Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-10 / 69. szám, péntek

/ Venus - az ismeretlen „szomszéd' „Semmi sincs, mi érthetetlen, mit esküvel tagadj" — így érvel egy napfogyatkozás kapcsán az 1. e. 7. század derekának hányatott életű, harcos költője: Arkhilokhosz. S mintha nagy idők nagy tanúit embercsalekedte csodákra készítené elő, úgy mondja tovább a sorokat: „Nos hát, hinni kell ezentúl mindent, bármily meglepő". Ahogy most olvasom ezeket a szavakat, úgy érzem, ez a nem éppen fiatal „jövendölés" korunkat is a vers értelmébe fogja. Persze a mai „csoda" nem természeti tünemény, hanem az emberi ész eget, csillagokat ostromló diadala. A fogalom: a végtelen, ahol eddig csak a matematika párhuzamosai találkoztak, egyszeribe végessé vált: a szovjet űrállomás az égi rokonok felkutatására indul. S a Venus — örök pályája törvényével, — zajtalanul suhan az emberkéz alkotta égitest, a „májusi randevú" elé. A „titok titka" Már az ókori ember figyelmét magára vonta ez az égitest megkülönböztető fényességével. A görögök Foszforosznak, Fényhordozónak nevezték. A távcsöves megfigyelések aztán kiderítették, miért látjuk a Venust olyan különösen fényesnek. (A Nap és a Hold után az égbolt legfényesebb égiteste.) A Venus légkörében a felhők vastag, összefüggő réteget alkotnak. A tömör felhőtakaró mintegy tükörként a ráeső napfény 62 százalékát visszaveri. Éppen ezért a csillagászok állításai a Venus felszínéről csupán találgatások. Emberi szem e titkok rejtély't eddig még fel nem fedhette. Az űrhajózással tavaly nyert adatok szerint, a Venus rádiósugárzása alapján megállapították, hogy felületi hőmérséklete plusz 60 és plusz 400 fok között ingadozik. Fényről s melegről lévén szó, figyelmet érdemlő az emberiség ősi, tudomány előtti sejtelme. Venusról, a szépség és a szerelem istennőjéről nevezték el a bolygót a rómaiak. A magyar népnyelv pedig Esthajnalcsillag néven ismeri. Mintha csak a szerelmesek meghitt óráit akarná ez a névadás idézni. Berzsenyi e csillaghoz frt verse találóan ráhibáz e névadás lényegére. ,Hozd alá a fáradt szemnek Kívánt álmait, Fedezd bé a szerelemnek Édes titkait." Idő és tér — Az idő szab mindennek határt — vallja e téma kapcsán ĽUDMILA PAJDUSAKOVA, a lomnici csillagvizsgáló kiváló tudományos dolgozója. — 4 szovjet tudomány mai eredménye csodálatba ejti nemcsak a tudomány hitetlenjeit, de a szakembereket is. — 1957. október 4. óta szinte megszokottá vált, hogy a szovjet tudomány és technika mind hatalmasabb ü kutató eszközökkel áll a világ elé. Az eddigi kísérletek a Földünket környező tér alaposabb megismerését szolgálták. A mostani sokkal nehezebb feladatra vállalkozott. A rakétának sikerülhet néhány nagy érdekességű fizikai mérést is elvégeznie. Talán sikerül pontosabb mérési adatokat szerezni a Venus légköréről, mágneses teréről stb ... Ezekben a szavakban foglalja öszsze a Venus-rakéta lényegét a szakember. Hogy mennyire nem könnyű a mostani feladat, a Venus megközelítése, az érzékeltetés kedvéért folyamodjunk egy nem éppen szerencsés hasonlathoz. Ha a naprendszer modelljében a Napot egy 14 méter átmérőjű gömb képviseli, akkor körülötte kering az alig 5 cm átmérőjű Merkúr, 1 km-nél nagyobb távolságban rója köreit a 12 cm átmérőjű Venus, ezután 1,5 km-nyire a Venusnál alig valamivel nagyobb Föld, majd a 3,5 cm-nyi Hold következik, 2280 méter távolságban pedig a 7 cm átmérőjű Mars. Ezután következnek a bolygóóriások. A keringési időt illetően a Föld eov év alatt, a Venus 225 nap alatt, a Merkúr pedig 88 nap alatt kerüli meg a Napot. Tudvalevő az is, hogy az úgynevezett belső bolygók megközelítése annál is bonyolultabb feladat, mivel a Naphoz való közelséggel erősödik a vonzás, ez pedig az űrrakéta nagyobb sebességigényével lép fel. A Venus-rakéták pályáit számítgató szakemberek 150 napra becsülik a megközelítést. A szovjet rakétatechnika — a nagyobb energiakifejtés révén —, mint a hivatalos jelentésből kitűnik, mintegy 90—100 napos útiidőre csökkentette ezt az „előrejelzést". A rakétának a Földtől való elszakadásakor tehát másodpercenként mintegy 12,5 km-es sebességet kellett elérnie. A második hordozórakétának pedig másodpercenként 4,5—5 km-es sebességet kellett szolgáltatnia a szputnyiksebességen felül. A világűrkorszak „legnagyszerűbb kalandja" Mint a felsorolás is mutatja, a Venus felkeresése bonyolult feladat. A feladat nagyságát mutatja az is, hogy a bolygó távolsága a legnagyobb Földközelség idején is 40 millió kilométer. Ez a távolság ezerszer akkora, mint az egyenlítő hoszsza, és több mint százszorta nagyobb a Hold távolságánál. Tegyük ehhez hozzá azt is, hogy a Venus felé tartó rakétának a legkedvezőbb körülmények közt is ennek a távolságnak sokszorosát kell megtennie. A rakéta ugyanis az utat nem teheti meg „légvonalban", hanem a fizikai törvények által megszabott görbe pályán halad a bolygó felé. A szovjet tudósoknak az indításakor kellett biztosltaniok, hogy a rakéta eljusson a Venus közelébe. A szputnyikról való kilövés is ezt a nagyobb pontosságot szolgálja. A pálya az út első szakaszán ugyanis még a Földről — az esetleges eltérések esetén — módosítható, később azonban ez a beavatkozás aligha lehetséges. A pálya érdekessége, hogy a rakétának az Esthajnalcsillag térségébe érkezése arra az időszakra esik, (május közepe),, amikor a Föld is elég közel kerül hozzá. Ily módon kedvező feltételek alakulhatnak ki a rádióösszeköttetés számára, s ha a rakéta rádiója működni is fog, akkor felbecsülhetetlen értékűek lesznek azok az adatok, amelyeket továbbítani fog számunkra. A Venus-rakéta rádiójáról annyit, hogy vételére (mikrohullám) csak különlegesen berendezett, nagy érzékenységű és a híradástechnika minden vívmányát hasznosító készülékek alkalmasak. Ezek érzékenysége mintegy • milliószorta nagyobb, mint a legjobb televízoré. Ez a magyarázata annak, hogy a VII. szputnyik rádióját egyetlen nyugati állomás sem tudta venni, bár magát a szputnyikot sok helyütt megfigyelték. A VIII. szputnyik, melynek fedélzetéről startolt a Venus-rakéta, újabb bizonyítéka a szovjet rakétatechnika nagyszerű fejlődésének. A hat és fél tonnás szputnyikok közel nyolcvanszor akkorák, mint ősük, az első szputnyik volt. Szinte elképzelni is nehéz, hogy ezek útbaindftásához milyen óriási szállítórakéta szükséges. Sok száztonnás szállítórakéták kellenek ehhez, melyeknek magassága kb. 50—70 méter. Ezek a tények is azt bizonyítják, hogy a szovjet űrkutatás széles fronton hatol előre. Nemcsak az ember első űrutazásának körülményeit ellenőrzik a kísérletekkel, hanem egy nagyobb feladatot is, az űrállomásnak valamely bolygóra való kilövése feltételeit vizsgálják. Köztük a Marsra indítandó rakéták pályakilátásait is. Természetes, e tervek valóraváltásában atom-hajtóanyaggal rendelkező rakétákra lesz szükség, valamint olyan, gyorsabb pályák kiválasztására, melyeken a bolygók közti távolság néhány hét vagy hónap alatt áthidalható lesz. — Hogy mikor kerül sor, az ember első űrutazására, nehéz erre választ adni — mondja Pajdušáková elvtársnő. — A szovjet tudomány és technika eredményei a legmerészebb képzeletet is meghaladják. Egy azonban tény, amikor erre sor kerül, a legbiztosabb közlekedési eszközök egyike lesz. Addig, persze, még tanúi leszünk egynéhány egyre tökéletesebb űrállomás kilövésének, tudományos vizsgálatnak, melyeknek feladata lesz az út kidolgozása s az ember visszatérésének biztosítása. * * * A szovjet tudósok csodálatra méltó eredményei kétségtelenül ezt a törvényszerűséget építik. Merje ezek után valaki is azt állítani, hogy a tudomány és a költészet nem szövetségesek. Az ember a csillagok birodalmában építi s keresi ma már a rokonságot. ... Hová lett a menny és hogy száguldanak az álmok! Fonod Zoltán .V.W.VAVWV.VJViVbWWVWyWWWfffJfJWSJWffJfMWMWJWWMVJWWJVWJ'' A HARMADIK EMELETRŐL INDUL AZ EXPRESSZ Ma, amikor egyre több szputnyik, űrhajó és rakéta népesíti be a világűrt, azon sem szabad majd csodálkoznunk, ha valamelyik világvárosban a villamosok fejünk fölött fognak — nem dübörögni, hanem — hangtalanul siklani. A városokat évről évre nagyobb mértékben ellepő gépkocsik ugyanis maholnap kiszorítják az utcákról a sínpárhoz kötött, otromba villamosokat. Még azokban a nyugati metropolisokban is, ahol a villamosvasutak javarésze amúgy ís már a föld alatt közlekedik, egyre lassul a gépkocsik sebessége. Nincs messze tehát az az idő, amikor egyik vagy másik világvárosban megbénul a közúti forgalom. A csigalassúságú csoszogásra kárhoztatott, szilaj gépkocsikat a belvárosi utcákon ezenkívül n megállási tilalom is gátolja „személyes szabadságuk" gyakorlásában. Ha pedig üzemzavar miatt mégis kénytelen egy kocsi leállni, egész városrészek forgalmát megakaszthatja. A nagy garázshiányról nem Is szólva, nem kis bosszúságot okoz a nagyvárosi autótulajdonosoknak a parkírozás célját szolgáló üres telkek csaknem teljes hiánya: egyszerűen nincs ho! kocsijukat leállítani, illetve olyan messze kell érte kutyagolniok, hogy Pillantás a jövőbe TÖBBET GYALOGOLNAK, MINT KOCSIKÁZNAK. Ezért nem egy gépkocsi vándorol eladás révén vidékre, tulajdonosa pedig hetediziglen elátkozza a várostervezőket, akik egy talpalatnyi helyet sem hagytak beépítetlenül a rohamosan szaporodó járművek „pihentetésére". A még jóformán épülőfélben lévő, de már korszerűen tervezett „fiatal" városokon, valamint a terjedelmes kifutókkal rendelkező Sanghajon kívül Moszkva az egyedüli metropolis, amelynek várostervezői bölcs előrelátással elegendő be nem épített térségről gondoskodtak a gépjárművek leállítására. De meddig? Hiszen ma is már közel 70 000 gépkocsi, 7000 autóbusz, 5000 autótaxi és hosszú tehergépkocsi-oszlopok haladnak végig naponta a szovjet főváros utcáin. Eszerint csupán egyetlen forgalmi gócponton kb. ÖTEZER GÉPJÄRMO ÉS HÜSZEZER GYALOGJÁRÓ halad kérésztől óránként például a Szmolenszk téren Arbat Irányába. A forgalomnak ilyen előre nem látott, szédületes ütemű növekedési mellett maholnap szűknek bizonyul, meghaladottá válik mindaz, ami tegnap még megfelelt. Hiába építettek Moszkvában aluljárókat és alagutakat külön az autók, külön a gyalogjárók számára, mindkét irányban haladó, hét-hét soros autósztrádákat, hiába tehermentesíti a közúti forgalmat a föld gyomrában másfél percenként közlekedő, világhírű moszkvai metro, a világváros lüktető vérkeringése ennél is többet követel. Ha megtelt a földszint és a föld alatt sincs már hely a metro miatt, OJ KÖZLEKEDÉSI SLKOT TEREMTÜNK A LEVEGŐBEN! — jelentették ki a szovjet mérnökök a világ legtermészetesebb hangján. Az új függövasút tervei máris elkészültek. Az egyik vonal Moszkva dél-nyugati kerületét fogja összekötni a repülőtérrel, a másik a mezőgazdasági kiállítás területének száznál több épülete fölött fog lebegni. Tervbe vették továbbá Himkl folyami kikötő és több más előváros bekapcsolását az új forgalmi hálózatba. De milyen is lesz ez a „harmadik képsíkba felvetített" függövasút? Akár a léggömb kosara, vagy a Zeppelin gondolája, úgy lógnak a vasúti kocsik egy kettős Talakú, egyetlen sínen, amely 12 méter magas vasbetonpilléreken nyugszik. A kocsik fölötti sínen lendülő kerekeket gumiabroncsokkal látják el, rugalmasságuk csaknem ma1 radéktalanul felfogja a kere-', kek gördülése közben keletkező lökéseket. HÁROM EMELETNYI MAGASSÁGBAN, 120 KILOMÉTERES SEBESSÉGGEL ; siklanak majd a különleges műanyagból és öntvényekből készült kocsik az élettől, nyüzsgő nagyvárosi utcák fö- ' lött. A 60—100 férőhelyes va-! gonok szivar alakúak, de sú- 1 lyuk egyharmadát sem érik , el földalatti „társaiknak". 1 Nem vonatszereivények, ha- i nem elektromos vagy turbina- 1 meghajtással működő egyes I kocsik fognak közlekedni az

1 egysín-pályán. Ennek az egy- ] sín-rendszerű függővasútnak < további előnye az, hogy arány- ] talanul kisebb „pályatest-fe- • lületet" igényel, mint a ré- J gebbi magasvasút, amiért is ( nem befolyásolja az alatta ] zajló utcai forgalmat. Emel- < lett az építési költségek nem J tesznek ki többet, mint egy ( közúti villamosvasút azonos hosszúságú szakaszának lefektetése. Aki ismeri a moszkvai „városatyák" fiatalos lendületét és rugalmasságát, a szovjet technika fejlettségének csodálatosan magas színvonaléi és a szovjet építészeknek megalkuvást nem ismerő, minden akadályt legyűrő, alkotó erejét, egy pillanatig sem kételkedhetik a „legújabb moszkvai látványosság" gyors megvalósításában. K. E. kulrúRz* Az ukrán Petőfi Tarasz Sevcsenko halálának 100. évfordulójára Tarasz Sevcsenko (1814—1861) Sevcsenko verőfényes szülőföldjétől 1 a Béke-Világtanács idei ün- távol nagy nyomorúságban, éhinségnepeltje, a nagy ukrán költő, festő ben halt meg Pétervárott. és gondolkodó a legnagyobb szláv Sevcsenko világszínvonalra emelte költők egyike. Sokoldalú művész az ukrán irodalmat, tökéletesítette és volt, néprajzzal, régiségtannal, szí- csiszolta az ukrán irodalmi nyelvet. nészettel és szob rászattal is foglalkozott. A világkultúra rendkívüli jelensége ez a viszontagságos életű költő, aki mindössze 47 évet élt, de ebből csak 13 évig volt szabad ember, amennyiben szabadságról beszélhetünk a népek cári börtönében. 24 éves koráig jobbágy volt, azután 10 évet száműzetésben töltött. 12 éves korában teljesen elárvult. Pásztorként kezdte keserves életútját, azután szolga volt a kántorkodó templomszolgáknál, akik akkor a falusi tanítók tisztjét is * betöltötték. Később egy földbirtokoshoz szegődött, majd Pétervárott tanonckodott. A haladó szellemű orosz és ukrán értelmiségiek érdeme, hogy felismerve a benne rejlő nagy tehetséget, 24 éves korában kiváltották őt a jobbágysorból. Sevcsenko az 1838—1845. években a pétervári művészeti akadémián folytatott tanulmányokat, majd visz /// />/• Lírai és elbeszélő költemények, prózai írások rengetegét, mintegy 1000 képzőművészeti alkotást tartalmazó életművével a dolgozók jogait védelmezte és az emberi szabadságot énekelte meg. Hétszáz oldalas verseskönyvét a szerény Kobzos címmel 1840-ben adták ki először. Állítólag így énekeltek az ukrán népi énekesek, a kobzosok, akik ukrán húros hangszerrel kísérték éneküket. A Kobzos szerelmi és társadalmi jellegű verseket tartalmaz. Sevcsenko finom, mélabús, helyenként gyújtó hangú és magával ragadó versei nemcsak az ukrán, hanem a világköltészet magaslataira emelték szerzőjüket. Sok bennük az érzés, igazság és emberiesség, sok bennük a túz és a gyűlölet a cárok, a nemesek és a pópák ellen. A Kobzos az ukrán nemzet „evangéliuma" lett. A Kobzossal a kezükben haltak meg a cári börtönök foglyai, a Kobzossal — szatért szülőföldjére Ukrajnába, a mentek harcba a fasizmus ellen a cári Oroszország egykori gyarmatá- vöröskatonák. ra. A Festői Ukrajna című albumban örökítette meg a szülőföld varázslatos szépségű természetét és történelmi emlékeit. Mindenütt látja az erkölcsi és társadalmi megaláztatást, a földbirtokosok és a cári tisztviselők kegyetlen nyersességét. IzzóSevcsenko életművében az antik Rómában és Görögországban, a középkori Európában, Kínában és az újkori Amerikában a haladásért folytatott küzdelem tükröződik, és ezért az egész emberiség kincse. Sevcsenko mint meg nem alkuvó forhangú versekben fejezi ki haragját radalmi demokrata élesen elítélte a cárizmus oroszosító és gyarmatosító politikáját és nemcsak az ukránok, hanem a finnek, románok, kirgizek, és felkelésre ösztönzi a népet: Földeljétek, aztán — talpra! Bilincseket tépjétek el, S a szabadságot öntözzétek Gaz ellenünk hő vérével! (Végrendelet 1845.) Ezért a verséért 10 évre száműzetésbe kellett mennie. I. Miklós cár, kazahok és a kaukázusi népek jogait is védelmébe vette (lásd a Kaukázus című politikai versét, 1845). A

magyar irodalomban először a Magyar Szemle című folyóirat tett említést Sevcsenkóról 1892-ben. Műveinek első magyar forakit a költő az Álom című politikai dítása csak 1914-ben jelent meg a szatírájában (1844) megátkozott, sze- Vasárnapi Újságban. Sevcsenko műmélyes leiratával tiltotta meg, hogy veit Sztripszki Hiador, Varga Bálint, a költő fogságában írhasson és fes- Zempléni Arpád, Lányi Sarolta, Gátegethessen. Sevcsenko azonban a bor Andor, Trencsényi-Waldapfel Im! vad kazah sztyeppéken is cárellenes re, Képes Géza, Hidas Antal, Weöres lázító verseket Irt és ecsetjével megörökítette a leigázott népek nyomorát és a cári katonaság állatiasságát. Száműzetésben bizalmas barátságba Sándor és mások fordították magyarra, s méltatták szerzőjüket. A Kobzos először 1951-ben jelent meg magyar nyelven Hidas Antal fordltásákerült neves lengyel forradalmárok- ban. A Kobzos másik fordítása, Weö kai és az orosz forradalmi demokraták — Gercen, Csernisevszkij, Dob res Sándor műve 1953-ban jelent meg Budapesten. A magyar mübirároljubov és mások hü fegyvertársa lók Petőfihez hasonlítják a nagy uklett. Ezek a parasztforradalom győ- rán költőt, akinek műveit a szabadzelméért küzdöttek és a szocializmus ság, az igazság és a haladás vezérlő első hirdetői voltak Oroszországban, gondolata hatotta át. M. Nevrlý Seregszemle után Ostravában véget ért a filmművészeti dolgozók nagy seregszemléje, melynek fö jelentősége az alkotóművészeknek és a nézőknek a mindennapi munka hőseinek tanácskozása volt a legelterjedtebb művészeti ág további fejlődésének kérdéseiről. Igen értékes hozzászólások és ötletek hangzottak el a fesztiváli filmek bemutatását kísérő értekezleten és összejöveteleken. Az ostravai fesztivál tovább gyarapította a Banská Bystrica-i l. és a tavalyi, plzeňi 11. országos filmfesztivál hagyományait. Ugyanakkor számot adva a három legutóbbi év eredményeiről örömmel állapíthatjuk meg nagyrészt filmgyártásunk felfelé ívelő sikereit, másrészt a nézők, az egyszerű dolgozó emberek állandóan finomuló ízlését, szépérzékét, amit az értékes filmelőadások látogatottsága, a filmalkotásokkal kapcsolatban elhangzott megjegyzések is bizonyítanak. Tavaly például 3 millió 600 ezerrel többen nézték meg a játékfilmeket, mint 1959-ben. A szovjet filmeket is 1 millió 200 ezerrel többen tekintették meg, ugyanakkor csökkent a nyugati filmek látogatottsága. Ez is örvendetes fejlődésre vall. A fesztivál utolsó napjainak fontos eseménye volt a játékfilmek alkotási problémáiról rendezett értekezlet, amelyen filmművészetünk elismert elméleti és gyakorlati szakértői elemezték filmgyártásunk jelenlegi állapotát, s meghallgatták az Ostrava vidéki üzemek dolgozóinak véleményét, kezdeményező ötleteit. Igen fontos tényt állapított meg filmeseink nagy társadalma, hogy igazi nagy filmek, az életet a maga sokrétűségében ábrázoló alkotások csak akkor születhetnek, ha a film alkotói összeforrnak a munka hőseinek életével, munkakörnyezetének problémáival, ha valóban tüzetesen ismerni fogják dolgozóink mindennapi életét, a munkájukban, magánéletükben felmerülő problémákat, reagálásaikat a nagy társadalmi átalakulásokra stb. Csak vérszegény mű születhetik, ha a művész alkalomadtán, környezet-kereséskor jut el a dolgozók közé, a munka frontjaira. Fontos kérdést emelt ki az értekezlet, amikor rámutatott, hogy az időszerű témájú filmeken kívül szükség van olyan történelmi alkotásokra, melyek megörökítenék dicső pártunk forradalmi történetét, mélyrehatóan és művészien feldolgoznák a munkásmozgalom kialakulásának kezdetét, bemutatnák a munkásosztály pártjának négy évtizedes hősi küzdelmeit. Több dolgozó követelte például Július Fučík hős, kommunista újságíró vértanú-halállal koronázott életének művészi megörökítését. Természetesen, az eszmei kérdéseken kívül gyakorlati alkotási kérdésekről is folyt a vita. Megállapították, hogy kevés a rendező, tökéletlenek a forgatókönyvek, egyhangúak a műfajok. Több dolgozó kifogásolta, hogy ugyanazok a színészarcok láthatók majdnem minden filmben. Ezzel kapcsolatban felmerült a fiatalok merészebb kiemelésének és bevonásának kérdése is, ami fokozottabb gondoskodást követel a fiatal müvésznemzedék neveléséről. Hogy filmeseink helyes úton kívánnak haladni, azt a kitüntetett filmek is bizonyítják. A fesztiválról a pár; Központi Bizottságához intézett üdvözlő levelükben leszögezték, milyen utat akarnak követni a jövőben: „Világosan látjuk, hogy filmalkotásaink nagy eredményei ellenére még n-ýndig sokkal adósak vagyunk mai életünknek és hőseinek... A mi célunk nagy eszmei átütőerejű, bátor, új élettartalmú és ennek megfelelő művészi formájú filmek alkotása." (L) ÜJ SZÖ 5 * 1961- március 10.