Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)

1961-04-30 / 119. szám, vasárnap

•^SfHJJpj fc. • II -i 1,41.1 AZ AMERIKAI ÜLTETVÉNYESEK és nagyfarmerek kegyetlenül kizsák­mányolják a mezőgazdasági vándormunkásokat. A képen: Amíg a szü­lők a földeken robotolnak, gyermekeik — iskolát s a gyermekkor örö­meit nem ismerve — a szánalmas éjjeli menedékhelyen várják szüleik visszatértét. (Foto CTK — Japan Press) Amerikaiak a tömeohisztéria ellen New York (CTK) — Vasziljev, a TASZSZ tudósítója jelentette, hogy pénteken délután 4 órakor felbúgtak a légvédelmi szirénák az amerikai városokban és falvakon. Az UPI saj­tóiroda a következő álhírt adta ki: „Az ellenség interkontinentális ra­kétái és bombázói rajtaütésszerűén megtámadták az USÁ-t. Az ország 100 legnagyobb központját éri tá­madás". A sajtóiroda nyomban meg­nyugtatta olvasóit, hogy csupán pró­bariadóról van szó. Az USA úgyne­vezett polgári és katonai mozgósító vezérkarának szándéka azonban ko­moly volt. A rendőrök óvóhelyekre kergették a járókelőket. Washington­ban 5000 állami alkalmazott szakí­totta félbe munkáját és vonult le az óvóhelyekre. A rádió- és televí­zióállomások is megszakították adá­saikat. Az AP sajtóiroda megelégedéssel nyilatkozott a szánalmas komédiá ról. Más volt a véleménye az egy szerű amerikaiaknak. Délután 3000 ember gyülekezett a városháza előtt az atomháborút elítélő tüntető fel iratokkal. Négy óra tájban, amikor felbúgtak a szirénák, a rendőrök hangszórókon szólították fel a tö­meget, hogy vonuljon az óvóhelyek­re. Az emberek azonban egy lépést sem tágítottak. „Békében fogunk élni!" „Nem hagyjuk magunkat meg­félemlíteni!" — kiáltozták ütemesen. A rendőrség tehetetlennek bizonyult a béketüntetők egységes fellépésé­vel szemben. A háborús tömeghisztéria és a lá zas fegyverkezés ellen a columbiai egyetemen, a new yorki kollégiu­mokban és iskolákban is tiltakozó gyűléseket rendeztek. A fasiszták lengyelországi gaztetteiről a jeruzsálemi bíróság előtt Jeruzsálem (ČTK) — Az Eichmann­bűnpert tárgyaló jeruzsálemi bíróság előtt április 28-án megrázó tanúval­lomást tett Eda Lichtmann asszony. Eda Lichtmann szülőfalujában, a Lublin melletti Weliczkiben a hitleri Wermacht lengyelországi betörése után a zsidó férfiaknak puszta kéz­zel kellett tisztítaniok az utcákat. Minden férfi mögött egy német ka­tona haladt feltűzött szuronnyal. Ezután ráparancsoltak a férfiakra, hogy fussanak és aki hátramaradt, azt össze-vissza szurkálták a szu­ronnyal. 1939. szeptember 12-én összehívták a zsidó férfiakat s arra kényszerí­tették őket, hogy hangosan kiáltoz­zák: „A német birodalom árulói va­gyunk". Ezután teherautón elszállí­tották valamennyi zsidót és négy lengyelt. Lichtmenn asszony a nyo­mok után menve mind a 32 férfit A Cento ülésén az USA játszotta a fôsžerepet Ankara (ČTK) — Ankarában április 28­án ért véget a Cento agresszív katonai paktum külügyminisztereinek kétnapos ér­tekezlete. A Cento tagjai: Nagy-Britannia, Törökország, Pakisztán és Irari. Az ülés végén kiadott közös nyilatkozat szerint elfogadták Pakisztán javaslatát a Cento közös katonai parancsnokságának létesí­tésére. A Cento külügyminisztereinek ülésén Dean Rusk amerikai államtitkár játszotta a főszerepet. Az USA ugyan nem tagja a Centonak, azonban részt vesz a paktum főbizottságainak tevékenységében. Rusk az ülésen elhangzott beszédében hangsúlyoz­ta, hogy az USA katonai téren továbbra is együttműködik a Cento tagállamaival. Bár az USA ezúttal sem lépett a pak­tum tagjai sorába, Baig, a Cento főtit­kára az ülés után rendezett sajtóértekez­leten kijelentette, hogy ..a paktum ka­tonai parancsnoki funkciójára valószínű­leg amerikai tábornokot javasolnak" A nyugati országok nem támogatják Indonézia jogos követelését Dzsakarta (ČTK) — Indonézia köz­véleményében mély csalódást oko­zott Szukarno elnök amerikai és Nasution tábornok nemzetvédelmi miniszter ausztráliai látogatása E lá­togatások célja az volt, hogy meg­erősítsék Indonézia helyzetét Nyu­gat-Irián felszabadításában. A Suluh Indonézia e látogatásokról szóló cikkében hangsúlyozza Nasu­tion tábornoknak Sydneiben elhang­zott szavait, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság sokoldalúan támogatják Indonéziát a Nyugat­Irián felszabadításáért folyó harc­ban. halva találta. Agyonlőtték őket. A férfiak között volt a tanú apja is. Eda Lichtmann ezután Krakkóba ment, ahol « szörnyűségek néhány hónap múlva megismétlődtek. Eda Lichtmann később a sobibőri haláltáborba került, ahonnan a vö­rös hadsereg szabadította ki a fog­lyokat. Dúlnak a harcok Angolában Lisszabon (ČTK) — Az angolai szabadságharcosok április 28-án egyik legnagyobb katonai akciójukat hajtották végre a felkelés kezdete óta. A Lusitania portugál hírügynök­ség beismerése szerint „a terroris­ták százai" intéztek támadást az észak-angolai Ucua térségében a gyarmati haderők helyőrsége ellen. A hírügynökség szerint a támadás mindkét oldalon nagy áldozatokat követelt. További éles összetűzés volt a Quimuana völgyben volt. A szoviet kormány ragaszkodó M n háborús bűirs kiadóhoz Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió külügyminisztériuma az angol kor­mányhoz intézett április 28-i jegy­zékében ismét' követeli Ajna Mere háborús bűnös kiadását a szovjet hatóságoknak. Meret azzal vádolják, hogy véres gaztetteket követett el a békés polgárok és hadifoglyok ellen Észtország területén a második vi­lágháború idején. Mere jelenleg Nagy-Britanniáoan él. A szovjet kor­mány már a múlt év novemberében kérte kiadását. A szovjet kormány az angol kormánynak Nagy-Britan­nia nagykövetsége február 17-i jegy­zékében foglalt elutasító álláspont­ját „háborús bűnös rejtegetésének" és a nemzetközi kötelezettségek megszegésének tekinti. Légi harc az izraeli-egyiptomi határ térségében Kairó (ČTK) — Az Egyesült Arab Köz­társaság katonai sajtómegbizottjának köz­lése szerint négy izraeli repülőgép pén­teken megsértette a fegyverszüneti légvo­nalat és El-Audzsa térségében egyiptomi területre hatolt. Amikor az Egyesült Arab Köztársaság két repülőgépe ellenük for­xLult, izraeli részről további repülőgépek érkeztek. A harcban 12 izraeli és 8 EAK­beli repülőgép vett részt. Egy izraeli re­pülőgépet lelőttek. Az EAK egyik repülő­gépe megsérült, azonban a pilótának si­került visszatérni a repülőtérre. Á VÁLLALÁST TETTEK KÖVESSEK A szövetkezeti gazdálkodás több mint egy évtizede megteremtette az új, az eddigieknél sokkal igényesebb feladatok teljesítésének feltételeit. Dolgozóink ma már úgy tekintenek az előttünk álló öt esztendőre, mint a harmadik ötéves terv előre megírt történetére. Ebben a mezőgazdasági termelés lényeges növelése a tét, s ehhez az út csakis a gazdálkodás leg­haladóbb módszereinek érvényesíté­sén keresztül vezethet. Fontos lánc­szemként iktatódtak ugyanakkor a feladatok megvalósításába a szövet­kezetek és állami gazdaságok dol­gozóinak kötelezettségvállalásai, amelyek a tettek nyelvére váltották a terveket, s a harmadik ötéves terv négy év alatti teljesítését tűzték ki célul. Helyt akarnak állni Ez volt a trebišovi járás március elején tartott szövetkezeti konferen­ciájának végső kicsengése, s a helyt­állás igenlése diktálta azokat a nagy­szerű terveket, amelyek a növényter­melésben 68 százalékos, a hústerme­lést illetően pedig 52 százalékos növekedésre számítanak. Járási mé­retben csaknem 4000 kötelezettség­vállalás — közöttük mintegy 600 kol­lektív - 136 millió korona értékkel támogatja a mezőgazdasági terme­lésben kitűzött döntő fordulatot. Az indulás, jobban mondva a kezdet tehát jónak volt mondható a járás­ban. A szövetkezeteseknek szív­ügyükké vált a terv. Persze csak ott, ahol törődtek is a jövővel. Akad­tak azonban olyan szövetkezetek is, mint a sečovcei, Malé RUskov-i, sliv­nikyi stb., ahol elmulasztották a terv alapos elemzését, s kizártak belőle mindennemű kezdeményezést, még a kötelezettségvállalásokat is. Már­pedig itt nemcsak szűkreszabott „szövetkezeti ügyről", hanem társa­dalmi érdekről volt szó, s éppen ezért mindennemű figyelmetlenség és mulasztás nemcsak káros, de bű­nös is. A tartalékok feltárása — a terv teljesítésének útja Többet, jobbat, olcsóbban termelni — ez az elkövetkezendő évek fel­adata. S ezt csak úgy érhetik el, ha a korszerű növénytermesztési és ál­lattenyésztési technikát érvényesítik. A járás szántóföld-területének 40 — 45 százalékán termelnek gabonafélé­ket, s bár az ötéves terv időszaká­ban — a meliorációs munkálatok ré­vén — kb. 11ŐÖ0 hektárral bővül a földterület, a kitűzött tervek telje­sítését csakis a magas hektárhoza­mok biztosítják. A kenyérgabona ese­tében pl. 24 mázsáról 28,5-re emelik a hektárhozamot. Ez pedig kiváló talajművelést jő vetőmagot, s az idejében végzett betakarítást köve­teli. A kelet-szlovákiai síkság rende­zése akadályozza ugyan a járás szö­vetkezeteit abban, hogy búzából és cukorrépából is négy év alatt telje­síthessék a tervet, a jó munkaszer­vezés és szakértelem révén azonban a föld hálás lehet gazdáinak. Hogy valóban hálás lehessen, ehhez azon­ban arra is szükség lesz, hogy is­merjék a talaj összetételét. Ez pedig sok szövetkezetben még hiányzik, így érhetik el, hogy az agrotechnika friss eredményeire építve — a ta­lajigények szerint — bátran alkal­mazzák az újfajta műtrágyákat is. A föld teljes kihasználása és ter­mőképességének fokozása azt is megköveteli, hogy lényegesen javít­sák a trágya kezelését - különösen Trebišovon indokolt ez —, s csök­kentsék a komposztkészítésben beállt tetemes lemaradást. Az egész évi terv ugyanis ez utóbbinái 154 000 köbmétfert ír elő, s eddig ennek alig egvötödét teljesítették. A jó ter­méseredmények elérésének feltétele ugyanakkor az is, hogy a mag agro­technikai határidőben kerülhessen a földbp. Sečovcén Veľké Ruskovon, Kuzmicén, Slivníkon. Novosadon és Miihosťon azonban úgy látszik más nézetet vallanak. Április 20-ig ugyan­is ezekben a szövetkezetekben még nem került sor a cukorrépa elveté­sére, holott nem egy helyütt már az egyelést végzik. Igaz, a sečovceiek­nek például 2043 mázsa terven felüli felajánlásuk is van, de a teljesítés felől ugyan miért is fájna már most a fejük?! Ez a maqatartás egyébként a megtévesztésig hasonlít azokhoz a rossz Déldákhoz, amikor néhol a kö­telezettségvállalási akció f — helyte­len értelmezéssel — csak a • „járás kedvéért" tették. Amiben adóssággal kezdtek Az állattenyésztésben általában jól áll a járás. Az állattenyésztési ter­melés a iárás szövetkezeteinek fő bevételi forrása. Húsbó' — járási méretben — 102 százalékra teljesí­tették szerződéses kötelezettségü­ket. Erős azonban a lemaradás a tejtermelésben. Itt a negyedévet 58 százalékkal zárták, s április közepén még csaknem kétmillió liter tej volt a hátralékuk. (Év végéig két­millió liter a tervenfelüli vállalás!) Novosad községben például az idő­tervet csak 8.8 százalékra teljesítet­ték, s 115 tehé.itől mindössze 45 liter tej került eladásra. A háztáji és magántulajdonban levő tehenek száma 130 a községben, de a napi eladás alig tesz ki hatvan litert. Ez pedig komoly adósság! Sirníken ha­sonló a helyzet. 88 tehéntől 10-15 liter az eladás. Vojčicén pedig 116 tehene van a szövetkezeti tagoknak, a tervet azonban csak a szövetkezet teljesíti, míg a községi felvásárlás márciusban alig volt valamivel több, mint 40 százalék. A legjobb ered­ményt - 142,7 százalékot - a Veľké Slemence-i szövetkezet érte el. Utána a zbehňovi következik 114,5 száza­lékkal. Április közepétől a JNB szé­leskörű kampányt indított, aktivis­tákat küldött a falvakba, s az ered­mény lényegesen javult. Oborínban például két hét alatt közel 400 lite­res gyarapodást értek el. Az ellen­őrzés arra is fényt vetett, hogy sok esetben maguk a községi vezetők megfeledkeznek a példamutatásról. Svinicán például 27 funkcionárius közül mindössze 9 teljesítette az el­adási tervet. Joggal vetődik fel hát a kérdés: mit tettek a falu vezetői a közellá­tás zavartalanságáért, a több tej, vaj és tejtermékek érdekében; mit tesz a járási nemzeti bizottság, s miért csak akkor mozgósít és hajráz, amikor a feladatok teljesítésében alapos a lemaradás?! Figyelmet érdemlő az az elképze­lés, — amelyről a mezőgazdaság osz­tályvezetőjétől hallok —, hogy a kožuchovi és más jó szövetkezetek példájára támaszkodva - amelyek már áprilisban teljesítették az egész évi tojásbeadást — versenyt szer­veznek a tojáseladás tervének, augusztus végéig történő teljesíté­sére. A gondolat jó, csupán - és ez a legfontosabb - a megvalósítást várja. Sőt sürgeti is! Jó minőségű takarmány — az állattenyésztés alapja A hiányosságok indokolását „ob­jektív" nehézségként a kevés takar­mánnyal és a takarmány alacsony minőségével magyarázzák. Főleg a szénára hangzik el a legtöbb panasz. Bár e téren a kelet-szlovákiai sík­ság rendezésével lényeges javulás áll be, a fo figyelmet a takarmány­alapok bővítésére helyezik. - A tavalyi 10,5 százalékról az idén 18 százalékra emelkedik a ta­karmánykukorica vetésterülete — mondja magyarázatként Čupik elv­társ. (A takarmány vetési átlaga így 24—32 százalék között mozog.) Ku­koricából a négyzetes vetést 6000 hektárra bővítik. Igaz, sok helyütt még át kell törni a kukoricával szemben táplált bizalmatlanságot. (Trebišov és Sečovce környékén.) Idő kérdése azonban, hogy a szövet­kezetesek felismerjék a fehérjetar­talom és a gazdaságosság szempont­jából is legelőnyösebb takarmánynö­vény előnyét. Ugyanakkor sok függ a helyes takarmányozástól is. Itt nemcsak a takarmányadag megvá­lasztásának, de az egyedi takarmá­nyozás bevezetésének is nagy szere­pe lehet. A trebišovi járás szövetkezeteinek persze a silókukorica termesztésében sem kell a szomszédba menniök ta­pasztalatokért. A pol'anyi szövetkezet a múlt évben silókukoricából 3 ter­mést gyűjtött be, s ez a példa másutt is követhető. Oborínban pe­dig a kukorica négyzetes vetésével 82 mázsás hektárhozamot értek el. A bökkenő azonban az. hogy az új módszerek terjesztésének gépi fel­tételei nem mindig biztosítottak. Veľké Raškovcén legalábbis ilyen problémáról beszélnek, ha a négyze­tes vetés szóba kerül. Pedig az'obo­rini példa vonzó. Terméseredményeik alapján érthető az állattenyésztésnek az a nagyarányú fejlesztése, melyre a harmadik ötéves tervben számíta­nak. Csaknem kétszeresére emelik a bevételt. Az 1960-as év 2 400 000 ko-. rona bevételével szemben 1965-ben ez az összeg már alig kevesebb öt millió koronánál. Veľké Raškovcén is új utat keresnek Az új út keresése itt elsősorban a takarmányalapra vonatkozik. Sztropkay István könyvelő szerint mintegy 40 százalék az alacsonyho­zamú földterület, s ennek egyrészét silókukoricával vetik be. Ily módon a 7 — 10 mázsás gyenge minőségű széna helyett 400-450 mázsa silóta­karmányt nyernek — Évek óta tervezünk már egy vízlevezető-csatornát (2500 m) — mondják a raškovceiek. — Tavaly már gépet is ígértek, azóta azonban se gép, de még ígéret sem. Ezt úgy mondják, hogy a járás is hallja, mert ígéretet már rég kaptak. Földterületük 50 százaléka vízjárta, így hát ez az önsegélyes csatornaépí­tés valóban komoly eredményt hoz­hatna. A talajjavítás nagyságát szem- • léltetheti egyébként a költségvetés egy- és negyedmilliót meghaladó ösz­szege, melyet a harmadik ötéves terv időszakában a meliorációs mun­kálatokra fordítanak. Igényük pedig sürgető, mert amíg a gép és az em­ber nem állja útját a víznek, addig a jobb terméskilátások valószínűsége is bizonytalan. Furcsa ellentmondás Ha az utóbbi két szövetkezetben a járási szervek szövetkezetnek nyújtotta segítségéről érdeklődtem, a válasz rendszerint elmarasztaló volt. — Három napja, hogy itt van a zootechnikus, mert erősen lemarad­tunk a tejeladásban. Addig legfel­jebb csak benéztek hozzánk — mondja 'Rezes elvtárs, az oborini el­nök. — Ha nem segítenek, ne is jöjje­nek — oldja meg a kérdést Jakab elvtárs, a raškovcei szövetkezet el­lenőrző-bizottságának elnöke. — A szövetkezeteket a járás funk­cionáriusai naponta látogatják ­hallottam Čupík elvtárstól. A tapasz­talat azonban mást bizonyít. Minde­nekelőtt azt, hogy a szövetkezetek nem villám-látogatásokat akarnak, hanem politikai és szakmai segítsé­get. Ezzel azonban — legalább is ebben a két faluban — adósak ma­radtak. A szervező és tömegpolitikai mun­ka egyik fő célja pedig a tartalékok kiaknázása és az egyes mezőgazda­sági üzemek termelési eredményei közti indokolatlan különbségek ki­egyenlítése. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a funkcionáriusok az alkalmi látogatások, a részlegfelada­tok helyett a fő munkaszakaszokon elért eredmények céltudatos, szer­vezett és előre beütemezett meg­tárgyalására és ellenőrzésére fordít­ják figyelmüket. Erre kell összpon­tosítani a szövetkezetek vezetőségé­nek és a HNB-k mezőgazdasági szak­bizottságainak a munkáját is. Érre irányuljon a nemzeti bizottság kép­viselőinek tevékenysége is. Sokat segíthetnek a kommunisták Nagy gondosságot igényel a falusi pártszervezetek bizottságai és a szö­vetkezetekben működő pártszerveze­tek munkaszínvonalának emelése. Gyakori eset még. hogy a pártszer­vezet vezetősége a taggyűlések köz­ti időszakban keveset foglalkozik a taggyűlés határozatainak részletes elemzésével és szétosztásával, s az­zal, hogy minden kommunista fel­adatot kapjon. A trebišovi járás pártszervezetei­nek túlnyomó többségét a harmadik ötéves terv feladataira való felké­szülésben azonban a jó felkészülés jellemzi. A politikai-szervező munka szakaszán végzeodÓ, a helyi szerve­zetek által kidolgozott irányelvek a termelés növelését és a kommunisták tömegekre gyakorolt befolyását eme­lik ki elsősorban. Maié Trakanyban például a pártcsoportoknak a terme­lési ágazatokban való megalakítását tervezik. Ugyanakkor, mint politikai­nevelő feladatra, arra is számítanak, hogy 1960-ig minden termelési ága­zatban legalább két szocialista mun­kabrigád dolgozzék, a mostani har­mincról pedig 60-ra emelik az agi­tátorok számát, s nemcsak faliújság, hanem havonta egyszer szövetkezeti újság kiadását is tervezik. Annak érdekében pedig, hogy a pártszervezetnek áttekintése legyen a növénytermesztés és az állatte­nyésztés feladatai teljesítéséről, na­gyedévenként elemzik a szövetkezet gazdálkodását és a tervteljesítést. Ez utóbbi módszernek azonban az ál­lattenyésztésben dolgozó pártcsoport munkája szempontjából is jelentős szerepe lehet. Megkönnyítheti az előrelátást s menet közben segíthet a hibák kiküszöbölésében Mihelyt módot adunk arra, hogy a szövetkezetesek vitázzanak ter­veikről, javítsák, tökéletesítsék és keressék a tartalékokat, ezzel vég­eredményben azt a minőségi válto­zást támogatjuk, mely a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fellendítését célozza. Ezt az elvet ismerték fel Maié Trakanyban, és ez az elv köve­tel magának teret Veľké Raškovcén vagy a járás más községeiben ... Ezt a felismerést támogatni és a mező­gazdaság fellendítésén munkálkodni pedig ma már nemcsak feladat, de kötelesség is. FÖNOD ZOLTÁN ÍJJ SZÖ 4 * 1961. április 30.

Next

/
Thumbnails
Contents