Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-11 / 100. szám, kedd
Megkezdődött az afrikai és ázsiai országok szolidaritási tanácsának ülése A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának május elsejei jelszavai BANDUNG (ČTK) — BANDUNGBAN MEGKEZDŐDÖTT AZ ÁZSIAI ÉS AFRIKAI ORSZÁGOK SZOLIDARITÁSI TANÁCSÁNAK NEGYEDIK ÜLÉSE. AZ ÜLÉSEN 53 ORSZÄG KÜLDÖTTEI, A BÉKE-VILAGIANACS ÉS MÁS SZERVEZETEK MEGFIGYELŐI VESZNEK RÉSZT. A teremben, ahol 1955-ben a történelmi jelentőségű bandungi értekezlet ülésezett, Juszif Asszibai, a tanács főtitkára nyitotta meg az ülést. Szukarno Indonéz köztársasági elnök megnyitó beszédében egységre szólította fel az afrljjai és S Moszkva (ČTK) — Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke levelet intézett az ázsiai és afrikai szolidáris tanács negyedik értekezletének elnökéhez. Reményét fejezte ki, hogy az ülés hozzájárul a két földrész szabadságának és békeszerető népei egységes frontjának megerősítéséhez. Hruscsov hangoztatta, hogy az ázsiai és afrikai népek hatalmas szolidaritási mozgalmának célja a bandungi értekezlet fennkölt eszméinek megvalósítása. (ČTK) - Hétfőn, április 10-én a Csehszlovák Tudományos Akadémia nevében annak elnöke, Zdenék Nejedlý miniszter, kínai részről Wu Jou-szun professzor, a Kínai Tudományos Akadémia elnökének helyettese Prágában aláírták a két orA kelet-szlovákiai kerületben a nemzeti bizottságok a város- és községfejlesztési akció keretében szombat délután és vasárnap társadalmi munkaműszakot szerveztek. Tanulóifjúságunk, a városok és falvak lakossága új kultúrházak, iskolák, sportpályák, parkok és pázsitok, valamint rétek és legelők gondozási munkálatain több mint 2 és félmillió munkaórát dolgoztak. Košicén e műszak alatt a város északi részén új parkot létesítettek, rendbehozták a város legszebb parkJát és 7 és fél hektáron elvégezték A szlovákiai mezőgazdasági üzemek az első negyedévben nem teljesítették a tej, tojás és baromfi felvásárlás tervét. A tojásból csupán a közép-szlovákiai kerület és baromfiból csak a nyugat-szlovákiai kerület teljesítette a tervet. A tejtermelésben mindhárom kerület lemaradt. Az országos tehénállomány 31 százaléka Szlovákiában van. Az Ifjúsági küldöttségünk Chilében A CSISZ Központi Bizottságának küldöttsége Daniel Futejnek, a CSISZ szlovákiai Központi Bizottsága elnökének vezetésével Chilébe utazott, ahol részt vesz a Demokratikus Világifjúsági Szövetség ülésén. A Demokratikus Világifjúsági Szövetség első ízben ülésezik latih-amerikai országban. A tanácskozáson megbeszélik, hogyan segíthetnék a latin-amerikai országok ifjúsági szervezeteinek független— ségl harcát, melyet az észak-amerikai imperializmus ellen, folytatnak. ázsiai népeket a gyarmati rendszer és az imperializmus felszámolásáért vívott küzdelemben. Figyelmeztetett arra, hogy napjainkban a gyaramtosftfts új formákban érvényesíti kizsákmányoló törekvéseit. „Az imperializmus egységes frontba tömörült az ázsiai és az afrikai országok ellen. Csakis egységesen győzedelmeskedhetünk fölöttük." Beszéde befejező részében Szukarno elnök felszólította a küldöttségeket, hogy törekedjenek az ázsiai és afrikai országok második értekezletének öszszehlvására. Az imperialista erők kétségbeesett kísérleteket tesznek, hogy megakadályozzák a nemzetek szabadság- és béketörekvését, nemzeti függetlenségét és felvirágzása kivívását. Ezért még súlyos harcot kell vivni, mivel a reakció erői nem törtek meg. A haladó emberiség fő fegyvere a szolidaritás és az egység. A Szovjetunió az ázsiai és afrikai népek hű barátja és szilárd támasza igazságos harcukban. szág közötti tudományos együttműködés 1961-re szóló tervét. A terv széleskörű együttműködést irányoz elő az egészségügy, a mesterséges holdak és a világűrrakéták megfigyelése, továbbá a vegytan és a csillagászat terén. a füvesítést. A külvárosokban a járdaszegélyeket és az útkövezést végezték, továbbá a központi játszótér, valamint a kiállítási pavilon befejezési munkálatain dolgoztak. Ezenkívül 7500 facsemetét és 8000 élósövényt ültettek ki. Jó munkát végeztek a fiatalok Smižanyban, Gemerská Horkán, Licincén, Brzotínban, Lemešanyban és Bardejovon. A kerületben 152 községben kultúrházat, 38 községben Iskolát és több helyütt tűzoltószertárt építenek társadalmi munkában. (m. s.) országos tejtermelésből azonban Szlovákia csak 18 százalékkal részesedik. A márciusi utolsó és az áprilisi első dekádban a tejfelvásárlásban jelentősen javult a helyzet. A komárnői és Bratislava-vidék járások napról napra teljesítik a tervet és hasonló eredményekhez közelednek a nitrai és senicei járások. A tojásfelvásárlás szakaszán nagyok a feladatok. A második negyedévben legnagyobb a tojáshozam és be kell hozni az első negyedévi lemaradást, ami Szlovákiában 4 millió tojást tesz ki. A cukorrépa vetését az idén gyorsabban végzik, mint tavaly. A nyugat-szlovákiai kerületben már készek lesznek, és a közép-szlovákiai kerületben a tervezett területnek már több mint felét bevetették. Egészségügyi szeminárium (ČTK) — Hétfőn, április 10-én Starý Smokovecen háromnapos szlovákiai szeminárium kezdődött, melyet a Politikai és Tudományos Ismereteket Terjesztő Csehszlovák Társaság rendez. A szemináriumon közel 100 orvos, egészségügyi és testnevelési dolgozó, valamint a társaság lektorai arról tárgyalnak, hogyan lehet egészséges feltételeket teremteni az életben, a munkában, a szabad idő kihasználásában. Vojtech Töröknek, az SZNT egészségügyi megbízottjának megnyitó beszéde után, dr. Ján Pribiš „Az ember sokoldalú fejlődéséről a szocialista társadalomban," dr. Alojr Janik „A társadalom egészséges fejlődésének szempontjából a szokásokról" tartott előadást. A szemináriumot további előadásokkal és vitával folytatják. MOSZKVA (CTK) — MOSZKVÁBAN NYILVÄNOSSÄGRA HOZTÁK A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK 1961. MÁJUS ELSEJEI JELSZAVAIT. Az SZKP KB ezekben a jelszavakban köszönti a világ kommunistáit, hangsúlyozza minden testvéri kommunista és munkáspártnak, a munkásosztálynak és a dolgozók harcos osztagainak törhetetlen egységét és tömörségét. Néhány jelszó a békeharccal foglalkozik. Az SZKP KB felhívja a nemzeteket, küzdjenek a békéért, az általános leszerelésért, leplezzék le a háború imperialista uszitóit, küzdjenek az atom- és hidrogénfegyverek betiltáséért, a nukleáris kísérletek megszüntetéséért, Nyugat-Németországnak a háborús veszély legkomolyabb európai tűzfészkévé változtatása ellen, követeljék a két német állammal a békeszerződés gyors megkötését és Nyugat-Berlin szabad várossá nyilvánítását. A jelszavak köszöntik a szocialista világrendszert, éltetik a szocializmus és a kommunizmus útján járó nemzetek egységét és szolidaritását. Az SZKP KB testvéri üdvözletét küldi a Kínai Népköztársaság, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Magyarország, a Mongol NépköztársaLuanda (ČTK) — Luandában, Angola fővárosában a szombati újabb felkelési kísérlet után rendkívül feszült a helyzet. A Lusitania portugál sajtóiroda szerint Silva Tavares, Angola főkormányzója hétfőre virradó éjjel közleményt adott, ki, melyben nyugalomra szólította fel a lakosságot, ellenkező esetben elrendeli a rendkívüli állapotot. A Reuter szerint a kormányzó a legutóbbi 48 órában már másodszor „figyelmeztette" a lakosságot. A város afrikai negyedében nagyszabású letartóztatások folynak. Az utcákon a gyarmati Száz es száz gyűlésen elevenítik fel hazánkban is a fasiszta terror idejét, a felszabadulást megelőző hősi harcokat és a szovjet hadsereg dicső fegyvertényeit. Európa-szerte felrázzák a világ közvéleményét, hogy küzdjön azok ellen a sötét erők ellen, amelyek harmadik világháborút szeretnének zúdítani az emberiségre. Az ellenállás nemzetközi emléknapjai alkalmat nyújtanak arra, hogy megemlékezzünk Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 40. évfordulójáról, mert a szovjet hadsereggel együtt a párt érdeme, hogy hazánkból kiűztük a fasiszta betolakodókat és ma szabadon építhetjük szocialista hazánkat. Ezt fejezi ki az emléknapok jelszava is: a CSKP-val az élen a fasizmus és a háború ellen, a népek közötti békéért! ság, a Német Demokratikus KöztárV saság, Lengyelország, Románia, a Vietnami Demokratikus Köztársaság dolgozóinak. A jelszavak a szovjet és a jugoszláv nép közti barátság és együttműködés fejlesztésére és megszilárdítására ösztönöznek a békéért és a szocializmusért folytatott harc érdekében. Az SZKP Központi Bizottsága forró üdvözletét küldi az ázsiai és afrikai országok nemzeteinek, Kuba hős népének, amely az új életet építi és áldozatkészen védelmezi szabadságát, függetlenségét. Az SZKP KB arra ösztönöz, hogy megszilárduljon Nagy-Britannia, az USA, Franciaország és a Szovjetunió nemzeteinek barátsága, elmélyüljön gazdasági és kulturális együttműködésük a tartós világbéke érdekében. A jelszavak éltetik a Szovjetunió békeszerető külpolitikáját, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikáját. Forrón üdvözlik ezek a jelszavak a Szovjetunió dicső fegyveres erőit, amelyek éberen őrködnek az állami érdekek, az ország biztonsága és a béke fölött. Az SZKP KB felhívja a szovjet dolgozókat, hogy további sikerekkel köszöntsék az SZKP XXII. kongreszszusát, hogy győzelmet érjenek el a kapitalizmussal folytatott békés gazdasági versengésben. A párt felrendőrség és hadsereg páncélautói s megerősített őrszemei cirkálnak. * * * hívja a szovjet ipar különféle ágazatainak dolgozóit, növelj'ék a termelést, tökéletesítsék a technikát, gyorsabban adják át rendeltetésüknek az új létesítményeket és minél jobban kiaknázzák a munkatermelékenység növelésének tartalékait. A szovjet mezőgazdaság dolgozóinak törekedniök kell az SZKP KB januári ülése határozatának teljesítésére, a példás gazdálkodásban utat mutató újítók színvonalának elérésére. A jelszavak éltetik a szovjet tudósokat, konstruktőröket, mérnököket, műszaki dolgozókat és munkásokat is, akiknek érdeme, hogy a Szovjetunió hatalmas sikereket ért el a világűr meghódításában, továbbá a szakszervezeteket, a szovjet nőket és a szovjet Ifjúságot. Folytatja munkáját India Kommunista Pártjának VI. kongresszusa Viyayavada (ČTK) — India Kommu-, nista Pártjának VI. kongresszusa vasárnap a pártprogram vitájával folytatta munkáját. Délelőtt befejezték a vitát és a kongresszus elhatározta, hogy a párt országos tanácsát megbíza a programtervezet kidolgozásával. A délutáni Ülésen felszólalt Václav Slávik, a CSKP küldöttségének vezetője, aki méltatta a nemzetközi kommunista moz-' galom, a haladás és a béke erőinek kibontakozását és sok sikert kívánt az indiai testvérpártnak a VI. kongresszuson kitűzött feladatok teljesítésében. Ghosh, a párt főtitkára a vasárnapi ülésen beszámolt a jelenlegi politikai helyzetről és a párt legközelebbi feladatairól. Hangoztatta, hogy India nemzeti függetlensége ma szilárdabb gazdasági alapokra épül, mint valaha. ——• 1 A laoszi kormánycsapafok sikerei Peking (ČTK) — A Patet Lao rádióállomás közölte, hogy a laoszi kormánycsapatok és a Patet Lao alakulatai körülzárták a puccsisták ejtőernyőseit, akiket április 6-án Muong Kasszától észak-nyugatra vetettek be. A puccsisták egyik századát szétverték. Ugyanezen a vidéken, Pha Huntol 4 kilométerre visszaverték a pucscsisták támadásait és ellenséges páncélautókat semmisítettek meg. Április 6-án 23 lázadó, köztük két századparancsnok fegyveresen átpártolt; a kormánycsapatokhoz és a Patet Lao alakulataihoz. A dél-laoszi Paksan körzetében a felkelő egységek eldobálják fegyvereiket és fejvesztetten Thaiföldre menekülnek a Mekong folyón át. Paksan eddig a felkelők egyik legerősebb támaszpontja volt. Példamutató pionír kitüntetése (CTK) — Váctav Hendrych, az iskola- és kulturális ügyi miniszter helyettese köszönő levelet, és karórát küdött Peter Veselýnek, a Verneŕicei Kilencéves Középiskola tanulójának. "Nevezett pionír az észak-csehországi televíziós leadó telkén két 150 mm átmérőjű gránátot talált, melyeket a visszavonuló hitleri hadsereg hagyott hátra. Peter Veselý figyelmeztette erre a biztonsági szerveket, akik gondoskodtak a gránátok eltávolításáról és elejét vették az esetleges robbanásnak. Az^AFP tudósítója Leopoldvilleből jelenti, hogy Cabinda portugál gyarmaton is kiéleződik, a lakosság és a gyarmati hivatalok viszonya. A cabindai szabadságmozgalom közleményt adott ki a bennszülött lakosság és a portugál katonaság véres összecsapásairól. A gyarmati hivatalok bebörtönözték az engedetlen törzsfőnököket. Az önkényuralom el-' len tüntető afrikaiákra leadott sortűznek 73 áldozata volt. Az ellenállás nemzetközi napjai Ma, április 11-én kezdődnek az Antifasiszta Harcosok Szövetségének rendezésében az ellenállás nemzetközi emléknapjai. Velünk egyiitt emlékeznek meg számos európai állam antifasiszta harcosai a szomorú múltról. Megsokszorozódtak a béke és a szocializmus erői, mégse téveszthetjük szem elől, hogy Nyugat-Németország területén hétpróbás fasiszták nemcsak szabadon mozoghatnak, hanem az államapparátusban, az igazságszolgáltatásban, a rendőrségben és a Bundeswehrben vezető állásokat töltenek be. Elég, ha most csak Globkera, Eichmann cinkosára - gondolunk, aki Adenauer kancellár legbensőbb tanácsadója. Csehszlovákia népének erkölcsi kötelessége, hogy újból és újból hallassa tiltakozó szavát a nyugatnémet militarizmus és revansizmus ellen. Ez a harcunk nem hiábavaló és meghozza a gyümölcsét, A nyugat-európai és a nyugatnémet közvélemény fokozatosan felismeri a veszélyt, amit a Bundeswehr atomés rakétafegyverekkel való felszerelése jelent. Az ellenállás nemzetközi emléknapjai hozzájárultak ahhoz, hogy az antifasiszta békeharcosok az egész világon még szilárdabb egységbe tömörüljenek a háború és a fasizmus minden sötét ereje ellen. (Szily) UJABB TÖMEGSÍRRA bukkantak a Német Demokratikus Köztársaságban. A tömegsírban talált 500 szovjet, lengyel, jugoszláv és francia hadifoglyot a második világháború folyamán a hitleri fasiszták gyilkolták meg. (ČTK) A CHILEI DOLGOZÓK EGYSÉGES KÖZPONTJA április 8-án táviratban közölte a Munka Nemzetközi Szervezete vezérigazgatójával, hogy teljes mértékben támogatja a forradalmi kubai kormányt. (CTK) DEAN ACHESON, az USA egykori államtitkára, jelenleg Kennedy külön tanácsadója a NATO-val kapcsolatos kérdésekben, vasárnap Bonnban megbeszélést folytatott Adenauer bonni kancellárral. (ČTK) A CSEHSZLOVÁK PARLAMENTI küldöttség Zdenék Fierlinger, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése elnöke vezetésével háromnapos felsőegyiptomi útja befejeztével visszaérkezett Kairóba. (ČTK) FLORENTÍNÁBAN tegnap megkezdődött a világűr kutatásával foglalkozó II. nemzetközi értekezlet. (ČTK) A JAPÁN TÁVÖSSZEKÖTTETÉSI MINISZTÉRIUM megtorlással élt „a dolgozók tavaszi harcában" részt vett alkalmazottak további nagy csoportja ellem Az intézkedések 453 személyt sújtanak. Több mint 300 embert bocsátottak el állásából 1—12 hónapra. A többieknek leszállították a fizetését. (ČTK) AZ ANGOL MUNKÁSPÁRT Lancashire grófsági szervezeteinek képviselői vasárnap összejövetelükön elutasították a párt jobboldali vezetőségének „új védelmi politikáját"" és felszólították vezetőiket, hogy a tavalyi értekezlet határozata szellemének megfelelő politikát folytassanak. (ČTK) GÖRÖG FÉRFIAK és nők százai sínylődnek börtönben anélkül, hogy ítéletet hoztak volna ügyükben. A börtönökben embertelenül bánnak a politikai foglyokkal, akiknek száma meghaladja a kétezret. Sokan már 15 éve ülnek börtönben. A politikai foglyok sorsára vonatkozó' okmányt a Demokratikus Görög Liga az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó bizottsága elé terjeszti. (ČTK) A haladó emberiség fő fegyvere a szolidaritás és az egység HRUSCSOV ELVTÁRS LEVELE Tudományos együttműködés Aláírták a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Kínai Tudományos Akadémia együttműködésének 1961-re szóló tervét Két-és félmillió munkaóra Továbbra is fokozni keit a piaci termelést (ČTK) — Hétfőn, április 10-én Bratlslavában sajtóértekezlet volt, melyen Vojtech Beňo, az élelmiszeripari miniszter helyettese a mezőgazdasági termékek felvásárlásának jelenlegi helyzetéről és a cukorrépatermesztés feladatairól tájékoztatta az újságírókat. Az ENSZ-egységek parancsnoksaga támogatja Csőmbe irtóhadjáratát Belgrád (ČTK) — Csőmbe katangai diktátor fegyveres banditái tovább folytatják az észak-katangai Baluba-törzs elleni irtóhadjáratot. A Tanjug leopoldvillei tudósítója szerint Bakalo Manono körzeteiben tovább folynak a harcok a nyíllal és kopjával felfegyverzett Baluba-törzs harcosai, valamint a korszerű belga fegyverekkel rendelkező Csombqr zsoldosok között. Az ENSZ egységei továbbra is ölhetett kézzel nézik ezt az irtóhadjáratot és ezzel Csőmbe bandáit segítik, pedig a katangai zsoldosok az ENSZ katonáit sem kímélik. Kabalo városában az ENSZ-egyeségek katonáira támadtak, akik közül egyet megöltek és ötöt súlyosan megsebesítettek. Az etiópiai ENSZ-egységek elfogtak egy csoport fehér Csombezsoldost, de az ENSZ-parancsnokság utasítására szabadon bocsátottákőket és állítólag most folynak a „viszony normalizálásáról" a tanácskozások. A Balubakat-párt vezetője, Jason Sendve meglátogatta az ENSZ-főtitkár kongói képviselőjét, Mekk Abbaszt és határozottan követelte, hogy az ENSZ-egységek vessenek véget Csőmbe bandái gyilkos hadjáratának. Az ENSZ képviselője azonban igyekezett kimagyarázkodni és azt állította, hogy nincs elég erejük s okuk, hogy beavatkozzanak Csőmbe bandáinak akcióiba. Jason Sendve így válaszolt az ENSZ főtitkár képviselőjének: „Ha a Biztonsági Tanács határozataihoz tartanák magukat, találnának elegendő erőt és szükség esetén azoktól az országoktól szerezhetnének katonákat, akik valóban segíteni akarnak nekünk. Nemcsak azt akadályozzák meg, hogy barátaink' segítsenek, hanem azokat - támogatják, akik kiirtásunkra törekszenek. v * * * Kalondzsi, Dél-Kaszai bányaállam önjelölt elnöke „királlyá" kiáltotta ki magát. Rendkívül feszült a helyzet Angolo foVórcsoöon Terror Cabindában JÜJ SZÖ 3 '* 1961. április 1.