Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-11 / 70. szám, szombat

Néhány héttel ezelőtt levelet kaptunk a szerkesztőségbe Lehnicéről, Mészáros Gyula elvtárstól, a helyi nemzeti bizottság tagjától, amelyben panaszkodik, hogy az újonnan épített iskola falára egy többméteres „képrejtvényt" festettek, „amelyen nem lehet eligazodni, annak jelentőségét megérteni nagyon kevesen fogják, legkevésbé azok a gyerek, akik az iskolába járnak". Mészáros elvtárs levelében azt is kiemeli, hogy a képet mindössze egy nap és egy éj alatt rajzolták és hozzáteszi, elég „borsos" áron. Fontos még megjegyezni, hogy a levélíró egyszer festményt, másszor rajzot említ és hangsúlyozza, hogy maga sem tudja, minek nevezze. Kifogásolja továbbá azt is, hogy a festőművésznek tekintettel kellett volna lennie arra, hogy itt falusi iskoláról van szó, tehát közérthető képet kellett volna alkotnia. Elképzelhető ezek után, milyen vegyes érzelmekkel indultunk megtekinteni az említett művet. Március 1-én, ezen a verőfényes napon amely a tavasz diaőalát jelentette már a fagyos tél felett - érkeztünk a községbe. Az óvodás gyerekek kék, piros és fehér öltözetükben az óvónőtől kísérve szép sorokban éppen kirándulásra indultak, amikor az iskola elé érkeztünk. Kiderült, hogy a képet se nem festették, se nem rajzolták, hanem rávésték a falra. Az első pillantásra grafikai műre emlékeztetett és mindjárt azt is megállapíthattuk, hogy a mű alkotóját alapos megfontolás és ügyszeretet vezette, amikor éppen ezt a kifejezési formát választotta az iskola lényegének az ábrázolására. A többméteres grafikai mű a napot, a holdat, a vizet ábrázolja, közepén pedig gyerek áll labdával a kezében, ezzel mintegy ki akarván fejezi, hogy az iskola a tudást a növekvő, fejlődő gyermek szolgálatába akarja állítani. Szükségesnek tartjuk azt is, megjegyezni, hogy a festő a felkelő nap szemlétetésére a kakast véste a falra. Nyilván a kakas kukorékolásától kísért falusi hajnalhasadásra gondolt. Összbenyomásunkat végül abban foglaltuk össze, hogy a festő korunkat próbálta jelképesen kifejezni, korunkat, amely az égi testek meghódítására indul. Csupán azt sajnáltuk, hogy mindezt grafikai és nem színes eszközökkel oldotta meg. Később, amikor Mészáros elvtárssal együtt néztük a képet, többen csatlakoztak hozzánk, és elmondták véleményüket. Azt mondták, helyesebb lett volna, ha a falra egy anyát festettek volna, aki gyermekét az iskolába kíséri. Mészáros elvtársnak is ez volt a véleménye. VITATOTT KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁS Beszélgetésünk során azt is megtudtuk, hogy aznap, amikor a mű elkészült, valóságos csoportosulás volt az iskola előtt. Nagy vita alakult ki a dolgozók között, mindenki másképp próbálta megfejteni a „képrejtvényt". Persze elhangzottak gúnyos megjegyzések is, de mindannyian megegyeztek abban, hogy az iskola díszítését másképp képzelték el és a figurákon kívül a színeket hiányolták. AZ AKKORI vitát igen élénknek képzeltük el. Sajnáltuk, hogy nem lehettünk ott azokban a mozgalmas percekben, amikor a falu népe végre a képzőművészetről vitatkozik... Ellenállhatatlanul arra kellett gondolnunk, nem is olyan régen, két évtizede sincs annak, a falu dolgozói merőben más problémákról vitatkoztak. Az a tény, hogy egy képzőművészeti alkotás ilyen izgalomba hozta a falu embereit, megnyugtatólag hatott ránk - mert akárhogy is oldódik meg ez a probléma, — vita mindenképp a falu népének hatalmas iramú fejlődéséről és a műalkotás térhódításáról tanúskodik. Persze a mű alkotójának a nevét senki sem tudta, viszont Mészáros elvtárs megjegyezte, hogy van náluk egy fejő, Mandalik Gyulának hívják, helyes lenne tőle is megkérdezni, mi .a véleménye az iskola díszítéséről. így tudtuk meg, hogy a szövetkezet tehéngodozőja szabad idejében csendéletet és tájképet fest. Az első percekben arra gondoltunk, talán ő volt az ösztönzője a panaszlével megírásának, de kiderült, hogy alaposan tévedtünk. Mandalik Gyula — ellentétben a giccsfestők magatartásával, akik tömegesen gyártják műveiket és többnyire „jobban tudnak festeni" az akadémiai festőknél, - nagyon szerény ember. Csak akkor fest, ha rájön a nyugtalanság ... Van úgy is, hogy hozzáfog egy kép festéséhez, aztán hirtelen abbahagyja és hónapokig feléje se néz. Képeiről egyetlen dicsérő szót nem mond. Látni rajta, hogy nincs elragadtatva műveitől. Amikor megkérdezzük, mit gondol az iskola díszítéséről, igen nagy zavarban van. A kérdés megdöbbenti és a választ azzal hárítja el, hogy ő nem képzett festő, mindössze hat elemije van, anatómiát sosem tanult és a kompozícióról csak úgy szerzett némi fogalmat, hogy Munkácsy és Tornyai János albumait olvasgatta és képeiket nézegette. Különösen Tornyai tetszik neki nagyon. Tudja, hogy szegényparasztok gyermeke volt, és hogy később Munkácsy legkiválóbb tanítványa lett. Azt is tudja természetesen, hogy Munkácsy asztalosinasként kezdte pályafutását. További beszélgetéseink során megtudjuk, hogy már az elemiben nagy kedvvel rajzolgatott, — ezt Mészáros elvtárs is megerősíti, aki iskolatársa volt és emlékszik rá, hogy kiválóan rajzolt. — Persze e képességeit nem fejleszthette tovább, mert 14 éves korában már apja nyomdokaiba lépett. Elszegődött szolgának. Csak a felszabadulás után, amikor Ostravába került és ott megbetegedett, tétlenségében újra rajzolni, majd festeni kezdett. Soha festő műtermében még nem járt, de mostanában, ha egyszer havonta felmegy Bratislavába, első dolga, hogy meglátogatja a kiállítási termeket és csak azután intézi el bevásárlásait. Komoly lehangoltság lüktet a hangjában, amikor a festészetről és ezzel kapcsolatban legbensőbb gondolatairól beszél. A Tornyai János-albumot lapozgatja elmerülten, az egyik képnél megáll. — Látja — szólt • — ezt a képet gyakran nézegettem. Semmi sincs rajta, csak a kopár táj és közepén ez az agyonhajszolt, fáradt ló. Az a benyomásom, hogy Tornyai ezzel a képpel az agyondolgozott, elnyomott magyar népet akarta megfesteni. Együtt érzett ő a néppel. És ez az, ami tetszik nekem. Visszatérve az iskola díszítésére, nagyon nehezen nyilatkozik, de végül mégis Mészáros nézetéhez csatlakozik, és azt mondja, hogy bizony szebb lett volna, ha a kép a gyermekét kísérő anyát ábrázolta volna, .miközben a nap süt. A hangsúly a napsütésen volt. Ki tudja, nem gondolt-e arra, hogy a mai napsütéses iskolában rajztehetsége bizonyára nem kallódott volna el... * * * A kiránduláson szerzett benyomásainkkal kerestük fel aztán Rudolf Krivoš akadémiai festőt, a vitatott kép alkotóját, akit mélyen lesújt a panaszlevél és a meg nem értés, mellyel a falu dolgozói fogadták munkáját. Rendkívül sajnálja azt is, hogy nem beszéltünk a gyerekekkel, az iskola tanulóival erről a munkájáról, amely nem kép — szóval nem olyasvalami, amit a falra lehet akasztani, — hanem díszítés és szaknyelven „sgráfítto"-nak hívják. Lehet, hogy a gyerekek véleménye megnyugtatóbb lett volna. - Egyébként — mondta Krivoš elvtárs — ha tudnék magyarul, legszívesebben kimennék Lehnicére, és ott beszélnék a falu dolgozóival... Megmagyaráznám, hogy mit jelent egy ilyen sgrafittot megrajzolni... a skicctől a tervezésig, a karton kivágásáig, amelynek a tervezett sgrafitto méreteivel kell pontosan egyeznie és végül gyorsan, órák alatt kivésni a falra, amíg a vakolat még nedves. A vésés maga komoly fizikai munkát igényel, de ezt a munkát hónapok tervezése a mű érése előzi meg. Fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy az eredeti terv szerint egy hét négyzetméteres sgrafitto elkészítésére kaptam megbízást, és csak utólag derült ki, hogy itt nem hét, hanem negyvenkét négyzetméterről van szó. Munkámat mégis elvégeztem, anélkül, hogy egyetlen koronával több honoráriumot kértem volna. - Ami pedig a sgrafitto megértését illeti - folytatta - hát ez meglep. Nincs azon semmi rejtély. Én valóban a mi mai életünket akartam ábrázolni, amely mindent a fejlődő gyermek szolgálatába állít. Természetesen mindezt stilizálva és tömören akartam kifejezni. Formai eszközeim igen közel állnak a népművészethez. Ha a lehnicei dolgozók egy kicsit elgondolkoznának a népművészet kézimunkáin, varrottasain, iátnának ott olyan virágokat és madarakat, amilyenekkel a valóságban nem találkoznak. Tehát maga a nép stilizálta ezeket a formákat, alakokat... Senki ezen nem lepődik meg, sőt mindenki igen szépnek találja, de ha hasonlót kap az iskola falára, akkor elégedetlen és úgy érzi, hogy becsapták. Szóval mindezt alaposan meg kellene magyaráznom ... — Az a benyomásom, — mondja befejezésül, — hogy ez a kérdés is kulturális életünk fejlődésének egyik szakaszát képezi. Nekünk képzőművészeknek sokat kell még fáradoznunk azon, hogy alkotásainkat összhangba hozzuk dolgozóink elképzeléseivel. Mert végül is, amit a lehnicei dolgozók elképzelnek iskolájuk falára — helyes. Persze ez is a kiviteltől függ. Én mindenesetre a legobbat akartam nyújtani, de talán helyes lett volna, ha — mielőtt a sgrafittot a falra vésem — megbeszélem a falu dolgozóival, hogy mivel akarok hozzájárulni az iskola díszítéséhez. Krivoš elvtárs megállapításait helyesnek tartjuk. Biztos, ha megmagyarázta volna a falu dolgozóinak a sgrafitto lényegét és elmondta volna, hogy elképzelését milyen eszközökkel akarja kifejezésre juttatni, a „képrejtvény" senkinek még csak eszébe sem jutott volna. Biztos az is, hogy törekvését, becsületes alkotói fáradozását másképp értékelték volna. A tanulság tehát, hogy az alkotásokat, amelyek egy falusi iskola vagy kultúrház falára kerülnek, — noha szakbizottság hagyja őket jóvá, — ajánlatos előzőleg a falu dolgozóinak megmutatni. A mű filmre vetítésével könnyen megmagyarázható a tartalma, továbbá alkotási módja és a képzőművészet megértését ilyen módon közelebb lehetne hozni a falu népéhez. SZABÖ BÉLA Móra Ferenc: Madarak iskolája J?gy kisfiú nagyon szeretett volna fecske lenni. Azt hiszitek, talán & szúnyogpaprikásra éhezett? Ó, dehogy! Azért, mert azt hitte, hogy akkor nem kell neki tanulni. No hát, szerettem volna, ha tegnap látta volna a kisfiú, amit én láttam. Azt láttam, hogyan tanítja a nagy fecske a picit röpülni. Fecskeanya kiparancsolta a fiókáit a fészekből a tornác párkanyara. Ogy gubbaszkodtak ott a buksik, mint az iskolás gyerekek a padban. Fecskeapa pedig kiült az eperfára és onnan parancsolgatott: - Gyerekek, csak csicseri! bátran csak, ficseri! Hárman szót is fogadtak és átlibbentek a fecskeapához. Hanem 3 negyedik buksi csak lihegett, pihegett, a szárnyát is megemelte egy kicsit, de aztán csak visszalépett a párkányra. Csicsergett keservesen, hogy a repülés nem neki való tudomány. - Nem szégyelled magad? - koppant ott a meg fecskeanya a fejebúbját. Es taszított rajta a szárnyával akkorát, hogy nyaklevesnek is beillett. Erre aztán csak mégis szárnyra kapott a buksi. - Messze, messze, messze? - kiabált kétségbeesetten, ahogy a levegőben bukdácsolt. - Erre, erre, erre! - bíztatták az apja meg a testvérkéi az eperfáról. Tízszer tették meg az utat egy délelőtt a kis fecskék a tornáctól az eperfáig, meg vissza. Akkor aztán az öregek azt mondták, hogy elég ennyi tudomány egy napra. Másnap azonban már a háztetőre is kihozták a fiatalokat. Harmadnap pedig már a szomszédban kóstolgatták a legyet, hogy ott jobb ízü-e, mint nálunk. iiWriiii^^lliiiS A LECKE gít, mindig talál valami kifogást. Egyszerre igen-igen elszégyelte magát és bántotta a lelkiismeret. Mikor rákerült a sor, alig tudott [ Zt is láttam már, mikor a gólya tanította a fiát békát enni. Az döntött, megvárja majd a többiek tapssal fogadták. N

agy Kató már napok óta töprengett: olyan felajánlást akart tenni, amelyet mindenki megcsodál, amiről az egész iskola beszélne, azt szerette volna, méhkas nyüzsögtek az iskola folyo- szóhoz jutni és alig tudta értelhogy ő legyen a pionírok között sóján. Csapatgyülésre készültek, mes mondatba foglalni kívánságát: a legkülönb. Tegnap délután is Itt beszélik meg, ki milyen fel- — Édesanyámnak ezentúl nem lesz ezen járt az esze, miközben édes- ajánlást tesz pártunk alapításának gondja a bevásárlásra és meganyja vacsorát készített a család- 40. évfordulójára. A rajok már osztom vele a házimunka terhét, nak. Katinak eszébe sem jutott, elkészítették terveiket, de az egyé- Nem vágyott már dicsőségre, a hogy segítsen neki, csak ült el- ni felajánlásokat Itt vitatják meg. többiek elismerésére, szinte regondolkozva, mint aki nem lát. Végre elült a lárma s megkez- pült a gyűlés után haza, hogy minem hall. Katit még az is za- dődött a csapatgyűlés. Kati izga- nél hamarább hozzáláthasson muvarta, mikor öccse vidáman be- tottan leste a többiek felajánlá- lasztásainak pótlásához és a plotoppant és eldicsekedett édes- Sait. Panni, az osztály legjobb ta- nírok gyűlésén tett ígéreteinek anyjának, milyen jól felelt három nulója a raj felajánlásán kívül valóra váltásához, tantárgyból. Kiment az udvarra és többek között megígérte, hogy se- KURUCZ NÁNDORNÉ ott sétálgatott. Még elalvás előtt gít édesanyjának a házi munkák is sok minden megfordult a te- elvégzésében és a szomszédban Iajében, de semmi megfelelő ötlet k

ó beteges öreg néninek naponta nem jutott eszébe és végül is úgy hord t

ejet. Panni bejelentését nagy g\IĎ 4'MARIA KÖNNYŰ felhőt kibont a langyos szellő, lassan permetezve, koppan az eső. HALK neszére rezzen föld méhében a mag, O j jó kenyerünk zsendül a rög alatt. TAR ÁGON kismadár kiált, hogy ki-ki tél! Meghallja a réten a fehér pipitér. KÍVÁNCSIN körülnéz, — Nézd a kis ravaszt • Erzi, hogy megjött. Már itt a tavasz! anyagólya repült előre a békával a csőrében, a fia utána. Kétszerháromszor megkerülték a kéményt, akkor az anyamadár feljebb röppent és kiejtette csőréből a békát. A gólyafióknak röptében kellett ke

t 1 és a babér ~ biztosan az ľ

»bbpiít""höóv""mll Jen'kénvelmes „,> oit-nnnin »«>m ^került nplri akknr ny nmnn menhúhmta. .. . . aoDoent, nogy milyen Kenyeimes felajánlását és utoljára rukkol ki s Kati> ahog

y hallgatta a töba magáéval, túllicitálja a többié- biek felajánlásait, egyszerre ráezt elkapnia. Ha nem sikerült neki, akkor az anyja megbúbozta. Tyúkanyónak is sok baja van a csirkéivel, amíg kitanítja velük az iskolát, mert a kiscsirkének is nehéz feje van kezdetben. Bizony, bizony, mindenkinek tanulni kell, ha tudni akar. övé lesz. é

s — mondjuk meg az igazat, — Végre elérkezett a nagy nap. lusta ő amikor mu

nkából hazatérő A pionírok mint megbolygatott édesanyjának csak néhanapján seLUSTA GYEREK ez az Ivanuska! Nem fog semmire se menni! — mondta nagyapó és csendesen, szomorúan ingatta ősz fejét. — Bizony, nem rendes gyerek az én kisunokám! — sírdogált nagyanyó —, semmi munkához sincs kedve. — Hogyan fog az én fiam megélni, ha ilyen dologtalan lesz? — sóhajtotta édesanyja. — Ki fog nekem segíteni a munkában, ha elfáradtam, ki folytatja az én megkezdett munkámat, ha megöregedtem? — dörmögte búsan a bajuszába Ivanuska édesapja. — Ébredj fel, Ivanuska! — susogta egy kedves hangocska Ivanuska füle mellett a párnán. — Ki vagy te ? — Én a te barátod vagyok, Ivanuska, a Szorgalom. Azért szidtak téged eddig, mert én nem voltam melletted. Belátom, hiba volt tőlem Is, de ma elhatároztam, hogy felkereslek, rendes embert nevelek belőled és soha többé el nem hagylak — e szavakkal egy fürge kis legényke ugrott le az ágyról és kezét nyújtotta Ivanuska felé. — Fogd meg erősen a kezem és ugorj! — Hová megyünk? — kérdezte szepegve Ivanuska. — Dolgozni. Megmutatjuk anyunak, apunak, nagyanyónak, nagyapónak, mi mindent tudunk ivmm mi csinálni, ha ketten erős akarattal munkához látunk. — Mit fogunk csinálni? — Gyönyörű dolgot! Várat építünk! — susogta a kis legényke — és ne legyen Szorgalom a nevem, ha fel nem ér az égig. És amit mondott a Szorgalom, bizony, valóra is váltották. Együtt rakták a köveket, téglákat egészen az égig. Ott pedig jó alaposan megmosták a felhőkkel az égboltozatot, mert már nagyon poros volt. Aztán a Szorgalom ösztönzésére Ivanuska ragyogóan kifényesítette a csillagokat, a Holdat és nem hagyta a Napot sem szégyenkezni az égen. Fényesre ^Jör^sölte azt is; bizony, olyan lett, mint egy gyönyörű rézüst. — No, most siessünk — mondta a Szorgalom —, hogy el ne késsünk az iskolából. — Az ám! — kiáltotta Ivanuska és máris szaladt lefelé. Egyszerre csak szuszogást hall maga mögött. Hát az öreg Nap döcögött utána lépcsőről lépcsőre. — Ne szaladj Ivanuska! Hálából, amiért annyit dolgoztál és így rendbehoztad az országomat, itt van, fogd a kezét a lányomnak, Hajnalka királykisasszonynak. Hej, büszkén ki Is húzta magát Ivanuska! De azért nem feledkezett meg arról sem, hogy ő még kicsi fiú. — Kedves Nap! — kiáltotta. — Köszönöm a hozzám való jóságát, de én még nem házasodhatom, majd ha elvégeztem az iskolát, akkor felmegyek ismét az égig érő vár tetejére és emlékeztetni fogom ígéretére. De most nekem, azaz nekünk, sietnünk kell az iskolába, mert különben megdorgál a tanító bácsi! — Helyesen beszéltél! — szólt örvendezve a Szorgalom, — Mindig a barátod maradok Ivanuska, nem válunk mi már el többé egymástól! A neved így Szorgalmas Ivanuska lesz! — És nem is lesz nehéz a tanulás, hiszen ha ki tudtam fényesíteni egy éjszaka az egész eget, mi nekem az a kis tanulás! — nevetett, amikor felébredt gyönyörű álmából. 1 2 I 4 5 i 7 8 » 10 K 11 1) 14 írjátok bé a megfelelő szavakat a vízszintes sorokba, és ha megfejtésetek jó, a két vastagabb vonalú függőleges sorból megtudhatjátok, milyen nagy eseményre készülnek mezőgazdasági dolgozóink! 1. Leánynév. 2. Fordított sziget. 3. Csengő teszi. 4. Illatú. 5. Földalatti vasút. 6. Járás szlovákul. 7. Szekér. 8. Régi hosszmérték. 9. Vívómüszó. 10. Szálhúzásos kézimunka. U. Ujo. 12. Szökdeli. 13. Folyómeder tisztító gép. 14. Idegen férfinév. 2. Milyen számokból áll ez a labdarúgó. Nézzétek meg jól. O' MOLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. Nők napja. 2. Lumumba. KIK NYERTEK? Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesUlneki Mórik Imre, Vojany, Forgon László, Rim. Sobota, Matesz Valéria, Borka és Sasváry Margit, Horné Semerovce. Leveleiteket és megfejtéseiteket lehetőleg levelezőlapon küldjétek be az alábbi címre: Oj Szó, Gyermekvilág, Bratislava, Gorkého 10, ÚJ SZŐ 8 * 1961. március 11.