Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-29 / 118. szám, szombat
A PRÁGAI lakosok és a vidéki látogatók ezrei keresik fel a prágai Állatkertet. Képünk a messzetájról érkezett madarakról készült. (CTK' — P. Januš felvétele) IIIIMIIlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllIllllllllllllllilllllllllllll A harmadik ötéves t erv qlatt: dupláját a tervezettnek A vamberki A. Zápotocký Vasgyár dolgozói mindig azok közé tartoztak, akik szerették a munkát és eredményeket is tudtak felmutatni. Igen, mert jól ki tudták használni az adott lehetőségeket, no meg sose féltek feltárni a nehézségeket. Mikor elolvasták pártunk és kormányunk felhívását a fémmegtakarításról, gondolkodóba estek. A pártszervezet, karöltve az üzem vezetőségével és a tömegszervezetekkel alapos elemzés után arra az álláspontra jutott, hogy a fémmegtakarítás terén még lehet tenni valamit. Ezt követőleg hamar megszülettek az első kötelezettségvállalások. Persze az úttörők azok a lelkes emberek lettek, akik új módon dolgoznak — 12 kollektíva, 129 taggal — s küzdenek a szocialista munkabrigád büszke címért. Ez nem is lehet másképp, mert kik mutassanak példát, ha nem éppen ők. — Ennek tudatában cselekedtünk — mondta Jaroslav Bíró elvtárs, a mechanikai műhely egyik kollektívájának vezetője — amikor két és fél tonna fém megtakarítását vállaltuk az év végéig. Utánuk újabb felajánlások érkeztek az üzemi bizottságra. Nem kis büszkeséggel mondotta Ladislav Peml elvtárs, az üzemi bizottság mellett működő, a szocialista munkabrigádokkal foglalkozó bizottság elnöke: — Örömmel újságolom, hogy a harmadik ötéves terv végéig üzemünk dolgozói 554 tonna fém megtakarítását tűzték maguk elé, vagyis még egyszer annyit, mint amennyit 1965 végéig az állami terv előír ... Az adott sző bizalmat kelt, megtartása elismerést, megbecsülést, jutalmat jelent. Márpedig a vamperkiek adott szavukat minden bizonnyal betartják. -kjMestersége szerelmese "Deszédmodora kultürált és csi-E* szolt. Széles látóköre, műveltsége révén Sok mindenről el tud beszélgetni. De ha valakivel szóba elegyedik Konyícsek Rudolf, a komárnói Magasépítészeti Vállalat egyik építésvezetője, legkésőbb a harmadik mondatnál már elárulja mesterségét. Ilyenkor — természetesen nem a beszéde szépségét, hanem témáját idézve — egyszerre kőművessé vedlik. Sok építésvezetővel találkoztam már életemben, de a legtöbbjük százalékokkal, grafikonok emlegetésével, meg más hasonló dolgokkal „szórakoztatta" csak a körülötte levőket. Konyícsek Rudolf mindig tudja, mi érdekli legjobban munkatársait. Hogyne tudná, hiszen még nem is olyan régen ő is az állványon kereste kenyerét. Hanem mert őt a „fanlin" meg a kőműveskanálon kívül más — főleg a könyv — is érdekelte, népünk vezető funkcióba állította. Deresedő fejjel ült újra az iskola padjába és rövid egy év múlva kitűnő eredménnyel távozott az építésvezetőképző iskolából. — A munkatársakhoz való viszony az építészetben — és gondolom máshol is — a vezetés alfája és ómegája, mondja röviden, mikor sikerei titkát firtatom. Mert ha az építésvezető a számokat, jelentéseket, százalékokat tartja csak szem előtt, az mindig megbosszulja magát. Ideigóráig esetleg a frázisokkal is boldogulhat valaki, de végül aztán mégiscsak mindig kibújik a szög a zsákból. Én azt tartom, nincs az építőiparban olyan újonc, akit azon a munkaszakaszon, ahol kedve van dolgozni, jól fel ne lehetne használni. A lehetőségekhez képest ezért a munkát úgy kell megszervezni, hogy mindenki azt a munkát végezze, amihez a legnagyobb kedve és a legjobb tehetsége van, mondja Konyícsek elvtárs. 17 onyícsek elvtárs jó munkájával nemcsak önmagának szerez elismerést. Ha szóba kerül valahol a neve, gyakran beszélnek róla ily módon: — Meglátszik rajta, hogy a párt nevelte. (t) Az igazi pártfogó A kis bocik sütkéreznek a napon. Egyikmásik nekiiramodik, majd hirtelen megáll, mintha mi sem történt volna. Szalay Lajos, a fiatal gondozó jókat nevet az állatkák pajkosságán. S ha kedve kerekedik, velük játszik ö is. Ügy magához szoktatta őket, hogy, mint a hü házőrző kutyák, mindig a nyomában járnak. A gondozó nemcsak jó játszótársnak bizonyul, hanem a „gazdasszonyságban" is párját ritkítja. A borjúkat olyan ügyesen szoktatja rá a lefölözött tejre, hogy észre sem veszik, miért fogyasztják farkasétvággyal az elemózsiát. Bizonyára az áttört sárgarépi teszi ízletessé a kosztot. — őszintén mondva féltem a fiú gondjaira bízni a kisborjúkat — szólal meg az elnök az életerős lábasjószág szemlélése közben. Most, mikor látom, milyen egészséges állatokat nevel, minden kételyem elmúlik. Az elnök büszke a fiatal csordára, mert minden darabja egy beteg tehenet szorít ki az állományból... Ám az emberek beszélgetéséből kiveszem, hogy fél évvel ezelőtt nem voltak ilyen idámak a kisborjúk a dvorníky stövetkezetben. Az állatorvos gyakrabban járt ki, mint most, mégis sok pusztult el belőlük, nem segített az orvosság sem. A fiatal Szalay gyerek vetett gátat a pusztulásnak. Nem is bírná nézni a kis állatok fetrengését, megsiratná, az elhulltat. Mennyire dédelgette azt a nyomorultat is. Az ölében hordta, de az annyira satnya volt, nem lehetett megmenteni. A többinek tabletta sem kell, mégis olyan, mint a makk. Fejlödnek szépen, kicsinye a nagyobbjával 80 dekát szed magára naponta ... Jót tesz nekik a gondosan elkészített takarmány, a tiszta környezet, a friss levegő, amitől a gondozójuk még télen sem vonja el őket. Szalay öcsi — mint ahogy állítja — a világért sem hagyná el a kisborjúkat s amenynyire ő vonzódik hozzájuk, ugyanúgy viszonozzák a vonzódást a bocik is, mert érzik, hogy igazi pártfogójuk akadt, akinek gondjaira bízhatják magukat. (bj) A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 16,00: Szórakoztató zene. 17,30: Kabalevszkij műveiből. 18,10: A világ minden részéből. 19,00: Hangos újság. 20,00: Smetana: Az eladott menyasszony. 22,30: Hírek. 22,50: Tánczene. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00: Ünnepi köszöntő. 5,05: Vidáman, frissen május 1. megünneplésére. 8,00: Riport a prágai — bratislavai — moszkvai, berlini és varsói ünnepségekről. 13,00: Szórakoztató zene. 15,00: A béketábor zeneszerzőinek dalaiból. 16,00: Tánczene. 17,00: Hírek. 17,10: Fúvószene. 18,15: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 20,00: A forradalom katonája, rádiójáték. 21,30: Tánczene. 22,30: Hírek. 22,50: Szimfonikus zene. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MOSÓRA: KOSSUTH-ADÓ: 6,00: Hírek. 8,00: Zenés ébresztő. 8,00: Hírek. 8,10: Felvonulás előtt. 8,20: Együttesek műsora. 9,00: Szórakoztató zene. 9,55-től 13,00-ig A Munkásosztály nemzetközi ünnepén. 13,00: Hanglemezparádé. 14,00: Hírek. 15,00: Kincses Kalendárium 16,00: Giglihangverseny. 16,35: Népdalck. 17,00: Hírek. 17,10: Zenés műsor. 18,40: Két nő között. Rádiódráma. 20,00: Hírek. 20,20: Könnyűzene. 21,40: Dalok. 22,00: Hírek. 22,10: Hangverseny. 23,00: Tánczene. 24,00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 13,00: Művészlemezek. 14,25: Mesejáték. 15,05: Szív küldi szívnek szívesen. 16,05: Költők a békéért. 16,35: Chopin-zongoramüvek. 17,40: Szórakoztató magánszámok. 18,10: Kórusok. 18,50: Operett-est. 21,20: Operarészletek. 22,10: Könnyűzene. 23,00: Hírek. KEDD SZERDA 1961. május 1-től május 7-i g PETÖFI-ADÓ: 14,15: Mezei csokor. 15,00: Tánczene. 16,00: Hírek. 17,15: Új utak a vesebetegségek gyógyításában. 18,00: Hirek. 18,05: Operettrészletek. 19,00: Hírek. 19,05: » Könnyűzene. 19,40: Orvosi tanácsok. 20,00: Csárdások. 21,00: Hirek. 21,10: Hangverseny. 22,30: Szlovák népballadák. 22,45: Operaáriák. 23,00: Hírek. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12,05: Katonazene. 12,45: Tőlünk függ közös életünk. 13,00: Hírek. 13.15: Tarkazene. 14,00: Nagy mesterek muzsikája. 14.30: A Béke-verseny közvetítése. 14,40: Szórakoztató zene. 14.50: Tudomány és technika. 15,00: A Békeverseny közvetítése. Hírek. 16.00: A Béke-verseny közvetítése. 16,05: Balettzene. 16,40: A Béke-verseny közvetítése. 19,00: Hangos újság. 20,00: Dalok. 22,00: A párt és irodalom. 22,30: Hírek. 22,50: Éji zene. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00: Hírek. 5,10: Reggeli zene. 6,00: Hírek. 6,15: Reggeli zene. 7,00: Hirek. 7,15: Reggeli zene. 8,05: Hangverseny. 9,00: Hírek. 9,05: Népzene. 9,30: Táncdalok. 11,00: Hírek. 11,25: Szórakoztató zene. 12,05: Mezőgazdasáqi adás. 13,00: Hírek. 13,20: Tánczene. 15,05: Hirek. 15,20: Szovjet dalok. 15,30: Halló, itt Moszkva beszél. 16,05: Kívánsághapverseny. 18,30: Szórakoztató zene. 19,00: Hangos újság. 20.00: Dzsesszzene. 20,40: Katonák műsora. 21,00: Zenés öszszeállítás. 21,40: Időszerű kérdések. 22,00: Ritmus és melódia. 22,30: Hírek. 22,50: Szimfonikus hangverseny. 23,55: Hírek. A MAGYARORS7Ár.l ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORAKOSSUTH-ADÓ: 8,10: Operarészletek. 9,40: Spanyol zene. 10,00: Hírek. 11,25: Operettrészletek. 12,00: Hírek. 12,15: Tánczene. 13.00: Fúvóshangverseny. 13,40: Könnyűzene. 15,00: Hírek. 15,10: Egy falu — egy nóta. 15,30: Élőszóval — muzsikával. 17,00: Hírek. 18,00: Népdalest. 19,25: Zenekari muzsika. 20,00: Esti Krónika. 20.25: Zenés utcai séta. 22,00: Hírek. 22,25: Rossini: A selyemlétra. 23,30: Könnyűzene. 24,00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 14,15: Operettrészletek. 15,10: Miért van hajnal és alkony? 15,25: Operafelvételekből. 16,00: Hírek. 16,20: Zenés kalendárium. 17.15: Időszerű nemzetközi kérdések. 17,25: Hangverseny. 18,00: Hírek. 18,30: Rádióegyetem. 19,00: Hírek- 19,05: Operettrészletek. 20,00: Hangverseny. 21,00: HIrek. 21,55: Tánczene. 23,00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12,40: A Béke-verseny közvetítése. 12,45: A helyes táplálkozás ábécéje. 13,00: Hírek. 13,15: Hangverseny. 13,40: A Béke-verseny közvetítése. 13,45: Szórakoztató zene. 14,40: A Béke-verseny közvetítése. 15,00: Hírek. 15,30: A Békeverseny közvetítése. 16,30: Szórakoztató zene. 17,00: Hírek. 17,40: A tudomány a béke szolgálatában. 18.30: A fiatalok mikrofonja. 19,00: Hangos újság. 20,30: A legmagasabb világszínvonalért. 20,45: Esztrádzene. 22,00: Prokofjev szonáták. 22,30: Hírek. 22,50: Verses, zenés összeállítás. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek, BRATISLAVA: 5,00: Hírek. 5,10: Reggeli zene. 6,00: Hírek. 6.10: Reggeli zene. 7,00: Hírek. 7,15: Reggeli zene. 8,40: Hogyan éljünk szocialista módon. 9,00: Hírek. 9,30: Operarészletek. 10,30: Szórakoztató zene. 11,00: Hírek. 11,05: Lányok — asszonyok. 11,25: Népdalok. 12,05: Tánczene. 13,00: Hirek. 13,20: Népdalok. 13,45: Tarka dalok. 15,00: Hírek. 16,30: Táncdalok. 17,00: Hírek. 17,50: Ipari adás. 18,00: Művészi arcélek: Alexander Moyzes. 19,00: Hangos újság 19,40: Szülők iskolája. 20,00: A világ ifjúságáért, rádiójáték. Marx Károly életéről.' 21,30: Tánczene. 22,30: Hírek. 22,50: Dvofák műveiből. 23,55: Hírek. A MAGYARORS7ÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8,10: Könnyűzene. 9,00: Rádióegyetem. 9,30: Szimfonikus táncok. 10,00: Hírek. 12,00: Hírek. 12,16: Népzene. 14,00: Operarészletek. 15,00: HIrek. 15,10: Rádiójáték. 16,30: A barátság hullámhosszán. 16,40: Dalok a hazáról. 17,00: Hírek. 17,15: Szív küldi szívnek szívesen. 18,30:'Táncdalok. 19,25: Mendelssohn: Dalok szöveg nélkül. 20,00: Esti Krónika. 20,25: Miljutyin: Juanita csókja. 22,00: Hírek. 22,26: Népdalcsokor. 24,00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12,05: Népdalok. 13,00: Hírek. 13,15: A Béke-verseny követítése. 13,30: Szórakoztató zene. 14,00: Tudomány és technika. 14,40: A Béke-verseny közvetítése. 15,00: Hírek. 15,15: Szórakoztató zene. 15,40: A Béke-verseny közvetítése. 17,40: Dalok. 18,00: Holnap jobban, mint ma. 18,20: Ajándékmüsor. 19,00: Hangos újság. 20,00: Humoros elbeszélések. 20,30: Rádióegyetem. 22,00: Irodalmi riport. 22,30: Hírek. 22,50: Éji zene. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00-től 8,05-ig azonos a szerdai műsorral. 9,05: Hírek. 10,05: Zenei fejtörő. 11,00: Hírek. 11,05: Orvosi tanácsadó. 11,15: Szimfonikus zene. 13,00: Hírek. 14,00: Halló, itt Moszkva beszél. 15,00: Hírek. 15,15: Táncdalok. 16,00: Esztrádzene. 17,40: Szimfonikus müvek. 18,00: Klvánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 19,40: Hogyan éljünk szocialista módon. 20,00: Ajándékmüsor. 20,40: Irodalmi fejtörő. 21,00: Smetana: Az eladott menyasszony. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MOSÓRA: KOSSUTH-ADÓ: 8,10: Operettrészletek. 9,15: Kamarazene. 10,00: Hírek. 10.15: Népek zenéje. 11,15: Zenekari muzsika. 12,00: Hírek. 12,15: Könnyűzene. 13,20: Népzene. 14,35: Könnyűzene. 15,00: Hírek. 15,50: Szív küldi szívnek szívesen. 16,40: Fúvószene. 17,00: Hírek. 17,15: Ötórai tea. 17,45: Rádióiskola. 19,20: Könynyűzene. 20,00: Esti Krónika. 20,25: Rádiójáték. 22,00: Hírek. 22,20: Tánczene. 23.40: Éji zene. 24,00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14,15: Operákból. 15,00: Operettzene. 16,00: Hírek. 16,05: Zenekari muzsika. 18,00: Hírek. 18,05: Hangszerszólók. 19,00: Hírek. 19,05: Delibes: Lakmé: 21,00: Hírek. 21.10: Csárdások. 22,00: Hangverseny. 23,00: Hírek. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12,40: A Béke-verseny közvetítése. 13,00: Hírek. 13,15: Szórakoztató zene. 13,40: A Béke-versny közvetítése. 13,45: Vonósmüvek. 14,20: Respfghi-művek. 14,40: A Béke-verseny közvetítése. 14,45: Szórakoztató zene. 15,00: Hírek. 15,40: A Béke-verseny közvetítése. 16,45: Szórakoztató zene. 17,00: Hírek. 17,05: Dalok. 18,00: Sportműsor. 19,00: Hangos újság. 20,00: Táncdalok. 22,00: Irodalmi műsor. 22,30: Hírek. 23,20: Éji zene. 23,55: Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00: Hírek. 5,10: Reggeli zene. 6,00: Hírek 6,10: Időszerű kérdések. 6,20: Reggeli zene. 7,00: Hírek. A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontja A moszkvai rádió naponta 20.0020.30 és 21.30—22.00 órálp sugároz magyar nyelvű műsort a 41. 49 és 377 méteres hullámhosszon. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12,05: Fúvószene. 12,40: A Béke-verseny közvetítése. 12,45: Lányok — asszonyok. 13,00: Hírek. 13,15: Indulók. 13,40: A Béke-verseny közvetítése. 13,45: Szórakoztató zene. 14,40: A Béke-verseny közvetítése. 15,00: Hírek. 15,30: A Béke-verseny közvetítése. 16,20: Tánczene. 17,00: Hírek. 17,05: A cseh színművészet múltja és jelene. 18,00: Ifjúsági műsor. 18,20: Mindenkinek kedvére. 19,00: Hangos újság. 20,00: Rádiójáték. 20,55: Esztrádzene. 22,30: Hírek. 22,50: Éji zene. 23,55- Hírek. 1,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00-től 8,05-ig azonos a keddi műsorral. 9,00: Hírek. 10,00: Iskolások műsora. 11,00: Hírek. 11,05: Szülők iskolája. 11,45: Népzene. 12,50: Mezőgazdasági adás. 13,00: Hírek. 13,20: Operarészletek. 13,40: Táncegyveleg. 15,00: Hírek. 15,15: Dalok. 16.20': Szimfonikus táncok. 17,00: Hírek. 17,05: Fiatalok műsora. 18,00.^ Orvosi tanácsadó. 18,10: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 19,40: A párt neveltjei vagyunk. 21,15: Népdalok. 21,30: Musza Dzsaiií tatár költő verseiből. 22,00: Operettrészletek. 22,30: Hírek. 22,50: Szimfonikus zene. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8,10: Tánczene. 8,55: Édes anyanyelvünk. 9,40: Fúvószene. 10,00: Hirek. 10,15: Zenés kalendárium. 11,00: Rádió szabadegyetem. 11,25: Kórusok. 12,00: Hírek. " 12,15: Operettrészletek. 13,00: Brahms: B-dur zongoraverseny. 14,00: Az orosz forradalom dalaiból. 15,00: Hírek. 15,50: Rabindranath Thagore emlékmúsor. 16,30: Egy falu — egy nóta. 17,00: Hírek. 17,15: Ä kopernikuszi fordulat. 18,05: Szív küldi szívnek szívesen. 19,00: Huncut kísértet. Vígjáték. 20,00: Esti Krónika. 22,00: Hírek. 22,15: Kamarazene. 23,10: Operettekből. 24,00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14,15: Kamarazene. 16,00: Hírek. 16,05: Operettrészletek. 16,40: Madrigálok. 17,20: Édes anyanyelvünk. 17,25: N6pi táncok. 18,00: Hírek. 18,15: Berlioz: Harold Itáliában. 19,00: Hírek. 19,05: Tánczene. 20,00: Operaáriákból. 20,20: Élőszóval — muzsikával. 21,00: Hírek. 23,00: Hírek. 7,15: Reggeli zene. 8,40: A párt neveltjei vagyunk. 9,00: Hírek. 9,05: Rádiójáték. 10,35: Szórakoztató zene. 11,00: Hírek. 11,05: Lányok — asszonyok. 12,15: Táncdalok. 13,00: Hírek. 13,20: Kedvelt dallamok. 15,00: Hírek. 15,15: Táncdalok. 16,45. Vonósművek. 17,00: Hírek. 18,00: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 20,00: Falurádió. 21,00: Szórakoztató zene. 22,30: Hírek. 22,50: Éji zene. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8,10: Magyar nóták. 9,00: Operettrészletek. 10,00: Hírek. 10,30: Könnyűzene. 10,55: Rádióiskola. 12,00: Hírek. 13,05: Szív küldi szívnek szívesen. 14,15: S ha kell megteszem újra ezt az utat. 15,00: Hírek. 15,10: Élőszóval — muzsikával. 17,00: Hírek: 18,00: Lisztművek. 19,05: A Szabó-család. 19,35: Operettdalok. 20.00: Esti Krónika. 20,25: Zenés vidám szombat este. 22,00: Hírek. 22.20: Táncoljunk. 24,00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 14,15: Népzene. 16,00: Hírek. 16,05: Dokumentumjáték. 17,05: Operettrészeletek. 17,30: Kamarazene. 18.00: Hírek. 18,45: Milyen alakú a Föld. 19,00: Hírek. 19,05: Beethoven: II. D-dur szimfónia. 20,00: Népzene. 20,25: Wagner: A bolygó hollandi. 23,00: Hírek. VASARNAP ' i- :/•• • 'v •• A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 13,00: Hírek. 13,15: Kívánsághangverseny. 14,00: Rádiójáték. 15,30: Hírek. 15,40: Szerencsés utat. 16,40: A dolgozó nők fóruma. 17,00: Hjrek. 18,00: Viszontlátásra szombaton. 19,00: Hangos újság. 20,00: Rádiójáték. 21,15: Rabindranath Thagore-emlékest. 21,45: Tánczene. 22,30: Hírek. 22,50: Éji zene. 23,55: Hírek. BRATISLAVA: 5,00-től 8,05-ig azonos a keddi műsorral. 8,30: Rádiójáték. 9,00: Hirek. 10,30: Táncdalok. 11,00: Hírek. 11,25: Tánczene. 12,00: Zenés hétvége. 13,00: Hírek. 13,20: Operettekből. 15,00: Hírek. 16,15: Zenei fejtörő. 17,00: Hirek. 17,45: Hanzelka és Zikmund útirajza. 18,00: Klvánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 19,40: Pillantás a nagyvilágba. 20,00: Peter Karvaš: Bástya. 21,00: Forradalmi-dalok. 22,00: Éji zene. 22,30: Hirek. 22,50: Táncdalok. 23,55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 6,00: Hírek. 6,10: Zenés műsor. 7,15: Egy falu — egy nóta. 8,00: Hírek. 8.10: János vitéz. 9,55: Édes anyanyelvünk. 10,00: Tánczene. 12,00: Hírek. 13,20: Népi zene. 13,30: Századunk szenzációi. 14,00: Szív küldi szívnek szívesen. 14,40: Nemzetközi kaleidoszkóp. 15,00: Könnyűzene. 16,00: Kincses Kalendárium. 17,00: Hírek. 17,10: Helyszíni közvetítés a Jugoszlávia—Magyarország válogatott labdarúgómérkőzésről. 17,55: Tánczene. 19,16: Tánczene. 20.00: Hírek. 20,40: És tedd rá éltedet. 20,00: Hírek. 22,25: Csillagfényes szerenád. 23,18: Kamarazene. 24,00: HIrek. PETÖFI-ADÓ: 9,00: Szórakoztató zene. 10,00: Miska bácsi lemezesládája. 12,20: A Szabó-család. 12,50: Tánczene. 13,10: Művészlemezek. 15,40: Szív küldi szívnek szívesen. 17,45: Lehet műszerekkel mérni az igazmondást? 19,05: Vidám Irodalmi összeállítás. 20,00- Huszka: Aranyvirág. 20,40: Hanglemezparádé. 22,00: Hangverseny. 23,00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ magyar nyelvű adásának műsora a 202.1, 233.3, 243.5 és 314.7 méteres hullámhosszakon HÉTFŐ 7,00: Hírek, sporthíradó. 7,50: Hírek. 13,00: Hangképek a május elsejei ünnepségekről. 14,00: Vidám majális, összeállítás. KEDD 7,00: Hírek, az Üj Szó vezércikke. 7,50: Hírek. 12,00: Hírek. 12,10: Hangos újság. 12,30: Tánczene. k ' SZERDA 7.00: Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 7,50: Hírek. 12,00:\ HIrek. 12,10: Hangos újság. 12,30: Népzene. 17,00: Faluról falura. 17,30: Fúvószene. 17,50: HIrek. CSÜTÖRTÖK 7,00: Hírek, az Oj Szó vezércikke. 7.50: Hírek. 12,00: Hírek. 12,10: Hangos újság. 12,30: Népzene. 17,00: Ezt olvastuk, 17,30: Mozgalmi dalok. 17,50: Hírek. PÉNTEK 7,00: Hírek, mezőgazdasági tanácsadó, 7,50: Hírek. 12,00- Hirek. 12,10: Hangos újság. 12,30: Tánczene. SZOMBAT 7,00: Hírek, kommentár. 7,50: Hírek. 12,00: Hírek. 12,10: Hangos újság. 12,30: Népzene. 17,00: Nyitott szemmel. 17,30: Népzene. 17,50: Hírek. VASÁRNAP 7,00: Hírek, az Űj Szó vezércikke. 7,50: Hírek. 12,00: Hirek. 12,10: Operettzene. 12,30: Hírek. 12,40- Hangos újság. 13,00: CSEMADOK-híradó. 13,30: Tánczene. 14,00: Iskolások műsora. 15,00: Esztrádzene. 15,20: Ismerd meg hazádat. 15,50: Hirek. 16,00: Szórakoztató zene. ÜJ SZÖ 5 * 1981- április 29.