Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-10 / 99. szám, hétfő
A csehszlovák párt- éi kormányküldöttség befejezte romániai körútját (Folytatás az 1. oldslrôl) comanai Filimon Sirbul-ró! elnevezett. (A szövetkezet a szocializmus egyik romániai élharcoséról kapta a nevét.) A gazdaságban Vietor Barbu, a szövetkezet agronómus-mérnöke vezette küldöttségünket. Elmondta, hogy a szövetkezet kevéssel azután alakult, hogy a Román Munkáspárt Központi Bizottsága 1949 márciusában határozatot hozott a szövetkezetek létesítéséről. Az elsó 74 tag 450 hektár földet, 15 lovat. 9 ökröt és 24 szekeret hozott be a szövetkezetbe. 1957-ben, amikor Dobrudzsa szövetkezeti tartomány lett, a szövetkezetnek 2078 tagja, több mint 2500 hektár földje volt, négyszerte nagyobb hozamot ért el búzából, mint Dobrudzsában azelőtt szokásos volt. A munkaegység értéke ma 41 lei. A tagok 110 új házat építettek maguknak, legtöbbjüknek rádiója van — itt hadd jegyezzük meg, hogy a második világháború előtt a faluban vevőkészüléke csak a földbirtokosnak volt. A comanai szövetkezetesek élénken érdeklődtek Novotný elvtársnál és a küldöttség többi tagjánál a csehszlovákiai mezőgazdaság felől. Novotný elvtárs azt ajánlotta nekik, fejlesszék az állattenyésztést, hisz megvan hozzá minden kedvező feltételük. A dobrudzsai szövetkezeti tagok két fehér bárányt ajándékoztak Novotný elvtársnak, aki megígérte, hogy viszonzásul néhány nagy hozamú tenyésztyúkot és kakast küld nekik, hogy javíthassák baromfitenyészetüket. A népművelési otthonban baráti találkozóra gyűltek össze a comanai szövetkezetesek és a csehszlovák küldöttség tagjai. Vladimír Koucký elvtárs, a CSKP KB titkára megköszönte azt a forró, testvéri fogadtatást, amelyben küldöttségünket részesítették és átadta nekik a csehszlovákiai szövetkezeti parasztok és dolgozó népünk üdvözletét. Hangsúlyozta, a comanai szövetkezet példája is mutatja, mily lelkesülten munkálkodnak a szövetkezeti parasztok, hogy valóra- váltsák a Román MunA bukaresti Augusztus 23. üzem csikat szállít hazánknak is. (Foto káspárt III. kongresszusa kitűzte feladatokat. A csehszlovák és a román szövetkezeti parasztok egyaránt szovjet elvtársaiktól tanultak, hangsúlyozta Koucký elvtárs, és leszögezte, a csehszlovák párt- és kormányküldöttség látogatása megszilárdítja a két ország barátságát, elősegíti a kölcsönös tapasztalatcserét. A küldöttség és az egész csehszlovákiai dolgozó nép nevében egészséget és munkájukhoz sok sikert kívánt a román szövetkezeteseknek. Beszéde végén a csehszlovák küldöttség ajándékként egy korszerű gramofonos rádiót adott át a művelődési otthon számára. A comanai „Fi•imon Sirbu" szövetkezetben tett látogatással a csehszlovák küldöttség romániai vidéki körútja végej; ért. Helyi idő szerint délután két órakor pártés kormányküldöttségünk Konstancából különvonattal visszautazott Bukarestbe, ahová 17,10 órakor érkezett. A vasárnapi programot fogadás fejezte ilyen clszternako- be a köztársasági ČTK —Agerpress) Palotában. • • Katonai támadás készül Kuba ellen New York (ČTK) — A kubai ellen forradalmárok gyülevész hada katonai támadást készít elő Kuba ellen. A banda vezetői szombaton sajtóértekezletet tartottak a New York-i Roosevelt szállóban és nyíltan kipakolták aljas terveiket. Az amerik ai ' sajtó egyébként veri a nagydobot, de egyetlen betűvel sem képes bizonyítani, hogy a kubai lakosság támogatna az elieforradalmá rokat. Azt is kénytelen beismerni, hogy ezeket a kártevő bitangokat az USA imperialista körei pénzelik. A lapok beszámolóiból kiderült, hogy az ún. „forradalmi tanács" terrorista banda, amelynek semmi köze a kubai néphez. Newman, a New York Herald Tri bűne tudósítója szerint az éjszaka leple alatt karib-tengeri titkos tám aszpontjairól kártevő csoportok hatolnak be Kuba területére. A legközelebbi hetekben széleskörű diverziós akciókat hajtanak végre a szigeten, és gyalogsági csapatok is partra szállnak majd. Newman szerint az ellenforradalmárok légi- és tengeri haderővel is rendelkeznek. A New York Post washingtoni tudósítója szerint Kennedy elnök tanácsadói nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy támogassa-e az USA a Kuba ellen indítandó katonai támadást. A hírszerző központ mindent megtesz, hogy biztosítsa a floridai és guatemalai támaszpontokról indítandó akció elősegítését. Egyes hivatalos személyiségek azonban igyekeznek rávenni az elnököt, hogy ne siesse el döntését. India Kommunista Pártjának kongresszusa Vijayavada (ČTK) — India Kommunista Pártja VI. kongresszusának második napján, szombaton folytatták a pártprogram megvitatását. A kongresszus egyhangúan jóváhagyta a következő napirendi pontokat: a jelenlegi helyzettel foglalkozó politikai határozat megvitatása; szerPrágában 'eleplezték dr. Ivan Sekanina emléktábláját (ČTK) — Prága VII. kerületében, a Művészek utcájának 2. számú házán leleplezték dr. Ivan Sekanina írónak, a CSKP illegális Központi Bizottsága tagjának emléktábláját. A tábla — Tatjana Konsztantyinova akadémiai szobrásznő műve — arra emlékeztet, hogy ebben a házban élt és dolgozott 1936—1938-ig az antifasiszta ellenállási harc hőse. Az ünnepségen, amellyel kezdetét vette fővárosunkban az ellenállási harc emlékének nemzetközi hete, részt vett Václav Kopecký miniszterelnökhelyettes, a CSKP KB politikai irodájának tagja, a központi pártbizottság tagjai, az ellenállási harcosok szervezetének, a Nemzeti Frontnak képviselői és számos prágai dolgozó. Az emlékbeszédet Ladislav Štoll, a CSKP KB Társadalomtudományi Intézetének rektora mondotta. A csehszlovák kormáoykü'dnttség hazatért Dakarból Prága (ČTK) - Vasárnap, április 9-én délelőtt visszaérkezett Prágába az a csehszlovák kormányküldöttség, amely Ján Šebíknek, a Nemzetgyűlés elnökségi tagjának vezetésével Dakarban részt vett a Szenegál Köztársaság függetlenségi napjának ünnepségein. A ruzynéi repülőtéren a küldöttséget a külügyminiszterhelyettes, a Nemzetgyűlés és a miniszterteln$kség képviselői fogadták. vezeti beszámoló; a párt alapszabályzatának kiegészítése; határozati javaslat a mezőgazdaság kérdéseiről és a párt feladatairól; a párt új szerveinek megválasztása. A közel 500 küldött hosszan tartó lelkes tapssal fogadta N. A. Szuszlovnak, az SZKP küldöttsége vezetőjének felszólalását. India Kommunista Pártjának ez az első kongresszusa, amelyen részt vesznek a testvérpártok küldöttségei is. Szuszlov nagy tetszéssel fogadott beszédében az SZKP KB nevében üdvözölte a kongresszust és átadta Adzsaj Ghosnak, az indiai KP főtitkárának az SZKP KB ajándékát — Vasziljev szovjet festő Lenin-arcképét. Vasárnap délután, a pártprogram megvitatása után a kongreszszus tárgyalni kezdett a politikai határozati javaslatról. Elnökválasztás Dél-Vietnamban — a terror jegyében Hanoi (ČTK) — Dél Vietnamban tegnap elnökválasztás volt. Saigon és a többi város képe olyan volt, mintha javában dúlna az ostromállapot. Az utcákon megerősített rendőrjárörök cirkáltak, a város központját katonaság szállta meg. A tereken és az útkereszteződéseken tankok, páncélkocsik és ágyúk álltak, a levegőben vadászgépek és helikopterek köröztek. A választó kerületekben rendőriigynökök kisérték az urnákhoz a választókat. Csak az szavazhatott, akinek bebizonyosodott á „megbízhatósága". A hatóságok még azonban ezekben a kevesekben sem bíznak, ezért eleve megtöltötték az urnákat Ngo- Dinh-Diem nevét viselő cédulákkal. A vietnami diktátor egyébként demokratikus mázzal látta el a választási komédiát, két másik jelöltet is felállíttatott maga mellett, hisz eleve tudta, a legkisebb mértékben sem veszélyeztetik meg.választását. A nép elégedetlensége azonban egyre nő. A hatalmat bitorló Ngo-Dinh-Diem' és cinkosai rettegve veszik tudomásul, hogy országszerte egymást követik a • zendülések, felkelések, sőt egész összefüggő területek lerázták már magukról a népellenes csürhe igáját. Szombaton Saigonban további ezer embert tartóztattak 1$. A foglyokat iskolákban és középületekben helyezték el, mert a börtönökben „már minden hely elkelt". Ä kongói árul 02 imperiolisti szekere! tolják A TASZSZ INTERJÚJA GIZENGA MINISZTERELNÖKKEL Stanleyville (ČTK) - A TASZSZ stanleyvillei tudósítója beszélgetést folytatott Gizengával, a kongói törvényes kormány miniszterelnökével. „A Nyugat provokatív válságpolitikáját, amelyet a kongói árulók hajtanak végre, nemcsak a törvényes kormány ellenőrizte területeken Ítélik el, hanem ott is, ahol egyelőre még Mobutu és Kaszavubu fegyveres csürhéje basáskodik," jelentette ki Gízenga. „Kongó népe belátta, hogy a köztársaság felosztása csak ellenségeik malmára hajtja a vizet, akik igyekeznek visszaszerezni elvesztett uralmukat." Gizenga elítélte annak az ENSZbizottságnak a tevékenységét, amely állítólag ellenőrizni hivatott a Biztonsági Tanács február 21-i határozatának teljesítését. Hangsúlyozta, hogy ez a bizottság Hammarskjöld utasításai szerint azoknak a határozati pontoknak a végrehajtásához ragaszkodik, amelyek a központi kormány nézete szerint csak másodrendű jelentőségűek és minden úton-módon halogatni igyekszik az elsőrendű kérdések megoldását. A kormány úgy véli, jelentette ki Gizenga, ma az a fő feladat, hogy biztosítsák a kongói parlament normális működését,, az úgynevezett ENSZ bizottság azonban arra hivatkozik, hogy a parlament összehívása nehézségekbe ütközik. Mondvacsinált kifogás ez, melvnek egyedüli célja, hogy halogassa a válság megoldását. Az imperialisták, folytatta Gizenga, igyekeznek megmenteni bábjaikat, akik áruló politikájuk miatt hitelü. ket vesztették a nemzet előtt. A nép egyre világosabban felismeri, hogy Csőmbe, Kaszavubu és Mobutu csak idegen szuronyok és idegen pénz jóvoltából maradhat ideig-óráig hatalmon. Kongó népe azonban átlátott a nyugati imperialisták mesterkedésein, és elszánt akarata, hogy véget vessen az árulök üzelmeinek. Az interjú végén a kongói miniszterelnök megkérte a szovjet újságírót, tolmácsolja a szovjet népnek üzenetét: „A mi országunk nem kommunista ország, ahogy a nyugati propaganda feltüntetni igyekszik. Ez azonban nem gátolja népünket abban, hogy őszinte hálával viseltessék a Szovjetunió népe iránt, amiért politikájával következetesen támogatja a gyarmati népeket." Feledés Angola fővárosában Lisszabon (ČTK) — A Diario Popular, lisszaboni esti lap különtudósítója jelenti, szombaton reggel Angola fővárosának, Luandának bennszülött negyedében széleskörű felkelés tört ki a portugál gyarmatosítók ellen. A tudósító szerint a rendőrség és a gyarmati milícia „az ut olsó pillanatban akadályozta meg a város középpontjának tervezett megrohanását". A portugálok sortüzekkel kaszálták le a fegyvertelen afrikaiakat. A halálos áldozatok száma egyelőre nem ismeretes. A bennszülöttnegyedet rendőrkordonnal vették körül. Az elmúlt 24 órában a portugál rendőrség .és hadsereg széleskörű razziákat hajtott végre Cuanza Norte és Malanga járásokban, Luandától észak-keletre. Nyugtalanságokra került sor Sao Paolo és Miramare bennszülött negyedeiben is. A portugál szoldateszka itt is a legbrutálisabb kegyetlenséggel lépett fel az afrikaiak ellen. Portugál hivatalos forrásokból eredő hírek szerint Észak-Angolában, a Loja folyó mentén is „rosszabbodott a helyzet". Ez azért figyelemre méltó, mert ezen a területen aránylag a legsűrűbb a portugál lakosság. Záróközlemény Kennedy és Macmillan tárgyalásairól Washington (ČTK) — Szombaton Washingtonban záróközleményt adtak ki Kennedy amerikai elnök és Macmillan miniszterelnök tárgyalásairól. A közlemény szerint a két államférfi „igen nagymérvű" egyetértést ért el a két ország közös problémáit illetőleg. Az első ilyen probléma a közlemény szerint „az Északatlanti Szövetség (NATO) egységének, hatásosságának és alkalmazkodó képességének biztosítása a változó világban". Kennedy és Macmillan foglalkozott továbbá a két ország passzív fizetési mérlegének kérdésével és annak szükségével, hogy „egybehangolják" a tőkés világ pénzügyi műveleteit. A közlemény hangsúlyozza „az ENSZ erőteljes támogatását" és felhívja a figyelmet „a Szovjetunióhoz fűződő kielégítő kapcsolatok megteI retntésére irányuló igyekezet fontosságára". Az amerikai és a brit kormányfő „foglalkozott továbbá Laosz és Vietnam válságos problémáival". A záróközlemény végül újból elismétli a már megszokott, közhelyszerű ígéreteket, hogy a vezető, amerikai és brit képviselők „ésszerű időn belül" megállapodást igyekeznek elérni az atomkísérletek beszüntetéséről tárgyaló genfi értekezleten. Az Associated Press amerikai hírügynökség a közeleményt „általános nyilatkozatnak" mondja, amely „nyomát sem mutatja olyan konkrét javaslatoknak, amelyeket a szövetségesek vagy a szocialista országok elé terjeszthetnének". A csehszlovák parlamenti küldöttség Asszuánban Asszuán (ČTK) — Az Egyiptomban járó csehszlovák parlamenti küldöttség április 8-án meglátogatta a nagy asszuáni gátat, a világ egyik legnagyobb vízduzzasztóját. A Szovjetunió pénzügyi és műszaki segítségével épülő duzzasztógát 8 kilométer hosszú, 111 méter magas lesz, mögötte 50 kilométer hosszú tó létesül, 130 köbkilométer víztartalommal. A tó 100 kilométer mélyen benyúlik Szudán területére. A csehszlovák küldöttség tagjait a gátépítés munkálatairól az egyiptomi és szovjet vezető mérnökök tájékoztatták. Az építkezés területén szovjet kotrógépek, exkavátorok, fúrógépek, dolgoznak. Zdenék Fierlinger, a Nemzetgyűlés elnöke, a csehszlovák küldöttség vezetője a csehszlovákiai nép nevében sok sikert kívánt az asszuáni gátépítőknek munkájukhoz. Monopólium elleni törvény Brazíliában Rio de Janeiro (ČTK) — Janio Quadros brazíliai köztársasági elnök a képviselőház gazdasági bizottsága elé törvényjavaslatot terjesztett a monopóliumok elleni harcról. Az államelnök továbbá azt indítványozta, alakítsanak bizottságot a brazíliai igazságügyminisztérium kebelében, amely eljárna minden olyan ügyben, amelyben a monopóliumok visszaéltek hatalmukkal. A bűnösöket 1—5 évig terjedő szabadságvesztéssel és nagy pénzbírsággal büntessék. A MOSZKVAI KONZERVATÓRIUM nagytermében hangversenyt rendeztek Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző emlékére. Bartók művészetéről és jelentőségéről a modern zene fejlődésében Ivan Martinov tartott előadását. (ČTK) AZ OROSZ SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG területén az utóbbi két esztendőben 100nál több kőolaj és földgáz lelőhelyet tártak fel. Ezen a területen évente közel 120 millió tonna kőolajat és 25,8 milliárd köbméter földgázát termelnek. TASKENTBAN, Üzbekisztán fővárosában vasárnap 20 napos nemzetközi szakszervezeti szemináriumot nyitottak meg, amelyen 23 ázsiai, afrikai, latin-amerikai és európai ország szakszervezeti funkcionáriusai vesznek részt. A szemináriumot a Szakszervezeti' Világszövetség rendezi az UNESCO-val és a Szovjet Központi Szakszervezeti Tanáccsal együttműködve. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN Riesa közelében kiterjedt korai bronzkori urnatemetőt tártak fel. • A DEGUSSA NYUGATNÉMET vegyipari konszern 1960-as hivatalos évi jelentéséből kiderül, hogy a vállalat 1945 óta részt vesz az atomkutatásban. Ebben az időben Nyugat-Németországban szigorúan tilos volt mindenemű magfizikai kutatás. A Degussa később a francia atombomba előállításában is részt vett és berilliumot szállított az amerikai atomtengeralattjárói részére. A BALATON MENTÉN megkezdődött a fürdőidény. A nyárias időjárást számos kiránduló és üdülő használja ki. Pénteken és szombaton Siófoknál a Balaton vizénak hőfoka elérte a 20 fok C-t. A JEMENI IMÁM ellen márciusban elkövetett merénylet tettesét halálra ítélték. A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI kisjövedelmű rétegek létfenntartási költségei 1950— 1961-ig 28 százalékkal emeledtek. Ezzel szemben közepesjövedelmüeknél az emelkedés csak 23 százalék, a nagyjövedelmüeknél, mindössze 21 százalék. BELGRÁDI JELENTÉS szerint Tito jugoszláv elnök április második felében Nasszer elnök meghívására az EAK-ba látogat. A IV. BUDAPESTI nemzetközi művészi fényképkiállltáson aranyérmet nyert Antonín Bahenský csehszlovák fotográfus képe: ,,Döntő pillanat". A felvétel egyébként egy fiatal párt ábrázol az anyakönyvvezető előtt. SZÁZ NEVES uruguayi közéleti személyiség kiáltványban széleskörű népi mozgalmat követel az alapvető állampolaárl és szakszervezeti szabadságjogok védelmére Uruguayban. A MEXIKÓ! SAJTÖ és közvélemény határozottan visszautasítja az amerikai halászati hatóságok követelését, hogy engedjék meg a 12 mérföldes mexikói parti vizekben a? amerikai hajóknak a halászatot. EGY MÜNCHENI épitőszövetkezet egykori tagjai azt követelik, hogy indítsanak büntető eljárást Oberländer' volt bonni miniszter ellen szélhámosság és vesz-, tegetés miatt. HAVANNÁBAN KIVÉGEZTEK két ellenfbrradalmárt, akik levegőbe akarták röpíteni egy közeli város villamos transz-, formátorát. A „FRANCÉ SOIR" párizsi esti lap jelenti, hogy a robbanóanyag, amelyet a fasiszta merénylők az utóbbi időben több esetben felhasználtak, a francia hadsereg raktáraiból származik. A lap szerint több katonatisztet megbüntettek és letartóztató tak néhány polgári személyt, akiktől robanóanyag-készletet koboztak el. A GÖRÖG EGYSÉGES BALOLDALI DEMOKRATA PÁRT végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén közölték, hogy eddig több mint 120 ezer ember írta alá azt a kérvényt, amely Manolisz Glezosz szabadonbocsátását követeli. HOLLANDIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK Központi Bizottsága elhatározta, hogy a párt XX. kogresszusát az idén május 20án és 21-én tartják meg. A KUBAI BALETTEGYÜTTES, amely nagy sikerrel lépett fel több csehszlovákiai városban, 10 napos vendégszereplésre Romániába érkezett. A KALIFORNIAI VANDERBERG amerikai légitámaszpontról szombaton este kilöttké a „Discoverer XXII." mesterséges bolygót. MOHAMED DAVUD Afgán miniszterelnöke Moszkvából visszaérkezett Kabulba. A miniszterelnököt a repülőtéren a királyi család és a kormány tagjai fogadták. SALINGER, A FEHÉR HÄZ KÉPVISELŐJE közölte, hogy Fanfani olasz miniszterelnök június 12-én Washingtonba látogat, hogy Kennedy elnökkel eszmecserét folytasson a világproblémákról. (ČTK) A BERLINI AMERIKAI MISSZIÓ képviselője közölte, hogy az amerikai hatóságok nyugat-berlini dokumentációs központjukból nem adnak ki Adolf Eichmann náci báborús bűnös ellen tanúskodó okmányt. (ČTK) ÜJ SZÖ 3 1961. április 10.