulat uralkodik a termekben. Néhányan a billiárd asztalnál tologatják a színes golyókat, mások a sakktáblák fölött elgondolkodva vetélkednek egymással. Akik tudnak hangszeren játszani, azok az itt található hangszereken játszanak. A legtöbb embert mégis a televízió vonzza. Ha valamilyen színdarabot vagy fűmet sugároz a televízió, gyakran megtörténik, hogy a sok látogatótól be sem lef}et jutni a terembe. Az egész művelődési otthon három helyiségből áll. Példás rend és tisztaság mindenütt. A falakon képek és grafikonok, amelyek szemléltetően mutatják be országútik, a helybeli EFSZ, a község fejlődését. A kultúrotthon vezetője Löríncz Benjámin, aki becsületesen és lelkiismeretesen tölti be hivatását. Ő vezeti a községi könyvtárat is, amelynek egyre több olvasója van. Más községekben is követhetnék a silicaiak példáját, így nagyban elősegítenék a kultúra terjesztését a széles néprétegek körében. MÁTÉ LÁSZLÓ, Silica. gazdasági udvar, Csűrök, Legelő). A kendőkeretezte nőalakok arcéle tiszta, egyszerű, komoly szépségével hat. (Anya és gyermeke, Asszony és a kakas). fit Város c. sorozata a ma életjelenségeit, az országépítés hatalmas ritmusát a tartalommal szervesen egybevágó formával érezteti. (Haladás, Daru, Kémények, A gyár és az emberek). Az élmény erejének dinamizmusával, egyéni látással tükrözi a fejlődő várost, a boldog otthonokat, fölöttük a delelő nap diadalmas sugárzásával. - A vasszerkezetek motívumai szinte jelképesen érzékeltetik a jövő felé fejlődést. (Zázrivai híd). Az 1961-es év termése a sallangtalan, mély értelmű sorozat: a Harc. Az úri demokrácia csendőrszuronyos uralmának, a sztrájkoknak és vérbefojtott május elsejéknek szembeállítása 1948 februárjával, a győzelmes májussal s a ma politikai és társadalmi valóságával. Kráľ grafikái méltón sorakoznál* a hazat színvonalas, értékes grafikai alkotások mellé. BÄRKÄNY JENÖNÉ ÁPRILIS 10-ÉN MEGKEZDŐDÖTT Hradec Královén az V. zenei tavasz. Az ünnepi megnyitó-hangversenyen Václav Neumann vezénylésével Prága főváros szimfonikus zenekara Bedfich Smetana Hazám című szimfonikus költeményét adta eis. A PRÁGAI SMETAN SZÍNHÁZBAN Bizet Carmen című operájában április 10-én Dmitrij Gnatyjuk, a Szovjetunió nemzeti művésze, a kijevi Tarasz Szevcsenkó Opera- és Balett színház tagja vendégj szerepelt. A szovjet baritonistát a köI zönség tapsviharral tüntette ki. NOHA EGYRE TÖBB helyen épül korszerű művelődési otthon, még mindig vannak helyek, ahol az elégtelen kulturális munkát a helyiséghiánnyal magyarázzák. — Mi — halljuk vidéken járva gyakran — szívesen összejönnénk, szívesen tanulnánk színdarabot, vagy más kulturális műsort, de nincs helyiségünk, nincsen hol próbát tartani. Mikor arra terelődik a sző, hogy a kulturális munkát csupán a helyiséghiány akadályozza-e, gyakran hangzik az egyértelmű válasz: — Igen, csupán a helyiséghiány az akadály... Mi akarunk, de nincsen lehetőségünk... Ha helyiségünk lenne, minden problémánk megoldódnék. Tervezik a kultúrház építését, de arra csak évek múlva kerül sor, pedig nálunk már ma is nagyon kellene ... így gondolkoznak és beszélnek a legtöbb helyen, ahol még nem épült művelődési otthon s ahol bajok vannak a kulturális munkával. Minden kétséget kizáróan legfőképpen a helyiséghiány akadályozza az összejöveteleket, a kiterjedt és tevékeny kulturális életet. Sokszor azonban nemcsak a helyiséghiány az akadály. Több akaratra, nagyobb kezdeményezésre is szükség lenne. Nem ritkák az olyan falvak, ahol megelégszenek a rádió és a televízió műsorával. A maguk erejéből nem is próbálnak kulturális műsorokat rendezni. S ahol valóban csak a helyiséghiány az akadály — a probléma ott sem megoldhatatlan. Példa erre a Csemadok Nové Zámky-Í helyi szervezete. A mintegy 500 tagot számláló csoportnak régi gondja a helyiség. Az épület, amelyben a szervezetet elhe• •••••••••• Lea Mrázová szénrajza: Eva Kristínová szaval. volna az oly sokat hangoztatott keresztényi szeretet, ez volna a tízparancsolat, a szeresd felebarátodat, mint tenmagadat? De lehet mindezen és még sok máson csodálkozni? Lehet csodálkozni, ha az egyház és a vallás, a maga teljes súlyával örökéletünek és megváltoztathatalannak hirdetett dogmáival szentesitette a nincstelen napszámos és a tízezer holdak, a kizsákmányolt munkás és a milliárdos vagyonok közti égbe kiáltó ellentétet s ezzel az egyház és a vallás szentesítette az „aki bírja, marja" farkaserkölcsét? És hát talán véletlennek lehet tekinteni, hogy bárki emberfia, aki eddig még szembehelyezkedett a tízezer holdak és a milliárdos vagyonok eme magántulajdon szentségével, az elkerülhetetlenül szemben találta magát az egyházzal is? Az ilyen embert pogánynak és istentagadónak, lázitónak és eretneknek bélyegezték és kiközösítették az egyházból. Lám csak, hogy kerülnek hát a gazdagok az egyházhoz? Véletlenül talán? D

e menjünk tovább. Azt is írja levélírónk, hogy „meggondolatlan és felelőtlen szemek előtt a becsületes munkájuk által esetleg csekély vagyonkára szerttevők, minthogy hitük azt diktálta, hogy imádkozzál és dolgozzál — tehát nem a sült galambot várták, mint gondolják, — a legnagyobb gonosztevők bélyegét kénytelenek hordozni". E mondatra válaszolva elsősorban is az a kérdés, hogy levélírónk mit és mennyit ért a „csekély vagyonka" fogalma alatt. Mert levelének hangja, az „esetleg"-nek és a „mondjuk"-ok után ítélve valószínűnek tetszik, hogy ez a „csekély vagyonka" holmi száz „holdacskát" jelent. De ebben az esetben is az ilyen százholdasokra sem sütöttük rá sohasem a gonosztevők bélyegét, hanem megmondtuk róluk, hogy kulákok és kizsákmányolók. Viszont nem lehetetlen, hogy —zr — éppen azt, hogy nevén neveztük a gyereket, tehát a kulák elnevezést sérelmezi s fogja fel úgy, mint gonosztevőnek való megbélyegzést. Ám legyen, embere válogatja, hogy kiki a kulákot múltbeli magatartása alapján minek minősíti. Ám lássuk most már a levél további részét, azt a részét, amely az erkölcsi normákkal foglalkozik. Olvasónk szerint a vallás „olyan erkölcsi norma iránt való szeretetből táplálkozik s önként jövő aktivitással valósul meg, amely norma nem emberkéz csinálmány". Ogy véljük, levélírónk alaposan téved, ha az idők folyamán kialakult és ma is érvényben lévő erkölcsi normákat isten művének tulajdonítja. Egy pillanatig sem vitatható és sok mindennel, többek között a logikus gondolkodással is bizonyítható, hogy az emberi magatartás, és az emberi együttélés erkölcsi normái a különféle társadalmak sok ezer éves fejlődése folyamán alakultak ki s váltak hovatovább áthághatatlan törvényekké. Gondoljunk csak arra, hogy már az első ősközösségek idején, aközött a néhány ember között is, amely egy-egy ilyen közösséget alkotott, már akkor is létezni és érvényesülni kellett bizonyos — bár csak ösztönös — erkölcsi normáknak, hiszen csak így és ilyen formán volt lehetséges az emberek együttélése. A további fejlődés folyamán pedig gondoljunk a nagykultúrájú ókori társadalmakra, amelyeknek keletkezése és létezése egyenesen elképzelhetetlen az emberi-társadalmi együttélést meghatározó erkölcsi normák nélkül. És ezekben az időkben hol volt még Mózes a kőbevésett tízparancsolattal? B

efejezésül pedig szóljunk az új. a kommunista erkölcsről, melynek létjogosultságát, a vallás erkölcsével szembeni magasabb rendüségét — zr— levelében oly otrombán tagadja. Azt írja például, hogy „a marxisták az embereket egyéni problémáikkal magukra hagyják". Igaz, hogy levélírónk ezt csak írja és semmivel sem bizonyítja. De hogyan is bizonyíthatná, mikor a tények, a felszabadulás óta eltelt 16 év ennek épp az ellenkezőjéről tanúskodnak. Bár semmi újat nem mondunk ezzel, mégis újra meg újra leszögezhetjük: szocialista rendszerünk 16 év alatt többet tett az emberért, mint a keresztény egyház, vagy bármely eddig létezett társadalmi rendszer évszázadok alatt. Szocialista rendszerünk a legtöbbet tette az ember érdekében elsősorban azzal, hogy a dolgozó embert, — munkást, parasztot, értelmiségit egyaránt — megszabadította az élősködőktől, a gyárostól, a földbirtokostól, hogy az ember számára ne a mennyországban, hanem itt a földön teremtsen jólétet. Ez első és legfontosabb lépés után törődhettünk az emberek olyan egyéni problémáival, hogy immár 16 év óta — igaz ez nem sok idő, de ez alatt a 16 év alatt is a kapitalista országokban, ahol az egyháznak még oly nagy hatalma van, hány és hány millió ember hordja a munkanélküliség keserves keresztjét —, szóval nálunk immár 16 év óta minden embernek biztosítottuk a munkához való jogot, de nemcsak a jogot, hanem a munkát is. Ennek eredményeként viszont mindenki, aki dolgozik, tisztességes, emberhez méltó életet tudott és tud magának biztosítani. Aztán beszélhetnénk arról is, hogy a tisztességes munka eredményeként az emberek törődhettek olyan egyéni problémáikkal, hogy például a földbirtokostól, kuláktól és végrehajtótól immár végleg megszabadult, most már szövetkezeti taggá lett paraszt 2—3 szobás, fürdőszobás, — mi tagadás, olyan villákat épít magának, szép és drága bútort vesz bele, később rádiót és televíziót, mosógépet és még ki tudja mit szerez magának, közben azért maga is és gyerekei is jól föl vannak öltözve, nem is éheznek, sőt soha olyan jól nem táplálkoztak, mint éppen most. És hát különösen így tavasz idején, mikor már süt a nap, jó idő van, vasárnaponként annyi az autó az országutakon, hogy szinte lehetetlenség volna számba venni őket. Viszont aztán egy razziánál az derülne ki, hogy ezekkel a szép és tetszetős autókkal nem gyárosok és bankárok, földbirtokosok és más ehhez hasonlók járnak, mint azelőtt, hanem munkások és parasztok, mérnökök és orvosok, szóval olyan emberek, akik munkájukkal keresik meg a mindennapira, meg az autóravalót is. Törődünk az emberek olyan egyéni problémáival is, hogy minden gyerek esze és tehetsége szerint kitanulhat annak, aminek akar és sem a tanulásért, sőt múlt évtől kezdve mégcsak a könyvekért és a füzetekért sem kell neki, egy krajcár nem sok, de annyit sem fizetnie. Törődünk olyan egyéni problémákkal is, hogyha valaki megbetegszik, akkor nem törődve azzal, hogy gyógykezeltetése mennyibe kerül, olyan gyógykezelést kap, amilyenre szüksége van és betegsége ideje alatt fizetésének 60-90 százalékát kapja. Sorolhatnánk még tovább, hogyan és mennyiben törődünk az emberek egyéni problémáival, de hát ki győzné mindezt számbavenni?! Összegezésül talán annyit, hogy törődünk az ember egyéni problémáival, boldogulásával úgy és annyit, ahogy és amennyit semmiféle társadalmi rendszer és semmilyen egyház még nem tett az emberért. V

égül pedig hadd fejezzük be eikkünket -zr- levelének két mondatával. A kommunista erkölcsről, a ma emberéről szólva ezt írja: „Faluhelyen, ha bemegyünk a kultúrházba, amikor ott valamilyen előadás, kurzus vagy más egyéb vaft, vagy akár ha színdarab is, mintha csak kocsmában lenne az ember. Nincs egy fő, amely tisztességet adna a jó ízlésnek azzal, hogy zárt helyiségben, szobában, s pláne kultúrházban, levesszük kalapunkat vagy sapkánkat. Gyerünk egy gyűlésre, nem látunk más képet ott sem, pedig talán idősebb, komolynak mondható, azaz »tekintélyesebb« - hol van az? - emberek vesznek részt rajta." Kell ehhez kommentár? Mit lehet ahhoz szólni, ha valaki a falusi embert így lenézi és becsmérli? Nem bizonyítja ez is azt, hogy aki Így beszél, az a „régi jó időket" sírja vissza? ÜJ SZO 7 * 1961. április 13.