Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-11 / 70. szám, szombat

HENGERÉSZ „

0X7

0l HENGERÉSZT neve

i Neve ismerős volt, de személyesen nem ismertem. Kíváncsi voltam véleményére: hogyan vélekedik az ország első élmunkása a szocialista munkabrigádokról, annál is inkább, mert maga is brigádvezető. Kissé elfogultan mentem a vítkovicei vasmű hengerészéhez. Az járt az eszemben, az az ember, aki Jaroslav Miskáékkal és a többiekkel elindította hazánkban az építőmunkát sikeressé tevő, embert formáló versenymozgalmat, az napjaink, életünk igazi hőse. A hősök pedig úgy élnek képzeletünkben, akik, ha kell, megbirkóznak a hétfejű sárkánnyal is. Amikor a magas, inkább soványnak mondható, ráncbarázdálta arcú, őszes halántékú Josef Kalabus elém lépett és barátságosan kezet rázott velem, az első pillanatban az a gondolatom támadt, ez bizony nem a szilaj erejű, mesebeli hős. Az arcáról sugárzó derű és szavai nyomán feltáruló élete, lelkülete és munkája azonban arról győzött meg, az ilyen típusú ember többre képes a mesebeli hősnél. Nem is csalódtam benne. Azt mondta, hogy még mindig kevés az, amit teszünk. Tapasztalataink nagyok, jó egyetemet jártunk, többet tehetünk annak érdekében, hogy az emberekben még nagyobb legyen az öröm, még erősebb legyen a munkásosztály, hogy a mi brigádjaink is azt mondhassák, hogy már a kommunista munka brigádjai. A kommunisták beszélnek így. Josef Kalabus pedig az. Gondjai vannak. De mennyire mások ezek, mint a felszabadulást követő időkben voltak. Mondja is, tudtuk, mit akarunk; a hatalomért harcoltunk, az új életért. Es Josef Kalabus — az idénymunkás fia, aki az első köztársaságban az apjával és négy testvérével csaknem öt évig bolyongott az országban munkát keresve, míg csak kenyérhez nem jutott a vítkovicei vasmű hengerdéjében, — megtalálta helyét. Versenyt kezdeményez, amikor sokan azt sem tudják, mit jelent szocialista módon versenyezni. De a párt mutatta a helyes utat, s Kalabust is arra tanította, az emberekbe bele kell oltani a munkalelkesedést. A hengerdében versenyt szervez a műszakok között, ki termel többet. Teljesítményre, mennyiségre megy a verseny. Aztán rádöbben, nem elégedhetünk meg csupán a termelés növelésével, takarékoskodnunk is kell. Akkoriban a győztes munkásosztály nagy esemény előtt állott, 19i9-ben tartotta pártunk történelmi IX. kongresszusát. Kalabus munkacsoportja, négy hónappal a kongresszus előtt felajánlást tesz — példaadó kezdeményezés volt — a kongresszusig megtakarítanak 46 műszakot! Betartották szavukat, kevesebb idő alatt többet termeltek ... Es Kalabus mosolyogva mondja: ez a verseny ma sem ért véget! Könnyű ezt most mondani, de nehéz volt akkor az adott szót betartani. Az emberek még nem voltak annyira öntudatosak, mint ma. Az osztályellenség pedig rémisztgette a nép hatalmát lelkesen építő dolgozókat. Kalabus is nem egy névtelen fenyegető levelet kapott, az öltöző falára is rápingálták, kötélen lógott. Mégis, egy pillanatra sem ingott meg. Nehéz, de szép idők voltak! Emlékszik. Antonín Zápotocký elvtárs meghívta Prágába az első élmunkásokat. Jaroslav Miska mindig így kezdte beszédét: Mi bányászok és kohászok... Kalabus kijavította: Mi kohászok és bányászok.. Olyan volt bennük a versenyszellem, mint az ételben a só. S amikor az ünnepi ebédre mentek, a szocialista munka úttörői, az egyszerű munkásemberek, akik csak akkor kezdtek igazán élni, éhesek maradtak, pedig oly sok étel volt előttük. Késsel és villával akkor még nem tudtak bánni s ott, a fényes teremben, nem mertek úgy enni, mint odahaza, ahogy megszokták az Ínséges években... Nevet most ezen az ember, nevet, akár a tréfán, mintha nem is lenne igaz. Ez már a múlté, túl vagyunk a nehezén, és Josef Kalabus mégis azt mondja, még mindig kevés az, amit tesszünk. En pedig azt mondom, ha mindenki annyit tenne, mint ő... Mosolyog és ezt válaszolja: az ember többre vágyik. Nem dicsekszik, csak őszintén beszél gondjairól... Harminchármán vannak a brigádban. A műszak minden dolgozója tagja a brigádnak. Májusban lesz egy éve, hogy kitüntették őket a megtisztelő címmel. Sokan azt gondolják, ha már kezükben a cím, mindent elértek. Pedig az emberek nem egyformák, hangyatürelmet követel egyesek átnevelése. Sokszor maguk a szakszervezeti funkcionáriusok sem látják ezt. Ügy gondolják, ha a kollektíva már szocialista munkabrigádnak mondhatja magát, akkor minden egyes tagja tökéletes, s nem lehet köztük nézeteltérés. így volt ez a munkásbérrendszer átszervezésekor is. A Kalabus-brigád egy-két embere nem értette meg, a szakszervezeti funkcionárius csodálkozva tette fel előttük a kérdést: ez meg hogyan lehetséges?! Mi nem csak szocialista munkabrigád, hanem emberek is vagyunk, válaszolta Kalabus, s az emberek nem egyformák... S az egyik gond követte a másikat. Vitatkozniok kellett a gazdasági dolgozókkal is, akik csak a • tonnákat látták, de nem látták az embert. Aztán jött a harmadik műszak gondja, az ott dolgozók nem akartak bekapcsolódni a brigád-mozgalomba. Kalabusék pedig arra törekedtek, hogy a részleg minden dolgozója versenyben álljon, mert ha az egyik töGbet akar, nem akarhat kevesebbet a másik sem. Mit tegyenek? Két legjobb emberüket átadták a harmadik műszaknak és megszületett a részleg harmadik brigádja. Most újabb probléma előtt állnak. A hengerdében április elsejétől áttérnek a rövidített munkaidőre, az izzó fém hengerlése pedig nem szünetelhet. Bevezetik hát a negyedik műszakot. Kalabusék arra gondolnak, hogy az új műszak dolgozói is szocialista munkabrigádot alkossanak. Nyolc kiváló emberüket átadják (ők maguk mellé újakat vesznek), s ez o. nyolc ember, akikbe beleoltották a versengés szellemét, nem hoz majd szégyent a Kalabus-brigádra. Szívósságot, kitartást követel ez a szervező, nevelő munka. Mi ad ehhez erőt az ötvenhárom éves Josef Kalabusnak? Amikor az ember hallja öt beszélni, elfelejti korát, csak szeme fiatalos csillogását látja s a hangjából áradó optimista derűre lesz figyelmes. — Nekünk kommunistáknak ezt be kell bizonyítanunk! Véghez kell vinnünk! Így beszél a brigád pártcsoportjának ülésén, amikor feltárják a problémákat és határozatokat hoznak megoldásukra. Igen, nekünk kommunistáknak be kell bizonyítanunk, véghez kell vinnünk... Ez az a hajtómotor, ami nem engedi Josef Kalabust pihenni, belenyugodni az elért sikerekbe. Csakis így lehet az ország első élmunkásából ma is élenjáró dolgozó. Ez nem is lehet másképpen, mert Kalabus kommunista. Ha nehézségekbe ütközik, a múltat idézi. Minden siker alapja az ember átnevelése. Ez a tapasztalata. Az élmunkás-mozgalom kezdete óta valóban sok ilyen tapasztalatot szerzett. A siker mindig egy valamitől függött, az ember meggyőzésétől, átnevelésétől. S ha már ezen túl vagyunk, annyi erőt nyerünk, hogy még a hegyeket is megmozgatjuk. Josef Kalabusnak akkor eszébe jut, hogy Szlovákiából jöttem. Košicére gondol, a Kelet szlovákiai Kohóműre. Mondja is: már több mint két hónapja velük dolgozik egy tizenhétéves kelet-szlovákiai fiú, Ondrej Petkáč. Falusi gyerek. A szakmához még nem ért. Csak látott-futott a hengerdében, azt csinálta, amit mondtak neki. Félt és bátortalan volt, még mukkanni sem nagyon mert. Egyre csak azt hallotta: Petkáč menj ide, Petkáč fuss oda... Josef Kalabus gondolt egyet. A fiú szlovák, néhány év múlva üzemben lesz a kosicei kohómű hengerdéje. Miért ne lehetne a Petkáč-fiúból hengerész! Mire felépül az üzem, kész ember lehet belőle, vígan mehet Košicére! Elővette a gyereket: Hallgass csak ide Ondrej ha nálunk kitanulod a szakmát, jövőd lesz! A fiú hallgatott a szóra, megígérte, tanulni fog, eljár majd az üzemi munkaiskolába. Azóta Ondrej a neve s amikor ezt hallja, széles mosolyra kerekedik a szája. Ma nem fél, nem bátortalan, a jövőjét látja. A Keletszlovákiai Kohóműben olyan hengerész lehet belőle, mint Vitkovicén Josef Kalabus... A hengerész hengerészt 'nevel. Nem tudom, mi ösztönözte Kalabust a kelet-szlovákiai falusi gyerek felkarolására. Lehet, hogy a maga keserves ifjúságára gondolt, arra az időre, amikor apjával és négy testvérével csaknem öt évig bolyongott az országban munkát keresve ... Erről nem tett említést, de csak ez járhatott az eszében, és örült annak, hogy ma mór más életet élünk, olyan életét, ahogy kiformálják. S hogy még több örömük legyen az embereknek, nem elégedhetünk meg azzal, amit elértünk. Ezen a téren nem vagyunk szerények, olyanok vagyunk, ahogy Josef Kalabus mondja: többre vágyunk. Es ezt a vágyát, óhaját oltja munkatársaiba, a tizenhét éves Ondrej Petkáčba is. Ilyen embernek ismertem meg Josef Kalabust, az ostravai hengeVálasz az olvasók kérdéseire Több olvasónk az iránt érdeklődik levelében, hogy hová ragasszák be az 1961. január-március hónapok párttagsági bélyegét, amennyiben az igazolványok kicserélésére csak áprilisban kerül sor. Tekintettel a kérdés többeket érintő jellegére, ezúton válaszolunk rá. A CSKP Központi Bizottsága a párttagsági könyvek kicserélésének egységes végrehajtása érdekében irányelveket dolgozott ki, melyeket szétküldött a pártbizottságoknak. Az említett irányelvek szerint az 1961. január-március hónapokra esedékes tagsági bélyegeket a régi igazolvány 9. oldalára ragaszszuk. Ez az oldal a CSKP Központi Bizottsága bejegyzései számára van fenntartva; az április havi bélyeget pedig már az új igazolványnak bélyegek számára kijelölt első oldalára, a hónapnak megfelelő helyre ragasszuk. E tájékoztatás kapcsán felhívjuk a párttagok figyelmét arra is, hogy az új pártigazolvány átvételekor régi igazolványukat leadni kötelesek, s ezért a tagsági bélyeg beszerzéséről idejében gondoskodniok kell. Szükséges az is, hogy valamennyi pártszervezet még április elején beszerezze a tagsági bélyegeket, hogy az új igazolványok ünnepélyes átadásakor minden párttag a legnagyobb rendben adhassa le régi igazolványát. (A Pártélet 5. számából.) részt.. PETRÖCl BÁLINT GÉPKOCSIRÖNTGEN A tábori Iskra üzemben van hazánk egyetlen olyan fejlesztési műhelye, melynek dogozQi robbanómotorok begyújtásának rendszerét ellenőrzőmül szereket készítenek. Josef Hoŕejší, az üzem műszaki dolgozója munkatársaival együtt különleges ellenőrző műszert fejlesztett, melynek segítségével a gépkocsijavító anélkül, hogy a motort szét kellene szednie néhány másodpercen belül könnyen megállapítja a motorzavar okait és a legelrejtettebb hibákat Is. E műszer képernyője feltűnteti a gyertyák elektródjának helytelen távolságát, a vezetőkábel megrongálódását, a gyertyák okozta öngyúlékonyságot, a sürítőkészülék zavarait. A Josef Hoŕejší vezette kollektíva tagjai e napokban további jelentős sikert értek el. Két különleges műszert — zavarmérőt és keresőt — készítettek, amelyekkel fokozatosan ellátják hazánk valamennyi gépkocsijavító üzemét. (ČTK) TVem túlzás, ellenkezőleg, helyén ' való megállapítás, ha azt mondjuk, hogy a mezőgazdasági termelés növelésének országos üggyé, egész társadalmunk ügyévé kell válnia. Munkásnak és parasztnak, falusinak és városi embernek egyaránt érdeke, hogy a földek egyre többet teremjenek, az állatállományt egyre hasznothajtóbbá tegyük s mindezek révén a mezőgazdasági termelést, a közellátást olyan színvonalra emeljük, hogy növekvő élelmiszer szükségleteiket kielégíthessük. Vannak emberek, akik azt gondolják, sőt azt is mondják, hogy mindez igaz, ám a mezőgazdasági termelés növelése a földművesek ügye, és csak rajtuk múlik, hogy a földek többet fognak teremni-e vagy nem. Látszat igazság csak ez, igaz ugyan az, hogy a föld művelése, az állatok gondozása, tehát a mezőgazdasági termelés valóban a földművesek dolga, viszont ugyanakkor igaz az is, hogy a munkásosztály és az állam nyújtotta igen jelentős segítség nélkül aligha támaszthatnánk a mezőgazdasággal szemben olyan követelményeket, mint amilyeneket támasztunk. Ismeretes, hogy a mezőgazdaság mind több és több gépet kap, és hogy a mezőgazdaság gépesítése nemcsak azt, jelenti, hogy a szövetkezeti tagok számára könyebbé vált a munka, hanem döntő tényező a terméshozamok növelésében is. Szükségtelen annak bizonyítása, hogy például a szántásnál, a vetésnél és a termésbetakarításnál milyen jelentős szerepet játszik a gépi munka. Nemcsak arról van szó, hogy a gépi munka jobb mint a kézzel vagy a fogatos erővel végzett munka, hanem sokkal gyorsabb is s ez pedig i— melyik földműves ne tudná ezt — milyen jelentős tényező a terméshozamok növelésében, illetve betakarításkor a veszteségek csökkentésében. A mezőgazdasági termelés növelése és a munkás-paraszt szövetség A m a mezőgazdaságnak eddigi nagymérvű gépesítése korántr sem kielégítő s mint a Központi Bizottság februári ülése megállapította, iparunk előtt nemcsak az a feladat áll, hogy az elkövetkező évek során további gépeket juttasson a mezőgazdaságnak, hanem sürgősen meg kell oldania további mezőgazdasági munkák gépesítését is, olyan munkákét, amelynek jelentős részét mind ez ideig kézzel végzik. Viszont nem lehet kétséges, hogy iparunk ezeket az újabb feladatokat is sikerrel megoldja s így munkásosztályunk újabb és hathatós segítséget nyújt ahhoz, hogy mezőgazdaságunk teljesíthesse a rá háruló feladatokat. De beszélhetnénk még a munkásosztály és az állam további segítségéről is, a mezőgazdaságnak nyújtott milliárdos beruházásokról, de elsősorban is arról a felbecsülhetetlen s anyagiakban ki nem fejezhető politikai segítségről, amellyel a munkásosztály és a párt a mezőgazdaságban dolgozókat, a földműveseket feladataik teljesítésében segíti. De ha már a munkásosztály segítségéről beszélünk, akkor azt is meg lehet és meg is kell mondanunk, hogy a munkásosztály nem egyszer komoly áldozatokat hoz annak érdekében, hogy a parasztságnak kellő segítséget nyújthasson feladatainak teljesítésében, nevezetesen a mezőgazdasági termelés növelésében. Ennek megértéséhez tudni kell azt, hogy a nemzeti jövedelem döntő részét az ipar, azaz a munkásosztály által termelt értékek adják. A mezőgazdaságnak nyújtott, nem egyszer igen jelentős anyagi segítség tehát a munkások áldozatos munkájából kerül ki. T ássuk viszont most már az érem másik oldalát, azt, menynyiben tesz eleget a mezőgazdaság a rá háruló feladatoknak, mennyiben él a szövetkezeti parasztság a munkásosztály nyújtotta lehetőségekkel és segítségekkel. Kétségtelen, hogy a dolgozó parasztság legjelentősebb lépése a szövetkezeti gazdálkodásra való áttérése volt, amely elsősorban is politikai kérdés volt, mert ezzel a parasztság a szocializmus építésének útjára lépett. Ám nagyon jól tudjuk, hogy a szocializmus fogalma nem csupán a hatalom kivívását jelenti, hanem ezt követően a termelés minden téren való, jelentős és rendszeres növelését, végső soron pedig a dolgozók életszínvonalának emelését jelenti. Azt viszont minden ember a saját életéből nagyon jól tudja, hogy az életszínvonal alakulásában milyen jelentős szerepet játszik a „mit eszünk és mennyiért eszünk". Különösen jelentős szerepet játszik ez a kérdés éppen a munkások, a bérből élők életében, akik pénzért vásárolják a megélhetéshez valót, mint ahogy jelentős szerepet játszik a falusi ember, a földműves életszínvonalának alakulásában az a körülmény, hogy kap-e és mennyiért kap ipari cikkeket. Azt viszont bátran állíthatjuk, hogy az ipari cikkekkel való ellátottság és olcsóság terén az elsők között vagyunk az egész világon. És nem árt arra sem emlékeztetni, hogy az eddigi árleszállítások túlnyomórészt inkább az ipari cikkekre vonatkoztak. T\e miért nem szállítjuk le job" ban az élelmiszerek árait is — kérdezhetné valaki. Igen ám, csak annak árát lehetne leszállítani, amiből elég van, amiből annyi van, hogy az árleszállítással bekövetkező fokozottabb keresletet is ki tudjuk elégíteni. Ahhoz viszont, hogy kielégíthessük a fokozottabb élelmiszerkeresletet, tehát, hogy az élelmiszerek árát leszállíthassuk, jelentős mértékben növelni kell a mezőgazdasági termelést. Amire persze a lehetőségek megvannak, csak hát a mezőgazdasági termelés növekedése — minden eddigi, s le nem becsülhető eredményei ellenére is — még korántsem kielégítő, sajnos, nem mondhatjuk el, hogy lépést tartana szükségleteinkkel, de ugyanakkor nem tart lépést a termelési lehetőségekkel sem. Márpedig mit jelent az, ha a mezőgazdasági termelés lemarad a szükségletek mögött? Hiába, azért enni kell, s ahhoz, hogy elegendő élelmiszerrel rendelkezzünk, külföldről kell behoznunk mezőgazdasági terményeket. Ámde ezekért a terményekért ipari cikkeket kell adnunk, esetleg olyan ipari cikkeket, amikre nekünk magunknak is szükségünk volna. Vagyis azért, hogy a mezőgazdasági termelésünk lemaradását pótoljuk — népiesen szólva — esetleg máshol kell a nadrágszíjat meghúznunk. Ez persze olyan állapot, amelybe belenyugodnunk nem lehet. Nem lehet annál az egyszerű oknál fogva, mivel — s ezt újra hangsúlyoznunk kell — a mezőgazdasági termelés növelésére minden lehetőségünk megvan. Ä nagyüzemi gazdálkodás megteremtése, a nagyarányú gépesítés, a vetőmag és műtrágya ellátás, i— mind-mind megannyi feltétele annak, hogy a mezőgazdasági termelést a kívánalmaknak megfelelő színvonalra emeljük. Most már valóban a szövetkezeti parasztságon a sor, hogy élve a lehetőségekkel mind a maga, mind az egész társadalom javára valóra váltsa a nagyüzemi gazdálkodáshoz fűzött jogos reményeinket s eleget tegyen a rá háruló feladatoknak. Hiszen jelentős mértékben ettől, a mezőgazdasági termelés növelésétől függ további előrehaladásunk, döntő mértékben ettől függ az életszínvonal további emelkedése, különösen Dedig a munkásosztály életszínvonalának emelkedése. Márpedig a szövetkezeti parasztság számára nem lehet közömbös az a körülmény, hogy az ország politikai és társadalmi életének alappillérét jelentő munkásosztály mennyire elégedett sorsával, életszínvonalának alakulásával. A munkás-paraszt szövetség elsősorban is politikai fogalom, ám ennek ellenére nem lehet elválasztani a gazdasági kérdésektől. A munkásosztály nemcsak politikai szövetségest lát a szövetkezeti parasztok osztályában, hanem gazdaságit is. Nemcsak politikai segítséget nyújtott parasztságunknak ahhoz, hogy rátérhessen a szocializmus útjára s ezzel örökre megszabaduljon mindennemű kizsákmányolástól, hanem - mint már a fentiekben is vázoltuk - nem egyszer áldozatokat vállalva komoly anyagi segítséget is. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a mezőgazdasági termelés növelése, a mezőgazdaságra háruló feladatok teljesítése igen fontos láncszeme a munkás-paraszt szövetség további megszilárdításának és annak, hogy hazánkban minden ember boldog és megelégedett életet élhessen. B. L. ÖJ SZŐ 5 + IMI- március 11.