Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-06 / 65. szám, hétfő

Karlsruheban a kispályás teremkézilabda-világbajnokság selejtezőjében első ellen­lelünk Japán volt. A fürge japánok erre a VB-re inkább csak tanulni jöttek nem bírták erőnléttel a gyors iramot. Válogatottunk könnyen győzött felettük. Ké­pünkön a japánok egyik csatárát két védőjátékosunk sikeresen blokkolja. (Foto ČTK). s^Iľaľ—I Ä Szovjetunió—Kanada mérkőzés dönti el a VB sorsát Javult válogatottunk teljesítménye • A szovjet jégkorongozók Lausanne kedvencei • Ma pihenőnap az A-csoportban (-a) — Lausanneban és Genfben már negyedik napja folynak az idei jégko­rong-világbajnokság küzdelmei. A szakemberek egyöntetűen úgy vélekednek már most, hogy a Szovjetunió—Kanada mérkőzésen dől el az elsőség kérdése. A cseh­szlovák jégkorong-válogatott sikeres rajtja után szombaton a késő esti órák­ban az „erős öt" egyikével, az USA-val mérkőzött. Csapatunk ezúttal, még job­ban szerepelt, mint a finnek ellen és értékes 4:1 arányú győzelmet aratott. Ugyancsak szombaton került sor a Szovjetunió—Svédország találkozóra is. A nagy érdeklődéssel várt találkozó újból megmutatta, hogy a szovjet együttes jól felkészülve jött a világbajnokságra és nagy esélyesnek mondható. A jégkorong-világbajnokság vasárnapi műsora már délután kezdődött. Lausan­neban a Szovjetunió biztos győzelmet ara­tott Finnország válogatottja felett. A genfi fedett csarnokban Kanada az USA együttesével mérkőzött. Meglepetésnek számít, hogy az amerikai együttes ezen a mérkőzésen nyújtotta VB szereplésé­nek eddigi legjobb teljesítményét. Több­ször is nagyobb eröbedobásra késztette Találgatások a világbajnokság körül (h) — A svéd válogatott sorozatos gyenge szereplése miatt mind jobban a német csapat esélye lép előtérbe. Egészen komolyan és mind gyakrabban hall­ható az a vélemény, hogy a világbajnoki döntő Csehszlovákia és Németország csa­patai között bonyolódik le. A csoportunkban levő svéd válogatottról megoszla­nak a vélemények. A vezetőség nyilatkozata szerint rosszul válogatták össze a csapatot. Aronius játékvezető bevallotta, hogy meglepődött a világbajnokság­ra készülő csapat összeállításán. VVadmark főedző a fiatal, reményteljes játékosok teljesítményében nem bízott, s nem vitte őket a VB-re. Ezzel szemben nagy ru­tinnal rendelkező, technikás együttessel lépett pályára, amely azonban kondíció tekintetében hiányosságokat mutat. Aronius véleménye szerint, ha válogatottunk a gyors, lendületes játékot szorgalmazza a svédekkel szembgn, úgy sikerre szá­míthat. A sikamlós labda miatt tett svéd óvás­nak a technikai bizottság helyt adott, mert az előírások szerint a labdát tilos bármilyen anyaggal bekenni. A közép­döntőkben fehér, de lakkozás nélküli labdákkal játszanak. Érdekes helyzet alakult ki a játékve­zetői karban. Ismeretes, hogy három északi állam kapott helyet a középdön­tőben. A VB szervező bizottsága ezért úgy döntött, hogy a három ország já­tékvezetői csak partjelzőkként szerepel­hetnek. Ha már a játékvezetőknél tar­tunk, megjegyezhetjük, hogy a dán Knud­sen teljesítménye az első helyen áll. A nálunk is jól ismert játékvezető át­tekintésével, biztonságával, mindig biz­tos ítélkezésével itt is nagy elismerést szerez. Főleg a szabályok esetenkénti Labdarúgó-pályákról —- JELENTIK • Dukla Praha-Legia Warszawa 3:0 (0:0). Barátságos nemzetközi találkozó. A prágai együttes hátsó sorai jó játékot mutattak. Pluskal sérüléséig sikeresen látta el posztját. A csatársor szép me­zőnyjátékával tünt kí, a kapu előtt azon­ban határozatlan volt. A Dukla góljait Kučera és Borovička lőtte, 1 öngól esett. A lengyel csapat közepes játékot muta­tott. © Baník Ostrava-TJ VŽKG 1:1(1:1). Előkészítő mérkőzés az I. ligára. A Ba­níknál Siry, a vendégeknél Smuda volt eredményes. @ Spartak Praha Stalingrad­SONP Kladno 2:2 (1:1). A Spartak Smí­chov Tatra téli tornáján a Stalingrad ke­mény küzdelmet vívott a kladnóí együttes­sel © Slovan Nitra-TJ Gottwaldov 2:1 (0:0). A hazai csapat fölényét nem tudta gólokban kifejezni. .Valamennyi gól bün­teförugásokból esett. O Iskra Dimitrov­ČH Bratislava 0:5 (0:4). A Szlovák Nem­zeti Felkelés kupatornájának harmadik fordulójában a ligacsapat lassabb iramot diktálva biztosan győzött. Üjváry, Scherer 2—2 gólt lőtt, Kacsányi 'l-el terhelte meg az Iskra kapuját. KUlföldi eredmények €5 Augsburg válogatottja barátságos nemzetközi találkozón 1:5 (0:2) arányú vereséget szenvedett a Dinamó Zagreb együttesétől. f» A magyar labdarúgó-bajnokság hét­végi fordulója: Újpesti Dózsa-Pécs 3:1, Salgőtarján-MTK 2:0, Diósgyőr- FTC 2:0, Vasas Honvéd 0:0. gyors és helyes alkalmazásával tűnik ki. Válogatottunk a selejtezők során 50 gólt dobott és 18-at kapott. Németország 54:40-re végzett csoportjában. A VB-n nem hivatalos gólszerző listát is vezetnek. Az első helyeket Trojan 14, Rada 12 találattal tartja. A ranglista első tíz tagját értékes tiszteletdíjjal jutal­mazzák. A játékosok túlnyomó része panasz­kodik a fárasztó utazások miatt. Olykor 160 kilométernyi távolságra is kell utaz­ni az egyes találkozókra. Gyakran elő­fordul, hogy a kézilabdázók csak reggel 5 órakor kerülnek nyugovóra. Válogatot­tunk erre a megfeszített munkára fel­készülése során számított, s jól állítot­ta össze edzési tervét, a vonaton, autó­buszon való hosszú utak fáradalmait eredményesen küzdik le. Ezt a kérdést a rendező bizottság másképpen is meg­oldhatta volna. ROMÁNIA—DÁNIA 15:13 (6:7). A nyugatnémetországi kispályás te­remkézilabda VB középdöntőjének má­sodik csoportj,.uan mindjárt az első ta­lálkozón meglepetés született. Az esé­lyes dán együttes vereséget szenvedett Stuttgartban a középdöntő első cso­portjában Svédország 15:11 (7:6)-ra győzött Franciaország felett. Csehszlovákia—Izland 15:15. Az észak-csehországi kerület csapata nyerte a honvédelmi felkészültség csapat-bajnokságát Harrachovban ünnepélyes "keretek kö­zött fejezték be az idei honvédelmi fel­készültség bajnoki döntőit. A verseny­zőket tiszteletdíjakkal tüntették ki. Jo­Az NDK úszói győztek sor a hét végén NDK úszóinak ta­Prágában került Csehszlovákia és ; lálkozójára. Az egyes számokban a győzelmet a következők szerezték meg: 100 m gyors: Wiegand (NDK) 57 mp, 200 m mellúszás: Schock 2:41,8, 1500 m: Bachmann (NDK) 18:51,5, a második helyen végzett cseh­szlovák Šaich a győztessel egyazon idő­vel országos csúcsot állítptt fel. 4X200 méter gyors: Csehszlovákia (Žižala, Va­neček, Lohnicky, Plzák) 8:42,8 — csúcs, 100 m hát: Dietze (NDK) 1:04,1, Nők: 400 méter. Weiss (NDK) 5:12,8, 100 m hát: Schmidt (NDK) 1:14,5, Brt­ková 1:15,5 — csúcs, 4X100 méter ve­gyes váltó: NDK 4:56,6, Csehszlovákia 5:00, — csúcs. 100 m gyors: Pechstein (NDK) 1:05,9, 100 m pillangó: Noack (NDK) 1:16,0, 200 m mellúszás: Kadle­cová (Csehszlovákia) 2:53,6 — csúcs. sef Hečko altábornyagy, a HESZ Közpon­ti, Bizottságának alenöke értékelő be­szedéb'en többek között megjegyezte, a döntő küzdelmek megmutatták, hogy a versenyekre lelkiismeretesen felkészültek. A találkozó- színvonala az elmúlt évek tapasztalatai folytán jelentősen emelkedett. A versenyzők igyekvése és küzdőképes­sége abban is kifejezésre jutott, hogy a .361 rajtoló közül senki sem adta fel a küzdelmet. A kerületek HESZ funkcio­náriusai az egyes versenyszámoknak fokozott figyelmet szenteltek. A nagyöbű versenyben 86,5, a kisöbüben 69,6%-os találatátlagot értek el. Céllövészetben az észak-morvországi kerület végzett az első helyen a közép­csehországi kerület, Prága és a nyugat­szlovákiai kerület előtt. Granátvetésben az észak-csehországi kerület csapata bi­zonyult a legjobbnak; 2-ik az észak­morvaországi, -3-ik a közép-csehországi kerület együttese lett. Futásban az észak-csehországi kerület volt a legered­ményesebb. Végső értékelésben az észak-csehor­szági kerületet jelentették ki bajnoknak az észak-morvaországi és közép-szlova­kiai kerület előtt. a kanadaiakat. Az USA jól ki tudta hasz­nálni a kanadai védelem hibáit és így csak 7:4 arányú vereséget szenvedett. Válogatottjaink vasárnap a késő esti órákban az NSZK válogatottjával mérkőz­| tek; a találkozó eredményéről lapzártá­ig nem kaptunk jelentést. JÓL MENT A JÁTÉK Érthető, hogy az USA feletti győzelem után jó hannulat uralkodott a csehszlo­vák sportküldöttség tagjai körében. Kôst­ka edző a mérkőzéssel kapcsolatban ki­jelentette, hogy válogatottunk első ízben játszott teljes erőbedobással. A mérkőzés előtt hosszabb bemelegítést végeztek a játékosok, s ennek következtében már a találkozó első perceiben gyors iramot tudtak diktálni az ellenfélnek. Örömmel kell még megállapítani, hogy védelmünk ismét jobb teljesítményt nyújtott. Sven­tek volt védelmünk támasza. Kár, hogy nem sikerült Bubniknak két elhúzása. A mérkőzés folyamán sok gólhelyzetet te­remtettünk, de ezt csak minimálisan használtuk ki. KÉT NAGY CSAPAT SZEREPEL az idei jégkorong-világbajnokságon — mondotta Girard, a kanadaiak edzője. Girard szerint is március 12-én a Szov­jetunió—Kanada mérkőzésen dől el a vi­lágbajnokság kérdése. Szerinte mindkét csapatnak egyenlő esélye van. A szov­jet válogatott fő erőssége, hogy jó a csapatmunkája, gyorsabb és technikailag is magasan állnak. Képesek az edző utasí­tására azonnal megváltoztatni taktiká­jukat. A kanadaiak fő erőssége viszont az erős testjáték, a gyorsaság és az im­provizáció, ami sokszor megzavarja az ellenfelet. LAUSANNE KELVENCEI A szovjet jégkorong-válogatott együt­tes tagjai két fölényes győzelmük után Lausanne város kedvencei lettek. Mind­denütt, ahol megjelennek a szovjet jég­korongozók, szívélyesen üdvözlik őket, elbeszélgetlek velük és autogramjaik ér­Eredmények SZOMBATON Szovjetunió—Svédország 6:2 '(5:0, 2:0, 1:2) Csehszlovákia—USA 4:1 (1:0, 1:0, 2:1) Kanada-NSZK 9:1 (1:1, 3:0, 5:0) Finnország—NDK 6:4 (1:2, 3:1, 2:1) yASÁRNAP Szovjetunió—Finnország 7:3 (5:0, 0:0, 2:3) Kanada-USA 7:4 (4:2, 2:0, 1:2) A CSOPORT TABELLÁJÁNAK ÁLLÁSA Szovjetunió 3 3 0 0 26:7 6 Kanada 3 3 0 0 22:6 6 Csehszlovákia 2 2 0 0 10:1 4 Finnország 3 1 0 2 9:17 2 NDK 10 0 1 4:6 0 NSZK 10 0 1 1:9 0 Svédország 2 0 0 2 3:12 0 USA 3 0 0 3 7:24 0 B csoport eredménye: Olaszország—Ausztria 7:2 (0:0, 2:2, 5:0), C csoport eredménye: Ro­mánia—Dél-Afrika 14:0 (5:0, 5:0, 4:0) Jugoszlávia—Hollandia 9:2 (4:0, 3:2, 2:0). téke is igen magas a gyűjtők körében. Komínek csehszlovák edző, aki jelenleg Magyarországon működik, szintén kint% van a világbajnokságon. Ó már az ötödik csehszlovák edző, aki Svájcban van. Ko­mínek a Szovjetunió—Svédország mérkő­zés után elmondotta, hogy a szovjet csapat állandóan maximális sebességgel korcsolyázik. A csatárok folyton mozog­nak, a védők a csapat erősségét képe­zik. Ragulinból világklasszisú védőjáté­kos lesy. Víálnón befejezlek o lesikió-bojnokségol Az előző napi meleg, ködös idő tegnap-, ra megjavult, fagyos, tiszta idő kö­szöntött be, úgyhogy a férfiak óriás mű lesiklása és a nők lesiklása, a bajnok­ság két utolsó versenyszáma ideális kö rülmények között bonyolódott le. 87 rajtoló vett részt az 1615 méter hosszú, 50 kapuval tarkított, 525 m szint­különbségű férfi-őriásműlesikláson. Az első helyen A. Šoltys (TJ Kežmarok) 1:37, 8 p alatt győzött. Második Henn­rich (Iskra Litvínov) 1:38,4 p-cel lett, 3. Richvalsky (Tatran T-Lomnica) 1:39,4 p. alatt. A nők lesiklásában az 1650 méter mé­ter hosszú pályát Mrklasová tette meg leghamarabb. A hármaskombinációval együtt két bajnoki címet szerzett. Ered­mények: 1. Mrklasová (Iskra Žel. Brod) SVIT NYERTE AZ IDEI BAJNOKSÁGOT (ár) A kosárlabda-liga múlt heti fordulója során dőlt el az 1960—61-es év baj­nokságának a sorsa. Amint előrelátható volt, az Iskra Svit együttese mindkét brnói együttes felett fölényes győzelmet aratott s ezzel teljesen megérdemelten szerezte meg a csehszlovák kosárlabda-liga bajnokságát. Az Iskra Svit csapata a bajnokság során az első két találkozója, valamint a Jed­nota Košice elleni tavaszi forduló során lejátszott mérkőzései óta valamennyi el­lenfelén győzelmet aratott s így kétség­I bevonhatatlanul teljesen megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet. A legutób­bi forduló során az első napon a Spartak Brno A együttesét fölényesen, kitűnő tel­jesítményt nyújtva 16 pontkülönbséggel győzte le. A brnói B csapat ellen másnap a svitiek valamennyi játékosukat kjprő­\ Jelenleg arról vitatkoznak sokan, há­nyadik világbajnokságot játsszák most. Hivatalosan ez a huszonhetedik világot átfogó küzdelem. Az elsőre 1924-ben Cha­monixben került sor és azóta ide tar­toznak az olimpiai tornán rendezett jég­korong-bajnokságok is. Érdekes egyéb­ként, hogy már 1920-ban Antwerpenben is volt olimpiai jégkorong-torna, de ezt hivatalosan nem veszik tekintetbe. Az el­ső Európa-bajnokságot viszont már 1910­ben Les Avantsban rendezték. • Mint már közöltük, március 12-én Genfben játsszák a Szovjetunió - Kanadu mérkőzést. Minden valószínűség szerint ez dönti el, ki nyeri idén a jégkorong VB-t; már most elkeltek a találkozóra szóló összes jegyek. A svájci VB-n összesen 62 mérkőzést vívnak a csapatok. Ezért a Nemzetközi Korcsolya Szövetség a résztvevő orszá­gok kívánságára felemelte a játékveze­tők számát. 17 bíró helyett 22 vezeti majd a találkozókat. Ezek között két japán, két osztrák és egy olasz szerepel. _ A Finnország elleni mérkőzés után Černy így nyilatkozott: - Furcsa mérkőzés volt. Az első két tmímm harmadban úgy volt, mintha a finnek kapuja előtt leeresztettek volna egy át­törhetetlen redőnyt. Szüntelenül bombáz­tuk a kapujukat, de hiába. Csak az utol­só harmadban értünk el öt gólt, de' ügyesebb játékkal sokkal többre is vi­hettük volna... A csehszlovák edzőknek csütörtökön jó napjuk volt. Legyőztük a finneket, amih;z hozzájárult dr. Andršt és Kostka munkája, győzött a norvégek felett az NDK, ami Ánton edzőt dicséri és a ro­mánok ellen jobbnak bizonyult Ausztria is, ami sok tekintetben Rejdának kö­szönhető. * * * A Nemzetközi Korcsolya Szövetség több tagjának véleménye szerint 1963-ban a jégkorong-világbajnokság rendézését Svédországra bízzák. Az Európa-bajnok­ságot viszont Olaszországban rendezik. Kifütyülték az amerikaiakat — jelen­tik Svájcból. A Szovjetunió elleni mér­kőzésén úgyszólván semmit sem mutat­tak. A közönség füttykoncerttel kísérte a tengeren túliak játékát, főleg az utolsó harmadban. A kanadaiakon kívül nincs is csapat, mely fellehetné o versenyt a szovjet együttessel.) A Kanada-Svédország mérkőzés után ezek a nyilatkozatok hangzottak el: Mc Lean, a kanadai játékvezető véle­ménye: Valóban érdekes és sportszerű küzdelem volt. A svédeknél igen jól ját­szott a kapus, a 14 000 néző nem bánta meg, hogy kijött a pályára. A svéd Wilkert szerint: Számunkra igen nehéz volt a kanadaiak elleni játék. Nem játszottunk célszerűen, Tumba sem nyújtott jó teljesítményt, a kapusunk pe­dig, akármilyen jól is játszott, nem menthette meg csapatunkat. Dr. Andršt, együtttesünk edzője a Szov­jetunió-USA mérkőzésről így nyilatko­zott: — A szovjet csapat igen korszerűen és célszerűen játszott. Kiváló jor..iában volt Tregubov. Az amerikaiak gyengék, főleg Yurkovich kapusuk. * * * Ebben az évben jól járnak majd a leg­sportszerűbben játszó csapatok. Az első díj egy genfi óragyártól adományozott díszes serleg, minden egyes játékos pe­dig egy pontosan működő kronográfot kap. De a B- és C-csoport győztes csa­patai is értékes díjakat kapnak, így nagy­szerű rádiókészülékeket és órákat, (-i) bálták s még így is biztosan szerezték meg a győzelmet. A Jednota Iíošice csak a brnóíak B csapata felett tudta a győ­zelmet kiharcolni, a kitűnő teljesítményt nyújtó Spartak Brnp A együttesétől azon­ban sima vereséget szenvedett. A bratislavai együttesek a Dukla Ma­rianske Lázne és a Tatran Ostrava csapa­tait látták vendégül. Mind a Slovan, mind pedig a Slávia — de különösen az utóbbi — jó teljesítményt nyújtott s így a ven­dégek kettős vereséggel távoztak Brati­slavából. A Slávia tegnapi mérkőzésén a Tatran Ostrava ellen kiváló teljesítményt nyújtott; nagy pontarányú győzelmét kü­lönösen a felgyógyult Koller, Ďuriš és Rosyval teljesítményének köszönheti. A prágai együttesek közül a Dukla Dejvice szenvedett kettős vereséget, a többi együttes 1—1 győzelmet szerzett. Eredmények: Slovan Bratislava—Tatran Ostrava 61:56 (30:36), Slávia Bratislava— Dukla Marianské Lázne 89:83 (77:77, 33:31), Iskra Svit— Spartak Brno A 74:58 (32:28), Jednota Košice—Sparta Brno B 74:49 (37:27). Slávia Praha—Dukla Dejvice 69:45 (32:20), Slovan Praha Orbis—Spartak Praha Sokolovo 75:69 (34:38). Slovan Bra­tislava—Dukla Marianské Lázne 62:60 (34:31), Slávia Bratislava—Tatran Ostrava 86:50 (43:29), Jednota Košice—Spartak Brno A 62:95 (33:42), Iskra Svit—Spartak Brno B 56:42 (30:23). Dukla Dejvice— Spartak Praha Sokolovo 39:102 (24:33), Slovan Praha Orbis—Slávia Praha 69:57 (30:26), 'Nők: Tatran Ostrava—Lokomotíva Liberec 62:44 (19:11), Iskra Kyjov—Slo­van Praha Orbis 45:61 (28:29). A SAZKA és a ŠPORTKA eredménye 1. 2. S. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1x121111* 11 1 5, 6, 9, 22, 27, 31 1:25,9 p, 2. Mohrová (Tatran Tatr. Lom­nica) 1:29,1 p. 3. Merendová (Spartak Hr. Králové) 1:31,0 p. Špindlerúv Mlynben a műugrás első fe­lét fejezték be. Nevlud 73,5 76, és 74,5 méteres ugrásaival 236 ponttal vezet Je­bavý (235,5) és Motejlek (236 p) előtt. • Brisbane: Az ausztrál atlétikai baj­nokságok során Power 3 mérföldön 13: :50,2-es eredménnyel nyert bajnokságot. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: HVIEZDA: Dal a piros virágról (svéd) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Szurkolók les­állásban (szlovák) 15.30, 18, 20.30, PRA­HA: Nászéjszaka (lengyel-finn) 10.30, 13.45, Í6. 18.30, 21, METROPOL: Férfiak és hegyek (francia) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Dzsamila (EAK) 15.45, 18.15, 20.30, TATRA: A púpos (francia) 15.45, 18.15, 20.45, MIER: A nagybácsi (szovjet) 10, Fekete gyöngyök (jugo­szláv) 16, 18.30, Berlini románc (NDK) 21.30, PALACE: Darázsfészek (francia) 22, DUKLA: Szállnak a darvak (szovjet) 18, 20.30, OBZOR: A bosszúálló (cseh) 18.15, 20.45, MAJ: A komédiás (angol) 18, 20.30, STALINGRAD: Férfi aki nem tért vissza (szlovák) 18.15, 20.4^. MLA­DÝCH: Robinson kisasszony (cseh) 16, NÁDEJ: Szenvedély (olasz) 19, ZORA: Jégparádé (osztrák) 17.30, 20, A KOŠICEI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Fapados szerelem (Ponuka k sobášu) (magyar), TATRA: Jégparádé (osztrák), PARTIZÁN: Májusi mese (cseh), ÚSMEV: Doktor Faustot elvitte az ördög (cseh). A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MOSÓRA: NEMZETI SZÍNHÁZ: Okos asszony, Pa­rasztbecsület (19), ÚJ SZÍNPAD: Vők iskolája (19). A KOŠICEI ÁLLAMI SZfNHÁZ MŰSORAI MA: A Pinnedus-eset (19), HOLNAP: Faust (19). A televízió műsora: Bratislava: 18.00: Természetbúvárok klubja. 18.30: SDOrthíradő. 19.00: TV-hír­adó. 19.30: Tudományos kisfilmek. 20.00: Zenés irodalmi összeállítás a nemzetközi nőnapra. 21.30: TV-híradó. Az ország északi részén reggel sűrű ködképződés, később esőzés várható. Nyugat-Szlovákiában felhős, borús lesz az idő. A legmagasabb nappali hőmérsék­let Nyugat- és Közép-Szlovákiában 9—12, másutt 7—10 Iqk között. Élénk szél. „Oj Szó", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti ä szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefon": 537-16, 512-23, 335-68, 506-39, - főszerkesztői 532-20, - titkársági 550-18, - sportrovati 505-29. Kiadóhivatal! Bratislava, Gorkého 8., telefoni 503-89. Előfizetési dlj havonta 8.- Kčs. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. K-08*11109

Next

/
Thumbnails
Contents