Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)

1961-02-09 / 40. szám, csütörtök

DOSZTOJEVSZKIJ REGÉNYEINEK FANTASZTIKUSAN IZGALMAS, MEGRÁZÓ TÖRTÉNETEINÉL CSAK AZ ÉLETE IZGALMASABB ÉS MEGRÄZÔBB. F

j odor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. október 30-án született Moszkvában. Apja egy szegényház orvosa volt, de iszákossága révén annyira lezüllött, annyira meghasonlott önmagával, hogy orvosi tevékenységét nem folytathatta. Korán nyugdíjazták. Visszavonulva kis birtokára, elkeseredésében még jobban nekiadta magát a részegeskedés szenvedélyének, még többet ivott. Végül jobbágyai embertelen bánásmódja ellen fellázadtak és megölték. íme, ilyen rettenetes élmények vésődnek a rendkívül érzékeny ifjú Dosztojevszkij lelkébe. Serdülő éveit intézetben töltötte, innen hadmérnöki iskolába került. Sok örömben itt sem volt része. A porosz mintájú iskola-rendszer kínos fegyelme még jobban aláássa amúgyis gyenge idegzetét. Később a hadügyminisztérium mérnöki osztályán megismerkedik a sivár bürokratizmussal, amit kártyázással és ivással próbál elviselni. Végre 23 éves korában döntött. Otthagyta a külügyminisztériumot és elhatározta, hogy írni fog. Ez az elhatározása mentette meg a teljes elzülléstől. A léha, kártyás és részeges cimborák társaságát felcserélte az írók és haladó értelmiségiek köreivel. Ebben a társaságban alkotókedve ösztönzést kap és írói tehetsége kibontakozik. Zavartalan öt esztendő következik. Megírja a Szegény embereket, a Fehér éjszakákat és más müveket, amelyek méltán feltűnést keltenek országszerte. Ezek a művek, ha át is szövi őket a kétségbeejtő pesszimizmus, a nagy realista-író ábrázoló erejével feltárják azt a zűrzavart, amit a betörő és egyre nagyobb tért hódító kapitalizmus vált ki az orosz kisemberek lelkéből. Az európai forradalmak bírják arra, hogy csatlakozzék az utópista-szocialista Petrasevszkij mozgalomhoz. A cárizmus természetesen nem nézi tétlenül e veszélyes mozgolódásokat és ugyanakkor, amikor fegyveres segítséget nyújt az osztrák császárnak a magyar szabadságharc lerohanására, benn az országban kiépíti a besúgók széles hálózatát, hogy felszámolja azokat a tűzfészkeket, amelyek veszélyeztetik zsarnoki uralmát, így kerül sor 1849 áprilisában a 28 esztendős Dosztojevszkij letartóztatására. Ugyanez év decemberében halálra ítélik társaival együtt. Már ott áll bekötött szemmel és várja a halálos ítélet végrehajtását, amikor hallja, hogy kegyelmet kapott. A

kiben van képzelőerő, az beleélheti magát helyzetébe, az sejtheti, mi ment végbe, mi zajlott le benne a halálra való készülődés .és megmenekülés órájában ... Az érzések micsoda hullámai és viharai sodorhatták sohasem ismert mélységekbe és magasságokba! KétségF. M. DOSZTOJEVSZKIJ telén, ez a döntő óra rányomta bélyegét későbbi alkotásaira. Művei nagy részében hősei az élet-halál keskeny mezsgyéjén szenvedik végig bonyolult és megrázóan izgalmas konfliktusaikat. Raszkolnyikov a Bűn és bűnhödésben s a Karamazov-fivérek hasonló drámai válságokon és bonyodalmakon esnek át, mint ö. Dosztojevszkij megpróbáltatásai e pokoli órávai még nem értek véget. A vérengző cárizmus kegyelem alatt börtönt és száműzetést értett. Négy évet töltött az omszki börtönben, utána öt évi száműzetés következett Szibériában. Legértékesebb éveit börtönőrök, majd besúgók felügyelete alatt töltötte. ' E feszült légkörben áll be a törés alkotómunkájában. A forradalmi demokratizmus szelleme, amely első műveit jellemzi, most misztikus alázatban és homályos istenkeresésben oldódik fel. A száműzetésből kiszabadult Dosztojevszkij eleinte még próbál hű maradni eredeti realista igényeihez, A nagybácsi álma és Feljegyzések a halottak házából című műveiben még ott lángol a cári zsarnokság elleni lázadás, még fel meri tárni bennük a cári önkény kegyetlenségeit, embertelen garázdálkodásait, de keservvel folytathatja csak ez irányú munkásságát... A cári kopók figyelmeztetik, ha nem vigyáz magára, ha nem tesz hangfogót mondanivalójára, akkor újra oda juthat, ahonnan nemrégen kiszabadult. Dosztojevszkij nem az egyedüli nagy orosz író, aki a cárizmus zsarnoksága alatt meghasonlott önmagával. Ismeretes például, Gogol azt javasolta a földesuraknak, olvassák fel az evangéliumot a parasztoknak, hogy odaadóan szolgálják uraikat. Ismerjék fel az ige hatása alatt, hogy ez a szolgálat életük célját jelenti. Tolsztoj viszont a vallásból annyit őrzött meg, amennyi elméletének Igazolására szükséges volt, hogy „ne szállj szembe a gonosszal erőszakosan". Dosztojevszkij meg szorongatottságában az egyház elmélyült „belső megértésére" helyezte a fősúlyt. Akiket a cárizmus zsarnokságának nem sikerült megtörni, azokat halálra ítélte, mint Puskint —, hisz a párbaj a cár tudtával, úgyszólván megrendezett volt — vagy száműzetésbe hajszolta, mint Csernyisevszkijt, aki húsz esztendőt töltött Szibériában. A

nnyit röviden Dosztojevszkij életéről, aki testileg-lelkileg teljesen megtört,, mert sok szenvedése mellett állapotát súlyosbította az epilepszia, amit a börtönben szerzett. Alkotásairól bátran elmondhatjuk: ez a beteg ember olyan halhatatlan műveket alkotott, amelyeknek hatása az olvasókra és írókra egyaránt szinte egyedülálló a világirodalomban. Népszerűsége a világirodalom nagy klasszikusaival vetekszik. Goethével éppúgy, mint Dickenssel és Balzaccal. Életrajzírói közel egy könyvtárnyi kötetet írtak már róla. Műveit a világ valamennyi nyelvére lefordították és aki egyszer elolvasta egy *—•—• • » »—• művét, az bizarr, eleven alakjaira úgy emlékszik vissza, mint kivándorolt ismerőseire. Lélekelemzésben, a típusok ragyogó megelevenítésében eddig az írók közt csak utánzói támadtak, de utolérni senki sem tudta. Megdöbbentő és megrázó erejű hatása az olvasókra abban rejlik, hogy mély részvétet, együttérzést tud ébreszteni a megalázottak, a megszomorítottak, a nincstelenek, az éhezők, a nyomorékok, a szenvedők iránt. Utolsó műveiben meghasonlottan oly gazdag, színes stílussal és mély ábrázoló készséggel alkotja meg eleven típusait és mély társadalomrajzait, hogy írásai máig is példaképei maradtak a realista irodalom alkotási módszerének. Tagadhatatlan az is, hogy homályos istenkeresése az elkenési misztifikáció elrettentő példája. Mégis, az utóbbi tendenciát legyűri az együttérzés mély, kitörülhetetlen élménye ama szenvedők iránt, akik egy szebb világ után áhítoztak. Ismételjük, az emberi lélek mélyébe, az emberi szív rejtett zugaiba senki még oly mélyen be nem hatolt, be nem világított, mint Dosztojevszkij. Mivel népszerűsége Franciaországban is vetekszik a Balzacéval, nem lesz érdektelen, ha egy pillantást vetünk e két író-óriás alkotó módszerére. Míg Balzac környezetleírása részletes, száraz, sokszor szinte szürke, addig Dosztojevszkij környezetleírása rendkívül tömör, csak a legszükségesebbre szorítkozik. Másrészt Balzac gyakran oldalakon keresztül elmondja müvében a saját véleményét, egyszóval hozzászól, Dosztojevszkij viszont mindig a háttérben marad. Mindezek ellenére Dosztojevszkijnél szinte reflektorfényben látjuk a környezetet is, ahol a cselekmény lejátszódik és noha a müveiben felvetett problémákhoz nem szól hozzá, mert csak alakjait beszélteti, véleménye, rokonszenve mégis sokkal erőteljesebben jut kifejezésre a műben, mint Balzacé. ly tény ez, mely Dosztojevszkij ^ zsenialitásának, páratlanul mély jellemábrázolásának köszönhető. Hibái ellenére ama halhatatlanok közé tartozik, .akiket a Béke-Világ tanács kezdeményezésére 1956-ban a békeszerető emberiség megünnepelt. Ma pedig, amikor halálának 80. évfordulójáról megemlékezünk, tisztelettel adózunk szenvedése és nagysága előtt. Dosztojevszkij neve ama jegyzékben szerepel, amelyben a fiatal szovjethatalom népbiztossága felsorolta mindazon írók és költők neveit, akiknek szobrot kíván álítani. Rangos, ragyogó névsor. Ott van Lev Tolsztoj, Lermontov, Puskin, Gogol és Csernyisevszkij neve is. A jegyzéket Lenin, mint kezdeményező és ajánló írta alá. SZABÖ BÉLA őröket és a gonosztevők után futottak. Később újabb lövés hallatszott, majd még egy. A lovak gyeplőit tartó mandarin érezte, hogy szíve nyugodtabban ver. Megkérdezte: — Mi az eredmény? — Még egyet eltaláltunk, mandarin úr! A hörgés közelről hallasztott, a mandarin meggyújtotta öngyújtóját, hogy megvilágítsa az utat és a sebesülthöz lépett. — Hányan voltatok? — kérdezte. — Jaj! Nagyon fáj! Én nem csináltam semmi roszszat. Miért lőttek? A mandarin nem törődött ezzel az üres beszéddel és megismételte a kérdést. A sebesült felelt: — Hatan. / Tri Chau kiáltott a rendőrei után. — összesen hatan vannak! Ebben a pillanatban újabb lövés hangzott, aztán egy győzelemittas kiáltás: — Eltaláltam! A mandarin elégedetten kiáltott fel: — Még ketten vannak. Mindenáron el kell őket fogni! Tri Chau lehajolt, hogy folytassa a vallatást. A sebesült egész teste reszketett, majd görcsbe szdrult és kilehelte lelkét. A SÖTÉTSÉG megnehezítette az embervadászatot. Négyet a hat ember közül leterítettek, de kettő még szabad volt. Hiába kereste a két rendőr, mintha a föld nyelte volna el őket. Igaz, könnyű ilyen helyen elbújni. Ha az üldözök szem elől tévesztik a menekülőket, akik mozdulatlanul megbújnak egy bozótban — máris megmenekülnek. A rendőrök egész éjjel hiába kutattak utánuk. A hajnali szürkületben a mandarin kíváncsiságát a halott mellett heverő nagy batyu keltette fel. Lelkiismerete megnyugtatására közelebbről megvizsgálta a Datyu tartalmát. Egyszerre érezte, hogy a térde remeg. Arca elsápadt. A batyuból összegyűjtött falevelek hullottak ki. Nem kétséges, a hat ember békés gyógynövénygyűjtő lehetett. Mindenkinek van lelkiismerete! Még egy mandarinnak is! Ez a lelkiismeret olykor — ha rájön, hogy hibázott — feltámad. Így Tri Chou- úr is mélyen sajnálta, hogy ártatlanokra lövetett. — Most mit csináljak? Mit csináljak? — kérdezte magától panaszos hangon. Szerencsére a mandarin, gyakorlati gondolkozású ember lévén, nemigen hajlott az érzelgősség felé. Sohasem vesztegette drkga idejét sajnálkozásra, vagy siránkozásra. Rendszerint azonnal arra gondolt, mi lehet ballépésének a következménye és hogyan lehetne "azt elhárítani. Egy szempillantás alatt megtalálta az ideális megoldást. Mindenekelőtt kihallgatta a sebesülteket. Miután tisztázódott előtte, hogy Tho nemzetiségű parasztokkal van dolga, akik gyógynövényeket gyűjtöttek a másnapi Ban-Sing-i vásárra — elsősorban elégette személyazonossági igazolványaikat. Aztán összekötöztette őket, nehogy kúszva megszökhessenek. így kedvükre nyögdécselhettek és jajgathattak anélkül, hogy vigyázni kellett volna reájuk. Ezután mind a hárman a menekültek felkutatására vetették magukat. Kitalálva taktikájukat, a mandarin ezt tanácsolta rendőreinek: — Keressétek a bozótokban őket! Még nem hagyhatták el az erdőt. Jól megjutalmazom a megtalálót. Közben kivilágosodott. A legkisebb zajrg felfigyelve, a három férfi óvatosan haladt előre. Minden bokrot átkutattak, minden sziklahasadékban bedugták a bajonettet. És az ég megjutalmazta fáradozásaikat: Maga Tri Chau fedezte fel egy kidőlt fatörzs mögött a tücsök módjára meghúzódó embert. Az egyik rendőr pedig elcsípte az utolsót, amikor az lélekszakadva menekült a közeli nádas felé. A két menekülő elfogása balzsam volt a mandarin nyugtalan szívére. Nem volt semmiféle papírjuk — ez leegyszerűsítette az eljárást. Egy fához köttette őket. Ezután mit tett? Bum! Bum! Mindegyik testébe egy golyót eresztett. Nem többet és nem kevesebbet, ne mondhassák, hogy nincs egyenlőség. Ezután visszatértek az összekötött sebesültekhez. A mandarin, hogy megszabadítsa őket minden földi gondtúl, mindegyikük fülébe nagy kegyesen egy-egy golyót küldött. így társaik után siethettek a holtak boldog világába. EZUTÄN... miután mind a hatot a túlvilágra küldték — megszabadították őket kötelékeikből és galoppban tértek vissza a mandarin rezidenciájába, ahol azonnal jelentést szerkesztett a körzeti hatóságnak az éjjeli őrjáratról, amelyben neki személyesen, mindössze két rendőr segítségével, sikerült megsemmisítenie egy hattagú — „kínai rablóbandát." Ezzel a nagy sikerrel az érdemei között, az év végén meg is kapta a hőn óhajtott előmenetelt. (1938) Franciából fordította: Lovas Márton. A nép nagy festője Február 13-án ünnepelte volna kilencvenhatodik születésnapját a magyar festőművészet egyik legkimagaslóbb tehetsége, a paraszti valóság realizmusán nevelkedett sáregresi molnárfiu, Csók István. Néhány nappal kilencvenhatodik születésnap a előtt, február 1-én meghalt. KILENCVANHAT esztendő, csaknem egy század. Emlékszem, mikor utoljára meglátogattam, az első kérdése az volt, milyen a sáregresi szövetkezeti határ. Órákig szerette volna hallgatni a szülőföldjéről, legszűkebb hazájáról szóló híreket. Itt született, Sáregresen. Gyermekévei itt teltek a határban, itt, aholtalán legszebb színekben tud virulni a nyár, ahol kukoricaszüret idején ezer színe van a sárgának. Itt szerette meg a színeket, innen vitte magának egyetlen útravalóként a nagyvilágba a föld és az egyszerű emberek szeretetét és kilencvenhat évének legfőbb örömét az jelentette, ha legszűkebb szülőföldjének embereit meg tudta örvendeztetni valamivel. Boldog volt, ha látogatásaikor megismerték az egykori szomszédok, pajtások és boldog volt, ha az egyszerűség szépségét felfedezhette ezeknek az embereknek életében. És ugyanez az öröm, ez a tiszta, soha nem fáradó lelkesedés fűtötte kilencvenhat évének utolsó percéig. Képekben, megörökítendő eseményekben, alakokban gondolkodott. Kevés festőnek adatik meg, hogy már életében klasszikusnak tekintsék. Csók Istvánnak ez megadatott. Megérdemelte az elismerést, mert ha volt valahol magyar festő, aki hivatását és tehetségét az egyszerű dolgos emberek szolgálatába állította, akkor Csók István ilyen művész volt. Fiatalon jegyezte el magát a realizmussal, nem tévelygett a fiatalokra oly veszélyes mellékösvényeken. A sáregresi határból nemcsak a színek szerelmét hozta magával, útravalóként kapta a realizmus becsülését is. Tudta, képei akkor érik el igazán céljukat, ha az egyszerű emberek is élvezettel állnak meg előttük és a képeken megfogalmazott kompozíciókban felismerik a maguk életét. Éz volt számára az iránytű egész életében, erről az útról nem hagyta letérítenie magát sohasem. A nép állama két izben tüntette ki Kossuth-díjjal, majd kilencvenedik születésnapján a Munka Vöröszászlő Érdemrendjével tüntették ki. Már életében utcákat és képtárakat neveztek el róla és szülőfalujának termelőszövetkezete is az ő nevét viseli. CSÖK ISTVÁN meghalt. A kis sáregresi parasztfiú, vízimolnár fia, aki a múlt század kilencvenes éveiben egymás után nyerte el a nagy világkiállítások díjait a magyar parasztsors, a magyar föld ábrázolásával, a kilencvenhat éves mester megpihent. Csók István nem veszi többé kezébe varázslatos ecsetjét, de müvei, amelyek ma már világhírű múzeumok nyilvántartott kincsei, örök értékűek, mert színekben és témában egyaránt a nép iránt érzett végtelen szeretet és odaadás, hűség árad belőlük. Dömök Sándor Irányító emberek, dolgozó gépek NÉZEM A GÉPET, faggatom az embert. A gép zúg és dolgozik, köszörül és forog, az ember felel, mutogat, magyaráz. Karpov Iván Andrejovics, a moszkvai golyóscsapágy gyár helyettes igazgatója áll mellettem, és nj.ondani sem kell, milyen nagy lelkesedéssel kalauzol végig a hatalmas üzemen. — A jó csapágy két műveleten múlik — magyarázta kísérőm —.Elsősorban az acél hőkezelésén és később a csiszoláson, ami már végleges formát ad a golyóscsapágyaknak. KARPOV IVAN ANDREJOVICS, A MOSZKVAI GOLYÓSCSAPÁGY GYÁR IGAZGATÓHELYETTESE. Szikráznak az acélrudak, amint levegőre kerülnek a sustorgó kemencékből, vérvörös fényt árasztva magukból. Kiváló. szakemberek kellenek az edzéshez. Már a vas színéről meglátják, kellő minőségű anyagot nyertek-e a gyártás további folyamataira. Egyszerre csak egy igen érdekes részleghez értünk. Erre büszke nemcsak az üzem minden dolgozója, hanem a Szovjetunió sok-sok polgára. Ugyanis ez a világ legelső automata golyóscsapágy-gyártó üzemrészlege. Itt már csörögnek a különböző alakú golyók, sikoltva karikáznak a bádogcsatornákban, a csapágykosarak gépről- gépre vándorolva nyerik alakjukat és fényüket. Megilletődve állunk a teremben. Valami 400 méter hoszszú lehet. Embert alig látni. Akik ott vannak, azok is kapcsoló tábla előtt ülnek, figyelik a különböző fényjelzéseket. A terem végén mintha valami mesebeli parancsszóra jelennének meg a kész termékek; pontos csomagoló, osztályozó, minőségvizsgáló készülékekbe kerülnek. A minőségvizsgálás szintén önműködően történik. A csomagolás is annyira érdekes látványosság, hogy órákig el lehet nézni. Amikor elkészült ez az önműködő üzemrészleg, meghívták ide a moszkvai diplomáciai testületet. A fejlett iparú államok konzuljai, nagykövetei el is ámultak. Egymás után kapta az üzem a külföldi megrendeléseket. Ma már Dél-Amerikába, az Egyesült. Államokba, Belgiumba és számos iparilag fejlett országba szállítanak innen golyóscsapágyakat. AZ ÜZEM LELKE azonban nem a gép, hanem az ember. Ilyen gépekkel bármilyen munkás nem dolgozhat. Magas szakképzettségű dolgozókra van itt szükség... Ezért az üzem mellett ipari technikum működik és mérnökképző tanfolyamot is szerveztek. 1965-re a terv szerint — be-' szélte Karpov Iván Andrejovics — elérik azt, hogy az üzem dolgozóinak túlnyomó része mérnöki képesítéssel rendelkezik majd. Az automata gépet nem tudja olyan ember kezelni, aki nem ért az acél gyártásához, a vegytanhoz, és a különféle technológiai eljárásokhoz, amelyek a mi gyárunkban előfordulnak. Nem elég csak gombokat nyomkodni a kapcsolótáblán, azt is tudni kell, mit csinál a gép. A moszkvai golyóscsapágy-gyárnak nem is csak abban van a jelentősége, hogy önműködő gépekkel dolgozik, de azt is megmutatja, milyen lesz a jövő üzeme. így lesz ez nálunk is, gondolom magamban és nemcsak az iparban, hanem a termelés minden szakaszán. Ezek a gépek az emberiség nem is távoli termelési folyamatainak körvonalait vetítik elénk. A Szovjetunióban az automatizálással a fizikai munkát is könnyebbé teszik és közel járnak már ahhoz, hogy a szakképzett fizikai munka és a szellemi munka közötti különbség lassan eltűnjék. Érdekes dolognak voltam tanúja az üzemi kultúrteremben. Az üzem dolgozói rögtönzött kultúrfellépést rendeztek látogatásunk tiszteletére. Ki ahogy volt a munkapadnál, úgy lépett fel a színpadon. Akik a. hevítóknél dolgoznak, olajosak voltak, akik a kazánházban, azok természetesen , kormosak, szénporosak. A leányok is munkaruhában voltak, Voltak köztük olyan énekesek, akik állami kitüntetésben részesültek. Persze nem végeztek konzervatóriumot, .csupán műkedvelők. SOKAT TANULTAN! a moszkvai golyóscsapágy-gyárban. A szovjet emberek azért tanulnak, hogy jól dolgozhassanak, többet adhassanak az épülő kommunista társadalomnak. BAGOTA ISTVÁN MEGJELENT A KORUNK ÜJ SZÁMA A Korunk januári számában többek között Manea Manescu: A dolgozók jólétének emelése — a párt politikájának legfőbb célkitűzése, Balogh Edgár: Temesvári disputa és Csehi Gyula: A marxista-leninista esztétika mint művészetfilozófia című cikkei találhatók: Az új számban nagy érdeklődésre tarthat számot „A Korunk ankétja", melyet a lap szerkesztősége Milyen lehetne a világ háború néllái! címmel rendezett. ÜJ SZÖ 7 * 1961. február 10.