Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)

1961-02-02 / 33. szám, csütörtök

r A katonai művészegyüttesek a nagy — évforduló előtt — NEVELJÜNK EGYÜTT Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 40 évfordulójának ünnepségeire szorgalmasan készülnek a csehszlovák fegyveres erők művészegyüttesel is. A PRAHA KATONAI MŰVÉSZEGYÜTTES, amely a múlt évben több mint 300 előadást rendezett, az évfordulóra új műsort készít elő, melyet első ízben március 6-án az egyik nagyobb katonai kultúrközpontban mutat be. Az új műsor mai időszerű kérdésekkel foglalkozik. A művészegyüttes az idén megváltoztatja körútjának hagyományos szervezését is. Minden alakulatnál, amelyet felkeres, három napig marad. Szórakoztató műsort ad elő, beszélgetést, esetleg előadást rendez a kulturális élet időszerű kérdéseiről és egyúttal hangversenyt is ad. A BRATISLAVA KATONAI MŰVÉSZEGYÜTTES, amely ez idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját, Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 40. évfordulójára „Mindenki a maga helyén" címen kétórás előadást készít elő. Tárgykörét népünk életéből veszi a felszabadítás óta napjainkig. Az előadás jellege dolgozóink építő sikereinek megünneplése. A művészegyüttes az új műsorral május elején kezdi meg körutazását köztársaságunkban. Az együttes ez évben 300 előadást tervez. A BELÜGYMINISZTÉRIUM MŰVÉSZEGYÜTTESE „A fény a sötétség ellen" című műsorral a Csehszlovák Hadsereg Központi Színházában május 12-én mutatkozik be. NAPJAINKBAN immár szükségtelen bizonyítgatni, hogy szocialista hazánkban az ifjúság nevelése egyike az elsőrendű problémáknak, hiszen ennek kormányzatunk léptennyomon ékes bizonyságát adja, s nem kétséges, hogy legutóbb éppen a múlt -év december 15-én jóváhagyott új iskolatörvény újabb határköve lett annak a folyamatos előrehaladásnak, amely iskolaügyünk fejlődését hazánk felszabadulása óta jellemzi. A mai iskola egyre inkább, egyre teljesebb mértékben az élettel való szoros kapcsolat jegyében készíti elő fiatalságunkat szocialista hazánk további fejlesztésének, építésének nagyszerű feladataira. A gyakorlattól, a mindennapi élet szükségleteitől élesen elhatárolt értéktelen verbalizmus kiszorult iskoláinkból és pedagógusaink minden lelkes igyekezete odairányul, hogy minden tekintetben képzett, az elméletet a gyakorlattal összekötni tudó fiatalokat neveljenek szocialista hazánk számára. Az újtípusú és korunk szellemének megfelelően értelmezett általános műveltséget nyújtó iskoláink fokozottabb mértékben veszik igénybe pedagógusaink szakmai tudását és egyre bonyolultabb, igényesebb feladatok elé állítják őket. Érthető tehát, hogy pedagógusaink örömmel fogadnak társadalmunk részéről minden olyan megnyilvánulást, amely szép, felelősségteljes és nehéz munkájukban támogatja őket. EGY PILLANATRA SEM szabad szem elől tévesztenünk azt a vitathatatlan valóságot, hogy ifjúságunk A dél-csehországi kerületben 24 zeneiskola működik 5000 tanulóval. Az iskolák tanítói nemcsak ió pedagógusok, hanem tehetséges komponisták is. Képünkön: dr. Jaroslav Šetka, az általános zeneiskola tanítóia Jiŕí Beneš pionírral tanítás közben. (J. Falta felv. ČTK) nevelése egész társadalmunk ügye. A felnőttek egész társadalmának tudatosítania kell, hogy éppen a felnőttek személyes példamutatása az egyik leghatékonyabb eszköze annak a segítségnek, melyet az iskolán kívüli környezet nyújthat a nevelésben pedagógusainknak. Sajnos, lépten-nyomon tapasztalhatjuk még, hogy a felnőttek személyes példamutatásával baj van.. Legyen szabad egy példávál igazolnom állításomat. Egy autóbuszmegállónál történt az alábbi eset. A beérkező autóbuszt megrohanta a várakozók tömege. Feltűnően sok volt köztük a diák, akik kezükben vagy hátukon iskolatáskával a felnőttek példáját követve, tolakodtak. A tömeg a teljes fegyelmezetlenség — sajnos — meg- . szokott képét mutatta. Illemtudásról, jólneveltségről, emberségről szó sem lehetett. Erőteljes fiatalemberek díjbírkózőkat megszégyenítő öklözéssel és könyökléssel sodortak el az útjukból nőket, gyenge öregeket, gyerekeket, hogy arcukon a „fenegyerekség" kaján és öntelt mosolyával terpeszkedjenek el az autóbusz kényelmes ülésein. A fegyelmezetlen tolakodás, egyesek kirívó viselkedése felháborító volt. De talán mégis fékeznie kellett volna magát annak a jólöltözött, negyven év körüli hölgynek, aki a felnőttek példáját követő tolakodó diákseregen iparkodott kitölteni a haragját, „nyavalyás kölykeknek" nevezve őket és épületes szónoklatát valahogy eképpen fejezte be: „Fene enne meg benneteket a tanítóitokkal együtt, akik erre tanítanak titeket!" Azután jól kiszámított karcsapásokkal félrelökött útjából mindenkit, majd haragtól, de már-már a diadaltól is kipirosodott arccal bepréselte magát az autóbuszba és rávetette magát az egyik, még el nem foglalt ülésre. Piros volt az arca a haragtól és győzelme örömétől. Pedig nem kétséges, hogy viselkedése valami mást csalhatott volna az arcára: a szégyenkezés pírját. IGY SEMMI ESETRE sem képzeljük el a felnőttek személyes példamutatását! Ez a valóban megtörtént eset nem csupán azt bizonyítja, hogy a felnőttek viselkedésével, a fiatalság számára nyújtandó példamutatásával bizony igen sok esetben baj van, hanem azt is, ami napjainkban — sajnos — igen „divatossá" vált: a tanítók indokolatlan és rosszindulatú elmarasztalása. Hiszen nem kétséges, hogy a felnőttek helytelen viselkedéséért a gyermekeket vonni felelősségre és tanítóikat sértő módon szapulni — csak a rosszindulat vagy a legnagyobb fokú műveletlenség következménye lehet. Józan ésszel elképzelheti-e valaki, hogy a tanítók az iskolában durvaságra, udvariatlanságra, rosszra tanítják a gyermekeket? Az ilyen felelőtlenül ágáló emberek — mint a fentebb említett eset „hősnője" is — a pedagógusok teljesen alaptalan megrágalmazása és tekintélyromboló sértegetése helyett inkább nyitott szemmel járva a világban elgondolkozhatnának azon, hogy a felnőttek társadalma, vagy — hogy ne általánosítsak — annak egy jelentős része személyes példamutatásával mire tanítja a fiatalságot. Mindazzal, amit fentebb elmondottam, nem az iskola felelősségét szeretném kisebbíteni a nevelés terén. A szocialista iskola egybekapcsolja az oktatás folyamatát a nevelés folyamatával, de míg az oktatás természetesen a szakképzett tanerők, pedagógusok feladata, addig a nevelés — amint azt már fentebb is leszögeztem — igenis: egész társadalmunk ügye. Társadalmunk valamennyi felnőtt tagjának, szülőknek és nem szülőknek, tudatosítaniok kell, hogy jő értelemben vett személyes példamutatásukkal, erényeik, jólneveltségük mindenkori kidomborításával hatékony segítséget nyújtanak iskoláinknak a fiatalság nevelésében. NEVELJÜNK EGYÜTT! — ez tehát az a segítség, amelyért pedagógusaink sohasem neheztelnek a pedagógia tudományának laikusaira. Ehhez pedig nem kell más, csak néhány olyan erény, melyek a jó pedagógusoknak is jellemzői: szeretni kell a fiatalokat, türelemmel kel! lenni irántuk s állandó önfegyelmezéssel és önneveléssel, saját jellemünk pozitív vonásainak kérkedés nélküli kidomborításával, személyes példamutatásunkkal kell egyengetnünk fiatalságunk nevelésének útjait. ' SÁGI TÓTH TIBOR Több mint 140 millió mozilátogató Magyarországon elkészült a végleges statisztika az ország filmszínházainak tavalyi forgalmáról. A végeredmény: 1960-ban 140 060 000 jegyet váltott az ország népe a mozik előadásaira. Hat év alatt több mint 40 millióval nőtt a filmkedvelök tábora, s ma már — ha az eladott mozijegyek számát elosztják az ország lakosainak számával — a városok és falvak minden lakójára 14 mozilátogatás jut évente, több mint Franciaországban, Kanadában, Svájcban. tani. Ilyen például az Eisenhower doktrína, Eisenhowernak egyik — talán egyetlen — szellemi .öröksége. Ha azonban egy kicsit kíváncsiskodunk és utánanézünk, akkor felfedezünk egy levelet, amelyet 1956 januárjában Nelson Rockefeller írt Eisenhowernek. Érdemes idézni a levél egy-két részletét. Ezt írja Rockefeller az Egyesült Államok elnökének: „Gazdasági segély útján sikerült hozzáférnünk az iráni olajhoz, s most ennek az országnak a gazdasági életében már szilárdan megvetettük lábunkat Jelenleg a sah még azt sem merné megkockáztatni, hogy kormányában bárminő változásokat vigyen véghez anélkül, hogy követünkkel nem tanácskoznék . Ezért az elmaradott országoknak szánt gazdasági segély nagy részét olyan szervek közvetítésével kell folyósítanunk. amelyeket katonai szövetségeink érdekében létesítettünk." Egy év múlva, 1957. január 5-én ugyanezeket a gondolatokat fejtette ki Eisenhower a kogresszushoz intézett üzenetében. Innen az elnevezés: „Eisenhower-doktrína". Mint látjuk, az Eisenhower-doktrina mögött „barátaim és én" — ahogy Rockefeller írja — vagyis a monopoltőkések állanak E

gy másik ilyen „ideológiai tétel" a kollektív gyarmatosítás elve. Miért versenyeznének egymással a gyarmatosítók abban, hogy ki ad gyorsabban függetlenséget gyarmatainak ? Ha összefognának, jobban meg tudnák védeni érdekeiket — körülbelül ez a lényege ennek a koncepciónak. Ennek az elméletnek De Gaulle is híve. Már 1950-ben kifejtette a kollektív gyarmatosításra vonatkozó koncepcióját mondván: „Az ember szinte elkáprázik arra a gondolatra — mondotta De Gaulle — hogy micsoda távlatok nyílnának, ha a francia és a német merészség egyesítésével kiterjesztenénk tevékenységünket Afrikára. Afrikában olyan tág tere van a közös fejlődésnek, amely átalakíthatná Európát..." A koncepció hajtóerejét a nyugatnémet nagytőke és a szaharai olaj adná, „ütőkártya" pedig a francia atombomba lenne... valahogy nem tud az ember szabadulni attól a gondolattól sem, hogy a kollektív gyarmatosítás elve — mint veszedelmes, de egyben a népeket felháborító, véres kísérlet — Kongóban Hammarskjöld gyámkodása alatt tulajdonképpen már testet is öltött. Itt ugyanis lényegileg az történt, hogy az ENSZ megszálló erői — ahogy Nkrumah ghanai miniszterelnök az ENSZ-ben kifejtette — nemhogy nem védték meg a törvényességet, hanem ellenkezőleg, közreműködtek és közreműködnek ma is a törvényes kormány és a parlament félreállításában. H

ruscsov elvtárs az ENSZ legutóbbi ülésszakán több beszédében is követelte a gyarmati országok azonnali és teljes felszabadítását. Mint tudjuk, ismertette a szovjet kormánynak erre vonatkozó nyilatkozatát is. A nyilatkozat megállapította, hogy Afrika és Ázsia ősi földjein, Óceánia szigetein, a Karib-tenger térségében és másutt, mintegy 70 millió ember sínylődik még ma is gyarmati járomban. Ezeknek az embereknek még a látszat-függetlenség sem adatott meg. A „járom" kifejezés első pillanatra talán költői túlzásként hat. A valóság azonban, sajnos, elrettentő. Az egész civilizált emberiség szégyene például az « helyzet, amely Angols portugál gyarmaton uralkodik. Területe tizennégyszer akkora, mint Portugáliáé, mégis csupán 4 és félmillió lakosa van, mert a portugálok évtizedeken át szállították innen el a rabszolgákat Amerikába. Nos Angolában a rabszolgakorszak még ma sem ért véget. A portugál hatóságok rendelkezése szerint ugyanis minden bennszülött lakos évente hat hónapot köteles kényszermunkán tölteni, hacsak nem tudja bebizonyítani, hogy saját birtokán dolgozik. Márpedig ezt a bennszülött lakos nem tudja bizonyítani annál az egyszerű oknál fogva, mivel nincs is saját birtoka. A fehér ültetvényesek vagy bányatulajdonosok kisebb-nagyobb összegért megvásárolják a bennszülötteket a helyi portugál hatóságoktól, s a munkások rabszolgahajcsárok felügyelete alatt éhbérért dolgoznak ... Beszédesen jelzi egyébként a imperialista rablás természetét a gyarmatokon a nemzeti jövedelem alakulása is. 1956-ban például az Egyesült Államokban az egy főre eső nemzeti jövedelem körülbelül 1400 dollár, Angliában 750 dollár volt. Ezzel szemben Kényában évi 18 dollár, ÉszakRhodésiában pedig évi 15 dollár! A

z embertelen kizsákmányolásnak azonban megvan a maga egyéb súlyos következménye nemcsak Angolában, hanem más gyarmatokon is. Madagaszkár szigetén például az idén felszabadult Malgas Köztársasáq lakosságának a száma a francia gyarmati .uralom ötven évben tízmillióról 5,2 millióra csökkent. Hivatalos statisztikai adatok szerint 1950-ben a születések száma 84 600, az elhalálozások száma pedig 110 200 volt. Különösen a gyermekhalandóság magas. Vannak gyarmatok, ahol a két éven aluli gyermekek közül minden harmadik meghal. Sőt vannak olyan gyarmatok is, mégpedig nem is egy, hanem öt! — ahol egy orvosra 50 000 ember jut,, de minden 300 emberre jut egy rendőr. Gyakorlatilag tehát az a helyzet, hogy csak a fehér lakosság, vagy a jómódú bennszülöttek tudják megfizetni az orvost, pedig a lepra, a pestis, a malária, a himlő és a más egzotikus betegség éppen a legelmaradottabb színes lakosságot pusztítja. Ezek után semmi csodálkozni való sincs azon, hogy az átlagos emberi életkor a gyarmatokon 36—38 esztendő között van. Ezek a szörnyűséges állapotok tükrödőznek vissza a gyarmatok művelődési helyzetében is. Egyes imperialista politikusok gyakran szemforgató módon azt állítják, hogy a gyarmatosító hatalmak kultúrát és civüizációt vittek a bennszülöttek közé a gyarmatokra. Salazar portugál miniszterelnök — valószínűleg azon az alapon, hogy akinek a háza ég, az kiabál a legjobban — nemrégiben az ENSZ-ben nem kevesebbet jelentett ki, mint azt, hogy „a gyarmatok felszabadítása bűn a feketék ellen". Vajon hogyan fest ez a irigylésre méltó civilizáció és műveltség a tárgyilagos statisztika mindent eláruló számadatainak világánál? A nagy civilizációtól, csak úgy „duzzadó" Kányában például az írástudatlanok száma 82 százalék, Algériában 80, Kongóban 97, Francia Nyugat-Afrikában pedig 99 százalék! „Dél-Afrikában az ismereteket csempészárúnak tartják" — irja a Daily Mirror című angol lap és elmondja, hogy a négerek lopva viszik az újságpapírba csomagolt iskolai táblákat azokba a helyiségekbe, ahol a gyermekek illegális oktatása folyik. A kommunista és munkáspártok Moszkvai Nyilatkozata a gyarmati rendszerről a többi között ezt állapítja meg: A gyarmati rendszer teljes összeomlása elkerülhetetlen A gyarmati rabság rendszerének a nemzeti felszabadító mozgalom előretörése következtében végbemenő összeomlása, történelmi jelentőségét tekintve, a szocialista világrendszer megalakulása óta a legfontosabb jelenség." N

em kétséges, hogy a gyarmati rendszer és annak minden formája pusztulásra van ítélve. Tamás bátya késői unokái immár a fehér emberek százmillióinak segítségével harcolják ki független, szabad életüket, és a fehér emberekkel együtt építik azt a világot, amelyben a kizsákmányolás és az emberi méltóság megalázása már csak elrettentő történelmi példaként fog élni. BARCS SÁNDOR Magyar iparművészet Foky Ottó filmbábuja „A KULTURÁLTABB KÖRNYEZETÉRT" jelszó jegyében figyelemre méltó kiállítással mutatkoztak be a magyar iparművészek a prágai közönségnek. A nagy Hybern-csarnokban a kiállítási tárgyak egész sora ismertet meg a magyar iparművészet, és a modern ipari formatervezés legújabb eredményeivel. Magyarországon, úgy mint nálunk is, nagy súlyt fektetnek arra, hogy a közönség ízlését, művészi igényét fejlesszék s ezért a köznapi használati cikkektől kezdve a lakás díszig a gyáripar, háziipar és szövetkezetek készítményeiben a szépérzékre nevető és szépérzéket kielégítő szempontok jutnak érvényre. A kiállítás anyaga arról tanúskodik, hogy a magyar iparművészet régi hagyományai új, modern kifejező eszközökben találták meg az utat a széles tömegekhez, és hogy egyes ágakban egészen rendkívüli sikerekkel büszkélkedhet. Az ipari formatervezésre gondolunk, amelynek színvonaláról néhány egészen eredeti alakú szerszám és műszer adott ízelítőt Feltűnést keltett a szokatlan formájú, érdekesen megoldott telefonkészülék, kávédaráló, kávéfőző, házi mérleg, írógép a televízorok, rádiók, magnetofonok ízléses, újszerű alakja és kivitelezése. Gazdag változatát láttunk a modern bútortervezésnek. A bemutatott bútorok zöme a budapesti kísérlett lakótelep berendezéséből tevődik össze. A bútorok színe világos, vonala egyszerű, könnyű, tetszés szerint összeállíthatók. Figyelmet érdemel a lakástextil. A bútorhuzatok, függönyök, szőnyegek, a szövött és nyomott anyagok egyaránt a tervezők kifinomult ízlését, magas művészi színvonalát dicsérik. A lakáskultúrának nélkülözhetetlen kelléke az ízléses lakásdísz. A gobelinek, kovácsolt vas, porcelán- és üvegtárgyak, fametszetek, de különösen a kerámia kiemelkedő helyet foglalnak el a bemutatott tárgyak között. A magyar keramikusok neve már régen túllépte az ország határait, műveiket külföldön is ismerik és keresik. A kiállítás további részében a legújabb magyar divatcikkek hívják fel magukra a figyelmet. Nagy sikere van — főleg a nők körében — a pehelykönnyű divatos körömcipöknek, ízléses retikülöknek, nappali és kisestélyi ruháknak, bundáknak, pulóvereknek, selyemsálaknak a helyes kis gyermekruháknak, brokátoknak, szöveteknek. De a férfink sem panaszkodhatnak, férfiruházati cikkekben sincs hiány. Az ízléses, alkalomnak megfelelő öltözködés ma már nem luxus. A tervezők ezen a téren is szabadjára engedik gazdag fantáziájukat s a gyárak merészen valósítják meg elképzeléseiket. Ilyen nagyszabású magyar kiállítás még nem volt Prágában. Az első napok látogatottságából ítélve méltán számíthat a közönség érdeklődésére. Egy hónapig lesz nyitva, s a rendezők minden ötszázadik látogatónak ajándékkal kedveskednek. Különben kisebb iparművészeti tárgyak, kerámia kaphatók a kiállításon. A magyar iparművészek rövid színes ismeretterjesztő filmek vetítésével, beszélgetésekkel egészítik ki a látogatónak a kiállításon nyert benyomásait. KIS ÉVA Lyonban per kezdődött egy szovjet regény meghamisítása miatt E napokban Lyonban nagy érdeklődésre számottartó Irodalmi per kezdődött. A helyi törvényszéken egy szélsőjobboldali könyvkiadó és egy katolikus pap kerül a vádlottak padjára. Chaleil atya „lefordította" A. Kuznyecov szovjet író egy regényét. Goii;and könyvkiadó pedig a megcsonkított és meghamisított regényt az író engedélye nélkül megjelentette. Az eltorzított regény Csillag a ködben címmel hagyta el a nyomdát, s nyomában rögtön kipattant a botrány. Juillard párizsi könyvkiadó megjelentette, a regényt eredeti formájában, így a bíróságnak könnyű volt megállapítania a hamisításokat. A könyvkiadó Goirandt Lyonban jól ismerik szélsőjobboldali politikai magatartásáról. Annak idején tagja volt a város hírhedt „Közüdv" bizottságának. ÜJ SZÖ 7 * 1961. február 2.