Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-02 / 92. szám, vasárnap
Az ENSZ közgyűlésének szeptemberi ülésszaka fogja tárgyalni a leszerelés kérdését (Folytatás az 1. oldalról) mes leszerelés megoldásának fontosságát tekintve a szovjet küldöttség úgy vélte, kívánatos volt már most a közgyűlés XV. ülésszakán megegyezni a további leszerelési tárgyalás irányelveiről és az e tárgyalásokat folytató szerv összetételéről. A szovjet kormány azonban tekintettel az amerikai kormánynak arra az óhajára, hogy ideiglenesen halászszák el a leszerelési tárgyalást, mert még nem készült fel rá, eláll attól a követeléstől, hogy ezen az ülésszakon vitassák meg a leszerelést. A szovjet kormány és az amerikai kormány ezzel kapcsolatban megegyezett, hogy júniusban és júliusban folytatja eszmecseréjét a leszereléssel és a tárgyalások felújításával kapcsolatos kérdésekről. Stevenson, az amerikai küldöttség vezetője kijelentette, hogy az USA mindent meg akar tenni az emberiséget veszélyeztető lázas fegyverkezés megszüntetésére. Kijelentette, hogy az USA eredményeket, s nem ámítást ígérő feltételek mellett kész mielőbb felújítani a tárgyalásokat. Az amerikai küldött továbbá elmondotta, hogy az USA „intenzíven vizsgálja a leszerelési politikát", a vizsgálat azonban még nem fejeződött be. Megerősítette, hogy a szovjet és az amerikai kormány júniusban és júliusban eszmecserét folytat majd a tárgyalások felújításának módjáról. A kérdésről Kanada, Ethiópia, Szudán, Nigéria, Franciaország küldöttei is nyilatkoztak. Mivel a szovjetamerikai javaslatot senki sem ellenezte, Karel Kurka, a bizottság elnöke azt egyhangúlag elfogadottnak minősítette. Bejelentette, hogy ezzel befejeződtek a XV. ülésszakon folytatott leszerelési tárgyalások. A Szovjetunió Kongó függetlenségének és területi egységének megőrzését akarja Gromiko elutazott New Yorkból NEW YORK (ČTK) - GROMIKO SZOVJEX KÜLÜGYMINISZTER, AZ ENSZ KÖZGYŰLÉS XV. ÜLESSZAKÁNAK MÁSODIK RÉSZÉN RÉSZT VEVŐ SZOVJET KÜLDÖTTSÉG VEZETŐJE ÁPRILIS 1-ÉN NEW YORKBÓL MOSZKVÁBA UTAZOTT. ELUTAZÁSA ELŐTT KIJELENTETTE: — New Yorkból távozva reméltu szeretném, hogy a XV. ülésszak, melynek első részén részt vettek a kormányfők, hozzájárul a nemzetközefeszültség enyhítéséhez, a népek béke- és nemzeti függetlenségi jogának megerősítéséhez. A szovjet kormány úgy véli, hogy az ENSZ-nek a valóságban is nemzetközi szervezetté kell válnia, hogy a nemzetközi együttműködés és a világbéke megszilárdításának céljait szolgálhassa. Ezért mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, a szovjet kormánynak továbbra is az az álláspontja, hogy összhangba kell hozni az ENSZ feiépítését. Gromiko a közgyűlés ülésszakának második részével kapcsolatban rátért a kongói helyzetre. A Szovjetunió a Kongói Köztársaság politikai függetlenségének és területi egységének megőrzését akarja. Ezért mindenekelőtt be kell szüntetni a Kongói Köztársaság elleni agressziót és azonnal ki kell vonni Kongóból a belga csapatokat és személyzetet. Különösen fontos, hogy megakadályozzuk Kongó feldarabolását. A kongói helyzetre vonatkozóan beHRUSCSOV AZ USA NAGYKÖVETÉVEL A LAOSZI KÉRDÉSRŐL TÁRGYALT Moszkva (ČTK) — N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke április 1-én fogadta Llewellyn Thompsont, az USA moszkvai nagykövetét, akivel a laoszi kérdésről tárgyalt. Ä laoszi kormánycsapatok jelentős sikere Vientiane (ČTK) - Az Associated Press vientianei tudósítója jól értesült körökben nyert értesülésekre hivatkozva közli, hogy Kong Le kapitány egységei és a Pathet Laoalakulatok március 31-én elfoglalták Tha Thom városát, a lázadók fontos támaszpontját, amely Vientianétól északkeleti irányban 85 mérföldnyire és Paksane városától, a lázadók egyik fő támaszpontjától 25 mérföldnyire fekszik. A tárgyalás a laoszi válság megoldásának egyedüli útja Peking (ČTK) — A Renminripao pekingi lap a SEATO agresszív paktum háromnapos ülésezésévél kapcsolatos kommentárjában írja, hogy Kína a Szovjetunióval, a Vietnami Demokratikus Köztársasággal és minden békeszerető országgal mindenkor szilárdan védelmezte a genfi egyezményeket és határozottan támogatta Laosz népét a semleges, egységes, független és békeszerető laoszi államért folytatott hazafias harcában. „Ügy véljük, hogy Laosz népének egyedül kell megoldania problémáit. Ellenezünk minden külföldi beavatkozást" hangzik a cikkben. Támogatjuk a bővített genfi értekezlet összehívására irányuló javaslatot. A tárgyalás a laoszi válság megoldásának egyedüli útja — hangzik a kommentár befejező részében. terjesztett szovjet javaslatok kifejezik azt a támogatást, melyet a Szovjetunió nyújt a szabadságukat és nemzeti függetlenségüket védelmező népeknek és államoknak. Gromiko elvtárs nyilatkozata végén azon óhaját fejezte ki, hogy a még több fontos kérdést megtárgyaló XV. ülésszak után kijelenthessék: hozzájárul az államok viszonyának és kölcsönös megértésének megjavulásához, a nemzetközi együttműködés kibontakozásához és a béke megszilárdításához. Az ENSZ tagállamai nem hajlandók pénzelni a kongói beavatkozást Az ENSZ költségvetési bizottsága megvitatta az ENSZ kongói hadműveleteinek pénzelését és e kiadások költségvetését. A venezuelai küldött 19 latin-amerikai ország nevében elvetette azt a javaslatot, hogy az ENSZ fizesse a kongói beavatkozást és kijelentette, hogy a kiadások nagy részét a közvetlenül érdekelt államoknak kellé viselniük. Rascsin szovjet küldött hangoztatta, hogy az ENSZ kongói hadműveletével kapcsolatos kérdések a Biztonsági Tanács hatáskörébe tartoznak. Több példán rámutatott, hogy az ENSZ kongói hadműveletei rendkívül egyoldalúak és ellentmondanak Kongó és az afrikai földrész érdekeinek. Hammarskjöld követelte, hogy a /kongói kalafrd számláját valamennyi tagállam fizesse. A vita során azonban kiderült, hogy a 99 tagállam közül csak 6 imperialista ország hajlandó teljesíteni Hammarskjöld követelését. Kongresszust köszöntő versenyben állnak a „Barátság kőolajvezeték" építői Moszkva (ČTK) - A Barátság kőolajvezeték Brody—Uzsgorod szakaszának gyors befejezésére Indult mozgalom általánosan elterjedt. A voloveci járásban a csöhegesztő és lerakó munkások túlteljesítik a tervet és versenyre hívták ki a zsdanovi és harcizszki csőgyárak dolgozóit. A szumi munkások tízről három napra rövidítették le a szivattyúk gyártási idejét. Tapasztalataikat az NDK-beli drezdai szivattyúgyár dolgozóinak is átadják. A feladatok határidő előtti teljesítésével üdvözlik az SZKP XXII. kongresszusát. A Szovjetunió segítsége Indiának Moszkva (ČTK) — Indiában a harmadik ötéves terv során a Szovjetunió műszaki segítségével 26 ipari és energetikai vállalatot építenek. Ezek a vállalatok rendkívül fontosak India népgazdaságának megszilárdítására. A harmadik ötéves terv folyamán Indiában üzembehelyezendő valamennyi energetikai kapacitás több mint 30 százalékát azok a villanyerőművek képezik, amelyeket a Szovjetunió segítségével építenek. Indiában szovjet szakértők segítségével folytatják a kőolaj és a földgáz kutatását és fejtését. WESTON-SUPER-MAREBEN április 1-én kezdődött Nagy-Britannia Szövetkezeti Pártjának értekezlete a párt 1 millió tagját képviselő 700 küldöttjének részvételével. Peddie, a párt elnöke megnyitó beszédében megelégedését fejezte ki afelett, hogy a kommunista és munkáspártok képviselőinek moszkvai tanácskozása egyhangúlag állást foglalt a különböző szociális és politikai rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikája mellett. (ČTK) KAIRÓI TUDÓSÍTÁSUNK IIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII A harcoló Afrika színre lép A Z AFRIKAI NÉPEK III. értekezletének eredményei új fontos szakaszt nyitnak az afrikai földrész történetében és a jelenlegi békeharcban. Az afrikai népi mozgalom állandó politikai szervezetté való kiépítése és állandó szerveinek létrehozása azt jelenti, hogy új, dinamikus erő lép színre, mely jelentőségével felér a békevilágmozgalommal és az afrikai-ázsiai népek szolidaritási mozgalmával. Az értekezlet világosan megjelölte e mozgalom céljait: Afrika kiszabadítása az imperialista hatalmi rendszer karmaiból, a gyarmati rendszer valamennyi formájának felszámolása, az afrikai népek teljes felszabadítása, amit Diallo főtitkár szerint 1963-ig el kell érni. A politikai pártokra, ifjúsági és női szervezetekre támaszkodó afrikai mozgalom kiegészíti az afrikai államférfiak előző tanácskozásait, melyek közül a legkonkrétabb a casablancai volt, s amelyek külügyminiszteri értekezletek formájában tovább folytatódnak. Az új mozgalom, jelentős vonása, hogy a függetlenségi harc az egész afrikai földrészen elterjedt. Néhány évvel ezelőtt a felszabadító mozgalom — például a portugál gyarmatokon — még kezdeti fokon volt. Vezetői tapasztalatokat gyűjtöttek, szövetségeseket kerestek, anyagi támogatásért kilincseltek. Angola és Portugál Guinea képviselői a kairói értekezleten már fejlett harci szervezetek nevében beszéltek. A többi küldöttség csodálattal beszélt harci eredményeikről. Ugyanígy jellemezhetnénk Becsuánföldet, Basutoföldet, Svaziföldet, stb. Az értekezlet és az egész mozgalom további fontos vonása volt a küldöttségek harci állásfoglalása a neokolonialista törekvésekkel, a látszatfüggetlenség megadásával szemben. Ezekben az országokban az önálló állam megalakulása és függetlenségének hivatalos kikiáltása, a köztársasági elnök kinevezése, az állami lobogó és himnusz elfogadása után sem szűnt meg a gyarmati alárendeltség és gazdasági kizsákmányolás. Ennek jellegzetes példáját láthatjuk az ún. Francia Nemzetközösség egyes államaiban, melyeknek tényleges függetlenségüket még ki kell vívniok. A kairói értekezlet minden illúziót eloszlatott afelől, hogy az imperializmus önként adná fel pozícióit. A tényleges függetlenség nem látványos, ünnepélyes aktus, hanem kemény és megfeszített harcok eredményeként születik meg. Ezt a tapasztalatot szerezték „az afrikai függetlenség évében", 1960-ban azok az országok, melyek remélik, hogy a közeljövőben kivívják függetlenségüket (Kenya, Tanganyika, Nyasszaföld, stb.) Egyes megfigyelőket meglepte, milyen erélyesen ítélte el az értekezlet az ENSZ titkárságának kongói tevékenységét és egyöntetűen követelte Hammarskjöld leváltását. Tény, hogy amikor a szovjet küldöttség február közepén az ENSZ-ben ilyen értelmű javaslatot készített elő, az afrikai küldöttségek bizonyos fenntartással éltek. Vitathatatlan, hogy az afrikai országok álláspontja az EAK és Libéria részéről benyújtott s a Biztonsági Tanácsban elfogadott határozat alávaló szabotálása következtében változott meg. Hammarskjöld apparátusának — úgy látszik — nem érdeke a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtása. J. BOUČEK Megkezdődött az Osztrák Kommunista Párt kongresszusa Bécs (ČTK) — Pénteken megkezdődött Ausztria Kommunista Pártjának XVIII. kongresszusa. Az irányító szervek megválasztása után a testvéri kommunista és munkáspártok küldöttségei a politikai bizottság tagjaival együtt helyet foglaltak az elnöki emelvényen. A megnyitó beszéd és a küldöttségek üdvözlése után JOHANN KOPLENIG ELVTÁRS BESZÁMOLÓJA HANGZOTT EL. Kiemelte, hogy az erők nemzetközi viszonyában bekövetkezett nagy változások a békének, a demokráciának és a szocializmusnak kedveznek és a tőkés államokban is mély hatást gyakorolnak a közéletre, a politikai, gazdasági és társadalmi életre. Ausztria sem sziget, melyet nem érintenének a nemzetközi események. Koplenig elvtárs a jelenlegi helyzet fő vonásaként az osztrák ipari és finánctöke, valamint a külföldi monopóliumok, főként a nyugatnémet töke szövetségét jellemezte. Hangoztatta, hogy a párt egyik fő feladata megmagyarázni és leleplezni a tömegek körében a hazai és a külföldi tőke nemzeti érdekek ellen irányuló tervét és céljait. A beszámoló további részében elítélte a nyugatnémet militarizmus soviniszta, agresszív, revansista politikáját, s kiemelte Ausztria semlegességét. Hangoztatta, hogy a német kérdés békés megoldása Ausztria létérdeke. Beszéde további részében egységfront-alakításra és akcióegységre szólította fel az osztrák munkásosztály. BATABANOBAN, mintegy 60 kilométernyire Havannától délre, üzembehelyeztek egy havannai ceruzagyárat, amelyet Csehszlovákia segítségével építettek. (ČTK) CHILÉBEN tovább tart a dolgozók bérsztrájkja. Taltalu tartomány salétrombányáinak 1200 alkalmazottja már harmadik hónapja sztrájkol. (ČTK) A PORTUGÁL KORMÁNY március 31-t határozata alapján a Portugália valamenynyi gyarmatán élő telepeseket felfegyverzik és megalakítják a polgári nemzetvédelmet, amely a bennszülöttek ellen irányul. (ČTK) AZ OSUMI japán szigetek törvényhozótestületének képviselői minden párt, — beleértve a liberális demokrata kormány-' pártot is, — nevében az amerikai megszállás ideje alatt első ízben egyhangú tiltakozó-határozatot fogadtak el az okinavai atomtámaszpont építése ellen. A világbéke érdekében A moszkvai Pravda vezércikke a Varsói Szerződés politikai testületének üléséről ^AAA^^AAAA/w^A^/wwwww^ NEW YORK-I TUDÓSÍTÁSUNK Kellemes húsvéti ünnepeket! ! A Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülései mindenkor nagy politikai hatást gyakorolnak a nemzetközi helyzetre. Kifejezik a szocialista országok aktív békeharcának politikáját és meggyőzően bizonyítják, hogy a nemzetközi" téren a szocialista tábor vette át a kezdeményezést. A politikai tanácskozó testület tüzetesen elemezte a jelenlegi nemzetközi helyzetet. Megállapította, hogy az agresszív imperialista körök elkeseredett erőfeszítésekkel igyekeznek megakadályozni a népek előretörését a béke, a demokrácia és a haladás útján, igyekeznek elnyomni a terebélyesedő ázsiai, afrikai és latin-amerikai nemzeti felszabadító mozgalmat. Sok országban az állam irányítása azoknak a köröknek kezében van, amelyeknek nem érdekük a nemzetközi feszültség enyhítése és újabb viszályokat szítanak. Ezek a körök azonban már nem gyakorolhatnak döntő befolyást a nemzetközi helyzetre és nem diktálhatnak feltételeket a népeknek. A szocialista országok békeszerető külpolitikája szilárd alapra épül és védelmezi a népek szabadságát és szuverenitását. Az imperializmus agresszív lényegénél fogva azonban a háború veszélye a mai körülmények között is fennáll, de a háború nem végzetszerűen elkerülhetetlen. A jelenlegi nemzetközi erőviszonyok lehetővé teszik a szocialista tábornak és a többi békeszerető erőnek, hogy a történelem folyamán első ízben tűzzék kl reális feladatul: az imperialistákat rá kell kényszeríteni, hogy ne robbantsanak ki világháborút. A béke megszilárdulásának szempontjából az a legfontosabb, hogy tovább erősödjön a szocialista világrendszer. A szocialista gazdaság növekedése, a néptömegek anyagi életszínvonalának emelkedése és a népek erkölcsi-politikai egységének szilárdulása erősíti a szocialista erők fölényét a kapitalista erőkkel, a béke erőinek fölényét a háború erőivel szemben. A kommunista és munkáspártok a béke és a szocializmus érdekében fáradhatatlanul szilárdítják a szocialista országok egységét. Minden egyes szocialista ország és a szocialista tábor erőinek és Iegyő?hetetlenségének fő forrása a kommunista és munkáspártok s a szocialista népek tömörsége és egysége, hűségük a marxilenini tanításhoz. LONDONBAN bizottság alakult, amely Portugália és gyarmatai népének szabadságáért küzd. (ČTK) ÚJ LAKÓNEGYED A ROMÁNIAI CON STANCA KIKÖTŐVÁROSBAN. (Foto ČTK - Agerpress) D ódító jácint- és liliomillat árad •D a virágüzletekből s növeli a tavaszünnep varázsát. Az áruházakban fantasztikus kalapokat árulnak, melyeket a húsvéti karneválon fognak viselni. Kellemes húsvéti ünne; peket! Ne feledkezzetek meg az üd' vözlölapokról! Tízezres példányszámokban hordják szét a könyvkereskedésekbe a bibliát. Merő véletlen, hogy éppen a húsvéti ünnepek előtt került forgalomba a biblia modern fordításban, „az isteni ige terjesztésének sokkal érthetőbb formájában" — mint ahogy a lapok kritikusai megállapítják róla. A felekezeti iskolákban, klubokban és vallási társulatokban az ünnep szellemének megfelelő műsorra készülnek. Jacksonban, Mississippi állam fővárosában is teljes gőzzel folynak a húsvéti előkészületek. Itt is illatoznak a virágok, a kirakatok mögött a húsvéti hangulatot emelő kiscsibék, nyuszik, tojások és humoros képeslapok kandikálnak ki. Kellemes húsvéti ünnepeket! Az emberek itt is gyónáshoz és áldozáshoz járulnak ezekben a napokban, melyek arra a legendára emlékeztetnek, hogy Jézus vállalta a kereszthalált, hogy minI den embert megváltson. E napokban a jacksoni keresztény kollégium 9 néger diákja tartott a városi közkönyvtárba. Bár az ajtó fölött ott áll a felirat: „Csak fehéreknek", ők úgy gondolták: Változnak az idők. Talán az amerikai kormány és ENSZ-küldöttség nem eléggé hangoztatja, mennyire szívügye Afrika és más földrészek színes bőrű népeinek jóléte és védelme a kommunista veszéllyel szemben? Átlépték a könyvtár küszöbét s ezzel megszegték a törvényt. Azonnal takarodjanak ki! A kilenc néger diák csak marad. Tiltakoznak. A lehető legbékésebben, haladó módon fejezik ki tiltakozásukat, anélkül, hogy szi-i dalmaznák a fehéreket megaláztatásukért. Csendben ülve maradnak. Micsoda merészség! No, ezért leckét kapnak. Délután a bíróságra idézik őket. Kapuja felett ez a felirat díszeleg: „A nép biztonságának és jogának biztosításáért". Amikor belépnek a kapun, felharsan a szolidaritásból összegyűlt négerek tapsa. Ujabb pimaszság! Rendőri vezényszavak hangzanak: Ki velük! Rajta! A jacksoni rendőrség nem akarja most beszennyezni velük a kezét, bár fel van szerelve rendes gumibotokkal. Helyettük rendőrkutyák, német juhászkutyák végzik el a piszkos munkát. Rávetik magukat a néger tömegre, harapják, marják azokat, akik nem tudtak hirtelen elrejtőzni. A jacksoni gyermekek bibliai szemelvényeket olvasnak az iskolákban. Például szent Márk evangéliumának igen találó részét. Bódító illat árad a virágüzletekből, húsvéti nyuszik, csirkék, tojások tarkállanak a kirakatok mögött. A kézbesítők nem győzik kihordani az üdvözlőlapokat. Kellemes húsvéti ünnepeket! Barnett, az állam kormányzója is kap táviratot, persze annak egy kicsit más a tartalma. Roy Wilkins, a színes bőrű nép felemeléséért küzdő társaság elnöke írja neki: „Hívják vissza a kutyákat! A rabszolgaságot egyszer már megszüntették!" Bizony, már száz éve! Milyen gyorsan szalad is az idő! Tegnap ünnepi felvonulás volt a városban. Ezzel megkezdődtek a polgárháború századik évfordulójának ünnepségei. Az amerikai iskolákban azt tanítják a gyermekeknek, hogy fő mozgatóereje a rabszolgaság megszüntetése, a színes ember felemelése volt. A televízió tegnapi műsorában, melyet a Handy Andy fejfájás elleni, folttisztitó porok, valamint a Vitalin hajszesz gyártói szerkesztettek, azt akarták megmutatni, milyen borzalmas volt az orosz forradalom, s hogy az istentelen bolsevikok miatt máig sem hozta meg a szabadságot az orosz népnek. A szent Ágnes templom sekrestyése tiszta oltárterítőt terít ki és liliomokat helyez a virágtartókba. Kellemes húsvéti ünnepeket! EMIL SÍP ÜJ SZÖ 3 * 1961. április 2.