Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-29 / 88. szám, szerda

SZABAD UTAT AZ ÚJÍTÓKNAK A sztrájkoktól — az épitőmunkáig Az ostravai proletariátus politikai és szociális szabadságáért folyó harcából — Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével — nagyban kivették részüket a volt Karlov Kohó — ma Sztálingrád Vasgyár — munkásai. 1931-ben, mikor a kohó magántulajdonosok kezében volt, a vörös szakszervezetek hét hétig tartó sztrájkot rendeztek tiltakozásul 427 munkás elbocsátása ellen. A sztrájk egyik fő szervezője Gustáv Kiiment elvtárs, a CSKP képviselője volt, aki elsősorban a munkások szolidaritásának megőrzéséért harcolt. Ezekben a napokban a sztrájkoló munkások körébe háromszor látogatott el Antonín Zápotocký, kétszer Klement Gottwald és Július Fučík elvtárs. A kizsákmányolóktól megszabadidt szabad Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a volt Karlov Kohó azon üzemek közé tartozik, amelyek jelentős mértékben vesznek részt népgazdaságunk fejlesztésében. A múlt évben a Sztálingrád Vasgyárban hideghengerde építését fejezték be, melyet a Szovjetuniótól kap 1' A szovjet szakemberek nemcsak az aggregát összeszerelésében, hanem • is segítenek a próbaüzemeltetésnél. Képünkön: Stepan Griscsenk~ - hideghengerlés szovjet szakembere Vladimír Nitra mesternek és ' antišek Palečkának, az irányít ' M kezelőjének a szerkezet egyes berendezései funkcióját magyarázza hengercserélés esetében. (V. Svorcík — CTK — felv.) A hulladékanyag a gyűjtőhelyre való részt ezeknek a buzdító szavaknak az eredménye, hogy a pártcsoportok legutóbbi értekezletén a tervfeladatok teljesítésével kapcsolatos tennivalókról és ezek között is elsősorban az újítómozgalom kiszélesítéséről beszélgettek. Az újítók minap megtartott aktíváján több felszólaló, közöttük Bottá Gyula, az üzem egyik legjobb újítója is azt mondta, hogy szépek az eredmények, de sok még a tennivaló. .Arról beszélt ugyanis, hogy a legjobb szándékú dolgozóknak, illetve újítóknak is kedvét szegi, ha ötleteit, terveit érdeklődés nélkül fogadják, ha húzzák, halasztják az újítás elbírálását. Vajda Antal, automechanikusnak a hengerfej megmunkáló részleg gépállítójának szorgalmát, igyekezetét mindenki ismeri az üzemben. Mindig az újat keresi. Rögtön az új esztendő elején a fúrók menetközbeni önműködő olajozását eszelte ki. Az illetékesek jónak találták ezt, el is fogadták, de bevezetésére még mindig nem került sor. Pedig becslések, szerijit az egyenletes olajozással felére csökkenne a fúrók élesítése és törése. A felszólalók rámutattak, hogy a húzódozást az új bevezetésétől az üzem termelése sínyli meg, hiszen a régi módszerekkel nehezebb a munka. Nem csoda, hogy az ilyen példa után az a vélemény alakult ki egyeseknél, „minek újítsak? nem érdemes, mert azzal csak magamnak szerzek gondot, esetleg ellenséget". Csak helyeselhetjük tehát a pártbizottság ama határozatát, hogy szigorúan felelősségre kell vonni mindazokat, akik a találmányok mostoha kezelésével útját állják az újítók alkotó kedvének és károkat okoznak az üzemnek. AZ ÉVZÁRÓ PÁRTTAGGYÜLÉS határozata kötelezte a pártbizottságot arra is, hogy minden egyes vezetőségi ülésen számoltasson be egyegy műszaki dolgozót a munkájáról. A pártbizottság ezt nagy gonddal meg is valósítja. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a pártbizottság kiveszi a gazdasági vezető kezőből az irányítást. Segítséget jelent ez számukra. Éppen a gazdasági vezetőkkel való beszélgetések mutatják meg, hol akadozik a termelés, hol kell erősíteni a politikai nevelőmunkát. A termelés menetének javulása szorosan összefügg az új pártbizottság munkájával. A bizottsági üléseken sok szó esik arról, hogy rendszeressé kell tenni az agitátorok munkáját. A pártbizottság azt akarja, hogy a kommunisták minden alkalmat felhasználjanak a pártonkívüliekhez fűződő kapcsolatok megjavítására. Áthaladva az egyik üzemrészlegen, ahol túlnyomórészt fiatal lányok dolgoznak a fúrógépeken, az esztergagépeken, megálltunk az egyik esztergapadnál. A gép mellett a 19 éves Szabó Mariska szorgoskodik. A fiatal lány két hónappal ezelőtt, alig titkolt félelemmel állt meg az olajat fröcskölő, éles sivítással esztergáló gépnél. Néhány/ hét alatt azonban sokat tanult az dősebbektöl, a kommunista agitátoroktól. — Munkatársaim igazán jók. Segítenek, ha kell. Mondták is, amikor idekerültem, hogy ez nagyon jó műhely — mondotta elégedetten Mariska, f Beszélgettünk Viliam Florián elvtárssal, főmechanikussal, az egyik pártcsoport bizalmijával is, aki azt mondta: Nagy erőt adott az évzáró pártgyülés. Ügy érezzük, hogy a pártszervezet agitátorai az utóbbi hónapokban visszanyerték hangjukat. Megszilárdul a párt- és a munkafegyelem, színvonalasabbá válik a termelés, pártellenőrzés, a párton-i kívüliek nevelése. Az üzemi pártszervezet bizottsága valóban helyesen szervezi meg a még épülő üzemben, az új műhelyekben az új pártcsoportokat, úgyhogy amikor létrejön egy műhely, ' már megvan a pártcsoport is. Nagy kár, hogy az újítómozgalom, illetve az újítások bevezetése még nem tart lépést velük, egyhelyben döcög. TÖBB GAZDASÁGI VEZETŐVEL folytatott beszélgetés arról győzött meg, hogy egyes helyeken csak egyirányú felelősséget éreznek a vezetők. Ügy gondolkoznak, hogyha eleget tesznek a felsőbb gazdasági vezetők utasításainak, akkor már teljesítették kötelezettségeiket. Jóval kevésbé érzik a felelősségüket az üzem dolgozóival szemben. Nem használják ki a termelési értekezletekben rejlő hatalmas tartalékokat. Márpedig minden gazdasági vezetőnek, ha a harmadik ötéves terv sikeres teljesítésén fáradozik, a végrehajtás küzdelmeiben és a felelősségben egyaránt osztoznia kell a munkásokkal. Persze nem azért, mert ez így illik, hanem mert ez mindnyájunk ügye. Hiszen a terveket csakis együtt valósíthatják meg. Nem nélkülözheti tehát a munkások kincset érő tapasztalatait, segíteni akarását. Cikkünkben csupán röviden próbáltuk összefoglalni mindazt, amit láttunk és hallottunk az új pártbizottság munkájáról. Az elmondottakból kiderül, hogy már eddig is derekasan dolgozott. S ha az új pártbizottság mégsem elégedett eddigi munkájával, ez csak javára válik, mert így tovább javul a kommunisták és pártonkívüliek kapcsolata és ami a legfontosabb, sikeresen oldják majd meg a termelés során felmerülő problémákat. ERDŐSI EDE Tegnap sajtóértekezletet tartott Bratislavában a kerületi hulladékgyűjtő vállalat. Ján Križan, a kerületi nemzeti bizottság gazdasági bizottságának elnöke tájékoztató beszámolójában elemezte azokat a feladatokat, melyek a fémekkel való takarékoskodással kapcsolatban a CSKP KB határozatából a vállalatra hárulnak. Beszámolójában hangsúlyozta, milyen nagy jelentősége van az ócskavas s általában a többi hulladékanyag gyűjtésének a népgazdaság | M

ezőgazdaságunk fejlődését nézve, óriási győzelemnek kell tekintenünk, hogy viszonylag rövid idő alatt — gyakorlatilag tíz év alatt — a falvakon győzelemre vittük a szövetkezeti gazdálkodást, azaz, tíz év alatt megváltoztattuk a régi magántulajdonosi viszonyokat s megteremtettük, felépítettük az új, szocialista termelési viszonyokat. A szövetkezeti gazdálkodás győzelmével minden feltételét megteremtettük annak, hogy a mezőgazdasági termelést lényegesen magasabb színvonalra, olyan színvonalra emeljük, hogy fedezni tudja társadalmunk egyre növekvő élelmiszerszükségleteit. Nyomatékosan és újra hangsúlyoznunk kell, hogy a nagyüzemi, szövetkezeti gazdálkodás célja a társadalom szükségleteinek a kielégítése. Elmondhatjuk-e azonban, hogy a szövetkezeti gazdálkodás eleget tett ennek az alapvető feladatnak? Bár mezőgazdasági termelésünk éppen a szövetkezeti gazdálkodás révén az elmúlt években le nem kicsinyelhető eredményeket mutathat fel, korántsem mondhatjuk el egyrészt azt, hogy szükségleteink növekedésével párhuzamosan emelkedne a mezőgazdasági termelés, de nem mondhatjuk el másrészt azt sem, hogy akár megközelítőleg is kihasználná a nagyüzemi gazdálkodás adta termelési lehetőségeket. Pártunk Központi Bizottsága ezért állítja előtérbe a mezőgazdasági termelés növelését, mivel ahhoz, hogy a termelést a szükségleteknek megfelelő színvonalra emeljük, minden lehetőségünk megvan. Persze, most már szükségszerűen felvetődik a kérdés, hogy mezőgazdaságunk a termelés növelése érdekében miért nem él az adott lehetőségekkel? Ennek — kétségkívül — több, sőt sok oka van. szempontjából. Ezt követően Koloman Tichý, a bratislavai hulladékgyűjtő vállalat igazgatója ismertette az újságírókkal, milyen feladatok hárulnak a vállalatra az' idén. Megemlítette többek között, hogy a kerületben ez év folyamán 410 ezer tonna különféle hulladékanyagot kell összegyűjteni. Hogy a vállalat teljesíteni tudja feladatait, szükséges, hogy a hulladékgyűjtők a lakosság megértő | támogatására találjanak. . (ks) MINAP a koprivnicei Tatra tehergépkocsigyár bratislavai üzemében jártunk. Az új, tiszta, nagyablakos csarnokok, a korszerű gépek nem árulkodnak arról, hogy egy évvel ezelőtt ezen a helyen még sebtében összecsapott, aprócska ablakú autójavító műhelyek voltak. Az új év küszöbén megváltozott minden. Oj csarnokba, műhelyekbe költözködtek, s megkezdték a tehergépkocsik alkatrészeinek gyártását. Szokatlan volt ez a munka. Még a legjobbak is csak tapogatóztak, kevés ember akadt, aki normáját teljesítette. Alig három hónapja ennek, de ma már se szeri, se száma a sok ésszerűsítésnek, az apró, de értékes szakmai fogásnak. Az alkatrészkészítők nem is igen tudnak számot adni arról, mi mindent módosítottak rövid negyedév alatt, de agyukba, kezükbe már annyira belerögződött a sok jó munkafogás, hogy ami kezdetben fél órát is igénybe vett, most 15—20 perc alatt elkészül. Kimerültek már a lehetőségek? Szó sincs róla. Akad itt még jócskán tartalék a gépek és -a munkaidő jobb kihasználásában, a beadott újítások gyorsabb elintézésében, bevezetésében rejlenek még lehetőségek. A legfőbb tartalék azonban, Bedrich Kaman elvtárs, az üzemi pártszervezeti bizottság alelnöke találóan mondta: „Az ember feje". Mert aki munkája közben gondolkodik, sok időt megtakaríthat. Ezzel viszont nő a munkatermelékenység, és vele együtt emelkedik a dolgozók keresete is. VALAMIVEL több mint két hónapja választották meg az új pártbizottságot. Ha valaki megkérdezi Kaman elvtársat mit végeztek ez idő alatt, rendszerint azt a szerény választ kapja: — Még nem sokat. Fűzzük hozzá azonban, hogy az a „nem sok", melyről Kaman elvtárs leszélt, — nem is kevés. Soroljuk el, milyen fontosabb események történtek az évzáró taggyűlés óta. Az elmúlt évek tapasztalataiból megtanulták, hogy a pártbizottság a tagok nélkül nem tudja elvégezni a pártszervezet munkáját. Szükség van ehhez a párttagok támogatására, segítségére. Az új bizottság megválasztásakor a tagság kifejezte, hogy bízik a vezetőségben. Ennek a támogatásnak a tényleges megvalósításához azonban elengedhetetlen völt a pártcsoportok újjászervezése, talpraállítása, az élénk politikai élet kifejlesztése. Ügy döntöttek, hogy az eddiginél gyakrabban tanácskoznak a pártcsoportbizalmiakkal és így segítik elő az élénk pártélet kibontakozódását. Elhatározták azt is, hogy valamennyi csoportgyűlésen részt vesz és felszólal a pártbizottság egy-egy tagja. Jó aztán az, hogy a szövetkezeti tagok jelentős része még mindig a háztáji gazdaságban látja megélhetésének és boldogulásának forrását, mert — szerintük — az az „enyém", egyedül az a „biztos", egyedül az, ahol azt csinálok amit akarok, ami az „én érdekeimet" szolgálja, gzért van aztán az, hogy a szövetkezeti tag fő figyelmét, erejét és iparkodását a háztáji gazdaság köti le. Bár a szövetkezetek mintaalapszabályzata kimondja, hogy a háztáji gazdaságnak csupán a szövetkezeti tagok — mintegy kiegészítésképpen — egyéni szükségleteit kell szolgálnia, a gyakorlatban nem egy szövetkezetben éppen ellenkezőleg van: a háztáji gazdaság képezi a fő jövedelmi forrást, és a szövetkezetből, a közös gazdálkodásból származó jövedelem pedig csak kiegészíti azt. P

ersze, most nem egy szövetkezeti tag azt fogja mondani, hogy mit csinálhatnak, ha a szövetkezet gyenge, a munkaegységekre alig jut néhány korona, és mert valamiből élni kell, természetes, hogy a háztáji gazdaságból hozzák ki, ami csak kihozható. Mit lehet erre felelni? Mit lehet rá felelni, mivel valóban vannak olyan gyenge szövetkezetek, amelyek — legalább is pillanatnyilag — nem tudják a tagok rendes megélhetését biztosítani. Igen ám, de miért gyenge a szövetkezet? Elsősorban is kinek az érdeke, hogy a szövetkezet jól és jövedelmezően gazdálkodjék? Természetesen, a tagoké. Kik dolgoznak a szövetkezetben, kiknek a magatartásától és munkájától függ, hogyan teremnek a szövetkezeti földek, milyen jövedelmet biztosít a közös gaz-' dálkodás? Természetes, hogy a szövetkezeti tagok munkájától függ mindez. Ügy véljük, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy ha a szövetkezeti tagok olyan odaadással viseltetnének a szövetkezet érdekei iránt és olyan jó munkát végeznének a szövetkezetben is, mint egyénileg gazdálkodó korukban és most a háztáji gazdaságokban, akkor olyan szövetkezeteink volnának, amelyek egyrészt eleget tudnának tenni a társadalom iránti kötelességeiknek, másrészt pedig magas életszínvonalat biztosíthatnának tagjaiknak. Ez érthető és logikus, mivel nem árt elgondolkodni azon a körülményen, vajon mi adhat, mi biztosíthat nagyobb jövedelmet a szövetkezeti tagoknak: a fél hektáros háztáji gazdaság, vagy pedig a több száz, nem egy helyen a több ezer hektáros szövetkezeti gazdaság? Helytelen volna a háztáji gazdasággal kapcsolatos kérdéseket csupán a félhektáros háztáji gazdaságra korlátozni, mivel a háztáji gazdaságot nem csupán az a fél hektár föld képezi, hanem ott van még a tehén, a sertés és sok helyütt a szinte megszámlálhatatlan mennyiségű háziszárnyas. Miért említjük a háztáji gazdaság állatállományát? Elsősorban is azért, mert ezzel kapcsolatban fel kell tenni a kérdést, vajon ezeknek az állatoknak — összlétszámában nem egy helyen meghaladja a szövetkezet állatállományának számát, — honnan kerül elő a takarmány? Nem kell bővebben magyarázni, hogy a fél hektár föld az csak fél hektár, s éppen ezért nem teremheti meg a kenyérnek valót meg a takarmányt is a háztáji gazdaságban levő állatállomány részére. így hát nem marad más hátra, mint az, hogy a háztáji állatállomány részére szükséges takarmányt a közös gazdaság termelje. Ezért van az, hogy nem egy szövetkezetben a munkaegységekre nagy természetbeni juttatásokat adnak, még azok is, amelyek viszonylag jól gazdálkodnak, termésüknek csak a kisebbik részét adják el az államnak, hiszen fedezni kell saját szükségleteiket, de fedezni kell a tagok háztáji gazdaságában levő ál(Folytatás a 6. oldalon) ÜJ SZŐ 5 * 1961. március 29. A háztáji gazdaságokról Nem kétséges viszont az sem, hogy a mezőgazdasági termelés lemaradásának egyik fő oka a szövetkezeti tagok gondolkodásában, egész mentalitásában még ma is erősen megmutatkozó, régi, kisparaszti csökevényekben van. S ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy nem ismerte még fel a nagyüzemi gazdálkodás adta lehetőségeket s így a termelés növelése érdekében nem is tudja felhasználni őket, hanem megmutatkozik például az olyan nézetekben s áz ebből eredő gyakorlatban is, hogy egyrészt a mezőgazdaság szövetkezetesítésével elértük a mezőgazdaság elé kitűzött célokat, másrészt pedig, hogy a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés célja csupán a kis- és középparasztok életszínvonalának emelése volt. M

ost már viszont az a kérdés, hogy egyetérthetünk-e ezzel a nézettel vagy sem. Sok szó esett már arról, hogy a szövetkezeti gazdálkodás megteremtése azt az első — bár döntő — lépést jelentette, amely a nagyüzemi termeléshez, a mezőgazdasági termelés szüntelen növeléséhez vezet. Ami pedig azt illeti, hogy a szövetkezeti gazdálkodás célja csupán a kis- és középparasztok életszínvonalának az emelése, ez — enyhén szólva is — eléggé egyoldalú felfogás. Olyan felfogás, amellyel egyetérteni semmi esetre sem lehet. Nem lehet annál az egyszerű oknál fogva, mivel a szövetkezeti tagok életszínvonalának emelése az éremnek csak az egyik oldala. Az érem másik oldala viszont az, hogy a szövetkezetti tagok életszínvonalának emelkedése aránytalanul gyorsabb, mint a szövetkezeti termelés növekedése. A két dolog, a szövetkezeti tagok életszínvonalának emelkedése és a mezőgazdasági termelés növekedése, nem halad párhuzamosan, vagyis az életszínvonal emelkedése nem a mezőgazdasági termelés növekedéséből ered. Ez pedig — őszintén szólva — hiba, méghozzá olyan hiba, melybe belenyugodni nem lehet. Ugyanakkor viszont azt is hangsúlyoznunk kell, nem az a hiba, hogy a szövetkezeti tagok életsznívonala szüntelen emelkedő irányzatot mutat, hiszen célunk, a szocializmus építésének lényege a dolgozók életszínvonalának szüntelen emelése. Ott és abban van a hiba, hogy ennek arányában nem növekszik a mezőgazdasági termelés, ami viszont a nem mezőgazdasági dolgozók, tehát a munkáspk, az alkalmazottak, a városi lakosság életszínvonalának emelkedését gátolja, vagyis a szocializmus építését, a szocializmus lényegének az érvényesítését fékezi. Mindezek után most már az a kérdés, miből ered akkor a szövetkezeti tagok életszínvonalának emelkedése, ha nem a mezőgazdasági termelés növekedéséből? Ennek kétségtelenül több oka, illetve eredője van, de közülük is az egyik legjelentősebb a szövetkezeti tagok háztáji gazdasága és az a mentalitás, amely a szövetkezeti tagok jelentős részét még mindig a háztáji gazdasághoz fűzi. Azt mondjuk — és ez így igaz, — hogy a kis- és középparasztok a szövetkezeti gazdálkodással a szocializmus építésének az útjára léptek. Viszont azt is mondjuk — és az is igaz —, hogy a földművesek egy része azzal, hogy szövetkezeti taggá lett, még nem lett szocialista emberré, azzal, hogy a közös gazdálkodás útját választotta, az enyém gondolatát nem váltotta fel a miénk gondolata, az én érdekemet a mi érdekeink. Ebből a felfogásból ered