Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-28 / 87. szám, kedd

Kilenc nappal a határidő előtt - 724 hektáron - befejezték a cukorrépa vetését a Želiezovcei Állami Gazdaságban. (K. Clch felv. - ČTK) A nemtörődömség és a baleset édestestvérek Előadást hallgattam tegnap a rádióból. Az előadó arról beszélt, mi okozza legtöbbször a baleseteket. Igy kezdte az előadást: — A mentőautó ijesztően szirénázva száguldott végig a gyárudvaron. Az emberek borzongva néztek utána, aztán így szóltak: Már megint baleset történt. Igen, csaknem mindig ezzel kezdi a riporter az írást: A mentőautó szirénája... Az emberek nagy része rendszerint okul is a mások baján, de még mindig sokan vannak, akik ezzel érvelnek: Eddig is szerencsém volt, ezután is az lesz. Mert az orvos bevarrja, bekötözi, begyógyítja a sebet és egy hónap múlva talán már el is felejti az ember a könnyebb sérülést. De felejtheti-e valaki, ha vigyázatlanságból valamelyik végtagját, vagy szemét veszti el ? Ezt bizony soha nem felejti el. Vegyük most egy gyár példáját. A myjavai Armaturkában — ahol évről évre kevesebb a baleset —, mi idézi elő a szerencsétlenségeket ? Nézzük meg előbb a statisztikát. Ha összehasonlítjuk a balesetek múlt évi mérlegét a- '1959. évivel, látjuk, hogy az üzemben tavaly 30 balesettel volt kevesebb mint tavalyelőtt. Ha az egy balesetre eső munkakiesés átlagát veszszük alapul, látjuk hogy 402 nappal csökkent az ezzel járó veszteség. De azért még mindig kísért itt is a baleset réme. Mindenütt kísért ez, ahol megfeledkeznek az elővigyázatosságról. Mert némelyik ember így gondolkozik: Az előttem dolgozó szaktársam se takarította ki a gép környékét, miért épper. én takarítsam ki ? Majd csak lesz valahogy ezután is! Es tovább gázol a térdig érő fémforgácsban. Pedig az üzemben tíz dolgozó szenvedett tavaly sérülést hasonló patópáloskodás következményeként. Vagy sokan nem tartották be az előírt technológiai menetet. Minek? Hiszen azt csak valamelyik papírmoly találta ki — gondolják. Es a következmény? Hat kisebb-nagyobb sérülés egy év alatt. Leesett a védőháló egy kerékről, az öltözőben felejtette egyik másik vasesztergályos, meg marós a szemüvegét. „Nem érdemes visszamenni érte, mir nek? Ezt a nyolc órát így is ledolgozom!" Huszonketten kerültek emiatt vérző ujjakkal, vagy vérbeborult szemmel a kórházba. Az emberek testi épségének romlása és százezer koronás károk keletkeznek így — csak azért az egy mondatért: Mire jó a védőszemüveg, vagy a védőháló ? Idejében gondolkodjunk el ezen, mert éppen itt érvényes legjobban a közmondás: Eső után késő a köpönyeg! (tm) Akik a milliókat törlesztik A rybárpolei Lenin Gyapjúfonő Üzem dolgozói büszke örömmel újságolják, hogy a múlt évben a textilesek közti versenyben országos viszonylatban — a legjobb helyezést érték el. Az eredmény jelentős segítője az üzemben versenyző 51 kollektíva, melyek ma már 561 tagot számlálnak. Számuk két év alatt gyarapodott ennyire. S a több mint félezer ember bizony nagy erőt jelent, m§g az olyan üzemben is, mint az övék. Ezt az erőt tükrözi a CSKP 40. évfordulójára tett vállalásuk is. Amellett, hogy felajánlásukban a legjobb minőségű gyapjúfonál készítésére és a terv egyenletes teljesítésére kötelezték magukat, az 1961. évi — felemelt — tervet két nappal a határidő előtt kívánják teljesíteni. A csaknem három és félmillióval emelkedett termelési irányszámot — 1960-hoz képest — százezer korona híján kétmillióval növelik, s az exporttervet december közepére teljesítik. A különféle intézkedések eredményeként ugyanakkor jelentősen emelkedik az 1961-es bevétel terve is, s előreláthatólag négy- és félmillió koronával lesz több, mint 1960-ban. S ha az egyre jobb eredmények mozgatóerői felől az üzemben érdeklődünk, egyértelmű választ kapunk: — Ember, szakszerűség, a gépek helyes kihasználása, fegyelem és a helyes munkaszervezés, ez mind elválaszthatatlan része a célkitűzések elérésének. Egy brigád példamutatása 1959 február közepe táján a munka szocialista szervezésének új formájába kezdett a negyedik fonórészleg egyik csoportja. Az elsők között voltak, akik szocialista munkabrigádot alakítottak. Tudták azonban, hogy a szocialista munkaverseny új formája nemcsak megbecsüléssel, de kötelességgel is jár. Fegyelmezettséget és a közösség akaratának tiszteletben tartását követeli, hogy képességeiket a társadalom érdekében ily módon hasznosíthassák. Tudták ezt, de az indulás mégis nehezen ment. Egészen addig, míg Mária Kudroňová nem állt a brigád élére. Gaganova szovjet újító nyomdokába lépve vállalta a lemaradozó brigád megsegítését. Komoly nehézségekkel kellett megküzdenie. Hónapokon át megmutatkozott ez korábbi keresetének csökkenésében is. Vállalásának azonban ura maradt. Személyes példamutatása, önzetlen segítsége végül is jó gyümölcsöket hoz. A brigád tagjait a közös érdek szem előtt tartása és az elvtársias segítség az egyenletes, 104 százalékos tervteljesítéshez segíti. S többé a minőségben sem maradoznak le. Ez a tény jelentős hozzájárulás ahhoz, hogy még ebben az évben az üzem 60 százalékra növeli az első osztályú pamut százalékarányát. Ahogy Hmyzák, Kukčok és Šimo elvtársak mondják, a brigád tagjainak ez a teljesítménye nemcsak üzemi méretben, hanem a hazai gyapjúfonóiparban is kimagasló teljesítmény. Amikor 1961 januárjában a brigád elnyerte a megtisztelő címet, együttes öröme volt ez az egész üzemnek. A jó munka megérdemelt jutalmát látták benne s egyben a követendő példát is. Mária Kudroňo- vá nem ijedt meg a brigád elé tornyosuló nehézségektől, hanem a kommunisták bátorságával kitartott és példát mutatott. Akik a példa követésére vállalkoztak Ha az üzemben a versenyző brigádokról beszélnek, a legjobbak közt Katarína Vörösová brigádját feltétlenül megemlítik. Igaz, a brigádvezető alig húsz esztendős, de a szeme, a beszéde, no meg a munkája — elsősorban — ügyes, fürga brigádvezetőre vall. ök is 1959-ben kezdtek versenyezni, s fokozatosan küzdötték fel magukat a legjobbak közé. — A szocialista munkabrigád cím elnyerésének legfőbb esélyesei — mondja Darilová elvtársnő, a részleg versenyfelélőse. Szavai nyomatékaként zöldkötésű füzetet tesz elém, mely tényékké rögzítette a brigát „titkait". — A februári tervteljesítés 103,5 százalék. Ebből a brigálvezető részesedése 111 százalék. A legjobbak közt ott találjuk Štitiková Máriát és Smegová Vlastát is. Tíztagú a brigád, személyenként két gépen dolgoznak (4 oldal) s ami a legfontosabb, nem ismernek leküzdhetetlen akadályt. Lelkes CSISZtagok, akik nemcsak a szervezeti, de a kulturális életből is kiveszik a részüket. A közelmúltban esztrádműsort gyakoroltak, s most csak ,a bemutatóra várnak. Tíz taggal esztrádmúsort? — kérdezhetné valaki. S Vörösová természetes egyszerűséggel adja a választ: — Akarat és összetartás dolga! Akarat és összetartás — ezt jelzik az utolsó értékelés eredményei is. A kártológépeken 103 százalékra, a nyújtógépeken 111 százalékra teljesítették a múlt havi tervet, de a többi gépek tervteljesítése is 110 — 116 százalék között mozog. Arról azonban nem szívesen beszélnek, hogy valamikor erről a két legfontosabb jellemzőről, az akaratról és összetartásról bizony nem lehetett 'csak így, kijelentő módban beszélni. Szívós harc és a közösségi nevelés eredménye, hogy csökkenteni tudták az igazolatlan mulasztásokat. Hisz nemegyszer előadódott, hogy a brigád valamelyik tagjának nehezére esett például otthagyni táncpartnerét, inkább az igazolatlan mulasztást választotta. Fiatalok, mondhatná erre valaki. De fiatalok voltak azok is, akik a munka felelősségéből indultak ki, s arra nevelték társaikat, hogy a „szocialista módon élni — szocialista módon dolgozni" nem amolyan felesleges erkölcsi „muszáj". Távolról sem. Életünk legtermészetesebb és legjellemzőbb sajátját kell, hogy kifejezze. ÉS ma már ki is fejezi. A brigád tagjai példás CSISZ-tagok, öten pedig azóta már a párt tagjelöltjei lettek. Ki merné ezek után kétségbevonni, hogy a Vörös-brigád képes a még szebb és jobb eredmények elérésére. Egy kiváló műszakiról — Ügyesség, szakképzettség és szervező erő, — ez a legtömörebb jellemzője Pavol Vrbenskýnek, aki mint mondják „régi gyerek" már az üzemben. Csoportjával a fő javításokat végzi, s az általa átadott gépek kifogástalanok. Egyike az üzem legjobb szakembereinek. Munkája elismeréseként a „Könnyűipari Minisztérium legjobb dolgozója" címmel tüntették ki. — Kommunista — mondja magától értetődő egyszerűséggel Kubiš elvtárs, az üzemi újság segédszerkesztője. S ez a szó a segítőkészséget és elvtársiasságot éppúgy kifejezi, mint az ügyességet, a szakképzettséget és a szervező erőt. Nagyok a feladatok, melyek a rybárpolei Lenin Gyapjúfonó Üzem előtt a harmadik ötéves tervben állnak. 1965-ig - 1948-cal szemben — 100 százalékkal emelkedik a termelés. Sőt, némely ágazatban még ennél is nagyobb a növekedés. — Nincsenek csodák - vallják az üzembeliek —, de lehetnek és lesznek is, hogy úgy mondjam — csodás eredmények. S ők a dolgozók ötletén, igyekezetén és alkotó kedvén keresztül építik maguknak az utat — a még nagyszerűbb eredményekhez. F0NOD ZOLTÁN »®®e»»©®@@««>©®®®®®®©®©®@®®®®®® o® /RTA : MU A N RAJSKY BUENOS AIRESBE MEGY A HAJÓ EZERKILENCSZÁZÖTVEN június tizennegyedike. Argentína vatikáni konzulátusára látogató érkezik. Magas, sovány ember, orrán szarukeretes szemüveg. Beutazási vízumot kér Argentínába. A konzulátusi tisztviselő az útlevélbe ragasztott fényképre, majd az előtte álló emberre néz s megkérdi: — A neve? — Ricardo Klement... — Azonnal elintézem. Egy órával később Ricardo Klement útlevelében ott díszeleg az argentínai vízum. Klement életében előszűr utazik a dél-amerikai országba. De jegyzetfüzetében és emlékezetében jó néhány címet őriz, ahová bizton fordulhat: sok ismerőse él Argentínában. SS-beli kollégái mellett Ante Pavelicsra is számít: a horvátországi Quisling hír szerint nagyszerűen él a pampák országában. Néhány nap múlva Ricardo Klement a Giovanna C fedélzetén hajózik az argentin partok felé Kabinjában hosszú ideig nézegeti magát a tükörben. Elégedett képmásával. A plasztikai műtét nem megvetendő találmány. Az ember egész másképpen fest utána, bár sajnos, nem válik felismerhetetlenné. Csak ez a két haszontalan elálló fül ne lenne, már az osztálytársai is kinevették érte az iskolában, az alárendeltjei meg egyszerűen fülesnek titulálták. Annyi baj legyen, gondolja Ricardo Klement, az első években majd visszavonultan élek, aztán meglátjuk... Az elálló fülű ember a hátsó fedélzet mellvédjéhez ,támaszkodik, nézi a tengert,' a hajócsavar szántotta fehérlő barázdát. A hajó mögött mintha zubogva forrna a víz. A szárazföld már rég lebukott a látóhatár alá, az est nedves, hűvös lehelete megborzongatja az embert, kénytelen összehúzni magán a kabátot. Ricardo Klement orrán még mindig ott komolykodik a szarukeretes zöld pápaszem; mintha védőpajzs lenne, amely megóv a kíváncsi tekintetektől. Igaz, eltelt már öt év a háború vége óta, de az ördög nem alszik. Akinek vaj van a fején, vigyázzon magára! öt hosszú év, öt iszonyú év, minden pillanata csupa félelem, bizonytalanság, rettegés, csak itt-ott csillant fel egy kis reménység ... öt sovány esztendő! öt kövérnek kellene következnie rá, aztán elhozathatja magához'az asszonyt, meg a gyerekeket; a fiúk már biztosan felnőttek, szegény Veronika nem is sejti, hol a férje. De jobb így, a biztonság mindenek felett. Elmúlt az öt sovány esztendő, de tapasztalatokban kövét volt mindegyik. Hej, ha az ember még egyszer kezébe kaparinthatna olyan tökéletesen felépített gépezetet, amilyen az SS volt! Most már sokkal könnyebb lenne likvidálni az értéktelen fajtákat. Ami Ausschwitzban történt, kontármunka volt. A gázkamrák még megjárták, nagy volt a kapacitásuk, de a krematóriumok fékezték a munkát; a zsidókat el kellett égetni. Valamire való munka csak futószalagon történhetik, mint mondjuk a kenyérgyárakban; az egyik végén mozgólépcső szállítja egyenként az alsóbbrendű fajokhoz tartozó embereket, a gyár másik végén zsákokba töltik a kihűlt hamut, műtrágya lesz belőle, vagonszámra szállítják az ukrajnai német nagybirtokosok földjeire. Hej, ha még egyszer visszatérne, ami elmúlt... Még egyszer, uram isten, még egyszer adj hatalmat, s aztán vess akár a legmélyebb poklok fenekére, csak még egyszer elkezdhessem, nagyságos úristen ... Az öt esztendő szenvedései, a lappangó vad rettegésének kínjai megsokszorozták gyűlöletét. Annak idején kevesen hittek jobban a német fegyverek győzelmében, mint ez az elállófülű ember. Csak Kaltenbrunner nyitotta fel a szemét, amikor 1945. május 5-én találkoztak az ausztriai AltAusseeban. Esteledett már, amikor Budapest felől egy gépesített menetoszlop érkezett Alt-Ausseeba: Adolf Eichmann Obersturmbannführer törzskara, aki akkor a harmadik Birodalom állambiztonsági főhatóságának, a B-4 osztálynak a vezetője volt. Eichmann előzőleg Budapesten intézte a zsidók likvidálását, mégpedig a helyszínen, mivel az oswiecimi krematóriumok már nem működtek. Eredetileg arra számított, hogy visszatér Berli'i'.ii. A hadihelyzei: azonban bonyolódott, a? oroszok minden felől előrenyomultak, ezért úgy döntöt*, hogy követi Kaltenbrunnert Ausztriába. A Gestapo két fő vérebe kezoc szorított. Sichmann magasba lendítette karját: -- Heil Hitle" — Hagyja abba, tajtárs, vígé o komédiának! Eichmann hitetlen szemmel tt.eiedt főnök— Ahogy mondtam, úgy van. a háborút elveszzettiik' — De mégis . • — Hagyjuk a felesteiies bcszjáet! Inkább arra figyeljen, mit parancsolok! — Kaltenbrunner jéghideg tekintetét alantasa szemébe fúrta. — Igyekezzék minél előbb eltűnni, persze nem ebben az uniformisban. A Gestapo főnöke arra gondolt, Eichmann nem éppen a legalkalmasabb személy, akinek társaságában mutatkozhatnék, vagy elfogathatná magát. — Tűnjön el! — ismételte ridegen, s anélkül, hogy kezet nyújtott volna, mozdulatlanul várt, míg Eichmann sarkon fordul és becsapja maga mögött a szűk udvar kapuját. Eichmann Obersturmbannführer összehívta törzskarának 22 tisztjét, és megmondta nekik, hogy itt a vég. Legalább is egyelőre. De még nem veszett el minden, az oroszok valószínűleg összerúgják a patkót az amerikaiakkal, most a EICHMANN GYERMEK ÁLDOZATAINAK EGYIK CSOPORTJA legfontosabb teendő: elbújni valahol és várni az adódó alkalomra. — Uraim, gyerünk! Elindultak. De nem sokáig mentek együtt. Eichmann 'tisztjei úgy vélték, ha elfogják őket, jobb lesz, ha nincs köztük az Obersturmbannführer. Kijelentették tehát Éichmannak, hogy hagyja őket békében és menjen egyedül, ahova kedve tartja. Eichmann fogát csikorgatta dühében, de belátta, nem tehet mást. Nekivágott az erdőnek. A bokrok között egy elesett repülőtizedes holttestét pillantotta meg. Lehúzta róla az egyenruhát, átöltözködött. Saját uniformisát valamennyi iratával együtt elégette, aztán a tűzön megmelegített egy húskonzervet, megvacsorázott. Kevéssel utóbb csodával határos módon találkozott egykori szárnysegédével, Janischsal, az egyetlen emberrel, aki híve maradt. Együtt lépték át Ausztria határát Nyugat-Németország felé. Ulmba akartak eljutni. Ütközben azonban belebotlottak egy amerikai katonai egységbe. Az amerikaiak nem sokat faggatták őket, kifélék, mifélék, tele voltak az országutak német katonákkal, eszük ágába se jutott, hogy az ulmi fogolytáborba olyan embert visznek, aki után lázasan nyomoznak a szövetségesek hírszerzői. A fogolytáborban nem is volt olyan rossz az élet. Senki sem törődött Adolf Barth repülőtizedessel. A koszt is tűrhető volt, persze nem olyan, mint a berlini Adlon-szállóban, de mindenesetre jobb, mint a német civilek agyonrációzott étlapja. KÖVETKEZIK: A FASISZTÁK MINDENFELÉ SEGÍTŐKEZET NYÚJTANAK ŰJ SZÖ 4 * 1961. március 28.